Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-31 / 126. szám
1995. május 31., szerda Körkép 5. oldal A tévé képernyője előtt Furcsán alakulnak a dolgok: a televízió azzal „fenyegeti” nézőit, hogy a munkatársak sztrájkba lépnek; amikor a médiatörvényt tárgyalja a parlament. Műsor ugyan azokon a napokon is lesz, a képernyő nem marad üresen, csak a programok összeállításában tapasztalhatjuk majd, így szól az előrejelzés, hogy takarékra állíttatott az intézmény. így tervezi az erre az alkalomra szerveződő bizottság. Ez persze még a jövő zenéje, mondhatnók, ám ami a televízió egyes programjait illeti, ahogyan például ma is elárasztják a képernyőt a silányabbnál silányabb filmek, melyektől maga a szerkesztőség is próbál távol tartani bennünket, előrebo- csátván a várható élmény idegroncsoló hatását, gyengébb idegzetűek akár ki is kapcsolhatják a készüléket, hangzik el gyakorta egy-egy film előtt; nos, amikor ezeket tapasztaljuk, az lehet az érzésünk: már nem kell vámunk a sztrájkra, íme, itt van az elértéktelenedő, egyre konvencionálisabb kínálatban. Izgalom kell a népnek? Hát jöjjenek csőstül a bűnügyi történetek, mint például a négyrészes Lansky, amelyben tombol az erőszak, melynek minden porcikájában izzik a vadság, a könyörtelenség, vagy lássuk a ravaszabb thrillert, mely lélektanilag igyekszik meggyötörni a nézőt, miképp vasárnap este is tette az amerikai Megcsalatva. De más, hasonló eseteket is bőven említhetnék. Csoda-e, ha ilyen helyzetben, amikor az ember végtelenül kiszolgáltatva érzi magát az említett műsoroknak, szinte felüdül, ha olyan programra lel, amelyben nem ölnek embert, nem folyik vér - és mégis szórakoztató. Csoda-e, hogy akár Friderikuszhoz is szívesebben ül be, mintsem hogy a motoron vadul száguldozó Lansky- val töltené az idejét, hogy a „mi Sándorunk” a maga, már-már gátlástalan bohóckodásaival is kellemesebb, mint az idegeinkre pályázó, tucatszám megjelenő krimi. (Tisztelet a kivételnek, az olyan már-már a műfaj klasszikusának számító sorozatnak, mint a Colombo.) Nem túlzás Friderikússzál kapcsolatban bohóckodást említeni, hiszen a show, megunva stúdiókömyezetét, legutóbb cirkusz módjára indult a szabadba, egyelőre egy budai körfolyosós bérház udvarára - később kilép majd a város határából is -, s ott ütötte fel tanyáját; ott nyitott „porondot” Fride- rikusz nem mindennapi mutatványainak, többek között, hogy magasba emelkedjék kötélen, légtornász módjára. Ha lényegében, tartalmában nem is nagyot változott az este - ugyanúgy vendégeket hívott és szerepeltetett a műsor házigazdája, mint eddig tette -, a helyszín, a bérház a maga gangos adottságaival valamelyest módosította az élményt, valahogy életközelibbnek hatott az egész. Ötletnek is ügyes volt előhozni (a hely szelleme is diktálhatta) a Szomszédokból Sümegi Oszkárt, a kiöregedett énekest, viszont kár volt, hogy ezúttal dalra is fakadt, merthogy a magasság Daniló belépőjében még erőből semment. Színt adott a megszólaltatott verkli is, s hatásosan szólt az erkélyről a Barbie-hajzatú Csepregi Éva dala, kíséretként a lakók ütemes tapsa. Tehát mondhatni, jót tett e változás, a friss levegő. Viszont nem hozott friss izgalmakat Samantha, azaz Linda Gray a Daliásból, ahogy Jocky esetében (ő is járt már ugyanitt) ezúttal is némi csalódást okozott a civil szereplés, s bántó is az éles, fület sértő magyar hang, a tolmács hangja; és nemcsak az, hogy valójában semmi fontosat, érdekeset nem tudhattunk meg tőle, róla. Becsöngetett az ország első asszonya is, Göncz Árpádné, komolyabb percek, valahogy nem is illettek ebbe az alapvetően harsány vidámságba, bár nem volt érdektelen megismerni a köztársasági elnök feleségének hétköznapjait, hogy mit is csinál, amikor nem közszerepel. Itt említem meg, az elmúlt héten a csütörtök este és csaknem egy óra a péntek estéből is a Friderikuszé volt. Ekkor mozijába hívott meg - Az én mozim -, és egy másik húron játszott, komolyabb oldaláról mutatkozott be, két mélységesen emberi történetet tárt elénk, s különösen a látását elvesztő, kenyerét végül német nyelv tanításával kereső, hatvanas éveiben járó férfi históriája foghatta meg a nézőt, aki kalandos, küzdelmes életútján találkozott a rendkívülivel: egy huszonéves lánnyal, ki gyermekkel ajándékozza meg a vele házasságra lépő férfiút, kinek zárószavait nehéz feledni: - Életemet adnám érte, ha még egyszer láthatnám három fiamat, ha csak egyetlen pillanatra is. - Csak megjegyzem, Friderikusz mozija erősen Vitray meséire ütött, sőt abban is követi a mestert, hogy bemutatja a film készítőit is, mielőtt bezárná mozijának ajtaját. Nem tagadom, szívemhez közelebb áll ez a Sándor, bár újabban, például legutóbb némi modorosság volt érezhető abban, ahogyan komolyabbra fordítva a szavakat, bölcsen igyekezett eligazítani bennünket a várható élmény tanulságait illetően. Már itt is szerepet játszik? - vetődhetett fel bennünk. Az „én most nagyon komolyan beszélek” szerepét alakítja? Pedig természetesnek kéne maradnia, hisz itt nem kell feltennie, hordania a szórakoztató bohóc csörgősipkáját. Mindezeket egybevetve: jó, hogy létezik ez a mi Sándorunk, s nagy kár, hogy alig vannak társai - talán furcsa, de én ide számítom Vámos Miklóst is, aki rendre a Lehetetlent tálalja nekünk, meséket művészemberekről -, s ha akadnak is, hangjuk elvész a fegyverdörgéstől vérgőzös filmek hatalmas zajában. Sztrájkra készülnek a televízióban, sajnos mi, nézők aligha tehetjük meg, hogy sztrájkba lépjünk, annál jobban szeretjük, még ha szidjuk is olykor a televíziót. Éppen ezért, nem érdemelnénk mi is több szeretetet tőle, kevesebb horrort, több humort, szörnyűségek helyett szépet, kellemeset? Valkó Mihály Támasz a gyógyult alkoholbetegeknek Az alkalmi ivók bármikor képesek abbahagyni az italozást, míg például a gyógyult alkoholbeteg, ha csak egy kupicával is fölhajt, idő kérdése, mikor kezd el űjra inni, mint rég. Neki csak egy lehetősége van: szakít az alkohollal. Ebben segít a Támasz névre keresztelt addiktológiai gondozóközpont, amely Szolnokon, a II. számú pszichiátriai osztályon működik. Az Országos Alkoholó- giai Intézet kezdeményezte a megalakulását. Különösen a gyerekekre káros Évi 27 milliárd cigit szívunk-Apátok megint jól befüstölt nekünk ...- Mit takar a név? - kérdezem dr. Raska László főorvost.- Az addiktológia magába foglalja a szenvedélybetegsé- geket: az alkoholt, a gyógyszerfüggőséget, a drogot. A Támasz lényege a korai kezelés, és erre épül a terápia. Az alkoholbeteget nem csak beszűkült állapotában kezeljük, hiszen komplex segítségnyújtásra van szüksége. Mi, orvosok, fontosnak tartjuk, hogy azt az eredményt, amit a kórházi ápolás alatt elértünk, meg tudjuk tartani. így a beteg visszajár a gondozóba, ahol megbeszéljük, hogy alkohol nélkül hogyan tudja megoldani a problémáit. Nem elég ugyanis elvenni tőle azt a szert, amivel addig együtt élt, meg is kell tanítani nélküle élni. Többségük élete megváltozik, szétesik a család, megszűnik a munkahely. Itt segít az egyéni pszichoterápiás beszélgetés és a csoportos terápia, de olyan ellátási formák is idetartoznak, mint az öngyógyító csoportok, az alkoholellenes klubok.- Ismertek a statisztikák, egyre több az alkoholbeteg. A nők itt is kivívták az egyenjogúságukat. Régen elvonókúrára „ítélték" az alkoholistát, és elvitték. Ma már önként mennek, legtöbbször akkor, mikor egyéb betegség is jelentkezik.- Az alkoholbeteg nehezen fogadja el, hogy szenvedélye betegség - folytatja a főorvos. - Míg az elején élvezi az alkohol hatását, később, mikor kialakul a függőség, már rabja lesz az italnak, nem tud tőle szabadulni, csak orvosi segítséggel. Az első lépés, hogy belássa: kezelésre van szüksége.- A Támasz segít talpra állni. Mit tesznek, ha a gyógyultnak nincs hová mennie?- Van egy védett szállásunk, itt ellakhatnak, amíg rendeződik a sorsuk. Mi megadjuk a lehetőséget, a többi tőlük függ. Négyszobás ház, nagy kerttel. Az előszobában az asztalon virág, van tévé, videó. Újszászon tizenegy olyan férfinak tudnak szállást adni, akit nem vár a család. A ház gondnoka Balázs Ildikó.- 1992 óta működik ez az átmeneti szálló, azóta sokan megfordultak itt. Jelenleg három lakója van. Szolnokon dolgozom a Támasz gondozóban, de mindennap kijövök. Ha van valami probléma, segítek. Biztonságban érzik a gyógyultak magukat, tudják, hogy maradhatnak, és nem kell a zsúfolt átmeneti szállóra menniük, vagy éppen a híd alá, aludni. Jánost és Sándort találtam otthon, a harmadik társuk dolgozik. Akik idekerülnek, életük kész regény. János a Dunántúlon hagyta a családját, feleségét és három gyermekét. Iskolások, nem tud róluk, csak annyit, hogy nevelőszülőkhöz kerültek.- Anyámhoz költöztem, de nem egyeztünk. Volt egy kis pénzem, Szolnokra jöttem egy szállóra. Harmincöt évesen az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben, hiszen se munkahely, se albérlet. Nagyon kilátástalannak tűnt minden. Egyedül nekiestem az italnak, aztán se kép, se hang. Ez tartott két hétig. Ittam, naponta négy üveg vodka is lement. Nem érdekelt semmi, innen vittek el a kórházba.- Mi segített abban, hogy ma már másképp gondolkodik?- Egy hónapot voltam kórházban, akkor tudtam meg, hogy lakhatok a védett szállón. Sikerült munkahelyet is találnom, és ettől a pillanattól azt mondtam: elég. Nincs szükségem gyógyszerre, talpra tudok állni. Akarat kell. Itt vagyok egy éve, még egy évet jó lenne maradni.- Ha nincs ez a lehetőség, mi történik?- Azt hiszem, végeztem volna magammal - mondja elszántan. - Jelenleg van munkahelyem, tudok hol lakni, ez a lényeg. Igaz, ezt az időt nem lehet kitörölni az életemből, de megpróbálok talpra állni. Félek,, nehogy hajléktalanná váljak... Sándor is egy éve van itt. Sokat dolgozik, gyűjti a pénzt egy kis házra. Tizenhét éves fiával jó a kapcsolata.- Nyolcévi házasság után, két bőrönddel jöttem el otthonról. Felkerültem a fővárosba, majd külföldre. Volt pénz, és sok haver. Néha hetekig nem ittam, de ha összefutottunk a barátokkal, végem volt. Most már nem hiányzik az ital, ha ennyit szenvedtem, már nem akarok inni. Igaz, ha a tévében foci van, megiszom egy-két sört. Alkoholmenteset.- Hogyan nézi a környék a gyógyult alkoholisták házát?- Van, aki barátságos, de van, aki részeges csavargóknak nevez bennünket. Igaz, az újakat mi is bizalmatlanul fogadjuk, sokféle ember megfordul itt, de mindenkinek meg kell adni a lehetőséget. Kővári Anna Május 31-e a nemdohányzók napja szerte a világon. A füstmentes huszonnégy órára nálunk is sokféle fel- világosító programmal készülnek a dohányzást ellenző szervezetek. Indokolt a készülődés: hazánkban a nikotin rabjai évente 27 milliárd cigarettát füstölnek el. A „koporsószegek” anyagának 3800 összetevőjéből 340 erősen rákkeltő. A férfiak körében a korai halál okai között második helyen a dohányzás nyomán keletkezett rákos megbetegedések szerepelnek.- A 14 éven aluli fiatalok 6-7 százaléka rendszeresen dohányzik, a 15-29 éves férfiaknak több mint a fele, az ilyen korú nők egyharmada cigarettázik - mondja dr. Tompa Anna, az Onkológus Társaság elsődleges rákmegelőző szekciójának elnöke. A hölgyek később fokozatosan mérséklik ezt a szenvedélyüket. A 60 éven felüli nőknek már csak 5 százaléka dohányos. A férfiaknál 30 éves korban kezd csökkenni a cigarettafogyasztás, 60 éves korukban már csak 30 százalékuk rabja a nikotinnak. Különösen a gyermekek fejlődő tüdőszöveteire káros a belélegzett füst, gyöngíti a védekezőrendszert, növeli a rákra való hajlamot. Az ugyancsak súlyosan veszélyeztetett pasz- szív dohányosoknál ráadásul nem alakul ki az a védekezőapparátus, ami a füstölők szervezetében az idők során létrejön. A cigarettázásnak tilalmi korlátái is lennének. Egy 1993- ban hozott törvény szerint köteles a munkáltató biztosítani a nemdohányzó dolgozók védelmét. Például külön helyiséget kell kijelölni a füstölés helyszínéül. A másik lehetőség: a jó példa. A közvélemény-formáló, sokat szereplő személyiségeknek - politikusoknak, újságíróknak - nem lenne szabad nyilvános helyen rágyújtaniuk. S még egy intelem: a cigaretta kadmium-, ólom- és óntartalma károsan hat a férfiak nemző- és szexuális képességeire. A dohányos férfiak például ritkábban képesek a szeretkezésre, és hamarabb lesznek szexuálisan inaktívak. Amerikában közismerten igen komoly sikerrel vették fel a harcot a dohányzás ellen. Az örök kérdés, hogyan szokjunk le a dohányzásról, nem kevés amerikai számára megoldódik. A jelek szerint hatékonynak bizonyul a nikotint tartalmazó rágógumi és tapasz. A nikotin mérge éppúgy függőséghez vezet, mint a „valódi” kábítószer. így logikus a kérdés: miért adjunk nikotint annak, aki le akar szokni róla? Az orvosok válasza meggyőző: míg ugyanis a dohányzásnál a nikotinszint ismételten meg-megemelkedik a vérben és gyorsan eléri az agyat, a rágógumiban, tapaszban adagolt kisebb mennyiség csak fokozatosan változtatja meg a vér összetételét, és sokkal kevésbé veszélyezteti a szívet, a keringési szerveket. S ami különösen fontos: nem kerül a szervezetbe a dohányzás legveszélyesebb mellékterméke, a rákkeltő kátrány. Az amerikai tapasztalatok szerint - bár sokan próbálkoznak hipnózissal, akupunktúrával - a dohányzásról való leszokásra ez a legeredményesebb módszer. Jóllehet még távolról sem mindenható: e szerek alkalmazása után is csak minden negyedik ember hagyja abba a dohányzást - s azok közül, akik abbahagyták, minden második idővel újrakezdi. Az orvosok ezért most azt javasolják, hogy a nikotintapa- szos kezelést kössék össze beható tanácsadással: ébresszék rá a dohányosokat arra, ha szenvedélyükkel felhagynak, kellemesebb, nyugodtabb, egészségesebb élet vár rájuk. Dohányozni újabban az éttermekben is tilos. Új válaszfalakat húznak, és nagyobb teljesítményű klímaberendezéseket szerelnek fel New York vendéglőiben. Áprilisban ugyanis életbe lépett a városban az Egyesült Államok egyik legszigorúbb dohányzásellenes rendelete. A 35-nél több vendég fogadására alkalmas éttermekben (New York 15 ezer étterméből 11 ezer ide számít) csak a bárban szabad dohányozni, az asztaloknál nem. A rendkívül szigorú rendelkezés egyszerre okoz gondot a vendégeknek és a vendéglátóknak. Az előbbiek fele ugyanis szeret(ne) legalább étkezés után rágyújtani, míg az utóbbiak attól tartanak, hogy sokan inkább távol maradnak, ha ennyire beavatkoznak mindennapi szokásaikba. Még kevésbé hajlanak arra a vendéglősök, hogy ők intsék rendre vendégeiket, ha netán a tilalom ellenére is rágyújtanának. New Yorkban egyébiránt is bealkonyul a dohányosoknak. A közhivatalok után a sportpályákon és stadionokban ugyancsak megtiltották a füstölést, nemkülönben minden olyan irodaépületben, ahol nincsenek külön dohányzóhelyiségek. így már mindennapos jelenet, hogy a boldogtalan dohányosok ebédszünetben a kapu előtt toporognak, és egyik bagót a másik után szívják, mielőtt vissza kell térniük a füstmentes irodákba. Azóta látni egyre több embert cigarettával a szájában az utcán vagy autójában. Ott még nem tilos, akárcsak odahaza, kivéve, ha a házastárs tiltja. Ferenczy Mit szól hozzá? Az úgynevezett második számú Bokros-csomag egyebek között tartalmazza a nyugdíj- korhatár már elhatározott ötéves emelésének elindítását. (Mint az már ismert, a nők esetében 55-ről 60-ra, férfiak esetében 60-ról 65-re emelkedne a korhatár.) Mit szólnak ehhez az emberek? - ezt kérdeztük néhány településen. Wolcsánszkyné Zsuzsa (46 éves), Törökszentmiklós, fényképész: Amikor meghallottam, hogy felemelik a korhatárt, azt hittem, szívbajt kapok. Meg sem fogom érni a 60 évet! De nem is akarok annyi ideig dolgozni. Az nekem még rettenetesen sok idő lenne. Mire az unokámhoz hozzájutok! Hát ez nem igaz! Csorna Lajos (46 éves), Kunhegyes, tüzépes vállalkozó: Szomorú lenne, ha felemelnék. Sok olyan embert tudok, aki nyugdíjba ment 60 évesen, aztán 5-6 év múlva meghalt. Én már a régi rendszerben tizennyolc évet dolgoztam, de most sokkal nagyobb stressznek vagyok kitéve, mint akkor. Tudom, ezt a gazdasági helyzet hozza magával. Csakhogy itt balkáni bérek és nyugati árak vannak! Ha megváltoztatják a határt, lehet, a vállalattól mehet a temetőbe az ember. Legalább saját halottjának tekinti a cég. Fekete Sándor (56 éves), Tiszafüred, iskola- igazgató: Ez egy agyalágyult- ság! Amikor Magyarországon a férfiak átlagéletkora egyre csökkenő, 60 év körüli, akkor ilyen döntést nem volna szabad meghozni. A mi korosztályunk nincs erre sem fizikálisán, sem egészségileg felkészülve. Túlságosan elhasználódott. túlhajtott. Hiába hasonlítjuk azzal, hogy Nyugaton mi van! Ott a fizetés négyszerese az itteninek. A társadalom egészségügyi állapota siralmas. Valami más kezelési mód kellene erre a dologra. Mire nyugdíjba megyünk, meg is halunk. Elkeserítő! Dr. Bodács Zsófia (43 éves), Rákóczifalva, háziorvos: A nők, de a férfiak nyugdíjkorhatárának emelését megkérdőjelezem. A nőkre nagyon sok teher nehezedik, és szerintem sokan vannak úgy, hogy ő még öt évet már nem bír ki. Nagyon elhasználódtak a nők, és a férfiak esetében is bőven elég a 60 év korhatár. A lakosság mostani egészségi állapota azt bizonyítja, hogy a 60-70 éves emberek már nem 100 százalékban munkaképesek. A nők hamar el is kopnak: sok a csontritkulásos megbetegedés, az ízületi panasz. Egyre többet vannak betegállományban, több a panaszuk a 45 év felettieknek. Az is a baj, hogy hazánkban nagyon alacsony szintű az egészségkultúra. Ha ez magasabb nívójú lenne, akkor lehet emelni a nyugdíjkorhatárt. Mert Nyugaton is magasabb a korhatár, de a 80 éves bácsikák és nénikék európai körutakra mennek. Hát nézzünk meg egy 70 éves magyar embert, hova tud az már menni! .. . Pesti Sándor (53 éves), Martfű, jelenleg segédmunkás: Én hadd kérdezzek: miért kell felemelni a korhatárt?! Mert ennek értelme nincs. Ott a rengeteg fiatal, de nem tudnak dolgozni. Az ember meg 65 évesen majd elveszi előlük a munkát? Semmi értelme nincsen. Nem emelni, inkább csökkenteni kellene! tóth