Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-22 / 144. szám

1995. június 22., csütörtök Kunsági Extra — Kisújszállás 7. oldal Mi lesz veled, szülőotthon? Bizony, a város ezen létesítmé­nye nyugdíjas korú, hiszen hat­vanéves. De fiatalos, nem látszik rajta az idő, mert az önkormány­zat az elmúlt öt évben több mint tízmilliót áldozott a korszerűsí­tésére. A tizenöt ágy jószerével mindig foglalt, és a kisúji apró­ságoknak több mint a kéthar­mada itt látta meg a nap- vagy a holdvilágot. Ráadásul Ecsegfal- váról, Kenderesről, Túrkevéről, Dévaványáról is érkeznek kis­mamák, betegek. Mintegy hat­ezer emberről van szó. Es most az a hír járja, megszűnik a szü­lőotthon. Hogy mire fel, ezt ne­héz lenne megmagyarázni. Ugyanis egész Európában az a divat, ha úgy tetszik, irányzat: egyre több a házi, azaz a vidéki szülés. Ha ez így igaz, vajon mi indokolja a vidéki szülőotthonok felszámolását? Tudom a választ, sokba kerülnek, nincs pénz rá­juk. Erre kérdezem: mi a több? Mint írtam, a szülőotthonban hatezer beteget, személyt tarta­nak nyilván, csúnya szóval re­gisztráltak. Gondolom azért, mert ezek a nők szívesen jönnek ide. Ha nem így lenne, másfelé vennék az irányt. Nos, ha megszűnik az otthon, ez a hatezer ember utazhatna jó­val távolabb. Vagy Karcagra, vagy Szolnokra, vagy ki tudja, hová. És ez akkor mennyibe lenne, tessenek mondani? Mert igaz, az utazás ingyenes. De hát ebbe a kategóriába a szülés előtt álló, a szülő vagy nőgyógyászati vizsgálatra járó, váró nők aligha tartoznak. Nem beszélve az idő­ről, az utazások lehetetlen voltá­ról, arról, hogy egy távolabbi nekibuzdulás egy napba kerül. Hát akkor mi a drága? A hatezer lány, asszony sorsa, vagy a Magdolna szülőotthon? Batsányiból remekelt Perla Erzsébet a helyi gimná­zium 3. a osztályosa volt. Gon­dolom, volt, noha ahogy hallot­tam, a bizonyítványosztás még csak a hét végén esedékes. Er­zsébet kedvence a magyar és a történelem. Az utóbbiból Kiss Kálmán, az előbbiből Kiss Kálmánná gyarapítja ismere­teit. Még tavaly történt, hogy a nagy magyar költő halálának 150. évfordulója emlékére szü­lővárosa, a tapolcai gimnázium meg a nevét viselő emlékbi­zottság országos pályázatot hirdetett. Valamelyik művét, alkotását kellett elemezni, és beküldeni. Határidőként no­vembert jelölték meg. Perla Erzsi is pályázott, a Tűnődés című alkotását szedte ízekre. Nem is olyan régen értesítést hozott a postás, amely értelmé­ben a kisúji gimista dolgozata az ország tíz legjobbja közé ke­rült, és különdíjat nyert. Pedig több mint száz mű érkezett a bírálóbizottsághoz. A jutalma oklevél, illetve egy tanulmá­nyokat tartalmazó kötet, amelybe belekerült az ő elem­zése is. Itthon a szülei nagyon Perla Erzsébet Batsányiból remekelt, hiszen az orszá­gos döntő különdíját ve­hette át Tapolcán örültek a szép sikernek, az igazgató úr pedig dicsérettel toldotta meg az elismerések so­rát. Hogy mit hoz a jövő? Erzsi nagy fába vágta, vágja a fejszé­jét: Debrecenbe készül a Kos­suthra. Aki nem tudná, annak elárulom: magyar-történelem szakra. ’48-as olvasókörök találkozója Az idén július 1-2-án - szombaton és vasárnap - az 1848-as olvasókö­rök országos összejövetelét Kis­újszálláson rendezik. Azzal a cél­lal, hogy ápolják a hagyományo­kat, az olvasókörök tagjainak kö­zös eszmecserét, találkozási lehe­tőséget biztosítsanak. A rendez­vény fővédnöke Fodor Gábor mű­velődésügyi miniszter, védnöke dr. Ducza Lajos polgármester. A program szerint szombaton délelőtt 11-ig várják a vendégeket a városházára. Itt először a polgár- mester úr fogadja őket, majd Fodor Gábor miniszter rövid megnyitója következik. Ebéd után szabad programok között lehet válogatni: megtekinteni a műemlék templo­mot, koszorúzni a háború áldozata­inak emlékművénél, de a Papi-al­kotóház és a helytörténeti múzeum is nyitva lesz. A gálaműsor este fél 6-kor kezdődik, melyen bemutat­koznak az olvasókörök amatőr csoportjai, tagjai. Vasárnap ecseg- pusztai kirándulás várja az érdek­lődőket, illetve egy kenderesi túra. Negyed 10-kor istentiszteletet tar­tanak a református templomban, majd Borók Imre nyugdíjas tanár Móricz Zsigmondnak és Arany Já­nosnak a városban eltöltött éveiről, azok jelentőségéről tart előadást. Tanácskozást is terveznek az olva­sókörök közös dolgairól, s az ebé­det követően délután fejeződik be a kétnapos program. Arany János vándorúton Szegény, legmagyarosabban író magyar költőnk, Arany János rengeteget utazott. Mint az Epilógus című örök becsű alkotásában papírra rója: az életet többnyire csak gyalog járta. A szobrának is vándorlás jutott, mivel kisebb viszontagság után új helyre került. Eddig a Móricz Zsig- mond Gimnázium előtt állt, de tavaly télen egy megcsúszó tehergépkocsi, a Német-Mál­tai Szeretetszolgálat jármüve ledöntötte. Az alkotás karjai, csuklója megrongálódott. Győrfi Sándor vállalta a nem mindennapi, ap­rólékos helyreállítást, amely költségeit a Német-Máltai Sze- retetszogálat biztosította. Idő­közben parázs vita kerekedett arról, hová is kerüljön most már véglegesen a szobor. Volt, aki kardoskodott a régi helye mel­lett, mások úgy érveltek: a Mó­ricz nevét viselő intézmény előtt inkább Móricz-szobor le­gyen. Nem mintha Arany János élete, munkássága ellen bármi kivetnivalót találnának, de hát ezt diktálja az ésszerűség. Töb­ben voksoltak arra, hogy a fő­bejárat előtti kis kiszögellésre semmilyen emlékművet, szob­rot ne helyezzenek el, mond­ván: szűk a tér, nem mutat ott egy szobor sem. Végül a többség akarata, meg a városvédők érvelése győzött, és a szobor remélhető­Arany János szobra új he­lyen, a városközpont park­jában figyeli a múló időt leg végső helyére, a városháza előtti parkba került. A középiskola elé Illésy Sándornak, ’48-as hősnek, az utolsó nagykun kapitánynak a szobrát tervezik. Hogy a közép­iskola környéke se maradjon a névadója szobra nélkül, maradt Papi Lajosnak egy gipszből ké­szült remek Móricz-alkotása. Ennek a kiöntése nem olcsó el­járás, és az öregdiákok helyi egyesülete a költségekből száz­ezer forintot vállal. Ezúton kérik, ha bárki erre a célra adományt kíván felaján­lani, keresse fel Varga Lajosné gyógyszerészt. Ez a Móricz- mellszobor - ha elkészül - a je­lenlegi elképzelések szerint a középiskola udvarát díszítené. Városszépítők A néprajzi kiállítóterem, azaz a Morgó csárda udvarán fényesí- tésre, olajozásra várnak az ott tá­rolt földművelési eszközök Hétfon immáron kilen­cedszer nyílt meg a gyerekek egyhetes, nyári, városszépítő tá­bora. Ebben az évben harminchárom hatodi­kos, hetedikes és nyol­cadikos gyerek dolgo­zik öt délelőttöt sző­kébb hazája, Kisújszál­lás javára, hat felnőtt vezetésével. Délben ebéd várja őket, délután strandolás, játék, lovag­lás és egyéb, nem ki­mondottan kellemetlen foglalatosság. A költségek je­lentős részét az önkormányzat biztosítja, de segítenek a helyi vállalkozók is. Van, aki például az üdítőt adja ingyen. A felsősök több csoportban serénykednek. Az egyik társa­ság a néprajzi kiállítóterem tár­gyi emlékeit, berendezéseit törli, csiszolja, szépítgeti. A másik az Erzsébet-ligetben parkot gondoz, a közterületek szobrait, az autóbusz-megállók tábláit tisztogatja. A harmadik kertészeti munkát végez, illetve a város jeles, elhunyt nagyjai sírját, síremlékeit gondozza. Hogy ne tűnjön egyhangúnak a munka, a csoportok helyet cse­rélnek, tehát hol a kiállítóte­remben vagy annak az udvarán szorgoskodnak, hol valamelyik parkban vagy szobor körül, hol a temetőben vagy a kertészet­ben. Sok lelkes, megszállott fel­nőtt neve idekívánkozik, de én most csak egyet írok, az örök­ifjú Nagy Gy. Róza tanárnőét. Aki igaz, már nyugdíjas, de ha a városért kell bármit tenni, a gyerekeknek nyári programot biztosítani, elsőként jelentke­zik. Ahogy hallottam, nem elő­ször, és remélhetőleg még na­gyon sokáig. írta: D. Szabó Miklós - Fotók: Mészáros János Horváthferi Csak így írom, egybe, mert így hívták. Nem Feri, Hor­váthferi volt. Nyomott vagy százharminc kilót, és ahová bement, szó szerint tele volt vele a helyiség. Nagyon szerette a család­ját, a városát, az embereket. Főzött hét elején, hét végén, ha hívták, öt üstben is egy­szerre. Imádta az aranylá- búakat, egy-egy bajnoki szezon végén megvendé­gelte őket. Mert vendéglős volt ö, ízig-vérig. Minden­kihez akadt egy jó szava, és még élete utolsó vasárnap­ján is buzdította a srácokat.- Aki gólt lő, kap egy szál szalámit tőlem! - ajánlotta fel prémiumként. Mit ad az ég, az egyik srác a második gólját sze­rezte.- Elég lesz már, hal­lod-e! - kiabálta nagy neve­tések közepette.- De Feri, a fiú nagyon szereti a szalámit! - így a barátai. Másnap reggel fürdőbe indultak családostul. Még beballagott a fürdőszobába borotválkozni, de már úgy hozták ki. Annyian voltak a temetésén, hogy kilométer­nyi autó, kerékpár állt. Nem tudom, azon a másik világon hányszor főzött már. Mert az ízeket, a kun­sági zamatokat nagyon meg tudta adni. Úgy tűnik, oda is kellett a jó szakács, és 53 évesen örökre elszólították feleségétől, három gyereké­től, unokájától, tengernyi ismerősétől, barátjától. Nyugodj békében, Horváth­feri, akarom, mondani Hor­váth Ferenc. Tizenhat pár csizmája van Amióta Szilágyi Lukácsot ismerem, ízes beszédén kívül még egyvalami feltűnt: mindig csizmában láttam. Akár hintót hajtott, akár lovat vezetett, akár a jószágok körül tett-vett valamit, akár külföldi vendégeket fuvarozott a városban. Megszámoltattuk vele: tizenhat pár lábbeli várja a gazdáját. Mind csizma az ártatlan, és még a le­génykori is megvan. Vasesztergályos szakmát ta­nult, majd érettségi következett a közlekedésgépészeti szakon. Édesapja 1987-ben meghalt, és addig, meg azelőtt is együtt gazdálkodtak. Jelenleg Lukács éjjeliőr meg mezőgazdasági vállalkozó. Akad vagy ötven köblös földje: vetett bele lucer­nát, szemes takarmányt, árpát, búzát, zabot, amelyet feletet a jószágokkal. Mert akad itt kosz- tos, nem kevés! Három ló, egy csikó, azután tizennégy anya­koca, temérdek választási, vá­lasztás előtti aprósággal. (Most errefelé az efféle malacok ára darabonként négyezer.) A ka­csákat, tyúkféléket nem is szá­molom, de a hat kutyát igen, hi­szen csaholós, meg harapós is tartozik a falkába. Majdnem el­felejtettem: két bikát is hizlalt. Erről csak az a véleménye: sok kézen keresztülmegy, amíg a mészárszékbe jut, és ez baj, mert meglátszik az áron. Hobbija a ló: a színben áll egy hintó is, ezzel ha hívják, szívesen segíti a városi rendez­vényeket. No nem mindig pén­zért, olykor jó szóért, köszö- nömért is. Egy fia meg egy lá­nya született, és bízik abban, a srác folytatja édesapja tevé­kenységét. Állítja: az iskolapa­dokban sok mindent meg lehet tanulni, de a jószág meg a föld szeretetét aligha. Erre születni kell. . . A házigazda, Szilágyi Lukács kedvenc lovával, Csillaggal az udvaron Az állatokkal beszél Ha kell, Endre a ló patája aló fekszik Vatai Endre csodálatos képessé­gekkel születhetett, mert már négyévesen úgy utánozta a ba­romfiudvar lakóit, hogy azok rohantak hozzá. Ebbéli tudomá­nya csak terebélyesedett, amely­nek bizonyítékai azok az okleve­lek, amelyeket ki mit tud?-os fel­lépéseiért kapott Szolnokon meg másutt. Összesen tizenöt állatot utánoz. Kutyát többfélét: kis kö­lyökkutyát éppúgy, mint na­gyobbat, vagy éppen a vonító, szűkölő ebet, amikor oldalba te­remtik az ártatlant. Olyan élet­hűen, hogy ha ezt az utcán csi­nálja, száz-százötven méteres körzetben válaszolnak rá a derék csaholók. De ismeri a galamb, a méhecske, a szúnyog, a kis­csirke, a holló, a kakas, a ló, a tehén, a bika, a béka, a vadga­lamb és ki tudja, mi mindennek a hangját. Egyszer fogadásból el­indított egy csordát, annyira re­mek volt az utánzat, hogy lohol­tak a tehenek. Tizenhárom évig tehenész­ként kereste a kenyerét, most fu­varos. Ha kell, rááll a derék paci hátára, ha meg úgy hozza a sois, a patája alá fekszik, a lábát a mellkasára helyezve. Könnyű neki, azt mondják: háromévesen már meglovagolta a tehenet. Madzagot kötött a szarvára, és csak úgy tudta át­verni magát rajta, hogy kilomé­terkő mellé vezette. Ott ráállt a kőre, így a kérődző hátára, és irány a város. Már akkoriban is híre ment az esetnek. Hát ha még azt is leírom: kézimunkázik is, rengeteg szép falvédő őrzi kéz­ügyességét. De ez már egy má­sik történet lesz ... Ha nyár, akkor strand Igen, kérem, ez jellemző erre a településre is. Lehet szidni, lehet áldani a helyi lubicko- lási lehetőséget, de csak a vak nem veszi észre, hogy jósze­rével évről évre, szezonról szezonra szépül ez a parányi strand. A május olyan volt, akár az időjárás, vegyes. Be­vétel nem sok adódott, bár a június már szebbnek, jobbnak mutatkozott. A szokásos fel­újítások után máris jeles ren­dezvényeknek biztosított le­hetőséget. Hogy mást ne em­lítsek, itt tartották a kárpát­aljai Szernyéről érkezett fo­cisták és a városgazdálkodás aranylábúi közötti focimecs- cset, azután a nagycsaládosok találkozójának is helyet ad­tak. Helyből meg a 'környék­ről vagy háromszázan népesí­tették be a területet. A reggel kilenctől este hétig nyitva tartó létesítmény nagymedencéjének a vizét négy-öt naponta cserélik, míg a gyógymedencénél ezt na­ponta, a strandmedencénél pedig kétnaponta végzik. Új hír az idei gyarapodásokhoz: elkészült a két, salakos te­niszpálya. Akad itt egy szak­osztály, annak a tagjai veszik igénybe, de a nagyérdemű sem marad ki, mivel óránként kétszáz forintért hódolhat az egyre népszerűbb fehér sportnak. Dühöng a szünidő, így nincs akadálya az iskolások közös úszásoktatásának sem. Itt éppen a kenderesi kisdiákok ismerkednek az alapelemekkel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents