Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
4. oldal Körkép 1995. január 14., szombat Ju Budapest belvárosából került falura Választási törvénysértés Szép arcú, fiatal lány ül az ügyvédi iroda előtt. Kutyája - Buksi - remegve fekszik a lábai mellett. Az utazás izgalmai mozgatják még az izmait. Most jöttek Budapestről vonattal. Kiderül, hogy a fővárosból ebben a percben költöztek le Zagyvarékasra. A lány még nem is tudja, hova kerül, ugyanis nem látta a szülei által vett házat. Kissé tart is a látványtól. A fiatal lány, Hajdú Judit 18 éves. A Bastille bevételének napján, július 14-én született Budapesten, de másfél éves koráig Mezőszilason élt a nagymamájánál, majd visszakerült a fővárosba. Tizennyolc évéből tehát 16 és felet élt a nagyvárosban, ott is annak kellős közepén, a belváros belsejében, a Szép utcában. Csakhogy szüleinek - anyagi okok miatt - el kellett adniuk a lakást. Szétnéztek, hol lehetne házat venni a pénzükön. Hirdetésben bukkantak a zagyvaré- kasi házra. Megvették. Amikor Judit meglátta új otthonát, végül nem is csalódott óriásit. „Csak” annyi a baj, hogy az összkomfortból meglehetősen mostoha körülmények közé került a családjával. Hajdú Judit A házban nincs víz, csak az udvaron. A fűtést szénnel és villannyal oldják meg. A költözés napjaiban alig aludt valamit. Csomagoltak állandóan. Az első éjszakát sem új otthonában töltötte, hanem kénytelen volt a szomszédban aludni. Egyedül Buksi érzi magát nagyon jól, az udvaron kedvére rohangálhat, amit eddig sokkal ritkábban tehetett meg Budapesten. Judit gimnáziumban tanult. Most munkanélküli. Kirakat- rendezői iskolába jelentkezett, de nem vették fel. Szeret feste- getni, rajzolni. Kedvenc témája a holdvilágos kopasz fa, hóval vagy anélkül. Az óvodában ő fogyasztotta a legtöbb papírt, annyit rajzolt. Bőrrel is szeret foglalkozni, és verseket is írt. Kézműves famíliából származik: nagypapája szűcs volt, édesapja eredeti szakmája esztergályos, édesanyja dolgozott cipőgyárban is. Szeret, sőt imád kirándulni. Barátnőivel gyakran bejárta a főváros külterületi szebb tájait. Szintén imád korcsolyázni. Ha jégen van, elemében érzi magát, száguldozik a pályán. Kedvence a Bonanza Banzai együttes. Eddig minden budapesti koncertjükön ott volt. Eleme a mozgás. Míg Pesten volt, addig is állandóan jött, ment. Például éjjel egykor is megsétáltatta kutyáját. Most ez a foglalatosság már nem kell, hisz a kutya mozog eleget az udvarban. Kicsit szomorú is emiatt. Mostanában meg korán is sötétedik, nincs mit csinálni a faluban. Tőle szokatlan módon korán lefekszik. Ez azonban valószínűleg nem lesz mindig így. Egyelőre ugyan nincs itt barátja, de reméli, hogy hamarosan megtalálja a megfelelő társaságot. ta Három esetben is megsértették a választási törvényt Tisztaberekén a december 11-i önkormányzati szavazáson. A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ezért megsemmisítette a választás eredményét, és elrendelte a voksolás megismétlését. A tegnap Nyíregyházán nyilvánosságra hozott jogerős bírósági végzés szerint két tisz- tabereki választópolgár helyett - akik nem vettek részt a szavazáson - más valakik voksoltak. Szavazott továbbá olyan személy, aki nem szerepelt sem az eredeti, sem pedig a pót választói névjegyzékben. Törvény- sértő volt az is, hogy a szavazatszedő bizottság az egyik polgár külön kérésére sem cserélte ki az általa elrontott szavazólapot. Az ügyben eljáró tanács elnöke, dr. Ungvári Istvánná tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a választást csak a szavazástól kezdődően kell megismételni Tisztaberekén, új jelöltállítás tehát nem lesz. Azokra voksolhat ismét a lakosság, akik december 11-én szerepeltek a szavazólapokon. u Kamatozó Kincstári egy 1996/1. Erős és biztonságos Ha megtakarított pénzét biztonságban, de magas kamattal szeretné gyarapítani, de nem kívánja hosszabb időre lekötni, az Ön befektetése a Kamatozó Kincstárjegy. Kamatozó Kincstárjegy Egy éves futamidejű értékpapír, amely erre az időszakra igen kedvező, 26%-os kamatot biztosít. Természetesen, mint minden Magyar Állampapír, a Kamatozó Kincstárjegy teljes biztonságát is az állami garancia nyújtja. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1995. január 16-20-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1995. január 20. Évi nettó kamata 26%. A Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül, így a tőzsdén a futamidő alatt napi árfolyamon adható és vehető. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt.: 5001 Szolnok, Szapáry u. 31, Jászberény, Kunszentmárton, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Türkeve, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászladány, Kunhegyes, Kunmadaras, Martfű, Tiszaföldvár • MKB Rt. 5000 Szolnok, Baross u. 10-12. • MNB Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 5000 Szolnok, Magyar u. 8. • Cooptourist Rt. 5000 Szolnok, Szapári u. 31. (a New York Bróker Kft. ügynökeként) • Cenzor Bróker Kft. 5000 Szolnok, Baross u. 50. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG / Éjjel-nappal fegyveres örök Ebbe a raktárba minden szinten beleférne egy-egy futball- pálya fotó: mészáros Sok ember állítása szerint Sza- jol legértékesebb része az a közraktár, amelyet szigorúan elkerítettek, és éjjel-nappal fegyveres, kutyás őrök vigyázzák. A hivatalos neve ÁTI Köz- raktározási Rt., és a megyében ez a legnagyobb. Szaknyelven szólva vámszabadterület, raktárakkal, vámáruraktárakkal. Tudom, most az érdekli az olvasót, hogy a többszintes, föld alatt és föld felett is létező, focipálya nagyságú raktárakban mit őriznek, szállítanak tovább. Ennek a felsorolása regény lenne, ezért válasszuk a köny- nyebbet, hogy mit nem őriznek. Tűz- és robbanásveszélyes, sugárzó anyagokat, záros határidőn belül bomlásnak induló termékeket (hús, gyümölcs stb.). Az áruk közúton és vasúton érkeznek, és itt a termelő és az eladó közötti helyet töltik ki, biztosítják. Általában egy hónapos a tárolás, a kellő vám- vizsgálatok után közúton távozik a termékek többsége. Hogy honnan jön? A FÁK területéről, Indiából, Németországból. És hová viszik őket? Nyugat:Eu- rópába, de az Egyesült Államokba is. A vámkezelés az előírások szerint a zárt vámudvaron történik. A rakodási terület 20 ezer négyzetméter, a létesítmény egész kiterjedése 7 hektár. Nem csoda, hogy be- és kijutni itt rendkívül nehéz. Még akkor is, ha valaki mondjuk az igazgatót keresi. Ugyanis kivétel nincs: a szigorú előírások mindenkire vonatkoznak: még a direktor vendégeire is. D. Sz. 1VL Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja Négy évtizedet kell pótolni Az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőinek életrajzát tartalmazza az a vaskos kötet, amelyet a Parlamentben mutattak be a sajtó képviselőinek a múlt év végén. Külöféle statisztikai anyagok is találhatók benne, például a pártállás, a település szerinti megoszlás adatai, és megtudhatjuk, hogy milyen társadalmi osztályok, rétegek rep- rezentásai voltak az akkori képviselők, s ez mennyiben jelentett újat az akkori politikai életben. A bevezetőt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke írta, fő- szerkesztője Vida István történész. Húszán írták és szerkesztették az életrajzokat, mindany- nyian a Jelenkutató Alapítvány munkatársai. Az életrajzokat Kende János, az Országgyűlés elnöki tanácsadója lektorálta.- Mennyiben jelentett újat ez a feladat? - kérdezte az Új Néplap Kende Jánost.- A szerzők számára az volt az igazán heroikus vállalkozás, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés elég jelentős hányada olyan személyiség volt, akit - azt kell mondanom - a történelmi véletlen vetett felszínre. Nem kevesen voltak olyanok, akik már 1945 őszén visszatértek a maguk környezetébe.- Hányán szerepelnek ebben az almanachban?- Ötszázhárom életrajzhoz kellett adatokat gyűjteni, feldolgozni, megírni. Az ilyen jellegű munkáknak nagy jelentősége van a történettudomány, a politika iránt érdeklődő közvélemény számára egyaránt.- Mit jelent az alcím utáni római egyes? Az 1945-47-es, az 1947-49-es, az 1949-53-as és a további időszakok köteteit szintén el kell készíteni - egészen a rendszerváltozásig. Hiszen az 1990-94-es parlamenti almanachok megjelentek. A többi kötetet is össze kell állítani, hiszen a mindenkori politikai elitről adnak metszetet, amelyet különféle szempontból lehet vizsgálni.- Az ön számára mi volt a legérdekesebb?- Az Ideiglenes Nemzetgyűlés összetételének vizsgálata, akár iskolai végzettség, felekezeti megoszlás, pártszimpátiák alapján, akár a korábbi életútjuk szerint - amely ide vezetett. Voltak közöttük, akik az úgynevezett második reformnemzedék, a századelő nagy szellemi forradalmának reprezentánsai: a 1918-19-es polgári demokratikus forradalomban vezető szerepet játszott Juhász Nagy Sándor, aki az Ideiglenes Nemzegyűlés alelnöke, debreceni teológusprofesszor; a Horthy-rendszer legális politikai ellenzékének tagjai, a népi írók, szociáldemokraták, független kisgazdapártiak, liberális polgári áramlatok képviselői és a kommunisták adják azt a képet, amely az Ideiglenes Nem- zegyűlésről összeállt.-v. a. A martonvásári fitotronban Sárgul az őszi árpa Sárgul, s hamarosan aratásra érik az őszi árpa az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének fitotronjában. A genetikai és növénynemesítési kísérleteknek megfelelő klíma szerint programozott növénynevelő kamrák szinte mindegyikében más-más évszak mesterségesen teremtett körülményei között nevelkednek ezekben a napokban a növények. Egyes kamrákban most virágzik a dohány, s bontják leveleiket az aprócska almamagoncok, másutt fagytűrő képességből, illetve kánikulában aszálytűrésből „vizsgáznak” a kísérleti növények. A fitotron - a programozható klímájú növényház - nagy segítséget ad a nemesítők munkájához. Segítségével az időjárástól függetlenül megismételhetők a kísérletek, gyorsabbá válhat a nemesítői munka, megbízhatóbbak az eredmények. )