Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-02 / 28. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. február 2., csütörtök Némi bizonytalanság a kötelező felelősségbiztosítás idejében Mi az igazság? Kovács Imre szolnoki olvasónk segédmotor-kerékpárjára az AB-Aegon Általános Biztosító Rt. Közép-magyarországi Igazgatóság szolnoki fiókjánál kötött felelősségbiztosítást - tavaly szeptember elsején. Ak­kor a fióknál közölték vele, hogy erre a jármű-kategóriára egész éves díjat kell fizetnie, majd helyben - elismervény el­lenében - be is fizetett 1260 fo­rintot. Az elismervényt levelé­hez csatolta, és ebben egyér­telműen szerepel a biztosítás időtartama, mégpedig ' 1994. szeptember 1-jétől 1995. au­gusztus 31-ig szólóan. Ezért csodálkozott, amikor nemrég megkapta az idei évre vonat­kozó szerződést, melyben az éves díj 960 forint, s a biztosí­tási idő 1995. január elsejétől december 30-ig tart. Az ügy tisztázása végett beballagott az rt. fiókjához, ahol közölték vele: ’95-re csak akkor lesz kö­telező felelősségbiztosítása, ha befizeti a már említett 960 fo­rintot. Ugyanis a tavaly kifize­tett összeg - bármely napon kö­tötte is a szerződést - csupán arra az esztendőre szólt. A rek­lamálásával foglalkozó kedves hölgy igyekezett megnyugtatni: a felelősségbiztosítását helye­sen intézték. Az ügyben azon­ban ma sem lát tisztán, s kér­dezi: hol itt az igazság? Miért kell neki majdnem duplán fi­zetnie azért, hogy egy évre szó­lóan biztosítása legyen? Olvasónk kérdésére Katona Bélától, az ÁB-Aegon Rt. terü­leti igazgatójától kértünk vá­laszt. Többek között arról tájé­koztat, hogy a gépjármű-fel­elősségbiztosítás általános fel­tételeiről szóló kormányrende­let szerint (58/1991. IV. 13.) a forgalmi engedélyre nem köte­lezett gépjármüvek esetén a biz­tosítási díjat - év közben bár­mikor is köttetett - a biztosítási időszakra egy összegben s előre kell megfizetni. Tekintettel arra, hogy ennél a biztosításnál a biztosítási időszak (tartam) minden évben január elseje és december 31-e között van, függletlenül a kötés időpontjá­tól, az adott évi díj beszedése kötelező. Ennek alapján az üz­letkötőjük helyesen járt el ak­kor, amikor Kovács Imrétől az 1994-re esedékes 1260 forint éves díjat beszedte. A hibát az elismervény kitöltésekor kö­vette el, hiszen 1994. december 31-e helyett azt írta rá, hogy a díj 1995. augusztus 31-ig nyújt fedezetet. Végül valami jó hír: a se­géd-motorkerékpárok biztosí­tási díja az idén 960 forintra csökkent, tehát olvasónk helye­sen kapta meg az erről szóló csekket. Tekintettel azonban arra, hogy olvasónkat az üzlet­kötő téves ügyintézése tartotta abban a hiszemben, biztosítását az idén augusztus 31-ig kifi­zette, az ügy megnyugtató ren­dezése érdekében munkatársuk a közeli napokban felkeresi. Az üztletkötő helytelen eljá­rásáért, a kellemetlenségért a területi igazgató ezúton is ked­ves olvasónk, ügyfelük szíves elnézését kéri. - cs ­Küldjön egy képet! Kengyeli emlékeimből A régi felvételek között találtam rá erre az 1952-ben készült képre, melyen balról jobbra Gulyás Rozália (Csébi Sándorné nővérem, aki sajnos már nem él), mellette Mazug Erzsébet (Zelenák Istvánná), majd jómagam. Gulyás Erzsébet (Kispál Sándorné) és Mazug Ilonka (Nagy Jánosné). Kengyelen laktunk, és a martfűi Tisza Cipőgyárba jártunk dolgozni. Negyvenhárom év után is azt mondhatom, boldogok voltunk, és ma is szívesen gondolok vissza az együtt, Kengye­len töltött évekre. Ma már Szolnokon lakom, és a kedves isme­rősöknek ezúton is szívből jövő jókívánságaimat küldöm. Kispál Sándorné Hol élnek a szobrok, és mit üzennek a szobrászok? Várják a pályázatokat Szolnokon ma divat szidni a szobrokat, főként a közelmúlt­ban felállított alkotásokat. Pe­dig városunkban szép szobrok is láthatók, csak észre kellene venni a valóban maradandóa- kat, és figyelnünk az alkotók szándékára, üzenetére. A Nyugdíjasok Kulturális Egyesületének az a' tapaszta­lata: többségünk tisztában van - azzal, hogy életünk, lakóhe­lyünk nagyon sivár lenne köz­téri szobrok nélkül. Egyre szé­lesebb körben hódít a felisme­rés: kevés szitkozódni, kevés mérgelődni vagy felháborodni a szobrokat hivatalosan döntö­getőkön vagy titokban rongáló­kon. Tenni kell! írjuk meg véle­ményünket - esetleg Ez a szo­bor tetszik nekem címmel - a megyeszékhelyen található szoborról vagy emlékműterv­ről. A művészet barátainak nagy szerencséje, hogy Simon Fe­renc szobrászművész kiállítása a Szolnoki Galériában február 26-ig megtekinthető. Ha alapo­sabban szemügyre vesszük a népszerű művész maradandó alkotásait, talán a jogos büszke­ség érzése is eltölthet bennün­ket, hisz európai színvonalú munkáival dicsőséget szerzett Szolnoknak. Ha valaki a máso­dik világháborús emlékműter­vét összehasonlítja egy másik alkotással, amit az elmúlt évben felállítottak, bárkinek bőven le­het gondolata, véleménye. Ha egy-egy műalkotás elem­zésében tájékozatlanok len­nénk, a város különféle könyv­táraiban jócskán találunk ol­vasnivalót, saját véleményün­ket szembesíthetjük a művé­szeti szakírókéval - föltéve, ha belátjuk: másnak is lehet okos véleménye .. . Ha a kedves olvasónak bár­milyen ötlete, javaslata van (egy-egy alkotástól függetle­nül) a szolnoki szobrok meg­mentése, • a szobrászművészek sanyarú helyzetének enyhítése érdekében, azt is szívesen fo­gadjuk. Az írásokat egy-, eset­leg két-három oldalnyi terjede­lemben, (olvasható írással), jel­igével kérjük eljuttatni - már­cius 10-ig a Nyugdíjasok Kul­turális Egyesülete címére: 5001 Szolnok, Szapáry u. 19. A borítékra írják még: Szolnok szobrai című pályázat. A legjobb pályamunkákat megbízható ízlésű szakemberek közreműködésével jutalmaz­zuk. Eredményhirdetés: a Hol élünk? fesztivál keretében, ápri­lis 10-én, hétfőn délután. (Jó idő esetén belvárosi szoboméző séta keretében.) Dénes Pál az egyesület titkára Békés életet, harmóniát A Történelmi Igazságtétel Bi­zottsága február 4-én tartja or­szágos küldöttgyűlését, Buda­pesten. Az eseményt megelőző napokban a bennem felmerült gondolatokat szeretném má­sokkal megosztani: Korunkban érte el legna­gyobb szellemi fejlődését az ember, hisz gyermekeink pala­táblája már a számítógép, melynek segítségével kirepült az ember az űrbe, Holdra, és azon dolgozik: hogyan érhet el egy másik naprendszerbe. Ugyanakkor itt a Földön erköl­csi előrelépésében megtorpant, és a bűn uralta el életét - noha kezdettől fogva az emberiség­nek az a rendeltetése, hogy ettől megszabaduljon, s a megszer­zett tudásával egyre tökélete­sebb legyen. A civilizáció már feljuttatta az embert a Holdra, de idelent nem mer lakásából kilépni, mert félelmei vannak. Nem a szörnyektől, egy másik embertől. Mert megtámadhat­ják, megverhetik, kirabolhat­ják, megerőszakolhatják, meg­ölhetik! Talán majdan más bolygón, más naprendszerben leszünk emberek? Nem. Az ember számára innen nincs menekülés, más lehetőség, itt van az életterünk, melyet meg is semmisíthetünk, hiszen már olyan okosak vagyunk, de ak­kor végünk. Itt kell harmóniát teremtenünk magunkkal és a természettel, hogy az életünk - nem csak keveseké, mindenkié - teljes lehessen! A Történelmi Igazságtétel Bizottság önszer­veződéséhez a múltunkból ránk maradt és jelenünk igazságta­lanságai adták az indítást, hogy segítsük az emberi közösséget érintő, értelmes, mindenki számára előnyös célok megva­lósítását. A magyarság saját sorsán megtapasztalhatta, hogy igaz­ságtalansággal, erőszakkal, jog­talansággal, hazugsággal, álcá­zott politikai propagandával embereket lehet elporlasztani. A Társadalmi Igazságtétel Bi­zottság minden tevékenységé­vel a békés, nyugodt élet felté­teleinek megteremtését segíti, és erélyesen lép fel az igazság védelmében! Ha bárki úgy érzi, mai éle­tünkben van igazságtalanság, jöjjön, segítsen nekünk, mert csak a jó szándékú emberek összefogásával, támogatásával teremthetünk tisztességes, em­berséges új világot! Deák András Szolnok Elnézést, tanárnő (úr)! Nemhogy nyertünk volna, veszítettünk a „bolton” Mindenki okulására „Csábító ajánlat volt!” címmel jelent meg az Új Néplap január 30-i számában az az írás, ami felkeltette az érdeklődésemet. Sajnos mi is azok közé tarto­zunk, akik „beugrottak” a Mi- tax-Organ Kft. ajánlatának. A velünk történteket szeretném a nyilvánosság elé tárni, s talán mások ebből is okulnak. A kft.-vei négy évvel ezelőtt, 1991-ben a lányom nevére kö­töttünk szerződést, mivel neki volt munkaviszonya. A követ­kező évben, január 4-én kaptuk a táviratot, melyben arról értesí­tettek, megnyertük a vásárlás jogát. A kiválasztott bútor április­ban érkezett meg, amiért már 1991-től folyamatosan fizettük a havi részleteket. A bútor ára megrendelésünkkor 117 ezer forint volt, amikor szállították, már 150 ezerbe került! Igaz, a szerződéskötéskor tájékoztattak bennünket: számíthatunk rá, hogy mire megérkezik a bútor - a várható áremelkedés miatt - valamivel többe kerül. Huszonnégy hónap múlva kaptunk még két csekket, de mellé semmi utalást arra, hogy mégis, mire fizessünk be bizo­nyos összeget. Nem volt elég, hogy az eredeti 117 ezer forint helyett 150 ezret fizettünk ki a bútorért - kamatmentesen! -, a végösszeg 150.806 forintra vál­tozott. Aztán a cég ügyvédjétől érkezett egy felszólítás, mely­ben az állt, hogy a jogaikkal eddig nem, illetve nem igazán (nem pontosan) éltek, ezért hát­ralékként fizessünk még be 12.878 forintot. E felszólító le­velükkel együtt a mindenkori árak emelkedéséről tanúskodó számlát is küldtek. Tehát hiába kaptuk meg - közreműködé­sükkel és kamatmentesen - 1992-ben a bútort, ha 1994. no­vemberi árakkal számláztak. így került a mi bútorunk vé­gül is 163.684 forintba. Ezért kételkedem abban, hogy az em­lített cikkben szereplő levélíró a várva várt bútorát még a régi áron kapja majd meg. Balog Károlyné - Szajol Toldi Károly, a zagyvarékasi Damjanich János Általános Is­kola nyolcadikos tanulója - akiről január 19-én megjelent zagyvarékasi oldalunkon ol­vashattak - levelet írt szerkesz­tőségünknek, mert úgy érzi, bocsánatot kell kérnie tanárai­tól. Idézünk leveléből:- Nem az volt a célom, hogy tanáraim munkáját „ócsárol­jam”, sőt, tanáraim nagy erőfe­szítéseket tesznek, hogy ne­künk minél több programunk legyen. Ez év elején nehezen indult a diákmunkánk a diák­önkormányzaton belül. (Karcsi a diákönkormányzat vezetője.) Ezúton szeretnék bocsánatot kérni a tanáraimtól. A katona­sággal, pályaválasztásommal kapcsolatban van még valami: szeretnék repülőt vezetni, együtt élni a géppel. Ez a leg­fontosabb. Nem szerettem volna meg­bántani a tiszteket, de be kell látniuk, hogy néhány dologban igazam van. Ha nem így látják, meghagyom nekik. Ennyi az idézet, amit nem nagyon tudok szó nélkül hagyni. Azt a bizonyos beszél­getést én rögzítettem papírra, így minden tanára számára biz­ton állíthatom, hogy Karcsinak esze ágában sem volt megsér­teni őket. Úgy gondolom, Kar­csi egy tanári „irgumburgum" után ragadott tollat, így egy ki­csit kötelességemnek érzem, hogy én kérjek elnézést, ha bármelyik pedagógus sértőnek találta a fiatalember mondatait. Úgy láttam, hogy Karcsi őszinte, egyenes emberke, amo­lyan „ami a szívén, az a szá­ján" típus. Egyéniség, de ettől még nem tiszteletlen. El kell fo­gadni, hogy nekik, diákoknak is van véleményük, sőt, ezt el is merik mondani. (Azt már csak zárójelben említem meg, hogy a beszélgetésen végig ott volt egy tanár is.) Mondanivalóm lényege tehát a következő: Karcsi helyett én, a cikk írója kérek elnézést azon pedagógusoktól, akik sértőnek érezték a mondatokat. Cs. Csáti Réka Jogi Tanácsadónk Hadiárvák kárpótlása Számtalan levél érkezik szerkesztőségünkhöz, melyekben olva­sóink a hadigondozottak, hadiárvák egyszeri kárpótlásával kap­csolatban kémek tájékoztatást. Most az egyik tiszaburai olva­sónknak adunk választ azzal a szándékkal, hogy a hasonló helyzetben lévő sorstársak is minél előbb elindíthassák - ha még nem tették meg - a kárpótlási igényüket. Ismertetőül azonban néhány mondatot idézzünk leveléből: „Édesapámat 1939-ben hívták be katonának, majd 1944-ben fogságba esett, és 1946. szilveszter éjszakáján (orosz fogság­ban) meghalt. Mi, ’27-esek a legdrágábbat, az apánkat adtuk a hazáért!, mégsem számítunk hadiárvának? Vagyis nem kaphat­juk meg azt a csekély összeget sem, amivel valamelyest kárpó­tolnának bennünket a sok-sok nélkülözésért, szenvedésért?” Kedves Olvasónk! Az 1994. évi XLV. törvény 4-7. paragra­fusa rögzíti a hadigondozás - közte az árvaellátás - jogcímét, azokat a feltételeket, melyek megléte esetén benyújthatja a ké­relmét. A kérelmezőnek kell bizonyítani, hogy számára annak idején megállapították a hadiárva-ellátást. de a folyósítását megszüntették. (A törvény e tekintetben szigorú, és elfogadható igazolás hiányában méltányosságra sajnos nincs lehetőség!) Pedig azóta több mint 40 év telt el, mely idő alatt a hiteles ira­tok, dokumentumok elkallódhattak. Ebben az esetben mi a te­endőt Olvasónk abban a megyei levéltárban próbáljon az iratok nyomára bukkanni, ahol a hadiárva-ellátás folyósításakor, el­vesztésekor lakott, vagy a Honvédség Központi Irattárában. (1027 Bp., Feketesas u. 4.) Ha a kutatás nem vezet eredményre, végső megoldásként a tanúvallomás marad, ami a kárpótlás jo­gosultságát megállapító, lakóhelye szerint illetékes jegyző előtt történhet. A jegyző egyben az elsőfokú hadigondozó hatóságot is jelenti. Kedvezőtlen döntése, határozata ellen végső fokon a közigazgatási bírósághoz lehet fordulni. A volt hadiárvák részére, akik ma 40-60 évesek lehetnek, az egyösszegű kárpótlás 50 ezer forint. Tájékoztatásul közöljük még, az összeg adómentes, ezen túlmenően a jogosultságokkal kapcsolatos mindennemű közigazgatási, esetleges bírósági eljá­rásért, az okiratok kiállításáért sem kell illetéket fizetni. A kormányrendelet 1994. szeptember elsején lépett ha­tályba, a hadiárváknak nyújtható egyösszegű térítés kifize­tése azonban csak az idén, január elseje után kezdődött. (Az iratgyűjtést, az előkészületeket már meg lehetett tenni.) Fontos tudnivaló, hogy a hadigondozottak kárpótlásának előterjesz­tése, ideje korlátlan, az soha nem évülhet el. Tehát azt tanácsoljuk, forduljon bizalommal a lakóhelye sze­rint illetékes jegyzőhöz, aki részletesen tájékoztatja a teendők­ről, és ha lehetséges, a dokumentumok beszerzésében is a segít­ségére lesz. - cs ­Nevelés helyett az oktatás kerül előtérbe Vélemény a NAT-5-ről Na végre! Mondhatnák a peda­gógusok, hogy a többéves va­júdás után elkészült a NAT-5 néven ismert Nemzeti Alaptan­terv legújabb változata, amely a szerkesztők (hetek bizottsága) szerint: „magába foglalja a ko­rábbi változatok minden fontos, továbbvitelre érdemes elemét”. Tartalma és szerkezete azonban ellentmond e kijelentésnek. Bizonyára úgy készült, hogy az „alkotók” elővették a NAT-3-at vagy a NAT-4-et és szisztematikusan elkezdték karcsúsítani - elvéve belőle mindazt, amit feleslegesnek, károsnak véltek -, míg az ere­detiből nem maradt más, csak a címe. Az értékes részek soroza­tos és következetes elvetésének eredményeképpen, létrejött egy furcsa és rendhagyó pedagógiai produktum. Ez viszont már a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető tantervnek. A hetek bizottsága szerint: „Az alaptan­terv tartalmában és szerkezeté­ben sem tekinthető a szó ha­gyományos értelmében tan­tervnek”. Igen, az eredeti NAT-3 vagy NAT-4 a sziszte­matikus és „szakszerű” módosí­tások következtében egysze­rűen eltűnt, s lett helyette egy olyan torzó, amelynek nem a karja vagy a lába, hanem a feje hiányzik. Ugyanis nem tartal­mazza a nevelés általános cél­ját, nem fogalmazza meg azt az emberideált (eszményképet), amelynek elérése, illetve az arra való törekvés minden pe­dagógiai tevékenység alapja, alfája és ómegája. Tantervnek nem nevezhető azért sem, mert nem tartalmazza azokat a fon­tos szerkezeti elemeket (része­ket), amelyek nélkülözhetetle­nek a tanterveknél. Ezek közül csak a tantárgyi követelmé­nyekből ad vissza valamit, azt is sajátos értelmezésben, mivel vegyesen használja a tantárgy és a műveltségi terület megne­vezést. Nem nevezhető tanterv­nek azért sem, mert műfajilag nem felel meg az UNESCO 1958. évi servesi értekezletén Roger Gal által beterjesztett re­ferendumban foglalt tantervek egyikének sem. Szakmailag alapjaiban téves, mert a cél és feladat meghatározása nélkül fogalmazza meg a tanulókkal szemben támasztott követel­ményeket. A neveléstudomány nem is­meri a tantervkészítés efféle módját, ezért idegen attól! Minden tanterv a mindenkori politikai, gazdasági és kulturá­lis viszonyoknak megfelelően határozza meg a nevelési célt; abból kiindulva az elsajátítandó műveltség körét és a tanulókkal szemben támasztott követel­ményeket. Ezek ismerete nélkül nem lehetséges reális követel­ményeket előírni. A NAT-5 vátozat a szüksé­gesnél és indokoltnál jóval na­gyobb teret enged az egyéni kezdeményezésnek, a szár­nyaló fantáziának, a maximalizmus és a minimaliz- mus térhódításának. Ugyanis a tananyagnak csak 50 százalékát szabja meg, a többivel az isko­lák szabadon rendelkeznek. Fölmerül a kérdés: a szabadon hagyott időben mi ösztönzi, il­letve korlátozza az iskolákat a tananyag mennyiségének meg­választásában? A döntés tartalmi kérdések­ben alacsony szintre csúszik, a kormányzati felelősség elsik­kad. Az ily módon összeállított tanterv túlságosan liberális, már-már anarchisztikus. A NAT-5 fele arányban szabad sávja - az intézményi ellenőr­zés hiányával együtt - tovább növeli az oktatási anarchiát, az egyes iskolák között meglévő színvonalkülönbséget. Összességében megállapít­ható, hogy szakmailag - az ed­dig megjelent változatok közül - a legsilányabb. A nevelési cél elfelejtésével, illetve száműzé­sével háttérbe szorítja a szemé­lyiségfejlesztést, a jellemfor­málást; nevelés helyett - peda­gógiai alapelvként - az oktatás kerül előtérbe. Megyei Pedagógus Kamara Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents