Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-27 / 123. szám
4. oldal Körkép 1995. május 27., szombat Tyúkszínházi petárdák Gyermekprogramok és kórustalálkozó Falunap Tiszaszentimrén Komoly és változatos programmal készül a hét végére Ti- szaszentimre. Szombat délelőtt 10 órakor Beleznay Sándor polgármester nyitja meg az immáron hagyományos „falunapot”, mely az óvodások és iskolások tornabemutatójával kezdődik. Színvonalas szórakozás ígér ezek után a tomaj- monostori felnőtt-aerobiccso- port bemutatója is. Délután igazi virtuspróba várja a szentimrei legényeket, hiszen ekkor dől el, hogy ki is a falu legerősebb embere. A feladatok nem lesznek köny- nyűek, hiszen többek között gépkocsit is kell húzni, valamint 100 kilogrammos terhet kell cipelni. A szervezők - helyi intézmények és vállalkozók - persze gondoltak a gyermekekre is. A nemzetközi gyermeknap alkalmából ingyen düböröghetnek az apróságok a gokartokkal, s a gumi ugri-bugri csodaház nyúzópróbája is „grátisz” alapon jár az ünnepeiteknek, akiknek lesz még családi vetélkedő, kézi- és focimeccs, majd este „gigantikus” szabadtéri diszkó is. Vasárnap öt település - Portelek, Tiszafürd, Kungyalu, Kunmadaras, Kengyel - népdalkörét látja vendégül a nemrég Hollandiában is sikeresen szereplő hazai kórus. A rendezvényen az országos minősítő hangverseny programsorozatában idén hatodszor minősíti a népdalköröket. Komoly szakembergárda értékeli a produkciókat, hiszen a zsűri elnöke Dévai János, a Magyar Rádió népzenei műsorának szerkesztője, akinek Budai Ilona, a népszerű népdalénekes és Buday Péter, a „KÓTA” megyei titkára segít. Szentimre tehát .valóban jó szórakozást ígér lakosainak, akik biztos, hogy nem fognak unatkozni, ha a hét végén ellátogatnak a községi sportpályára. -pMegalakult a jövő autóklubja Petíció a miniszterekhez Ami már csütörtökön is érezHa igaz, hogy a nevetés hizlal, akkor bizony elég kövér embereknek kellett elhagyniuk csütörtök este a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthon zsúfolásig telt nagytermét a Tyúkszínház műsora után. Úgy látszik, Besenyő Pista bácsiék szeretik Szolnokot, hiszen egy hónap alatt immár harmadszor nevethettük magunkat szakadásig fellépéseiken. Megint eljött hozzánk a szédületes világcsúcsokat döntögető Pandacsöki Boborján - és Parittya bácsi (polgári nevén Parittya Setét Antal) is közzéA telefonhelyzetről is szó esett a törökszentmiklósi önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén. Szegő János polgármester beszámolt a Matáv Debreceni Igazgatósága igazgatójától kapott legfrissebb információkról. Eszerint Törökszentmiklóson az idén 2200 előfizető bekötése valósul meg. A hálózatépítési munkákat az év második felében kezdik meg. A fejlesztési hozzájárulás mértéke nem változik, 31 ezer forint. Kinevezték - Pócs Andrásné tette a Szabad Parittya Párt politikai programját. A Tyúkszínház kétszemélyes gárdája, Laár András (képünkön jobboldalt) és Dolák-Saly Róbert fergeteges „paródia-pe- tárda-parádéján” (melyet jobb híján nevezzünk abszurd humornak, ha ez a megnevezés már önmagában is nem abszurd), a versek, jelenetek, dalok hallatán újra és újra meggyőződhettünk ártól két könnyfakasztó - nem tudok jobb szót mondani - röhögés között, amit a reklámszöveg is mond: „Hát ilyen még nem volt...” -bgyszemélyében - a város aljegyzőjét. (Az önkormányzati törvény értelmében községekben ki lehet, más telelpüléseken pedig ki kell nevezni aljegyzőt.) Az aljegyző feladata a jegyző helyettesítése. Pócs Andrásné a polgármesteri hivatal gazdasági, ellátó- és vagyonkezelő irodájának vezetője, aki megmarad eddigi munkakörében, hiszen nem függetlenített aljegyzőként dolgozik. Az ülésen elfogadták a város közbiztonságáról szóló beszámolót is. A Magyar Autóklub JNSZ és Pest Megyei Szervezete egyesülésének gondolata márciusban fogant. Azóta ezen úttörő kezdeményezés megvalósítását lázas munka előzte meg, melynek záróaktusa a péntek délelőtt Cegléden lezajlott közös küldöttközgyűlés volt. A résztvevők új, immár egységes célokért együtt dolgozó vezetőséget választottak, döntöttek az egyes funkciók betöltéséről, a szakbizottságok tagjainak személyéről. Az országos küldöttközgyűlésre korábban mindkét részről megválasztott küldötteket megerősítették. A közgyűlés ezzel tulajdonképpen pontot tett az egyesülés folyamatára. A vezetőség 15 tagú, melybe Pest megye 9, megyénk 6 főt delegált. Megválasztották a pénzügyi gazdálkodás ellenőrzését végző - vezetőségtől független - számvizsgáló bizottságot és a tagsági ügyeket vizsgáló bizottságot is, mely a tagok ügyes-bajos dolgait hivatott orvosolni. A két szervezet egyesülése a Magyar Autóklub történetében az első alkalom - a példát a jövőben várhatóan más szervezetek is követni fogják. A közös munka a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szolgáltatásokat együtt látják el, Pest megye közel 24-26 ezres és megyénk 8 ezres tagsága egyesítésével a működési képesség is növekszik, a tagdíjak összegéből egy-egy adott területi egység fejlesztésére több pénz jut. Maximum egy év múlva már érezhető lesz az egyesülés hatása. hető volt, azaz a múzeum- igazgatók aggodalma az újabb megszorító pénzügyi intézkedések miatt, tegnap határozott megfogalmazást nyert egy petíció formájában. Török András csütörtöki előadása foglalkoztatta még tegnap is a Szolnokon tartott múzeumigazgatói értekezlet résztvevőit. Általános volt a vélemény, hogy a helyettes államtitkár nem fejtett ki koncepciót a múzeumi szféra jövőjét illetően, és nem adott választ a résztvevők szakmai és egzisztenciális gondjaiból eredő kérdésekre. Az ebből következő csalódás íratott Szabó László szolnoki néprajztudóssal levelet az államtitkár-helyetteshez, amelyben többek között az áll, hogy „...pártállás nélkül sokan versengenek a kultúra pozíciójának megőrzéséért..., s Ön kezdeti mondataiban becsapja az ajtót előttünk, teret adva annak, amivel tőlünk vissza akarnak venni dolgokat, amivel korlátozni szeretnének.” A napi program egyébként dr. Pintér Jánosnak, a Művelődési és Közoktatási MinisztéÉrdemi fázisához érkezett To- majmonostora vezetékes gázzal történő ellátása. Az Astroval Kft. tervei alapján készülő beruházás kiviteli munkáit Katona Ferenc debreceni vállalkozó indította ez év május 25-én. A gerincvezeték fektetésénél a gépi munkák megkönnyítésére és kiegészítésére igénybe veszik a jövedelempótló támogatásban részesülők, valamint a munka nélküli pályakezdők fizikai munkáját is. A munkálatok befejezéséig a kivitelező alkalmazásában dolgoznak. A községben eddig 120 lakásban rium múzeumi osztálya vezetőjének az osztály tevékenységéről szóló tájékoztatójával, majd a kulturális javak védelméről szóló, meglehetősen kezdeti stádiumban lévő törvénytervezet vitájával folytatódott. A kissé álmos hangulatban dr. Gedai Ist\’án, a Nemzeti Múzeum főigazgatója keltett élénkséget, amikor javasolta, hogy intézzenek petíciót a Pénzügyminisztériumhoz, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz, valamint az Országgyűlés kulturális bizottságához. A petícióban, amelyet délután elfogadtak az értekezlet részvetvői, megfogalmazták többek között: kérdéses, hogy a múzeumok mint jelentős nemzeti vagyonrész kezelői, képesek lesznek-e a törvénybe foglalt kötelezettségeik teljesítésére. Újabb megszorító intézkedések esetén nem felelhetnek állományuk épségéért, biztonságáért. Az értekezlet e közjáték után szakmai kérdések megvitatásával folytatódott: Ma, a tanácskozás utolsó napján a résztvevők Tiszavár- konyba látogatnak, ahol megtekintik a fafaragó tábort, és szabadprogramon vesznek részt. igényelték és fizették be a 60 ezer forint hozzájárulási költséget, de a továbbiakban is lehetőség nyílik ugyanezen áron belépni mindaddig, míg a főnyomóvezeték a telek előtt el nem halad. A beruházás műszaki átadásának tervezett határideje ez év augusztus 31-e. Biztató ez, hiszen ez év január 1-jétől szünetelt a településen a tüzelőolaj-ellátás, és annak idején nagyon sok család olajkályhára alapozta otthonának fűtését. Remélhetőleg ezeket a gondokat orvosolja a korszerű gázfűtés. Rézsó Törökszentmiklóson Aljegyzőt neveztek ki „Beindul a motor” Foglalkozási információs tanácsadó Február közepétől működik Szolnokon a Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT). Lovas Ferencnétői, a munkaügyi központ humánszolgáltatási osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a Német Szövetségi Munkaügyi Intézet és a Világbank szakmai és anyagi támogatásával létrejött FIT elsődleges célja, hogy segítséget adjon az egyén képességeinek, érdeklődésének, valamint a munkaerő-piaci igényeknek leginkább megfelelő szakma, illetve a pálya kiválasztásában. Feladatuknak tekintik a munkanélküliek visszavezetését a munka világába, a megfelelő álláskeresési technikák elsajátításával és önbizalmuk megerősítésével. Teszik mindezt azért, mert a megyében közel 29 ezer 300 a regisztrált munkanélküli, ebből közel 2 ezer 400-an pályakezdők. Ennek a rétegnek eddig nem volt lehetősége a képességeiknek és érdeklődésüknek Ezerhatszáz vámos, pénzügyőr dolgozik 92 határállomásunkon, ahová tavaly 130 országból 115 millió utas érkezett, és csaknem kétmillió tehergépkocsit, kamiont, valamint harmincmillió (!) egyéb járművet ellenőriztek. A vámbevétel 72 milliárd forinttal több volt a vártnál. Mind ritkábban utazunk szomszédoló bevásárlásra, a költőpénz is fogyóban van, ezért „csak” 110 millió forint vámot fizettünk tavaly az utas- forgalomban behozott cikkek után. Ám az idén március végéig már majdnem 50 millió gyűlt be, mert február elseje óta érvényes az azonnali vámbeszedési rend: a turistáknak már a megfelelő pályák kiválasztásához, illetve módosításához. Valamennyi érdeklődő számára aktuális információkat adnak az átképzőhelyekkel, munkaerőpiaccal és álláskereséssel kapcsolatos kérdéseikre is. Rendelkezésükre áll a FIT videoállománya, amelyből megismerhetik a választott szakmákat. Az információmappákban részletes leírást találhatnak az egyes foglalkozásokról, szakmacsoportokról, követelményekről. A szakkönyvekben, kiadványokban pedig a pálya- és szakmaválasztási, beiskolázási és képzési lehetőségekről olvashatnak. Igény esetén FIT munkatársai egyéni vagy csoportos tájékoztatást, tanácsadást is végeznek. Ez a tanácsadás olyan ismereteken alapuló eljárás, amely a tanácsot kérőt tovább kívánja segíteni a saját életútja építésében. határon meg kell fizetniük a vámot, s csak e kötelezettség teljesítése után vihetik haza a külföldön vásárolt portékát. Gyakoribbá váltak a vámőrség piaci rajtaütései is. Tavaly 677 ilyen ellenőrzést hajtottak végre, ezek alkalmával csaknem 60 millió forint értékű illegálisan beszerzett, illetve hamisított árut foglaltak le. Az átkelőhelyeken egy év alatt mintegy 1100 kiló kábítószer, főleg heroin akadt fönn a szűrőn. 1989-ben csak 18 gramm volt a „fogás”, ami egyértelműen jelzi: a legforgalmasabb csempészfőútvonal országunkon vezet át. Ferenczy Europress A három hónap alatt közel 1100 fő vette igénybe a FIT szolgáltatásait. Felkeresték általános és középiskolások, pályakezdők és tartós munkanélküliek, munkaviszonyban állók, szülők és tanárok. Mindenki pozitív véleménnyel távozott. A munkaügyi központ humánszolgáltatási rendszerének keretében - egyéni kérés alapján - FIT-en kívül még pszichológiai tanácsadást, valamint álláskeresési technikák oktatásán való résztvételt is biztosítanak az érdeklődőknek. Igény szerint bekapcsolódhatnak az álláskeresőklub foglalkozásaiba is. A FIT-ben minden szolgáltatás ingyenes. Megtalálható: Szolnokon, Kossuth L. út 6-8. III. emeletén; hétfőn, szerdán, csütörtökön 8-16 óráig, pénteken 8-12 óráig. Telefon: 06-56/423-233. Horváth Ida Tizenöt éve indult útnak 1980. május 26-án indult útnak Farkas Bertalan százados, Magyarország első és ez ideig egyetlen űrhajósa a Szojuz-36 fedélzetén. Az évfordulón kamarakiállítás nyílik a Hadtörténeti Múzeumban. A tárlókban helyet kaptak a többi között olyan eredeti dokumentumok és fényképek, amelyek bemutatják az űrhajóskiképzés fázisait, az asztronautajelöltek életét Csillagvárosban. Fotók számolnak be a földet érés pillanatairól, illetőleg Farkas Bertalan magyarországi fogadtatásáról. Az érdeklődők megszemlélhetik például a Szojuz űrhajó kicsinyített modelljét is. (MTI) Kábítószer-csempészet Nagy fogások a határon MERKANTIL BANK Rt. 1051 Budapest V. József Attila u. 24. 1365 Pf. 676. Telefon: 266-3249 Kereskedelmi Bank Rt. Szolnok, Szapáry u. 25-29., Tel: (56) 423-200 Húzóerő Mobil Pénztárjegy Magas kamatával már rövid távon észrevehetően erősít Bármikor felhasználhatja Rugalmas és biztonságos A Merkantil Bank a Mobil Pénztárjegy egyéves születésnapja alkalmából megajándékozza ügyfeleit! Akik 1995. május 15. és június 14. között vásárolnak Mobil Pénztárjegyet azoknak a Merkantil Bank az első 90 napra 28% alapkamatot fizet. Azok a korábbi partnereink, akiknek befektetése az akció ideje alatt lép új sávba, a következő periódusban szintén a 28%-os alapkamatot kapják. Húzzon bele! Mindenkinek jól jön egy kis erősítés. MERKANTIL BANK RT. A Wi BANKCSOPORT TAGJA