Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-27 / 253. szám

2 Körkép 1994. október 27., csütörtök Menesztés Prága. Jan Rumi cseh belügyminiszter úgy dön­tött, hogy meneszti Stanis­lav Novotny országos rend­őrparancsnokot - közölte a tárca szóvivője. A cseh pár­tok, a rádió és a televízió élénken reagáltak Rumi lé­pésére, akinek számos meg­figyelő szerint magának is le kellett volna mondania, amiért cseh rendőrök az ősszel egy hónapon belül két német turistát lőttek agyon, közúti ellenőrzések során. Kitüntetés Helsinki. A Finn Orosz­lánrend Nagykeresztjével tüntette ki a helsinki ma­gyar nagykövetet a finn köztársasági elnök. Martti Ahtisaari a magyar-finn kapcsolatok fejlesztése ér* dekében kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül adományozta Jávorszky Bé­lának a külföldi nagyköve­teknek adható legmagasabb kitüntetést. Jávorszky a kö­zeljövőben hagyja el végle­gesen állomáshelyét. Fenyegetés Moszkva. Radovan Ka­radzic a boszniai szerbek el­leni nemzetközi gazdasági szankciók feloldását sür­gette egy moszkvai Pravdá­nak adott interjújában. A boszniai szerbek vezére az­zal fenyegetőzött, hogy szankciókat vezetnek be a boszniai muzulmánok ellen, amennyiben Belgrád nem oldja fel a Pale elleni bün­tető intézkedéseket. A poli­tikus a genfi béketerv eluta­sítására vonatkozó kérdés­sel kapcsolatban elmondta: mindenekelőtt azt nehez­ményezték, hogy a boszniai szerbek által lakott területek felszabdalásával létrejövő enklávék működésképtele­nek lennének. ,(: Ünnepség Peking. Hivatalos ünnep­séget rendeztek tegnap Pe- kingben Zsung Ji-zsen kínai alelnök részvételével Noro­dom Szihanuk kambodzsai király 72. születésnapja al­kalmából. Zsung hangsú­lyozta, hogy Peking Sziha- nukot „a kínai nép régi ba­rátjának tekinti”, s biztosí­totta az uralkodót a kínai kommunista vezetők „há­rom nemzedékének feltét­len rokonszenvéről”. Kurt Beck a miniszterelnök Bonn. Kurt Beck szoci­áldemokrata politikust vá­lasztották tegnap a német Rajna-vidék-Pfalz tarto­mány miniszterelnökévé, mivel az eddigi kormányfő a jövőben a szociáldemok­rata ellenzék vezetőjeként a Bundestagban folytatja po­litikai pályafutását. Rudolf Scharping, aki az SPD kan­cellárjelöltje volt az október 16-i szövetségi választáson, már hónapokkal ezelőtt kö­zölte, hogy a választási eredménytől függetlenül Bonnban kíván tovább poli­tizálni. Rose nem távozik London. Michael Rose brit tábornok, a boszniai ENSZ oltalmazási erők fő- parancsnoka tegnap a BBC rádiónak adott interjújában megerősítette, hogy mandá­tuma januárban esedékes le­járta előtt nem szándékozik távozni posztjáról. - A vá­daskodások semmiféle ha­tással nincsenek rám - je­lentette ki a tábornok. A lappok az EU ellen Stockholm. A svédor­szági lapp parlament ked­den Kirunában egyhangúlag az Európai Unió-tagság el­len szavazott. A svéd lap­pok attól tartanak, hogy az EU-hoz való csatlakozás tu­risták ezreit hozná Svédor­szágba, ahol a vadászat, a halászat és az erdőirtás nagymértékben fokozódna. A Szandaszőlősi Általános Iskola október 25-28. között iskoiahetet tart, melyen nyílt tanítási órá­kat, a gyerekek által kért programokat tartanak. Tegnap délután a szandaszőlősi kultúrházban ke­rült sor az iskola új részének ünnepélyes átadására. Képünkön Várhegyi Attila, Szolnok polgár- mestere jelképesen átadja a „kulcsot” a diákönkormányzat vezetőjének, Csendes Mónikának. 23 éve Szolnokon alakult meg a MIT Megkezdődött a Magyar Immunológiai Társaság XXIV. kongresszusa- Szolnok városának kiemelt jelentősége van a magyar im­munológia életében, hiszen 1971-ben itt alakult meg a Ma­gyar Immunológiai Társaság, mely az idén immár harmadik alkalommal rendezi meg a Ti- sza-parti városban éves vándor- gyűlését - kezdte megnyitóbe­szédét Falus András professzor, a társaság elnöke. A MIT vezetőségének kö­szöntője után Várhegyi Attila polgármester arról beszélt, hogy a magyar egészségügy - s Szol­nok városé kiváltképp - zivata­ros időket él meg, így fokozott hangsúlyt kapnak az ilyen jel­legű kongresszusok. A szakmai értékeken túl bizalomerősítő is az ilyen rendezvény a polgárok számára - s a bizalomra nagy szükség van a mai világban. A megnyitó során kiderült, hogy az ülés iránt az idén kima­gasló volt az érdeklődés. Az ünnepélyes megnyitót egy nem kevésbé ünnepélyes ese­mény követte: átadták az arra legérdemesebbnek ítélt immu­nológusnak a Kesztyüs-emlék­Medgyesi György professzor átveszi a Kesztyűs-emlékérmet érmet, amelyet a MIT első el­nökéről, Kesztyűs Lórántról neveztek el, s a magyar immu­nológia legrangosabb szakmai elismerése. A MIT vezetősége az idén egybehangzóan Medgyesi György professzort tartotta a legérdemesebbnek a díjra em­beri, immunológusi, nem utol­sósorban pedig pedagógusi ér­demeiért. A kongresszus első napján két szekcióban tartottak össze­sen huszonkilenc előadást, a mai napon pedig a Magyar Ge­netikai Egyesület meghívottai- nak összefoglaló plenáris elő­adásai hangzanak el Újdonsá­gok a genetikában címmel. Aláírták az izraeli-jordániai békét Clinton a Közel-Keletre látogatott Jichak Rabin izraeli és Abdesszalam Madzsali jordániai kormányfő tegnap az izraeli-jordániai határátkelőn, Arabában aláírta a két ország közötti békeszerződést. A történelmi jelentőségű eseményre Bili Clinton amerikai elnök, Husszein jordániai király, Ezer Weizman izraeli elnök és számos külügyminiszter, ismert politikus jelenlétében került sor. A szervezők mintegy ötezer vendéget hívtak meg. A 46 éve tartó ellenségeskedést lezáró békeszerződés az első ilyen jellegű megállapodás, amelyet a közel-keleti békefo­lyamatot 1991 októberében elindító madridi konferencia óta kötöttek. Bili Clinton amerikai elnök tegnap délelőtt Kairóban talál­kozott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Jasszer Arafat PFSZ-vezetővel. A találkozó után tartott közös Clinton-Mubarak sajtóérte­kezleten az amerikai elnök elégedettségét fejezte ki azzal kap­csolatban, hogy Arafat kötelezettséget vállalt a Hamász szél­sőséges szervezet elleni harc mellett.- Arafat jelezte, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel folytatni fogja a harcot a terrorizmus ellen, elsősorban a Ha- másszal és más terrorista csoportokkal szemben - mondta Clinton, hangsúlyozva, hogy a PFSZ vezetőjétől határozott és egyértelmű választ kapott a terrorizmus elleni harccal kapcso­latos amerikai kérésre. Az amerikai elnök szerint Arafat vilá­gosan látja, hogy a Hamász az ellensége. Clinton hangoztatta, hogy nem 100 százalékos sikert, de 100 százalékos erőfeszítést vár el. Az amerikai elnök megemlítette, hogy Egyiptom bátor pél- • dát mutatott az Izraellel való megbékélésben, „ami utat nyitott a mai nap sikeréhez”. Szíriával kapcsolatban Clinton elmondta: azért utazik Da­maszkuszba, hogy elősegítse az izraeli-szíriai békemegállapo­dás lehető leghamarabbi kidolgozását. Közölte, hogy haladás várható, de nagy áttörésre azonnal nem lehet számítani.- Nem mondhatok dátumot, mivel az valóban a két félre tar­tozik - tette hozzá. Mubarak kifejtette, hogy a Clinton-kormányzat vezetése alatt az Egyesült Államok jelentős szerepet játszik a világ biz­tonságában. Az egyiptomi elnök hangsúlyozta, hogy Háfez Asszad szíriai elnök teljes mértékben elkötelezett az igazságos béke mellett. Arafat az amerika elnökkel való találkozója után kijelen­tette, hogy „a bátrak békéjét” választotta, még ha az a Hamász- szal való szakításba is kerül. Ez volt az első hivatalos kétoldalú találkozó az amerikai el­nök és a palesztin politikus között. Növekedés az egyensúlyromlás terhére (Folytatás az 7. oldalról) zisnál gyorsabb, 12-15 százalék közötti, a behozatalé viszont 8-9 százalékos. A cserearány is kismértékben javul, így a külke­reskedelmi mérleg deficitje né­mileg csökken, az év végére várhatóan 3,2-3,5 milliárd dol­lár között lesz. A javulás azon­ban csak technikai jellegű, nem a gazdasági folyamatokból adó­dik. A külföldi működőtőke-be­ruházás alig fele lesz a tavalyi, kiemelkedően magas szintnek, ezért a külső eladósodás szá­mottevően gyorsul. Ez jelentős mértékben közvetlen vállalati hitelfelvét formájában megy végbe. A prognózis szerint a forint nominális leértékelése az év egészében megközelíti a 20 százalékot, a hátralévő hóna-, pokra ugyanis összesen 2,5-3 százalékos leértékelést feltéte­leznek. A belső pénzügyi egyensúly a prognózis szerint tovább romlik. Az előrejelzés összességében megállapítja, hogy az idén gaz­dasági növekedés tapasztalható, de a további egyensúlyromlás terhére. Skála-tervek A Skála integrációja gyakorla­tilag kudarcba fulladt, a Skála Áruházi Kft. jelenleg hat áruhá­zát működtet, s úgy tűnik, megta­lálják számításukat - mondotta a Budai Skála újjávarázsolt első emeleti szintjének tegnapi meg­nyitója alkalmából rendezett saj­tótájékoztatón Halász János, a társaság ügyvezető igazgatója. Elmondta: a Skála-csoport ebben az évben 310 millió forintot köl­tött budai áruházára. Martfűn a Városi Művelődési Központban tegnap este a Vidám Színpad vendégjátékában Nino Manfredi Jé­zusom, szerelmes vagyok! című vígjátékát mutatták be. Felvételünkön Bodrogi Gyula (Marco) és Voith Ági (Terry). (Fotó: Korényí) PANORÁMA * PANORÁMA Találkozó a Hozam Klubban A gazdaság helyzete felemás / Ázsiai biztonsági rendszer? Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter tegnap Habarovszkban, távol-keleti szemlekörútján felvetette annak gondolatát, hogy az ázsiai-csendes-óceáni térség államainak védelmi miniszterei kerékasztal-tárgyalásokon vitassák meg a térségbeli biztonsági rendszer megteremtésével kapcsolatos kérdéseket. Jelenleg az érintett országok képviselői kétoldalú megbeszélések formájában igyekeznek megoldani a problémát, ám - mint Gracsov hangoztatta - orosz vélemény szerint a közös erőfeszítések hatéko­nyabbak lennének. A miniszter ismételten cáfolta azokat az értesü­léseket, hogy Moszkva kivonná a Kuril-szigeteken állomásozó csa­patait. Gracsov leszögezte: semmiféle csapatkivonást nem tervez az orosz katonai vezetés, mindössze a szigeteken állomásozó egységek elhelyezésének a szerkezetében kíván néhány változtatást eszkö­zölni. Egyeztetésre lesz szükség A román képviselőház visszatért a homoszexuálisokkal kapcsolatos büntetőintézkedéseknek ahhoz a változatához, amelynek felülvizsgá­latára az Európa Tanács az ország felvételekor, tavaly, felszólította a kormányzatot. Az elfogadott döntés az volt, hogy akárcsak eddig, mi­nősüljön az azonos neműek szexuális kapcsolata bűntettnek, amelyért egytől öt évig terjedő elzárás szabható ki. Miután a szenátus enyhébb változatot fogadott el, a két ház egyeztetésére lesz szükség. Tegnap délután a Hozam Klub vendége volt Kovács Álmos, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki nem csupán a monetáris és pénzpolitika kérdéseiről szólt, vállalkozott a magyar gazdaság helyzetének vázlatos áttekintésére is. Véleménye sokakéval meg­egyezett abban, hogy a társada­lom e meghatározó területén ma felemás folyamatok zajlanak. Fontos ágazatokban pozitív jelek is tapasztalhatók: megindult egy­fajta növekedés. Ugyanakkor nemzetgazdasági szinten a tartha­tóság küszöbéig nőtt a költségve­tési hiány és a mérleghiány. Az előbbit nehezíti az a tény, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy a bevont - lakossági és külföldi - források milyen hányada megy az államháztartásba és mennyi a vál­lalkozási szektorba. Az utóbbi esetében az a gond, hogy külső forrásokból nálunk nem finanszí­rozható a növekedés beindítása, mert a korábban felvett hiteleket már a ’70-es évektől kezdődően nagyrészt rosszul használtuk fel, e befektetések mára csak a deficitet növelik. Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy ha az állam nem is, hitelek­hez juthatnak a kellő garanciákat nyújtani tudó vállalatok. Ez azért jó, mert ezek esetében biztosított­nak vehető a megfelelő felhaszná­lás. Míg tehát a körülbelül 4 mil­liárd dollárnyi adósságállo­mány-növekedés soknak tűnik 1990 óta, reményt kelt, hogy en­nek szerkezete is megváltozott: 1990-ig csak állami tartozásaink voltak, ma ennek 30 százaléka vállalati szinten található. A kilábalás makrogazdasági szinten közhelyszerű: növelni kell az exportot és csökkenteni az im­portot. Ez azonban a gyakorlatban igen nehéz. A pozitív folyama­tokból származó haszon nagyobb részét „elviszi” a hiteltörlesztés, az állam pedig az államháztartási reform kényszerétől nyögve nem tudja az exportot kellően támo­gatni. Az ominózus reformmal az a baj, hogy nem lehet szinte egyetlen területet sem megne­vezni, ahol az állami kiadások az ott nyilvánvalóan szükségesnél kirívóan magasabbak lennének, az összkiadás mégis nyilvánva­lóan tarthatatlanul magas. Ez az oka a pénzügypolitika úgyneve­zett „fűnyírószemléletének”, il­letve bizonyos alapvetően fontos fejlesztések halasztásának. A helyzetet tompítandó a jegy­bank csak a kamat-, illetve az ár­folyampolitika eszközeivel élhet, ennek azonban megvannak a kor­látái, és semmiképpen sem lehet kizárólagos megoldás. A magyar termékek külföldi versenyképes­ség-javulását nem szabad belső keresletcsökkenésnek követnie. Ezért az ár-bérmozgásoknak nem szabad elszakadniuk sem, s együtt sem emelkedhetnek meg jelentő­sen. Az infláció visszafogása, il­letve leszorítása végül is össztár­sadalmi érdek, s ezért a szakszer­vezetekkel történő érdekegyezte­tés középpontjában kell állnia. Előadása után Kovács Álmos kérdésekre válaszolt. Sz. P.

Next

/
Thumbnails
Contents