Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-17 / 140. szám

* 1995. június 17., szombat Megyeházi Napló 7. oldal A vérszilvafák is könnyeznek Tiszakürtön Rekviem egy gyermekotthonért? Az igazgató úr jó fél óráig csak járkál az irodájában. Körkörö­sen. Engem leültet, és szabadkozik. De hát hetek óta fáj a szíve, rossz a közérzete. Nézze, szinte behajolnak az ágak az ablakon - mondja. Ideális, paradicsomi környezet volt ez a gyerekek számára. Hogy mi lesz ezután? Mi lenne: minden tönkremegy. A semmiből elővarázsolt gyakorlókért két éve telepített 140 darab fácskája, a 900 tőke szőlő és minden, minden. A pályáza­ton nyert kistraktort is elárverezhetik. Az érthető módon rendkívül feldúlt lelkivilágú vezető, dr. Cseuz Imre még működő in­tézményében az átlagosnál is többet időzöm - tapintatból. Búcsúzáskor megkér, hadd le­gyen az írás címe: Rekviem egy gyermekotthonért. A címvá­lasztás az újságíró privilégi­uma, ám most kivételt teszek. Csupán egy kis módosítást ké­rek. Tegyünk csak oda egy kér­dőjelet. A közgyűlés még nem bólintott rá a megszüntetésre. Egyezségünk néma tanúinak, a vérszilvafáknak, mintha köny- nyeznének fényes leveleik. Agaikkal összekapaszkodva, lombsátrat alkotva takarják el a Teremtő elől a földiek gyarló­ságait. Mert csak ember teheti meg: amit egyszer felépít, más­kor földig rombolja. A gyermek a jövő szimbó­luma. Tiszakürtön immár úgy tűnik: a jövőtlenségé. Dr. Cseuz Imre:- Negyvenegy éves intézmé­nyünkkel kapcsolatban mindig két alternatíva létezett: megma­radni vagy megszüntetni. Már húsz éve, a szolnoki gyermek- város építésekor tervezték, be­költöztetik oda a gyerekeket. Gigantomániás ötlet volt egy betonsivatag közepére, kaszár­nyába összesűríteni őket. ’92- ben megsúgták, gyorsan csinál­junk egy speciális szakiskolát, mert megszűnünk. A semmi­ből, pályázatírással teremtettük elő a parkgondozó és szőlészeti oktatáshoz a tárgyi feltételeket, a gyakorlókertet. Két évfolya­munk végzett eddig. Olyan el­képzelés is volt, működjünk a homoki intézet szakmai fel­ügyelete alatt. Egy másik: a kürti önkormányzat fenntartá­sában, a helyi iskolával kerül­jünk összevonásra. Olyan terv is volt, hogy emeletráépítéssel alakítsunk ki családias lakré­szeket. Nem támogatta a me­gyei önkormányzat, hiányzott a rá való egymillió.- Most mennyi hiányzik, ami miatt a megszüntetést tervezik?- Az intézmény fenntartása 24 millióba kerül éves szinten. Ebből 16 millió jár központi támogatásként. A hiányzó nyolcmilliót teszi hozzá a me­gye. Ennek a megspórolásáról van szó. De idekívánkozik rög­tön egy másik adat. A 35 dol­gozó kötelező végkielégítése - akik közül 12 a nevelő -, össze­sen 10-12 milliót húz ki a me­gye zsebéből. Érti, ugye? Három fiú kopogtat. Ketten közülük lengyelországi utazá­sukat készítik elő igazgatójuk Dr. Cseuz Imre: Tiszakürt hiába kért, könyörgött. Im­már öt éve, hogy a nyílászá­rók cseréjén kívül semmire sem kaptunk pénzt. segítségével. Tanító Zoltán tá­volugrásban, Szedlák Róbert súlylökésben ért el kimagasló, 7-8. helyezést a gyermekottho­nok közötti nemzetközi sport- versenyen. Ezért a külföldi ver­senyzés lehetősége. Bikki Lász­lóval együtt leültetem őket a dí­ványra. Kezük összekulcsolva. (Rekviem egy gyermekottho­nért?) Beszélgetünk. Hatodiko­sok, 14 évesek. Sajnálják az otthont, ha megszűnik. Különö­sen Zoli, aki hat évet töltött itt. Hová kerültök? - kérdem. Ez még nem publikus - mondja az igazgató úr, ezért elköszönök a fiúktól.- Hogyan értesültek a leg­utóbbi megszüntetési szándék­ról? - kérdezem már négy- szemközt.- Április 27-én volt egy megbeszélés az önkormányzat irodájában, ahol kész tények elé állítottak. Azt az utasítást kap­tam, nem szólhatok a dolgozó­imnak. Emiatt sokan vádoltak, érhetően, hiszen, május 23-ig, amikor kijöttek és a tantestület­tel is közölték az elképzelést, majd egy egész hónap telt el. Bizonyos álláshelyekre többen ezért nem tudtak pályázni.- Marad a munkanélküliség?- Rettentő nehéz helyzetben van a 35 dolgozó. Négy kivéte­lével helybéliek. A település ki­csi, szinte a nullával egyenlő az esélyük, hogy el tudnak helyez­kedni. Most is van vagy 130 munkanélküli és 60 járadékos a községben. Ráadásul 40-50 év közötti a többség, akiket már nem szívesen alkalmaznak akkor sem, ha van üres állás. Sajnáljuk elveszni a Vöröske­reszt által 20 éve nekünk jutta­tott nagyrév i, Tisza-parti terüle­tet is, ahol a közösségi életet ki­tűnően szolgáló közművesített üdülőt építettünk ki.- Felcsillantott-e valamiféle reményt a megmaradásra a fenntartó?- Abban bíznak, el tudom in­tézni, hogy a katolikus egyház vagy valamelyik karitatív szer­vezet mentőövet dob felénk. Az önkormányzat bizottságai még tárgyalják a sorsunkat.- Elegendö-e az idő Ön sze­rint egy kedvező fordulathoz a június 23-ai közgyűlésig?- Ez nyilvánvaló harc. Érde­kek ütköznek, érdekek harca fo­lyik. Egyik ilyen, hogy a többi gyermekintézmény fennmarad­hasson akár olyan áron is, hogy ez megszűnik. Nagyon nehéz lobbizni. Ami ellen nem tudtam érvelni: nincs olyan szakembe­rünk, aki az utóbbi években megfelelően karbantartotta volna magát. Tanítói végzettsé­gűek a kollégák, nincs gyógy­pedagógus, egyéb szakember.- Mi ennek az oka?- A fenntartó sem törekedett igazán erre, hiszen 12 éve nem volt átfogó pedagógiai vizsgá­lat. Ugyanakkor kialakult egy dehonesztáló vélemény az in­tézményünkről.- Ön öt éve igazgató itt. Azt beszélik, az elődei bizony nem­egyszer drákói szigorral, tettle­gesen is fegyelmeztek.- Amikor idekerülve meg akartam simogatni a gyereke­ket, félreugrottak. Azt hihették, ütni akarok. Most is vannak ne­velők, akik arról beszélnek, itt a fegyelem megszűnt, negligáló- dott. Én vallom: többet ér a gyerek vállára tenni a kezem, megsimogatni és meghallgatni, beszélgetni vele, mint órák hosszat ordítani, megütni. A gyerekekhez empátiával köze­ledő pedagógus modem neve­lési módszere a lepofozást al­kalmazókat irritálja. Az öt év alatt három kollégát tanácsol­tam el alkalmatlanság miatt.- Mennyire „nehéz” fiúk él­nek itt?- Az ötvenes években, ami­kor az intézet indult, sok volt a háborús árva. Ma pedig már a gyermekvédelmi munka első lövészárka vagyunk, hiszen a legutóbbi 4-5 évben 2-3 kivé­teltől eltekintve, bűncselek­mény elkövetése után - lopás, betörés, autófeltörés, milliós ér­tékben elkövetett rablás - ke­rültek ide a neveltjeink, zömé­ben lumpen, felelőtlen életvi­telű, alkoholista családok gyermekeiként. A gyermekbű­nözés egyre nagyobb méreteket ölt, meghaladja a felnőttbűnö­zés növekedésének ütemét. Ezekkel a 15-17 éves fiúkkal szemben szinte minden peda­gógia csődöt mond. Éppen ezért a lepofozás a lehető leg­rosszabb megoldás.- Mégis, ha menni kell, hová kerül ez a 61 fiú?- Homokra, Kisújszállásra, Szolnokra, nevelőszülőkhöz, vissza a családba. Véleményem szerint ez a helyváltoztatás megrázkódtatás nélkül nem fog menni. Ezek a fiúk már kötőd­nek osztálytársaikhoz, Farkas János atyához, a falusiakhoz, akikhez kijárnak. Családjuknak érzik a tiszakürti gyermekott­hont és szakiskolát. * Hogy megszokott, és őket - olyannak, mint amilyenek - el­fogadó-befogadó közösségük­ből való kiszakíttatásukat ho­gyan élik meg, arról az intéz­ményi faliújság petíciói tanús­kodnak. „Nem megyünk el! Mi itt egy család vagyunk!” A ta- cepao akkor is hiteles, ha azt nevelői sugalmazásra - ahogy ezt is terjesztik - készítették volna a gyerekek. Válsághely­zetben melyik tisztességes csa­ládban ne dobogna együtt a szíve, rezdülne a lelke, felnőtt­nek és gyermeknek? Az életük során oly sokszor becsapott, falhoz állított érzések a prok- lamációban tárgyiasulnak. Né­mán is kiáltanak: sokkal többe kerül ez még neked, Állam! Úgy tűnik, e hányatott sorsú fiúknak nincs helyük a (tisza­kürti) nap alatt. A pénteki köz­gyűlésen kiderül: szólhat-e a rekviem a helyi templomban. Kép és szöveg: S. Cs. J. Zoltán, László, Róbert (balról jobbra). Hárman a hatvan­egyből: még nem publikus, hová kerülnének, ha megszün­tetve az otthont, felbomlana a nagy család. Megyeházi irányító a focipályák (volt) irányítója Akivel először találkozunk Sebők György az az em­ber, akivel először talál­kozik a megyeházára be­lépő. Ő az irányító. Az elnevezés azért is találó, mert a negyvenhat éves portás, őrszem fiatalabb éveiben a focipályák irá­nyítója volt.- Azért a portásfülke mégis­csak nagyon messze van a gólvonaltól. Hogyan válasz­totta magának ezt a túlmoz­gásosnak éppen nem nevez­hető foglalkozást?- Maradjunk a sport nyel­vénél: egyszerűen kiállítottak. Rákóczifalván dolgoztam a téeszben, szerettem a mun­kámat. Igen ám, csak egyik pillanatról a másikra munka- nélküli lettem. Hónapokig nem tudtam magammal mit kezdeni, egyszerre kívül talál­tam magamat a megszokott közösségen. Semmi értelmes tevékenységre nem emlék­szem, amit tettem volna az alatt a hat hónap alatt. Ször­nyű időszaka volt az életem­nek. És akkor ismét a sport: a pályákról ismertem Varga Fe­rencet, a megyeháza ellátó­szervezetének vezetőjét, ő ajánlotta ezt az állást, melyet természetesen azonnal elfo­gadtam.- Szabadidejében, gondo­lom, focizik, sportol, valahogy levezeti az egész napos fe­szültséget. Milyen tulajdon­ságainak veszi itt hasznát? Például fontos az állóképes­ség? _- Én világéletemben szeret­tem az embereket, szerettem közöttük lenni. Nagyon sokan járnak ide, sokszor olyán cé­geket keresnek, amelyek az utca másik oldalán vagy a vá­ros másik végében vannak. Amíg tartott a kárpótlási dömping, addig itt valóságos diliház volt. Most, négy év után, azt mondom, már isme­rem a házat, meg tudom mon­dani az érdeklődőknek, hogy kit hol találnak. Ezenkívül mindennap közel hatvan ebédjegyet adok el, annak az adminisztrációját intézem. Gyakran hoznak ide levelet, elviszem a postázóba, ikta­tóba. így egyszerűbb, mert mire elmagyarázom, hogy hol van, kétszer visszaérek. Nem hiszem, hogy lenne különö­sebben olyan tulajdonsá­gom, ami eh­hez a munká­hoz kell. Nyu­galom, türe­lem, ember­szeretet. Eny- nyi.- Mit csinál szabadidejé­ben, amikor nem irányít? Hobbi, csa­lád?- Amint már mondtam, fociztam va­lamikor. Éve­ket töltöttem Győrben az ETO-nál, ez akkoriban NB I-es csapat volt, majd ját­szottam az MTE, később a MÁV MTE csapatában. Valahogy egé­szen más volt. Nem volt annyi pénz benne, mint most, de ta­lán szívvel-lélekkel... Nem tudom, az okosok sem tudják, mi a baja a magyar focinak. Nincs is kedvenc csapatom, a jó focit szeretem, megnézem a tévében, néha a fiúkkal őszt szejövünk egy-egy öregfiú- meccsre. A feleségem a Mól Rt.-nél dolgozik, Norbert fiam huszonegy éves, gépko­csivezető, már őt is meg­csapta a munkanélküliség szele. Nem jó ezeknek a mai fiataloknak. Szinte reményte­len családot alapítaniuk. Leg­feljebb majd felnevelem én az unokámat. Ez is benne van a pakliban.- Ez nem hangzott valami optimistán. Szomorú ember On?- Nem, egyáltalán nem. Nézze, engem itt megbecsül­nek, munkatársak vagyunk. Nálunk az ellátón belül min­denki azt csinálja, amihez ért, és kölcsönösen tiszteljük egymást. Jó kis csapat a mi­énk. Tudja, én elégedett em­ber vagyok. Akárhogy is van. Csabai Ágnes (Fotó: Korényi Éva) Sebők György: - Elégedett ember vagyok, akárhogy is van „Lélekmentő” embervezetés Andreutika: új tudomány születőben? Az andreutika alapjait Meghívásos táborok A megyei művelődési és if­júsági szolgálat (MMISZ) segítségével egyhetes, komplex megyei népművé­szeti tábort szervez a Nép- művészeti Egyesület a Ti- szavárkonyi Alkotótelepen 1995. július 3-9. között. A táborban meghívásos alapon vesznek részt a népművé­szeti szakágak művelői, mesterei: fafaragók, kera­mikusok, csipkeverők, bő­rösök, hímzők, összesen mintegy kétszázan. A tábor megrendezéséhez a Nemzeti Kulturális Alap és a Sza­badművelődési Alapítvány nyújtott pályázati rendsze­rével támogatást. * Ugyancsak meghívásos ala­pon, szintén az MMISZ se­gítségével szerveződik a pávakörvezetők és népzenei együttesek tiszavárkonyi tá­bora, amely július 10-től kí­nál tartalmas nyári időtöl­tést, kellemes kikapcsoló­dást a résztvevőknek. N em kevesen ismernek környezetükben olyan személyiséget, aki ál­landó konfliktusban áll a körü­lötte élőkkel, emiatt nehezen elviselhető személy. A pszi­chopatát szerettei - akárcsak az alkoholistát -, bármekkora erő­feszítést is tesznek, külső segít­ség nélkül nem tudják kihúzni abból a gödörből, amibe lelki egyensúlyának felborulása, pszichés megbetegedése követ­keztében beleesett. Ez a megbe­tegedés, a pszichikus működés zavara testet ölthet elmebeteg­ségben (pszichózisban), szemé­lyiségzavarokban és neurózis­ban. Különösen ez utóbbi leg­többször a személyiségfejlődés korai szakaszában kialakult fe­szültségfeldolgozási nehézsé­geken alapszik, vagyis a fel­nőttkori lelki zavarok gyer­mekkori sérülésekre vezethetők vissza. John Bradsaw magyarul is megjelent Vissza önmagunk­hoz című könyvében a bennünk élő, sérült, belső gyermek fel­fedezéséről, gyógyításáról, vagyis a mentális, életvezetési problémáink leküzdése érdeké­ben tehető ön- vagy segítő általi gyógyítás módszereiről olvas­hatunk. A Balaton-parti Ábrahám­hegyen, a Jász-Nagykun-Szol- nok megyei önkormányzat üdü­lőjében a közelmúltban fejező­dött be az az egyhetes elméleti felkészítő tanfolyam, amely or­szágosan is első ilyen rendez­vényként az andreutika alapjai­val ismertette meg a szociális munka különböző területein dolgozó mintegy félszáz szak­embert. Mi is az andreutika? Leg­tömörebben egy szóval fejez­hető ki: embervezetés. Az em­ber jó irányba történő vezetése (nem gyógyítani törekszik, ha­nem az öngyógyítás irányába vezet), és pedagógiai személyi­séggondozás. A felnőtteket fel­nőtté formáló, önsegítő, önne­velő, öntanító módszer, amely az egyes ember újratársadalma­sítását célozza meg a mentálpe- dagógia keretei között, a hőste­rápia (amikor a klienssel, annak bizonyítására, csak rajta áll, hogy legyen belőle valaki, el­beszéltetnek egy hősi cseleke­detet az életéből, amikor felül­múlta önmagát), és az önsegítő mikrocsoport alkalmazásával. Az andreutikával, a huma­nisztikus pszichológia új ma­gyarországi iskolájával évekkel ezelőtt ismerkedett meg a tanfo­lyamvezető, Fekete György mentálpedagógus, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai In­tézet munkatársa. Dr. Veér Andrásnak, a mentálhigiénéért felelős miniszteri biztosnak, és dr. Göllesz Viktor professzor­nak, a Szociális Munka Alapít­vány kuratóriuma elnökének összefogásával jöhetett létre az ábrahámhegyi találkozó, amely vélhetőleg a régi-új stúdiumot végre méltó rangjára emeli. ugyanis meg az ötvenes évek­ben dolgozta ki dr. Avar Pál, amelyet azonban sokáig mély gyanakvás övezett. A számos megyénkbeli szakember - neurológus szak­orvos, szociálisintézet-vezető, szociális szervező, gyógypeda­gógus, művelődésszervező - részvételével lezajló tanfolyam kísérleti műhely is volt annak tisztázására, hol a helye vajon az andreutikának? Ha tudo­mánnyá válik a jövőben, min­denképpen olyan tudományok között helyezkedik majd el, mint az andragógia (felnőttne­velés), a pszichológia, a peda­gógia, a pszichiátria, hiszen mindegyikből egyaránt merít. Az előadásokat követő vi­tákban felvetődött: hogyan il­leszthető az andreutika a gya­korlatias szociális munkához, illetve milyen alkalmazási lehe­tőségeket kínál a fogyatékosok nevelésében? A disputa folyta­tódik majd, hiszen a tanfolyam résztvevői bizonyítványt kap­tak, amely feljogosítja őket egy későbbi, módszertani kurzus elvégzésére. Az andreuta (embervezető) etikai alaptétele: akinek segí­teni próbál, nem betegnek te­kinti, hanem annak a múltból eredező gyökérnek a feltárásán fáradozik együttműködve kli­ensével, ami miatt a felnőtt em­ber csak megnőtt, de igazán még nem vált felnőtté. Az andreutika haszna lehet többek között a familiáris-szo­cializációs zavarok társadalmi méretű megelőzése, a szociális­mentális sérülések enyhítése, a szenvedélybetegségek megelő­zése, felszámolása, de családte­rápiaként is lehet alkalmazni. Vagyis célját legtalálóbban ez­zel a napjainkban különösen és sajnálatosan időszerű mondat­tal lehet kifejezni: lélekmentés, akár össztársadalmi szinten. Simon Cs. József f r t

Next

/
Thumbnails
Contents