Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-31 / 126. szám

6. oldal Szolnoki Extra - Városházi Napló 1995. május 31., szerda Szolnok látképe, Abony felől jövet----------1-------------------------------------------------------------------------------------—-----—-r? B ajor-magyar együttműködés, szolnoki „érdekeltséggel” A magyar és a bajor belügyminisztérium együttműködésének keretében közigazgatási szakszemináriumot rendeznek június 29. és jú­lius 6. között. A június 29-étől július 1-jéig bu­dapesti helyszínen megrendezendő találkozón bajor szakemberek tartanak előadásokat a bajor önkormányzati rendszerről. A szeminárium magyar résztvevői július 2-ától július 6-áig ba­jorországi látogatást tesznek (a bajor belügy­minisztérium vendégeiként), hogy az előadás­ban elmondottakat az „életben” is láthassák. Szolnok várost Kovács Libór alpolgármester képviseli majd. „Rákóczis” vendégek Németországból Június 3. és 9. között a németországi Schwalm­tal városából lát vendégül a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyolcvanegy pedagógust és diákot. A német vendégek a „rákóczisok” ta­valy szeptemberi látogatását viszonozzák. A scwalmtali általános iskola küldöttségével ér­kezik az iskola gyermekkórusa is, akik június 7-én hangversenyen mutatkoznak be a szolno­kiaknak a megyeházán. Újításra várnak a stégengedélyek Az Alcsi-Holt-Tiszára határozott időre kiadott stég (cölöpállás) engedélye 1995. június 30-án lejár. Az engedély meghosszabbításának ké­relmére 400 forintos illetékbélyeg lerovása mellett 1995. június 30-ig van lehetőség a pol­gármesteri hivatal városgazdálkodási főosztá­lyának városüzemeltetési osztályán. Az osztály kéri az érdekelteket, hogy a meghosszabbítás iránti igényüket lakcímük, üdülőcímük feltünte­tésével, a korábbi engedélyszámra történő hi­vatkozással juttassák el osztályukra. Ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási idő­pontjai az alábbiak: hétfőn: 13-tól 17 óráig, szerdán: 8-tól 16 óráig, pénteken: 8-tól 12 óráig várják az állampolgárokat. Szerdán az ügy- félfogadási időn túl 18 óráig van ügyfél-tájé­koztatás, illetve útlevél- és lakcímbejelentés ügyintézés. A születés bejelentéséhez szükséges okmányok Mivel nagyon gyakran elfelejtik a szülők, hogy mit is kell magukkal vinniük, amikor bejelentik gyermekük születését: következzenek a szük­séges okmányok: Amennyiben a szülők házasságban élnek, úgy az apa és az anya személyi igazolványát, il­letve a házassági anyakönyvi kivonatot vigyék magukkal. Ha a szülők nem élnek házasságban, úgy az anya személyi igazolványa, s ha van, a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat szüksé­ges. Valamint a népességnyilvántartó igazolása (ha az anya családi állapota hajadon), vagy a volt férj halotti anyakönyvi kivonata (ha az anya családi állapota özvegy), vagy a záradé­kolt házassági anyakönyvi kivonat, amely az anya előző házasságának megszűnését igazolja (ha az anya családi állapota elvált), vagy a jog­erőre emelkedett bírói végzés a válásról. Felhívás egyéni vállalkozóknak végzőknek Az ügyfélszolgálati osztály felhívja azoknak a figyelmét, akik nem tettek eleget 1994. június 30-ig adószámbejelentési kötelezettségüknek: soron kívül pótolják. Hozzák magukkal műkö­dési engedélyüket, illetve vállalkozói igazolvá­nyukat. Júniusi rendezvények előzetesen A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola főigaz­gatója, dr. Molnár István meghívására érkezik Szolnok városába június 14-én a reutlingeni fő­iskola igazgatója. A német igazgató négynapos látogatásának célja, hogy a két főiskola közötti szorosabb együttműködési lehetőségekről, cse­rekapcsolatokról tárgyaljon. Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka. Fotók: Mészáros János és Barna Sándor Olvasónk kérdezte - válaszol az illetékes Az apaság elismeréséről A múlt heti Városházi Naplóban jelent meg az ügyfélszolgá­lati osztály munkájáról egy cikk „Ügyfélszolgálat vagy pszichológia?” címmel. Ebben szerepelt az alábbi mondat: az apa a gyermek születése előtt is vállalhatja az apaságot. Ezzel a mondattal kapcsolatban keresett meg bennünket egy kedves olvasónk, aki a következő történetet mondta el: Leánya élettársi viszonyban él egy férfival, s két hete kis­gyermekük született. A fiatal­ember elment az önkormány­zat ügyfélszolgálati osztá­lyára, az anyakönyvvezetők­höz, ahol aláírta az apasági nyilatkozatot. A nyilatkozatot zárt borí­tékban magával vitte a fiatal- asszony a kórházba. Amikor azonban az újszülöttről fény­kép készült a kórházban, a baba karján lévő karszalagon az édesanyja vezetékneve szerepelt, s nem az apáé. A nagypapa kérdése: hogyan lehetséges akkor a gyermek születése előtt vállalni az apa­ságot, ha egyszer nem veszik figyelembe? A kérdéssel először a Hetényi Géza Kórház egyik orvos­írnokát kerestük meg: Mint mondta, csak abban az esetben kerül az újszülött karszalagjára az édesapa ve­zetékneve, ha az anyuka férj­nél van, s ezt érvényes házas­sági anyakönyvi kivonattal bizonyítani is tudja. Ha nincs férjnél, automatikusan az anya vezetékneve kerül a sza­lagra - az apasági nyilatkozat ellenére. Az apasági nyilatko­zatot visszaküldik az ügyfél- szolgálati osztálynak elbírá­lásra. Ahogyan az orvosímok fogalmazott: az ügyfélszolgá­lat saját magának címzi a bo­rítékot. Megkérdeztük az ügyfélszol­gálati osztály munkatársát is: Az ügyfélszolgálati osztály nem saját magának címzi a borítékot, hanem annak az anyakönyvezetőnek, akinek illetékességi területén szül az anyuka, ami adott esetben le­het Szolnok is. Az apasági nyilatkozatot a kórház nem bírálhatja fölül. Ezért a gyer­mek megszületése után, a karszalagra valóban az édes­anya családi neve kerül, ha a szülők nem házasok. Hogy miért érdemes mégis a születés előtt aláírni az apa­sági nyilatkozatot? Elsősor­ban azért, mert nem biztos, hogy a kismama abban a vá­rosban szül, ahol az apasági nyilatkozatot tették. S ha szü­lés után nincsen apasági nyi­latkozat, akkor a gyermek első születési anyakönyvi ki­vonatába mindenképpen az édesanya vezetékneve szere­pel majd. Másrészt pedig azért is érdemes, mert ha a nyilatkozat előre megvan, s érvényes, akkor az alapján ki­adják az első-születési anya­könyvi kivonatot. (Az sem elhanyagolható szempont, hogy nem a szülést követő fá­rasztó napokban kell az ön- kormányzathoz menni.) Érdekes a helyzet, ha az anyuka elvált. A válás jog­erőre emelkedése és a szülés napja között legalább 300 napnak kell eltelnie, különben a volt férj vezetéknevét kapja a gyermek, akkor is, ha nem ő az apa. Dzsumbuj Bemutatkozik az ügyfélszolgálati osztály Hivatalból induló vállalkozások Az ügyfélszolgálati osztály vezetője, Vadászi Tiborné két fontos, sokakat érintő fel­adatkörükről beszél: a vállal­kozásokról, illetve a jövedéki engedélyekről. Szolnokon beszélgetésünk nap­ján (hétfőn) 5 ezer 576-an ren­delkeztek vállalkozói igazol­vánnyal. Akik valamilyen tevé­kenységet vállalkozóként kí­vánnak folytatni, először a pol­gármesteri hivatalt keresik föl, hiszen itt kapnak vállalkozói igazolványt. Sőt, az igazolvány mellett jelentős mértékű infor­mációval is ellátja őket az osz­tály hat munkatársa. Ugyanak­kor az osztályvezető kéri: mi­előtt bejelentik vállalkozói iga­zolvány iránti kérelmüket, ke­ressék meg a tevékenységi kö­rüknek megfelelő gazdasági kamarát és az adóhatóságot. A vállalkozásokról szóló jogszabály meglehetősen libe­rális, hiszen állandó lakóhellyel rendelkező, nagykorú állam­polgár, hatósági erkölcsi bizo­nyítvány birtokában kaphat vál­lalkozói igazolványt. Á vállal­kozásokkal kapcsolatos ügyfél- forgalom igen változatos: nagymértékben függ a vállal­kozókat érintő egyéb (adóra és tb-re vonatkozó) jogszabályok­tól. Amikor lehetőség nyílt az átalányadózásra - megugrott a vállalkozói igazolványok iránt benyújtott igények száma, a tb- jogszabály módosítása miatt pedig várhatóan sokan fogják visszaadni igazolványukat. Gyakori és visszatérő gond,, hogy vállalkozók elfelejtik a hivatal felé jelezni a telephely-, a név-, lakcímváltozást, sőt sok esetben a tevékenység megszű­nését is. Egyre több a visszavo­nási eljárás, amit elsősorban adó- és tb-tartozás miatt kény­telen megindítani a hivatal az adóhatóság és az egészségbiz­tosítási pénztár kezdeményezé­sére. Az osztály folyamatosan el­lenőrzi, hogy vállalkozók be- tartják-e a vonatkozó előíráso­kat (pl. szakhatósági hozzájáru­lás beszerzése, szakképesítés igazolása). Az ellenőrzések so­rán együttműködnek a városi rendőrkapitánysággal, a fo­gyasztóvédelmi felügyelőség­gel és az Állami Népegészség­ügyi Tisztiorvosi Szolgálattal. (Ilyen közös ellenőrzéseket a közeljövőben is terveznek.) Az osztálynak csupán az igazolvá­nyokkal kapcsolatos ellenőrzési joguk van, de nem rendelkez­nek sem bírságolási, sem el- kobzási jogosítvánnyal. Szintén az ügyfélszolgálat­hoz tartozik a jövedéki engedé­lyek kiadása s a kereskedelmi üzletek bejelentésének záradé­kolása. Az elmúlt évben össze­sen 294 jövedéki engedélyt ad­tak ki. A jövedéki termékekkel kapcsolatos ellenőrzések során a vám- és pénzügyőrséggel működnek együtt. Tapasztalataim azt mutatják, hogy az általános iskolás ko­rúak tájékozottak az állatvilág­ban, a növényeket viszont alig ismerik. Most remek alkalom nyílik arra, hogy a kisdiákok alapo­san tanulmányozhassák a köz­ismert virágos növényeinket. Néhány városrésztől eltekintve ugyanis akkora a dzsumbuj, hogy térdig gázolhatnak az ifjú botanikusok a flórában. Egyéb­iránt egyik-másik „park" figye­lemre méltó növénytársulások­kal büszkélkedhet. No nem tündérrózsába botlik az ember, de az illatos borjúpá­zsittól kezdve a réti komócsinon át egészen a csomós ebírig - hogy csak néhány pázsitfűfélét említsek - együtt él itt szinte minden. A kétsziküeknél is na­gyon változatos az idei felhoza­tal: teljes pompájában díszeleg jó néhány kozmopolita faj, így a libatopok és cickafarkok, a ka- tángkóró, a réti boglárka, a somkóró, a szan’askerep, a me­zei iringó, az ököifarkkóró és a lándzsás útifű. Egyik-másikuk akár másfél méter magasra is megnőhet. Állítólag az önkormányzat­nak már most nincs pénze fű­nyírásra, tehát a természetbú­vároknak vissza nem térő alka­lom adódik arra, hogy a vege­tációs időszak végéig megfi­gyelhessék a Kárpát-medence jellegzetes növényvilágának egy szeletét. S ehhez nem is kell elutazni Szolnokról. . . L. Z. A testület életéből A múlt heti közgyűlésen tárgyalták a képviselők Néhány szóban a lakbéremelés mértékéről, a tiszai hajózásról, az iskolaigazgatókról Egy InterpeUációról... Lát-e fantáziát az önkormányzat a ti­szai hajózás felélesztésében, és ha igen, milyen intézkedéseket kíván tenni annak megvalósításáért? - tu­dakolta az interpellációk során dr. Sütő István, a Munkáspárt képvise­lője. A témáról azért érdeklődött, mert az utóbbi években többször szóba került a tiszai hajózás felélesz­tése. A vízi közlekedés fellendítése sze­repel a közelmúltban megalakult Ti­szai Tanács programjában, és a Ma- hart ismét séta- és különhajók indítá­sát tervezi a Szolnok-Kisköre, Szol- nok-Tiszakécske, Tiszakürt vonala­kon. A polgármester válaszából kide­rült, hogy a tiszai hajózás feléleszté­sére az elmúlt években egyre erőtel­jesebb szándék tapasztalható, főleg vállalkozói oldalról. Mind az Alföld-program, mind az idegenforgalmi elképzelések számol­nak a fejlesztéssel, ezek a Mahart kezdeményezésében is testet öltenek. A szolnoki személyhajó-kikötő ki­alakítása folyamatban van, a jelenlegi magas tiszai vízállás miatt azonban lelassult. Ez a kikötő lehetővé teszi majd - a vízállás követésével - a személyhajók fogadását, indítását. Gazdaságilag komolyabb jelentő­ségű a teherhajózás fejlesztése, ez gyakorlatilag már működik a szegedi székhelyű Admiralitás Kft. vállalko­zásában. A kft. által szállított homok, sóder és egyéb építőanyagféleségek második éve jelen vannak a szolnoki térségben. Hosszabb távra tekintve stratégiai szempontból is nélkülözhe­tetlen a hajózás feltételeinek kialakí­tása, hiszen a város komolyan foglal­kozik egy logisztikai központ létre­hozásával, s ennek egyik alapeleme a vízi szállítás is. Még egyszer a lényeg: a hajózás a Tiszán vállalkozási alapon működtet­hető, ehhez az önkormányzat infra­struktúra-kiépítéssel, propagandával, és hatósági munkájával tud hozzájá­rulni. Egy rendeletről... Mint ismeretes, a szolnoki önkor­mányzat május 26-án rendeletet alko­tott a lakások fenntartásáról, a lakbé­rekről és a lakások eladhatóságáról. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, a parlament november 30-ig meghosz- szabbította a bérlakások megvásárlá­sának lehetőségét, ami új helyzetet te­remtett az önkormányzatok számára. Az épületek fenntartásának köz­üzemi díjait ugyanis a város fizeti, és ennek forrását a befolyt lakbérek ad­ják. Esetenként a kiadások nem fede­zik a bevételt, ezért az utóbbi növe­lése elkerülhetetlen. A lakásfenntar­tás támogatása ugyanakkor megma­rad, de csak a bérlakások esetében. A havi lakbér mértéke 1995. de­cember 1-jétől négy övezet szerint változik. A következőkben feltüntet­jük a díjakat, sorrendben az összkom­fortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli és szükséglakásokra vonatkozóan. I. övezet: 100, 100, 50, 40 és 10 forint. II. övezet: 80, 80, 40, 32 és 8 forint. III. övezet: 60, 60, 30, 24 és 6 forint. IV. övezet: 40, 40, 20, 16 és 4 forint. Mint a felsorolásból ki­tűnik, az összkomfortos és komfortos lakások bérleti díjai megegyeznek. Az egyes lakbérövezetek határai: I. lakbérövezet: Tisza folyó - Gá­bor Áron tér - Konstantin út - Dr. Elek István út - Csokonai u. - Szántó krt. - Szolnok ispán krt. - Pólya Ti­bor út által határolt terület. II. lakbérövezet: Tisza folyó - In- dóház út - Véső út - vasútvonal - Wágner G. út - Bimbó út - Botond út - által határolt terült (kivéve az I. sz. övezet területét). III. lakbérövezet: Széchenyi város­rész területe. IV. lakbérövezet: az I—II—III. sz. övezeteken kívül eső területek. Egy zárt ülést döntésről... Személyi kérdésekről, oktatási in­tézmények vezetői posztjairól is hatá­rozott május végi ülésén a szolnoki önkormányzat. Öt évre kapott kine­vezést dr. Mezei Jánosné a Zöld isko­lában, Szügyi Dezső a Széchenyi Ál­talános Iskolában, Polónyi Jánosné a Liget Úti Általános Iskolában, M. Román Béla a Fiumei úti iskolában, Káplár József az Eötvös iskolában, Nagy Katalin a Zeneiskolában, Botka Lajosné a Varga Katalin Gimnázi­umban, Hegedűs János a Petőfi Sán­dor Szakközép- és Szakiskolában és Kovács Libómé a Kereskedelmi Szakközép- és Szakiskolában. Urbanovszki István a Környezet­gazdálkodási Szakközépiskola, míg Kulcsár Balázs a Délibáb útival ösz- szevont Mátyás király iskola vezeté­sével egy évre bízták meg. A Tallinn Általános Iskola és a Baross Gábor Szakközép- és Szakis­kola vezetésére benyújtott pályáza­tokat a közgyűlés nem fogadta el, ebben fejlemény a következő ülésen várható.

Next

/
Thumbnails
Contents