Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-01 / 27. szám

Külföldi munkavállalásnál nem árt az óvatosság Munkaközvetítők dzsungele Németországba csak a helyi munkaügyi központon keresztül Több mint félszáz becsapott munkavállaló képviseletében kereste meg szerkesztőségünket egy fiatalember. Elmondása szerint egy külföldi munkák közvetítésével foglalkozó cég azzal hitegette őket, hogy Németországban munkahelyet biztosít számukra, ebből azonban nem lett semmi. Kiutaztak ugyan a helyszínre, de az ügy­intézési szabálytalanságok miatt a német cég nem alkalmazta az embereket. így káruk a tetemes közvetítői díj megfizetése mellett még a nem kevés pénzbe kerülő útiköltséggel is szaporodott. Kérdőjelek „Édes” érdekvédelem Sorokban Szlovénia és az EU Ljubljana szét akarja válasz­tani az Európai Unióhoz való társulásának dolgát az Olaszországgal fennálló kétoldalú vitától - mondta Zoran Thaler, Szlovénia új külügyminisztere az AFP-nek adott interjújában. Thaler annak a véleményé­nek adott hangot, hogy Sil­vio Berlusconi távozásával és az új olasz kormány megalakulásával nagyobb lehetőség nyílik a két ország közötti vita rendezésére. Az AFP ezzel kapcsolatban em­lékeztetett arra, hogy Silvio Berlusconi kormánya tavaly vétót emelt az ellen, hogy megnyissák a társulási tár­gyalásokat az EU és Szlo­vénia között. Róma azzal indokolta a vétót, hogy a szlovén kormány nem haj­landó visszahelyezni tulaj­donosi jogaikba azokat az isztriai olaszokat, akiknek javait a II. világháború után államosították. Február 8-tól újabb MNB-kötvény A Japán Hitelbesoroló Ügy­nökség (JCR) BBB-értéke- lést adott az MNB jenköt­vényeinek, hangoztatva, hogy nem lát lényeges vál­tozást a magyar gazdaság­ban vagy az MNB státusá­ban, ami indokolná a leg­utóbb tavaly novemberben meghatározott besorolás módosítását - jelentette a Reuter. Az MNB 25 milli­árd jen értékben, 6,75 száza­lékos kamattal, 2005. feb­ruár 8-i lejárattal ad ki adós­ságkötvényeket. A kibocsá­tás február 8-án lesz. Olaj Izraelben Olajlelő helyre bukkantak Izraelben, a Holt-tenger kö­zelében, és most azt vizsgál­ják, kereskedelmi szem­pontból kifizetődő-e a feltá­rása, azaz tartalmaz-e kellő mennyiségű nyersolajat - írta az AP-DJ. A készlet kétezer méterre található a föld alatt, s jelenleg napi nyolcvan hordó nehézolajat hoznak a felszínre. Az izra­eli hadsereg rádiója szerint az olaj magas kéntartalmú. Az amerikai gazdasági hír- ügynökség megjegyezte: az utóbbi húsz évben többször is felfedeztek olajlelő he­lyeket Izraelben, legutóbb tavaly szeptemberben csap­tak nagy reklámot az egyik­nek, de valamennyiről kide­rült, oly csekély a készlete, hogy kereskedelmi célra nem felel meg. Több gabonát termel a világ 1994/95-ben 1951 millió tonna gabonát takarítanak be a földkerekségen, három százalékkal többet, mint egy évvel korábban - tűnik ki az ENSZ Élelmezési és Mező- gazdasági Szervezetének (FAO) becsléséből, amelyet Rómában hoztak nyilvános­ságra a hét végén. Mint az AFP hírt adott róla, a szóban forgó mennyiségnek ele­gendőnek kell lennie arra, hogy fedezze az 1994/95-ös fogyasztást, a készletek pe­dig változatlan szinten ma­radnak. A FAO mindazonál­tal aggodalmának adott hangot amiatt, hogy néhány országban rosszabbodott az élelmezési helyzet. A FAO becslése szerint búzából 535 millió tonnát takarítanak majd be, 30 millióval keve­sebbet, mint 1993-ban, má­sodlagos gabonafajtákból, árpából, zabból, rozsból, ci­rokból és kukoricából 885 millió tonnát, 83 millióval többet, mint egy évvel az­előtt. A világ rizstermelése 532 millió tonna lesz. Ma egyre több társaság foglal­kozik munkaközvetítéssel, és előfordul, hogy ezt némelyik nem jogszerűen, nem az előírá­soknak megfelelően végzi, sőt még az is, hogy nem rendelke­zik a szükséges engedélyekkel. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központtól kértünk segítséget, hogy az e területen tapasztalható megle­hetősen nagy zűrzavarban megpróbáljunk némi áttekint­hetőséget kialakítani. Ugyan­akkor a külföldi munkavállalást fontolgatóknak támpontokat adjunk, mire ügyeljenek, ha közvetítő irodákhoz fordulnak, milyen információk beszerzése elengedhetetlen, mielőtt rá­szánnák magukat az utazásra. Dr. Tóth Évával, a jogi osz­tály vezetőjével és Fecske Fe­renccel, az ügyfélszolgálati iroda vezetőjével beszélget­tünk. Németországi gesztus T. E.: - A megyei munka­ügyi központok a külföldi munkavállalások közül csak a Németországba történő egyéni munkavállalásokat koordinál­ják. A JNSZ Megyei Munka­ügyi Központ szolgáltatásaival 11 kirendeltségen áll az ügyfe­lek rendelkezésére.- A Németországon kívüli ál­lamok álláslehetőségeiről, a munkahelyek elfoglalásához szükséges adminisztrációs fel­adatokról miért nem adnak tá­jékoztatást az ügyfélszolgálati irodák? F. F.: - A munkaügyi köz­pont a németországi munkale­hetőségek nyilvántartását, a le­hetséges munkavállalók tájé­koztatását állami feladatként, a Németország és Magyarország közt fennálló kormányközi megállapodás alapján végzi. Annak idején ezt a lehetőséget Németország szakmai tovább­képzés és nyelvgyakorlás cél­jából ajánlotta fel. Más orszá­gokkal hazánknak ilyen szer­ződése nincs, ezért nem felada­tunk ezzel foglalkozni. A közép- és kelet-európai úgy­nevezett reformállamokban 1994 közepéig 16,6 milliárd dol­lár értékű közvetlen tőkebefek­tetéseket eszközöltek, elsősor­ban az Egyesült Államokból és az Európai Unió tagállamaiból, kisebb részben Japánból. Sok ez vagy kevés? - merül fel a kér­dés. Az összeg mindenképpen tekintélyes, főként ha tekintetbe vesszük, hogy a kiindulás közel esett a nullához. De vajon más térségekhez viszonyítva is ma­gasak e számok? Mértékadó becslések szerint jelenleg több mint háromszáz- milliárd dollár a külföldre jutta­tott működőtőke a világon, és az elmúlt években gyors, néha évi harmincszázalékos volt az emelkedés. A legfőbb célorszá­gok között a délkelet-ázsiai „kistigrisek”, valamint Kína, Mexikó és néhány latin-ameri­Ezeknek a területeknek a „le­fedésére” jöttek létre a külön­böző munkaközvetítők.- Fia jól értem, aki Németor­szágban kíván elhelyezkedni, csak az önök közreműködésével teheti. így van? T. E.: - Nem teljesen. Hang­súlyozni szeretném, hogy ez a gyakorlat csak az egyéni mun­kavállalásoknál van. A cégek között létrejövő megállapodá­sokba a munkaügyi központ nem szól bele. Semmi akadálya nincs annak, hogy egy magyar vállalat, ha Németországban elnyer egy pályázatot, a munká­latok elvégzésére saját munká­sait szállítsa ki. Erre számtalan példa van. Ugyanígy nincs szükség a mi beavatkozásunkra olyan munka esetén sem, amelynek során nem létesül munkaviszony. Ellátásért, a nyelvgyakorlás lehetőségéért végzik. Példaként tudnám emlí­teni a baby-sitterséget.- Mi a helyzet a kecsegtető ajánlatokat tartalmazó hirdeté­sekkel, amelyek szórakoztató területre keresnek jelentkező­ket, külföldi elhelyezkedési le­hetőséggel? Velük kapcsolat­ban sok visszásságról hallani. T. E.: - A munkaügyi köz­pont ilyen jellegű munkák köz­vetítését nem végzi. Biztonsá­guk érdekében azt tudom java­solni, hogy járjanak el nagy kö­rültekintéssel a szerződés meg­kötésekor. Legjobb, ha jogász segítségét veszik igénybe. Keresett szakmák- Melyek a legkeresettebb szakmák Németországban? F. F.: - Ez évenként válto­zik. Most úgy tűnik, a burko­lok, asztalosok, hentesek, sza­kácsok, egészségügyi szakkép­zettséggel rendelkezők iránt a legnagyobb a kereslet. Alkal­mazásukhoz azonban több kö­vetelménynek meg kell felel­niük. Elsődleges a nyelvisme­ret, amelyről irodánk oly mó­don győződik meg, hogy a pá­lyázót elbeszélgetésre hívja be, ahol nyelvtanár előtt tesz tanú­kai ország található. Ä volt szo­cialista államok régiója az afri­kaiakkal csaknem azonos mér­tékben - 5-6 százalékkal - ré­szesedik. Az országok közül Magyar- ország áll az élen a 6,3 milliárd dollárt meghaladó összeggel, a második Oroszország ennek több mint a felével, utána Cseh­ország és Lengyelország követ­kezik. Majd jóval lemaradva a többiek: Ukrajna, Szlovákia, Észtország, Románia és Szlové­nia. A befektetői oldalról nézve vezetnek az amerikai vállalko­zások: hétmilliárd tőlük szárma­zik, utánuk a németek követ­keznek. Magyarország esetében azonban a németek a listaveze­tők, második helyen az amerika­iak állnak. A cégek számát te­kintve azonban az osztrákok az elsők: a szomszédból főként kö­bizonyságot tudásáról. Egyéb feltétel még a 18-40 éves kor­határ, befejezett szakmai vég­zettség, 2-3 éves szakmai gya­korlat, büntetlen előélet.- Mennyi idő alatt bonyolít­ják le a hivatalos eljárást? F. F.: - Ez általában hat hó­napot vesz igénybe. Más a helyzet, ha valakinek már van munkaajánlata, tehát ő valami­lyen módon már felvette a kap­csolatot egy céggel, s az szíve­sen alkalmazná. Ebben az eset­ben is hozzánk kell fordulnia, de a lebonyolítási idő 2-3 hó­napra rövidül.- A munkavállalás időtarta­mát korlátozza-e a törvény? T. E.: - Vendég-munkaválla­lás esetén 12 hónapot határoz meg a jogszabály, amely 6 hó­napra meghosszabbítható. Sze­zonális munkák esetén 3 hónap engedélyezhető egy évben, hosszabbítani nem lehet. A vendég-munkavállalás lehető­ségét minden munkavállaló csak egyszer veheti igénybe. Tájékozódás a konzulátuson- Mit tanácsolnak azoknak, akik nem Németországban, ha­nem munkaközvetítő irodákon keresztül más európai vagy tengerentúli országban szeret­nének dolgozni? F. F.: - Óvatosságot és tüze­tes tájékozódást. Mindenekelőtt informálódjanak a cégről, ame­lyikhez fordulnak. Elsősorban annak nézzenek utána, rendel- kezik-e a tevékenységéhez szükséges engedélyekkel. Azo­kat a cégeket, amelyek jogosul­tak e munka végzésére, a Mun­kaügyi Minisztériumban nyil­vántartásba veszik. Nagyon fontos, hogy a mun­kavállalók tájékozódjanak an­nak az államnak a munkaügyi jogszabályairól, ahova készül­nek. Leghelyesebb, ha felkere­sik a fogadó ország konzulátu­sát. Hasznos, ha felveszik a kapcsolatot a tb- és adóigazga­tósággal is. Munkavállalási engedélyre minden országban szükség van, melynek intézési módja orszá­gonként eltérő. Minden mun­kavállalónak saját érdeke, hogy ennek mikéntjéről még kiuta­zása előtt teljesen tisztában le­gyen. Sok bosszúságtól, fölös­leges költségtől, sőt kiszolgálta­tott helyzettől kíméli meg így magát. Cseh Emese zép- és kis cégek szálltak be a közös vállalatokba. Hazánk helyzeti-időbeli előnnyel indult, minthogy a rendszerváltásnak - nem utolsó­sorban a piacgazdasági tájéko­zódásnak - már voltak előjelei. A működőtőke beáramlásának mértéke jelzi, miként értékelik külföldön egy-egy ország poli­tikai stabilitását, jogállamiságát, gazdasági fogadókészségét, em­beri tényezőit, termelési költsé­geit és sok egyebet. Vannak el­lentétesen ható mozzanatok is: például a bürokratikus kényel­metlenségek, a privatizációs visszásságok taszíthatják a be­fektetőt. A térség válsággócai sem tesznek jót a gazdasági kapcsolatoknak. A csecsenföldi harcok miatt több milliárddal kevesebbet fektetnek be külföldi vállalkozók Oroszországban. Ferenczy Europress A Mátra Cukor Rt. Térségi Cu­korrépa Termesztők Szövetsé­gének éves közgyűlésén a ta­gok számos kérdéssel kerültek szembe, melyek megválaszo­lása korántsem könnyű, ráadá­sul jelentősen befolyásolja jö­vőjüket. Az a felismerés, hogy érdek- védelmi szövetséget kell al­kotni a feldolgozókkal szem­ben, már megtörtént, legalábbis a nagyobb termelőknél, míg a kisebb földbirtokosok továbbra is idegenkednek bármilyen kö- zösködéstől. A már létrejött térségi szö­vetségek sem találták meg iga­zán a helyüket - legalábbis a tagok a várt előnyöket egyelőre nem élvezik, mivel a szövetség nem tudott plusz pozitívumot szerezni a feldolgozótól tagjai számára. A szövetség több tagja ugyanakkor elutasította egy országos szövetséghez tör­ténő csatlakozást, részben megkérdőjelezve annak haté­A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Kézműves Kamara már a megalakulásával egy időben el­fogadott alapszabályában rög­zítette, hogy a megyében helyi szervezeti egységeket hoz létre. Az alapszabályban rögzí­tette a küldöttgyűlés azt is, hogy mindez konszenzus alap­ján, a városok gazdasági súlyá­nak, infrastruktúrájának figye­lembevételével történik, ugyanakkor a helyi (területi) irodák jogi személyiség és önálló kamarai szervezet kiala­kítása nélkül kerülnek létreho­zásra. A kézműveskamara a terü­leti irodákat a kamarai alap­szolgáltatásoknak közvetlenül a tagokhoz történő eljuttatása, valamint a városközi-regioná- lis kapcsolatok élénkítése ér­dekében hozza létre. A területi irodák létrehozása történhet megbízási szerződésekkel is. Az irodákat célszerű a legerő­sebb és legtermészetesebb kézműves partner-érdekképvi­seletekkel, az ipartestületekkel együttműködve, azokra ala­pozva létrehozni - áll az elfo­gadott alapszabályban. Mindezen előzmények után a JNSZ Megyei Kézműves Kamara elnöksége úgy határo­zott, hogy február elsejei ha­tállyal egyelőre négy ipartestü­lettel köt megbízási szerződést. Ez a négy ipartestület a volt já­rási területeket fedi le. Az elnökség említett döntése értelmében a megbízási szer­ződéseket az elmúlt napokban megkötötték a Jászberényben, konyságát, részben pedig az or­szágos szervezet fenntartásával kapcsolatos fizetési kötelezett­ségek miatt. Pedig az biztos, hogy míg a termelők „egyesé­vel” egyezkednek a feldolgo­zókkal, a cukorgyárakkal, ad­dig a másik oldal nagyon is egységes. Ha csak két, szűkebb környezetünkben működő fel­dolgozót veszünk figyelembe, már akkor is kitűnik, hogy az azonos tulajdonos miatt nem fogják eltérően kezelni a terme­lőket. Most a termelőkön a sor. Mennyire tudják megszervezni önmagukat? Érdemes-e létre­hozni különböző szövetségeket - országosat és emellett térsé­gieket, netán a feldolgozók tu­lajdonosi szerkezetéhez kell igazodni? Mindezek olyan kér­dések, melyek a termelők olda­láról megoldásra várnak, s mindegyik válasz jár pozití­vummal - s természetesen va­lamilyen hátránnyal is. Kunszentmártonban, Tiszafü­reden és Szolnokon működő ipartestülettel. Emellett több ipartestület is jelezte abbéli szándékát, hogy vállalja a ka­marai területi irodai megbízást. Jelenleg a jászárokszállási, a karcagi, a kunhegyesi, a mező­túri, a tiszaföldvári, valamint a törökszentmiklósi ipartestüle­tek juttatták el jelentkezésüket a kamara elnökségéhez. A már megkötött megbízási szerződések esetében komoly feltételeknek kellett eleget tenni az ipartestületeknek, ugyanis a technikai elvárások tekintetében azt fogalmazta meg a kézműveskamara, hogy olyan infrastrukturális ellátott­sággal kell rendelkezzenek, ami lehetővé teszi a megyei számítógépes adatátviteli rend­szer kiépítését. Az adatátviteli vonal kiépítése feltétele az in­formációáramlásnak, s ezen megoldással a területi irodák­ban rögzített adatok egy napon belül a kézműveskamara köz­ponti számítógépére kerülnek naprakésszé téve a központi adatbázist. A kézműveskamara megbí­zotti területi irodáját működ­tető ipartestületek megbízási díjban részesülnek - határozott az elnökség. Emellett a területi irodák feladatát képezi az egy­szeri regisztrációs díjak, vala­mint az éves tagdíjbevételek beszedése, melyből - utólagos elszámolás alapján - 10 száza­lékos jutalékot utal át az ipar­testület részére a kézműveska­mara. Február 1-jén AI 11 A FELÚJÍTOTT mini DISZKONT (a piacnál) - kényelmesebb vásárlási körülmények, - kedvező árak, keddtől - péntekig 7-18, szombaton 7-12 óráig várjuk kedves vásárlóinkat. \ A szlovákiai Kassa vá­sárvárosi jellegét jól jelzi, hogy a város Technika FIázában 1995-re teljes körű kiállítás és vásár rendezvénysorozatot szerveztek. Február 7-10. között „Mobilservex” elneve­zéssel autó-motor, szerviz és karbantartás téma­körökben lesz kiállítás. Február 22-24. között: „Casso-Comp” számi­Vásárok Kassán tás- és irodatechnikai kiállítás. Március 7-10.: „Klimatherm” fűtés- és klímatechnikai kiállítás. Március 21-24.: Kiskert, gyümölcs és méhé­szet témakörökben. További felvilágosítás: vállalkozásfejlesztési iroda, Szolnok, Baross u. 12.; tel: 56/423-134; fax: 56/423-122. Sok vagy kevés? Tőkebefektetések Közép-Európában Megyei hálózat a kézműveseknél «

Next

/
Thumbnails
Contents