Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-25 / 278. szám
1994. november 25., péntek Az Új Néplap Fegyverneken 7 Az önkormányzat négy éve Huber Ferenc polgármestert arra kértük, foglalja össze az önkormányzat első négy évét. Négymillió 45 ezer 900 forint vissza nem térítendő és 3,3 millió kamatmentes hitelt adtak az ifjú házasok lakásépítési támogatására. Megoldották a külterületi földutakon a csapadékvíz elvezetését. Idén megkezdték a szennyvíztelep építését, a szippantás bonyolítását az önkormányzat felvállalta; így a lakosoknak ez lényegesen kevesebbe kerül. A vízműtelepen 39 millió 800 ezer forint értékű beruházást hajtottak végre, így megoldódott az ivóvíz mangán- és vastalanítása. A lakosság közel 8,5 millió forinttal támogatta az út- és járdaépítéseket. A köz- világítást javították, s a köztisztaság területén is jelentős változások történtek. A község gázellátását nem tudták felvállalni, mivel a gázátadó cseréje meghaladja az önkormányzat anyagi erejét. Idén elkészült egy korszerű digitális telefonközpont, 880 új vonallal. A településen 285-en részesülnek jövedelempótló támogatásban. A rászoruló családok részére élelmiszer-vásárlási támogatást, illetve a gyermekek részére étkezést biztosítanak. Az egészségügyi alapellátás színvonalának javítása érdekében megteremtették a családi gyermekorvos személyi és tárgyi feltételeit. Valamennyi oktatási intézményben megteremtették a működés feltételeit, felújításra 5 millió forintot fordítottak az elmúlt négy évben. A nyelvoktatás tárgyi feltételeit tévék, videók, számítógépek beszerzésével segítették. A gyerekek zeneoktatásbeli hátrányának csökkentése érdekében kihelyezett zeneiskolai tagozatot indítottak. A községi sportegyesület anyagi támogatásával biztosított volt a tömegsport-foglalkozás, melyre 3,1 millió forintot fordítottak. A testület munkáját a polgármester jónak, hatékonynak ítéli meg, jó kapcsolatot alakítottak ki a lakossággal. , A polgármester ismét indul a választásokon, szeretne a köz- biztonság javításáért, a környezet védelméért tenni, megvalósítani a szennyvíztelep megépítését, bővíteni a gázhálózatot, javítani az egészségügyi alapellátás színvonalán, segíteni a fiatalok első lakáshoz jutását, a rászorult családok, időskorúak lét- fenntartását. A klubban jól telnek a napok A gondozási központ vezetője Barta Imréné. Három klub tartozik az intézményhez. Ösz- szesen 13 dolgozó látja el az időseket, s 4 tiszteletdíjassal is dolgoznak. Ötven családhoz hordják ki az ebédet naponta. A 3 gondozónő 21 idősnek vásárol, takarít, mos, vasal, hivatalos ügyeket intéz. Idén márciustól saját, intézményi orvosuk is van dr. Méhész Judit személyében. A három klubba jelenleg kilencvenhárman járnak, házi gondozásban harmincnégyen, szociális étkeztetésben százha- tan részesülnek. A berendezések állapota jó, az idősek kényelmét, igényeit biztosítják. Mindhárom klub rendelkezik színes tévével, videóval, rádióval. A házigondozó-szolgálat rendelkezésére áll 4 segéd-motorkerékpár, 4 kerékpár. Minden év kiemelkedő rendezvénye a nőnap, az anyák napja, a karácsony; nyáron strandolás a fő program. A mindennapi életben az apró játékok (malom, dominó, kártya) nyújtanak szórakozást. Idén legnagyobb rendezvényük a házi vetélkedő volt a családok éve alkalmából. A klubok jó kapcsolatot építettek ki a környező települések (Ti- szabő, Örményes, Kuncsorba) klubjaival. Suki Jenő két éve jár ide, hiszen két gyereke messze él tőle. Ilyenkor, télen a tüzeléssel telnek a délutánjai, nyaranta a ház körül kapálgat. Hajdú Sándor szintén egyedül él, három gyereke, hat unokája van. Szeret ide járni, mert itt nagyokat beszélgetnek, kártyázgatnak, s a lakodalmas kazettákat hallgatják. Délután a szomszédjaihoz megy át. Napközben a klub virágoskertjét gondozza. Patkó Pálné valamikor itt dolgozott kisegítő gondozóként. 1990 óta jár ide a klubba, ahol jól érzi magát. Három fia, öt unokája van, mindannyian fiúk; egy kislányt még nagyon szeretne. Az ikreket nehezen különbözteti meg, sokszor becsapják a mamát, s Balázs Gyulát, élettársát is. Most már a februári mezőkövesdi üdülésükre készül ő is. Gyula bácsi szerint jó lenne, ha a 76 még 67 lenne, mert akkor még fiatal lenne. Ebéd előtti kártyázás a klubban A község fodrásza Velkei Istvánné véletlenül lett fodrász, hiszen nem ez volt az álma. Családjában senki nem dolgozott ebben a szakmában. Törökszentmiklóson volt tanuló, s amikor felszabadult, hazakerült dolgozni. Mivel hiány volt férfifodrászból, így azt csinálta hosszú évekig, ám női vendégei is vannak. Vállalkozóként dolgozik, azelőtt a fodrászszövetkezet alkalmazottja volt. Azóta sok a hölgy vendége is. Többen rábízzák magukat, így ő alakítja ki az új frizurát a fiataloknak, idősebbeknek. Tanácsot is szívesen ad bárkinek, s ezt a férfiak is igénylik tőle. Nagy a skála, amit kérnek tőle. Itt egyébként nem divat a hosszú haj, a laza, könnyen igazítható, kézzel fésülhető frizurát készíttetik vele. S hogy a fodrásznak ki vágja a haját? Természetesen ő maga, hiszen nincs ideje fodrászhoz elmenni, a kolléganői is akkor dolgoznak, amikor ő. így marad a praktikus megoldás, a saját hajvágás. Gyermekei közül senki nem készült fodrásznak, ám anyuci tanácsát, ügyes kezét ők is igénybe veszik. Velkeiné nem bánta meg, hogy ezt a szakmát választotta, s már nem is tudna mást elképzelni. Annyira megszerette, hogy hiányoznak a vendégek, hiányzik a munka, ha pár napra bezár. Fegyvernekért díjasok A képviselő-testület október 23-án Fegyvernekért Díjat adományozott Szegedi György esperes-plébánosnak és Krupa István vállalkozónak. Szegedi György Szegedi György 1934-ben, Recsken született. Általános iskoláit is ott végezte, majd az egri Dobó István Gimnáziumban szerzett érettségit. Középiskolai tanulmányai után az Egri Hittudományi Főiskolára nyert felvételt, s 1989. június 14-én szentelték pappá. 1981 óta van Fegyverneken. Munkáját mindig az igényesség jellemezte. Nemcsak a hívők lelkének is- tápolásával, hanem a templomok karbantartásával, javításával is foglalkozott. Fegyver- nekre kerülve is folytatta e kettős feladatát. A szapárfalui omladozó imaház helyett 1984-ben híveinek inspirálására hozzáfogott a kápolnaépítés nem könnyű munkájának a szervezéséhez. A megvalósítás legnehezebb feladata a pénzszerzés volt. Szegedi György töretlen akarással ezt is véghez vitte. 1988-ban el is kezdődött az építkezés. Becsületes szándékú törekvését sokan segítették, még a határainkon túlról is. Kitartó és tiszteletre méltó munkája eredményeként 1992. november 21-én dr. Seregély István egri érsek felszentelhette Szapárfalu régen várt templomát. Mint az esperes úr elmondta, nagyon meglepte a kitüntetés, s nem is gondolt erre. Köszöni a képviselőknek ezt az elismerést. A héten Seregély István egri érsektől is érkezett egy levél a polgármesteri hivatalba, melyben ő is gratulált, és megköszönte a Szegedi Györgynek adott kitüntetést. Szegedi esperes-plébános nagy céljai között szerepel az emberek hitéletnek fellendítése, de tudja, ez évtizedes munka. Reméli, hogy még hosszú ideig maradhat itt, hiszen van mit tenni; például Örményesnek még nincs temploma, s ezen szeretne munkálkodni. Krupa István 1958-ban született. Általános iskoláit Fegyverneken végezte, majd a túrkevei Ványai Ambrus Szakközépiskolában szerzett érettségivel autószerelői szakmát. 1975—84-ig szerelőként dolgozott a helyi autószervizben, 1984-től egyéni vállalkozó. Először fuvarozással foglalkozott, s amikor erre mód volt, vállalkozóként kezdett el dolgozni. Gépeket vett, s út-közműépítést végzett. Jelenleg 14 alkalmazottal dolgozik; Fegyverneken és Ke- let-Magyarország területén vállal munkát. Az elmúlt négy évben közel 17 ezer méter szilárd burkolatú út építésében működött közre. A szeméttelep karbantartását megnyugtatóan, folyamatosan végzi. Mint helyi vállalkozó, segítette a fegyver- neki utak építését, hiszen három éven keresztül 550 forint + áfáért dolgozott, s plusz 500 ezer forinttal járult hozzá a munkákhoz. Jelenleg Törökszentmiklóson dolgozik, ahol még az év végéig 3 ezer négyzetméter utat készít el. Krupa István A nagyobbik fia középiskolás, a kicsi még általánosba jár. Mint elmondta, tíz éve nem volt üdülni, arra törekedett, hogy fejlessze gépparkját. Szívügyének tartja a Holt-Ti- sza megmentését is, mert ott tanult meg úszni, és korcsolyázni is szokott. Ezért vállalta, hogy a kotrási munkákat elvégzi, melyhez az önkormányzattól kapott pénzt. Mindemellett ezt a munkát azért is vállalta fel, mert állítása szerint ez olyan természeti kincse a községnek, melyet nem szabad prédára hagyni. Neki is hobbija a horgászás, így ez is vezérelte a munkák elkezdésékor. Az életre is felkészít Népszerű a szakiskolai képzés A Felszabadulás úton két éve működik a háztartási szakiskola. A két osztály osztályfőnökével, Kindert Ferencnével beszélgettünk az oktatásról. Az induláshoz nagy segítséget kaptak az önkormányzattól, s így meg tudták oldani a 14-16 éves lányok oktatását. A programot a székesfehérvári Vízivárosi Általános Iskola és Speciális Szakiskolától vásárolták meg, s jó kapcsolat, mondhatni napi kapcsolat alakult ki a két intézmény között. A gyakorlati rómunkás oklevelet szeretnének adni nekik, a vizsgáztatási kérelmük most van bent a minisztériumban. Az iskola szeretné megoldani a fiúk továbbképzését is, hiszen több fiús szülő kereste fel őket ez ügyben. A tanárnő úgy érzi, a legnagyobb lépés az volt, hogy megoldódott a lányok iskolarendszerű oktatása, emellett azonban az általános iskolások is sokat kaptak, hiszen fakultációs oktatás keretében ők is megismerkednek az alapokkal. A legbüszkébbek most a babaszobára, amelyet tényleg úgy rendeztek be, mint az otthonit. Többeknek a varrás tetszik, hiszen saját kabátot, mellényt, inget varrhatnak. Borinak és társainak az egészségügyi tantárgyak „passzolnak”, mert ők szeretnek csecsemőkkel foglalkozni. Karolina a matekórákat kedveli. Kati főzni szeret, nincs kedvence, mindent elkészít otthon. Móni is főz, ám csak az egyszerű ételeket szereti. Egészség- ügyi szakközépben szeretne tovább tanulni. Tanárnőjük szerint a lányok megállják majd a helyüket. KOTORJÁK A TISZÁT. A Holt-Tisza állapotmegóvása érdekében az ön- kormányzat 500 ezer forintot biztosított a költségvetéséből a kotrási munkákhoz. A 495 méter hosszú szakaszon 10 méteres szélességben, mintegy 6 ezer köbméter iszapot takarít ki a mederből Krupa István vállalkozó. A folyamatos vízellátás a Kunsági-főcsatornából lenne megoldható, s így itt egy horgászparadicsom alakulhatna ki a pecások nagy örömére. Ismerkedés a szabás-varrás fortélyaival oktatásban segítette őket a Kun- szöv helyi kirendeltsége, hiszen az ipari és interlock gépeket tőlük kapták, ám saját gépeket is vásároltak. A tankonyhát a legmodernebb eszközökkel sikerült felszerelniük, az épületet az önkormányzat újította fel. A lányok heti 30 órában tanulnak, ennek fele gyakorlat, a másik fele elmélet. Elsőben a szabás-varrás fortélyaival ismerkednek meg, s hogy nem eredménytelenül, azt mutatja az a több tucat jelmez, fellépőruha, amit az énekkar tagjainak varrtak. A másodikosok már komoly vizsgát tesznek, hiszen a csecsemő- és időskori gondozás mellett a gyermekápolást is elsajátítják. Ennek a magánéletben veszik majd nagy hasznát, hiszen a kialakított fürdőszobában az automata mosógép használata, a vasalás is a megtanulandók közé tartozik. Az oktatók a Felszabadulás úti iskola pedagógusai, a szakmai oktatást pedig képzett szakoktatók tartják. A lányok zömmel fegyvernemek, emellett Tiszabőről, Örményesről, Tiszaroffról járnak ide. A két év után betanított varCsecsemőgondozást is tanulnak Programok a házban Házhoz jön a Mikulás Azok a szülők, akik december 1-jéig leadják a gyermeküknek szánt Mikulás-ajándékokat 200 forint kíséretében a művelődési házban vagy a könyvtárban, azoknak a Mikulás azt házhoz viszi. Közgyűlés November 28-án tartja közgyűlését 9 órától a helyi mezőgazdasági szövetkezet a művelődési házban, melyre várják a tagokat. Kiállítás November 30-án nyílik meg Fogarasi György festő kiállítása, ahol a művész szobrait is megtekinthetik az érdeklődők. Iskolanapok December 1-jén tartja hagyományos iskolanapját a Dózsa György Úti Általános Iskola, ahol Mikulás-ünnepség, közös játék, tánc várja a diákokat. Hangverseny December 2-án fél 5-től lesz a diákok bérletes hangversenysorozatának második előadása a Benkő Con- sorttal. A műsor címe: Királyok, hercegek és polgárok mulatságai. Bemutatkoznak November 28-án 17 órától a művelődési házban, november 29-én 17 órától pedig Szapárfaluban „Hát én immár kit válasszak” címmel mutatkoznak be a képviselő- és a polgármesterjelöltek. Szakkörök Ismét beindultak a szakkörök, melyre sokan iratkoztak be. így két citera szakkör, két korcsoportnak néptánc, fafaragó az ügyes kezűeknek, s bábcsoport, angoltanfolyam, jógacsoport várja a gyerekeket. Karácsonyi hangverseny December 14-én karácsonyi hangverseny lesz a házban, ahol a törökszentmiklósi zeneiskolában tanuló fegyvemeki gyerekek lépnek fel. Műsoros délután December 6-án a Dózsa György Úti Általános Iskola tartja karácsonyi délutánját, ahol kis műsorral is kedveskednek majd a jelenlévőknek. Másnap, december 17-én 16 órakor és 18-án 14 órakor a Felszabadulás Úti Általános Iskola gyerekei tartják itt karácsonyi délutánjukat, ahol szintén műsorral lépnek fel a tanulók. Előszilveszter November 30-án 9 órától az általános iskolás korú gyerekeknek tartanak játékkal, meglepetésekkel összekötött előszilvesztert. Társastánc 1995. január 8-án indul a társastánctanfolyam, melyre már most várják a táncos lábú általános és középiskolás korú lányok, fiúk jelentkezését. A foglalkozások egyébként vasárnaponként lesznek. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet Fotó: Korányi Éva