Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-25 / 71. szám
I A képzelet varázslója Jules Veme/Veme Gyula 1828. február 8-án született Francia- ország nyugati partján, a Loire folyó torkolatánál fekvő Nan- tes-ban. A környezete nagyon meghatározó volt, hiszen már kora gyermekéveiben vonzotta a vízpart, a vitorlás hajók árbocainak látványa. Legkedvesebb olvasmányai a Robinson és Cooper indiánregényei voltak. Élvezettel hallgatta festő nagybácsija távoli országról szóló történeteit is. Iskolás évei alatt ébredt fel benne az érdeklődés a technika: a távíró, az omnibusz, a gőzhajó, a gőzvasűt iránt. Képzelete annyira elragadta, hogy fiatalon egy Indiába induló hajóra szegődött el inasnak. Az utat apja hiúsította meg, akivel ezután megromlott a viszonya. Verne Párizsban folytatott jogi tanulmányokat, de emellett látogatta az egyetem természettudományi vitáit, akadémiai üléseit. Vizsgái befejezése után nem folytatott jogi tevékenységet, inkább az irodalom, a zene érdekelte. Kezdetben vígopera-szövegkönyvet, verses szövegkönyvet írt, majd színházi titkár, később tőzsdei váltóügynök lett. 1857-ben megnősült. Sok olyan emberrel kötött barátságot, akik elősegítették írói érvényesülését: Alexandre Dumas, a nagy romantikus író; Reclus, a kor legragyogóbb földrajzi írója. Tőle kapta a földrajz iránti érdeklődését, és az ő alakja tűnik fel több regényének tudósaiban. Nadar, a híres fényképész is barátja, aki az első légi felvételt készítette Párizsról, és aki léghajót tervezett, repülőtársaságot és repüléssel kapcsolatos szaklapot indított. Nadar ösztönözte Vemét arra, hogy olyan regényt írjon, amely nagy utazást és érdekes technikai vívmányokat mutat be. Ő ismertette meg Hetzellel, aki ifjúsági könyvek kiadásával foglalkozott. így kötöttek szerződést a „Rendkívüli utazások" című sorozat megírására, ami után Verne egyszerre elismert és ünnepelt író lett. Az Öt hét léghajón hősei léggömbön utaznak Afrikába; a Hatteras kapitányban hajóval mennek a hideg sarkvidék jégRAJZ: ZAKÁR mezőire; az Utazás a Föld középpontja felé, majd az Utazás a Holdba; az Utazás a Hold körül szinte elképzelhetetlen helyszínek, események sorozata. A Grant kapitány gyermekei és a Rejtelmes sziget a tengeren, a Nemo kapitány hősei pedig az óceán tükre alatt élik életüket. Ezekkel az alkotásokkal megteremtette a természettudományos földrajzi regény műfaját. Számos alkotása a hazaszeretet hőseit, különböző népek szabadságharcát jeleníti meg: Sándor Mátyás; A lángban álló szigettenger; A dunai hajós, Észak Dél ellen. A robinzonádok is helyet kapnak művei sorában: a RejTöbb mint 600 alkotás érkezett be a víz napja alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázatra, melyet a Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete és a Napsugár Gyermekház hirdetett meg. A március 20-án megnyílt kiállítást április 3-ig nézhetitek meg a szolnoki Gyermekházban. fotó: korényi telmes sziget, a Kétévi vakáció. írásai hallatlan népszerűséget szereztek Vemének. A föld körüli utazással foglalkozó regényének egyik francia lapban megjelent folytatásait az egész világ felfokozott kíváncsisággal leste. Az olvasókat érdekelte az író magánélete is. Az igazság az, hogy keveset utazott. Kevesebbet, mint ahogy azt a műveiből következtették. „Regényhőseimet fogom azzá tenni, ami magam szeretnék lenni.” Az 1870-es évek elején Párizsból végleg elköltözött egy tengerparti kisvárosba, Amiens-be, ahol 1905. március 24-ig élt. Halálával nem ért véget nagy népszerűsége, hiszen műveit ma is olvassuk, ötletei máig foglalkoztatják a tudósokat, történetei a filmeseket. Tudjá- tok-e, hogy mely regényei kerültek filmfeldolgozásra? És melyek azok, amelyeket többféle változatban is vetítenek? * * * Ladislav Svihrau: Barátunk Verne Gyula című könyvét ajánlom azoknak olvasásra, akik szeretnék mélyebben, jobban megismerni „a föld, az ég és a tenger prófétáját”. Vemét bátran nevezhetjük a tudományos-fantasztikus regény első igazi művelőjének. Sok jeles személyiség - író, tudós, felfedező, űrhajós - tekintette példaképének. De ismerjük-e eléggé őt, a népszerű könyvek íróját? Tudjuk-e, hol élt, milyen környezetből jött, hogyan alkotott? Azt hiszem, valójában sokkal többet tudunk a Verne-regények hőseiről, mint magáról az íróról. A könyv végigkíséri az életutat, bővebben szól az ismert, a magyar olvasók által is kedvelt regényeiről, de nem feledkezve meg az író munkásságának egyéb, eddig talán kevesebb figyelemre méltatott oldalairól sem. A Veme-életrajzot „díszítő” illusztrációk a 19. század második felében megjelent francia folyóiratokból származnak, vagyis abból a korból, amelyben Jules Verne élt és alkotott. Horváth Ida A Futrinka utca, a Frakk és a közismert, gyerekek által szeretett Vízipók megalkotójával, Bálint Ágnes írónővel találkozhattak a gyerekek a minap a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A beszélgetésen a kicsi hallgatók megismerhették az írónő pályafutását. fotó: barna Tojáshímzőket várnak április 8-án 9-17 óra; és 9-én 9-14 óra között a szolnoki VMK-ba. Vihettek kifúrt tojást, hímzőtűt, fonalat és 3-as horgolótűt. Az elkészült művet haza- vihetitek, hogy húsvétkor megajándékozzátok a locsolóitokat. A foglalkozásokat Erdélyi Lajosné vezeti. FOTÓ: K. É. A rózsa Egy bűvös erő rejlik benne, A rózsa az, hát mi lenne. Hatalmas erőt rejt magában, Megcsodálják az emberek százan. Csöpp kis szirmaiban ezer lélek rejlik, A rózsára a vizet is óvatosan öntik. Este elzárja magát, Mint az őszi délibáb. Áll egyre, egyre tovább. Az esőcsepp is félve cseppen tűzpiros szirmára, S jácint hajlik két oldalon rája. Hőgye Marianna 6. a Kodály Z. Ált. Isk. Szolnok A süncsalád Erdőszélén volt egy ház, Abban lakott egy süncsalád. Kiettek egy kosár szőlőt, A barátom nagyon bömbölt. Nem szereti őket senki, Mert az embert megijeszti. Kellemetlen vendégek A tüskés hátú legények. Az ágyamba is bemennek, Megszúrják a fejemet. Torkos kis állatok, Az édes kis jószágok. Tátraházi Roland 3. c Kassai Úti Ált. Isk. Szolnok- Pisti, mit adsz a kistestvérednek ajándékba a születésnapjára?- Még nem tudom. Tavaly kanyarót kapott tőlem.- Miért nevetsz mindig a padszomszédod buta viccein?- Ha nem nevetnék, azt hinné, hogy nem értem, és újra elmesélné mindegyiket. A herényi páros Iskolánk három éve vesz részt vers- és prózamondó versenyen a szolnoki Mátyás úti iskolában. Szép eredményeket érnek el versenyzőink. Legutóbb a 4. osztályos Szilva Eszter és a 8. osztályos Pintér Glória teljesítményére vagyunk büszkék.- Eszterke! Tudom, hogy te nemcsak mondasz mesét, hanem szoktál írni is. Sőt, saját verseid is vannak. Miről szólnak ezek?- Nagyon szeretem a természetet. Erről írok. Az olvasás is segítségemre van. Legjobban a szép költői képek ragadnak meg. Ezeket könnyen megtanulom, bár nincs kedvenc versem. Szeretek állatmeséket olvasni. Most nagyon tetszik a Micimackó meseregény.- Glória, téged a verseny sikere mellett egy másik öröm is ért.- Igen. Valóra vált az álmom. Felvettek Szentesre a Horváth Mihály Gimnázium dráma-irodalom szakára.- Sok verset tudsz könyv nélkül? Hogyan tanulsz verset? Biztosan tudod, hogy sok gyerek mennyit „szenved" egy-egy könyvnélkülivel. Van-e valami jó módszered?- Én könnyen tanulok. Mindig az egész költeményt olvasgatom, aztán egyszerre jegyzem meg. Nem vagyok izgulós. A tanulásnál az érdeklődés is sokat számít. Van kedvenc költőm és versem. Ha módomban áll, versenyekre ezekből válogatok.- Lányok, kívánom, hogy a siker ezután se pártoljon el tőletek. Bokor Linda 8. a Jászberény Bajcsy-Zs. Úti Általános Iskola Madárvilág Az oldalt szerkesztette: Horváth Ida fW4nrAjftiyimn>. Q.AIH _______ Lr/°-. owt-.*«.. A rajzot készítette és beküldte: Serfőző Antal 4. osztályos tanuló, Szolnok, Hermán Ottó Általános Iskola.