Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-28 / 99. szám
Szennyvíz került a Tüdőkórház konyhájába A végső cél Florida 3. oldal Akinek fontos a hitelesség Interjú Kudlik Júliával Reszkessetek, éjszakai tolvajok! 5. oldal NYUGDÍJASOK FÓRUMA Ki-ki válogathat kedvére Népfőiskolái tanfolyam Budapesten 7. oldal íijxs j, maw 4', m i , s,, s s Koncert Linzben Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Kovács Li- bór szolnoki alpolgármester kíséretében tegnap megérkezett az ausztriai Linzbe a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A Neue Linzer Zeitung tájékoztatása szerint a delegációt rövid városnézés után fogadta a munkaügyi kamara helyettes vezetője. Este a Brucknerhausban telt ház előtt nagy sikerű koncertet adott a zenekar. Az Állami Számvevőszék szerint az idén hatvan-nyolcvan milliárd forinttal kevesebb folyik be privatizációból a tervezett 150 milliárd forint helyett. Az Állami Számvevőszék alelnöke azt mondta, hogy nem megalapozottak a pótköltségvetés bevételi előirányzatai, a bizonytalan ösz- szeg nagysága eléri a 100 milliárd forintot. Kitüntetés Tegnap Budapesten, a Hotel Benczúrban Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke átadta a szakszervezeti művészeti, kulturális díjakat. Hét kategóriában tizennégyen vehették át a kitüntetést. Az ismertebb személyiségek - Kepes András, Pintér Dezső, Igó Éva, Pitti Katalin^ Toldi Mária - mellett a MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara is a díjazottak között volt. A kitüntetés 100 ezer forint jutalommal is járt. Megegyeztek Megegyeztek a koalíciós pártok a privatizációs törvényjavaslat eddig vitás kérdéseiről. Ennek eredményeként közös bizottsági módosító javaslatot nyújtanak be az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vagyoni kérdésének rendezésére. A tervezett vagyonkivonással homogén szervezetet hoznak, amely csak kezelt vagyonnal rendelkezik majd, s megszűnik az eddigi kettős ÁVÜ-ÁV Rt. tulajdon. Püspöki kar A műveltség megszerzése alapvető emberi jog, ezért biztosítani kell a legnagyobb esélyegyenlőséget. Elfogadhatatlannak tartják, hogy fiatalok, társadalmi vagy etnikai csoportok kiszoruljanak az oktatási folyamatból - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Kar Justitia et Pax Bizottságának nyilatkozatában. A bizottság szorgalmazza a felsőoktatás fejlesztését, az oktatói létszám megőrzését és a hallgatói létszám dinamikus növelését. Kórhózük Amint a Magyar Közlönyben megjelenik a kórházak megemelt összegű finanszírozásáról rendelkező jogszabály, az egészségbiztosító már másnap megkezdi a pénz utalását a kórházaknak. Az Ország- gyűlés a napokban fogadta el azt a képviselői indítványt, amelynek értelmében januárig visszamenőleg egységesen 10 százalékkal magasabb ösz- szeget utal a kórházaknak az egészségbiztosító. VI. évfolyam, 99. szám 1995. április 28., péntek n Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Terítéken a villamosipar Ma FELADJA, holnap OLVASHATJA: V APRÓHIRDETÉS V ..á-............ A villamos energetikai ipar és az ezzel kapcsolatos társaságok privatizációjának, illetve a privatizációs folyarpat egészének a helyzetét is áttekintette a kormány a tegnapi ülésén. Megállapította, hogy a szabályozás terén elmaradások vannak, márpedig a kellő jogszabályok nélkül a magánosítás nem hajtható végre. A késedelem ledolgozására szakértői csoportot hoznak létre. A kormány korábbi határozatának megfelelően áttekintette, hol tart a március 12-i intézkedéseiben előírt teendők megvalósításával. A kabinet úgy döntött: a feladatok határidőknek megfelelő végrehajtásáig a tárcáknak folyamatosan kell tájékoztatniuk a testületet az akadályokról. Saját kérésére felmentette a kormány Farkas István bankprivatizációs kormánybiztost, s egyúttal megszüntette ezt a posztot. Áttekintette a kabinet a kárpótlási jegyek árfolyamhelyzete tét is. Utasította a privatizációs minisztert, hogy biztosítson megfelelő kínálatot az eredeti kárpótoltak tulajdonában lévő jegyek értékesítésére. (Folytatás a 2. oldalon) Fórum az iskoláért Alkotmánybírósághoz fordulnak a szülők? Szolnok város önkormányzata által megfogalmazott oktatási koncepciók várható következménye volt mindaz, ami tegnap a szolnoki Konstantin Általános Iskolában a szülők által meghirdetett fóromon felvetődött, ahol is leggyakrabban a „törvénysértés” szó hangzott el. (A szülök véleményét lapunk 2. oldalán olvashatják.) Szolnok diákpolgármestere, Horváth Zoltán, a Verseghy Ferenc Gimnázium jelöltje tegnap este diáktársai ovációja közepette vette át - egy napra - a megyeszékhely kulcsát a városháza erkélyén Várhegyi Attila polgármestertől. (Tudósításunk a 2. oldalon) FOTÓ: K. É. Gazdaság (4. oldal) A Cereol-per folytatódik Embert ölt a felborított szekrény Mint ahogyan a példa is bizonyítja, vannak olyan bűnesetek, amelyek még ha a vádlott bűnösségének kimondásával és a büntetés kiszabásával érnek is véget, a két ember, a tettes és az áldozat közösen eltöltött utolsó néhány órájának történetére pontosan mégsem derülhet fény. A tények azonban ezúttal így is elegendőnek bizonyultak arra, hogy a megyei bíróság döntsön a tavaly július negyedikén éjjel, a szolnoki Napsugár utca egyik ikerházában történt tragikus események kapcsán. A bejelentés nyomán a rendőrjárőrök holtan találtak egy nőt a lakásában. A szobában semmi sem volt a helyén, a bútorok romokban hevertek, a már élettelen áldozatra is az eg^ik szekrény alatt találtak rá. Á tettes voltaképpen már az első perctől kezdve ismert volt, ugyanis éppen ő volt az, aki a rendőröket útbaigazította. Meglehetősen zavaros történeteivel nyomban gyanússá vált az őt kérdező nyomozók előtt. Csakhamar kiderült az is, hogy a közelben lakó férfi az utóbbi időben gyakori vendége volt az áldozatnak, sőt az utolsó éjszakát is együtt töltötték. Mi történhetett hát közöttük akkor éjjel? Ezekre a kérdésekre kellett választ adnia a bíróságnak. Tegnap, az ügyben tartott utolsó tárgyaláson végül egy szinte megmagyarázhatatlan történet kerekedett ki. Az alkoholista férfi felújította ismeretségét az általa már korábbról ismert nővel. Kapcsolatuk egyre közelebbivé vált, bár közös tevékenységükre leginkább az ivászat volt a legjellemzőbb. Miután alaposan felöntöttek a garatra, a végzetes nap éjszakáját együtt akarták eltölteni. Valamin azonban összekaptak, veszekedésüket és később a bútorok borogatásának robaját szomszédaik is hallották. Az eszeveszett csetepaté közepette a férfi felborította a szobában lévő egyik szekrényt. Nyilván tudta, hogy az épp a nőre zuhant, de ahelyett, hogy segített volna rajta, a következményekkel nem törődve inkább hazament. A felborult bútor az alákerült asszony halálát okozta. A megyei bíróság halált okozó testi sértés elkövetésében találta bűnösnek a vádlottat, ítéletében 4 év hat hónap börtönbüntetést szabott ki. Ä vádlott azonban továbbra is ártatlannak vallja magát, emiatt fellebbezését is bejelentette. Az ítélet tehát még nem jogerős. Titkosnak nyilvánította a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma április 26-án annak a pernek az anyagát, amely csaknem három éve folyik az ÁVÜ, valamint a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) és a Mentor Vállalkozás- és Kereskedelemszervező Szövetkezet között. A sajtótájékoztatón elhangzott: a felperesek, a MOSZ - több mint 200 mező- gazdasági, köztük megyei szövetkezet nevében - és a Mentor azért nyújtott be keresetet az ÁVÜ ellen, mivel úgy ítélte meg, hogy az Állami Vagyonügynökség sorozatos törvény- sértések árán a magyar növényolaj- és mosószeriparral ellenérdekű külföldi cég kezére juttatta az iparágat. Ezzel a lépéssel a felperesek szerint az ÁVÜ vétett a hatályos jogszabályok ellen, és az Országgyűlés vagyonpolitikai irányelveit is megszegte, mivel az olajos magvakat feldolgozó iparágnak a szabályosan pályázó magyar termelők és társuk (a Mentor) tulajdonába kellett volna kerülnie. A felperesek szerint így a nemzetgazdaságot milliárdos kár érte. Kérdésre válaszolva elhangzott: a per anyagának titkosítása azt jelenti, hogy a továbbiakban a nyilvánosság kizárásával folyik a tárgyalás. A per nem anyagi kártérítésért folyik, mivel mind a MOSZ, mind a Mentor csupán egy-egy forintra perelte be az AVÜ-t, hanem annak érdekében, hogy biztosítható legyen a privatizáció nyilvánossága. Dráguló gyermekétkeztetés Szolnokon A gyermekétkeztetés új térítési díjairól, a segélyezési rendelet módosításáról, testvérvárosi kapcsolat létesítéséről és egyházi szervezetnek területátadásról döntött egyebek között tegnapi ülésén Szolnok város önkormányzata. A reggeli kezdés után, egy, a mindennapjaink kuszaságára jellemző esettel vette kezdetét a képviselők programja. Dr. Soós István nehezményezte, hogy a költészet napjára a városban lévő József Áttila-mellszobrot és környékét a Munkáspárt egyik aktivistájának kellett helyrehozni, különben gázosán köszöntött volna rá a líra ünnepe. Mint kiderült, a városüzemeltetési szervezet április 21-én kezdte a térség tisztítását, és nem számított szempontnak, hogy a megyénkben is gyere- keskedő költő - éppen 90 éve - április 11-én született. Jóllehet a szempontok sokfélék, a történtek mindenképpen elgondolkodtatóak. Azon viszont már a testület tagjai törték a fejüket, hogy miként határozzanak Szolnok „pénztárcáját” érintő előterjesztésekről. Ami a gyermekétkeztetéssel kapcsolatban ismét bekövetkezett: a jelenlegi térítési díjak nem nyújtanak fedezetet az időközben megnőtt beszerzési költségekre. A növekedés okán a nyersanyagköltség 20 százalékos emelése indokolt az intézményekben. A május 1-jé- től érvényes új térítési díjakat a testület elfogadta, a díjemeléssel érintett intézményekben a szülők többletterhe összesen 21,3 millió forint, a rezsinövekmény miatt az önkormányzatra háruló összeg 8,6 millió forint. Ezután megszavazták a segélyezési rendelet módosítását is, amelyet ugyancsak gazdasági kényszerűségek „írtak” át. A párhuzamosan igénybe vehető segélyezési formákat kiszűrik, a segély gyakorisága csökken, szintúgy az erre fordítható pénzügyi forrás nagysága. A módosított rendeletet májustól induló városházi oldalunkon részletesen ismertetjük majd. A közterületek rendeltetéstől eltérő használatát engedélyező friss jogszabály után kisebb fajsúlyú témákkal folytatódott a tárgysorozat, a közgyűlés zárt részének elrendeléséig. Tömörítve a dolgokat: a Szolnok Városi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kuratóriuma 13 tagúra bővült, és a testület végre igent mondhatott arra, hogy a lengyelországi Bielsko-Bialával létesüljön testvérvárosi frigy. A közgyűlés kifejezte szándékát a Magyar Logisztikai Egyesületbe történő belépésre, egy Szolnokra tervezett kombinált fuvarszervezési központ létrejöttének elősegítéséért. Végül kisebb vita után a Magyarországi Metodista Egyház Szolnoki Gyülekezete a Thököly út és a felüljáró környékén területet kapott a várostól egy felekezeti imaház és egy missziós iskola megépítéséhez. Cipő - szavatosság nélkül 1274 vizsgálat, 544 elmarasztalás Kérem tisztelettel, ez a cipő olyan jó, hogy szavatosságra sincs szükség, mondta az egyik eladó - hallottuk tegnap Szolnokon azon a tanácskozáson, ahol a fogyasztók védelméről, a minőségről, kereskedelemről volt szó. Elhangzott, hogy a megyénkben végzett évi 1274 vizsgálatból 544 esetben kisebb-nagyobb szabálytalanságo(ka)t észlelnek. A tanácskozásról a 3. oldalon tudósítunk. ® TÁRSASÁGI ADÓBEVALLÁS könnyen, gyorsan, szakszerűen A SZÜV Rt. Országos Könyvelői Irodai hálózatán keresztül ismét segít Önnek! Könyvelő irodánkban- ingyen elvégezzük az APEH által megállapított határidő előtt a gazdálkodó egységek saját adóbevallásának „ceruzás" ellenőrzését, munkanapokon 8-13 óráig- szenzációs áron értékesítjük is szoftverünket (kettős könyvelést végzőknek 2.800 Ft + áfa egyszeres könyvelést végzőknek 1.800 Ft + áfa) MINŐSÉGI SZOFTVER - SZENZÁCIÓS ÁR Forduljon hozzánk bizalommal, érdemes! Számoljon, megéri! KERESSE irodánkat a SZÜV Rt. Szolnoki Területi Igazgatóságán, ahol továbbra is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére számviteli; adó- és pénzügyi tanácsadással, teljes körű könyvvezetéssel, APEH- nyomtatványok értékesítésével. MAXIMÁLIS diszkréció! 5000 Szolnok, Baross u. 10-12. Tel.: 56/420-710, 56/425-533 *77339/ih* 1