Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-31 / 126. szám

1995. május 31., szerda Körkép 5. oldal A tévé képernyője előtt Furcsán alakulnak a dolgok: a televízió azzal „fenyegeti” nézőit, hogy a munkatársak sztrájkba lépnek; amikor a médiatörvényt tár­gyalja a parlament. Műsor ugyan azokon a na­pokon is lesz, a képernyő nem marad üresen, csak a programok összeállításában tapasztalhat­juk majd, így szól az előrejelzés, hogy taka­rékra állíttatott az intézmény. így tervezi az erre az alkalomra szerveződő bizottság. Ez persze még a jövő zenéje, mondhatnók, ám ami a tele­vízió egyes programjait illeti, ahogyan például ma is elárasztják a képernyőt a silányabbnál si­lányabb filmek, melyektől maga a szerkesztő­ség is próbál távol tartani bennünket, előrebo- csátván a várható élmény idegroncsoló hatását, gyengébb idegzetűek akár ki is kapcsolhatják a készüléket, hangzik el gyakorta egy-egy film előtt; nos, amikor ezeket tapasztaljuk, az lehet az érzésünk: már nem kell vámunk a sztrájkra, íme, itt van az elértéktelenedő, egyre konvenci­onálisabb kínálatban. Izgalom kell a népnek? Hát jöjjenek csőstül a bűnügyi történetek, mint például a négyrészes Lansky, amelyben tombol az erőszak, melynek minden porcikájában izzik a vadság, a könyörtelenség, vagy lássuk a rava­szabb thrillert, mely lélektanilag igyekszik meggyötörni a nézőt, miképp vasárnap este is tette az amerikai Megcsalatva. De más, hasonló eseteket is bőven említhetnék. Csoda-e, ha ilyen helyzetben, amikor az em­ber végtelenül kiszolgáltatva érzi magát az emlí­tett műsoroknak, szinte felüdül, ha olyan prog­ramra lel, amelyben nem ölnek embert, nem fo­lyik vér - és mégis szórakoztató. Csoda-e, hogy akár Friderikuszhoz is szívesebben ül be, mint­sem hogy a motoron vadul száguldozó Lansky- val töltené az idejét, hogy a „mi Sándorunk” a maga, már-már gátlástalan bohóckodásaival is kellemesebb, mint az idegeinkre pályázó, tucat­szám megjelenő krimi. (Tisztelet a kivételnek, az olyan már-már a műfaj klasszikusának szá­mító sorozatnak, mint a Colombo.) Nem túlzás Friderikússzál kapcsolatban bohóckodást emlí­teni, hiszen a show, megunva stúdiókömyezetét, legutóbb cirkusz módjára indult a szabadba, egyelőre egy budai körfolyosós bérház udvarára - később kilép majd a város határából is -, s ott ütötte fel tanyáját; ott nyitott „porondot” Fride- rikusz nem mindennapi mutatványainak, többek között, hogy magasba emelkedjék kötélen, lég­tornász módjára. Ha lényegében, tartalmában nem is nagyot változott az este - ugyanúgy vendégeket hívott és szerepeltetett a műsor házigazdája, mint ed­dig tette -, a helyszín, a bérház a maga gangos adottságaival valamelyest módosította az él­ményt, valahogy életközelibbnek hatott az egész. Ötletnek is ügyes volt előhozni (a hely szelleme is diktálhatta) a Szomszédokból Sü­megi Oszkárt, a kiöregedett énekest, viszont kár volt, hogy ezúttal dalra is fakadt, merthogy a magasság Daniló belépőjében még erőből sem­ment. Színt adott a megszólaltatott verkli is, s hatásosan szólt az erkélyről a Barbie-hajzatú Csepregi Éva dala, kíséretként a lakók ütemes tapsa. Tehát mondhatni, jót tett e változás, a friss levegő. Viszont nem hozott friss izgalma­kat Samantha, azaz Linda Gray a Daliásból, ahogy Jocky esetében (ő is járt már ugyanitt) ezúttal is némi csalódást okozott a civil szerep­lés, s bántó is az éles, fület sértő magyar hang, a tolmács hangja; és nemcsak az, hogy valójában semmi fontosat, érdekeset nem tudhattunk meg tőle, róla. Becsöngetett az ország első asszonya is, Göncz Árpádné, komolyabb percek, vala­hogy nem is illettek ebbe az alapvetően harsány vidámságba, bár nem volt érdektelen megis­merni a köztársasági elnök feleségének hétköz­napjait, hogy mit is csinál, amikor nem közsze­repel. Itt említem meg, az elmúlt héten a csütör­tök este és csaknem egy óra a péntek estéből is a Friderikuszé volt. Ekkor mozijába hívott meg - Az én mozim -, és egy másik húron játszott, komolyabb oldaláról mutatkozott be, két mély­ségesen emberi történetet tárt elénk, s különö­sen a látását elvesztő, kenyerét végül német nyelv tanításával kereső, hatvanas éveiben járó férfi históriája foghatta meg a nézőt, aki kalan­dos, küzdelmes életútján találkozott a rendkívü­livel: egy huszonéves lánnyal, ki gyermekkel ajándékozza meg a vele házasságra lépő férfiút, kinek zárószavait nehéz feledni: - Életemet ad­nám érte, ha még egyszer láthatnám három fi­amat, ha csak egyetlen pillanatra is. - Csak megjegyzem, Friderikusz mozija erősen Vitray meséire ütött, sőt abban is követi a mestert, hogy bemutatja a film készítőit is, mielőtt be­zárná mozijának ajtaját. Nem tagadom, szí­vemhez közelebb áll ez a Sándor, bár újabban, például legutóbb némi modorosság volt érez­hető abban, ahogyan komolyabbra fordítva a szavakat, bölcsen igyekezett eligazítani ben­nünket a várható élmény tanulságait illetően. Már itt is szerepet játszik? - vetődhetett fel bennünk. Az „én most nagyon komolyan beszé­lek” szerepét alakítja? Pedig természetesnek kéne maradnia, hisz itt nem kell feltennie, hor­dania a szórakoztató bohóc csörgősipkáját. Mindezeket egybevetve: jó, hogy létezik ez a mi Sándorunk, s nagy kár, hogy alig vannak társai - talán furcsa, de én ide számítom Vámos Miklóst is, aki rendre a Lehetetlent tálalja ne­künk, meséket művészemberekről -, s ha akad­nak is, hangjuk elvész a fegyverdörgéstől vér­gőzös filmek hatalmas zajában. Sztrájkra készülnek a televízióban, sajnos mi, nézők aligha tehetjük meg, hogy sztrájkba lépjünk, annál jobban szeretjük, még ha szidjuk is olykor a televíziót. Éppen ezért, nem érde­melnénk mi is több szeretetet tőle, kevesebb horrort, több humort, szörnyűségek helyett szé­pet, kellemeset? Valkó Mihály Támasz a gyógyult alkoholbetegeknek Az alkalmi ivók bármikor képesek abbahagyni az italozást, míg például a gyógyult alkoholbeteg, ha csak egy kupicával is fölhajt, idő kérdése, mikor kezd el űjra inni, mint rég. Neki csak egy lehe­tősége van: szakít az alkohollal. Ebben segít a Támasz névre ke­resztelt addiktológiai gondozóközpont, amely Szolnokon, a II. számú pszichiátriai osztályon működik. Az Országos Alkoholó- giai Intézet kezdeményezte a megalakulását. Különösen a gyerekekre káros Évi 27 milliárd cigit szívunk-Apátok megint jól befüstölt nekünk ...- Mit takar a név? - kérdezem dr. Raska László főorvost.- Az addiktológia magába foglalja a szenvedélybetegsé- geket: az alkoholt, a gyógyszer­függőséget, a drogot. A Támasz lényege a korai kezelés, és erre épül a terápia. Az alkoholbete­get nem csak beszűkült állapo­tában kezeljük, hiszen komplex segítségnyújtásra van szüksége. Mi, orvosok, fontosnak tartjuk, hogy azt az eredményt, amit a kórházi ápolás alatt elértünk, meg tudjuk tartani. így a beteg visszajár a gondozóba, ahol megbeszéljük, hogy alkohol nélkül hogyan tudja megoldani a problémáit. Nem elég ugyanis elvenni tőle azt a szert, amivel addig együtt élt, meg is kell ta­nítani nélküle élni. Többségük élete megváltozik, szétesik a család, megszűnik a munka­hely. Itt segít az egyéni pszi­choterápiás beszélgetés és a csoportos terápia, de olyan ellá­tási formák is idetartoznak, mint az öngyógyító csoportok, az alkoholellenes klubok.- Ismertek a statisztikák, egyre több az alkoholbeteg. A nők itt is kivívták az egyenjogú­ságukat. Régen elvonókúrára „ítélték" az alkoholistát, és el­vitték. Ma már önként mennek, legtöbbször akkor, mikor egyéb betegség is jelentkezik.- Az alkoholbeteg nehezen fogadja el, hogy szenvedélye betegség - folytatja a főorvos. - Míg az elején élvezi az alkohol hatását, később, mikor kialakul a függőség, már rabja lesz az italnak, nem tud tőle szaba­dulni, csak orvosi segítséggel. Az első lépés, hogy belássa: kezelésre van szüksége.- A Támasz segít talpra állni. Mit tesznek, ha a gyógyultnak nincs hová mennie?- Van egy védett szállásunk, itt ellakhatnak, amíg rendező­dik a sorsuk. Mi megadjuk a le­hetőséget, a többi tőlük függ. Négyszobás ház, nagy kert­tel. Az előszobában az asztalon virág, van tévé, videó. Újszá­szon tizenegy olyan férfinak tudnak szállást adni, akit nem vár a család. A ház gondnoka Balázs Ildikó.- 1992 óta működik ez az át­meneti szálló, azóta sokan meg­fordultak itt. Jelenleg három la­kója van. Szolnokon dolgozom a Támasz gondozóban, de min­dennap kijövök. Ha van valami probléma, segítek. Biztonságban érzik a gyógyultak magukat, tud­ják, hogy maradhatnak, és nem kell a zsúfolt átmeneti szállóra menniük, vagy éppen a híd alá, aludni. Jánost és Sándort talál­tam otthon, a harmadik társuk dolgozik. Akik idekerülnek, éle­tük kész regény. János a Dunán­túlon hagyta a családját, felesé­gét és három gyermekét. Iskolá­sok, nem tud róluk, csak annyit, hogy nevelőszülőkhöz kerültek.- Anyámhoz költöztem, de nem egyeztünk. Volt egy kis pénzem, Szolnokra jöttem egy szállóra. Harmincöt évesen az öngyilkosság gondolata is meg­fordult a fejemben, hiszen se munkahely, se albérlet. Nagyon kilátástalannak tűnt minden. Egyedül nekiestem az italnak, aztán se kép, se hang. Ez tartott két hétig. Ittam, naponta négy üveg vodka is lement. Nem ér­dekelt semmi, innen vittek el a kórházba.- Mi segített abban, hogy ma már másképp gondolkodik?- Egy hónapot voltam kór­házban, akkor tudtam meg, hogy lakhatok a védett szállón. Sikerült munkahelyet is talál­nom, és ettől a pillanattól azt mondtam: elég. Nincs szüksé­gem gyógyszerre, talpra tudok állni. Akarat kell. Itt vagyok egy éve, még egy évet jó lenne maradni.- Ha nincs ez a lehetőség, mi történik?- Azt hiszem, végeztem volna magammal - mondja el­szántan. - Jelenleg van munka­helyem, tudok hol lakni, ez a lényeg. Igaz, ezt az időt nem lehet kitörölni az életemből, de megpróbálok talpra állni. Félek,, nehogy hajléktalanná váljak... Sándor is egy éve van itt. Sokat dolgozik, gyűjti a pénzt egy kis házra. Tizenhét éves fi­ával jó a kapcsolata.- Nyolcévi házasság után, két bőrönddel jöttem el otthon­ról. Felkerültem a fővárosba, majd külföldre. Volt pénz, és sok haver. Néha hetekig nem it­tam, de ha összefutottunk a ba­rátokkal, végem volt. Most már nem hiányzik az ital, ha ennyit szenvedtem, már nem akarok inni. Igaz, ha a tévében foci van, megiszom egy-két sört. Alkoholmenteset.- Hogyan nézi a környék a gyógyult alkoholisták házát?- Van, aki barátságos, de van, aki részeges csavargóknak ne­vez bennünket. Igaz, az újakat mi is bizalmatlanul fogadjuk, sokféle ember megfordul itt, de mindenkinek meg kell adni a le­hetőséget. Kővári Anna Május 31-e a nemdohány­zók napja szerte a világon. A füstmentes huszonnégy órára nálunk is sokféle fel- világosító programmal ké­szülnek a dohányzást el­lenző szervezetek. Indokolt a készülődés: hazánkban a nikotin rabjai évente 27 milliárd cigarettát füstöl­nek el. A „koporsószegek” anyagának 3800 összetevőjéből 340 erősen rákkeltő. A férfiak körében a korai halál okai között második helyen a dohányzás nyomán ke­letkezett rákos megbetegedések szerepelnek.- A 14 éven aluli fiatalok 6-7 százaléka rendszeresen do­hányzik, a 15-29 éves férfiak­nak több mint a fele, az ilyen korú nők egyharmada cigaret­tázik - mondja dr. Tompa Anna, az Onkológus Társaság elsődleges rákmegelőző szek­ciójának elnöke. A hölgyek később fokozato­san mérséklik ezt a szenvedé­lyüket. A 60 éven felüli nőknek már csak 5 százaléka dohányos. A férfiaknál 30 éves korban kezd csökkenni a cigarettafo­gyasztás, 60 éves korukban már csak 30 százalékuk rabja a ni­kotinnak. Különösen a gyermekek fej­lődő tüdőszöveteire káros a be­lélegzett füst, gyöngíti a véde­kezőrendszert, növeli a rákra való hajlamot. Az ugyancsak súlyosan veszélyeztetett pasz- szív dohányosoknál ráadásul nem alakul ki az a védekezőap­parátus, ami a füstölők szerve­zetében az idők során létrejön. A cigarettázásnak tilalmi korlátái is lennének. Egy 1993- ban hozott törvény szerint köte­les a munkáltató biztosítani a nemdohányzó dolgozók vé­delmét. Például külön helyisé­get kell kijelölni a füstölés helyszínéül. A másik lehetőség: a jó példa. A közvélemény-formáló, sokat szereplő személyiségek­nek - politikusoknak, újság­íróknak - nem lenne szabad nyilvános helyen rágyújtaniuk. S még egy intelem: a ciga­retta kadmium-, ólom- és óntar­talma károsan hat a férfiak nemző- és szexuális képessége­ire. A dohányos férfiak például ritkábban képesek a szeretke­zésre, és hamarabb lesznek szexuálisan inaktívak. Amerikában közismerten igen komoly sikerrel vették fel a harcot a dohányzás ellen. Az örök kérdés, hogyan szokjunk le a dohányzásról, nem kevés amerikai számára megoldódik. A jelek szerint hatékonynak bi­zonyul a nikotint tartalmazó rá­gógumi és tapasz. A nikotin mérge éppúgy függőséghez vezet, mint a „va­lódi” kábítószer. így logikus a kérdés: miért adjunk nikotint annak, aki le akar szokni róla? Az orvosok válasza meg­győző: míg ugyanis a dohány­zásnál a nikotinszint ismételten meg-megemelkedik a vérben és gyorsan eléri az agyat, a rágó­gumiban, tapaszban adagolt ki­sebb mennyiség csak fokozato­san változtatja meg a vér össze­tételét, és sokkal kevésbé ve­szélyezteti a szívet, a keringési szerveket. S ami különösen fon­tos: nem kerül a szervezetbe a dohányzás legveszélyesebb mellékterméke, a rákkeltő kát­rány. Az amerikai tapasztalatok szerint - bár sokan próbálkoz­nak hipnózissal, akupunktúrá­val - a dohányzásról való le­szokásra ez a legeredménye­sebb módszer. Jóllehet még tá­volról sem mindenható: e sze­rek alkalmazása után is csak minden negyedik ember hagyja abba a dohányzást - s azok kö­zül, akik abbahagyták, minden második idővel újrakezdi. Az orvosok ezért most azt javasolják, hogy a nikotintapa- szos kezelést kössék össze be­ható tanácsadással: ébresszék rá a dohányosokat arra, ha szenvedélyükkel felhagynak, kellemesebb, nyugodtabb, egészségesebb élet vár rájuk. Dohányozni újabban az ét­termekben is tilos. Új válaszfa­lakat húznak, és nagyobb telje­sítményű klímaberendezéseket szerelnek fel New York ven­déglőiben. Áprilisban ugyanis életbe lépett a városban az Egyesült Államok egyik leg­szigorúbb dohányzásellenes rendelete. A 35-nél több ven­dég fogadására alkalmas étter­mekben (New York 15 ezer ét­terméből 11 ezer ide számít) csak a bárban szabad dohá­nyozni, az asztaloknál nem. A rendkívül szigorú rendel­kezés egyszerre okoz gondot a vendégeknek és a vendéglátók­nak. Az előbbiek fele ugyanis szeret(ne) legalább étkezés után rágyújtani, míg az utóbbiak at­tól tartanak, hogy sokan inkább távol maradnak, ha ennyire be­avatkoznak mindennapi szoká­saikba. Még kevésbé hajlanak arra a vendéglősök, hogy ők intsék rendre vendégeiket, ha netán a tilalom ellenére is rá­gyújtanának. New Yorkban egyébiránt is bealkonyul a dohányosoknak. A közhivatalok után a sportpá­lyákon és stadionokban ugyan­csak megtiltották a füstölést, nemkülönben minden olyan irodaépületben, ahol nincsenek külön dohányzóhelyiségek. így már mindennapos jelenet, hogy a boldogtalan dohányosok ebédszünetben a kapu előtt to­porognak, és egyik bagót a má­sik után szívják, mielőtt vissza kell térniük a füstmentes iro­dákba. Azóta látni egyre több embert cigarettával a szájában az utcán vagy autójában. Ott még nem tilos, akárcsak oda­haza, kivéve, ha a házastárs tiltja. Ferenczy Mit szól hozzá? Az úgynevezett második számú Bokros-cso­mag egyebek között tartalmazza a nyugdíj- korhatár már elhatározott ötéves emelésé­nek elindítását. (Mint az már ismert, a nők esetében 55-ről 60-ra, férfiak esetében 60-ról 65-re emelkedne a korhatár.) Mit szólnak ehhez az emberek? - ezt kérdeztük néhány településen. Wolcsánszkyné Zsuzsa (46 éves), Törökszentmiklós, fényképész: Amikor meghal­lottam, hogy felemelik a kor­határt, azt hittem, szívbajt ka­pok. Meg sem fogom érni a 60 évet! De nem is akarok annyi ideig dolgozni. Az nekem még rettenetesen sok idő lenne. Mire az unokámhoz hozzájutok! Hát ez nem igaz! Csorna Lajos (46 éves), Kun­hegyes, tüzépes vállalkozó: Szomorú lenne, ha felemel­nék. Sok olyan embert tudok, aki nyugdíjba ment 60 évesen, aztán 5-6 év múlva meghalt. Én már a régi rendszerben ti­zennyolc évet dolgoztam, de most sokkal nagyobb stressznek vagyok kitéve, mint akkor. Tudom, ezt a gazdasági helyzet hozza magával. Csakhogy itt balkáni bérek és nyugati árak vannak! Ha megváltoztatják a ha­tárt, lehet, a vállalattól mehet a temetőbe az ember. Legalább saját halottjának tekinti a cég. Fekete Sándor (56 éves), Tiszafüred, iskola- igazgató: Ez egy agyalágyult- ság! Amikor Magyarországon a férfiak átlagéletkora egyre csökkenő, 60 év körüli, akkor ilyen döntést nem volna szabad meghozni. A mi korosztályunk nincs erre sem fizikálisán, sem egészségileg felkészülve. Túlságosan elhaszná­lódott. túlhajtott. Hiába hasonlítjuk azzal, hogy Nyugaton mi van! Ott a fizetés négyszerese az itteninek. A társadalom egészségügyi állapota siralmas. Valami más kezelési mód kellene erre a dologra. Mire nyugdíjba megyünk, meg is ha­lunk. Elkeserítő! Dr. Bodács Zsófia (43 éves), Rákóczifalva, háziorvos: A nők, de a férfiak nyugdíjkorha­tárának emelését megkérdője­lezem. A nőkre nagyon sok te­her nehezedik, és szerintem sokan vannak úgy, hogy ő még öt évet már nem bír ki. Nagyon elhasználódtak a nők, és a férfiak esetében is bőven elég a 60 év korhatár. A lakosság mos­tani egészségi állapota azt bizonyítja, hogy a 60-70 éves emberek már nem 100 százalékban munkaképesek. A nők hamar el is kopnak: sok a csontritkulásos megbetegedés, az ízületi pa­nasz. Egyre többet vannak betegállományban, több a panaszuk a 45 év felettieknek. Az is a baj, hogy hazánkban nagyon alacsony szintű az egészségkultúra. Ha ez magasabb nívójú lenne, akkor lehet emelni a nyugdíjkorhatárt. Mert Nyugaton is magasabb a korhatár, de a 80 éves bácsikák és nénikék európai körutakra mennek. Hát nézzünk meg egy 70 éves magyar embert, hova tud az már menni! .. . Pesti Sándor (53 éves), Martfű, jelenleg segédmun­kás: Én hadd kérdezzek: miért kell felemelni a korhatárt?! Mert ennek értelme nincs. Ott a rengeteg fiatal, de nem tud­nak dolgozni. Az ember meg 65 évesen majd elveszi előlük a munkát? Semmi értelme nincsen. Nem emelni, inkább csökkenteni kellene! tóth

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents