Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-12 / 267. szám

Akinek nem inge... Szinte berontott az asszony­ság az ajtón.- Jó napot! - mondta hatá­rozottan. - Magát keresem. Feltápászkodtam az íróasztal­tól, kissé lassúra sikeredett a do­log, nem nagyon fűlött a fogam a vendéglátáshoz. De azért az il­lemtan szabályait betartva hely- lyel kínáltam a jövevényt, s ma­gam is letelepedtem a vele szemben lévő fotelba. Elren­dezgette csomagjait a földön, belehuppant az ülésbe, és azonmód kabátban, kötött ka­lapban, rázendített mondóká- jára:,- Én a Néplapot járatom. Van már vagy 20 éve. Hiába no, én már csak ilyen hűséges fajta va­gyok. Amit megszeretek, meg­szökök, azt nem cserélgetem. Bár a férfiak is ilyenek lenné­nek! - jelentette ki komolyan, aztán keserűen felnevetett - De őket más fából faragták. Nincs azokban ragaszkodás egy sze­mernyi se! Éppen ez okból jöt­tem magához. Mindig elolva­som a cikkeit, és úgy találtam, mi szót értenénk egymással.-Hogy érti ezt? - kérdeztem összezavarodva.- A legutóbb amit a nőkről írt, nagyon tetszett. Hétfátyol- tánc, meg kagyló, meg szellő, meg ilyenek. De már megbo­csásson, az élettől olyan elru­gaszkodott dolgok, hogy csak na. Gondolja, hogy az asz- szonynak az a legfőbb baja, ha az ura a k...-kat lesi?! Na, bumm! Legalább neki addig is békét hagy. Meg legalább nem piára veri el éppen a pénzt. Nézzen rám! Mit gondol hány éves vagyok? _ ?- Negyvenkettő, csak negy­venkettő. Nem egy vénség! Igaz? De gondolt legalább öt- vennek! Na, vallja be! Nem sér­tődök meg. Engem a férfiak tet­tek tönkre. Elmondom magá­nak. Erről írjon! Ez igen! Ez maga az élet. Négy fiam van. A legidősebb 22, a legkisebb 14. Mindegyiknek más az apja. Meglepődött mi? Próbálkoz­tam. Szerettem volna boldog lenni. Mindent megtettem a fér­fiakért. Dolgoztam mint egy ál­lat, kiszolgáltam őket, mégsem voltam jó. Olyanok voltak az uraim, hogy „röptében a legyet is” ahogy mondani szokás. Az italt sem vetették meg, s volt köztük olyan, aki ha felöntött a garatra, rúgott, vágott ahol ért.- Rosszul választott.- Miért? Lehet jól? Egyik sem különb a másikánál. Maga talán megütötte velük a főnye­reményt? Micsoda arrogáns kérdés? !— hűledeztem magamban, de nem volt időm eldönteni mit is válaszoljak, mert folytatta.- Ne is mondjon semmit! Amelyik nő azt állítja, boldog a pasijával, az vagy hazudik, vagy becsapja magát, vagy bo­lond.- Keményen fogalmaz.- Mert ez az igazság. Csak tudja az igazságot nem szokás kimondani. Hát én kimondom! Mindig is ilyen voltam. Lett is belőle elég bajom, de nem va­gyok egy máié alkat. Megtu­dom védeni magam. Egy nő­nek erősnek, ügyesnek, bátor­nak kell lennie, ha talpon akar maradni. Nézzen körül! A széthullott családokban a po­rontyokért mindenütt az anya áll helyt. Most mondja meg, fel lehet nevelni a mai drága vi­lágban a párezer forintos gye­rektartásból a gyereket!? Egy fenét! Az apák többsége pedig amennyire lehet, kibújik ez alól a kötelesség alól is. Az asszony meg güzül látástól mi­kulásig, hogy meglegyen a be­tevő falat. Én is vállaltam mindent. Napszámot, hólapátolást, taka­rítást, mindent. És a magam erejéből építettem fel a háza­mat. A falu szélén van az igaz, de kétszobás, fürdőszobás, gyönyörű, és az enyém. Ami­kor beköltöztünk, jött volna ám vissza az én legkisebb fiam apja! Szeretett volna a készbe beülni. Naponta rugdosta az aj­tómat, hogy engedjem be. Már kezdett az idegeimre menni. Ki nem találja, hogy szabadultam meg tőle! Belevezettem az áramot a kilincsbe. Azt látnia kellett volna! Ahogy az bei­jedt! Azóta hál’ istennek nem láttam - nevetett jóízűen, aztán felállt, szedelőzködött.- Na, hát írja meg a történe­temet, ha meri! Nem kívánom ingyen. Hoztam magának egy pár csirkét. Remélem szeretik — mondta, s az egyik csomag­ból két összekötözött lábú szárnyast varázsolt elő, lefek­tette őket a padlóra, s az ajtó­ból még visszaszólt:- Fogyasszák egészséggel! Kővé meredve álltam. Hol a csapkodó jószágokra, hol a be­csukódó ajtóra pillantottam, s nem tudtam mit tegyek. Végül nagy üggyel-bajjal felnyalá- boltam a szárnyasokat, kiro­hantam a folyosóra.- Asszonyom! — kiáltottam.- Asszonyom! Nem fogadha­tom el!- Ne szerénykedjen! - visszhangozta szavait a lép­csőház. - Jóféle húsleves lesz belőlük. Ez nem igaz! - méltatlan­kodtam magamban. - Micsoda hülye helyzet! Nem tudtam hirtelen a csir­kéket, vagy magamat sajnál- jam-e jobban. Végül némi töp­rengés után, salamoni döntést hoztam. A „kotkodákat” minden szárnyasok védőszentjének ajánlva elengedtem egy park­ban, s még aznap este megír­tam eme különös látogatás tör­ténetét azzal a megjegyzéssel: Uraim! Van egy jó magyar szólás-mondás: „Akinek nem inge, ne vegye magára”. Megérzés Az az érzésem, hogy a vőlegényem nős.- Miből gondolod?- Tegnap rúzsnyo­mokat hagytam az ar­1, és ma ugyanott kék folt volt. Hatékony A legjobb módszer arra, hogy megszaba­duljunk ellenségeink­től, ha túléljük őket. Korthiolüátó Kevesen tudják, hogy a whisky, az nem mindig whisky, leg­alábbis ami az írásmódját illeti. Az amerikai és ír whiskyt ugyanis „e”-betű kiegészítéssel írják, eltérően a kanadai és skót ital leírásától. így a leírás csak jelezni kívánja az „e” betű be­toldásával, hogy a whiskey az tényleg whisky, de nem mind­egy, hogy hol és miből készült. A whisk(e)yvel azért is foglal­kozunk többet bármelyik italfaj­tánál, mert a világon a legkere­settebb pálinka, a legtöbbet eb­ből az italféleségből fogyaszta­nak önállóan, vagy koktélok al­kotórészeként. Magyarországon - tömege­sebben - az elmúlt 5 évben lett felkapottabb. A legismertebb italtípusok whisk(e)yből a Scotch Whisky (skót), a Canadian Whisky (ka­nadai), az Irish Whiskey (ír) és a Bourbon Whiskey (amerikai). A skót whiskyt jellegeztesen füstös ízéről lehet felismerni, amelyet a skót felláp tőzegének füstje felett szárított malátázott árpa ad meg az italnak. A kanadai whisky hasonlít a Bourbonhoz, ugyanis szintén kukoricából készül. Legalább két évig érlelik őket Bourbon - vagy brandy - hordókban. A kanadai whiskyk könnyebbek és világosabbak, mint az ameri­kai „testvéritaluk”. Az ír whiskey búzából vagy zabból készül. Az ír whiskey egyik fontos jellemzője, hogy a különböző hordókban (rum-, sherry, - vagy Bourbon hordók ezek) legkevesebb 3 évig érle­lik, de legtöbbször 5-12 évig is eltart ez a folyamat. Ezek a hor­dók, fajtájuktól függően egyedi ízeket biztosítanak az italnak. A legismertebb amerikai whiskey a Bourbon whiskey, amelyek közül a legjobbakat 4-6-8 évig is érlelik fehértölgy­ből készített fahordókban. Ese­tenként e fahordókat belülről kiégetik, amely eljárás az érle­lés során gyorsítja a whiskey el­színeződését és egy kissé édes ízt (vaniliaaroma-jelleg) ad az italnak. Vodka: ez az ital egy semle­ges, tiszta, lágy pálinka. A csúcsminőségű pálinkát első­sorban árpából, búzából és eset­leg rozsból állítják elő. Készít­hető azonban gabonakeverék­ből, illetve burgonyából is. A semleges ízhatás teszi lehetővé, hogy igen sok koktél alkotóré­sze, ha nem is bázisa (tehát fő­alkotórész) lehet. Gyakran aro- mütizálják (fűszerezik) sherry- vel, limettával (citromféle), borssal, illetve fordítva: szíve­sen fogyasztják a tiszta vodkát paradicsomiével - a hozzáillő fűszerekkel együtt -, de szűrt eredeti narancsitallal, grépfrút­tal is kitűnő. Amennyiben tisztán (önál­lóan) kínálun vodkát, csak jég­hidegen tegyük ezt! Sonvák Béla * Sokak által ismert és kedvelt vodka alapú koktél a Bloody Mary. 5 cl vodka, 18 cl paradi­csomlé, 2 csepp Worcestershire, 2 csepp citromlé, 1 csepp Ta­basco, ízlés szerint só, bors. Az adalékokat keverőpohárban ki­keverjük, a pohárba töltött ital tetejére szerecsendióreszeléket szórunk. Tepsilesen Tekints a múlt tepsijébe... Enni - s ezért főzni is - már régóta szeretnek az emberek. Minden század meghozta a maga újítását a konyhaművészetben. Elég, ha a tűzhelyek változá­sát, fejlődését kísérjük nyomon, a barlangok szabadon lobogó tüzétől, a hagyományos vegyes tüzelésű sparheltokon át a mai elektromos árammal vagy gáz­zal működő mindentudó masi­nákig. Különleges kedvtelés, ami­kor régi korok receptjeit olvas­gatva magunk elé képzeljük mondjuk a francia udvar terített Sólet touluse-módra Egy éjszakán át áztatott fehérbabot (kb. egy literre valót) főzzünk fele-fele arányban vegyített borban és vízben, gerezd fokhagymá­val, csipetnyi borssal, sóval, ízesítőkkel (babérlevél, pet­rezselyem, répa) amikor már jócskán forrott, tegyünk hozzá fél kiló kolbászt, egy kis libazsírt. Eközben párol­asztalait, s mellé az ízeket, ame­lyek - bizonyosan szokatlanok mai ízlésünloiek, ugyanakkor kitűnőek a maguk nemében. Érdekes elgondolni azt is, va­jon milyen étkeket szolgáltak fel a honfoglaláskori magya­roknak asszonyaik, amikor por­tyájukról megtértek. „Isten os­torai” biztos ráéheztek már ek­korra egy jóféle hazaira, a hosz- szú vándorút alatt rágcsált nye­reg alatt puhított hús után. Régi újságok régi ételleírásait elővenni a hosszúra nyúlt őszi estéken remek szórakozás, s ta­lán ötletadó is egyben új íny­csiklandó fogások családi hono­sítására. Kipróbálásra ajánljuk az alábbi finomságot: junk hagymával egv kiló, da­rabokra vágott juhhúst (ser­téshús is jó!), öntsük fel egy kis fehér borral, adjunk hozzá fokhagymát, petre­zselymet, kakukkfüvet, sót, borsot ízlés szerint. Amikor a bab is, a hűs is félig már megfőtt, a kettőt együtt főzzük tovább mérsé­kelt lángon, miután néhány evőkanálnyi paradicsompü­rét adunk hozzá. Körülbelül egy órányi újabb főzés után tegyük tűzálló porcelán vagy cserépfazékba, szórjuk meg a tetejét prézlivel, s tegyük a sütőbe negyed órára. Forrón, fazékban adjuk asztalra. - em ­Szabálytalan portré A ló szeretete mindenkiben benne él Bálint András egy kicsi, másfél szobás lakásban él a Széchenyi lakótelepen felesé­gével, Margitkával. Tekintve szűkös életterüket, nem min­dennapi tulajdonnal dicseked­hetnek. Van két szép lovuk, és egy konflisuk. A fogatra egy szombat dél­utánon figyeltem fel, éppen menyasszonyt, vőlegényt szál­lahogy velünk születik, talán mert valaha lovasnemzet vol­tunk. Kiben-kiben ott lappang valahol ez az érzés, s talán a körülmények teszik, ha egy- szercsak ellenállhatatlanul fel­színre tör. Nekem szobafestő-mázok a szakmám, de 3Ó éves korom­ban kitanultam a utőséget, hogy több legyen . szabad­Teljes díszben a fogat Fotó: MJ lított a házasságkötő teremhez. Akkor kértem interjút a bakon ülő gazdától.- Kedvtelésből csinálom csak - kezdte el unszolásomra. - Ebből nem lehet megélni. Amennyire Budapesten nagy népszerűségnek örvend, a Margit-szigeten dolgozó kollé­gák némelyike például há­rom-négy fogattal is dolgozik, itt annyira nincs rá igény. Még esküvőkre csak-csak hívnak. Mi az az ötezer forint körüli összeg, amiből még engedek is, ha szépen kémek, ahhoz képest amilyen különlegessé, roman­tikussá válik tőle a nevezetes alkalom. Amit ilyenkor fizet a kuncsaft, abrakra sem elég. Tizenöt-húszezer forintba is kerül az állatok fenntartása ha­vonta. Ha nem lenne szívsze­relmünk a ló, már régen abba­hagytuk volna. Hogy hol tartjuk őket? Van egy tanyánk a Zagyva mellett, már szinte kint a pusztában. Ott jól elvannak. Odajárunk gon­dozni őket meg az aprójószá­got, amit mellettük nevelünk. Munkaigényes-e? Bizony az. Meg nagyon strapás. Télen- nyáron, fagyban, rekkenő hő­ségben menni kell. De az igaz­sághoz tartozik, nem is bánjuk. Több időt töltünk a mi kis „bir­tokunkon” mint a lakásunkban. Mit lehet kezdeni a lakótelepen négy fal között? Mintha nyúl- ketrecbe lenne zárva az ember. Ott kint szabadon élünk. Ha­talmas a tér, csönd van, nyuga­lom. Az őzek úgy jámak-kelnek körülöttünk, mintha a táj tarto­zékai lennénk. S ha látná a lo­vakat, amikor önfeledten szá­guldoznak a legelőn! Én mon­dom magának, a ló szépségével csak a női szépség vetekszik. Most két jó magyar félvér kancám van, a Gyémánt és a Remény. Nyugodt, kezes jószá­gok, bár mindegyiknek megvan a maga szeszélye. De az ember­nél nem így van? Meg kell is­merni őket, s aztán ló és ember összeszokik egymással. Szerintem a ló szeretete va­időm, mehessek a lovakhoz. Akkor ültem először lóháton is. Felnőtt fejjel nehezebb elsajátí­tani a lovaglás művészetét mint gyerekként. Az ember alig várja, hogy az első bukáson túl legyen. Ha súlyosabb sérülés nélkül megússza, s rögtön visz- sza mer kapaszkodni a nye­regbe, valamiféle önbizalomra, sorskegyeltje érzésre tesz szert, s minden jobban megy. 1979-ben tettem lovasedző vizsgát, de előtte már azon dolgoztunk Nagy Sándor bará­tommal, hogy Szolnokon is lét­rehozzunk egy lovasiskolát. Nem volt épp gyaloggalopp, de sikerült. A mai Keskeny J. u. te­rületén kaptunk helyet. Szép idők voltak! De sok gyerek raj- csúrozott körülöttünk! Hányán jöttek megszeppenve, szülői kí­sérettel, aztán néhány hónap múlva már úgy ültek a nyereg­ben, mint a 48-as huszárok. Látja, látja. Azt mondja a közmondás „Senki sei t próféta a maga hazájában”. Hát így vol­tunk Sanyi komámmal mi is. Hiába vetettük meg a lovassport alapjait mi, itt a megyeszékhe­lyen, az utódintézményből a Kaán Károly úti lovasiskolából csak kiszorultunk. Kesze-kusza, átláthatatlan érdekellentétek ... Foglalkozni sem szeretek vele, marják egymást ahogy akarják. 1992-ben megvettem a konf­list. Olykor-olykor befogok ... nem egyszerű művelet ám! Ki kell glancolni kocsit, lovat egy­aránt. Letörülni a port, sarat, ki­fényesíteni a fémalkatrészeket, lecsutakolni az állatokat, ki­mosni a farkukat, kifesteni a körmüket. Három óra hosszát is elbíbelődök vele. Amikor min­den csillog-villog, behajtok a városba, és várom a kuncsaftot. Ha nem kerül fizetővendég, megutaztatom a felkérezkedő gyerekeket, s akkor már értelme volt a napnak. Hogy meddig fogok lovakat tartani? Hmm ... Amíg csak élek. Lehet, hogy a koporsómat is ezek ketten, a Gyémánt meg a Remény fogják húzni. Orvosnál-Vérszegénység mi­att vasat írok fel magá­nak.- De doktor úr, ne­kem már nagyon rosz- szak a fogaim. Változnak az idők- Miért sírsz kis­lány? Elvesztetted a mamádat?- Nem a mamámat... a kisfiámat!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents