Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-20 / 247. szám
1994. október 20., csütörtök Hazai tükör 3 Ajaksz autójavítók Az Autójavítók és Autókereskedők Országos Szövetsége (Ajaksz) gépkocsijavító műhelyhálózatot hoz létre, amely kiterjed az ország valamennyi megyéjére. Azok a vállalkozók lehetnek a hálózat tagjai, akik eleget tudnak tenni a TÜV minősítés által támasztott szakmai követelményeknek. A vállalkozók munkájáért az Ajaksz garanciát vállal, ami azt jelenti, hogy vitás esetekben a szövetséghez lehet fordulni, és a szövetség által létrehozott bizottság döntéseit a vállalkozó elfogadja. A szervezet október 21- 22-én Kecskeméten tartja szakmai konferenciáját és közgyűlését. A szövetség a szervezet létrehozását még az idén megkezdi, már keresik azokat a vállalkozásokat, amelyek alkalmasak ilyen feladatra. A tervek szerint megyénként 2-3 ilyen műhely lehetne a hálózat tagja. (MTI) RADIÁTOROK JÁSZBOLDOGHÁZÁRÓL. Közel egy éve önálló vállalat a jászboldogházi Radiátor Kft., mely az idén 600 ezer négyzetméter melegítőtestet állít össze. Ez a meny- nyiség már jóval meghaladja az előző évit, és bíznak benne, hogy továbbra is szükség lesz a radiátoraikra. Képünkön a tetszetős melegítőtestek csomagolása látható. M.J. Horn Gyula a MTESZ-ben A kormány 1995. április 30-áig kívánja a parlament elé terjeszteni az 1996-98-as évekre szóló 3 éves modernizációs programot, amelynek szakmai kimunkálásában számít a műszaki és természettudományi egyesületek részvételére is - mondta Horn Gyula miniszterelnök szerdán, a MTESZ vezetőivel való találkozón. Emlékeztetett arra, hogy a legfontosabb nemzetközi szervezetek is - amelyeknek támogatását Magyarország élvezi - sürgetik egy ilyen program elkészítését. A 3 éves program irányelvei október végére körvonalazódnak, s ezután kerülhet sor a társadalmi vitára. A miniszterelnök elmondta, abban is kéri a műszaki szakemberek segítségét, hogy a fejlesztésekre kapott különböző nemzetközi támogatásokat mire fordítsák. Sokszor az a gond, hogy a pénz meglenne, ám nincs magyar elképzelés és kidolgozott projekt felhasználására. A MTESZ képviselői kérték, hogy az állam ne vonuljon ki a kutatások finanszírozásából. Horn Gyula kifejtette: a kormánynak nem áll szándékában jövőre a támogatások csökkentése, ám a műszaki fejlesztés forrása Nyugaton is inkább a vállalkozásokból és nem a költségvetésből származik. A reálértelmiséget összefogó szervezet képviselői szeretnének részt venni a gazdaságot és a műszaki fejlesztést érintő szakmai döntések előkészítésében. Hóm Gyula megígérte: kezdeményezni fogja a tárcáknál, hogy bizonyos előterjesztésekben, még mielőtt az ÉT elé kerülnek, kérjék meg a MTESZ véleményét is. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: á kormány fenn kívánja tartani a társadalmi érdekegyeztetést és a párbeszédet, ám azt mindenképpen gyorsítani kell, különben a parlament nem lesz képes az önmaga elé kitűzött törvényeket meghozni. (MTI) A vártnál kevesebb lesz a bortermés Mintegy 3,3-3,5 millió hektoliter borra számítanak a szakemberek az idei szüret befejeztével, ami a becsültnél mintegy 15-18 százalékkal kevesebb. Erről Herpay Balázs, a Magyar Borkereskedők Egyesülésének ügyvezető igazgatója tájékoztatta az MTI-t. A vártnál kevesebb termés azzal magyarázható, hogy mérséklődött a szőlőterület nagysága, több helyen nem volt elég szakszerű a művelés, az aszály is csökkentette a termést, továbbá jelentkezett a töveken a gombásodás. A minőség viszont jónak mondható. A szüret egyébként Tokaj kivételével minden borvidéken befejeződött. Herpay Balázs szerint az idei borból mintegy 800-900 ezer hektolitert lehet a külpiacokon értékesíteni. Ennek közel 60 százalékát a fejlett ipari országokban adják el, míg a kivitel hozzávetőlegesen 40 százaléka kerül majd a keleti piacokra. A borexportból hozzávetőlegesen 90 millió dolláros bevételre lehet számítani a tavalyi 84 millió dollárral szemben. Ez azt jelentheti, hogy jó üzletpolitikával esetleg meghaladható a literenkénti 1 dolláros átlagár. Az ügyvezető igazgató azonban hangoztatta, hogy szükség van mind a hordós, mind pedig a palackos bor exporttámogatására, amely jelenleg 25, illetve 30 százalékos. (MTI) Bővül a beutaló nélkül felkereshető rendelések köre? A háziorvosi beutaló nélkül felkereshető szakorvosi rendelések körének kibővítését tervezi a Népjóléti Minisztérium. Jelenleg éles szakmai viták folynak arról: pontosan melyek legyenek azok a rendelések, ahová nem kell majd beutaló, ezért e pillanatban még nem tudni, mikor készül el végleges formájában a rendelettervezet - mondta az MTI munkatársának a tárca egyik illetékese. Már a kormányprogram egészségügyi fejezetében is szó van arról, hogy bővíteni kell a szabadon, vagyis beutaló nélkül felkereshető szakorvosi rendelések körét. Ma még ugyanis csak a legintimebb problémáikkal fordulhatnak közvetlenül szakorvoshoz a betegek, vagyis csak a nőgyógyászatra, az onkológiára, a bőr-, a nemi- és a tüdőgondozóba nem kell beutaló. Az elképzelések szerint az úgynevezett „kisműtétes” szakrendeléseket, tehát az urológiát, a szemészetet, a sebészetet, a traumatológiát és a bőrgyógyászatot is bevonnák ebbe a körbe. A lista azonban - mint megtudtuk - még korántsem tekinthető véglegesnek. A kétségtelen előnyök mellett - nevezetesen megkímélné a lakosságot a felesleges járkálástól - a rendelkezésnek számos hátránya is lehet. Az orvosszakma és az egészségbiztosító leginkább azt kifogásolja, hogy amennyiben egy ilyen rendelet életbe lép, a jelenleginél jóval többen keresik majd fel ezeket a szakrendeléseket, valószínűleg nem mindig indokoltan. Ez pedig nem csak plusz kiadást jelent a biztosítónak, de bizonyos értelembe?) presztízsveszteséget is a háziorvosoknak. Ezért az egészségbiztosító bizonyos finanszírozási megszorításokhoz köti beleegyezését, míg a háziorvosok tájékozottságának elősegítése érdekében a rendelet előírná: a szakorvosoknak minden esetben jelezniük kellene a beteg családi orvosának, hogy kit és milyen diagnózissal kezeltek. (MTI) / Szakmai egyeztetés a MÁV sorsáról A közlekedési és a pénzügyi tárca képviselői, valamint a reprezentatív vasúti szakszervezetek vezetői csütörtökön megbeszélést tartanak a MÁV Rt. gazdasági konszolidációjáról és tevékenységének racionalizálásáról. A szakminisztérium és a vasutas szakszervezetek vezetői egy korábban megtartott előzetes szakmai egyeztetésen állapodtak meg abban, hogy a MÁV Rt. jövőjéről szóló előterjesztést az illetékesek még azelőtt újra megtárgyalják, mielőtt azt a kormányhoz benyújtanák. Mint ismeretes, a MÁV-nak jelenleg megközelítően 120 milliárd forintos adóssága vár konszolidációra. A vasúti társaság pénzügyi helyzetének rendezési terve az adósságok többéves szanálásán kívül magában foglalja a társaság költségvetési támogatási igényét is. A likviditás javításán túl racionalizálni kell a MÁV tevékenységét is, elsősorban nem drasztikus létszámleépítéssel, hanem a munkaerő ésszerű átcsoportosításával. Ahhoz, hogy a társaság 3 év múlva veszteség nélkül tudjon működni, rendezni kell a megközelítően 3 ezer kilométer hosszúságú, gyenge forgalmú mellékvonalak sorsát is. Az erre vonatkozó egyik elképzelés szerint néhány év alatt ezeket a vonalakat helyiérdekű, regionális vasúti társaságok működtetnék. Alcsiszigetre koncentrálnak a földvásárlók (Folytatás az 1. oldalról) Az öcsödi szövetkezetnél a felek visszavonták a keresetet, s várhatóan novemberben a földárverés meg is történik. Az októberi árverési „slágert” a másik bírósági ügy lezárása, a Héki Állami Gazdaság földalapjaira vonatkozó határozat hozta meg. Ugyanis az árverés október végén megtörténik. Már most, a földkiadó bizottsághoz érkezett bejelentések szerint, több mint 16 millió forintnyi kárpótlási jegy gyűlt össze az alcsi-szigeti területre, mely összességében 3300 aranykorona értékű. De miért is folyt ez a per? „Csak” amiatt, hogy a bíróság változtassa meg a hivatal által kijelölt kárpótlási földalap ösz- szetételét. Ugyanis a földalapképzésnél mind a részarány tulajdonosoknak, mind az alkalmazottaknak, mind a kárpótoltaknak azonos összetételű földek jutottak. Magát a földalapképzést egyébként is így kellett végezni, hiszen egyik csoport sem lehet kivételezett. Ám ezt egyesek vitatták - mondotta dr. Horváth Gabriella. A per persze érthető, hiszen a Héki Á.G. alcsi-szigeti területe a holt-Tisza parti üdülők mellett fekszik. Még tovább növeli e földek értékét az, hogy itt épül a 4. számú főút Szolnokot elkerülő szakasza. Ezért az érdeklődés és az igény igen nagy, minden bizonnyal kielégíthetetlen is lesz. Hiába jobb aranykoronaértékűek a piros- kai földek, az alcsi-szigetivel nem vetekedhetnek - fekvésük miatt. A hivatalvezető egyébként ezzel kapcsolatban kifejtette: aki mezőgazdasági termelést kíván folytatni, annak nem javasolja az alcsi-szigeti földeket, ugyanis igen drágán juthat majd hozzá. Nem elképzelhetetlen, hogy többszázezer forintba kerül majd egy aranykorona. Emellett más, komoly feszültség is keletkezett, mely nem konkrétan kötődik helyhez. Már az I. kárpótlási törvény végrehajtása során látszott, hogy a kijelölt földalap kevés lesz. Az igényt - bár igen korlátozott mértékben - a pótlólagos földalapkijelölés hivatott ellentételezni. Csak közben a tavasszal beadott kérelmezők föld utáni vágya egyre erősödik, részben azért is, mert a kárpótlási jegygyei szemben állami tulajdon-felajánlás nincs, s igen alacsony a jegy tőzsdei értéke. Ma azonban már biztos, hogy az igényeket nem lehet majd kielégíteni. Részben azért, mert annyi föld nincs, részben pedig azért, mert a határozatok meghozatala még egy évig eltart. Márpedig addigra - várhatóan - a pótlólagos földeket is elárverezik. - ez Panaszok a gyógyítóra Az utóbbi időben nemcsak sikeres természetgyógyászokról kapunk hírt, hanem melléfogásokról, hozzá nem értésről is. Törvényi garancia egyelőre nincs. Ezért saját magunknak kell „ellenőrizni” a gyógyítókat. A legbiztosabb tipp: meg kell győződni arról, hogy az illető a Magyar Természetgyógyász Kamara tagja-e. Ők ugyanis vizsgán bizonyították a Képességeiket. Panaszok érkeztek szerkesztőségünkbe a Szolnokon tevékenykedő Monica Benescuról is, aki biogyógyszalonban fogadja a betegeket. A panaszok nyomán elindulva sikerült megtudnunk, hogy Benescu a tevékenységéhez sem a megyei, sem a városi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól nem kapott engedélyt. Javaslatok a képviselőknek A Jászság jövőjéért A Jász Önkormányzatok Érdekszövetsége kidolgozta a térség 1995-ös, s azt követő időszakra szóló fejlesztési elképzeléseit. A regionálisan megoldható és megoldandó feladatokat gyűjtötték össze és rangsorolás nélkül tettek javaslatot a Jászság két parlamenti képviselője számára. A fejlesztési elképzelések megvalósításához több olyan lehetőség megteremtése szükséges, melyet dr. Kis Zoltán és dr. Szekeres Imre közreműködésével a parlamentben, illetve kormányszinten kellene megoldani. A régió fejlesztési koncepciója tulajdonképpen minden vonatkozásában környezetvédelmi jellegű, tehát ebből az alapból szeretnének legálisan is segítséget kapni. A szennyvízhálózat kiépítését és szennyvíztisztító művek létrehozását idén nem támogatta a kormányzat. Jelenleg 8 jászsági település érintett ilyen fejlesztés megvalósításában. Szeretnék, ha a céltámogatási körbe ez a fejlesztés is bekerülhetne, továbbá a különböző alapokból is kaphatnának ehhez támogatást. Javasolják továbbá, hogy a szennyvízkezelés problémájának megoldásához új hitel- konstrukció szülessen. Az eddigi beruházások során - telefon, gáz, ivóvíz, út - a lakosság áldozatvállalása igen nagy volt. Az önkormányzatok is jelentős hiteleket vettek fel. Épp ezért a szennyvízelvezetés megoldását önerőből nem tudják megoldani, viszont a dolog halaszthatatlan. Nagy gondja a Jászságnak a munkahelyteremtés is, amit szintén kiemelten kell kezelni. Ennek megoldása összefügg a fejlesztési elképzelésekkel, hisz a nagyobb beruházások munkahelyet teremtenek. Ugyancsak környezetvédelmi megoldást kíván a Jászság szemétkezelési gondja. Ez szintén olyan terület, melyet csak közösen tudnak megvalósítani a térség települései. Ez is legalább olyan sürgető, mint a szennyvízkezelés. Az önkormányzati szövetség javaslatai sorában szerepel az is, hogy a régió közösen pályázhasson különböző alapokhoz céljainak megvalósítása érdekében. Ma ez sem megoldott, hisz a településeknek külön-kü- lön kell pályázni. Javasolják továbbá, hogy a hátrányos helyzetű kategóriába sorolt településeket újra át kellene vizsgálni. A térségben a gáz és a telefon ’92-93-ban megkezdődött beruházásainál szeretnék elérni, hogy az ÁFA visszaigénylése a jövőben is lehetséges legyen, hisz ez sok-sok millió forintot jelent az önkormányzatok számára. Több település, különösen a gázfejlesztéshez hitelt is vett fel. A jövőben a hitelek kamatainak elengedése, vagy mérséklése szintén szerepel a javaslatban. Úgy vélekednek a polgármesterek, hogy az ön- kormányzatok költségvetését ez nagymértékben megkímélné a jövőben. KE Szeminárium az emberi jogokról Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Budapesten ülésező felülvizsgálati konferenciájához kapcsolódva nemzetközi szeminárium kezdődött szerdán az emberi jogokról a Külügyminisztériumban. A rendezvényen húsz ország külügyi és igazságügyi kormányzati szakemberei az emberi jogok érvényesülését veszik nagyító alá. A tanácskozás résztvevőit köszöntve Szent-Iványi István külügyi politikai államtitkár hangsúlyozta: ez a rendezvény is elismerése annak az átalakulásnak, amelynek nyomán Magyar- ország a kommunizmusból eljutott a demokráciába. A politikai, gazdasági rendszerváltozás mellett az emberi jogok érvényesítésében is korszakos változás következett be. Ennek kapcsán az államtitkár hangoztatta: az új magyar kormány elkötelezett az emberi jogok érvényesítése iránt. Ezt a kormányzat olyan alapértéknek tekinti, amely a külpolitikában is érvényesül. Mivel az EBEÉ konferenciáKamarai levél Listákon a tagság Mint ismeretes, 1994. márciusában életbe lépett a XVI. számú gazdasági kamarákról szóló törvény, melynek alapján folyamatban van a köztestületi gazdasági kamarák felállítása. Ennek keretén belül Jász-Nagykun-Szolnok megyében is meg kell alakítani ez év november 20-ig a kereskedelmi és ipar-, kézműves, illetve agrárkamarákat. A szervezési munka első fázisa az egyéni vállalkozók, illetve gazdasági társaságok teljes körű regisztrációjával lezárult. A regisztrált gazdálkodó szervezeteket a törvény előírásának megfelelően három csoportba soroltuk, a kereskedelmi és ipar-, kézműves, illetve agrárkamarába. Erről a besorolásról a megye települési önkormányzatainál történő kifüggesztéssel tájékoztatjuk a vállalkozókat, illetve gazdasági társaságokat. A székhely szerinti illetékes önkormányzatoknál kifüggesztett listák alapján lehet tehát tájékozódni arról, hogy melyik gazdasági kamara tagságába nyert valaki besorolást. Á besorolási listák az önkormányzatoknál október 13-tól október 24-ig lesznek kifüggesztve. Az ideiglenes besorolással kapcsolatos észrevételekről és az intézkedés módjáról a kamarai törvény az alábbiak szerint rendelkezik: „Az a gazdálkodó szervezet, amely ... besorolásával nem ért egyet, a tagjegyzék közszemlére tételének időtartama alatt írásban közölheti a bizottsággal, hogy - eltérően ideiglenes besorolásától - melyik fajtájú gazdasági kamara tagja kíván lenni. A gazdálkodó szervezetet ebben az esetben át kell sorolni az általa választott fajtájú gazdasági kamarába, kivéve, ha azt a kamarát a törvény szerint nem választhatja." Ezúton kérjük Jász-Nagykun-Szolnok megye egyéni vállalkozóit, illetve gazdasági társaságait, hogy a fentiek szerint tájékozódjanak arról, hogy melyik gazdasági kamarába nyertek besorolást és esetleges kifogásaikat tegyék meg a megfelelő kamarai előkészítő bizottságnál, amelyek címei az önkormányzatoknál megtalálhatók. Kereskedelmi és Ipar-, Kézműves, ill. Agrárkamarai Előkészítő Bizottságok »63436/2H* jának is egyik alaptétele a konfliktusok megelőzése, Szent-Ivá- nyi István hasonló prevenciós eszközök kimunkálását sürgette az emberi jogokat illetően is. Hangoztatta, hogy a magyar kormány ez ügyben is a megelőző diplomácia híve. A tanácskozás megnyitását követően Szent-Iványi István újságíróknak elmondta: az emberi jogokkal kapcsolatos normák eddig jobbára az Európa Tanács keretében születtek meg, most pedig e normák tárháza a budapesti EBEÉ-csúcsnak köszönhetően várhatóan újabb elemmel, úgynevezett viselkedési kódexszel bővül. (MTI)