Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-02 / 52. szám
1995. március 2., csütörtök Hazai Tükör 3. oldal A szolnoki romák konfliktusainak feloldását szolgálhatná a békéltetőbizottság Indul a kisebbségi akadémia Éppen csak befejeződött a nonprofit akadémia a szolnoki Városi Művelődési Központban, ennek szellemiségét folytatva máris zajlik a kisebbségi önkormányzati akadémia előkészítése. A tervek szerint április elején a szolnoki sportcsarnokban választják meg az országos cigány önkormányzatot. Újabb állomásához érkezik ezzel a kisebbségi demokrácia gyakorlásának új intézménye. Hogy „képbe tehessék” a nagy eseményt, illetve napi munkájukat is megkönnyítsék a már ,.hivatalukban” lévő települési kisebbségi képviselőknek, a VMK előadás-sorozatból álló akadémiát indít számukra március közepétől - tájékoztatta lapunkat Vass Julianna közösségfejlesztő. A felkért előadók között van dr. Furman Imre, a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója, Lász- tity Péró, a Kisebbségi Kerékasztal ügyvezető elnöke, dr. Karcag Judit pszichológus. A hallgatók ismereteket szerezhetnek a kisebbségi képviselők jogállásáról, a Kisebbségi Kerekasztal működéséről, a fájdalommentes konfliktuskezelésről. Az akadémia folytatásaként a Szolnokon meglévő kisebbségi konfliktusok kezelésére - amennyiben erre igény lesz - egyfajta békéltetőbizottság is létrejöhet. Az akadémiára nemcsak Szolnokról, hanem a megyéből, a régióból is szerveznek hallgatókat. -scsjKölcsönök nélkül működő önkormányzat Egy képviselő híjával teljes létszámban ülésezett Tiszaföldvár önkormányzata. A tíz napirendi pont közül a költségvetés elfogadása volt a legfontosabb. Marosfalvi Ernő polgármester ecsetelte az országos állapotot, ezen belül Tiszaföldvár esélyeit, lehetőségeit. Elmondta, hogy az önkormányzat nem herdálta a település vagyonát, hanem inkább gyarapította. Többek között ennek eredménye, hogy a város „nyugodtab- ban” nézhet az 1995-ös esztendő elé. A költségvetés készítői rengeteget vitáztak, hiszen szükség van megszorító, önkorlátozó intézkedésekre az intézményeknél. Magyarul: itt is kevesebb a pénz! Azonban úgy tűnik - ha kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal is - az intézmények működőképesek maradnak. A testületi tagokat is meglepte, hogy a polgármester módosító javaslattal állt elő. Több célfeladatot sorolt fel, melyekkel bővíteni kellene a költségvetést. Honnan teremtsék elő ezekre a 7 millió forintot? A 10 milliós tartalékból, vegyenek fel hitelt, vagy értékesítsenek önkormányzati ingatlanokat? Mivel a feladatok fontosak, a képviselők elfogadták a módosítást, és a bevételi oldalon az ingatlaneladások mellett tették le voksukat. Hosszú és olykor heves vita alakult ki Ferenczi György, a Hajnóczy József Gimnázium igazgatója és a polgármester között. Az iskola igazgatója felvázolta iskolája munkáját, szakmai tevékenységét, és elmondta, hogy ilyen költségvetés mellett nem látja biztosítottnak a hagyományosan magas színvonalú oktatást. Az ön- kormányzattól szakszerű intézményfenntartást követel az iskola számára. Több képviselő is beleavatkozott a vitába, s a már-már parttalanná váló be- szégletés során az is szóba került, hogy vajon el bírja-e tartani a város a középiskolát. Pró és kontra vélemények hangzottak el, de egyértelműen megfogalmazódott, hogy az iskola Ti- szaföldváré, s nem akarja „leadni” a megyének. Az estig tartó vita eredményeként a képviselők egyhangúan megszavazták - a módosításokkal együtt - a közel 500 milliós költségvetést, amely sok kemény, megszorító intézkedést tartalmaz, de a város nem kényszerül hitelek felvételére. G. A. Madarason lemondott egy képviselő Kunmaradason a legutóbbi ön- kormányzati ülésen a képviselők elfogadták a község idei költségvetését. Eszerint 215 millió 370 ezer forint bevétellel és kiadással gazdálkodnak majd az intézmények, melyből 56 millió 868 ezer a dologi kiadás. Az önkormányát minden oktatási és más intézményénél - a lehetőségeihez mérten - biztosítani kívánja a működés feltételeit. Jóváhagyták a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetve a csatornamű használatáért fizetendő díjakat. Eszerint az ivóvíz díja 70 forint köbméterenként, a csatornadíj 40 forint köbméterenként, melyet már márciustól alkalmaznak. 1995. január 1-jétől hatályon kívül helyezték a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletet. A zempléni Sátoraljaújhelyen és a bodrogközi Pácinban több ezren ünnepelték tegnap a határátkelőhely megnyitását. Sátoraljaújhelyen délelőtt Bártfai Béla, a Külügyminiszté- rum helyettes államtitkára és Rudolf Autner, a Szlovák KözA község még tavaly belépett a Nagykun Együttműködési Társulásba, s most meghatározták az idei támogatásukat, melyet a tartalékuk terhére biztosítanak. Február 6-án Gőz Imre képviselő eljuttatta mandátumáról való lemondását a helyi választási bizottsághoz. Lemondásának indoka az volt, hogy a munkahelye és a helyi képviselő-testületi tagságának összeférhetetlensége nem oldható fel úgy, hogy az megfeleljen a törvényes előírásoknak és személyes elképzeléseinek. így a helyi választási bizottság elnöke, Kátai Pál András a megüresedett helyre legtöbb szavazatot kapott jelöltet, Her- nek Gábomét javasolta, aki tegnap le is tette az esküt képviselőtársai előtt. társaság pénzügyminisztériumának államtitkára vágta át a szalagot. Délután avatták fel a Pácin-Nagykövesd határállomást. Az ünnepélyes eseményen a magyar és a szlovák kormánytisztviselők méltatták a kapcsolattartás jelentőségét. TIT-fórum Mezőtúron Nyugdíjasok a városért A helyi TIT négyrészes fórumsorozatot hirdetett „Beszélgetések, elképzelések Mezőtúr jövőjéről” címmel, melyre tegnap délután a nyugdíjasokat várták a Közösségi Házba. A fórum vezetője, dr. Dras- kovits Dénes, a TIT alelnöke röviden összefoglalta az elmúlt négyéves időszak jelentősebb eseményeit, majd felkérte a megjelenteket, hogy az 1995-98-as időszakra vonatkozó észrevételeiket, javaslataikat tegyék meg. Ezeket továbbítja majd az önkormányzatnak. A fórum résztvevői kifogásolták, hogy a Fecske úti nyilvános telefonfülke sötét, rossz helyen van. Szóba került a kultúra helyzete, a felszólaló visszaemlékezett gyermekkora régi intézményeire, az ipartestület épületére és a tiszti klubra. Volt, aki az Irányi Dániel utcai csatomavezetés munkálatait kifogásolta, mondván: a keskeny utcában a lakók összefogásával már régen megvalósult a csapadékvíz elvezetése, így feleslegesnek tartják az újabb munkálatokat. Egy másik felszólaló azt javasolta, hogy miután a Berety- tyó-csatoma bizonyos szakaszainál (Túrkeve felé eső rész, illetve a láptól a zsilipig terjedő terület) a szikes talajon a növénytermesztés úgysem lehetséges, ezért érdemes lenne halastavak létesítésén elgondolkodni. A tavaknál megoldható lenne a kacsatenyésztés - lásd a szarvasi példát -, illetve békástavak, csigatelepek létesítése, valamint az újabban nagy felvevőpiacnak örvendő feketerizs termesztése. Néhá- nyan javasolté^, hogy ahol nem felesleges a belvíz elvezetése, ott ne erőltessék a csatornázási munkálatokat. A fórumon jelen lévő polgármester, Adámné dr. Bogdán Piroska válaszolt a kérdésekre, és ígéretet tett arra, hogy a felvetett gondokat, ötleteket ön- kormányzat megvitatja. C. A. Az egészséges táplálkozásról tartott tájékoztatót dr. Csömör Piroska főorvos asszony tegnap Szolnokon a Jósika Úti Módszertani Bölcsődében. Az intézmény konyháján a Solami Rt., a Sütőipari Rt., a Medvetej Kft. és a Csizmadia házaspár (zöldség) termékeiből áhítottak össze kóstolót, és étrendeket, recepteket adtak az érdeklődőknek, fotó: k. é.-deHatárátkelőket nyitottak Mól 2000 töltőállomást avatott fel tegnap Szolnokon a Gábor Áron téren Magyari Dániel, a Mól Rt. vezérigazgató-helyettese, a Kutatási-Termelési Ágazat vezetője, aki elmondta, hogy már több mint száz ilyen típusú modem (biztonságos, kényelmes, környezetkímélő) töltőállomás működik az országban. A városban azonban ez az első. Áz ünnepség végén ajándékként (felső képünkön) Magyari Dániel teletöltötte üzemanyaggal a mentők rohamkocsiját. FOTÓ: K. É. Pannon Váltó-részvényjegyzés március 6-tól Alanyi kárpótoltak újabb lehetősége Március 6-tól jegyezhetők a Pannon Váltó Rt. részvényei kárpótlási jegy ellenében. Az állam mostani kárpótlásijegy-bevo- nási akciója újabb lehetőség a kárpótoltak számára, azonban kikötés, hogy kizárólag az alanyi kárpótoltak jegyezhetnek a részvényekből. A cserearányt, valamint a hivatalos -174,2 százalékos - kárpótlásijegy-árfolyamot figyelembe véve egy 1000 forint névértékű részvény ára 1228 forint. Az Állami Vagyonügynökség még 1994 márciusában hívta életre a Váltó Vagyonkezelő és Kereskedelmi Kft.-t az ÁVÜ kisebbségi tulajdonrészek fel- használásával, abból a célból, hogy a kárpótlási jegyek tulajdonosainak megfelelő értékű állami vagyont kínáljon fel. Ezt követően ez év januárjában jegyezte be a részvénytársaságot a cégbíróság, tulajdonában ingatlanok és állampapírok mellett többek között az Alfa Kereskedelmi Rt., a Centrum Rt., a Chinoin Rt., a Glóbus és a Graboplast Rt. részvényei is megtalálhatók. Az ÁVÜ 100 százalékos tulajdonában álló Pannon Váltó Rt. 1,75 milliárdos alaptőkével rendelkezik, melyből 1,221 milliárd forint értékű részvényt a mostani nyilvános forgalomba hozatallal értékesít az ÁVÜ. A kárpótlási jegyek ellenében jegyezhető Pannon Váltó Rt.-részvények ezer forint név- értékűek, s kizárólag az alanyi kárpótoltak jegyezhetik. A jegyzés március 6-tól kezdődik, s március 24-ig tart, azonban az ÁVÜ túljegyzést nem fogad el, így a jegyzés már az 5. napot követően lezárható. A részvények jegyzésénél 30 részvény jegyezhető 20 ezer forint összcímletértékű kárpótlási jegy és 2000 forint készpénz ellenében. A készpénzt a jegyzés alkalmával kell befizetni, mely egyúttal biztosítékul is szolgál. Például ha a jegyzést követően nem a határozatban szereplő sorszámú kárpólási jeggyel egyenlíti ki a részvényt jegyző az ellenértéket, akkor szerződésszegést követ el. s a biztosíték összege az AVÜ-t illeti meg. A jegyzési igény, tekintettel a meghatározott cserearányra, legalább 30 részvényre vagy ennek egész számú töb- szörösére nyújható be. Arra gondoltunk... Ha egy pénzmag a vártnál kevesebbel gyarapodik, akkor az nem kapja meg a megfelelő gondoskodást. djb Az IBUSZ BANK Aranyeső határidős betétje Önnek is virágzó befektetési lehetőséget kínál. Á nyitóbetét már 5.000 forint is lehet. Vagy annyival több, amennyit Ön jónak lát. Abban az esetben, ha Ön a futamidő végén nem veszi fel a betétet, úgy az IBUSZ BANK újraindítja a kamatozást. Erről, két éven át gondoskodunk. Az Aranyeső határidős betét az alábbi futamidőkkel választható: Lekötési idő Éves kamat* Éves átlag hozam 1 hónap 19% 20,7% 3 hónap 21% 22,7% 6 hónap 23% 24,3% 12 hónap 26% 26,0% 24 hónap 27% 30,6% kamat változó, követi a mindenkori pénzpiaci kamatokat. IBUSZ BANK Aranyeső határidős betét. Önre gondoltunk. IBUSZ BANK P □L_ 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 17.; 5401 Mezőtúr, Szabadság tér 29. 5000 Szolnok, Kossuth u. 18.; 5350 Tiszafüred, Fő út 30. § Ja