Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-14 / 12. szám

1995. január 14., szombat Nézőpontok 5. oldal __________________Szombati Jegyzet Ú jabb népszavazás? Torgyán József, a Független Kisgazdapárt el­nöke jelenleg épp azon munkálkodik, hogy a köztársasági elnök népszavazással történő vá­lasztását előkészítse. Hogy miért van erre szük­ség? Csak. Mert ő úgy gondolja. Hipotézisét a következő magyarázattal támasztja alá: „A vég­rehajtó hatalomba tehát be kell ékelődni egy olyan köztársasági elnöknek, aki a nép akaratá­ból megnövelt hatáskörénél fogva bármibe, bármikor közbe tudjon avatkozni, a kormány ellenzéke legyen.” A leendő köztársasági el­nöknek tehát két lényeges tulajdonsággal min­denekelőtt és -felett rendelkeznie kell: az azon­nali közbeavatkozás készségével és a kormá­nyellenzékiséggel. Félre ne értse senki, természetesen Torgyán úr legújabb ötlete nem Göncz Árpád személye ellen irányul. Dehogy is. Sőt külön hangsú­lyozza, nagyon nem szeretné, ha valaki így ér­telmezné azt. Csupán úgy ítéli, jelenleg a vég­rehajtó hatalom túlsúlyban van. Az egyensúly ideális állapotát pedig csak egy népszavazási?) állíthatja vissza, mivel „a nép általi szavazás lehet az egyetlen akadálya az egypárti diktatúra felé haladásnak”. Egészen egyszerűen ettől a sorscsapástól menthetne meg bennünket egy - akár világméretű - népszavazás. Ami egyálta­lán nem túlzás, hisz a pártelnök a világon élő összes magyart emlegeti. Mind a 15 milliónyit. Felemelő ez a gigantikus méretű összetarto­zás-érzés és magyarságtudat. Bár gyanítom, egy Brazíliában vagy Ausztriában élő, esetleg egy amarikás magyar számára talán nem az a legfontosabb, hogy az őshazában ki az aktuális köztársasági elnök. Különben is csak 100 ezer hiteles aláírás szükségeltetik egy újabb népszavazás elrende­léséhez. Ez nem is olyan sok a milliókhoz vi­szonyítva. De az idő és a pénz, amibe kerülne, talán nem annyira elhanyagolható tényező. A szándék szerint megkezdődik megyénkben az aláírások gyűjtése. Kérdés: megér ez nekünk vajon kemény milliókat - természetesen forint­ban? Most, amikor kényszerű takarékosságra kárhoztatnak bennünket a gazdasági körülmé­nyek; most, amikor lassan a közintézmények legalapvetőbb működéséhez szükséges feltéte­leket sem tudjuk megteremteni. Amúgy több mindenre jó lehet egy ilyen össznépi megmozdulás. Például eltereli az em­berek figyelmét a mindennapokat megnyomo­rító gondokról: a növekvő energia- és élelmi­szerárakról, men­zadíjakról, a sú­lyos bűncselek­ményekről. És immár szabad, teljes jogú állam­polgárnak érez­hetjük magunkat a végrehajtó hata­lomtól terhes vi­lágunkban is. Nem baj, ha korog a gyomrunk, ha kikapcsolják a vizet, villanyt, gázt vagy lyu­kas a cipőnk talpa. Lényeg, hogy ismét szavaz­hatunk. Pontosabban, először a népszavazást kezdeményezhetjük. Mert sora van ám ennek. Továbbá még arra is jó, hogy meghallgathassuk a FKGP-nek több mint 2 ezer alapszervezete működik szerte az országban. Vezérük szavai szerint: „Szívesen látnánk, ha az MDF vagy a KDNP gyűjtene legalább ennyit. Akkor az is kiderülhetne végre, ki a valódi és ki a látszatel­lenzék.” Meg azt is megtudhatjuk, mi magya­rok - mind a 15 millióan -, hogy „Orbán Vik­tornak nem az országgyűlésen lenne a helye, hanem a Savaria táncversenyen, ahol kedvére steppelhetne”. Viszont, ha a köztársasági elnököt most a nép választaná meg, akkor egy esetleges tragé­diát előzhetnénk meg. Nem mást, mint egy - Torgyán úr által - 1997-re jósolt válságot, mely akár kormányválsággá is duzzadhat. Csak azt nem értem, ha a parlament nemrégiben bizal­mat szavazott a mostani kormánynak, miért nem akkor vetődött fel a köztársasági elnök vá­lasztásának kérdése népszavazással, és miért csak most? A bölcs Kipling már rég felfedezte: „A szó az emberiség leghatásosabb kábítószere.” Kár, hogy mi még nem tudjuk. Mint ahogy azt sem akarjuk megtanulni, az okos tanul más kárán. Nem gyávaságból vagy kényelmetlenségből, de én már nem szeretnék tovább és mindig a sa­ját káromon tanulni. Mint ahogy egy újabb nép­szavazást, meg aláírások hitelességét ellenőrző vizsgálatokat sem. Persze jól tudom, ez csupán egyetlen akarat a sok millió magyaréból, s nincs mit tenni, ha közülük 100 ezren ellenke­zőleg vélekednek. Akkor a többség dönt. Tényleg, a többség dönt. ..? Úgy tájékoztatták, fia született, akiről kiderült, hogy csodaszép kislány Szíve-lelke a mestersége: helyes, szép beszédre tanítja a gyerekeket „Z(s)uz(s)a néni”, a logopédus Én nem tudom, hogy vannak önök a nemi felvilágosítással, mert az én esetemben ez rop­pant prózai, közérthető módon történt. Másodikos lehettem, Szabó Pista, meg Imre pár évvel idő­sebb. Krétát szereztünk a suli­ból, amely segítségével a két jóember a házunk előtti járdára razolta: mi van a fiúknak, meg a lányoknak. Az akkori hevenyészett alko­tás azóta is színtiszta igazság, Pista és Imre korábban nem hallgatott orvostudományi elő­adásokat, sőt később sem, mi­vel bányász és buszvezető lett belőlük. A felvilágosítás egy életre szólt, és az sem halványí­totta el, hogy drága jó anyám mérgében két pofont adott, mondván: mit rajzoltok ti a be­tonra. A kettőt én kaptam, mivel Imre meg Pista elszaladtak, ho­lott a kivitelezők ők voltak. Szóval ennyit bevezetéskép­pen ahhoz az esethez, amelyik Karcagon történt. A panaszos, Péntek Mihály 42 éves, tisza- igari munkanélküli magánvál­lalkozó, kőműves. Volt már két szép lánya, a 19 esztendős Ági, az eggyel keve­sebb Erika, deltát ahogy mond­ják, három a magyar igazság. Amikor a neje „úgy” maradt, még álmukban sem gondoltak arra, hogy elvetessék az apró­ságot. Hogyne, amikor annyira vágytak egy kisfiúra, aki majd idővel átveszi tőle a malteros- kanalat és a simítót. Arról nem beszélve, hogy szeretett volna Péntek úr javítani az arányon, hiszen a szebbik nem a család­ban 3:1-re vezetett ellene. Elég az hozzá, kisebb-na- gyobb komplikációk miatt az anyuka november 22-én befe­küdt a karcagi kórház szülésze­tére. Ápolták, gondozták, jó ke­zekben volt, így érkezett el de­cember 10-e. Ä férj ezt tudta, be is utazott a két lánnyal, mert kiderült, a feleségét császározni kellett. Talán fél egy lehetett, amikor megkérdezték egy szőke hajú nővértől, megvan-e már Péntek Mihályné kicsije. Rájuk nézett, és azt mondta:- Bizony meg. Kisfiúk szüle­tett, Viktor... Péntek uram ezt hallva, csak azért nem ugrott az égig, mert annyi kilóval ez már nehéz lenne, de rögtön szólt az egyik lányának: eredj, telefonáld meg a jó hírt haza, Igarra: a harma­dik gyerek fiú! Kissé furcsállotta, meg sem mutatják, noha később azt is megtudta: 48 centi, 2 ezer 650 gramm a család legkisebb tagja. Pillanatokra bemehettek az asz- szonyhoz is, akit elaltattak, és ő is megtudta a hírt. Ácsorogtak, várakoztak, hogy majd csak megmutatják a gyereket, amikor fél 3 körül jött egy doktornő. Akkor tudták meg: bizonyos légzési zava­rokkal érkezett e világra a jö­vevény, úgy hogy irány Szol­nok, a Hetényi. Pontosabban inkubátorban viszik. Volt ott két mentős, meg vagy 4 nővér, amikor az egyik megjegyezte, ahogy szállították:- Szép kislány ez a Daniella, kedves apuka! Péntek Mihály kőműves uram alatt forgott a világ, és va­lami olyasmit mondott: nem er­ről volt szó. Nem Daniella, ha­nem Viktor. Értse meg uram, az egy másik baba, korábban szü­letett, és ő is elég komplikáltan érkezett a világra. Bizony ez a módosítás az apukát nem elégí­tette ki: végül is az egyik kon­tyos hölgy (nővér, asszisztens?) azt javasolta: menjünk a főor­vos úrhoz, tegyünk pontot az egész végére. Pontot is tettek, és kiderült, tévedés történt, az egyik nővér rosszul tájékoztatta az apukát. Péntek Mihály szerint ráadásul senki nem kért elnézést, így enyhén szólva haraggal távo­zott. Nem beszélve arról, hogy Tiszaigaron már mindenki tudta Viktor érkezését, és egy­más után kérdezték:- Na, hogy van a kisfiú? Ezután bonyolult magyaráza­tok következtek, hogy nem fiú az, hanem lány. Volt, aki el­hitte, más csodálkozott: mikép­pen lehetett pár óráig fiú egy gyönyörű ifjú hölgy? Ennyire becsicsentettél, Mihály? Egy szó mint száz, felkeres­tük a kórház illetékesét az igaz­gató-főorvost is. Érkeztek az akkor szolgálatban lévők is, és elmondták: elnézést kért a fő­orvos úr az érintettek nevében is, szóval történt valamilyen megkövetés. Lehet, erre a felaj- zott állapotban az édesapa nem emlékezett. Lehet. Én elfogadom, elhi­szem a magyarázatot, és azóta az igari kőműves is aludt már párat az egészre. Egyébként Daniella Szolnokról hazatért, imádja az anyatejet. A család kedvence, mert csodaszép, egészséges baba, és ami nem mellékes, már 3 kiló 40 deka. Az ügynek mi a tanulsága? Talán akad, ami nem elhanya­golható. Egy lány nem fiú, ahogyan nekem azt a Szabó gyerekek egykoron elmagya­rázták. Mert, ha nincs ez a rossz információ - a nővér valószínű a korábbi szülésre emlékezhe­tett -, nincs a névcsere sem. Szóval oda kell figyelni min­denkinek, mit is mond. És a mindenkiben mindenki benne foglaltatik, aki egy kórház osz­tályán dolgozik. Daniella pedig nőjön nagyra, legyen egészséges, szép lány, mint a nővérei! És ha majd ti­zennyolc év múlva párt választ, esetleg meghív az esküvőjére - és még élünk - istenuccse el­megyünk. Elvégre olyan cere­mónián még nem voltunk, aki az első tájékoztatás szerint fiú­nak született, de végül is kide­rült a színtiszta, meztelen igaz­ság ... D. Szabó Mikló^- Kedves Tanárnő! Áruljuk el az olvasóknak is: egy boldog apuka ül itt Önnel szemben. Néhány alkalom, hogy foglal­kozott a kisfiámmal, s csak úgy susog az s, sziszeg az sz hang! A „Zúza” néniből is Zsuzsa néni lett. Mit szól ehhez? Fülöpné Ferencz Zsuzsa szolnoki logopédus-gyógype­dagógus:- Hármunk munkájának a gyümölcse ez. A gyerek, a szülő és logopédus együttmű­ködése rettentően fontos. Ha bármelyik kiesik, a siker már nem garantálható.- Nehéz mesterség a logo­pédusé?- Én szeretem. Kicsit fá­rasztó estére, mire az ember ha­zamehet. Amikor benne va­gyok, és új gyerek, új csoport jön, akkor nem. Akkor nem fáj a fejem, nem fáj a derekam, csak a gyerekek a fontosak.- A gyerekek, akik 3-4 éve­sen ülnek be a 45 perces fog­lalkozásra, egy-egy igazi tan­órára. Nagy többségük szíve­sen. Minek köszönhető ez?- Ezek az órák egyéniesített csoportfoglalkozások, hiszen minden gyerekhez meg kell ta­lálni a megfelelő hangot. Nem „intenzíven bombázzuk” őket 45 percen keresztül, hanem a csoportos és egyéni foglalkozá­sokat váltogatjuk, a játékosság elvének - ami a teljes szaba­dosságtól távol áll - a gyerekek életkori szintjéhez igazodó fi­gyelembevételével. Nehezebb a munka, nagyobb koncentrációt kíván, ha a hároméves mellett négy-ötéves, esetleg elsős és másodikos is van a csoportban.- Hogyan lett gyógypedagó­gus? Hiszen lehetett volna bármi más.- Külkereskedőnek készül­tem annak idején, egy pont hi­ányzott a felvételinél. Aztán lát­tam egy csodálatos filmet a bu­dapesti gyógypedagógiai főis­koláról, Montágh Imre beszélt nagyon szépen, és megtetszett. Gyors pályamódosítás után ide felvételiztem. Azóta sem bán­tam meg. Több alkalmam lett volna, mégsem cseréltem fel más munkakörrel a tanítást. A gyakorlat az, ami kell nekem.- Van a családjában peda­gógus?- Igen, a szüleim, akik nem örültek a döntésemnek, mert igen nehéz munka a pedagó­gusé. Azon meg teljesen meg­döbbentek, hogy annak is a ne­hezebbik ágát, a gyógypedagó­giát választom. Azóta belenyu­godtak, sőt, örülnek neki. Szol­nokon én voltam az első logo­pédus, és azóta is itt vagyok az első munkahelyemen.- Hány éve már ennek?- Pontosan húsz éve, ’74 óta.- Mennyire ismert ez a Liget úti iskolában igénybe vehető beszédjavítást segítő terápiás lehetőség a szülők előtt?- A húsz év eredménye már megmutatkozik. Nagyon sok A szolnoki Széchenyi-lakótele- pen él egy család, Simon Béla és felesége, két súlyosan beteg gyermekükkel, Bélával és Ró- berttel. ’83 decemberében de­rült ki a nagyobb fiúról, hogy beteg, a kisebb akkor még fél­éves volt. Az édesanya harca ekkor kezdődött, s a mai napig tart. A férj a Szolkom Rt.-nél dol­gozik, nettó keresete 17 ezer fo­rint, a családi pótlék 11 ezer, az anya jövedelme 7 ezer. így ösz- szesen 35 ezer forint jövede­lemből élnek, ami vajmi kevés, ha figyelembe vesszük a két súlyosan beteg gyermeket. Béla és Róbert ugyanis izomsorvadásban szen­ved, mindkettőnek úgy­nevezett „üvegcsontja” van, ami annyit tesz, hogy saját testsúlyukat sem képesek megtar­tani. Mondhatni, a szo­ismeretterjesztő anyagot készí­tettünk, tanfolyamokat vezet­tünk óvónőknek, tanítóknak. Ma már nem gondolják a szü­lők sem azt, hogy itt valami rossz történhet. Sőt: többszörös túljelentkezés van minden év­ben. Nálunk a tanév közben is folyamatosan cserélődnek a gyerekek, amint elmúlik a be­szédhibájuk.- Gyere, beszélgessünk! - ez a címe annak a gyakorló­könyvnek, amelynek egyik társ szerűje. A kiadvány ’91-ben jelent meg, hátlapján az olvasható, hogy nem csak beszédhibás, hanem gyenge beszédkészségüek számára is ajánlják szókincsfejlesztés, -bővítés céljából.- Pályázatra készítettük, ma­gánkiadásban sikerült megje­lentetnünk ezt a tankönyvet. Vannak tanintézmények az or­szágban, ahol iskolaelőkészítő csoportokban használják. Az a tapasztalatunk: ha a nem be­szédhibás, nagycsoportos gye­rekekkel ezt végigdolgozzák a szülők a családban, már óriási lépést tesznek a könnyebb isko­lakezdés érdekében.- Térjünk vissza a minden­napokhoz. Kudarcélmények - amelyek egy szakmában sem kerülhető el igazán - érik-e?- Természetesen vannak ku­darcok, hisz ez viszi előre vala­hol a munkát. A legfájóbb, ha a szülő elkedvetlenedik, mert ilyenkor a pedagógusnak dupla energiával kell dolgozni a gye­rek érdekében. Az „r” hang kia­lakítása a legnehezebb.- Konkrét példa a sikerre?- Tavaly került hozzám egy középsúlyos nagyothalló kisfiú, aki nem beszélt, csak mutoga­tott és hümmögött. Sikerült megfelelő hallókészülékkel el­látni, azóta csodálatosan beszél mondatokban. A három és fél évet most töltötte be, telefonon beszélgetünk. Ezekkel az eredményekkel a szülőkben is lehet tartani a lelket, lehet segí­teni, hogy elviseljék a gyerek másságát, akit nem kell a nor­mál közösségekből így a speci­ális intézményekbe kiemelni. bábán lévő franciaágy a világuk, melyet a szülők minden anyagi áldozatot meghozva próbálnak színesebbé tenni. A gyerekek­nek videót vettek, legókat, könyveket és számtalan más já­tékot. A fiúk egy darabig jártak iskolába, de állapotromlásuk után már nem tudták vállalni a mindennapos bejárást, így édes­anyjuk otthon tanítgatta őket. A srácok gyönyörűen rajzolnak, annak idején, míg a nagyobb fiú a kezét tudta használni, rajzver­senyt is nyert. Értelmes, nyitott természetszerűleg a család is együtt maradhat.- Mikor érdemes idehozni a gyerekeket?- Ha nem beszél egy kisgye­rek, vagyis 8-10 szónál többet nem használ, akkor a két és fél, hároméves kor között. Ha be­szél, de sok hangot téveszt vagy nem ejt, más hanggal helyette­síti, akkor négy-négy és fél éves korban kell elkezdeni a gyakorlást. Ha csak a sziszegő hangokat - sz, z, c, s, zs, cs illetve az r, 1 hangokat nem ejti, arra elég iskola előtt egy-más- fél év. Gyereke válogatja. Azt szoktam mondani, inkább hoz­zák el egyszer úgymond feles­legesen, mint hogy kimaradja­nak. Sajnos eléggé gyakori, hogy ötéves korú gyereket hoz­nak úgy, hogy 18-20 hangot nem ejt, amit egy év alatt képte­lenség helyrehozni. Téves eszme az óvónők egy részének körében az is, hogy mivel keve­sen vagyunk, csak nagycsopor­tosokkal foglalkozunk.- A szülök részére mit lát a legnagyobb gondnak?- Mivel a logopédiafoglal­kozások nincsenek benne a kö­telező alapellátásban, munka­idő-kedvezményt nem lehet rá kérni. Ezért, hogy elhordhassák ide napközben a gyereket, ko­moly családi szervezésre van szükség. Maradnak is ki gyere­kek amiatt, hogy ezt a nehézsé­get nem tudják áthidalni. Aki viszont látja az eredményt, az mindenképpen megoldja. Meg­térül ez majd az iskolában, hi­szen a beszédjavítással meg­előzhetők az olvasási, írási, számolási nehézségek.- Beszélni valóban nehéz?- Beszélni nem nehéz, de jól, és szépen, választékosán be­szélni meg kell tanulni min­denkinek. Beszélgessünk sokat a gyerekünkkel! Időhiányra hi­vatkozva egyszerűbb a videót, magnót bekapcsolni, de az élő beszédnél, élő mesénél nincs hatékonyabb, amit bárhol - utazásnál, parkban, a konyhai munka közben - lehet alkal­mazni. Kép és szöveg: Simon Cs. József gyerekek. A Népjóléti Miniszté­rium támogatásával sikerült két elektromos tolókocsihoz hozzá­jutniuk. A szülők nem tudnak belenyugodni, hogy gyermekeik gyógyíthatatlan betegek, az édesanya számtalan levelet kül­dött már Amerikába, Csehszlo­vákiába, Ausztráliába, Svájcba. Annak idején voltak is egy hó­napig Csehszlovákiában, de en­nél többre nem futotta anyagi helyzetükből. Most felcsillant a remény. A Svájcban lévő ENSZ Gyermekügyi Intézet keretében működik egy központ, amely a külföldi gyógyí­tásokat koordinálja, itt találtak rá arra a New York-i professzorra, aki csont- és izomspecia­lista. A gyógykezelés három hónapig tartana, az útiköltség sem kevés. A szülők most keresik a lehetőségeket, és várják a segítséget. Segítségre várnak a szülök és a gyermekek Megmenthető életek Fülöpné Ferencz Zsuzsa: „A gyerek-szülő-logopédus hármas együttműködése nélkül a siker nem garantálhatót”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents