Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-27 / 253. szám

1994. október 27., csütörtök Hazai tükör 3 Vasút­korszerűsítés A vasút villamosítása piaci versenyképességének alapja, ezért - saját forrás híján - kon­cessziós szerződés révén bevont tőkével folytatják a korszerűsí­tést mintegy háromszáz kilomé­teres szakaszon. Ezt Rigó Zol­tán, a MÁV Rt. vezérigazgatója jelentette be Pécsett, a tegnap megnyitott negyedik vasút-vil- lamosítási konferencián. A két­napos tanácskozáson a hazaiak mellett finn, német és osztrák vasút-villamosítási szakembe­rek is beszámolnak a felsőveze- ték-építés és -üzemeltetés leg­újabb módszereiről. A MÁV Rt. vezérigazgatója az MTI munkatársának elmondta: a vasút új vezetői lehetőséget kaptak, hogy kidolgozzák a MÁV gazdasági konszolidáció­járól és tevékenységének racio­nalizálásáról szóló kormányha­tározat-tervezethez kapcsolódó saját elképzeléseiket. Városházi sajtótájékoztató Rádiós „hidat” terveznek Szolnok és Cleveland között Hetven ország mintegy két és fél ezer küldötte - köztük több világhírű politikus - gyűlt össze az elmúlt héten az Amerikai Egyesült Államok Ohio államá­ban lévő Columbusban, a helyi kereskedelem hatékonyságáról rendezett nemzetközi konferen­cián - kezdte rövid élménybe­számolóját tegnapi városházi sajtótájékoztatóján Várhegyi At­tila, Szolnok polgármestere, aki részt vett az ENSZ által szerve­zett háromnapos eseményen. Mint elmondta, szinte lenyű­gözték a modem üzleti életben már magától értetődő egyszerű­séggel használatos modem technikák. A rácsodálkozáson túl útja azzal is telt, hogy igye­kezett néhány, a város érdekeit szolgáló kezdeményezést elin­dítani. így találkozott egy texasi cég képviselőjével, miután a külföldi befektetőt érdekli a Szolnokra „álmodott” kereske­delmi-logisztikai központ. Az erről készült tanulmányt az amerikaiak most elemzik, újabb megbeszélésre november 5-én kerül sor Szolnokon. A polgármester felkereste, a szupermodem clevelandi klini­kát is, hogy az ottani - már el­avultnak számító - orvosi esz­közök, berendezések esetleg a szolnoki kórházakba eljuthas­sanak, hiszen nálunk - a mű­szaki generációs különbségek okán - még jól hasznosíthatók. Végül egy újdonságnak szá­mító, Szolnok-Cleveland kö­zötti partneri kapcsolatokat erő­sítő elképzelés: a Rádió 2000 és a clevelandi regionális rádió se­gítségével - amerikai költségre - egyfajta rádiós „hidat” szeret­nének kiépíteni, ezzel is lendü­letet adva az üzletemberek kö­zötti együttműködésnek. A tegnapelőtti közgyűlés légkörét jellemezve, Várhegyi Attila elismeréssel beszélt a pártfrakciók felelős magatartá­sáról, hiszen a politikai érdeke­ket feledve, a közelgő választási kampány ellenére, minden napi­rendi pont megtárgyalásakor a város érdekeit tartották szem előtt. így történhetett meg, hogy a képviselők elfogadták a la­punkban már tegnap említette­ken túl a város idei költségveté­sének módosítását és az okta­táspolitikai koncepciót. Ez utóbbira egyébként - a koncep­ciók sorsának megfelelően - társadalmi értékítélet is vár. A testületi ülés határozata alapján az önkormányzat megveszi a volt Cukoripari Kutatóintéze­tet, és falai között emelt szolgál­tatási szintű szociális otthont alakít ki, ugyanis jelenleg 130-an várnak elhelyezésre. Összefogással a fiatalokért A kunszenti rendőrök voltak a kezdeményezők Azt, hogy a bűnt jobb megelőzni, mint a következ­ményeitől szenvedni, már sokan felismerték. Az sem ti­tok, hogy az utóbbi időben a bűnözés igen kritikussá tette a fiatalok helyzetét. Egyre többen lépnek a bűn felé ve­zető útra. Sajnos ehhez meg­felelő doppingszerként szol­gál az alkohol. A fiatalság és a szesz kapcso­lata tehát fokozott figyelmet ér­demel. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság kezdemé­nyezésére a kérdésben érintett szervezetek összefogásával a kapitánysághoz tartozó két tele­pülésen ifjúságvédelmi egysé­gek jöttek létre a fiatalok vé­delme érdekében. Berkó István alezredes, a városi kapitányság; bűnmegelőzési előadója adott tájékoztatást e szervezetek te­vékenységéről. A kezdeménye­zés legelőször a cibakházai pol­gármesteri hivatalnál talált nyi­tott kapukra. Ott ez év áprilisá­ban, majd ezt követően Kun- szentmártonban a nyár elején alakultak meg az ifjúságvé­delmi munkacsoportok. A munkában a rendőrség képvise­lői mellett részt vesznek a pe­dagógusok, valamint a család- segítő központ, az alkoholelle­nes klub, a művelődési központ, az egészségügyi szolgálat, a polgármesteri hivatal és a ' gyermek- és ifjúságvédő intézet dolgozói is. A program céljához azon felül, hogy a különböző munka- területeken dolgozó, de az ifjú­ságvédelem iránt elhivatott szakembereket egy csoportba tömörítik, a településeken a fia­talok által látogatott szórakozó- vnhelyeki [ellenőrzése .is hozzátar­tozik. A" beütemezetthaviegyszéri ellenőrzés során nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a vendég­látóhelyeken betartják-e a sze­szes italok kiszolgálásával, il­letve az ott-tartózkodással kap­csolatos szabályokat. A rendőralezredes szerint nem az a fő cél, hogy a szórako­zóhelyek tulajdonosait szabály­szegés esetén megbüntessék, hanem annak megelőzése, hogy a szeszes ital fogyasztására már ne is kerüljön sor. Éppen ezért még mielőtt az ellenőrzéseket megkezdték volna, minden ital­kiszolgáló helyet végigjártak, és az ott dolgozókat, valamint a tu­lajdonosokat felvilágosították azokról a jogkövetkezmények­ről, amelyekre akkor számíthat­nak, ha a fiatalkorúakra vonat­kozó rendelkezéseket figyel­men kívül hagyják. Ez még csak a kezdet, hiszen nem csupán e két települést érintik ezek a problémák. Talán az lenne a célszerű, ha mások is csatlakoznának a kunszenti kezdeményezéshez. H. Gy Ellenőrizték a játékautomatákat Csaknem mindenütt volt szabálytalanság A Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőség a közelmúltban or­szágszerte megvizsgálta, hogy a játékautomaták üzemeltetői be­tartják-e az előírásokat. Az MTI-Jtez eljuttatott vizsgálati anyagból kitűnik, hogy össze­sen 721 helyen ellenőrizték a já­tékautomaták működtetését, s csaknem mindenütt visszaélé­sekre derítettek fényt. A felügyelőségek 163 sza­bálysértési eljárást kezdemé­nyeztek, 108 helyszíni bírságot szabtak ki, 43 pénznyerő auto­matát elkoboztak, 366 gépet le­foglaltak, 57 helyen az önkor­mányzatokhoz, illetve a hatósá­gokhoz továbbították az intéz­kedés lefolytatását, s 275 eset­ben határozatban szólították fel a hiányosságok pótlására az au­tomaták üzemeltetőjét. Az in­tézkedést elsősorban azért kel­lett foganatosítani, mert hiány­zott a rendőrhatósági engedély, az üzemeltetők megszegték a pénznyerő automata működte­tésére vonatkozó szabályokat, tisztázatlanok voltak a jövedéki engedély körülményei, elmu­lasztották a bejegyzést az ön- kormányzatnál, de előfordult okirat-hamisítás és a zár feltö­rése is. A vizsgálat ténymegállapítá­sai igen sok esetben mutattak rá a gépek manipulálására. A pénztologatós automatáknál erre a leggyakoribb megoldás az érméket tartó tálca szélének sorjás kiképzése. Gyakori az is, Behozni a hátrányt (2.) Megoldásra vár a szennyvíztisztítás Mióta általánossá vált a veze­tékes ivóvíz, a szennyvíz keze­lése még nagyobb gond. így je­lenleg nemcsak az számít sür­gető feladatnak, hogy meg kel­lene építeni a megyeszékhely szennyvíztisztítóját, hanem az is, hogy más településeken meg kellene oldani a szennyvíz keze­lését. Hét kistérségi program (a Ti- sza-tó, Jászfényszaru, Jászalsó- szentgyörgy, Tószeg, Újszász, Kőtelek és Jászapáti térsége) lé­tezik, de ezek közül jelenleg csak a Kőtelek és térsége prog­ram kapott tavaly 440 millió fo­rint céltámogatást. Szolnok 50 millió forint tá­mogatást kapott az idei előké­születekre. Jelenleg a közép-Tisza-vi- déki és a Rákóczifalva kör­nyéki szennyvízkezelési prog­ramok előkészítése folyik na­gyobb ütemben. Még mindig vannak tenniva­lók az útépítésben is. Kormány- programban szerepel a négyes főút felújításának folytatása, a főút összekötése az M5-ös au­tópályával, a Szolnok-Török- szentmiklós közötti szakasz fel­újítása, illetve a Törökszentmik- lóst elkerülő szakasz megépíté­sének előkészítése. Megkezdő­dött a jánoshidai Zagyva-híd felújítása is. A tervek szerint több össze­kötő út is épül megyénkben. így például Kunszentmárton-Tisza- földvár között (több mint 70 millió forintba kerül, több mint 40 millió forint támogatást ka­pott az útalapból és közel 16 milliót a területfejlesztési alap­ból). Hatvanmillióba kerül a Jász- fényszaru-Boldog közötti ösz- szekötő út, amelyre több mint negyvenmilliós támogatást kap­tak. A Cserkeszőlő-Halesz közötti út több mint 12 millió forintba kerül, és több mint tíz­milliós támogatással épül meg. Huszonegy millió forintot kell fizetni a Mesterszállás-Al- sómesterszállás közötti útért ­Vitafórum a magángazdaságról A gazdasági fejlődés iránya az erős középvállalkozói kör kiala­kulása felé mutat. Ugyanakkor a középvállalkozások aránya a gazdaságban alacsonyabb, mint a fejlett országokban. Ennek oka, hogy a kisvállalkozók számára a középvállalkozóvá válást a sza­bályozórendszer nem könnyíti meg. E nehézségekről beszélt Soós Károly Attila, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium ál­lamtitkára tegnap, a Konrad Adenauer Alapítvány által ren­dezett fórumon, Budapesten. A tanácskozás témája az volt, mi­lyen szerepet tölt be a magán- szektor a gazdaság fellendülésé­ben. Magyarországon az 50-300 dolgozót foglalkoztató üzemek középvállalkozásnak számíta­nak, és nettó árbevételük a gaz­dasági szervezetek összárbevéte­lének 20 százalékát teszi ki. A fejlett országokban ez az arány 25-30 százalék. A középvállal­kozások fontos szerepe, hogy a nagyüzemek megbízható beszál­lítói ebből a körből kerülnek ki, ugyanakkor a középüzemmé vá­lás az egyéni és kisvállalkozások fejlődési perspektívája is. Sok a szöveg Az állampolgár lassan meggondolja már, bekapcsolja-e tévé­jét, rádióját, ha hétfőt, keddet mutat a naptár, s közvetítést hall­gathatna a parlament munkájáról. Nem azért, mert nehezedő élete közömbössé teszi a törvényhozók és a törvényhozás iránt, hanem azérf, mert egyre inkább azt látja: sok a szöveg - s nem sok az értelme. És ezen, úgy látszik, nem segített az új parla­menti házszabály életbe lépése sem, s azt is kézlegyintéssel in­tézi már el, hogy konsruktivitást ígért az ellenzék, amelynek nagyobbik része korábban oly gyakran hivatkozott arra, hogy a nép, az állampolgár neki adta a jogot a vezetésre, a kormány­zásra. Itt és mostanában már rég nem erről van szó! Nemrég egy eleddig ismeretlenül üldögélő honatya már azzal is meggyanú­sította a népet, hogy lehajtott fejjel azért jár-kél a hazában, mert szégyelli, kikre szavazott az idén. Már nem is igen csodálko­zunk azon, hogy az előző ciklusban kezdetben oly ellenzéki fia­tal demokraták most egyre többször találják meg a közös han­got egykori emdéefes, kereszténydemokrata és kisgazdapárti el­lenfeleikkel. Azt meg már szinte természetesnek tartjuk, hogy az ellenzékben vezérszerepre törő kisgazdaelnök minden al­kalmat megragad, hogy a tévé nyilvánossága előtt fejtse ki tézi­seit, s egyre durvábban támad, ha ebben valamiféle gátat vél maga előtt. Kedden Torgyán úr a neje felszólalásának időbeso­rolása miatt kért nem is egyszer ügyrendi kérdésben szót, s ösz- szetűzésbe bocsátkozott saját kisgazdatársával, a parlamenti al- elnök asszonnyal. Egyébként mióta az új házszabály életbe lépett, hétfő volt az első olyan plenáris ülés, amikor a kisgazdavezér nem élt frakci­óvezetői jogával, a napirenden kívül nem kért szót. Korai volt az öröm - a tárgysorozat előterjesztése után kiderült: most ügy­rendi kérdésben hallatja először a nap folyamán a hangját, hogy aztán - mint mostanában rendszeresen legalább még három- szor-négyszer (ötször-hatszor) a tévéközvetítés ideje alatt - szó­lásra emelkedjék. Közben az órák, napok futnak, kedd délelőtt negyvenszer kértek szót (ebből legalább ötször a kisgazdavezér), az expo lemondásáról vitatkoztak, s ismét elnapoltak. Szóval a törvény- hozás malmai, a meddő viták miatt egyre lassabban őrölnek. A polgár meg - ha bírja még türelemmel, és nézi a közvetítést - csodálkozik. Hát mi is van itt. mennyi lesz még a meddő szö­veg? Sok a szöveg - mondják a bölcsebbek vagy türelmetlenek, és kikapcsolják készüléket. S. J. Életre keltik a Duna holtágait A Paksi Atomerőmű Rt. segít­ségével életre akarják kelteni a dunai holtágakat Tolna város tér­ségében, ahol az ország egyik legjobb mezőgazdasági termőhe­lye válik öntözhetővé ezáltal, és a halászat, valamint az idegen- forgalom is visszanyerheti régi hírét. A Duna szabályozása előtt Tolna a folyó mellett volt, és a halászfaluból fejlődött ki a mai városközpont. A csaknem tíz ki­lométeres holtágban most sok he­lyen mindössze 30-40 centis a vízréteg, s ez a kedvezőtlen vál­tozásjellemző a faddi, valamint a bogyiszlói holtágra is. A térség önkormányzatai és több gazdál­kodószervezet létrehozták a Tol­nai Dunáért Alapítványt, amely­nek céljait támogatja a Paksi Atomerőmű Rt. A terv lényege az, hogy élővízpótlással frissít­sék fel a holtágak vizét, és ez a beáramlás nem a Dunából törté­nik majd, hanem a paksi atome­rőmű úgynevezett melegvíz-csa­tornájából. A holtágakban lera­kodott iszap kiemelése költséges lesz, de a vizsgálat szerint ez a legjobb szerves trágyánál is töb­bet érő talajjavító anyag, ezért ér­tékesíteni akarják. hogy játékgépeket pénznyerésre alkalmassá alakítanak át: videogépbe nyerőauto­mata-programot építenek, és azt távirányítással működtetik. Általános tapasztalat, hogy a vállalkozók többsége nem is­meri a jogi előírásokat, ám ez­zel együtt jár, hogy az engedé­lyezésre jogosult hatóságok sem azonosan értelmezik a szabá­lyokat. A vizsgálat során általá­ban tapasztalhatók voltak az il­letékességi és hatásköri kérdé­sekben való átfedések, dilem­mák. Az automaták jó részéről hiányzik a magyar nyelvű tájé­koztatás is, s a tiltó táblák hiá­nya miatt több helyütt tizennégy éven aluliak is játszhatnak a gé­peken. (MTI) több mint 18 millió forintos tá­mogatással készül el. Eddig több mint 100 millió forintos támogatást kapott a Jászkisér- Pély között épülő út, de további támogatásra volna szükség, mert az építők nem tudják kifi­zetni a több mint 185 millió fo­rintos költséget. Tiszasüly-Szolnok között kerékpárút épül, amely 26 mil­lió forint útalap-támogatást és 12 millió területfejlesztési- alap-támogatást kap. Több mint 83 millióba kerül a Tisza- várkony-Vezseny közötti út, még nem tudni, hogy megkap- ják-e az igényelt támogatást hozzá. Pillanatnyilag a követ­kező összekötő utak építésére készül pályázat: Jászivány-He- ves, Kunhegyes-Karcag, Túr- keve-Dévaványa, Tiszaörs-Ti- szaszentimre, Mezőtúr-Mester­szállás. Ha megkapják a támo­gatást, akkor jövő év végéig, 1996 elejéig megépülnek. P. É. (Vége) (befektetési közlemény) A Magyar Kárpótlási Részvénytársaság ezúton értesíti a tisztelt érdeklődőket, hogy az adóalap-csökkentésre is felhasználható \ • Magyar Kárpótlási Részvények 1994. október 24. és november 11. között készpénzért, illetve kárpótlási jegy felhasználásával is jegyezhetők. A kárpótlási jegyeket a névérték 160%-án vásároljuk meg. Részvényértékesítés és felvilágosítás a Takarék Bróker Kft-nél, a Takarékbank Rt. fiókjaiban és a jegyzésben résztvevő takarékszövetkezeteknél. (Magyar Kárpótlási Részvénytársaság)

Next

/
Thumbnails
Contents