Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám
6. oldal Megyeházi Napló 1995. június 17., szombat Homoki sikerek A XI. országos Koncz Dezső tanulmányi vetélkedőn, amit május 26-28. között rendeztek meg Zalaszent- gróton, az induló kilenc csapat közül második helyezést értek el a Homoki Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon tanulói: Fátyol János, Horog János, Sánta Sándor, Dienes Tamás, Fodor Lajos, Krisztián József, akik felkészítő nevelőikkel, Gombás Zsig- mondné és Kéri Árpádné gyógypedagógussal, valamint Szabó Istvánnal, az intézet gépkocsivezetőjével együtt szalmonellafertőzés áldozataivá váltak a verseny helyszínén. A gépkocsivezető, leküzdve betegségét, dicséretes helytállásról téve tanúbizonyságot, sértetlenül hazaszállította a kis csapatot. Ugyancsak homoki siker született május 27-29. között Békéscsabán, a speciális szakiskolák országos találkozóján. Fiú 4x400 méteres váltófutásban első helyezést értek el: Viczián Jakab, Halmai Jenő, Sülé Zoltán, Suki Csaba. Fiú 400 méteres síkfutásban harmadik lett Viczián Jakab. Felhívás Évtizedes tapasztalatok szerint a sérült, fogyatékos, rokkant személyek rehabilitációját, integrációját célzó törekvések egyik legnagyobb hiányossága abban van, hogy a helyénvaló célok megvalósításához vezető úton létrejött szervezetek a céllal ellentétes módon, elszigetelten, a befogadó ép, egészséges közösségektől függetlenül, nemegyszer öncélúan végzik tevékenységüket. A társadalom negatív diszkriminációs magatartását ezért sem sikerült ez ideig kellő mértékben oldani, a közösségekben nem alakulhatott ki a megfelelő tolerancia, empátia és segítőkészség. Felismerve ezt, a Szociális Munka Alapítvány (1075 Budapest, Király u. 3.) elhatározta, hogy „Egymással- Egymásért Szövetség” néven új formációt hív életre, amelynek fő célkitűzése olyan akciók, programok kezdeményezése, amely során épek és sérültek szervezetei közösen mutatkozhatnak meg a szélesebb nyilvánosság előtt, demonstrálva ezzel a valóságos integráció lehetőségét. A szövetség alakuló közgyűlését 1995. augusztus 29-én Ábrahámhegyen, a JNSZ megyei ön- kormányzat üdülőjében tartják. A csatlakozáshoz a szándéknyilatkozatot az alapítvány fentebb közölt címére lehet elküldeni. Túljelentkezés a jászapáti szakmunkásképzőben Tanulni vágyó fiatalok Az első, ami megragadja a látogatót, a környezet. Kicsiny épület, szűkös tér, mindössze négy tanterem, de mégis otthonos. Mintha minden igyekezet arra irányulna, hogy barátságossá tegyék a szigorú körülmények nehezen változtatható határait. Az iskolaépület a Jászapátit átszelő főút mellett, nem messze a művelődési ház szemet gyönyörködtető egységétől, szerényen hirdeti az Alsó-Jászság legkiemelkedőbb eredményeit elérő intézetének központját. Kiss János: - A döntő lökést a ’92-es önállósodás adta A szakképzés válságán az oktatási intézmények különféle úton-módon próbáltak túljutni. A JNSZ megyei önkormányzat által fenntartott Jászapáti Szakmunkásképző Iskola és Szakiskola a megszokottól eltérően új utat választott. Százesztendős hagyomány A három esztendővel ezelőtt önállóvá lett iskola, megtartva a hagyományos fém- és faipari képzést, további szakmacsoportokat indított be. Vendéglátóipari, kereskedelmi és szolgáltató ágazatban szerveztek csoportokat, valamint kialakították a szakiskolai tagozatot. Napjainkra markáns arculatú intézménnyé nőtte ki magát, s elérkezett a mások számára is oly hihetetlen pillanat, mikor túljelentkezés miatt több fiatalt el kellett utasítaniuk. A titokról, a sikerek hátteréről Kiss János igazgató alig leplezett büszkeséggel tájékoztat.- Sajnos ez az épület már régen nem felel meg az ezredforduló felé haladó modern szakképző intézetek iránti jogos elvárásoknak - mutat körbe szabadkozva. Annak idején, amikor 1963-ban megvásárolták ezt a valamikori fogorvosi épületet, még mindössze 200 diák oktatására készültek. A négy tanterem könnyedén tudta fogadni a kéthetes ciklusban tanuló fiatalokat. Ezzel egyrészt a már százesztendős hagyományokat, valamint a húszas évektől kiépített tanoncképzést kívánták állami keretek közé szorítani. Ugyanakkor ez egy felemás döntés is volt, hiszen a szomszéd városok középiskolái könnyedén jutottak fejlesztéshez, míg itt nem változott semmi sem. A döntő lökést az 1992-es önállósodás hozta meg, amikortól már a magunk útját járhattuk. Ekkor teremtődtek meg a tanműhelyek megszervezésének feltételei is. Megvásároltuk az egykori áfész éttermét az épülettel együtt és kilenc tanterem kialakításával megoldottuk a gyerekek elhelyezését. Most mindegyikük korszerű, kulturált tantermekben tanulhat, miközben a gyakorlati hely sincs távol. Presszóból tanterem A kíváncsi látogató hüledezve bámulhatja az átalakított épületet. Korunk már produkált olyan képtelenségeket, mikor az iskolából vagy a művelődés otthonából kocsmát hoztak létre, de az ellenkezőjére még kevés példa akadt. Az irodai részek válaszfalai lebontva, tágas tantermekké varázsolva, modem asztalokkal, székekkel.- Elsődleges célunk - kalauzol tovább Kiss János -, azoknak a kulturált körülményeknek a megteremtése, amelyhez hozzászokva a fiatalok maguk is igényes munkavállalók lesznek, boldogulva ezzel pályájukon. Nem véletlen, hogy a felújítási munkálatokat kőművestanulóinkkal végeztettük el, szoktatva őket a pontosságra, a saját munka becsületére. Szabás-varrás mesterfokon A valamikori szolgáltatóház emeletén, szemben a fodrászokkal, varrógépek zakatolása hallatszik. Szorgos kezű leányok - párkereső ifjak, figyelem! - tanulják a ruhavarrás szakmai fogásait. Gazsi And- rásné szakoktató leányai egymással versenyezve készítik a kiadott mintát. Kétéves szakiskolai képzésben vesznek részt, melynek végeztével a dolgozni szándékozók végbizonyítványt kapnak, az iskolapadot kedvelők pedig másodéves szakmunkásként folytathatják tanulmányaikat.- Évekre visszamenőleg kimutatható - tájékoztat, nem titkolt büszkeséggel a hangjában az igazgató -, a szakiskolások több mint a fele itt marad, és tovább tanul. Pénz, pénz és pénz Jogos lehet a kérdés, hogy mindez miből? Máris válaszol Kiss János:- Sikerült megvásárolnunk egy külön épületet, ahová valamennyi, szabás-varrást tanuló diákot elhelyezhetünk. Tulajdonunkba került a MÁV építőgép-javító tanműhelye, de további terveink is vannak. A takarékosságra az is kötelez, hogy a megyei támogatás, valamint a helyi önkormányzat pénzeszközei egyre korlátozot- tabban állnak rendelkezésünkre. Van azonban egy másik lehetőség is, a pályázat. Az elmúlt esztendőben kitűzött céljaink eléréséhez több tízmilliós nagyságrendű pénzösszeget tudtunk elnyerni, melyhez hozzájárul a velünk kapcsolatban álló cégek szakképzési támogatása is. Túljelentkezés és helyhiány A nagyvárosok vonzerejével szemben nekünk piacképes szakmák oktatását kell előtérbe helyeznünk - összegzi Kiss János -, olyanokat, melyekkel garantált a végzős fiatal elhelyezkedése. A tapasztalat azt mutatja, faipari és vendéglátó-ipari területen minden végzősünk munkába állhat. A vasas szakmákban, mint autószerelő, autóvillamossági szerelő, karosszéria- lakatos, géplakatos és esztergályos fiúkat, míg a kereskedelmi, fodrász, nőiruha-készítő, szakács és cukrász, inkább lányokat várunk. Összesen 509 szakmunkástanulónk, 100 szakiskolásunk tanul 35 tanulócsoportban. Eredményeink kielégí- tőek, amit jelez a továbbtanulók száma is. Több kollégám - tanárok, szakoktatók - ebben az iskolában kezdtek, s továbbtanulás után visszajöttek. Igazgatóhelyettesem, Urbán János, valamikor az én tanítványom volt. Az első pillantásra is barátságos légkört valóban nyomasztja a szűk, elavult, korszerűtlen iskolaépület. Iskola a láthatáron A túljelentkezés, a folyamatos bővítés új épületet, iskolát kíván. Az igazgató az érdeklődő kérdésekre válaszul lepedőnyi tervrajzokat terít a kíváncsiskodó elé. Szemre is impozáns, tizenkét tantermes iskolaépület látványa tárul elő, csodálkozásra késztetve a pénztelenségbe már beletörődő átlagpolgárt. Szertár, könyvtár és egyéb helyiségek gazdagítanák a kétszintes „palotát”, mely a valamikori moziból kialakított tornacsarnokkal méltón szolgálhatná a szakképzés ügyét. A helyi önkormányzat a telekkel, a megyei pénzzel, a központ jelentős anyagi támogatással, az iskola pedig több milliót érő saját munkával vesz majd részt e sokakat megmozgató alkotási folyamatban. Kép és szöveg: Cs. B. Jász-Nagykun-Szolnok megyei művészeti kalauz „A teljes hatalmú semmi” értékeiről Szenti Ernő: Kharon ladikján A Jászság, a Nagykunság, a Tisza-tó és környéke, a Kö- zép-Tisza vidéke és a Tiszazug gazdag történelmi, néprajzi, népművészeti hagyományokkal, szokásokkal bír, aminek nemzedékről nemzedékre történő átörökítésére is méltó emléket állít a Mól Rt. és az Országos Idegenforgalmi Alap támogatásával kiadott könyvecske. A kötet szerkesztője Körmendi Lajos, aki Vájná Katalinnal - a megyei önkormányzat főtanácsosával - és egy-egy művészeti terület (népművészet, néptánc, népzene, képzőművészet, színház, fotó, irodalom) képviselőjével karöltve az egyes fejezeteket gondozta, összeállította. A kötetben 41 népi iparművészről, 31 képzőművészről (festő, szobrász, grafikus), hat tánc- és 21 népzenei együttesről (pávakörről, népdalkörről), tizenkilenc kórusról és énekkarról, nyolc művészeti csoportosulásról, a gye irodalmi élete. Hét oldalon pedig Jász-Nagykun- Szolnok nevezetesebb épületeit sorolják fel a szerkesztők, pontos címjegyzék kíséretében. -scsjPogány Gábor Benő: Feszültség Sisa József jászberényi iparművész: Menyegző A közelmúltban megjelent 88 oldalas míves kötet bevezetőjében olvasható a címben jelölt Jókai Mór-idézet, annak a hatásnak írói kifejezésére, amit az Alföld látványa vált ki a szemlélőben. Szigligeti Színház mellett hat nem hivatásos színházról olvashatunk. A színes és fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált kiadványban külön fejezetet kapott a fotókultúra és a meA művelődés megyei üvegházában Némi pátosszal fogalmazzunk úgy: mint egy régi vezér, elsőnek érkezett, és utolsóként hagyta el a terepet. Czakó Jánosné az azóta már megszűnve átalakult Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ első és utolsó igazgatója volt. 1978 júliusától 1991 végéig irányította az intézmény életét. Több mint három éve, hogy új vállalkozásban kamatoztatja tapasztalatait a nyugállományú igazgatónő. Akik az iskolapadból kikerülve utolsó munkanapjukig ugyanarról a helyről kapták fizetésüket, azok is elismerhetik: nem csekély előnnyel jár, ha különböző fajta munkába kóstol bele az ember. Főleg akkor van ez így, amikor egy megyei intézmény dolgozóinak a munkáját kell összehangolni. Márpedig a hetvenes évek egyik büszkesége, a tetszetős „üvegdoboz” rendezvényeinek gördülékeny megszervezésében nem csak pedagógusok, népművelők vettek részt, hanem a technikai személyzet is. Példamutató székhelyi tevékenységet kell végezni - szabta meg a művelődési központokra vonatkozó korabeli rendelet. Ezzel azt kívánták elérni, hogy ezen intézmények a művelődési otthonoknak adjanak mintát. De valószínű, több látogató emlékszik rá, támogatták a továbbképzést, az amatőr művészeti mozgalmakat. Ez utóbbinál maradva meglepő, „mi mindent lehetett csinálni” az avantgárd előadásoktól a hetvenes-nyolcvanas években vidéken még tabunak tűnő bemutatókig, kiállításokig. A dolog másik oldala, hogy hálás látogatókra leltek az aulában vagy a galérián ismerkedő fiatalokban. Czakó Jánosné, Katika szó szerint és képletesen is hosszú utat tett meg.- Jászárokszállásinak érzem magam - fogalmaz talányosán. Érthető is, hisz Esztergomban született, az ország több településén lakott szüleivel, testvéreivel. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomájával megannyi közéleti ember pályájának indulóhelyén, Rákócziújfaluban kapott először állást. - Ott mindent kellett csinálni - emlékszik vissza egy kistelepülés előnyeire, hátrányaira. Három évvel később költözik Szolnokra. Bárhol dolgozott, a művelődéssel gyerekkora óta egyfajta szimbiózisban élt. Ötévesen már színpadon énekelt - szólja el magát. A főiskola népművelési szakkörében is serénykedett a későbbiek során. 1968-ban kérték fel a megyei tanácshoz népművelési csoport- vezetőnek.- A tanácsi munka sokat segített későbbi pályám során - erősíti meg azokat a véleményeket, melyeket az ott dolgozók közül oly sokan hangsúlyoznak. Több mint tíz évig volt csoportvezető, mígnem 1978-ban megpályáztatták az igazgatói ál-, lást. Olyannyira nem volt jelentkező, hogy rivális nélkül vállalta az új kihívást.- Annyi volt a munka, hogy nem elmélkedhettem a nehézségeken - utal a nyitás előtti egy év készülődéseire. Az átadás előtt tizenegy hónappal már megvoltak a munkatársak. A politikai változás előtti évek egyik jellemzője volt az a kényelmes állapot, amikor még annyi pénz csurrant-cseppent, hogy művelődési célokra is jutott. Többek között ez a biztonság tette lehetővé, hogy ne kelljen a ház eredeti rendeltetéséhez nem igazán illő célokra használni. Több terv készült, melyek közül az egyiken olyan létesítményt álmodtak meg, amely majd’ 1000 négyzetméternyi alapterülettel lett volna nagyobb a jelenleginél. Az előzetes kalkulációk alapján ez akkor költségnövekedéssel járt volna, amely elriasztotta a döntéshozókat. Ez a terv valóban álom maradt. Kishelységek, szakköri szobák maradtak ki, melyek most is hiányoznak. Ahogy lenni szokott, a megvalósítás költségei meghaladták a tervezettet. Ezért okozott gondot a művelődési munka legsajáto- sabbja, a közösségi művelődés színtereinek a biztosítása. Tény az is, hogy a nagy rendezvények megtartásával nem volt gond. igaz, a hétköznapok nem csak tömegeket vonzó eseményekből állnak.- A művelődési csoporttól eszem ágában nem volt elmenni - válaszol, mikor az épület átadására, az új munkahelyre terelődik ismét a szó. Kisdoktori tanulmány készítésén járt az eszem, már a témát is kiszemeltem. A megnyitó különösen emlékezetes esemény volt. 1979. június 2-ára tűzték ki az átadási ünnepséget, ahová Pozsgai Imrét, mint a kulturális tárca akkori miniszterét várták. A művelődési osztály összeállította a meghívandó protokollvendégek listáját. Az akkori forgatókönyv szerint nem hiányozhattak volna az igazgatók, párttitkárok, szak- szervezeti titkárok és a K1SZ- esek sem. Fontosabb intéznivalójuk akadhatott, mert csak kevesen jelentek meg. Ahogy lenni szokott, a nagyterem két széle dugig volt kíváncsiakkal, a fő helyek, középső és első helyek üresen maradtak.- Micsoda szégyen, nincs telt ház - hűlt el az illetékes. Ahogy ma is találkozni hasonló gondolkodással, a számon kérők egyike szerint fel kellett volna hívni telefonon 100-200 vendégjelöltet. Csak egy telefon működött akkor még... Eljött azonban a hétfő, a számonkérés napja. Jutalommegvonással, jelentésekkel. A szakma, a Művelődési Minisztérium hűlt el legjobban a helyben támasztott viharon. Nyugdíjba vonulása óta egy Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél dolgozik. Nemcsak itt töltött negyed évszázad tette igazi szolnokivá, hanem az ismeretség és a szakmájában eltöltött évtizedek.- Nem hiányzik az a munka, melyet 1991-ig végzett?- Nem is tudom - réved el egy pillanatra. Szép volt, szerencsére azzal foglalkoztam, amit szerettem. Nem gondolkodtam azon, hogy nyugdíj után folytassam-e. A kft.-ben végzett munkám leköt, szeretek ezzel foglalkozni. A. K.
