Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-27 / 148. szám

Beruházás a város határában Szentlélekharang Kutyás győzelem Munka és tanulás a tankertben Díjazott jászságiak Döntött az önkormányzat Rendelet a szemétről (7. oldal) HÍVOTT MÁR bemQmetp . \ / f JWcWf TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL _________________J H ortobágyi fejlesztések PHARE-támogatással A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) három megyére - Hajdú- Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg - ki­terjedő 120 ezer hektáros területének fejlesztésére évenként mindössze 600 ezer forint jut a költségvetésből, ezért rendkívül jelentős az a PHARE-támogatás, amelynek immár a konkrét eredményei is láthatók hazánk első nemzeti parkjában. Nőtt a beruházás Az új beruházások értéke 1994-ben meghaladta a 850 milliárd forintot. Az árszín­vonal rohamos emelkedését is figyelembe véve a beruházá­sok mennyisége 1990 óta év­ről évre csökkent, 1994-ben viszont már mintegy 10 szá­zalékos volumennövekedés valószínűsíthető az előző év­hez viszonyítva. Lezuhant Szombathely oladi városré­szén, a Zeli-majorban hétfőn délelőtt 9 óra 40 perc körül munkavégzés közben lezu­hant egy kétszemélyes K26- os típusú, magántulajdonban lévő mezőgazdasági helikop­ter. Szemtanúk elmondása szerint miután a 20 ezer vol­tos távvezetéknek ütközött a gép, lezuhant és kigyulladt. A pilóta, Sz. F. 33 éves szom­bathelyi lakos életét vesztette. Lottónyeremények A 25. fogadási héten a jövede­lemadó levonása után kifize­tésre kerülő nettó nyeremé­nyek a következők: 5/90: 5 találatos szelvény nem akadt, a 62 db 4 találatos szelvényre 216 283 forint, a 3 találatos szelvényekre 2695 forint, a 2 találatos szelvé­nyekre 205 forint. 6/45: 6 találatos szelvény nem volt, az 1 db 5+1 talála­tos szelvényre 5 555 192 fo­rint, a 34 db 5 találatos szel­vényre 82 096 forint, a 4 talá- latosokra 1533 forint, a 3 talá- latosokra 313 forint. Az 1 darab telitalálatos dzsókerre 29 190 803 forintot fizetnek. Ausztria Lottó A 25. heti Ausztria Lottó-sor­solás szelvényeinek ellenőr­zése során egy darab hattalá- latos szelvény akadt. Nyereménye 12 210 133 Schilling. A 13 darab 5+1 talá­latos szelvényre egyenként 313 080, a 403 darab 5 talála­tos szelvényre egyenként 15 149, a 4 találatos szelvé­nyekre 406, a 3 találatosokra egyenként 30 schillinget fi­zetnek. Az egy darab telitalá­latos dzsóker nyereménye: 11 523 870 Schilling. E fejlesztésekről tartott sajtótá­jékoztatón hétfőn Aradi Csaba, a nemzeti park igazgatója el­mondta: a magyarországi PHARE-program keretében há­rom megvalósíthatósági tanul­mány készült el. Bejelentette továbbá, hogy elkészült a hor­tobágyi turizmus átalakítását szolgáló tanulmány is, amely a puszta természeti értékeire sze­retné felhívni az odalátogatók figyelmét. Günter Raad, az Eu­A nem mindennapi erőfeszítést igénylő dolgos hétvége már pénteken, kora este elkezdődött a nyomozók számára. A jászbe­rényi kórház akkor értesítette a rendőrséget arról, hogy egy 44 éves helyi férfit életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak be hozzájuk. A gyors vizsgáló­dás során meglehetősen szo­morú történet rajzolódott ki a rendőrök előtt. A kórházba szállított ember családja évek óta rendezetlen körülmények között él, italozása miatt min­dennapos volt a családi perpat­var. Talán ezt elégelhették meg fiai, akik az alapos gyanú sze­rint végezni akartak apjukkal. A 15, illetve 12 éves gyerekek hígítóval locsolták le az akkor is részegen fekvő szülőt, majd gyufával lobbanhatták lángra az alvó ember ruháját. Bár eredeti szándékuk szerint - mivel erre apjuk már korábban többször is kísérletet tett - öngyilkosság­nak akarták feltüntetni a tragé­diát. Menet közben, úgy tűnik, megrettentek tettüktől, ugyanis ők oltották el a tüzet. rópai Unió PHARE-programja budapesti képviseletének első titkára elmondta: a PHARE természetvédelmi programja keretében 1990-től 4,5 millió ECU-vel segítették a magyar- országi természetvédelmet, ami napi áron 700 millió forintot je­lent. A támogatás egyrészt az élőhelyek megőrzését, az élővi­lág fennmaradását, másrészt ezek népszerűsítését, láthatóvá tételét szolgálja. (MTI) Hajnali háromkor újabb eseményhez hívták a brigádot. A jászárokszállási rendőrőrs ügyeletére a körzeti orvos tett bejelentést B. Béláné 37 éves, foglalkozás nélküli asszony kü­lönös halálesetéről. Külsérelmi nyomok ugyan nem voltak a holttesten, de az orvos feltéte­lezte, hogy bűncselekmény ál­dozata lett a lakásán megtalált nő. Gyanúja beigazolódott, ugyanis a rendőrorvosi bonco­lás megállapította, hogy a halált belső vérzés, traumás sokk, borda- és szegycsonttörések okozták. A nyomozás során ki­derült, hogy az áldozat előző nap este férjével italozott az egyik helyi szórakozóhelyen. Már ott többek szeme láttára összeverekedtek. Hazaérve sem csillapodtak az indulatok, a férfi tovább folytatta a bántal­mazást. Még egy kört tett ez­után a kocsmában, de mire ha­zaért, feleségében már nem volt élet. A veszedelmes férjet halált okozó testi sértés gyanúja miatt vették őrizetbe. (Folytatás a 3. oldalon) Példa nélküli bűncselekmény-sorozat a hét végén Kéjgyilkosság, asszonyverés, felgyújtott apa a megyében „Isten őrizz, hogy ez máskor is megtörténjen” - nyilatkozták a rendőrök a tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzott egyik kérdésre a hét végén történt, példa nélküli bűncselek­mény-sorozat kapcsán. A megyei rendőr-főkapitányság forró- nyomos rendőrei ugyanis egyik súlyos esemény helyszínéről a másikra sietve töltötték az egyébként pihenésre való napokat. A nagykunok közösen emlékeznek A hat nagykun település 1992- ben alapította meg a „Nagy­kunságért” kitüntetést. Tegnap Karcagon, a városházán bírál­ták el a beérkezett idei pályáza­tokat. Ez évben dr. Bellon Ti­bor néprajzkutató részére ítélte meg a polgármesterek fóruma a díjat, melyet az augusztus 20-i ünnepi önkormányzati ülésen adnak át Karcagon, a városhá­zán. Dr. Bellon Tibor jelenleg a JATE Néprajz Tanszékén egye­temi docens, mellékállásban a karcagi Györffy István Nagy­kun Múzeum elismert népraj­zosa, melynek 1994. szeptem­ber 1-jéig igazgatója is volt. Tavaly a Magyar Néprajzi Tár­saság főtitkárává választották. A Nagykunság és a magyar néprajztudomány érdekében végzett több évtizedes tudomá­nyos tevékenységéért, kultúra- közvetítő munkásságáért ítélték neki a díjat. A polgármesterek fóruma ezután a IV. nagykunsági kultu­rális napok programjáról és a kun emlékhely létesítéséről tár­gyalt. A nagyszabású rendez­vényt augusztus 17-20-a között rendezik meg Karcagon, több helyszínen. Idén a programokat a kunok betelepülésének 750. évfordulója köré csoportosítot­ták. (Folytatás a 3. oldalon) jó illem Den Halad az építés, a terveK szerint szep­tember elején megkezdődhet a tanítás a Jászladányi Álta­lános Iskola új szárnyában, ahol hat tanterem, két szertár és a vizesblokk kap helyet. A kivitelező fővállalkozásban a gyöngyösi Fuga Kft. Felvételünkön az aula feletti torony cserepezésén dolgoznak a tetőfedők. fotó: k. é. Elköltözött az Axon Részvénytársaság Szeptembertől újabb kötvények a piacon A szolnoki székhelyű Axon Rt., miután már korábban meg­vásárolta a volt Ezermester üzletházat, az épületet átalakí­totta, s a cég számára is elegánsabb elhelyezést biztosított a megyeszékhely belvárosában. Kun Zoltán igazgató érdek­lődésünkre azt is elmondta, hogy szeptembertől - az eddig megjelent három mellett - további kötvényeket bocsát ki a társaság a források átcsoportosítása érdekében. Az első félévben az Axon Részvénytársaság több mint félmilliárd forint értékű gépet és berendezést helyezett lí­zingbe a régió vállalkozásai számára. Ezzel együtt összes­ségében mintegy 1,7 milliárd forintra nőtt az a működő va­gyon, mely a részvénytársa­ságon keresztül került a vál­lalkozásokhoz. A cég ingatlanbefektetései során vásárolta meg Szolno­kon a volt Ezermester üzlet­házat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az épület majd helyet ad a társaság központjának is. Ez mára megvalósult, s néhány napja már birtokba is vette a kis csapat a megújult ingatlan emeleti részét. Az első félévben nemcsak székhelyet változtatott a cég, hanem nyitott a mezőgazda­ság irányába is. Keretmegál­lapodást kötöttek a GITR-rel, valamint az IKR Bábolnával mezőgazdasági gépek lízinge­lésére. Eddig kedvezőek a ta­pasztalatok, számtalan trak­tort, kombájnt és ingatlant vá­sároltak a megújult alapokon működő mezőgazdasági vál­lalkozások - mondotta az igazgató. Mindemellett a cég tovább kívánja bővíteni forrásportfó- lióját. Azt eddig megjelent három kötvénye és egy rész­vénye mellett szeptembertől újabb Axon-kötvény jelenik meg a pénzpiacon, melynek hozama 2-3 százalékkal lesz majd magasabb a jelenlegi ál­lampapírok kamatánál. Egyúttal a forgalmazásba a kibocsátó is bekapcsolódik, amellyel a saját papírjainak likviditását kívánja növelni. A rendőrség még szigorúbb közlekedési ellenőrzéseket kíván bevezetni Fél év alatt 35 halott az útjainkon Már az év első néhány hónapjának baleseti statisztikai adatai sem sok jóra engedték következtetni a közlekedési szakembe­reket. Június vége felé közeledve azonban már világosan lát­szik az a meglehetősen gyászos kép, amely a megyénk közút­jain történt eseményeket tükrözi. Megdöbbentő, hogy a tavalyi év hasonló időszakhoz képest kétszeresére emelkedett a halál­lal végződő közlekedési balese­tek száma. Idén június 25-ig ugyanis 32 esemény során 35 ember vesztette életét az uta­kon. A május végéig megtör­tént szerencsétlenségek elem­zése figyelemre méltó felisme­résekhez juttatta a rendőröket. Az addig bekövetkezett 26 tra­gédiából 13 esetben játszott szerepet a gyorshajtás, annak is az a fajtája, amit relatív gyors­hajtásnak neveznek. Minden ötödik esetben pedig az elsőbb­ségadás meg nem adása veze­tett a bajhoz. Érdekes, hogy a balesetet okozók 60 százaléka a sze­mélygépkocsi-vezetők közül került ki. A közlekedési osztály munkatársai arra is kíváncsiak voltak, vajon a nagy teljesítmé­nyű nyugati vagy a szerényebb képességekre képes keleti gyártmányú autókkal okoztak-e több balesetet. Az adatok azt bizonyítják, hogy a két kategó­ria egyformán rajta van a listán. Legtöbb áldozatot a négyes főút követelt az év első felében. A hét napjait vizsgálva nincs olyan nap, amit egyértelműen veszélyesnek könyvelhetnénk el. Talán a rendszeres hét végi közlekedésbiztonsági akciók­nak köszönhetően pénteken és vasárnap kevesebb balesetet regisztráltak, mint az egyéb na­pokon, annyi azonban kitűnik, hogy a balesetek többsége a nappal következett be. A halálos balesetekért több­ségükben a magyar - az esetek felében megyénkbeli - polgár a felelős, öt tragédiáért viszont külföldieket okolhatunk. Egy ismeretlen cserbenhagyót a mai napig sem sikerült megtalálni. A helyszínről segítségnyújtás nélkül távozó, szürke színű IFA vezetője, aki Szajol külterüle­tén követett el cserbenhagyásos halálos gázolást, még mindig ismeretlen a rendőrség előtt. E siralmas adatok birtokában a rendőrség közlekedési szolgá­lati ága az eddigieknél is szigo­rúbb és gyakoribb ellenőrzése­ket tervez Jász-Nagykun-Szol- nok megye útjain. Néhány nap múlva átvehető a pályázati anyag Vállalkozókat vár az inkubátorház A megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány által létrehozott inkubátorházból az első épületet rövidesen birtokba vehetik a vállalkozók - tudtuk meg Fügedi Lászlótól, a VFA vállal­kozásfejlesztési irodájának ügyvezető igazgatójától. Az erre vonatkozó pályázat néhány napon belül megjelenik. Az első ütemben mintegy 10-12 vállalkozó kezdheti meg tevékenysé­gét „keltetői” körülmények között. Az inkubátorház létrehozása immár konkrét valósággá vá­lik, miután rövidesen bir­tokba vehetik az első „fecs­kék” az elkészült épületet. Az inkubátorház létrehozásának célja az volt, hogy a VFI a kezdő vagy bővülő kisvállal­kozások, egyéni vállalkozók működését segítse a rendel­kezésre álló szaktudással és infrastruktúrával. Előrelátha­tólag három évig maradhat a bérlő, ezt követően helyet kell adnia új, kezdő vállalko­zások számára - számolt be Fügedi László a létesítmény üzemeltetéséről. A most be­kerülő vállalkozónak ezért úgy meg kell erősödnie, hogy három év múltával el tudja viselni a piaci díjakat is. Mindez azt jelenti, hogy a bérlők kedvezményes bérleti díjat fizetnek az irodákért, műhelyekért. A tájékoztató szerint az alapár 8 ezer forint négyzetméterenként (áfa nél­kül), mely a vállalkozások megalakulásától függően 10- 25 százalékkal csökken. A vállalkozó nemcsak helyet kap, hanem számos háttér­szolgáltatást is. Ilyen például a telefon, melynek mellékál­lomásain lehet majd utolérni az egyes bérlőket. A központ automatikus, kezelő nélkül működik, ami azt is jelenti, hogy a mellékek közvetlenül hívhatók kintről. A telefon- használatért természetesen fi­zetni kell - mondotta az igaz­gató. A vezetékes kapcsolatte­remtésen túlmenően számta­lan szolgáltatást kínál az in­kubátorház, köztük sokszo­rosítási lehetőséget, tárgyalót és tolmácsot, információs adatbanki szolgáltatást - és még lehetne sorolni. Az in­kubátorházba, mely Szolno­kon, a volt szovjet laktanyá­ban, a József Attila úton ta­lálható, termelő és/vagy szolgáltató tevékenységet folytató vállalkozók jelent­kezését várják.

Next

/
Thumbnails
Contents