Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
8. oldal Műsorajánlat 1995. június 22., csütörtök Lehűlés kezdődik ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Gyökeresen megváltozik időjárásunk. Nyugat felől több hullámban egyre hidegebb, nagy nedvességtartalmú levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Emiatt gyakran lesz erősen felhős az ég, a nap csak rövid időszakokra bukkan majd elő. Záporok, zivatarok kialakulására sokfelé kell számítani. Egy-egy heves zivatargócban felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Az északira, északnyugatira forduló szelet gyakran erős, olykor viharos lökések- kísérik. Jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés. Az igen enyhe éjszaka után a kora délutáni órákra általában mindössze 20, 25 fokig emelkedik a hőmérséklet. A tegnapi igazi nyári idő után ma már jó néhány fokkal hűvösebb, csapadékosabb idő várható. A sok felhő közül csak ritkán bújik majd elő a nap. Záporok, zivatarok kialkulása sokfelé várható. Hevesebb zivatarokban jégeső, felhőszakadás is előfordulhat. Az északira, északnyugatira forduló szél gyakran erős, időnként viharos lesz. A csúcshőmérséklet mindössze 22, 24 fok között alakul. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 21 Velencei-tó: 23 Tisza-tó: 22 Fertő-tó: 24 Tisza: 19-23 Duna: 15-18 Várható legmagasabb hőmérséklet Szolnok: °C 24 Kecskemét: °C 24 Jászberény: 23 Baja: 23 Tiszafüred: 22 Kiskőrös: 23 Martfű: 24 Kiskunhalas: 23 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 50-70 Velencei-tó: 50-70 Tisza-tó: 40-60 Fertő-tó: 50-70 Szolnok: 40-60 Kecskemét: 50-70 Jászberény: 40-60 Baja: 50-70 Tiszafüred: 40-60 Kiskőrös: 40-60 Martfű: 50-70 Kiskunhalas: 40-60 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc c- Szerencsejáték "Néplap előfizetőknek! ~JP . Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk, nyertes ELŐFIZETŐI KÓDJÁT alkotó számokat közöljük hétfőtől péntekig. Érdemes előfizetni, mert reggelente olcsóbban jut egy informatív laphoz és még nyerhet isi AZ ÖN NYERŐSZÁMA? «MS rl/\ % r HÁZTARTÁSI KIS- ÉS NAGYGÉPEK, TV-, VIDEO- ÉS HIFI-BERENDEZÉSEK BŐ VÁLASZTÉKA KAPHATÓ ÜZLETEINKBEN: SZOLNOK, KOLOZSVÁRI ÚT 1., SZOLNOK, ADY E. ÚT 22. ICE-ROYAL BT. Mennyire biztonságos a Tisza-tó? A kérdésre ezúttal nem szakemberek igyekeztek választ adni. Mindenesetre a Tisza-tavat és környékét saját tenyereként ismerő egri vállalkozó szavai, aki egyébként egyszerű polgárként igyekszik a helyi közbiztonságot támogatni, nem túl kedvező képet festenek a jelenlegi és a várható helyzetről sem. Turay Attila Ferenc bár nem abádszalóki, de mint aki a területet és a hozzá tartozó gondokat legalább húsz éve ismeri, szívén viseli a település sorsát. Télen sorozatos betörésekkel küszködnek, nyáron pedig a kempingeket támadják a tolvajok. Öt évre visszamenően pedig nem volt olyan szezon, ami halálos vízi események nélkül telt volna el - állítja. Az újgazdag „bricskások” - ahogyan a vállalkozó a jet-ski felelőtlen, de annál tehetősebb hódolóit nevezi - mások bőrére fitogtatják egyébként gyér tudásukat. A vállalkozó nem hibáztatja a rendőrséget. Úgy véli, nagyon kevesen vannak a feladatokra. Éppen ezért érthetetlen számára, hogy azok - többek között ő is akik enyhíteni igyekeznének a gondokon, rendre falakba ütköznek az intézkedésekre is jogosult hatóságoknál. Említést tett arról a kísérletéről, amikor egy figyelmeztető táblát javasolt egy veszélyes vízterülethez kihelyezni. A terv bármennyire is racionálisnak tűnt, mégsem kapott engedélyt. Tapasztalatai arról győzték meg, hogy egy vagyonvédelmi riasztórendszer kiépítése sem lenne hiábavaló. Egy solymári biztonsági cég ügyvezető igazgatójának társaságában ez ügyben fel is kereste a polgármestert, és bár kezdetben úgy tűnt, közös esélyt látnak egy „csendes” riasztórendszer létrehozására, két hónap elteltével konkrét javaslatukra a mai napig sem kaptak az önkormányzat részéről választ. Túrái úr előtt mindezek kétségessé teszik a település és a térség idegenforgalmának jövőjét. Mint elmondta, szinte minden, ez idáig rendszeresen Abádszalókon nyaraló német vendéget ismer. Közülük korábban éppen az ő tanácsára nyaralót is vásároltak Szalókon. Sajnos az utóbbi időben nem vásárolni akarnak, hanem inkább a már meglévő, rendszeresen kifosztott hétvégi házukra keresnek vevőt. Nem egy külföldi turista pedig a nyári bosz- szúságai miatt fordít hátat a korábban igen népszerű üdülőhelynek, sőt ezzel búcsút mond az egész országnak is. „Tavaly is, most is megloptak bennünket, elég volt Magyarországból!”-mondják. H. Gy. Összefogással, közel 110 millió forint költséggel épül Hunyadfalva, Tiszasüly, Kőtelek és Nagykörű térségi összekötő szennyvízvezetéke. A 20 kilométeres csőrendszer 70 százaléka már elkészült. A munkákat fővállalkozásban az Akvafilter Kft. végzi. fotó: k. é. RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÓ Szolnok 1350 KHz (222,22 m) kábelfrekvencián 102,8 MHz: 17.00-18.30: Alföldi magazin - Szerkesztő: Pálréti Ágoston - Tel.: 421-133 - (A tartalomból: Hírek - Reklám - 17.30: Alföldi krónika - Tudósítások, riportok - Városi közgyűlés Szolnokon - Családipótlek új módon - Ön- kormányzati ülés Jászberényben - Óvodapedagógiai nyári egyetem Kecskeméten - Cukorrépa bemutató - A tárgyalóteremből jelentjük - Sport - Rendőrségi hírek - 18.00-18.30: Szóváltás - Aktuális párbeszéd, közben Zeneturmix - Városi közgyűlés Szolnokon) - Felelős szerkesztő: Benkő Imre RÁDIÓ 2000 Szolnok városi rádió (5000 Szolnok, Jubileum tér 5. Tel.: 426-400): az FM 92,2 MHz-es ultrarövidhullámon valamint a Szolnok városi kábeltelevízió hálózatban a 107,6 MHz-es kábel- frekvencián: 5.00: Kávé helyett - 6.00: Ébresztő - benne: 6.00, 6.30,7.00,7.30: Hírek, időjárás - 6.40, 7.40: Közlekedési információk - 8.00: Napról-napra - benne: Ajánló - Torpedó - 9.30: Hírek, időjárás - Vendég: Doboki Zoltán és Törjék Attila ifjú szakácsok az Európa-bajnokságon - 12.00: Műsorzárás KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Reggeli Krónika - közben: 4.40: Határok nélkül - 5.40: Falurádió - 8.00: Krónika. Sport. Lapszemle - 8.10: Műsorszemle - 8.30: Paragrafus - Jogálom - 8.50: Gyorsfénykép a kultúráról - 9.05: Napközben - 11.05: Kartáncosok (részletek) - 11.37: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - 13. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.40: Törvénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Vendég a háznál - 13.20: Kórusok Jézus Szíve ünnepére -13.30: A római katolikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek -14.55: Első közlés - 15.05: Beszéljük meg! - 15.55: Cégér - 16.00: Délutáni Krónika - 16.10: Mindennapi gazdaság - 16.20: Forró drót a rendőrséghez - 16.25: A hét muzsikusa - 17.05: Magyarorszgról jövök - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! -19.40: Rubin Szilárd összeállítása - 20.05: hagyományápolók - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő esti Krónika - 22.30: Riportműsor - 23.05: Egy énekes - több szerep - URH: 6.55: Körzeti magazinok * 18.30: Nemzetiségi műsorok - 21.00: Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00: A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30: Hajnal - 6.03: Reggeli gsúcs - 7.45: Sportreggel - 8.00: Állomáskereső - 8.10: Helykereső - 8.25: Rivaldafényben - 9.10: Villám német öt percben - 9.15: Sok hűhó - 10.00: Zeneszó - közben: 11.00: Hírek. Időjárás - 11.10: Háló - 11.52: Gor- diusz plusz - 12.00: Válogatás magyarnótalemezekről - 13.00: Hírpercek. Időjárás - Sport. Közlekedési információk - 13.10: Háló -13.15: Örökzöld dallamok- 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés -14.00: Kabarécsütörtök - benne: 15.00: Hírek. Időjárás - 17.00: Hírpercek. Időjárás - Sport - Gazdasági információk - 17.10: Háló - 17.15: Mágnes - 18.00: Észkerék -18.30: Helykereső - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: „Füst a víz felett..." - 19.30: Jazzlista - 20.00: A Bikini együttes összes lemeze XI/7. - 21.00: Hírpercek. Időjárás. Sport- 21.10: A Reggeli csúcs kívánságműsora - 22.15: Sok hűhó - 23.00: Hírek - Sporthíradó - 23.10:, Háló - 23.15: Korzó - 0.15: Éjszaka - 4.03: Cigánynóták BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.05: Móricz Zsig- mond: Kismadár -11.15: Barokk muzsika - 12.05: Hangverseny délidőben - 14.04: Moldova György: Negyven prédikátor, 4. 14.44: Pátria - népzenei hanglemezsorozat - 15.05: Magyar zeneszerzők - 15.44: Vivaldi- Bach: d-moll concerto - 16.05: Meseoperákból -17.00: A rádiózenekarral Angliában - 17.45: Népzenekutatók műhelyében - 18.05: Fiatal művészek pódiuma -19.05: Magyar képek -19.45: A Nicolaus Esterházy Sinfonietta hanversenye - 21.30: Bellini: Rómeó és Júlia (részletek) - 22.05: A zene üzenete - ,22.20: Napjaink zenéje - 23.30: Ön hogyan tanítaná - Hitler alakját, szerepét? - 0.20: Monteverdi Vespro della Beata Vergine - 2.20: Az éjszaka zenéje TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az , UHF 47-es csatornán: 9.00: Elő közvetítés Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűléséről - 18.33: HTV. Adám és Éva - Csomó - Rövidfilm -18.45: VTV. Telefonos játék. Műsorvezető: Sebestyén Andrea - 19.00: Aktuális. Műsorvezető: Nagy Abo- nyi Erna - 19.10: Magazin. Műsorvezető: Szendrei Edit - „Gyengélkedő" - Egészségügyi műsor - Hogyan szokjunk le a dohányzásról - F. I. T. - a megyei munkaügyi központ új szolqalt- tása - Mi lesz veled Jászkunság? - beszélgetés a folyóirat jövőjéről - 19.30: HTV. Sziámi macska (magyar film -, ism.) - Adásszerkesztő: Korim Éva - Hírek, információk a 424-637-es telefonszámon közölhetők TV 1 5.28: Műsorismertetés - 5.30: Gazdatévé - 5.50: Határtól - határig - 6.00: Napkelte - 9.00: Tízórai - 9.05: Northwood (kanadai sor.) - 9.30: Tízórai - benne: 9.50: Játék - 10.00: Ezüstkor - 10.50: Játék - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.30: Derűs percek - 12.00: Déli harangszó - Időjárás- Hírek -12.05: Üzlet délidében - 12.20: Képújság -15.25: Műsor- ismertetés -15.30: Mit ér az ember, ha vidéki - 15.45: Népzenei összeállítás - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Kormányváró - 16.30: A kisasszony (brazil sor.)- 17.05: Körző. - 17.50: Palackposta -18.15: Üzlet -18.30: Kép- játék- 19.00: Barbapapa-19.13: Múzsa - 19.30: Telesport - 20.15: Szomszédok (teleregény)- 20.50: Frideriusz-show - 22.50: Hitel. Világ. Stádium - 23.40: BBC-hírado - 24.00: Képújság TV 2 16.05: Képújság -16.10: Műsorajánlat. Időjárás -16.15: Repeta - benne: Kötelező olvasmány - 16.50: A varázsló álma (tévéfiím)-17.55: Műsorajánlat - Időjárás - 18.00: Körzeti híradók - 18.13: Körzeti magazinok - 18.45: Műsorajánlat - 18.50: Kriminális - 19.25: Kojak- 20.20: Egy kis Dél (angol sor.) - 20.50: Üköző -' 21.35: Környezetünk hörei - 21.45: Híradó - 22.00: Objektív - 22.30: Időjárás - 22.35: Dante: Pokol (angol filmetűd) - 22.45: La Sebt - Egy hongkongi lány álma (hongkongi film) Valamennyi magyar és külföldi tévéadó adáskezdetig fenntartja a müsorváltoztatás jogát HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei - 17.30: Tüske a köröm alatt (magyar film) - 19.10: Falcon krest (am. sor.) - 20.00: Az én kék egem (am. film) - 21.35: Hús és ver (am. film) - 23.45: Törvényre törve (am. film) STV 2 15.25: Hírek - 15.30: Spanyol- nyelv-tanf. -16.00: Kelet-szlovákiai regionális műsor - 16.30: Stanley Kupa - döntő - 18.30: Esti mese - 18.40: Manuela (olasz-argentin sori - 19.30: Híradó - 19.55: Spothírek - 20.05: Ne vegyétek el a lelkűket (dok.film) - 20.30: NBA action - 21.30: Egészségügyi magazin - 21.40: Logan ereje (am. film) - 23.10: Téma - 0.20: Híradó SZÍV TV 19.00: Műsorajánló - 19.10: Rajzfilm - 19.30: Prima torna - 19.55: Seiko-shop - 20.00: Különjárat - 20.30: Pénzvilág - 21.00: Elsőrendű célpont (am. akciófilm) - 22.50: Seiko-shop DUNA TV 8.00: Képes Krónika - 14.00: Képes Krónika -14.00: Lapozó - 14.15: Mozaikvilág -15.15: A régen látott Jávor: Egy tál lencse (magyar film) -16.35: Egeresfilm- 16.40: Horgásztanya - 17.00: Héléne és fiúk (francia sor.) - 17.30: Pumukli kalandjai -17.55: Műsorismertetés -18.00: Híradó- 18.15: Románc - Férfiak háza (angol film) - 19.05: Magyarla- pácllV/1. - 20.00: Váltó - 20.45: Ésti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: Káosz (olasz film) 11/1. - 22.40: A II. világháború (angol dok.filmsor.) - 23.30: Weöres Sándor: A tánc PRO 7 12.05: Szívtől szívig (am. krimisor.) - 13.00: Rendőrnő (am. sor.) -14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja - 15.00: San Francisco utcain (am. sor.) -15.55: L. A. Law (am. sor.) - 17.00: Tiny Toon kalandjai (am. rajzfilmsor.) - 17.25: Popeye (rajzfilmsor.) - 17.30: Rózsaszín párduc (am. razfilmsor.) - 17.55: Flintstone család (am. rajfilmsor.) - 18.25: Alf (am. sor.) -19.00: Roseanne (am. sor.) - 19.30: Taff - 19.55: Hírek - 20.15: Spermabank (am. vígjáték) - 22.10: A pokol kapuja (am. fantasztikus film) - 23.50: Hírek - 24.00: Riporterek bevetésen SUPER 14.00: Amerikai pénzkerék - 17.30: Financial Times - 18.00: Mai témák -19.00: Hírek -19.30: Életmódmagazin - 20.00: X- press szórakozás - 20.30: NBC- hírmagazin - 21.30: Gazdasági magazin - 22.00: Hírek - 22.30: Jay Leno-show - 23.30: Talks- how - 24.00: Financial Times - 0.20: Piacgazdaság - 0.30: Hírek - 1.00: Életmódmagazin - 1.30: Jay Leno-show - 2.30: Egyenesen előre! SAT1 12.00: Kaliforniai nap alatt (am. sor.) - 13.00: Falcon Crest (am. sor.) - 14.00: Cagney é£ Lacey (am. krimisor.) -15.00: Urszeke- rek (am. sci-fi sor.) -16.00: Bay- watch (am. sor.) - 17.00: Kockáztass! -17.30: Regionális műsorok - 18.00: Mindent vagy semmit - 19.00: Hírek - 19.15: Sporthírek - 19.30: Szerencse- kerék - 20.15: Wolff körzete (német krimisor.) - 21.15: Schreinemakers tiszteletlen magazinja - 24.00: De JgJinny! (német vige- 1.50: Úrszekerek - 2.40: atch (ism.) - 3.45: Cagney és'Lacey (am. krimisor. ism.) - 4.40: Falcon Creest (am. sor. ism.) EUROSPORT 14.00: Forma-1 nagydíj -14.30: Mountainbike világkupa - 15.30: Triatlon Spanyolországból 16.30: Eurofun - 17.00: Tenisz ATP Németországból - 19.30: Eurosport-hírek - 20.00: Super- bike VB Angliából - 21.00: Pank- ráció - 22.30: Rögbi világkupa Dél Afrikából - 24.00: Kosárlabda EB -1.00: Eurosport-hírek RTL 12.00: Déli magazin - 12.30: A Springfield-sztori (amerikai sorozat) - 13.15: Kalifornia klán (amerikai sorozat) - 14.05: Gyilkosság a hobbija (am. sor.) - 15.00: Ilona Christen - 16.00: Hans Meiser -17.00: Jeopardy - 17.30: Egymás közt (német sorozat) - 18.00: Gazdag és szép (ismétlés) -18.30: Sztarmagazin- 18.45: Híradó - 19.10: Robbanékony - 19.40: Jó idők, rossz idők (német sor.) - 20.15: Dr. Stefan Frank - Az orvos, akiben bíznak a nők (német sorozat) - 21.15: Városi kórház (német sorozat) - 22.15: Baleseti sebészet (német sor.) - 23.15: Koschwitz- show - 24.00: RTL - Éjféli Hírek- 0.30: Cheers bár (ismétlés) - 1.00: Borzasztó kedves család (ism.) -1.30: Kojak (ismétlés) MOZI Szolnokon a Nemzetiben 16.30, 18.30, 20.30: Streetfigh- ter, Tisza A: 18: Az oroszlánkirály, 20: Ed Wood, a Tallinnban (Sztereo) 19, 21: A maszk, Jászberényben 18, 20: Szenvedélyek viharában, Török- szentmiklóson 19: Szimatnak szemét, szemétnek szimat, Túr- kevén 20: Tommy Boy, Tiszafüreden 18: Kvíz show, Cibakházán 19: Rob Roy, Abádszalók (Kert) 21: Junior, Jászfényszaru (Autos) 20.30: Időzsaru, Kisújszálláson 19: Kő egy csapat, Martfűn 18.30: Halálugrás, Mezőtúron 18, 20: Lassie