Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-10 / 291. szám

8. oldal Kulturális Panoráma 1994. december 10., szombat művelődés fontos stratégiai ágazat Ésszerű rangsorolás - a lehetőségeken belül Nyílt titok már - hiszen újságokban, tv-ben is hírül vehettük hogy a következő esztendőre igen szűkösek lesznek az oktatás, a kultúra, a művelődés pénzügyi lehetőségei. - Mit tehet ilyen körülmények között e fontos stratégiai ágazat? - ezt kérdeztük Gábor Józseftől, a Művelődési Minisztérium államtitkárától.- A hír igaz, de nem csak itt és nem csak most, hiszen világ- problémáról van szó egyrészt, másrészt pedig ha visszatekin­tünk évek, évtizedek távlatába, azt kell látnunk, hogy soha nem volt ennek a tárcának annyi pénze, amennyit szeretett volna, és amennyire szüksége szerint jogosan igényt is tartha­tott volna. Talán csak az annyi­szor emlegetett Klebelsberg Kunó, egykori kultuszminiszte­rünk tehette meg annak idején, hogy szinte pénzügyminiszteri jogkörrel felruházva használt fel a pénzt tárcájának, és nagy­részt tőle függött, mennyit jut­tatnak a többi tárcának az akkor is szűkös keretből. Másként ez nem lehetett az évszázados kul­turális elmaradottság idején, mikor minden másnál fonto­sabb volt, hogy e területen a lé­péshátrányt behozza Magyaror­szág. Ma más a helyzet, bár a közpénz, az elosztható pénztö­meg ma sem sok, sokan tarta­nak rá igényt, és nem mi hatá­rozzuk mg, ki mennyit kap.- Az alku jószerével lezajlott, és sokan támadják Önöket az- rét, hogy nem elég eredménye­sen lobbyztak, hiszen csak 7 százalékot sikerült szerezniük a költségvetés összegéből.- Ez igaz, de nem amiatt kap­tunk ennyit, mert nem harcol­tunk, nem indokoltunk, egysze­rűen nem volt több pénz. A mi területünknek nagy a költségve­tési függősége, kiszolgáltatot­tak vagyunk. Bármilyen jogos igényeink vannak, figyelembe kell venni, hogy a népjóléti, környezetvédelmi és a többi tárcának legalább olyan fonto­sak feladatai. Végül is az újra­elosztható rész egynegyedét el­hoztuk, és ez az arány nemzet­közileg sem rossz. Minden el­lenkező híreszteléssel szemben még azt is állíthatjuk, hogy po­zitív diszkriminációt alkalmaz­tak velünk szemben.- Tehát annyiból kell gaz­dálkodniuk, amennyit kaptak, a takarón túl nem nyújtózkodhat­nak. Milyen megfontolások sze­rint rangsorolnak? Tudnak-e messzebbre tekinteni, vagy csak a napi tűzoltó munkára futja majd úgy, ahogy?- Az összeg nagy részét a felsőoktatás kapja, ez nem vi­tás. Hiszen a szellemi tőke gya­rapítása elengedhetetlen, és szorosan összefügg a gazdaság tartós növekedésének igényével is. Ebben a kelet-európai régió­ban különösen fontos, hogy az oktatás, tudomány bekerüljön az iparba, a kereskedelembe, az egész gazdasági élet vérkerin­gésébe, kritériuma legyen a be- fektétéseknek. Ennek a kis or­szágnak a működő tőke behoza­tala mellett legfontosabb teen­dője a szellemi többlet itthoni gyarapítása, hogy versenyképe­sek legyünk bármilyen piacon. Persze ehhez nem elhanyagol­ható a fogadókészség, az igé­nyes fogyasztó sem. A felsőok­tatásnak nyitottnak kell lennie a gazdaságra és a fogyasztóra is. Tehát - mint mondottam - a megkapott összeg nagy része a felsőoktatásé, ezen túl világ­banki hitellel és külföldi se­géllyel is támogatjuk. Különö­sen szorgalmazzuk, hogy a hu­mán szektor a külföldi segé­lyekből nagyobb részt kapjon, mert a gazdasági szektor hitelt is igénybe vehet.- Néhány konkrét adatot is hallhatnánk?- Abban a helyzetben va­gyunk, hogy kiragadott, össze­hasonlítható bázishoz tudunk viszonyítani, ami 2,3 milliárd volt, erre kb. 1,5 milliárd több­letet kapott a közoktatás. Nagy­részt közoktatás-fejlesztésre, modernizációs programokra, tankönyvkiadásra és persze a szükséges minimumokra. A kultúrát tekintve 1995 egyik fontos feladata a millecentená- riumhoz kapcsolódik, erre 600 millió jut feladatorientáltan, kü­lönféle rendezvényekre, és ez 500 millióval több, mint 1994-ben volt. Ezenkívül sorra került a központi múzeumok rekonstrukciója, ezek is az ezeregyszázadik évfordulóval összefüggésben. Fontosnak tartjuk továbbá a kultúra infra­struktúrájának a fejlesztését, a könyvkiadást, a zenemű- s könyveladást és egyéb háttér­szolgáltatásokat, az ezekkel kapcsolatos raktárfejlesztést, számítógépes rendszerek kiépí­tését, gyártási folyamatok kor­szerűsítését. Az önkormányzatokhoz tar­tozó színházak 200 millióval kapnak többet, de többet kap­nak a vidéki hivatásos zeneka­rok is. Az ifjúságpolitikára 10Ö mil­liós nagyságrendű többlet jut, ezt főként a második európai if­júsági központ létrehozására szánjuk. Ha az 1994. évi eredeti ki­adási előirányzatot vesszük fi­gyelembe, akkor elmondhatjuk, hogy 36 százalékkal nő az 1995. évi eredeti kiadási elő­irányzat a felsőoktatási intéz­ményeknél. Ez lényegében azt jelenti, hogy 28-ról 38 milli- árdra nő a kiadási lehetőségük, vagyis minden forrás figyelem- bevételével ennyivel több pénzből élhetnek meg. (Ebben még nincsenek benne az 1995-től hozzánk kerülő FM és Népjóléti Minisztérium felső- oktatási intézményeinek ada­tai.) Ha a fejezeti előirányzto­kat is figyelembe veszem, ak­kor ugyanez a szám 33 milliárd és 43 milliárd, összességében 30 százalékos növekedés a fel­sőoktatásban. Ez természtesen egyfajta megközelítés, amely­ben két összehasonlítható ada­tot vettünk figyelembe. Tehát azt állítani, hogy a tárca pénzügyi feltételei egyál­talán nem biztosítottak, némi túlzás. Az való igaz, hogy a kul­túra, az oktatás és a tudomány működési feltételei meglehető­sen rosszak, éppen ezért nö­velni kellene a mozgásterét. Ehhez a gazdaságból, a lakos­ságtól és külföldről új többlet- forrásokat kellene szerezni. Nincs sok értelme az államház­tartás deficitjét növelve hada­kozni, és kierőszakolni esetleg egy-két plusz milliárdot más tárca rovásra, ami talán náluk még jobban hiányzik, és itt, ná­lunk sem oldana meg szinte semmit. L. Gy. • • Örömet adni Margitai Ági mosolya Sok-sok emlékezetes, jelentős színpadi és filmszereppel Margitai Ági sugárzó lénye jelen van akkor is, ha már ötödik éve vidéken játszik.- Nekem most a színpadot Miskolc jelenti. Mindig uta­zom, hiszen olyan életformát választottam, amelyben otthont Budapest és évente egy nagy feladatot, szerepet a miskolci színház jelent. (Volt idő, mikor Szolnokon, a Szigligetiben aratta sikereit. - A szerk. meg­jegyzése.) Szakmailag nagyon jó, és nem érzem, hogy fárasz­tana. Ezt tartom természetesnek s egészségesnek, mert viszony­lag kis társulatban mindig más­féle feladattal és másféle embe­rekkel találkozhatok. Most pél­dául az idei színházi fesztivál fődíjasával, Kamondy Zoltán író-rendezővel dolgozom a Sa- lomén. Olyan szerencsém van, hogy kiváló emberekkel dol­gozhatok együtt a zeneszerző­től a kosztümtervezőig, a kore­ográfusig: Melis Jánossal, Bo- zsik Yvettel, s ez számomra kü­lön érték és öröm. Amíg ezt az örömöt érzem, addig utazom.- Pedig ez a lakás marasztal, nem?- Igen, ez bázisom, s életem nagyon fontos helyszíne. Egy barátom, aki évek óta ismer, azt mondta: környezetében ez az egyetlen lakás, amely huszon­négy év óta semmit sem válto­zott. Én, aki mindenben szerte­len vagyok, egy munkáért föl­rúgom az egész életem, ebben valahogy konzervatív vagyok, ragaszkodom ezekhez a búto­rokhoz. A bőrgarnitúrát most nemrégen húzattam át, harmad­szor kapott ilyen színárnyalatot. Kicserélem a padlószőnyeget, de ugyanazt a fajtát vásárolom. A bútorok ott állnak, s felújítga- tom őket, ha valami aprócska bajuk esik, de nem változtak.- Gyönyörűek a képek és az aprócska tárgyak is...- Ez a nyugalmat jelenti, a feltöltődést, ahol szeretek lenni. A biztonságot a sok-sok változ­tatásban. Azt a festményt Kíná­ból hoztam, egy kisvárosban vettem a művésztől, aki félig bénán festett. Ha erre a képre nézek, az egész varázslatos este eszembe jut. Azt a képet ott Ba­lázs Jánostól még a putrijában vettem. Szemethy Imre és Gross Arnold barátaim, és raj­zaikat is úgy nézegetem. Azt a naiv üvegfestményt Erdélyből hoztam, azt a lámpát Franciaor­szágból, s ha ránézek, mindig eszembe jut a történet is.- Akkor sokat utazott.- Rengeteget. Sokfelé és sokszor. Többször voltam Amerikában, Kínában és Eu­rópa szinte minden országában jártam. Most, sajnos, már nem engedhetem meg magamnak, hogy annyiszor menjek, amennyiszer szeretnék, de utazni utazom.- Hogyan sikerült kívül-belül így megtartania magát?- A hobbimból élek, és ez iszonyúan nagy adománya az életnek. Én azt csinálom, amit szeretek. Mindig voltak és van­nak barátaim, akik segítenek. A barátság számomra nagyon fon­tos. A munka is. Én, ha változ­tattam, mindig szakmai okból változtattam. Igényes vagyok, elsősorban magammal szem­ben. Nagyon akarom, hogy ne folyjak szét. Mindig kedvem van valamit tanulni. Már na­gyon korán felismerhettem: a színész egy másodpercig sem élhet a múltjából. Mindig iz­galmas feladatokra vágyom. Most tragikusan élem meg az ország helyzetét. Én még meg­élek, de látom, hogy körülöttem az emberek egyre nehezebben. Ezért kell nekünk, színészek­nek még inkább örömöt meg lelkierőt adni, szórakoztatni. Az emberek egyre nehezebben tudják megvenni a színházje­gyeket, s ennyi pénzből meg a színház nem tud működni, de annál inkább kell csinálni, s ki kell találni mindent, hogy mű­ködhessen tovább. Miskolcon a fél város munkanélküli, és mi telt házakkal játszunk. Ez nagy dolog. Hogyne örülnék, ha ér­zem, hogy szükség van ránk. Faludy György új kötetén dolgozik Faludy György Kossuth-díjas költőnek, huszadik századi lí­ránk élő klasszikusának hosszú évtizedek után csak 1988-ban kerülhetett újra könyvesbolti forgalomba kötete Magyaror­szágon. Elsőként a több mint fél évszázada népszerű Villon-át- költések, majd önéletírása, a Pokolbéli víg napjaim, illetve a Test és lélek című fordításantológiája jelent meg. Azóta rajon­gói, tisztelői olvashatták az 1950-53 között az ávó pincéjében és a recski büntetőtáborban írt Börtönversek, a 200 szonett és a Dobos az éjszakában című köteteket is. Munkatársunk Túrke- vén beszélgetett a költővel, aki a napokban megrendezett saj­tóbál díszvendége volt. nél. Az első száz szonettem az Összegyűjtött versek című kö­tetben jelent meg 1980-ban New Yorkban. A második száz Torontóban volt, jegyzet formá­jában. Mégpedig úgy, hogy csak az utolsó sorok, mivel elő­ször a végét írom meg, akkor ér valamit. Mikor a felkérést kap­tam, tudtam, hogy nem érkezik meg időre kintről a jegyzet­csomag, ezért nekiálltam fejből Faludy György Kossuth-díjas költő megnyitja a bált. Jobbra Finta Sándor szobrászművész, a rendezvény szervezője.- Hogy miként kerültem ide, ebbe az alföldi kisvárosba? Igaz barátom, Obersovszky Gyula költőtársam révén, aki gyakran megfordul Túrkevén. Finta Sándor szobrászművész­nek, a helyi Kevi Kor közéleti lap főszerkesztőjének, a sajtó­bál főszervezőjének a barátja. A kedves meghívást elfogad­tam, és részt vettem az Alkotó­házban is a délelőtti kiállítás­megnyitón.- Ahol könyveit dedikálta, majd este megnyitotta a bált. Végignézte a műsort, azóta pe­dig - annak ellenére, hogy las­san éjfélre jár az idő - fáradha­tatlanul beszélget a keviekkel. Későn fekvő ember Ön?- Talán helyesebb a korán fekvő, későn kelő meghatáro­zás. Ugyanis délben kelek, és délután hárómtól hajnali négy-öt óráig dolgozom. Neki­ülök, és csak verset vagy csak prózát írok. A kettő egyszerre nem megy. A költészetben nin­csenek szabályok. Ami nálam azt jelenti, hogy írok mondjuk ezeroldalnyi jegyzetet, kivá­lasztom valamelyik témát, és próbálom megírni. Van, hogy több óra alatt csak két-három sor jön össze, akkor félrete­szem, és esetleg két hónap múlva újra előveszem. De van úgy, hogy éjjel hirtelen eszembe jut, nincsenek szabá­lyok. A jó sorokat nem is én írom, már ott látom magam előtt a papíron. Nem az ihlet számít, hanem az, hogy meny­nyire élem bele magam a té­mába. Téma pedig sok van, több, mint régen, hiszen mai vi­lágunkban az embereket jóval több veszély fenyegeti. Azért vigyázok, hogy ne csak ezekről írjak.- Jelenleg min dolgozik?- A 200 szonett folytatása­ként újabb százon, amely 1995. február 4-én jelenik meg a könyvnapra. A helyzet ugyanaz, mint az előző kötet­megírni. December 27-én kezd­tem, és február 3-án reggel hat órára készült el. Először kéthe­tente egy, majd már naponta kettő-három-négy. így lesz ez most is. Magyarország egy köl­tészetet kedvelő ország, ezért talán örömmel fogadják majd ennek az új kötetnek és a Dobos az éjszakában című versesköte­tem második kiadásának a meg­jelenését. -czikkely­Csoda New Yorkban Csodák pedig igenis vannak, főleg karácsony táján, s főképp Télapó művelhet csodákat. Róla, illetve arról szól John Hughes filmje, melyet az ün­nepnapokra időzítenek a mozik, hogy hinnünk kell a számunkra fontos dolgokban. Karácsony a csodák időszaka, ilyenkor fel­oldódnak az idegenkedések, s ez erősítheti bennünk a hitet, hogy egész évben élhetnénk úgy, mint ezekben a békés na­pokban. Télapó szerepében Ri­chard Attenborough, aki a Ghandi-filmet megalkotta. Ké­pünkön Mara Wilsonnal, a film másik főszereDlőiével. Értekezés a kúnoknak és jászoknak eredetekről, azoknak régi és mostani allapotjokrúl Régi könyv új kiadásban A Jászok Egyesülete és a Jász­ságért Alapítvány ismét egy könyvritkaságot ad az olvasók kezébe. Csütörtökön Budapes­ten, a Litea könyvesboltban volt az ünnepélyes bemutatója a legújabb reprint kiadású könyvritkaságuknak. Kőhalmi Horváth Péter nádori alkapi- tány, a jászkunok első történet­írója, a jászberényi gimnázium igazgatója 1801-ben adta ki la­tin nyelven írt munkáját. Ezt 1823-ban magyarra fordítva is megjelentette, melynek címe: Értekezés a kúnoknak és já­szoknak eredetükrűl, azoknak régi és mostani állapotjokrúl. Horváth Péter munkája az első történelmi elemzés a ku­nok és jászok történetéről. A kötet a korabeli történész szá­mára rendelkezésre álló iratok, hiteles adatok feldolgozásán alapul. Nyelvezete kissé nehéz­kes, de a türelmes olvasó szá­mára rendkívül érdekes ez is. Nemkülönben a kunok, vala­mint a jászok évezrednyi ván­dorlása, eredetük és betelepülé­sük krónikája. Érdekessége, hogy a Jászkürt történetéről is közread egy leírást, mely az első hitelesként elfogadható forrásmunka. Tartalmazza a fő­kapitányok, alkapitányok ne­vét, kiknek sorába maga Hor­váth Péter is beletartozott. Az örökbecsű munka kiegé­szítéseképpen dr. Szabó László kandidátus tanulmányát is ol­vashatjuk Horváth Péter életút- járól, munkásságáról s műve születésének körülményeiről. A Jászok Egyesülete és a Jászsá­gért Alapítvány közzéteszi a támogatók és a szponzorok, va­lamint az előfizetők névsorát is, megörökítve ezzel nevüket, mert nemes cél szolgálatába áll­tak. A kötet ötödik abban a sor­ban, melyet a Jászok Egyesü­lete elkezdett. Értékmentő kul- túrmissziója példa nélküli a honi könyvkiadásban. Remél­hetőleg jövőre is meglepik az olvasókat újabb kiadvánnyal.

Next

/
Thumbnails
Contents