Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-11 / 212. szám

2. oldal Körkép 1995. szeptember 11., hétfő Fiatalok táncolnak a lőrétől ifjúsági fesztivál záróünnepségén. Az olaszországi városban II. János Pál pápa mintegy 300 ezer európai fiatal előtt beszélt az erő­szak, a sötét ideológiák és a szélsőséges nacionalizmus veszélyeiről. 1 fotó: feb/reuter Mladics tábornok nem hajlandó kivonni a nehézfegyvereket Milliárdokba kerül az újjáépítés Vasárnap is folytatódtak a NATO légicsapásai a boszniai szerb célpontok ellen. Ratko Mladics, a boszniai szerb hadsereg vezetője közölte: nem hajlandó kivonni a nehéz­fegyverzetet Szarajevó körzetéből. A spanyolországi San­­tanderben Bosznia újjáépítéséről tárgyaltak az Európai Unió külügyminiszterei. Alija Izetbegovics bosnyák el­nök egy szombat esti televí­ziós interjúban leszögezte: a Genfben született elvi megál­lapodás nem jelenti Bosznia felosztását, viszont számos, a bosnyák fél számára előnyös elemet tartalmaz. Az országon belül tervezett változtatásokat határkijelölésnek nevezte, amelyet a muzulmánok még tavaly elfogadtak az összekötő csoport tervével együtt. Izet­begovics elismerte, hogy kese­rűen vette tudomásul a bosz­niai szerbek úgynevezett Szerb Köztársaságának létre­jöttét, de közölte: a bosnyák küldöttség a NATO-hadműve­­letek leállítását kockáztatta volna, ha vitát robbant ki az elnevezés miatt. Ratko Mladics tábornok, a boszniai szerb hadsereg veze­tője nem hajlandó visszavonni nehézfegyvereit Szarajevó környékéről, de kész komp­romisszumot kötni a város megközelíthetőségének ügyé­ben - jelentette ki Igor Ivanov orosz külügyminiszter-helyet­tes vasárnap Belgrádban az ITAR-TASZSZ hírügynök­ségnek nyilatkozva. Ivanov szombaton három órán át tár­gyalt Mladiccsal, s ezt köve­tően elmondta, hogy a nehéz­­fegyverekre - amelyek visz­­szavonását az ENSZ követeli - a szerb lakosság védelmében van szükség. Az Európai Unió külügy­miniszterei szombaton az Észak-Spanyolországi San­­tanderben egyetértettek abban, hogy széles nemzetközi össze­fogásra van szükség Bosznia újjáépítéséhez. Egy német szakértő több milliárd dollárra becsülte a délszláv köztársaság talpra ál­lításához szükséges összeget. A szabaddemokraták 430 milliárdot adnának az önkormányzatoknak Koalíció és gazdaság a pártok fórumain Eseményekben bővelkedő napok után csendesebb közéleti hétvégét jeleztek a programok, de így is akadt jócskán tár­gyalni valója több pártnak és politikai szervezetnek. A Szabad Demokraták Szövet­ségének Országos Tanácsa szombaton Budapesten tartott ülésén teljes volt az egyetértés abban, hogy az ügyvivői testü­let és a pártelnök helyesen járt el a közelmúltban lezárult koa: líciós válság napjaiban - hang­zott el az OT ülését követő saj­tótájékoztatón. Pető Iván, az SZDSZ elnöke elmondta: a párt elkötelezte magát a koalí­ció mellett, ám ennek minden­áron való fenntartása nem le­hetséges. A sajtótájékoztatón Wekler Ferenc ügyvivő az ön­­kormányzatok jövő évi finan­szírozásával kapcsolatban rá­mutatott. hogy az SZDSZ 430 milliárdot’ juttattna nekik. Elkészítették a novemberi pártkongresszus elé terjesz­tendő gazdaságpolitikai vita­anyagot az MSZP szakembe­rei. 10-15 éves távlatot fognak át a tézisek, s mint Máté László alelnök elmondta: a dokumentum szocialista és szociáldemokrata jegyeket vi­sel, s egyelőre eltér a kormány gazdaságpolitikai programjá­tól. Például újra kell fogal­mazni a társadalmi-gazdasági megállapodást és hosszabb tá­von szükség lesz az állam sze­repvállalására, többek között az ipar megújulásában. » „Létünk feltétele a kor­mánykoalíció leváltása.” így fogalmazott Giczy György pártelnök a Kereszténydemok­rata Néppárt egri vitanapján, utalva arra is, hogy ehhez va­lamiféle ellenzéki összefo­gásra lenne szükség. Értéke­lése szerint a kormányzatban érzékelhető a szabaddemok­rata túlsúly, ugyanakkor a koa­líciós szerződés a miniszterel­nök jogosítványait illetően el­lentmond az alkotmánynak. Nemzeti pártokkal kíván szövetségre lépni a Magyar Érdek Pártja. Király B. Iza­bella elnök szerint partnerként elképzelhető számukra a Nem­zeti Erők Szövetsége, de a Torgyán József vezette szövet­ség is. Hosszú távon céljuk Nagy Magyarország feltá­masztása - békés módszerek­kel -, ekkor hazánk újra ki­rályság lehetne, élén pedig kormányzó vagy nádor állna.------...... - --t*—----------------------**--------•—r— Zsúfolt parlamenti program Október elejéig még kétnapos lesz az Országgyűlés plenáris ülése, de a kormány előterjesztéseinek áradata oly nagy, hogy a Ház egy hónap múlva áttér a heti háromnapos ülésezésre. Elkerülhetetlen a lakásgazdálkodás reformja Bokros: másfél év a próbaidő Állandó légijáratot indítanak Budapest és Temesvár között, tehermentesítik a magyar-ro­mán határátkelőhelyeket, opti­kai kábel-összeköttetés javítja a telefonkapcsolatokat Magyar­­ország és Románia között - si­keres tárgyalás esetén ezekkel a jelentős eredményekkel zárul­hat Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter közelgő romániai látogatása. Jelenlétükkel tiltakoznak és aláírást gyűjtenek a tandíjren­delet ellen a különféle hallgatói önkormányzatok képviselői a Parlament épülete előtt szeptem­ber 25-től mindennap. Amíg nem tudnak megegyezni a kor­mánnyal, arra szólítják fel a hall­gatókat: ne fizessék be a tandíjat. Ez a polgári engedetlenség kö­rébe sorolható fizetésmegtagadás a rendelet szerint október 31-éig még nem ütközik jogszabályba. Megütközve vette tudomásul á Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium felső vezetése a Hallgatói Önkormányzatok Or­szágos Szövetségének szombati állásfoglalását. A minisztérium közleménye rámutat: az elmúlt hetekben a kormány a legma­gasabb szintű tárgyalásokon próbált megegyezést keresni a diákok képviselőivel. Ezek so­rán a Hökosz négy követelésé­ből hármat teljesített. A kor­mány a 2000 forintos alaptan­díjtól a jelen gazdasági hely­zetben nem tud eltekinteni, írja az MKM közleménye. Tíz határvadászszázad áll készenlétben az ország déli ha­tárának mintegy 66 kilométeres szakaszán. A határ túloldalán harcokra semmi jel sem mutat - mondotta vasárnap a Határőr­ség szóvivője. Vonják össze a Szolidaritási, a Foglalkoztatási, a Bérgarancia, a Szakképzési, valamint a Re­habilitációs Alapot javasolja a Munkaügyi Minisztériumban készült előterjesztés. Ameny­­nyiben ezt a kormány és a par­lament elfogadja, a gazdálko­dók egységes, adó jellegű, munkaerő-piaci hozzájárulással teljesíthetik kötelezettségüket. A munkaügyi tárca szerint az. egységes alap 100 milliárd fo­rinttal gazdálkodhatna jövőre. Várossá avatták szombaton a 3300 lakosú Győr-Moson-Sop­­ron megyei Fertőd községet. Az Esterházy-kastély barokk park­jában rendezett ünnepségen Kuncze Gábor köszöntötte az új város polgárait. A belügymi­niszter elmondta: a 17. század­ban épült kastély az ország egyik fontos kulturális, zenei központja lett. A település tu­dományos, idegenforgalmi sze­repe a nyugati határnyitás nyomán felértékelődött, s ez kihatott gazdaságára is. Ezt Kóródi Mária, az Ország­­gyűlés alelnöke mondta el szokásos heti sajtótájékozta­tóján. Egyelőre nincs előrelé­pés a nemzetbiztonsági tör­vény hatpárti egyeztetésében, pedig a javaslat csak ezután kerülhet a plenáris ülés elé. Bizonytalan a rádióról és a te­levízióról szóló törvényjavas­lat helyzete is. A jövő héten megkezdődik a kárpótlási törvény, valamint a gazdaságstabilizációs tör­vénycsomag módosításának általános vitája. Folytatják a képviselők a nemzeti jelképek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezés használatáról, valamint a szakképzési tör­vény módosításáról szóló ja­vaslatok vitáját. Szerepel a napirenden a közoktatás szervezése, irányí­tása és a felsőoktatás fejlesz­tése, s döntenie kell a Háznak a privatizációs eseti bizottság tagjairól és tisztségviselőiről. A „Nyitott kapuk napján”, szeptember 23-24-én díjmen­tesen bárki megtekintheti a Parlamentet, amely az európai örökség része. E két napon a kontinens minden műemlékének kapuja nyitva áll majd a nagyközön­ség előtt. Az utóbbi 25 évben a magyar kormányok egyetlen gazda­sági ígérete sem teljesült. A gazdasági stabilizációs prog­ram viszont sikeresnek ígér­kezik, s ennek már mutat­koznak is az első jelei. Kétségtelen viszont, hogy leg­alább másfél év kell ahhoz, hogy egy nemzetgazdasági lép­tékű tervről ki lehessen jelen­teni: sikeres. Ennyi időre kér türelmet csomagjának értékelé­séhez Bokros Lajos is. A pénzügyminiszter szombaton egy szegedi fórumon beszélt az ország gazdasági helyzetéről, a stabilizációs programról. Szerinte a jelenlegi gazdaságpolitika csak a korábbiakhoz képest szigorú, viszont feltétlenül szükséges. Úgy ítéli meg, hogy gyöke­res szemléletváltozásra, érdemi reformra van szükség a lakás­­gazdálkodásban. Az elmúlt öt év hibás szemlélete miatt sok a gond ezen a téren. Hangsú­lyozta a nagyfokú lakásmobili­­tás szükségességét, ugyanakkor hibás és igazságtalan döntésnek nevezte az állami lakások áron aluli eladogatását. Szerinte nem kevés a lakás, így nem is az építés a megol­dás. Az viszont tarthatatlan - mondta -, hogy egyeseknek tíz ingatlanuk is van, másoknak pedig reményük sincs a lakás­hoz jutásra. Nemcsak az épít­kezőket kellene támogatni, ha­nem a rászoruló bérlőket is, nö­velve ezzel a bérlakást válasz­tók számát. A természetgyógyász-orvos különleges sikerei Mitől gyógyulnak a betegei? Nagy szenzációt keltett a minap Vargha Zoltán orvos-ter­mészetgyógyász. Betegei közül bemutatott néhány ismert személyiséget, akik vállalták, hogy a nyilvánosság elé tár­ják betegségüket, s kezelésük eredményeit. Most tudósok ellenőrzik gyógyító eljárását.- Két esztendővel ezelőtt leállt a jobb vesém működése, meg­operáltak, és két daganatot el­távolítottak - mondta Grósz Károly, volt miniszterelnök a Ferenczy Europressnek.- Kiderült, hogy a hasi nagy ütőeremben is elszaporodtak az úgynevezett trombociták. Az érsebészeti intézetben megoperáltak, majd heteket töltöttem az onkológián. Bár eltávolították a daganatot, a szervezetemben továbbra is jelen voltak a rákos sejtkép­ződmények. Barátaim tanácsára jártam külföldön is, Kínában fel­ajánlották, hogy kezelnek, de nem maradtam ott. Itthon az­után összehozott a jó sorsom Vargha Zoltán orvos-termé­szetgyógyásszal, s amióta ő kezel, sokkal jobban vagyok. Kezd visszatérni az erőm az ő általa kifejlesztett im­munterápiától, ami tervszerű ingerkezeléssel, megfelelő táplálkozással, testi és lelki terápiával párosul. Tudom, hogy a modern or­­vostudomáhy a legkorsze­rűbb eszközeivel mindent megtett a gyógyulásomért, de a természetgyógyász tette fel az i-re a pontot. Ezért is vallom, hogy bé­két kellene kötniük az orvo­soknak és a természetgyó­gyászoknak. A kezelést az egyik kórház laboratóriumában rendszere­sen ellenőrzik. Grósz Károly laborleletei azt bizonyítják: egyfe kevesebb a rosszindu­latú sejt a szervezetében. A természetgyógyászt Ba­jor Imre és Szikora Róbert is felkereste betegségével, ma ők is a gyógyultak közé tartoz­nak. Vargha Zoltán páciensei között található gyógyult epi­lepsziás és gyógyszer nélkül él az az agytumoros kisfiú is, akinél a computer tomográfos felvételek azt bizonyítják: a daganat a kezelés után felszí­vódott. A közeljövőben orvosszak­értői tudományos kutatás kez­dődik, melynek során áttekin­tik Vargha Zoltán eddig kezelt betegeinek vizsgálati anya­gait, s ellenőrzik a páciensek állapotát. Főtt kolbászt árusít Jósé Carreras. A világhírű spanyol tenorista fogadásból állt az utcai kifőzde pultja mögé a bécsi operaház közelében. fotó: feb/reuter Magyarország a németek példaképe Magyarország minta lehet arra, hogy miként lehet pénzügyi tá­mogatással ösztönözni a kelet-európai német népcsoportokat, hogy hazájukban maradjanak - jelentette ki Horst Waffensch­midt, a német belügyminisztérium államtitkára a Welt am Sonn­tag című lapnak. A politikus elmondta: a hétfőn kezdődő buda­pesti megbeszélésein a magyarországi németeknek nyújtandó segítségről kíván tárgyalni. Borisz Jelcin egyhetes szabadságra ment Egyhetes szabadságra a fekete-tengeri Szocsiba utazott vasárnap Borisz Jelcin. Az orosz államfő előzőleg Viktor Csernomirgyin kormányfővel megvitatta a legfontosabb bel- és külpolitikai ügyeket. Csecsenföldről kivonulnak az oroszok Megkezdődött vasárnap a Csecsenföldön állomásozó orosz csapa­tok kivonása. Elsőként a csecsen-ingus határ közeléből, Aszi­­novszkaja településről távozott a belügyi alakulatok egyik ezrede. A csecsének szombaton és vasárnap is támadták az orosz állásokat. Magyarok a nagyszebeni hadgyakorlaton Öt NATO-tagállam és a volt Varsói Szerződés négy egykori tagor­szága vasárnap a NATO békepartnerségi programjának keretében egyhetes közös szárazföldi hadgyakorlatot kezdett Romániában, az erdélyi Nagyszeben körzetében. A békefenntartás feladatait gya­korló manőveren egy hódmezővásárhelyi alegység is részt vesz. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gvuláné .• Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: ,52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj Í036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tóL 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents