Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-29 / 306. szám

1994. december 29., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal „Fejétől büdösödik a hal, de a farkától pucolják?” A tiszaderzsi gazdák gondjai A feleimben szereplő kijelentés - igaz, hogy nem kérdőjelesen - a tiszaderzsi Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet közelmúlt­ban megtartott közgyűlésén hangzott el. A tiszaderzsi gazdák közül azok, akik úgy gondolták 1992-ben, hogy életben hagy­ják egyetlen munkaadó reményüket, a „közöst”, s nem lépnek ki a szövetkezetből, most csalódottak. Miután a volt téesz végnapjait éli - ugyanezen a közgyűlésen hangzott el, hogy az Agronex Rt. Szolnok, mivel hitelei visz- szafizetését nem látja biztosí­tottnak, kezdeményezte a szö­vetkezet felszámolását úgy érzik, hogy kicsúszott a lábuk alól a talaj. „Elherdálták a kö­zös vagyonúnkat” - fogalmaz­tak nagyon keményen, amikor meghívásukat elfogadva, meg­hallgattam őket. Vagyonkiárusítás önhatalmúlag? N. Fazekas Mihály, a helyi földkiadó bizottság elnöke:- Nekem az a legnagyobb gondom, hogy az 1993-as köz­gyűlés jegyzőkönyve nem volt hitelesítve. Ezek után az elnök úgy alakította azt - vélemé­nyem szerint -, hogy jogtalan intézkedéseket hajthassanak végre. Nevezetesen: a tagság tudta és beleegyezése nélkül, vagyontárgyainkat önhatalmú­lag adták el. A felügyelőbizott­ság sem működött ebben az időszakban. Ezért kezdemé­nyeztük egy újabb közgyűlés összehívását, mely őszintén be­számol arról, hogy mi lett az 1992-ben még meglévő vagyo­núnkkal. Hogyan adhatták el az állattenyésztési telepet tudtunk nélkül az állatokkal együtt, ho­gyan kelt el a szárító, a nagy­szín, mi lett a gépekkel és a rak­táron lévő milliós készletekkel? Ezért is alakítottunk egy 11 fős bizottságot, melynek az elnöke én lettem, a közgyűlés szava­zása alapján. No meg azért, hogy ellenőrizhessük a felszá­molók munkáját. Szeretnénk azt is megtudni: a vezetők, ha már korábban tudták, hogy ilyen „csehül” állunk, miért húzták eddig az ügyet? Ács József — 1964-ben lépett be a téeszbe - bizottsági tag:- Mi a tudatlanságunk áldo­zatai vagyunk. Most már bizton állíthatom, hogy azok jártak jól, akik ’92-ben kivették a vagyon­részüket, mert nekünk azóta „jól alánk vágtak”. Potom pén­zért adták el a vagyonunk jó ré­szét. Kérdem én: azért dolgoz­tunk 30-40 évig, néha ingyen is a téesznek, hogy most ne le­gyen tehenünk, istállónk, gé­pünk? A mi bűnünk azért nagy, hogy korábban nem álltunk a sarkunkra. Most már fújhatjuk! De a vezetők is megmond­hatták volna: nézzétek, így ál­lunk, akkor jártok jobban, ha kiveszitek a vagyonrészeteket. Most már fújhatjuk, mert sem­mit sem ér, a szövetkezet a fel­számolandó vagyonából jó, ha a hiteleit és a tb-tartozásait ren­dezni tudja... Németh Mihály - 1959 óta téesztag - bizottsági tag:- Verhetem én is a fejemet a falba! 270 ezer forintom úszott el így. Itt nem úgy mentek a dolgok, mint máshol. Igaz, ki­osztották nekünk is ’92-ben a kérdőíveket, hogy mit válasz­tunk: kilépünk, maradunk vagy új formában szövetkezünk? Ám azt senki nem mondta el ne­künk, hogy miképpen megy is az. Csak azt tudnám: miért vár­tak eddig? Most valóban ki- semmiztek bennünket, holott mi abban bíztunk, hogy jobban járunk akkor, ha együtt mara­dunk. A felszámolás alatt álló Kos­suth Mezőgazdasági Szövetke­zet elnökének, Bakos Lászlónak - aki tudott a dolgokról - is volt mondanivalója az üggyel kap­csolatban:- Megértem valahol a gaz­dák elkeseredését, csalódottsá­gát, indulatait, de hogy idáig ju­tottunk, az egy hosszabb fo­lyamat eredménye. A gyökerek egészen 1975-ig nyúlnak visz- sza. Kényszerpályát követő csődeljárás Annyit azért szeretnék le­szögezni: mivel én ’92 végén lettem elnök, úgy érzem, két év alatt nem lehetett olyan kapitá­lis hibákat elkövetni a vezetés­nek, ami önmagában követelte volna a a csődeljárást. A köz­ismert állami intézkedések, a tulajdonviszonyok tisztázatlan­sága miatt kényszerpályán mo­zogva jutottunk idáig - mondta, mielőtt feltettem neki kérdései­met.- Miért kulcsfontosságú az 1975-ös dátum?- Ekkor egyesült a derzsi Kossuth téesz az abádszalóki Leninnel. A 11 ezer hektáron gazdálkodó szalóki szövetkezet azonban nem nagyon fejlesz­tette a derzsi területeket. ’89-ben vetődött fel az önálló­ság kérdése, az országban első­ként a tiszaderzsi Kossuth vált le egy nagy gazdaságról. Az akkori elnök, Szenczi Lajos, Szabó István agronómus és jó­magam mint főkönyvelő, a já­ratlan út összes nehézségével intéztük a szétválást. A lényeg az, hogy 1990-re 93 milliós eszközállománnyal ez sikerült. Ennek azonban 47 százaléka meliorációs fejlesztés volt. A 135 aktív tag tehát 50 milliós vagyonnal, 2200 hektáron kez­dett el gazdálkodni. Ekkor üzemeltettünk még egy bőr­díszműüzemet is. 1990-et még 2,7 millió forintos nyereséggel zártuk. A követező évben aztán a kormány megszüntette a ked­vezőtlen adottságú téeszek do­tálását. Lényegében ekkor kez­dődtek el a derzsi gazdák gond­jai, mert ez önmagában 6,7 mil­lió kiesést jelentett, amihez jött még az aszálykár és végre kel­lett hajtanunk a központi intéz­kedéseket is. Csak a kárpótlás miatt 1280 hektárra csökkent a földterületünk. Ezt tetőzte még, hogy a főként szovjet exportra dolgozó bőrüzemünket is be kellett zárni az ismert esemé­nyek miatt. Eszközeinket külső szakértő cég értékelte fel. Ma­gánvéleményem, hogy a köz­ponti szabályozók miatt illegá­lisan magas árakon.- A gazdák azt mondják, hogy verik is a fejüket a falba, hogy nem vették ki ekkor va­gyonrészüket.- Pedig megtehették volna, mint az a hat ember, aki így cselekedett. De már nekik is készpénzben kellett kifizetni a 42,5 százalékot, ami ezeket a vagyonrészeket terhelte. Jelzáloggal terhelt hitelfedezet- Miből adódott ez a teher?- Csak úgy tudtuk biztosítani a ’92-es év biztonságát, hogy traktorainkat lízingeltük. Ekkor még bíztunk abban, hogy vissza tudjuk ezeket vásárolni. Sajnos nem így történt. Továbbra is fokozta nehézségeinket az aszálykár, ami miatt csak hite­lekkel tudtunk működőképesek maradni. Lényegében ebből állt össze a fenti teher. ’92 őszére olyan helyzetbe kerültünk, hogy a bank már nem folyósí­tott hitelt, s jelzáloggal terhelte a fedezetként beszámított álló- és forgóeszközeinket is.- Az állattenyésztési telepet, állatállományt, a nagyszínt, a szárítót, a gépeket, amiről a gazdák azt mondják, potom pénzért adták el.- Ezeknek az árait maga a pénzintézet állapította meg. Hi­ába ragaszkodtunk volna a ’92-es árainkhoz, mert azok, mint említettem, irreálisan ma­gasak voltak. Elég, ha az iroda­épületet említem: ’92-ben 4,2 millió forintot ért hivatalosan, most pedig 1 millióért sem kell senkinek. A lényeg az, hogy amikor megtörtént a banki pénzügyi átvilágítás, csak azo­kat a vagyontárgyainkat értéke­sítettük, melyek a gazdálkodás szempontjából nem voltak kulcsfontosságúak. Jogilag rendezetten, reális árakon. Er­ről azonban tájékoztattuk a tag­ságot. Az az állítás tehát, hogy önhatalmúlag herdáltuk el a vagyont, nem állja meg a he­lyét. Itt van a hivatalos jegyző­könyv aláírva.- A hír azonban ment a falu­ban: ezt eladták, azt eladták . . .- Ez így is volt, de értsék meg, hogy teljesen jogszerűen. A félreértést az okozhatta, hogy időben elhúzódott ez az egész. Minden eladásnál nem hívhat­tunk össze közgyűlést. Csak terv maradt a kft.-vé alakulás- Mikor látszott, hogy immár reménytelen a helyzetük?- Miután a részaránytulajdo­nok is kiosztásra kerültek, 526 hektárra csökkent a földterüle­tünk. Ez olyan kevés volt már, hogy a pénzügyi átvilágítás is rámutatott: önállóan nem tu­dunk kilábalni a bajból. Igaz, újabb belső átszervezéssel ke­restük a megoldást. Kft.-t kívántunk létrehozni, de a tagság zöme nem vállalta a fejenkénti 30 ezer forint befize­tését, amely a nyugodt gazdál­kodást biztosító reorganizációs hitel felvételének feltétele lett volna. Mint említettem, a ’93-as évre a bank nem adott hi­telt, de a szolnoki Agronex Rt. még hajlandó volt finanszírozni bennünket. Az év végére azonban már ők is visszaléptek, hiszen nekik sem tudtunk fizetni. Elég, ha annyit mondok, hogy 1993-at 18 milliós veszteséggel zártuk, amiből csak a banki kamat 12,5 millió volt. Az Agronex, mi­után maga is pénzügyi gondok­kal küszködött, ekkor kezde­ményezte a felszámolás beindí­tását.- Nem működött már ekkor a felügyelöbizottság?- Ekkor még igen, vezetőjük 1994 elején lett munkanélküli, majd ezek után munkahelyet változtatott. A bizottság két tagja a helyén maradt. A csőd­eljárás beindulásával azonban működésük lényegében feles­legessé vált. Három év kínlódás után felszámolás Olyan helyzetbe jutottunk, hogy sorsunkról a felszámoló­biztos dönt.- Utalva a halas hasonlatra, azt kívánja mondani, hogy olyan kényszerpályán mozog­tak, mely szimbolikusan fogal­mazva, fokozatosan vonta el a haltól a vizet, ezzel együtt az oxigént is?- Sajnos igen. Ám ezzel a térség minden szövetkezete így volt. Akinek nagyobb tartaléka volt, az még „él”. Sajnos mi hi­ába vártunk olyan intézkedé­sekre, melyek megszüntetik az utóbbi három év létbizonyta­lanságát. Azt kell mondanom, törvényszerű volt, ami Derzsen bekövetezett.- Akkor. a gazdáknak igaza van, vagyonjegyük semmit sem ér.- A felszámolás eredménye­ként, kifizetve a hiteleket és a tb-tartozást, ha még marad pénz, akkor lehet csak értéke vagyonjegyüknek. Sajnos azt kell mondanom, erre nagyon kevés az esély.- Miért nem szóltak erről ko­rábban? Ez a másik panasz.- Mi mindig reálisan tájékoz­tattuk a tagságot, nem titkoltuk bajainkat. Talán ha korábban, saját magunk kezdeményeztük volna a csődöt... Ám az az igazság, hogy mi is bíztunk az együttmaradásban. Megfelelő állami kezelés hiányában azon­ban ez lett a sorsunk.- Miben bízhat a derzsi em­ber ezután, hiszen nincs más reménye, mint a föld?- A szolnoki Graminis Bt. vásárolta meg az istállót, az ál­latállományt, a nagyszínt és a szárítót. A félreértések tisztá­zása végett mondom, hogy csak szeptemberben, mert addig csak bérelték ezeket. Ők 350-400 hektáron szeretnének gazdálkodni, amihez 30-40 embert kívánnak alkalmazni. Kizárólag derzsieket. Ez is segíthet valamit a gondokon. Valamit. Percze Miklós Szégyenkő Szentgyörgyön A jászalsószentgyörgyi római katolikus templom kertjének délnyugati sarkában, az évszá­zados tölgyfa tövében egy lát­szólag semmitmondó lapos, szivar alakú bazaltkő hever. Ma már csak a község idősebb la­kói emlékeznek eredeti rendel­tetésére: két évszázadon keresz­tül ez volt a község szégyen­köve, amelyre a „kisebb” bűn- cselekmények elkövetőit állí­tották fel a közmegvetés kifeje­zése céljából. A szégyenfa, szégyenkő - a köznyelvben pellengér - ha­zánkban a késő középkor is­mert büntetőeszköze volt, amely a helyi elítéltek megfe- nyítésére és megszégyenítésére szolgált. XVI. századi kezdetek után használata a XVIII. szá­zadban vált általánossá. Ez idő tájt az állam közigazgatási és igazságszolgáltatási tevékeny­sége bár meghatározó volt, de csak szűk köre terjedhetett még ki. így maga a népi társadalom, a falvak közössége teremtett meg bizonyos közigazga­tási-igazságszolgáltatási for­mákat és tisztségeket. A szé­gyenfa vagy szégyenkő is a ko­rabeli falvak és városok arcula­tához tartozott, s szokás szerint vagy a piactéren, vagy a köz­ségház előtt, ritkábban a temp­lom közelében vagy a malom mellett állott. Általában egy­szerű fa- vagy kőoszlop volt ez, néha - mint Jászalsószentgyör- gyön is - elfektetett helyzetben. Egyrészt a büntetőhatalom jel­képéül szolgált, másrészt na­gyon is konkrét szerepet töltött be a büntetés végrehajtásában: hozzáláncolták, mellé- vagy rá­állították az elítéltet, hogy fel­hívják a közösség figyelmét a bűnösre, s egyben meg is szé- gyenítsék azt. Gyakran - első­sorban lopásért, káromkodá­sért, becsületsértésért stb. - a poroszlók is itt mérték ki a ta­nács által megszabott pálca- vagy korbácsütéseket. Alsó- szentgyörgyön a férfiakat szo­kás szerint pálcával vagy bottal, a nőket pedig korbáccsal sújtot­ták. A községi protokollum (jegyzőkönyv) a büntetés e faj­tájának számtalan esetét őrzi, közülük most egy 1764. októ­ber 8-i bejegyzést idézünk: „Vanger llus, a Fejes János menye jó 25 korbáccsal meg- csapattatik azért, hogy mind Fejest a gazsullyal meg szur­kába, Fejesnét is össze karmo­zsálta s irtóztató mocskos szó­val az öreg asszonyt tsúfolta is, ezért a most említett büntetést, ha pedig ennek utána olyan rajta tapasztaltatik, valahány­szor annyiszor ezen büntetése meg fog dupláztatni.” A mintegy 110 cm hosszú, 60 cm széles, nem faragott, csupán a durva megmunkálás nyomait magán viselő alsó- szentgyörgyi szégyenkő még egy vonatkozásban fontos lehet számunkra: a szakirodalom ma hazánkban csak néhány ilyen, napjainkig fennmaradt népi büntetőeszközt ismer. Közülük kettőt a kiskunfélegyházi, egyet pedig a nyíregyházi múzeum őriz. így aztán ez az egyszerű és látszólag nem sokat mondó kődarab, mint néprajzi tárgyi emlék méltó társa lehet az alsó- szentgyörgyi templomkert fel­becsülhetetlen értékű „hivata­los” műemlékeinek. - törő ­Naptárlapozgató Naptárt tartok a kezemben. Ismét zökken egyet az időke­rék, s a tavaly jól begyakorolt évszám ma már nem érvé­nyes. Tudom, megbotlik majd a nyelvem, amikor hirtelen ki akarom mondani az újat. Gyakran fogom használni a radírt is, ha leveleim végére téves dátumot firkant a meg­szokás. A naptár szerkezete jól át­tekinthető. Oldalanként két oszlopban sorjáznak az össze­tartozó információhordozók: a növekedő hányadikák, az ismétlődő vasár- és hétközna­pok. Aztán itt vannak a hozzá­juk rendelt, egyértelműsített fogalmak, a hagyományőrző vagy új keletű utónevek s a piros betűs ünnepek. A tucat­nyi fejezetcím, a hónapok el­nevezése jól láthatóan ki­emelkedik a szövegkörnye­zetből. Figyelmeztet a szünte­len változásra. Az állandót keresem. Forgatom a friss nyomtatású naptárt, a tö­meggyártás nekem jutott pél­dányát. A legelső egyedi da­rabra gondolok, és visszauta­zom a történelembe. Az idő­számítás kezdetét, emlék­szem, alaposan belém suly­kolták az iskolában. Aztán a fontosabb stációkat, persze éppen mikor mi volt a fontos és kinek ... Bebifláztam. Próbáltam volna mást tenni! Sohasem tudtam pontosan el­igazodni a tudományos világ­képek sokféleségében, a gyorsan változó felfogások és tézisek miértjében. Ennél sokkal jobban vonzottak a le­gendák, a határtalan emberi fantázia szüleményei, a bizo­nyíthatatlan és a félelmetes. Relatíve hosszú időt kellett ahhoz megélnem, hogy ösz- szeegyeztessem magamban a kettőt. Közben tudathasadá­sos állapotba kerültem. A naptár kitalálójának sem lehetett könnyű dolga! Mi­közben szakadatlanul figyelte az égitestek mozgását, s a ma­tematikát hívta segítségül pá­lyájuk kiszámításához, fejet hajtott a megmagyarázhatat­lan, az „elhiszem” előtt. Ma­radandó művet akart alkotni, amelyet sohasem kell az utó­kornak újraírnia. Relatíve rö­vid életem során azonban már sokan, sokféleképpen igye­keztek belejavítani. Pörgetem a naptár lapjait. Nézegetem a parcellákra osz­tott évemet, az ettől eddigie­ket, a most muszájokat és a netovábbokat. Karók, cölö­pök, oszlopok, korlátok ... Kijelölték az utamat. Ha jót akarok magamnak, nem térek le róla! Csak járnom kell rajta bátran, bizalommal. És annak rendje-módja szerint megér­keznek majd a korán sötétedő délutánok is. Addigra talán a frekventált pontokon kigyul­ladnak a vezérfények, gon­doskodnak a biztonságomról. Az évszakok pedig - ahogy annak lennie kell - szabályo­san fognak váltakozni. Ha el­jön az idő, könnyezve szem­benézek a nappal, s a saját ár­nyékomból tudom majd, hány óra. Váratlanul forgószél tá­mad? Sebaj! Egy pillanatra ugyan megingatja az egyensú­lyomat, de a huzatra érzékeny fülemet feltűrt gallér védi. Á hajnalok oltalmazó párája hamar felszáll, és én újra megtalálom a kitaposott ös­vényt. Ellapozok a mától, a közeljövőmbe érkezem. Név­napok állnak sorfalat, elfor­dulnak egymástól az arcok. Évfordulók kiáltanak rám mindenfelől: „Ne felejts el!” Hm ... „Már nem szeret­lek!!!” Hm . .. hm ... össze­keverednek a hangok. Melyik mit mondott? Ujraszületni, vagy meghalni ... Nem mindegy! Rendet kellene raknom önmagámban, hogy eligazod­jam valahogy. A fenébe is, csak bonyolítanám, agyon­szervezném ezt a vacak kis életem! Hirtelen becsukom és zsebre vágom a naptárt. Miks Mária Megjelent a Versmondó „Most, hogy a rádiót és a televíziót nálunk is elöntötték a för­telmesnél förtelmesebb reklámok és más produkciók, remélem, kialakul egy réteg, amelynek elege lesz a színvonaltalan kelle­meskedésből, bájolgásból, az agymosó reklámból és zenéből.” Az idézet a Versmondó című folyóirat e havi számából való. Abból az interjúból, amelyet a Magyar Rádió főrendezőjével, Varsányi Anikóval készített Kiss Péter Ernő. A főrendező meggyőződése: a Csúcs-rádió az elmúlt másfél évben művé­szetellenes politikát folytatott. Az Országos Versmondó Egyesület lapja tanulmányt kö­zöl a drámapedagógiáról, a ma­gyar ősköltészet nyomairól, értékelő beszámolókat hoz Em­lék és varázslat címen az idei Radnóti vers- és prózamondó versenyekről. Versenyekből szerencsére jövőre sem lesz hi­ány. Tavaszi megrendezéssel hat verseny felhívását teszi közzé a lap. Bemelegítés,gya­nánt itt vannak a téli esték. Gyakorlati tanácsokat ad a fel­készülési időszakhoz Beszéd- technika című írásával Bodor Palkó Pál. A mindössze máso­dik évfolyamában járó Vers­mondó Könyvről könyvre ro­vattal is jelentkezik. Az ismer­tetők a versbarátoknak adhat­nak ötletet egy-egy új irodalmi kiadvány megvásárlásához. A folyóirat kivehető melléklete - a legrégibb összefüggő nyelv­emlékünk - a Halotti Beszéd és Könyörgés eredeti és mai nyelvre lefordított szövegét tar­talmazza. S. Cs. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents