Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-08 / 263. szám
1\ 2 Harci sikerek Luanda. Az angolai kormánycsapatok vasárnap este elfoglalták Huambo és Soyo városát - jelentették hírügynökségek a a luandai rádió nyomán. Az ország középső részén lévő Huambo eddig az UNITA (Nemzeti Egység Angola Teljes Függetlenségéért) nevű szervezet fegyvereseinek főhadiszállása volt. A két évtizede a luandai kormány ellen harcoló UNITA számára az északnyugati Soyo olajkikötő is fontos bázis volt. Vissza Kubába? Miami. Harminckilenc kubai menekült sziklákról a vízbe vetette magát a guan- tánamói amerikai haditengerészeti támaszponton, és visszaúszott kubai területre - közölte a miami menekülttábor szóvivője az AP tegnapi jelentése szerint. Összesen 85-en próbálkoztak a szökéssel vasárnap, közülük 46-ot elfogtak és visszaszállítottak a táborba. Egy nappal korábban 22 kubai menekült vissza Havannába. A múlt héten ösz- szesen több mint százan próbálkoztak szökéssel, s 64-nek sikerült is visszatérni hazájába. Felfüggesztett... Bonn. Egy magdeburgi bíróság kilenc hónap és két év közötti felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki hétfőn négy bőrfejű fiatalra, akik rendszeresen külföldieket bántalmaztak. A bőrfejűek 1991 nyarán az utcán és vendéglőkben többször is rátámadtak külföldiekre, és egy alkalommal egy török fitatal- embert életveszélyesen megsebesítettek. Tiltakoznak a börtönőrök Párizs. Látványos akciót kezdtek tegnap számos francia börtön dolgozói: az épületek bejáratainak elzárásával akadályozzák meg, hogy új foglyokat szállítsanak az intézményekbe, illetve onnan a bíróságokra vigyék a beidézetteket. A börtönőrök a munkafeltételek romlása miatt tiltakoznak, s a létszám növelését, valamint fizetésemelést szeretnének kiharcolni. A megmozdulást a hatóságok a rendőrség bevetésével próbálják leszerelni. „Nem” az alkotmányra? Tirana. Az új albán alkotmányról tartott vasárnapi népszavazáson az előzetes becslések szerint a „nem” szavazatok vannak többségben. Sáli Berisha államfő tegnapi sajtóértekezletén maga is elismerte: úgy tűnik, a szavazók többsége elutasította kormányzatának alkotmánytervezetét. Berisha elnök megerősítette, hogy tiszteletben tartja a választók akaratát, bár, mint mondta, a hivatalos eredmények még nem ismeretesek. Német vádemelés Bonn. A német főállamügyészség tegnap vádat emelt Dusko Tadic szerb háborús bűnös ellen, aki szemtanúk szerint több száz boszniai hadifogoly haláláért felelős. Az idén februárban Münchenben letartóztatott szerb Tadic ellen népirtásban való részvétel, gyilkosság és életveszélyes testi sértés gyanúja alapján folyt a vizsgálat. Heves harcok Belgrád. Boszniában tegnap is heves harcok dúltak a muzulmánok és a szerbek között, s míg a szerbek Szarajevótól délre, illetve Északnyugat-Bosz- niában értek el eredményeket, a kormánycsapatok a boszniai fővárostól északra foglaltak el területeket. ICörkép 1994. november 8., kedd Kínai delegáció utazott Szolnokra Az Agroker traktorokat vásárol Dr. Stiegler Károly inellett jobbról Sun Yaoting főtitkár, balról pedig Sun Jian You elnök-vezérigazgató Az Agroker Rt.-vei tegnap Szolnokon a kínai Jilin tartományban működő International Trust and Investment Corporation szerződést írt alá, melynek értelmében a szolnoki cég kis teljesítményű traktorokat vásárol. Arra viszont egyik fél sem adott választ, hogy az üzletkötés milyen volumenű. Mint dr. Stiegler Károly, az Agroker Rt. elnök-vezérigaz- tója elmondta, a mostani látogatás és megállapodás a szeptemberi, Göncz Árpáddal történt kínai látogatás eredményeként jött létre. így az Agroker a térség ellátását kívánja biztosítani kis-, 15-60 lóerős kínai traktorok vásárlásával. Sun Yoating, Jilin tartomány főtitkára elmondta, hogy hármas cél érdekében érkeztek hazánkba november 2-án. Egyik, melyhez az Agrokerrel kötött szerződés is sorolandó, az, hogy a szeptemberben Kínában megkötött megállapodásokat végrehajtsák. A másik, hogy Jilin tartomány Fejér megyével felvegye a kapcsolatot, továbbá előkészítsék a tartományi elnök magyarországi látogatását. Sun Jian You, aki a bevezetőben említett cég elnök-vezérigazgatója, a részletes üzelti tárgyalásokról elmondta, hogy Szolnokon kívánnak létesíteni a jövőben egy traktor-összeszerelő üzemet. Egyébként Szolnokot szemelték ki közép-európai központjuknak is. Mindemellett számos tárgyalást folytatnak az export, az import, illetve a közös gyártás tekintetében más vállalatokkal is. -ezFKGP-MDF-KDNP kézfogó Választási szövetség az egyenrangúság jegyében Választási szövetséget hozott létre a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum megyei szervezete - jelentették be tegnap a három párt közös sajtótájékoztatóján, Szolnokon. E bejelentés azt követően történhetett meg, hogy valamennyi érintett illetékes testületé megvitatta és jóváhagyta a megállapodást. Mint Tóth István, az MDF megyei elnöke - közös szóvivőként - kiemelte: a formáció a benne részt vevő valamennyi szervezet egyenrangúságán, partneri viszonyán alapul. Az egyes pártok megőrizhetik sajátos arculatukat, politikai meggyőződésüket - természetesen a szövetség programjának megvalósítása mellett. A szövetséget kizárólag a megye és annak polgári érdekei vezetik, nem irányul egyetlen külső szervezet vagy személy ellen sem. Célja, hogy programját a választópolgárokkal megismertesse, és véleményüket kikérve, a választások után azt a megyei közgyűlés programjává emelje. A megyét érintő ügyekről a továbbiakban megtudtuk, hogy a negyvenfős megyei közgyűlés tagjaira a három párt a májusi parlamenti választások után kialakult erősorrend alapján állít jelölteket. A megyei lista esetükben két részből tevődik össze, külön véve a tízezer alatti és feletti településeket. Az egyik (22 fős) részlistát az FKGP, míg a másikat (18 fős) az MDF jelöltje vezeti. Kérdésekre válaszolva elhangzott: noha vannak listavezetők, a megyei közgyűlés elnökjelöltjét mégsem nevezik meg. Azt viszont - diplomáciai fordulattal élve - nem erősítik meg, de nem is cáfolják, ,hogy a két részlista élén álló valamelyik személy lehet a majdani favorizált. Mozgalmas év vége lehet a parlamentben (Folytatás az 1. oldalról) a kormány eddig sem szólt, ezután sem szól bele a média dolgaiba. A tegnap késő estig tartó plenáris ülésen először a büntetőeljárás egyes kérdéseiről szóló törvénymódosítást tárgyalta a T. Ház. Mint Csiha Judit államtitkár elmondta, a módosításra azért van szükség, mert hazánk benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, s ennek egyik alapkövetelménye az emberi jogok strasbourgi egyezményének alkalmazása. A büntetőeljárásban ennek vonza- tai vannak, amelynek meg kell felelnünk, ha a csatlakozás nyújtotta lehetőségekkel élni akarunk. Az alkotmányügyi bizottság nevében először biankó Faragó Miklós (SZDSZ) a többségi, majd Torgyán József (FKGP) a kisebbségi véleményt mondta el. Hegyi Gyula (MSZP) az emberjogi bizottság nevében, csakúgy, mint az alkotmányügyiek, általános vitára alkalmasnak tartotta az indítványt. Hasonlóan vélekedtek a felszólaló képviselők is. Csák- abonyi Balázs (MSZP) azt mondta, hogy a törvényhozásban ezekre a módosításokra már régen időt kellett volna biztosítani. Szabad György (MDF) megerősítette mindazt, ami az államtitkári expozéban elhangzott, s örömét fejezte ki, hogy a módosításokra végre lehetőség van, bár alaposabb változtatásokat is szükségesnek látott. Hack Péter (SZDSZ) a törvény módosításnak időszerűségéről. Tímár György (FKGP) a változtatások alaposságáról beszélt. Az este során sokan mondtak még jó véleményt, így Isépy Tamás (KDNP) és Balsai István (MDF), aki kételyeinek is hangot adott. Megjegyeztünk egy érdekes önálló képviselői indítványt is, amelyről később dönt a T. Ház. Gáspár Miklós (KDNP) és Dávid Ibolya (MDF) azt javasolja, hogy a december 11-i önkormányzati választásokkal egyszerre, egy időben tartsák meg az expóról is a népszavazást. Mindent egybevetve: akár az idén, akár csak januárban, a költségvetési vitával, a választással vagy szavazásokkal mozgalmas év vége vagy év eleje vár a parlamentre. Akkor is, ha netán a népszavazási javaslatot is elfogadnák - amely az idő rövidsége miatt aligha lesz megvalósítható. Az este során szó volt még az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény- módosításról. S. J. A nagyvilágban történt A rendőrök gumibottal verték a tüntetőket Kijevben Gumibottal verte a kijevi rendőrség tegnap délben az októberi forradalom áldozatairól megemlékező és a nacionalista pártok által szervezett felvonulás kisebb csoportját. Az incidensre akkor került sor, amikor a tömeg át akart menni azon az útvonalon, amin a másik menetoszlopban gyalogló kommunista felvonulók haladtak. A rendőrség igyekezett távol tartani egymástól a két menetet, és tőlük az eseményeket rögzíteni akaró külföldi tudósítókat. Az eredeti engedélyt csak az utolsó pillanatban módosította a városi tanács, kérve, hogy a nacionalisták tegyék át délutánra gyászmegemlékezésüket. Ä RUH, a Köztársasági Párt és a Demokrata Párt vezetősége azonban már nem tudta leállítani saját szervezőmunkáját. A gumibotos incidens után néhány perccel a nacionalista pártok képviselőinek sikerült rábeszélni a mögöttük haladókat, hogy engedjenek utat a kommunisták vezetőinek a közeli Lenin-szobor irányába. Félórás várakozás után - és a rohamrendőrség újabb alakulatainak közbelépésére - a két menet békésen elhaladt egymás mellett. A kommunista és szocialista felvonulók kora délután virággal halmozták el az ukrán főváros szívében álló hatalmas Lenin-szob- rot. Az eseményt több száz nacionalista tüntető igyekezett megzavarni, de a kivezényelt rohamosztagok ebben megakadályozták őket, itt már nem került sor összecsapásra. Ukrajna nyugati megyéiben nem ünnepelték meg az októberi forradalom napját. Szimferopolban ugyanakkor háromezres, Do- nyeckben pedig ötezres gyűlését tartottak a kommunista alapszervezetek. Fiatal művészek lakáshelyzete A Szolnoki Művésztelepen élő és alkotó fiatal művészek lakása és műterme körül kialakult helyzetről tegnap megbeszélést folytatott Várhegyi Attila polgármester Sárkány Sándorral. A művész elfogadta azt a javaslatot, hogy - bár vizsgálati jegyzőkönyvek rendelkezésre állnak - a polgármester igazságügyi szakértőt kérjen fel a régi épületrész statikai és műszaki vizsgálatára. Ennek eredménye alapján történik majd további tárgyalás a művészek számára is elfogadható megoldásokról. Mindez azért vált szükségessé, hogy a fiatal művészek ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, s művészi alkotómunkájuk ne szenvedjen kárt. Az önkormányzat célja, mint azt Várhegyi Attila közölte, a biztonságos alkotómunka kereteinek megteremtése és támogatása a képzőművészetben és más művészeti ágakban is - nem pedig a művészek megosztása. Bródy János Karcagon Tegnap este a karcagi Déryné Művelődési Közpotban nagy sikerű koncertet adott Bródy János. Kérdésünkre elmondta, hogy 1964-ben, az érettségi előtt került be az Illés zenekarba, s ott játszott ’73-ig, majd a Fonográf együttes következett. 1978-tól egy szál gitárral a kezében, önállóan énekli saját számait. Emellett Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Zorán, a Republik, Somló Tamás, Gerendás Péter dalainak szerzője. Első nagylemeze 1980-ban jelent meg Hungarian blues címmel, ’84-ben a Ne szólj szám!, ’88-ban a Hang nélkül, s most Az utca másik oldalán látott napvilágot. A cím elárulja, hogy az elmúlt harminc év alatt többé-kevésbé a „másik” oldalon járt, ami persze - mint mondta - nem jelenti azt, hogy ez szükségszerűen ellenkező irányt is takar, hiszen mindany- nyian ugyanabban az utcában járunk. A napokban a boltokba került a „30 év legszebb dalai” című kottás-dalos könyve, amelyből a kezdő zenészek is könnyedén elsajátíthatják a mesterség fogásait. Koncertturnéján új lemezét mutatta be, jól érezte magát a Nagykunság fővárosában. Amióta legutóbb ott járt, sok minden megváltozott, ám az áruházba betérve, ismerősként üdvözölték, dalait játszották. Mint megfogalmazta, aki elmúlt 40 éves, annak jólesik, ha életútjának felén nem magányosan jut a dantei „sötét erdőbe”, ezért örült az idősebbeknek, fiataloknak, akik kíváncsiak voltak rá. Következő nagy koncertje december 28-án lesz a Budapest Sportcsarnokban. -deCibakházán már sikerült Mint azt Erdei Péter megyei irodavezetőtől megtudtuk, az SZDSZ Cibakházán rekordidő alatt, vasárnap délután négy órára, tehát még a kampány első napján összeszedte a helyi képviselői indításához szükséges számú ajánlást. PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA Kossuth-centenárium Velencében Kossuth Lajos halálának századik évfordulója alkalmából tudományos konferenciát rendeztek tegnap Velencében magyar és olasz egyetemi professzorok részvételével. „A nemzet problematikája a magyar és az olasz szabadságharcban” elnevezésű tanácskozáson Katona Tamás, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanára az 1848^19-es szabadságharc idején Magyarországon születő nacionalizmusokról tartott előadást. Szörényi László, Magyarország római nagykövete a Kossuth és Garibaldi közti kapcsolatokat elevenítette fel. Csorba László előadásának „Kossuth és a magyar-olasz kapcsolatok az 1860-as években” volt a témája. Jászay Magda azzal foglalkozott, hogy a magyar függetlenségi tervekben milyen szerepet szántak Velencének. Hermann Róbert a Szemere-kormány külpolitikáját vázolta fel. Olasz részről Gianantonio Paladini, a velencei egyetem tanára azt elemezte, hogy milyen szerepet játszott Magyarország az 1848-as európai szabadságharcokban. A szintén a velencei egyetemen oktató Francesco Guida a Duna menti népek konföderációjával kapcsolatos magyar, illetve olasz elképzelésekről szólt. A tudományos konferenciának helyt adó Scuola dei Calegheriben szombaton megnyitották azt a vándor-fotókiállítást is, mely Kossuth Lajos életét, munkásságát és olaszországi önkéntes száműzetését mutatta be. Az AIDS Spanyolországban Spanyolországban a szerzett immunhiányos betegségben, közismert nevén AIDS-ben szenvedők száma megközelíti a 23 ezret, a vírus- hordozóké pedig a 200 ezret - az adatokat a spanyol, nemi betegségek ellen küzdő társaság kongresszusán közölték Madridban. Az 1994-es év első felében 1713 új esetet regisztráltak. Növekszik a betegség előfordulása a 30-40 és a 40-50 évesek között. Spanyolország (Olaszországon kívül) az egyetlen olyan ország, ahol az esetek legnagyobb része (70 százalék) a kábítószeresek körében fordul elő, a közös injekcióstű használata miatt. Csökkent viszont a vérátömlesztéssel megfer- tőzöttek száma és az anyjuktól a betegséget öröklő csecsemőké. Spanyolországon belül Madrid, Katalónia, Baszkföld és a Baleár-szigetek a legfertőzöttebbek. A kábítószeresek mellett a nők a legérzékenyebbek a betegségre; Spanyolország még mindig rendkívül elmaradott a nők jogait illetően, és az általános szokásnak és hagyománynak megfelelően a nők nem irányítják és nem ellenőrzik igazán a saját szexualitásukat. A vérátömlesztéssel megfertőzöttek az ösz- szes beteg 2,9 százalékát teszik ki; amióta kötelező az átömlesztendő vér vizsgálata, ezek az esetek csökkenő tendenciát mutatnak. Az ösz- szes beteg 2 százaléka magzatkorában, az anyjától fertőződött meg. 1993-ban 541 pozitív gyermek volt Spanyolországban, ezek közül 239 egy évnél fiatalabb. 1991-ben hatalmas kampányt szerveztek Spanyolországban az HIV-fertőzés megelőzésére. A tévében vetített rajzfilmsorozat világosan megkülönböztette a veszélyfaktorokat, és megoldást is kínált a fertőzés megelőzésére. Az egészségügyi minisztérium többször is szervezett ingyenes injekcióstű- és óvszerosztogatást a legnagyobb kockázatnak kitett rétegek körében. A vírus felfedezése óta 580 milliárd pezetát költöttek a kutatásra, de egyelőre inkább csak az derült ki, hogy az egyetlen biztos módszer a betegség elkerülésére a védekezés és a megelőzés. A kongresszuson elhangzott, hogy a legelterjedtebb nemi betegség a trichomonas és a gonorrhoea, csökkenőben van viszont a szifilisze- sek száma. A vírusfertőzések is terjednek, nemcsak az AIDS, hanem a nemi herpesz, a B-típusú májgyulladás és a papillóma-vírusfer- tőzés is. Utóbbinak jelentős szerepe lehet a méhnyakrák kialakulásában. Xantus Judit