Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-05 / 234. szám

6 Kunsági Extra — Karcag 1994. október 5., szerda Egy sikeres magánvállalkozás Húsz család megélhetését segítik A Folprint Kft. 1991 szeptemberében alakult, teljesen magán­erőből. A négy tulajdonos induláskor vásárolt egy nyomdagé­pet, amellyel beindították a müanyagnyomdázást. Telephelyük a Madarasi úton van, melyet bérelnek. A tulajdonosok: Mihály Lajos, aki a műszaki problémák megoldásával foglalkozik, Bernáthné Mihály Ilona, aki az ad­minisztrációs, pénzügyi vonalat tartja kézben a saját vállalko­zása mellett, Bernáth István, aki a pedagógusi pályát cserélte fel és Elek János, aki a Prosperitás szövetkezetből vált ki. Ő már korábban is foglalkozott műanyag-forgalmazással, kiterjedt kapcsolatai vannak. Ezen a gépen készül a csomagolóanyag egy része Anselmo önálló estre készül Szentannai-napok Október 7-én 10 órakor a Szentannai-napok nyitóün­nepségén dr. Magassy Dá­niel, az FM főosztályveze­tője és Gombár Mihály, az FM megyei hivatalának ve­zetője tart tájékoztatót a mezőgazdaság jelenéről és jövőjéről. 12 órakor gép- és termékkiállítás kezdődik. Kiállítók: Agroker Szolnok, KITE Nádudvar, Farmgép Debrecen, Mezőgép Heves, Agroferm Kaba, Agroszeroj Rozsnyó, Hegesztéstechni­kai Vállalat Mezőtúr, Szobi Szörp Szob, Toyota Road Service Karcag, Trafomex, Vitesz, Kátisz, DATE Ku­tató Intézet, Purina Hage. A kiállítás ideje alatt szabolcsi alma- és burgonya-, vala­mint fémzárolt vetőmag- búza-vásár is lesz. Családi túra A Gyermekek Háza ok­tóber 8-án Mátraházától Kékestető-Saskő-Disz- nókő-Markazi kapu- Hona-völgyi vízesés-Pa- rádfürdő útvonalon tervez kb. 12 km-es családi gya­logtúrát. A busz a Gyerme­kek Házától Mátraházáig viszi és Parádfürdőtől hozza a túrázókat. Túravezető dr. Kozák Ottó. Jelentkezés a Gyermekek Házában. Nyugdíjasfórum Október 5-én, szerdán 15 órától a Déryné Művelődési Központban a megyei nyugdíj-biztosítási igazga­tóság nyugdíj-biztosítási fó­rumot rendez, melynek té­mája a nyugdíjjogosultság, valamint a munkáltatók, vállalkozók járulékfizetési szabályai. Karate A KSE karate szakosztá­lya felvételt hirdet 7 éves kortól. Jelentkezés: kedden és csütörtökön 17—19 óráig a technikum tornatermében Gyarmati Imre edzőnél. Nosztalgiaest Október 8-án 20 órától a Tavasz , vendéglőben nosz­talgiaest lesz, a zenét a püs­pökladányi Old Bap szol­gáltatja. A virágos városért A képviselő-testület „Tiszta és virágos Karcag” címmel versenyt hirdet la­kóközösségek részére. Ne­vezni az alábbi kategóriák­ban lehet: I. 80 db családi ház feletti vagy tömbszerű lakótelepi, II. 20-80 közötti családi házat magában fog­laló lakóközösség, III. 10-20 közötti családi házat magába foglaló lakóközös­ségek részére. A versenyre a lakóközösség által megbí­zott képviselők útján 1995. március 31-ig lehet jelent­kezni a polgármesternél. A bírálatot a felkért zsűri ’95. augusztus 20-ig végzi el. Számítógéppark A Varró István Ipari, Ke­reskedelmi Szakmunkás- képző és Gépipari Szakkö­zépiskola diákjai a héten vették birtokba az új számí­tógéprendszert. A régit le­cserélték 10 db 386-os és 8 db 486-os gépre, melyeket hálózatba kötöttek. A gépek értéke közel 2,5 millió fo­rint, melyhez egymilliót pá­lyázaton nyertek. Az iskola 150 tanulója a tanítási órák keretében, míg a többiek szakkör keretében tanulják a számítástechnikát. Gyűjtemény A tematikus szalvéta­gyűjteményeket október 15-ig lehet leadni a Gyer­mekek Házában. Az általá­nos és középiskolások ok­tóber 30-ig adhatják le alko­tásaikat a „Szeretném ma­gam megmutatni, hogy látva lássanak” címmel meghirdetett pályázatra. Szüreti bál Október 22-én borkósto­lóval egybekötött szüreti bál lesz a sportcsarnokban. A cégről Bernáth Ispánnal és Elek Jánossal beszélgettünk. Mint elmondták, induláskor egy dolgozóval kezdtek, aztán fo­lyamatosan nőtt a létszám, ahogy bővítették gépparkjukat, melynek értéke mára a 10 mil­liót is meghaladja. Ezt persze nemcsak saját erőből vásárol­ták, hanem a japán hitelt is igénybe vették. Tudomásuk szerint ezt csak ők kapták meg az OKHB-tól. Kedvezőek vol­tak a feltételei is, hiszen két éve 17 százalékos kamatra kapták, 3 évre vállalták a visszafizetését, melyet időarányosan teljesíte­nek is-. Ez a hitel elég volt a má­sodik gép megvásárlásához, melyek már kitermelték a har­madikat. Jelenleg 9 fizikai dol­Mátyus Sándor a Bounty ze­nekar gitárosa - rövidesen meg­jelenik első önálló kazettájuk. S néhány hete egy hangszerboltot nyitott a városban. Rockpályá­járól kérdeztük. A zenével nyolcadikos kora óta van kapcsolata, s azért kez­dett el zenélni, mert megtetszett neki a gitár hangja - emlékezik a kezdetekre. Különösen tet­szett Gary Moore játéka, ő a kedvence. Korábban zenei álta­lánosba járt, s klarinétozni is ta­nult, de azt nem szerette. Neki a zenét csak a gitár jelenti... ám elismeri azt is, ha valaki más hangszeren szépen játszik. Problémát jelentett a komoly felszerelés beszerzése is, de pl. próbahelyet sem kaptak ... - valahogy nem ismerték el a kezdeti lépéseiket. Tudták, hogy nagy dolgokat nem mutat­tak fel, de az akarat megvolt, s ha lett volna lehetőségük, akkor a Senor együttes is többet mu­tathatott volna magából. Sándor játszott más együtte­sekben is. Soha nem adta fel, mert sosem elégedett magával. Örül annak, hogy nemsokára ki­jön a kazettájuk a Bounty együt­tessel, akik szoboszlóiak, csak Püspökladányban találtak pró­bahelyet. Jó menedzserre talál­tak Sári Csabában, aki látott bennük fantáziát. A tokaji rock­táborban is jól szerepeltek, s közönségszavazat alapján má­sodikok lettek. Ez önbizalmat adott nekik is, így vállalkoztak gozójuk van, így két műszakban dolgoznak. Korábban bérben könyveltet- tek egy kft.-vel, mostanra tud­tak egy főkönyvelőt is alkal­mazni, így naprakészen tudják a számviteli dolgaikat. Ez köny- nyebbség, hiszen eddig csak negyedéves bontásban kapták meg az eredményeiket, s így tudtak mérlegelni az újabb be­fektetésekről. Megrendeléseiket elsősorban az édesiparból kapják. Legtöbb csomagolóanyagot (ropi, pufók) a kalocsai Karamell Rt.-nek ké­szítik, valamint a fűzfői papír­gyár papírcsomagolói is itt ké­szülnek. Sok magánrendelő - tésztás, krukis - keresi fel őket Debrecentől Békéscsabáig, a kazetta készítésére. Neki az a lényeg, hogy gitározhasson, fe­lesége, Tünde is tudta róla, hogy neki ez nagyon fontos, s elfogadta. így a Sarock hang­szerbolt ötlete is mindkettőjük­nek egyszerre jutott eszébe. Tudta, hogy milyen helyzetben volt, amikor akár egy pengető­ért, jackdugóért Debrecenbe. Szolnokra kellett elutazni, s aki ezt nem vállalta, az néha a használt hangszerrel rosszul járt. A bolt kialakítására sok pén­zük ráment, a család, a barátok segítségével ez sikerült. Felvet­ték a kapcsolatot a Fender cég hazai képviseletével Székesfe­hérváron, onnan kapják a leg­több hangszert, s mivel ők má­Szolnoktól Egerig. Konkurense­iknél a minőségben és a szállí­tási pontosságban akarnak job­bak lenni. A Mól Rt.-nek (Pet- rogáz) a gázvezetésnél használt közműjelzőszalagokat is itt ké­szítik, évi 50-60 tonna mennyi­ségben. Dolgoznak Karcagra is a Patkó, a Szériatrans, a KITE Aprómag, a Karbonrizs Kft.-nek. Egy másik profiljuk a rek­lámtáskák készítése. Elsősorban kiskereskedők keresik őket 3-5 ezer darabos rendeléssel. A házhoz szállításhoz ren­delkeznek fuvarozói kapacitás­sal is, melyet bérszállítással vé­geztetnek. Jelenleg húsz családnak biz­tosítanak folyamatos munkát, három bedolgozó hölgyet is foglalkoztatnak, akik tasakot készítenek. Jó a kapcsolatuk a Rinoceros stúdióval is, így az előkészítés is megoldott, hiszen tőlük nyomdakészen kapják meg a kliséket, ez az ő munkájukat is megkönnyíti. Terveik között szerepel egy nyomdagép vásárlása. Ehhez már megtették a kezdő lépése­ket... most a két tulajdonos te­herbíró képességén is múlik a dolog, hiszen ez jelentős több­letmunkát adna nekik. Ez meg­növekedett létszámot, szállítást is jelentene, így kb. 30-40 szá­zalékkal nőne a rájuk háruló munka (anyagbeszerzés, piac­kutatás, munkafolyamatok irá­nyítása). Mint megfogalmazták, azt szeretnék, ha a húsz család, akiknek a megélhetéséhez jelen­leg munkát adnak, hosszú távon is számíthatna erre. A négy tulajdonos továbbra is ideális munkamegosztásban kíván dolgozni. Vagyis hogy más tartja kézben az üzleti, a termelési vonalat, így a jelen gazdasági helyzetben vállalko­zásuk hosszú távú sikerre szá­míthat. sokkal is kapcsolatban állnak, ezért Karcagra első kézből ér­keznek a gitárok, dobok, erősí­tők. így tudnak viszonylag ol­csók lenni. Gitáralapok - pengetők, hú­rok, basszus, szóló - mellett sok olyan „cucc” van, amit a kata­lógusból megrendelhet a vevő, és vasúti postán már másnap itt az áru. A környéken nincs más képviselője a cégnek, ők a 21. számú terjesztők. Más gyártók­kal is kapcsolatban állnak, s igyekeznek a bolt választékát szélesíteni. így kezdték el árulni a hegedűtartozékokat, a gitár­hangoló kulcsokat is. Mint zenésznek, egy terve van: gitározni, s zeneileg fej­lődni. Vigyázat, csalok! - ez a Ro- dolfo-mondat jutott eszembe, amikor Anselmót láttam bű­vészkedni. Beszélgetésünk előtt egy kártyatrükköt bemutatott s elmagyarázott... így aztán már szakavatott szemmel néztem másodszorra a mutatványt. Neve természetesen művész­név, a Muppet-show szömyecs- kéi közül választotta. Már gyerek­korában érdek­lődött a bűvész­világ után, szere­tett mindennek mögé nézni — mondja -, mitől működik valami, így nézte a cir­kuszi közvetíté­seket is, kereste a bűvésztrükkök megoldásait, s amikor rájött az elsőre, meg­érezte, nem is olyan nehéz. Az­tán amikor test­közelbe került a szakmával, rá­jött, nagyon nehéz, rengeteg munka, kitartás eredménye az, amit a közönség lát. Az egyik karácsonyra ke­resztszüleitől Rodolfo-táskát kapott, ez volt 13 évesen a kedvcsináló, majd felkereste Pesten a Figaró bűvészboltot, s onnan vásárolt rekvizítumokat. Ekkortájt ismerkedett meg tanárával, Sugár Péter előadó- művésszel is. Magánúton tanult nála, levélben tartották a kap­csolatot. Ha megtetszett neki egy fi­gura, megvásárolta a trükköt. Fontosak az alapfogások, hi­szen azokat már lehetett vari­álni. Első önálló műsora az is­kolai Ki mit tud?-on volt Be­rettyóújfaluban. Az első meg­vett trükkje a táncoló sétapálca volt. Akkor még komolyabb kelléktárral nem rendelkezett. 1982-ben tanárai biztatására je­Örvendetesen nő a zenét ta­nulók száma a városban - tud­tuk meg Sipos Antaltól, a zene­iskola igazgatójától. Idén szep­temberben negyvennel többen iratkoztak be, mint tavaly. A kunhegyesi tagozatuk létszáma hússzal nőtt, s néhány hete be­indult a kunmadarasi tagozat is, negyven fővel. A többletköltségeket a mada­rasi önkormányzat vállalta ma­gára. Változatlanul favorit a zongora tanszék, itt nem tudják kielégíteni az igényeket, mert nincs elég tanár, és a gyerekek gyakorlási lehetősége sem biz­tosított. Annak ellenére, hogy évről évre javul a tanári ellátottságuk, tehetséges fiatal nevelők telep­szenek meg Karcagon, még mindig van tanárhiány. A lét­számhoz viszonyítva sok az utazó pedagógus is. A szűkös tanterem-ellátottság miatt szombaton is teljes üzemben oktatnak. Ez ugyanakkor a sza­lonzenekar munkáját is segíti, hiszen a próbák is ezen a napon vannak. Az iskola nevelési pro­filjától az együttmuzsikálás sem idegen, kiemelt helyen szerepel. Ez a tanári személyes példamu­tatás ösztönzi a gyerekeket is (tanári fúvósötös, Városi Kama­lentkezett az országos diákna­pokra és a Ki mit tud?-ra. Itt az elődöntőig jutott, míg a diákna­pon nyert. Ezt a címét ’85-ben is megvédte. Sikersorozata ka­tonakorában is folytatódott, hi­szen a '87-es székesfehérvári tavaszi fesztiválon nyert. Kezd­ték megismerni Debrecenben és környékén, egyre több fellépési lehetőséget kapott. ’90-ben Karcagra költö­zött. Itt először a ’91-es majálison lépett fel. Ekkor már komoly kel­léktárral rendel­kezett, sok trük­köt csinált. Mint minden újat, kezdetben őt is fenntartással fo­gadták mint bű­vészt, a későbbi szponzorai fan­táziát láttak benne, támogat­ták. Október 22-én szeretne új, önálló műso­rával, a mikromágiával fellépni a karcagiak előtt a HEMO-ban. S mit takar a mikromágia? Fő­leg asztali mutatványok lesznek láthatóak. Például egy néző pénzét átszúrja majd egy ceru­zával úgy, hogy a pénzen végül nem lesz lyuk, vagy látható lesz a „Három Monte-kártya” trükk, azaz az itt a piros, hol a piros bűvészváltozata két pakli kár­tyával. A műsor különlegessége lesz, hogy minden mutatványt ka­mera segítségével kivetítenek egy vászonra, így a jelenlévők az összes varázslatot többszörös nagyításban láthatják. Aki ott lesz, meglátja, hogy Albert Ein­steinnel élve a „legszebb, amit átélhetünk, az a titokzatosság”. Anselmo a novemberi szol­noki „Az év mágusa” bűvész­verseny egyik szervezője s fel­lépője is lesz. razenekar, Puszta koncert- és szalonzenekar). Az igazgató úr legnagyobb gondja a hangszerállomány elö­regedése, hiszen újakat a szűkös költségvetésből nem tud besze­rezni. Pénzük csak a meglévő hangszerek javíttatására is csak szűkösen elég. A szeptemberi iskolakezdéskor 150 ezer forin­tot fordítottak erre. Tanulóik között hárman ké­szülnek zeneművészeti szakkö­zépiskolába, s hárman neveztek be az európai zenei fesztivál nyitóhangversenyére, mely Bu­dapesten lesz a tanév végén. Október elsején a zenei vi­lágnap tiszteletére a Déryné Művelődési Központban nagy sikerű hangversenyt adott a ze­neiskola. Azok a diákok léptek fel, akik itt sajátították el a zenei alapokat, s jelenleg valamely zeneművészeti szakközépiskola vagy főiskola hallgatói. A zene­iskola nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is törekszik. Bőví­teni kívánják a nevelési hagyo­mányaikat. A szülők és a város lakossága tájékoztatására, valamint a ze­nei ismeretterjesztés érdekében tervezik az iskolaújság kiadását, melynek már csak anyagi aka­dályai vannak. Nemrég rockfesztivál volt a városban. A szervező diákok a legjobbat szerették volna nyúj­tani annak a néhány száz fia­talnak, akik a Barátság parkba kimentek szórakozni. Tulaj­donképpen utólag már nehéz megmondani, hol rontották el. Egy azonban biztos, kevés volt az, aki józanul, csak a zene kedvéért csápolt a színpad előtt. Nem lehet egyetérteni azzal a felfogással, ahogy ezt ott mondták - ez a bulihoz tar­tozik. A rendezők, mint ígér­ték, jövőre ismét rendeznek fesztivált, így bízni lehet ab­ban, hogy akkorra felnőnek a Utózönge tinik, s elfogadják, nem kell it­tasnak lenni ahhoz, hogy jól érezze magát a koncerten. Remélhetőleg akkor azok a középkorúak is eljönnek, akik most tisztes távolból szemlél­ték a koncerteket. Őket is ér­dekelte volna a zene, de a lát­ványtól megfordultak, s in­kább hazamentek. Ez is azt igazolja, hogy maga az ötlet jó volt, csak a kivitelezés nem si­került. Ez talán megbocsát­ható, hiszen először rendeztek ilyen nagy bulit a diákok. Ta­lán célszerűbb lett volna elő­ször egy félnapos fesztivállal próbálkozni. Abban csak bízni lehet, hogy jövőre nem fordul elő, ami az idén, hogy pénzhi­ány miatt nem minden zenekar léphetett fel. Ők most csaló­dottan távoztak, s nem való­színű, hogy jövőre vállalnának egy fel(nem)lépést. A rendőr­ségnek három esetben kellett intézkednie: egy fejbe rúgás, egy lopás és egy közbizton­ságra veszélyes eszköz hasz­nálata miatt. Talán jövőre ta­nulnak a hibákból a szervezők, s akkor igazán jó buli lesz a rockfesztivál. Sipos Antal és Konczi Fruzsina fuvolázás közben Az oldalt készítette: Daróczi Erzsébet A gitáros hangszerboltos Egy rögtönzött bemutató a boltban Anselmo gyakorlás közben Népszerű a zeneiskola

Next

/
Thumbnails
Contents