Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-01 / 205. szám

1994. szeptember 1., csütörtök 5 Körkép A szakszervezetek dilemmája a kormánnyal: Meddig terjedhet a partnerség? Horn Gyula a közelmúltban arról biztosította az MSZOSZ ágazati szakszervezeteinek vezetőit, hogy a fontosabb gazda­ságpolitikai kérdésekben a kormány rendszeresen konzul­tálni fog a szakszervezeti szövetség vezetőivel, és nem hoz olyan döntést, amelyben az érintettekkel előzetesen nem tud megállapodni. De vajon meddig vállalják a felkínált partnerséget a szak- szervezetek? Meddig élvezheti támogatásukat a kormány? Ha az érdekvédelmi szervezetek a sokkoló gazdaságpolitikai intézkedések mellé állnak, ezzel vajon nem cselekszenek-e a tagságuk rovására, avagy fordítva: ha túlzottan csak a tagság érdekeit tartják szem előtt, nem kerülnek-e elöbb-utóbb óha­tatlanul szembe a kormányzat gazdaságpolitikájával? Hol húzódik a határ? Ezekről a sokakat érintő kér­désekről beszélgetünk Trenka Istvánnal, a Közlekedési Dol­gozók Szakszervezeti Szövet­ségének elnökével.- A társadalom és a szak- szervezeti tagság fogja meg­mondani, hol az a határ, amit még el tudnak viselni: az ener­giaárak tervezett drasztikus emelése vagy az élelmiszerek áfájának megváltoztatása? Ne­tán mind a kettőt „le lehet nyelni”, amennyiben megfelelő szociális kompenzációval tár­sulnak, ha a drágulást a béreme­lés lehetőségének megteremtése vagy valamilyen adócsökkentés kompenzálja. Ezt most nagyon nehéz megmondani. Rendkívüli nagy felelősség hárul mind a kormányzatra, mind a szakszer­vezetekre a gazdasági-szociális paktum megkötésekor.- Más a társadalom tehervi­selő képessége nyáron, ősszel és megint más tavasszal. Most ősszel akar a kormány egy na­gyot szorítani a nadrágszíjon. Nem tartanak attól, hogy eset­leg felforrósodhat az ősz, a forró őszt pedig kemény tél kö­vetheti?- 1990 óta valóban nagyon kell vigyázni az őszi „hőmér­sékletre”. A taxistársadalom akkor megmutatta az új kor­mánynak, hogyan reagál egy mozgósítható réteg, ha olyan terheket akarnak elviseltetni vele, amelyek már a megélheté­sét veszélyeztetik. Ma a taxi­soknál sokkal szélesebb réteg - a nyugdíjasok, a létminimum alatt élők mintegy kétmilliós körének megélhetése kerül ve­szélybe, nem lehet tudni, med­dig képes elviselni a terheket. Visszatérve kérdésére: jelen pil­lanatban nem lehet megmon­dani, hol húzódik az a bizonyos mezsgye, ameddig a társada­lom, a szakszervezeti tagok tá­mogathatják azt a gazdaságpoli­tikát, amely újabb terheket rak az emberek vállára. Egy biztos, nagy várakozás kíséri a kor­mány működését, a választások után sokan azt remélik, hogy az új kormány talán az életük mi­nőségét is javítani tudja. Az ér­dekvédelmi szervezetek nagyon sokat tehetnek azért, hogy ezek a várakozások a realitások tala­ján maradjanak, amit nagyban elsőegítene a kormánnyal foly­tatott konzultációk nyilvános­sága is. Újvári Gizella Ferenczy Europress Milliós befektetéssel / Eteludvar Hivatalosan is megnyi­totta kapuit szerdán a Resti Rt. által működtett Eteludvar, a Kőbá­nya-Kispest metróállo­más átjáró-felüljárójában. A Resti Rt.-t másfél éve - egymilliárd forintos alap­tőkével jött létre az an­gol-amerikai Első Ma­gyar Alap nyolcvanöt százalékos, és a MÁV Rt. tizenöt százalékos része­sedésével. Az indulótőke körülbelül háromnegye­déből a társaság megvásá­rolta a MÁV-tól vendég­látóegységeit, valamint azok működtetési jogát. A fennmaradó 270 millió forintból pedig jelentős fejlesztéseket hajt végre. Az elmúlt egy évben 200 millió forint érték­ben, hatvan, magas szín­vonalon üzemelő gyors­büfét alakítottak ki or­szágszerte. A mostani egység kialakítása hu­szonötmillió forintba ke­rült. Madárszemek vad fényeit kutatta ... 80 éve született dr. Homoki-Nagy István Szemészeti lézerközpont Budapesten, a SOTE I. Számú Szemészeti Klinikáján szeptember 1-jén nyílik meg az ország első szemészeti lé­zerközpontja, ahol a szakem­berek a legkorszerűbb szaru- hártya-operációkat is képesek elvégezni. A központ, illetve a műtétek jelentőségéről Süve­ges Ildikó, a klinika igazgatója tájékoztatta szerdán a sajtó képviselőit. A szemészeti lé­zerközpont lelke, az úgyneve­zett excimer lézer két éve van az egyetem birtokában - mondta Süveges Ildikó. A gép segítségével ez idő alatt már csaknem 280 operációt hajtot­tak végre, ám csak ezt köve­tően válik lehetővé, hogy az ilyen jellegű szemészeti lézer­kezeléseket önálló, e célra kia­lakított épületszámyban vé­gezzék. A beavatkozás attól különleges, hogy azt egy, csu­pán a szem szaruhártyájának felszínét érintő lézerrel hajtják végre. Ennek megfelelően ke­vesebb a komplikáció, s a be­tegeknek a nehéz fizikai mun­kától sem kell tartózkodniuk. A műtét után a szaruhártya 4- 5 nap alatt behámosodik. A lézeres szemoperációt - mint elhangzott - részben a szaru- hártya-betegségek kezelésé­nél, másrészt a szem fénytö­rési hibáinak korrigálásánál alkalmazzák. Az előbbi eset­ben a műtét a beteg számára ingyenes, míg ha valaki csak azért szeretné szemét megope­ráltatni, mert nem kíván szemüveget viselni, fizetnie kell a beavatkozásért. Fénytörési hibák orvoslása egyébként elsősorban rövidlá­tóknál lehetséges, de sor ke­rülhet a műtétre túllátóság és az úgynevezett astigmatizmus esetén is - mondta az igaz- gató. _____________________ 2 67 ezer bírságra Zárjegy és jövedéki engedély nélkül árusított cigarettát, kávét, szeszes italt foglaltak le 180 ezer forint értékben az Ml-es út men­tén fekvő, öttevényi bazársoron a vámszervek, és több mint 267 ezer forintos bírságot róttak ki - közölte Egyed Ferenc Győr-Mo- son-Sopron megyei vámparancs­nok a szerdai sajtótájékoztatón Győrött. A szabálytalanságok közül kiemelte, hogy hiányzik az élelmiszereken az egyébként kötelező magyar nyelvű tájékoz­tató. A megmaradt árut a keres­kedők lefagyasztják, majd kiol­vasztják, és friss termékként újra megpróbálják eladni. Még ma is érvényben vannak az üvegvisz- szaváltásra vonatkozó régi rende­letek. Eszerint a kereskedő mennyiségi korlátozás nélkül kö­teles visszavenni azt a típusú üveget, amelyet üzletében for­galmaz, és nem fizethet keveseb­bet visszavételkor az üvegért, mint amennyiért eladta. „Minden szenvedélytől űzött ember lelke mélyén ott forog egy-egy furcsa kis dinamó... Engem is űz az anyagtalan mo­tor. Kerget tájakra, ahol egyre kevesebb a háztető és egyre több a sudár fa... Űzöm a mada­rakat, kutatom szemük csodála­tos vad fényeit, lesem a szár­nyas vadászmesterek különös életét” - vall magáról a világ­hírű természetfilmező. Kincses szigetként tűnik elő a múltból a Homoki-életmű. Őrzi az ősi emlékek egy részét, hi­szen néhány évtized alatt is sok értékes növény- és állatfaj pusz­tult ki hazánk területéről. Őrzi a magyar valóság valamennyi színfoltját. Lírai hangvételével, bájos állatszereplőivel tanít, ne­vel, értékeket őriz, gyönyörköd­tet és szórakoztat. 1914. szeptember 2-án szüle­tett Mezőtúron, édesapja akkor főbírósági jegyző volt. Rövid ideig éltek ugyan e városban, de később a diák Homoki minden nyáron itt vakációzott a szere­tett nagynéni és férje, Ringwald Zoltán házában. Már akkor megihlette őt az alföldi táj szép­sége: a Berettyó-parti füzesek, a Körösök vidéke és a puszta kedvelt kiránduló-, illetve meg­figyelőhelyei voltak. Elsősor­ban a madarak érdekelték. Hangjukról felismerte őket, és megtanulta a tudományos ne­vüket is. Az itt szerzett gyer­mekkori élményanyag motivá­ciós bázisként jelent meg ké­sőbbi alkotásaiban. Lehetne-e kifejezőbben szólni a természet­ről, mint ahogyan ő filmjei szö­vegkönyveiben teszi: „Lent szőke búzamező, fent habos felhőjű égen a sötét kis sólyom. Ha lenéz, a messzi kútgémek alatt hullámzó tengert látja, meg rohanó fehér lángnyelveket” (délibábot). Máshol így ír: „A pusztai éjszaka takaródét fúj önmagának, és átadja birodal­mát a hajnalnak..., ...tücsökszó udvarol az éjszakának.” Homoki jogi diplomát szer­zett ugyan, de nem a paragrafu­soknak, hanem a természetnek kötelezte el magát. Már Szege­den, az egyetemi évek alatt is sok madárfelvételt készített. A fényképezés első állomásai: Kiskunfélegyháza, Koháry- szentlőrinc, Szikra, Lakitelek. 1939-től színes diaképeket ké­szített. 1942-ben diavetítéses díszelőadást tartott a Kisviga- dóban, melyen Horthy Miklós, Magyarország kormányzója is jelen volt, és nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról. A madárportrék között több olyan is akadt, melyek elsőként ké­szültek világviszonylatban. Fegyvemeken is fozótott Ho­moki, Galantai Lelovich György solymász vadászmadár- tanyáján. Nagyon kedvesen em­lékezett vissza erre, a Tisza mentén álló pusztai tanyára, ahol: „óriási eperfák az udva­ron, gólya kelepel a szérűskert- ben, s minden zúgot, helyet át­leng a kaszált széna különös il­lata.” Homokit egyre tovább űzte a kis dinamó. Vágya az volt, hogy megmozduljanak a képek. Sike­rült. 1950 tavaszán: „A képkoc­kák megindultak. A kivetített hatalmas madár nem maradt állva. A következő másodperc­ben lassan előrelépd, aztán szárnyat bontott... és elrepült. És vele szállt az én felszakadt sóhajom is” - írja. Filmjeit ő maga forgatta, rendezte, és a szövegkönyvet szintén ő írta. Az ötvenes évek keserves kö­rülményei között dolgozott ki­csi stábjával, nagyon szerény felszereléssel. Segédoperatőre második felesége, Zsoldos Zsa- zsa volt. Barátja, ifj. Tildy Zol­tán segítette a felvételek készí­tésében. Lelovich Gyuri bácsi játszotta filmjeiben a vadász­szerepeket. Legismertebb fil­mek: Gyöngyvirágtól lombhul­lásig, Hegyen-völgyön, Cimbo­rák, Vadvízország, Kék vércsék erdejében, A kisbalatoni nád­rengeteg, Egy kerecsensólyom története. Nyolc nagy, egész es­tét betöltő színes természetfil­met és 23 kisfilmet készített. Filmjeit 40 ország vásárolta meg. Művészetének elismeré­seként megkapta a Velencei Nagydíjat, Cannes-ban a leg­jobb operatőr díjat, Edinburgh­ban több filmje a legjobb termé­szetfilmnek járó díjat, Montevi- deóban nagydíjjal, Bombayban fesztiváldíjjal jutalmazták. Itt­hon Kossuth-díjjal, Érdemes Művész címmel és a Munka Ér­demrend arany fokozatával tün­tették ki. A Nemzetközi Fotó­művész Szövetség kitüntetett tagja volt, és az Angol Királyi Társaság meghívta tagjai so­rába. Sok tudományos cikket és néhány könyvet írt. Életének alkonyán, gyógyít­hatatlan betegen is komoly ter­veket szőtt a filmezés terén. Al- csútdobozi nyaralója egyre ár­vábbnak tűnt, inkább a pesti Duna-parton sétálgatott, vagy üldögélt kicsit a Petőfi tér ko­pott padjain. „Peregnek a na­pok, esőterhes felhők barangol­nak az erdő felett...” - írta a Gyöngyvirágtól lombhullásig című film szövegének befejező soraiban, amikor az őszi elmú­lás képeit mutatják a filmkoc­kák. Az ő életének alkonya is ilyen borongós, szomorú, hosz- szú ősz volt, melyet csupán az emlékezet színezett meg olykor. Homoki, aki mindhalálig sze­rette „...a gyöngyvirágnyílás földjét... A földet, melyen a ha­lott lomb újjáéled és harsogó tavaszba borítja a nagy folyók partjait” - 1979. december 14-én visszaadta lelkét teremtő­jének. „Ledőlt a kemény bükkfa, amelyről eddig még a villámok is lepattantak.” (Schullek Imre: Búcsúztató) Emléke azonban maradandó. A természetfilme­zés területén valósággal iskolát teremtett, és „kamerájával uno­káinknak is vallani és mesélni fog arról, miféle társakkal éltek e földön atyáik évszázadokon keresztül”. (Gyertyán Ervin) Tg|jy^oldizsárné Az új tanév elé Hogyan látja egy gyakorló pedagógus a tanévkezdést? Szeptember van, az új tanév kezdete. Mi az, amit mi, pedagógusok megélünk és átélünk ezekben a na­pokban? Milyen kérdések foglalkozttnak bennünket? Hiszem, hogy többségünk előtt nem lengnek nagy távla­tok, elvek és koncepciók. A realitás talaján állva, a kívána­tos közoktatást nem tévesztjük össze a lehetségessel. Ben­nünket inkább az itt és most nagy kérdése foglalkoztat, az, hogy mit szeretnénk azokért a gyermekekért, akiknek sorsa kezünkben van, akiknek fej­lesztését felvállaltuk. S elkezdődik egyfajta ön­vizsgálat. Vajon hogyan, mi­lyen lelkesedéssel, munka­kedvvel és hittel kezdjük az új tanévet? Mi az, amin változ­tatni szeretnénk? Milyen elő­relépést tervezünk - a gyer­mekek érdekét szem előtt tartva - a hatékonyabb szemé­lyiségformáló munka érdeké­ben? Megmaradt-e még bennünk az okos kíváncsiság, a min­denre odafigyelő akarat, ami mozgat és előremozdít, és mindig új felfedezésekre sar­kall? S lesznek-e az új tanév­ben is kezdeményezésre, alko­tásra kész, az elméletet is megújító pedagógusok, peda­gógusközösségek? Olyan kö­zösségek, ahol szabadon és önként szolgál a szellem? S felmerül bennünk a gondolat: vajon feladataink eredményes megoldásához biztosítottak lesznek-e a feltételek, adot­tak-e a lehetőségek? Milyen korlátokba, falakba ütközünk személyiségformáló munkánk során? Létrejön-e a mai európai normáknak megfelelő oktatás? Vajon közoktatásunk ellent­mondásokkal teli, változó vi­lágában lesznek-e stabil tájé­kozódási pontok? Mikor lesz már végre minimális egyetér­tés, azonos hullámhosszon tör­ténő együttgondolkodás a pár­tok között a közoktatás legfon­tosabb stratégiai kérdéseit ille­tően? Közös akarat a fejlesztés üteméről és irányáról, az isko­larendszer szerkezetéről, a fi­nanszírozás kérdéseiről, az is­kolafenntartó kötelezettségei­ről. S arról, hogy egyáltalán milyen legyen a mai magyar iskola? Mit szolgáljunk? Kit kövessünk? Milyen legyen az új nevelési eszmény? Egyetértve Fodor Gábor művelődési miniszterrel: „Mi kiszámítható és biztos okta­táspolitikát szeretnénk.” Olyan oktatásügyet, melyre nem az elbizonytalanodás, a tervezhetetlenség a jellemző, hanem a stabilitás, rend és a nyugalom. Hogy érezze a pe­dagógustársadalom biztonsá­got. Nem szabad kitenni az is­kolát hatalom- és kormányvál­tozásoknak, pártharcoknak, politikai hullámveréseknek. Az állandó törvényi, jogszabá­lyi változás nem tesz jót a pe­dagógiának. Kormányok, programok változhatnak, az iskola, az értékközvetítő, sta­bil, állandó kell, hogy legyen. Az idei tanév ismét nehéz feladat elé állít bennünket, az oktatásban dolgozó pedagógu­sokat s az intézmények veze­tőit. Szakmai döntéseket kell meghozni olyan körülmények között, amikor még igen sok a bizonytalan tényező. Felfüg­gesztett vagy elavult tantervek útvesztőiben kell megtervez­nünk döntéseinket, elkészíte­nünk munktaerveinket. A zökkenőmentes tanévkezdés­hez tankönyvek kellenek. Gondot jelent, hogy a szabad tankönyvválasztás lehetőségét behatárolják a tankönyvek magas árai, az igen csekély mértékű tankönyvtámogatás, így nekünk és a szülőknek oly drága gyermek valóban drága lesz. Elkészült végre - hosszú va­júdás után a kulisszák mögött - a közoktatási törvény és nemzeti alaptantaerv. A szakma azonban nem érzi ma­gáénak, nem tud azonosulni vele, hisz nem volt lehetősége az előzetes áttanulmányo­zásra, az iskolánkénti megvita­tásra a törvénybe iktatás előtt. Vitaindító cikkek, ellencikkek, írások nem készültek. Ellent­mondásossága, összecsiszolat- lansága további elbizonytala­nodást eredményez. Jó lenne, ha intézményesí­tett mód nyílna a közoktatás szakmai vitáinak lebonyolítá­sára, a nevelőtestületek véle­ményének összegyűjtésére. Ha törvényi garanciákkal biztosí­tanák a nevelőtestületek véle­ményezési lehetőségét a szakmai jellegű jogalkotásban. Akkor nem éreznénk azt, hogy rólunk „nélkülünk, felettünk és helyettünk” döntenek. A közoktatási törvény sür­gős felülvizsgáltát sürgeti a pedagógustársadalom és a Pe­dagógusok Szakszervezete is. Törvénybe kell rögzíteni köte­lező óraszámunkat. A közok­tatási törvényhez nem történt háttérszámítás. így a tárcának akkor sem volt fogalma arról, mennyibe kerül az új bértáblá­zati rendszer, amikor leírta, és ma sincs. A közoktatási tör­vényben előírt végzettségek megszerzéséhez szükséges pénzt biztosítani a központi költségvetésből kell. Az ön- kormányzatok nem rendelkez­nek az ehhez szükséges anyagi fedezettel. Nálunk, Magyarországon az oktatás erősen alulfinanszíro­zott. Pedig „A jövőjét éli fel az a társadalom, amelyik nem fordít eleget az oktatásra” - mondotta Göncz Árpád 1990. június 18-án. Hasonlóan véle­kedik Fodor Gábor is: „Ebben a nehéz helyzetben is elsőbb­séget kell adni az oktatásnak, a művelődésre szánt forintok­nak.” ígéretek tehát most is el­hangoztak. De mi realizálódik ezekből? A Békesi-féle gazdasági csomagterv is a központi fi­nanszírozást javasolja. Hisz az iskolafinanszírozásból nem vonulhat ki az állam. Össze­omolna az oktatásügy, ha a költségvetés állampolgári jo­gon nem biztosítaná a gyer­mekek tanulását. Központi költségvetésből kell biztosí­tani a működéshez szükséges tárgyi feltételrendszert, az il­letménytábla, a bérszínvonal reálértékének megőrzését is. A csomagtervből elfogadha­tatlannak tartjuk azt a tételt, amely a közalkalmazottak lét­számleépítését és a bérbefa­gyasztást tervezi. Nem értünk egyet azzal, hogy a kormány­zat mindig az oktatási költség- vetés megnyirbálása révén igyekszik az államháztartás egyensúlyát megteremteni. Nem fölösleges állami hivata­lokon, nem a szemérmes, többmilliós végkielégítéseken és milliárdos pazarlásokon s nem nélkülözhető Területi Ok­tatási Központokon (TOK). Most különösen nem, ami­kor az infláció miatti árdrágu­lások, ősztől az ener­giaár-emelések többletköltsé­gei jelentősen megterhelik az iskolák költségvetését. Az in­tézmények működési feltéte­leit egyre nehezebben tudják biztosítani a fenntartók. Fej­lesztésről már nem is beszél­hetünk, a legnagyobb gondot az életben maradás, a műkö­dőképesség megtartása jelenti. Nekünk, pedagógusoknak, minden nehézség ellenére to­vábbra is hivatástudattal kell végeznünk szelyiségformáló munkánkat. Mert a ránk bízott gyermekek itt és most tanul­nak ebben az iskolában. Ez egyszeri és megismételhetet­len. A velük való foglalkozás­hoz legyen meg bennünk va­lami plusz: egyfajta belső igény, belső tűz, érzelmi kötő­dés és jó értelemben vett meg­szállottság. Mert csak így ér­demes. Harminchét év után van egy biztos és stabil érzés bennem. S ez független attól, hogy épp melyik kormány kerül hata­lomra. Az, hogy szeptember­ben jó hallani az első csengő­szót, amely még nekem is szól, jó belépni a tanterembe, jó látni a csillogó, okos vagy épp huncut tekinteteket, s jó átélni az együttmunkálkodás örömét az óra üvegharangja alatt. Törőcsik Jenöné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents