Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-16 / 191. szám
2. oldal 1995. augusztus 16., szerda Körkép A mezőgazdasági termékek vámtarifáinak csökkentését javasolja Lakos László földművelésügyi miniszter a Középeurópai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) valamint Szlovénia földművelési minisztereinek tanácskozásán Pozsonyban. A tanácskozás résztvevői memorandumot intéznek az Európai Unió tagállamaihoz, amelyben a CEFTA és az EU agrárpolitikájának szükséges összehangolására hívják fel a figyelmet. A miniszterek a minőségi bizonylatok kölcsönös elfogadásáról szóló egyezményt is aláírják. Riadót fújtak a román kormány hivatalnokai, mert a kabinet főtitkára, Viorel Hreben- ciuc irodájából eltűnt 43 titkos és szupertitkos kormányakta. A Romania Libera című lap értesülései szerint az iratok között található számos olyan dokumentum, jelentés, helyzetértékelés, ami a magyar-román diplomáciai kapcsolatokra, a magyar-szlovák alapszerződésre, a romániai kisebbségek helyzetére, a magyar állam és a határon túli magyar kisebbségi szervezetek közötti kapcsolatokra vonatkozik. A lap azt gyanítja, hogy a történtekhez köze van a magas beosztású kormányhivatalnok palesztin származású tanácsadójának. Belehalt lőtt sérülésébe vasárnap éjjel Vatban Ibrahim Haszan, Szaddám Húszéin iraki elnök féltestvére - közölte kedden egy iraki kurd szervezet. A férfit állítólag az államfő idősebb fia, Udaj Szaddám Húszéin tette el láb alól. A kurd forrás szerint Udaj a múlt kedden egy ünnepségen lőtt rá Vatbanra, Szóraja nevű feleségére és gyermekeikre. Az asz- szony és Alaa nevű fia, valamint a család három testőre a helyszínen életét vesztette. Az elnök féltestvére öt nappal a merénylet után a kórházban halt bele sérülésébe. Véleményeltérések vannak a Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetőségén belül a palesztin-izraeli megállapodás megítélésében. Faruk Kaddumi, a szervezet második embere nem jelent meg a PFSZ végrehajtó bizottságának hétfőn Tuniszban tartott ülésén, mert nem ért egyet a a ciszjor- dániai palesztin önigazgatás ki- szélesítéséről létrejött részleges egyezséggel. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke az ülésen élesen bírálta a politikust. Őrizetbe vettek nyolc személyt a kínai hatóságok a Tie- nanmen téren: a Greenpeace környezetvédő szervezet hat tagját és az általuk bérelt operatőröket. A környezetvédők a kínai atomrobbantások ellen tüntettek Peking központi terén. Fölmentették tisztségéből a jugoszláv külügyminisztert Újabb háborút jósol a szakértő Horvátország legfeljebb egykét hónappal halaszthatja el a Kelet-Szlavónia elleni támadást - véli a Feral Tribüné című független horvátországi hetilap katonai szakértője. Kari Gorin- sek vezérezredes szerint mindenképpen az ősz beállta előtt kell megindítani az újabb akciót, mivel az esős időszakban nem érvényesülhet annyira a horvát hadsereg fölénye. A boszniai szerbek kedden is támadták Dubrovnikot, lángokban áll az erdő. Zvonimir Cer- venko tábornok, horvát vezérkari főnök sajtóértekezletén kijelentette, hogy a harcokba különleges alakulatot vetettek be. A jugoszláv kormány keddi ülésén leváltotta Vladiszlav Jo- vanovics külügyminisztert, s Milan Milutinovicsot, a szövetségi állam eddigi athéni nagykövetét bízta meg a jugoszláv külügyek vezetésével. Hírek szerint Jovanovicsot Jugoszlávia ENSZ-nagykövetének javasolja a kormány. * Ötvenezer, otthonából elüldözött, 14 évesnél fiatalabb gyermek várja a nemzetközi szervezetek azonnali segítségét a volt Jugoszlávia területén. Az UNICEF (ENSZ Gyermekalap) a múlt héten 50 tonnányi segélyt juttatott el az ideiglenes menekülttáborokba. A szervezet úgy ítéli meg, hogy a következő tíz nap kritikus lehet a gyermekek túlélése szempontjából, ezért felhívásban fordul a világhoz. Az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága arra kéri a vállalatokat, intézményeket és magánszemélyeket, hogy lehetőségük szerint készpénzzel támogassák a nemzetközi mentőakciót. A felajánlásokat „Gyorssegély" megjelöléssel az UNICEF 218-98055 OTP 508-12372-9 számú számlájára kérjük eljuttatni. A Bizottság a 201-4923 telefonszámon ad felvilágosítást a programról. Tüntetésekkel „ünnepelték” a dél-koreaiak a japán megszállás alóli felszabadulásuk 50. évfordulóját. Fél évszázada fejeződött be a háború Ázsiában, ebből az alkalomból Murajama Tomiicsi kormányfő bocsánatot kért a japánok háborús bűneiért, fotó: feb/reuter Rendőrattasék - a magyar diplomácia fontos újoncai Ukrajna az első állomáshely Ol'AftÚI Még az idén ősszel elfoglalja állomáshelyét hazánk kijevi nagykövetségén az a magyar rendőrtiszt, aki rendőrattaséként a magyar diplomáciában eddig ismeretlen posztot tölt be. Nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mert - ahogy annak idején a magyar űrhajósok - most is ketten készülnek a sajátos feladatkör ellátására. A külföldi állampolgárok magyarországi bűnözésének visszaszorítása, az ország belső biztonságának erősítése céljából döntött úgy a kormány, hogy rendőrattasét küld az ukrán fővárosban működő magyar nagykövetségre. Belügyi dolgozóként tevékenykedik majd - diplomáciai állományban.- Ilyen poszt egyébként csak nálunk számít újdonságnak, hiszen például Budapesten Szülik ukrán tábornok személyében már működik rendőrattasé - mondja dr. Ichim János, a Belügyminisztérium törvény-előkészítő főosztályának főtanácsosa. - A generális szintén szakmabeli: a Kárpáton túli terület rendőr- főkapitánya volt. A német diplomaták között is van rendészeti attasé, s a francia misz- szión szintén dolgozott ilyen beosztott. Nem véletlen, hogy az első rendőrattasét éppen Kijevbe akkreditálják: az ukrán szervezett bűnözők tevékenysége a legveszélyesebb a magyar belbiztonságra. A belügyes diplomata fő feladata az lesz, hogy ápolja a kormányközi együttműködést a nemzetközi terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. Az attaséknak magas szakmai követelménynek kell megfelelniük. Munkakörük kiterjed a nemzetközi megállapodások előkészítésére s a kapcsolatápolásra a fogadó ország rendészeti, katasztrófaelhárítási és nemzetbiztonsági szerveivel.- Jövőre Moszkvába, Bukarestbe, Pozsonyba, később az Európai Unió néhány országába, a NATO-hoz és nyugateurópai rendészeti szervekhez küldünk rendőrattasékat. K. L. Cél: a törvénykezés gyorsítása Hom-ellenzék randevú (FEB-információ) Mához egy hétre kezdi meg tárgyalásait Horn Gyula az ellenzéki vezetőkkel. A miniszterelnök külön-külön folytat megbeszélést a pártokkal. Augusztus 23-án egy órakor az MDF, négy órakor a KDNP elnökével és frakcióvezetőjével találkozik, majd augusztus 25-én, pénteken kerül sor a kisgazdákkal és a Fidesz-Polgári Párt képviselőivel való eszmecserére. Értesüléseink szerint a kormányfő azért kezdeményezte a tárgyalásokat, hogy - az ellenzék előzetes megnyerésével - meggyorsítsa az őszi törvényhozást, már csak azért is, mert a stabilizációs törvénycsomagot sürgősen korrigálni kell, s ez a terven kívüli program tovább súlyosbítja az Országgyűlés állandó időzavarát. Bár az ellenzéki pártok részéről eltérő volt a miniszter- elnök ajánlatának fogadtatása, nem zárkóztak el a személyes eszmecserétől. Egyedül a Fidesz-Polgári Párt jelezte, hogy Orbán Viktor helyett Ader János képviseli majd a pártot. Horn Gyula, aki a napokban tért vissza szabadságáról, még nem nyilatkozott várakozásairól, az ellenzéki vezetők eddigi megnyilvánulásai azonban arra utalnak, hogy a kormányfő és az ellenzék „előtárgyalásai” legalábbis kétesélyesek. A végeredmény mindenesetre jól mérhető majd az Országgyűlés törvényhozó munkáján. ősszel hadgyakorlat lesz Napirenden a hadsereg átalakítása A magyar kormány álláspontja a délszláv válsággal kapcsolatban az, hogy a konfliktusban részt vevők közül senkinek nem biztosít előnyöket, és minden körülmény között semleges kíván maradni. Ezt hangsúlyozta Keleti György honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség tegnapi feladatszabó értekezletén. A tárca vezetője ugyanakkor leszögezte: a határ közelében olyan események történtek, amelyek hazánk biztonsága szempontjából nem hagyhatók figyelmen kívül. Szükségessé vált bizonyos megelőző lépések megtétele. Szólt arról is, hogy a hadsereg átalakítása minden területen elkerülhetetlen. A Magyar Honvédség létszámát a jelenlegi 89 ezerről 1998 végére 60 ezerre csökkentik, egyúttal növelik a tiszthelyettesek és a szerződéses katonák számát, valamint arányát. Megváltozik a behívás és a kiképzés rendje. A miniszter beszámolt arról, hogy októberben hazánk lesz a házigazdája egy nagyszabású nemzetközi gyakorlatnak a Partnerség a békéért program keretében. Titkosszolgálati eszközöket is bevetnek Szigorítanak a vámosok A vámigazgatás az első fél évben csaknem 300 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, ami másfélszerese a tavalyi év hasonló időszakáénak. A bevétel legalább 15 százaléka annak köszönhető, hogy a pénzügyőrök megszigorították az ellenőrzést és a behajtást. Arnold Mihály vezérőrnagy az első fél év eredményeit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a hatékony munkát jelző eredményeket annak ellenére sikerült elérniük, hogy a Vám- és Pénzügyőrség személyi gondokkal küzd. Kevés az emberük, és soraikban sem ismeretlen a korrupció. Az idén 26 munkatársukat kellett elbocsátaniuk különféle visszaélések miatt. Előfordult, hogy jövedéki termékek, gépkocsik behozatalakor az indokoltnál alacsonyabb vámot szabtak ki az importőrökre és a különbözeten osztoztak. Az ilyen és hasonló ügyek felderítésére a VPOP bevet engedélyezett titkosszolgálati eszközöket is. A vámőrség kintlevőségei elérik az 50 milliárd forintot, s a behajtás - a hosszadalmas államigazgatási eljárások miatt - szinte reménytelen. A büntető- eljárás idejére pedig már „eltűnik” a tartozást fedező vagyon. A vámőrség azt javasolja, hogy a hatóságok a vagyonokat ideiglenesen foglalják le az eljárások megkezdésekor. -bánÚjra indítjuk az alábbi szakképesítéseket adó tanfolyamainkat: •- önálló villamoshálózatkezelő (transzformátor alállomás kezelő),- gépkezelő (pl. targonca, Volvo, Weimar, autódaru, kompresszor, stb.),- kazánfűtő,- kazánkezelő. Jelentkezni lehet személyesen: Szolnok, Bálvány út 1. 111/17. szám alatt a Studium Szervező Irodánál vagy a 413-055 telefonszámon, illetve faxon. *8564o/ih* Lassult az infláció Mérséklődött a fogyasztói árak emelkedése júliusban. A VII. havi inflációs ráta 0,9%-ra csökkent a júniusi 1,2, a májusi 2,4, az áprilisi 2,6, a márciusi 4, a februári 2,8, a januári 4%-ról. A KSH tájékoztatója szerint egy év alatt 30,5%-kal növekedett az árszínvonal. r Életveszélyes játékok Folytatják a dobálást a vandálok. A legutóbbi 24 órában Gödnél a Vácról Budapestre tartó személy- vonatot, Balatonaligán a Fonyódról a fővárosba tartó Szaxónia expresszi, Békéscsaba és Murony között a gyorsvonatot hajigálták meg kővel. A korábbi napokon négy-négy vonat volt a célpont. Az önkormányzatok a BM pártján állnak, a pénzügy nem enged Elmaradt a megállapodás Az önkormányzati érdekszövetségek elutasítják a pénzügyi tárca javaslatát, és a BM-nek azt a Finanszírozási elképzelését támogatják, hogy az önkormányzatok továbbra is 35 százalékos részesedést kapjanak az szja-ból. Megállapodás nélkül ért véget tegnap Budapesten a BM, az érdekképviseletek és a Pénzügyminisztérium képviselőinek megbeszélése. Az ezt követő tájékoztatón Kuncze Gábor leszögezte: a belügy tervezete sértetlenül hagyja a helyhatóságok önállóságát, és a szigorúbb feltételek mellett is megteremti az önkormányzatok működőképességének lehetőségét. A tárgyszerű, politikai felhangoktól mentes szakmai vitát követően továbbra is elvi különbség van a két tárca között - hangsúlyozta a miniszter. - A PM szerint ugyanis nominál értékben nem kaphatnak több támogatást jövőre az önkormányzatok. E kérdésben a csütörtöki kormányülés dönt majd, ahol mind a két tárca javaslatát megvitatják. Kuncze Gábor szerint alapvetően fontos lenne, hogy az államháztartás és az alkotmányozás reformja egyidejűleg valósuljon meg. Leszögezte: jó volna, ha még ebben a ciklusban megalkothatnák az ehhez szükséges jogszabályokat, a változások pedig az új önkormányzati ciklustól életbe léphetnének. Bokros Lajos pénzügyminiszter elmondta, hogy a belügyminisztérium elgondolása, amely normatívan 15 milliárd forinttal több pénzt juttatna az önkormányzatoknak, nem tartható. Abban az esetben, ha az önkormányzatok továbbra is 35 százalékos szja-t kapnak, a PM nem emeli a normatívákat, mivel a gazdaság mai helyzetében nem lehet szó arról, hogy mások rovására többletforrásokhoz jussanak. Ha pedig az Országgyűlés ettől eltérően döntene, akkor máshonnan kellene elvonni a pénzt. Egyensúlyra törekvő gazdálkodás mellett a bevételekhez kell igazítani a kiadásokat - hangoztatta a pénzügyminiszter. wt ß a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András I Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, I 11/1II Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357. fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére * terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen. Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. U 1 1 U ■ Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23.50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133