Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-12 / 135. szám
1995. június 12., hétfő 3. oldal Hazai Tükör Erdei iskolák találkozója A Szécsényhez közeli Rárós- pusztán vasárnap megkezdődött az erdei iskolák hetedik országos találkozója; az Erdei Iskola Egyesület, az OKI Iskola- fejlesztési Központja, valamint a Ráróspusztai Gyermek és Ifjúsági Üdülőtábor háromnapos rendezvényén hatvanan vesznek részt. Az erdei iskolai oktatás évről évre terjedő mozgalom, ez idő szerint száz tagot számlál az egyesület. Az erdei iskolák a tanéven belül egy-egy osztályt néhány hétre turistaházban, síházban vagy más helyszínen természetes környezetben fogadnak, ahol a sajátos körülményekhez igazodó, külön kidolgozott tanterv szerint oktatják a gyerekeket. A tapasztalatok roppant kedvezőek: túl azon, hogy a gyerekek élvezhetik az egészséges környezetet, a tananyagot is maradandóan elsajátítják. (MTI) Ballagási dömping volt a hét végén, hiszen az általános iskolák nyolcadikosai mellett azon negyedik, illetve hatodik osztályos tanulók is búcsúztak, akik kisgimnazistaként folytatják tovább tanulmányaikat. Megyénk több ezer, általános iskolát befejezett diákja ballagott pénteken és szombaton. Felvételünk Kisújszálláson, az Arany János Általános Iskolában készült. -MÉSZÁROSA karcagi állatvásár tapasztalata Országos tanulmányi verseny döntője Kisújon Nem érdemes jószágot tartani Sérült gyermekek versengtek Vasárnap Karcagon Margit- napi állat- és kirakodóvásárt tartottak. Ami a kínálatot illeti, két kiscsikó 55 ezerért várt új gazdára, míg a „bekocsizott” félvért 100 ezerre taksálták. Egy túrkevei gazda 4 ezerért kínált kecskegidákat, s 10-11 ezret kért az anyakecskéért, mely napi 4 liter tejet ad. A magyar tarka kis üszőt 55 ezerre tartották, a bakkecske ára pedig 10 ezer lett volna. Kismalacot 5 ezerért lehetett venni, két kis süldő (30-40 kilogrammosak) viszont már 18 ezerért cserélt gazdát. Az idősebb parasztemberek fejüket csóválva mentek el egy-egy utánfutó mellett, s arról beszélgettek, hogy jószágot ilyen árak mellett nem érdemes tartani. A kirakodó árusok az ülőgarnitúrától kezdve a franciaágyon, gyerekjátékokon, a fonott kosarakon keresztül az édességig és a ruhaneműig szinte mindent kínáltak. Aki akart, vehetett lángost, fagylaltot vagy éppen karikást, kötőféket, ha arra volt otthon szükség. Az állatfelhozatal azonban azért volt „gyenge”, mert sokan „megszabadultak” állományuktól az elmúlt néhány hónap alatt, hisz drága a takarmány, s az ár is ingadozik. Nem csoda tehát, hogy ezen a napon nem sok jószág cserélt gazdát, -deAz eltérő tantervű általános iskolák (enyhe fokon sérült gyerekek) XX. országos tanulmányi versenyét rendezték meg a hét végén a kisújszállási kisegítő iskolában. Pénteken este a városházán tartott megnyitón Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a 25 csapat száz versenyzőjét s a felkészítő pedagógusokat, majd Végh Mik- lósné, az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda munkatársa kívánt jó versenyzést. A házigazdák kis műsorral kedveskedtek, melynek központi témája a szeretet volt. Himer Gyuláné és Janó Valéria tanította be a verseket, énekeket. Az est zárásaként a Phönix kórus adott hangversenyt, ezután dr. Ducza Lajos polgár- mester látta vendégül a versenyzőket. Szombaton aztán mindenki nagy izgalommal ébredt, hiszen kezdődött a verseny, amelyben a hat állomáson nem volt köny- nyű a csapatoknak a maximumot nyújtani. Az irodalmi üzenetek s a régmúlt idők jeles eseményei állomásokon az Egri csillagok is téma volt, valamint vaktérképen kellett felismerni a történelmi helyeket. A hagyományőrzés a művészetekben állomáson például hagyomány- őrző múzeumot kellett berendezni. A szerencsekerék Petőfi, Móra, Arany műveihez kapcsolódott. A turistaszemmel nevű állomáson a földrajzi ismeretekről kellett számot adni, a játszani jó! helyszínen pedig a feladat csuhébaba, állatfigurák készítését foglalta magába, természetes alapanyagokból. Délután, mintegy kipihenni a verseny izgalmát, ellátogattak a diákok az ecsegfalvi túzokrezervátumba, s megnézték a szenttamási ménest is. Az eredményhirdetést mindenki izgalommal várta, hiszen itt kiderült: ki hogyan tudott eleget tenni a kihívásoknak. A díjakat Takács Valéria, a zsűri elnöke,, a Fővárosi Pedagógiai Intézet szaktanácsadója adta át. I. helyezett Bakonyoszlop, II. Győr és Budapest IX. kér. Gát utca, III. Kőszeg és Nyíregyháza csapata lett. A megyénket képviselő csapat, a szolnoki Liget úti iskola 18. lett. Különdíjat kapott - melyet Göncz Árpádné ajánlott fel - Molnár Erika (Veszprém), Lakatos Anita (Miskolc), Raduly Tímea (Budapest, Gát utca), Demeter József (Pécs). A vasárnapi városnézés után Modla Gézáné, a vendéglátó iskola igazgatónője köszönt el a résztvevőktől, s külön megköszönte a támogatók segítségét, akik anyagiakkal járultak hozzá a verseny lebonyolításához. így a szolnoki cukorgyár, a bereki üveggyár, a Karcagtej Kft., az Avimant Kecskemét, az Agro- vital Bt. Bemecebaráti, a VGV Kisújszállás, a Contarex Kft. Kisújszállás, a karcagi kenyérgyár, a Mól Rt. Szolnok, a Kőbányai Sör Kft. Kisújszállás, a TVK Tiszaújváros, a megyei önkormányzat művelődési, oktatási és sportbizottsága, valamint Iváncsik Imre, a közgyűlés elnöke.-deTanévzáró hangversenyét tartotta szombaton a szolnoki Eötvös József Általános Iskola a Városi Művelődési Központ színháztermében. A műsorban fellépett az énekzene tagozatos kórus, az emelt szintű ének-zene tagozatos osztályok táncosai és énekesei, valamint a zeneiskolás növendékek. Képünkön a műsoros délután egy pillanata látható. -MÉSZÁROS Hogy kevesebb baleset legyen Törökszentmiklóson Rendszeres közúti ellenőrzés Rendszeressé vált, hogy a törökszentmiklósi rendőrkapitányság - a megyei szervek segítségével - közúti ellenőrzést végez a 4-es számú főút városon keresztül vezető szakaszán. Céljuk, hogy kiszűrjék a durva közlekedési szabálysértések elkövetőit. A városban ugyanis nő a balesetek száma, és a növekvés egyértelműen jellemző a négyes főútra. ahol 1990-ben 69 baleset történt (ebből 3 halálos), tavaly pedig 79 (3 halálos). A város egyéb belterületein 1990-ben 36 (egy halálos), tavaly viszont 44 (nem volt halálos) baleset volt. Az utóbbi időben kedvező folyamatok is megindultak a városban a közrend, közbiztonság javítására. Ilyennek mondható a polgárőrség tevékenysége. A polgárőröktől a rendőrség számtalan jelzést kapott, amelyek segítették munkájukat. A lakosság együttműködése is jónak mondható a rendőrséggel. Mindezek azért is fontosak, mivel az előrejelzés szerint Törökszentmiklóson is elhúzódik a bűnözési hullám, mert a gazdaságban és a társadalomban nem következett be a várt stabilitás, sok a munkanélküli, a fiatalok perspektívátlanok. A bűnözési hullám - mint az országban másutt is - 1992-ben tetőzött. Akkor a városban 900- nál is több bűncselekményt követtek el (ebből 600 vagyon ellenit). Tavaly viszont az ismertté vált bűncselekmények száma nem érte el a hétszázat (a vagyon elleni 500 alatt volt). Míg három évvel ezelőtt több mint 350 bűnelkövető vált ismertté, addig tavaly - mivel a bűnesetek is csökkentek - számuk nem érte el a 250-et. A lakosságot leginkább irritáló, a biztonságérzetüket romboló hatású személy elleni bűncselekmények aránya 10 százalék. (Ez közel duplája a megyei átlagnak, és általában testi sértés formájában követik el.) A vagyon elleni bűncselekmények döntő többsége lopás vagy betöréses lopás. Ez utóbbi bűncselekmények elkövetésénél sokszor maguk a lakosok szolgáltatják az alkalmat, őrizetlenül, lezáratlanul hagyják értékeiket (kerékpár, mezőgazdasági termények). P. É. Sícentrum épül a Mátrában Több mint 800 millió forintba kerülne a Mátra északnyugati lejtőin kiépítendő téli-nyári sícentrum. Á terveket és a gazdasági számításokat a turisztikai programok készítésére szakosodott osztrák ITR tervező intézet készítette el. A Galyatető térségébe megálmodott sportcentrum nemzetközi versenyképességéhez nemcsak sípályák, felvonók szükségesek, hanem egyebek közt a műhó szórásához szükséges vízellátás is. A beruházás egyébként az előzetes egyeztetések jóvoltából nem sértene természetvédelmi, környezet- védelmi, tájvédelmi érdekeket; a térség foglalkoztatási helyzetét pedig előnyére változtatja, hiszen számítások szerint csak a sípályák üzemeltetése 150 embernek nyújthat kenyérkeresetet. A tervkészítők szerint a költségeknek több mint a felét nagyjából azonos arányban a térség saját erejéből, illetve állami támogatásból kellene fedezni, a többit pedig a külföldi beruházók állnák. (MTI) Ünnepi istentisztelet keretében iktatta be Halasy Endre esperes Bácsi János evangélikus lelkészt (képünkön jobbról) szombaton délután a szolnoki evangélikus templomban. Az eseményen jelen voltak a szolnoki egyházak képviselői is. -m.jŰj területi szakképzési központok Hat-nyolc évente váltani kell A kormány elfogadta a szakképzés távlati fejlesztési koncepciójára kidolgozott tervezetet. Dr. Benedek András munkaügyi helyettes államtitkárt a megvalósítás főbb elemeiről kérdeztük.- Amikor a kormány döntött a koncepcióról, azt is elfogadta, hogy a szakképzés nemcsak a válság kezelésének, hanem megelőzésének is eszköze. Ma a munkanélküliek többsége, mintegy 60 százaléka szakképzetlen, de a többiek képzettsége sem felel meg a jelenlegi kívánalmaknak. A tanulmányaikat befejezők egyhar- madának nincs szakmája. A cél az, hogy ezt az arányt 10 százalékra mérsékeljük az ezredfordulóig. A másik elv: a jelenleg munkaviszonyban állók intenzív képzéséhez is meg kell teremteni a feltételeket. Ugyanis a munkahellyel rendelkezők képzettsége folyamatosan romlik, az egyszer megszerzett tudás már nem értékálló. Ezért az úgynevezett felfrissítő képzést számukra is lehetővé kell tenni. Nálunk a szakmaváltás valószínűsége 1- 1,5, míg a fejlett nyugat-európai országokban 3-4. Aktív életpályájukon, 30-40 év során nálunk az emberek legfeljebb egyszer-kétszer módosítanak pályát, míg Nyugaton, a szigorúbb és keményebb követelményrendszerben háromszor- négyszer. Ezután valószínűleg itt is szükséges lesz 6-8 évenként szakmát váltani. Akik erre nem képesek, lemaradnak a versenyben. Mindehhez azonban forrásokat kell teremteni. És még valami: a leghatékonyabb képzést az iskolarendszerben lehet megvalósítani. Az iskolai képzésnek viszont csak akkor van értelme, ha szigorúan együttműködik az iskolarendszer a gazdasággal, s követi annak változó igényeit. A jövő szakemberét úgy kell kiképezni, hogy speciális szakmáján kívül megfelelő kommunikációs készségre is szert tegyen. Ez feltételezi a jó kontaktusteremtő képességek és készségek elsajátítását, idegen nyelv(ek) ismeretét, valamint a számítógép kezelését. Ma még alig 10 százalék azok aránya, akik e követelményeknek megfelelnek. A terv az, hogy 30-40 százalékra nőjön ez az arány. A tudás speciális elemeinek ezekkel az új ismeretekkel kiegészülve kell értékállóaknak lenniük. Ezentúl arra is törekedni kell, hogy az iskolákból kikerülő fiataloknak fejlett probléma- megoldó képessége legyen, és tanuljanak meg csoportban dolgozni. Az eddig létrehozott hét megyei, regionális képzőközpontot már ezeknek a szempontoknak megfelelően alakították ki. Borsodban, Szabolcsban, Hajdúban, Békésben, Bács-Kiskunban, Fejér és Baranya megyében működnek ilyen kívánalmak szerint a központok, amelyek az év végéig megnyílnak Budapesten és Vas megyében is. Ferenczy Europress Egy pici táncvarázs Földváron Nagyon nehéz megmondani azt, hogy melyik az a rendezvény, amely igazán megmozgatja egy település lakosságát. Úgy tűnik, ilyen rendezvény volt szombat délután a Városi Sportcsarnokban Ti- szaföldváron, ahol a művelődési ház balett-tanfolyamos növendékei záró előadáson mutatták be az évek alatt tanultakat. Gyenes Ferencné táncpedagógus nyolcvanhat ifjú táncosa adott számot a szülők, rokonok, ismerősök előtt, hogy mennyire sikerült elsajátítaniuk a táncművészet alapjait. „Ä táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság, mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc.” Ez a kalidászai idézet szolgált mottójául a vizsgaelőadásnak, ahol a „végzősök" Lehár Ferenc zenéjére klasszikus balettelemekből összeállított koreográfiát mutattak be. Rögtön őket követték a csöpp óvodások, akik modern zenére „illegették” magukat, természetesen a közönség vastapsa kíséretében. Az ifjú táncosok hét korcsoportban, váltakozva adták elő műsorszámaikat. Egy csoport akár többször is megdobogtatta a hálás közönség szívét. A zene ritmusára a lábak mozdultak meg, míg a látvány hatására a kezek ütődtek össze akkor, amikor a záróképben kicsik és nagyok együtt táncoltak már felszabadultan a „kötelező” gyakorlatok után. A másfél óránál is tovább tartó bemutatón sikerült a fiatal táncosoknak egy picit bevarázsolni a világot a közönség leikébe. Cl. A. A gyerekek kecses mozdulatait a földvári balettvizsga közönsége méltán jutalmazta vastapssal fotó: m. j.