Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-10 / 291. szám

Alattvalóként Telefóniában

Telefóniába mindenki szeretne bejutni, és ha valakinek többévi sorban állás után végre sikerül, madarat lehetne fogatni vele. Pedig az állampolgárságot nem adják ingyen, és az adóterhek is igen súlyosak. Mégis ... aki teheti, ott tolong az országkapuban, és várja a bebocsáttatást. Aki már bévül került, roppant büszke, féltve őrizgeti hovatartozásának bizonyítékát, távbeszélő-készülékét.

Ekkor még nem sejti a botor, mi vár rá, azt hiszi, egy demokratikus állam polgára lett, kötelességein túl jogokkal is rendelkezik. Aztán lassacskán rájön, Telefóniában még királyság van, ő pedig alattvaló benne. Nem könnyű eljutni eddig a felismerésig. Főként manapság nem, amikor annyi szó esik személyi szabadságról, demokráciáról és hogy a népek országútján Európa felé haladunk. Haladunk? Esetleg ballagunk ... netán araszolgatunk ... sőt, úgy tűnik, leginkább egy helyben to- porgunk.

Történetünk kezdete több mint fél évvel korábbra nyúlik vissza. Egy, akkorra már jól beidomított telefóniai kézhez kapott a „kancelláriától” egy írást, miszerint fizessen 20 ezer és néhány száz petákot,

mert ily sokat nyüstölte távbeszélő-masináját az előző hónapban. A telefóniai ugyan eddigre már igen jól idomított volt, egy kis csodálkozást azonban mégis megengedett magának, mert nem tudott róla, hogy ő vagy hozzátartozói ennyit távdiskuráltak volna. De az írás az írás. Ösz- szekürtölte hát a família apraját, nagyját, mindenkit kérdőre vont, de biz’ mindenki tagadta bűnösségét. Mit volt mit tenni, reszkető lábú küldöttséget menesztett a „kancellária hivatalba”, és bejelentette: „Ugo- csa non coronat”, illetőleg hogy nem fizet.

Legnagyobb megdöbbenésére nem vették fejét, nem to- loncolták ki Telefóniából, ehelyett megnyugtatták, kivizsgálják ügyét.

Telt, múlt az idő, a telefóniai az egyik központtól átkerült a másikhoz, távbeszélő- száma is megváltozott. Olykor-olykor renitenskedett egy kicsit, mert telefondíját késve egyenlítette ki, de ezt nem lázadásból tette.

A petákkeresés kimerítő munkája úgy lefoglalta minden erejét, energiáját, hasonlóan sok sorstársához Telefóniában és azon kívül, hogy időnként elfeledkezett a számláról, mint ahogy ama 20 ezer petákos tételről is, amelynek annak idején megtagadta kifizetését. A dolog csak akkor jutott eszébe, akkor sem magától, amikor több mint fél évvel a nevezetes engedetlenség után egy reggelen hiába akart telefonálni, a készülék nem adott vonalat.

És innentől az események felgyorsultak: rohanás egy másik telefóniaihoz, tárcsázás a hibabejelentőnek. Hibabejelentő közli, díjtartozás miatt lekötve. „Micsoda?” - horkan fel a jól idomított telefóniai. „Mindent kifizettem.” (Még ekkor sem esik le szegénynél a tantusz.) Tárcsázás a díjfizetéseket felügyelő hivatalba. A bájos női hang közli: „Nincs díjtartozás, mi nem intézkedtünk letiltásról. Fél óra múlva lesz vonala.” Többször fél óra telik el, a készülék még mindig süket. Újra rohanás a másik telefóniaihoz. Tárcsázás hibabejelentőnek. Ő mondja: „Díjtartozás ...” Tárcsázás díjelszá- molóknak. Ők mondják: „Nincs díjtartozás. Fél óra múlva lesz vonal.” Többször fél óra telik el, a folytatás mint fent, és még ugyanez kétszer.

Közben a reggelből délután lesz, a jól idomított telefóniai- ból egyre kevésbé jól idomított, mire telefonálgatásai során ügyével a „kancellária” egy osztályvezetőjéhez kerül, aki felhívja figyelmét az ominózus tartozásra. Puff neki! A telefóniainál végre leesik a tantusz.

De ahelyett, hogy töredelmesen bocsánatot kéme, elfeledkezik alattvalói mivoltjáról, és tombol. Hivatkozik rá, hogy ő eljárt az ügyben, hogy ő annak idején ígéretet kapott a kivizsgálásra, hogy ő azt hitte, már régen elintéződött a dolog. Kiderül, nincs nyoma a bejelentésének (tanulság: a szó elszáll, az írás megmarad), következésképp a valóságnak nem megfelelőt állít, magyarán hazudik.

A felbőszült telefóniai erre már szólni sem tud. Ugyanakkor felötlik benne, péntek délután négy óra van, hétvége jön. Átlátva helyzetét, kérelemmel hozakodik elő. Azt reméli, a másik is úgy ítéli

meg, vétlen az eseményekben. Ezért okkal indítványozhatja, adják vissza vonalát a hétvégére. Megígéri, hétfőn személyesen fog bemenni a hivatalba, tisztázni a dolgot. Reménye dőreség. A vonal túlsó végén gúnyos, kioktató „Na ne!”

A telefóniai dühödten lecsapja a kagylót, s elhatározza, sérelmével egyenesen a királyhoz fordul.

Hétfő késő délutánján jut be a palotába. A király távolléte miatt az alkirály fogadja, aki mosolygós és megértő. A telefóniai lelkében szirmot bontanak a hála virágai. „Uram királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom” - trillázik benne az alattvalói hűség. Csak otthonába visszatérve döbben rá, nem ért el semmit. Az ígéret, hogy majd postagalamb megviszi neki az üzenetet, hogyan is döntött a dicső „uralkodóház” és mit is kell őnéki majd cselekednie ... nem megoldja, csak elodázza a dolgát. Es úgy lön. Két nap múltán megérkezik a levél, benne egy szabályzat, amely Telefónia törvényeit tartalmazza.

Tízszer kelt fel és tízszer tért nyugovóra a nap, mióta a telefóniai házában elnémult a távbeszélő. A telefóniai szánja-bánja már lázadását, járja a canossát, szórja a hamut fejére, és egyre csak azért fohászkodik, ne űzessék ki Telefóniából.

Feleim! Szolgáljon e történet számotokra tanulságul. Ne ágáljatok, ne keressétek a bajt magatoknak, s főként ne keressetek olyat, ami nem létezik. Ne keressétek az igazságot!

ú&L Sve^e.—.

Jogi jo-jó

Szabálytalan portré

Egy fiú a házból...

Gyenge Zoltán tizennyolc éves kamasz, amolyan nyakiglábféle. Megismerkedésünk csak a véletlenre fogható, s amikor megtudtam, hogy szabadidejében játékvezető, német tolmács, és a mozdonyvezetés sem hagyja hidegen, úgy gondoltam, érdemes egy kicsit ösz- szebará tkoznunk.- Szerinted a mai srácok ilyenek, amilyen te vagy?- Nem jellemző, hiszen a társaim általában diszkóbá járnak, sajnos némelyik még iszik is, és ez tőlem nagyon távol áll.- Ilyennek születtél?- Talán a szülői ház és a közösség, ahol felnőttem volt rám olyan hatással, hogy az érdeklődésem értelmesebb dolgok felé irányult.

Tizennégy éves voltam, amikor édesanyám kolléganőjének a fia hívott játékvezetőnek.- Nem vplt ez korán?- Ezt nem lehet elég korán kezdeni, azóta sem bántam meg, hogy ezt választottam, hiszen fiatal fejjel a magam szintjén nagyon szép sikereket értem el. Óriási megtiszteltetés, hogy nyaranta a „Kun Cup”-on vezethetek mérkőzést, ahol olyan nagy csapatok utánpótlásai játszanak, mint például az Intemazionale, Barcelona és még sorolhatnám. Puhl Sándor és közvetlen környezetemből Varga Sándor FIFA-játékveze- tők a példaképeim. Varga Sándornak egyébként is nagyon sokat köszönhetek, hiszen emberi magatartásával, játékvezetői tudásával bárkinek mintául szolgálhat.- Van-e valamilyen konfliktusod abból, hogy ennyire fiatal vagy, a pályán ez számít-e vagy sem?- Mindenképpen számít a pályán, az ifistákat egy kicsit nehezebb vezetni, de úgy érzem, a felnőttek teljes mértékben elfogadtak.- Én azért mégiscsak hallottam olyan gondodról, amely felnőtthöz kapcsolódik.- A közelmúltban volt egy nézeteltérésem, de nem játékossal, hanem edzővel. Az ügy kivizsgálása Menyhárt úr elmarasztalásával zárult.

Egy kicsit nehéz volt a felnőttek között harcolni az igazamért, de úgy érzem - s ez be is bizonyosodott -, hogy a tisztességes helytállás mindig kifizetődő. Bár erről már írt a Sport Plusz Foci című újság.- Amikor nem a pályán rohangálsz, vagy éppen nem tolmácsolsz, esetleg éppen nem mozdonyt vezetsz, akkor mit csinálsz unalmadban?- A Pálfy János Vegyipari és Műszeripari Szakközépiskola ötödéves technikushallgatója vagyok, de hogy hová megyek tovább tanulni, még nem tudom. Csak azt döntöttem el, hogy szakirányban, valamilyen oktatási formán belül továbbképezem magam.- Van-e benned egyáltalán olyan vonás, amire ráfogható, hogy diákos, kamaszos?- Nem vagyok koravén. A zenében is meghallgatok mindent, ami jó, bár a szélsőségeket nem szeretem.

Gyerekes örömmel várom a karácsonyt, mert úgy érzem, hogy ezen a napon a földön a béke napja van, az egyetlen olyan ünnep, amelyről a világon mindenütt megemlékeznek.

Csabai Ágnes

Előző Jogi jo-jónkban feltettük a kérdést olvasóinknak, vajon kell-e az édesapának a 18. életévét betöltött fia után gyerektartást fizetnie.

Elmondtuk, hogy Lajos és Mária 15 év után váltak el, közös megegyezéssel. Nem volt köztük vita a gyerektartás mértékében sem mindaddig, míg fiuk, Sanyika több tárgyból való bukása miatt arra nem kényszerült, hogy otthogyja az iskolát. Tanulmányait esti tagozaton folytatta, és noha már elmúlt 18 éves, munkát nem vállalt, mert nem talált olyan helyet, ahol 4 órás munkaidőben alkalmazták volna. Ezek után jutott az édesapa arra az elhatározásra, hogy tovább nem fizeti a gyerektartást.

Mi kilencen voltunk testvérek, apám cseléd volt, édesanyám az idős uraságékhoz és azok négy gyerekéhez járt mindenféle munkát elvégezni, hogy előteremtsék a nagy család megélhetéséhez szükséges feltételeket. De minket is korán munkára neveltek. Ahogy egy kicsit felcseperedtünk, a korunkhoz való elfoglaltságot megtalálták számunkra.

Ennek az anyának az igénye a gyerektartásra én szerintem nem jogosult. Elkényeztette ezt a fiút, aki már ilyen korba eljut,

ha nem akar tanulni, dolgozzon. A szülőnek feladata még a felnőtt gyerekét is segíteni, de ez, ahogy az évek múlnak, egyre inkább jó tanács, szóbeli támogatás legyen, mint anyagi.

Sebestyén Ferenc 84 éves nyugdíjas Szerintem kell a gyereknek 18 éves koráig kapnia a gyerektartást, sőt még azon is túl, ha a körülmények ezt indokolttá teszik. Ha a szülők különmennek, az a fél, akinél a gyerek, gyerekek maradnak, mindenképpen a nagyobb terhet vállalja, és szüksége van a másik fél támogatására. Attól még, hogy megtörtént a válás, a távozó házastárs nem tekintheti „letudott- nak” az egész családot. Jöjjenek össze az elkülönült házasok, és együtt beszéljék meg ezt a problémát.

Vörös Miklósné titkárnő

Én úgy látom, hogy az édesanya elkényeztette a fiát. Úgy kellett volna nevelnie, hogy a gyerek érezze, elsősorban a nappali tagozatos iskolában való megfelelő helytállás a feladata. Nevelésében az édesapának is jobban részt kellett volna vállalnia, ha már így alakult, legalább anyagilag álljon helyt, igenis fizessen gyerektartást.

Szalayné Balogh Katalin köztisztviselő

Srácok- Akárhány lányt viszek haza, anyámnak egyik sem tetszik. Mondd meg, mit csináljak?- Egyszerű. Vigyél olyan lányt haza, aki az anyádra hasonlít.- Már vittem. De az meg apámnak nem tetszik.

VÍZ, víz, víz- Ön jelentett be csőtörést, asz- szonyom?- igen, vagy i órával ezelőtt.- Elnézést, egy kicsit elkéstünk.- Nem tesz semmit. Legalább negtanítottam úszni a gyerekeimet.

Tepsilesen

Charlie útja

Csajbók Károly 1956-ban kezdte a szakácsszakmát Karcagon, a régi Rózsabokor étteremben. 1959-ben Budapesten tette le a vizsgákat, majd hazajött dolgozni.

S miért lett szakács? Több dolog is inspirálta erre, legfőképpen azonban édesanyja, aki maga is konyhán dolgozott, s így gyerekként ott sürgött-for- gott a húsosfazék körül. Menet közben megszerette ő is ezt a szakmát, s 1982-ig a budapesti rózsadombi SZOT-üdülőben dolgozott. Ez idő alatt számtalan állófogadásra főzött, így a béke-világkongresszusra is. Itt együtt dolgozhatott a szakma nagyjaival, mint pl. Vadász Károllyal. 1982-től Bükfürdőn, Kőszegen, majd a négycsillagos Bük Termál Hotelben dolgozott, innen jött vissza az alföldi városba, Karcagra. Jelenleg 50 százalékos leszázalékolt rokkant, így sokat olvas, keresztrejtvényt fejt, s közben összegzi gondolatait. Szeretné kiadni a karcagi kezdő és gyakorló háziasszonyoknak saját szakácskönyvét, amelyben teljesen az alapoktól ismertetné meg velük a szakácsművészetet.

Az eltelt évek alatt több tanulója is volt. Legbüszkébb a karcagi Nagy Imrére, aki jelenleg az Autóscsárda szakácsa.

Napjainkban az egykori négycsillagos szállodai szakács már csak a családi konyhában főz. Szabad idejében nyelveket

is tanul: olasz, francia és német nyelvvel ismerkedik önszorgalomból.

Töltött káposzta Charlie módra

Hozzávalók 5 személyre: ösz- szesen 50-60 dkg hús (sertés, marha, borjú), ízlés szerint teszünk hozzá füstölt szalonnát, 10 dkg csabai csípőst és 10 dkg gyulai kolbászt. Sóval, borssal, pirospaprikával ízlés szerint ízesítjük. Kell még 10 dkg rizs, 2 nyers tojás, egy nagy fej vöröshagyma apróra vágva és 3 gerezd fokhagyma, melyet apróra zúzunk.

Ebből kb. tíz-tizenkét tölteléket készíthetünk. Pontos, hogy a fél kg apró savanyú káposztát és a hasábot is jól mossuk ki.

Amikor már megpuhult a töltelék, rántást készítünk. (A felhevített 1 evőkanálnyi zsírba 2-3 evőkanál lisztet adunk s közepes színű rántást készítünk, felengedjük vízzel. Ha forró a rántás, akkor hideg, ha hideg, akkor meleg vízzel vagy csontlével engedjük fel.) Ezzel berántjuk a kész káposztát, s óvatosan, nehogy szétrázzuk a tölteléket, a tűzön lazán mozgatjuk, s még 5-10 percig főzzük, hogy a rántás íze elfőjön.

Tálaláskor tejföllel és pofával (paprikás zsír) meglocsoljuk.

Daróczi Erzsébet Fotó: Korényi

Az Új Néplap családi fotóalbuma

Zsámbokiné Papp Ilona kisújszállási olvasónktól kaptuk mindkét fotót. Az egyik egy régi-régi családi kép, melyen családtagok körében édesapja, Papp József látható édesanyjukkal. A mama ma már 66 éves, de a papa sajnos

már régen meghalt. Negyvenkét éves korában ragadta el a halál. Hátrahagyta 4 gyermekét, akiket nagyon szeretett, s akik ma is nagy-nagy szeretettel gondolnak rá, a meghitt családi kirándulásokra, a Körös folyóban a fürdőzésekre.

Ez a fotó sem a legújabbak közé tartozik, de a Zsámboki család egyik kedvenc képe, féltve őrzött ereklyéje. A képen a családfő, Zsámboki Árpád emeli a magasba 3 hónapos kislányukat. Láthatóan mindketten nagyon örülnek egymásnak, az édesapa arcán büszke, gyöngéd mosoly. A fotó elkészülte óta már 9 év telt el, a leányka már iskolássá cseperedett, de apa és lánya kapcsolata ugyanolyan meleg, szeretetteljes, mint amilyet a kép sugall.