Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-30 / 230. szám

1994. szeptember 30., péntek Kultúra 5 „Úgy köszönt nekem, mint földinek, szolnokinak” Beszélgetés Rolla Jánossal, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetőjével, egy különleges koncertről, a libapásztorkodásról, a hegedűsök görbe hátáról és az ötvenedik születésnapról Baleset a négyesen. Álldo- gálás, torlódás. Ma mintha az egész világ csak lépésben ha­ladna. Tudom, Rolla János vár, s most már tudom, hogy késni fogok. Dudálás, villogás, fel-feldübörgő motorok, ide­gesítő topogás. Hogy fogunk muzsikáról, világsztárokról, születésnapról meghitten be­szélgetni? Csorog a víz a há­tamon, amikor beesek a talál­kozó színhelyére. Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazene- kar vezetője nyugodt. Semmi baj - mondja. Tehát szó sincs arról, hogy a beszélgetésünk fő témája a tehetetlenség le­gyen, sőt!- Igaz, hogy Fischer An- nie-val Szolnokon játszanak?- Ilyen gyorsan terjed a hír? Tegnap dőlt el véglegesen. Nagy dolog, hiszen Magyaror­szágon szinte évek óta nem le­hetett őt hallani, utoljára Mis­kolcon találkoztunk vele, mi persze folyamatosan kapcsolat­ban vagyunk. Mondhatom, na­gyon nagy élmény beszélgetni is vele, hát még játszani. Nekem ő a maximum. Régi barátság köt össze bennünket, és rettene­tesen tiszteljük őt. Azt hiszem, szeret velünk játszani.- Hogyan alakul ki egy ilyen program mint a szolnoki?- Fischer Annie ügyében egészen más a helyzet, mint „normális” esetekben, ahol az impresszárió összehozza a part­nereket, azután kipróbáljuk, vagy tetszik, vagy nem, s akkor vagy folytatódik az ügy, vagy éppen ellenkezőleg. Számunkra nem volt vitás soha, hogy Fischer Annie mekkora mű­vész, de hogy nekünk sikerült az ő szintjéig felnőni, hogy partnereinek tekint bennünket, ez fantasztikus dolog. Termé­szetesen az ismeretség, a be­szélgetések során félmerült, de jó lenne együtt játszani.- De miért éppen Szolnokon, hiszen annyi más lehetőség, annyi más város kínálja magát itthon is, külföldön is?- Azért, mert mi szolnokiak vagyunk. Én komolyan gondo­lom azt, hogy amit nekünk ez a város adott és ad, azért meg kell próbálnunk maximálisát nyúj­tani. Mi nem csak örömmel ját­szunk most már Szolnokon, de némileg kötelességünk is, és szeretnénk olyan pluszt adni a kapcsolat által, ami tényleg egy kicsit irigylésre méltó, más vá­rosokban.- Itt volt Maurice André...- Meg azután Isaac Stem, aki éppen ott, Szolnokon találkozott Göncz Árpáddal, azt hiszem, mindketten igen örültek ennek a találkozásnak. Azután Perahia, aki decemberben érkezik és elő­ször jár Magyarországon. A bu­dapesti koncertet úgy ahogyan megvette a Külkereskedelmi Bank, a pesti nagyközönség úgymond ki van zárva. Itt meg­int csak arról van szó, hogy mi már ezeket a koncerteket úgy szervezzük, hogy természetes legyen: ami megjelenik Buda­pesten, illetve ami elsősorban le­zajlik Szolnokon, az kerüljön át Budapestre is. Rossz, régi feudá­lis maradvány ez a Buda- pest-centrikusság. Tessék ki­mozdulni Sárospatakra vagy Szolnokra! A színházi életben ez már így is történik. Szolnok ilyen szempontból, azt hiszem, úttörőnek számít. Lehet, hogy most a Művész Színház éppen ide fog visszavonulni? Ez a me­nekülési útvonal? Nem is olyan régen találkoztam Garas Dezső­vel, akit a Művész Színházban láttam, és fantasztikus volt ott egy darabban, s aki úgy üdvö­zölt, mint a földijét, a szolnokit, s elmondta: hihetetlen boldog, hogy ez a kapcsolat a város és közöttünk létrejött. Valahol az az érzésem, hogy ő a szíve mé­lyén tudja, mit jelent ez.- Szolnoktól pár kilométer Kőtelek. Itt nagyon sokan tud­ják a városban és a megyében, hogy ön kőtelki születésű...- Igen, az vagyok, és büszke is vagyok erre. Mert hihetetlen szép gyerekkorom volt. Még akkor is, ha annak idején elég viharos idők voltak. A szüleim ugyan Pesten éltek, de hogy egy jót tudjak enni, vagy jól érez­zem magam, természetesen a nagyszüleimnél, Kőtelken él­tem, és az összes nyári szünetet ott töltöttem. A rizsgyomlálás- tól a libapásztorkodásig min­dent kipróbáltam, még kendert is tiloltam. Este mi, gyerekek vártuk a Gyöngyi tehenet, „aki” nagyon ügyesen mindig hazata­lált. Aztán ha elfelejtettük néha beengedni, akkor jött a baj.- Rossz gyerek volt?- Igen is meg nem is. Volt bennem élet, de azt hiszem, nem voltam a falu rossza. Igaz, a Ti­szát nem úsztam át, de minden csínytevésből igencsak kivettem a részemet. Szolnok mindig a bá­zis volt, a nagyváros a közelben, az átutazások helyszíne. Sok ro­konom él most is itt. Annak ide­jén hajó járt Tiszabura és Szol­nok között. A Rákosi Mátyás gő­zös. Érkezés előtt mindig dudált, mondtuk is: na, jön a Matyi! Le­hetett az egész faluban bállani. Ez egy esemény volt, futottak a gyerekek - nézték: ki jött? Sok barátom van a faluban még a mai napig.- Azt mondják önről, hogy a Rolla Jancsi?- Igen, meg hogy a „pesti gyerek”. Ki is derült, hogy he­gedülök, mert vittem a hang­szert, azután játszás helyett gyakorolni kellett. Szomorú voltam, inkább mentem volna libát legeltetni. Nagymama há- zsártos volt emiatt. Hetedik ál­talánostól azután konziba jár­tam, hosszú ideig dilemma volt a családban, előtte, hogy egyál­talán kell-e ezt folytatni, mert - mondom - nagyon nem szeret­tem gyakorolni. A konzi után jött a zenei gimnázium, és ez most már mind csak szép em­lék.- A ház hol volt?- Petőfi utca 20. Nem szá­mozták át.- Említette Sárospatakot. Láttam ott tavaly egy hegedű­művészt a zenei fesztiválon, ki­csit zömökebb volt, duci ujjak­kal...- Repin. Repin volt az. A jó hegedűs alkata ilyen. Egy kicsit zömök, nem olyan, mint én. Ki­csit pámásabb, puha ízületek­kel. Ideálisabb, úgy mondanám: jobban beül a hangszer. Nem ilyen csontos.- Lehet ezen segíteni?- Erre való a gyakorlás. Ido­mul az ember alkata, bár alapve­tően nehéz megváltoztatni. A hegedűművészek ferde vállúak, púposak - szakmai ártalom.- Egy koncertjükön mellettem megszólalt egy hölgy, amikor bejött a színpadra: de hiszen ez egészen fiatal!- Hát persze. Annak is tartom magam. Teljesen mindegy az évszám. Az embernek van egy életstílusa, amíg úgy érzi, hogy ezen nem kell változtatni, addig nincs ok beszélni az öregségről. Mostanában már talán egy ki­csit az utazások fárasztóbbak. Kellemesebb Szolnokra menni, mint New Yorkba.- A zenekar egy kis közösség, zárt közösség. Meglehetősen sokan irigykedhetnek arra, hogy évtizedek óta együtt van­nak, s jól mennek a dolgok.- Ez világcsúcs, mert har­mincegy évig együtt lenni egy ekkora zenekarnak, csak így mi­nősíthető. Most hallottam Vígh Sanyi bácsitól, hogy 38 évig csi­nálták együtt a kvartettet, vi­szont nem dicsekedett azzal, hogy ebből a 38 évből huszonöt­ben nem voltak beszélő vi­szonyban. Még csak egy hotel­ban sem laktak, csak a pódiumon találkoztak. Hát mi még nem tar­tunk itt. Ilyen szempontból, azt hiszem, a dolog egyedülálló, s főleg modellezhető. Egy ilyen kis csapatban pontosan megjele­nik a társadalom, a maga jó és rossz oldalával együtt. Nekem, mint „főkolomposnak” kell bi­zonyos dolgokat megoldani, és tudom milyen nehéz kompro­misszumokat találni, legyen az akár egy zenei nézeteltérés. A politika, a változások természe­tesen végigsöpörtek a zenekaron is. Mindenki tudja, hogy ki mi­lyen érzelmű, világlátású, ezt idáig is.tudtuk, néha cukkoltuk is egymást, de mindenki tudta, hogy nem személye ellen szól. Ennek az országnak is el kell jutni egy olyan szintre, ahol az emberek tudják a helyüket, és nem konfliktusokkal, irigység­gel, áskálódással próbálják megoldani a problémáikat; ne az legyen, hogy dögöljön meg a szomszéd kecskéje.- Politizáljunk. Mi a vélemé­nye kultúra mostani irányításá­ról?- Az ember ilyen dolgokban mindig optimista. ’90-ben na­gyon reméltük a változást, és pillanatok alatt kiderült, hogy nem jó úton haladnak a dolgok. Mindig az volt az érzésem, hogy senki nem kíváncsi a vé­leményemre, az embert egysze­rűen buta beskatulyázások kap­csán ítélték meg, s minden gya­nússá vált. Hiszen mi a korábbi érában már nagy sikereket ér­tünk el, s ez olyan színezetet keltett, hogy mi mint annak a rendszernek a kegyeltjei jutot­tunk el a világ minden sarkába. Márpedig mi nemcsak hogy a magyar politikában nem vet­tünk részt, hanem a zenei élet­ből is kivonultunk, hiszen ez volt az első, úgynevezett gebin- zenekar. Azonkívül, hogy meg­beszéltük a Filharmóniával - amely akkor a kenyéradónk volt -, hogy hány koncertet mikor játszunk, ezen kívül soha nem volt más kapcsolatunk. Nem volt igazgatónk, és saját próba­termünkben próbáltunk a budai ferences templom pincéjében. Ez volt az egyetlen zenekar, amelyből a harminc év alatt soha senki sem disszidált, csak hazajött külföldről. Kicsit el­szabadultak az érzelmek körü­löttünk. Én nagyon remélem, hogy most újból a helyére kerülnek a dolgok, több pénz nem lesz, nem hiszem, hogy itt csodák történnek, de legalább azokkal, akik ezt csinálják, szót lehet ta­lán érteni. Amit sajnálunk az az, hogy mi már sok mindent meg­tanultunk, rettenetes rutinunk van abban, mi az, hogy koncer­tezés, mi az, hogy tumézás. Az ember úgymond beletanul ebbe. Ezeket a tapasztalatokat szeret­nénk kamatoztatni, hogy más­nak könnyebben menjen, illetve ne kövessünk el olyan hibákat, amik történtek. Új helyzet van, megpróbálunk teljes nyitottság­gal közelíteni mindenféle jó irányzathoz. Hajnal József / __ •• I smét van Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj Fél évszázados szünet után, egy idei kormánydöntés értel­mében újjászületett a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj, amely a hazai tudományos, gazdasági és művészeti élet fiatal szakem­bereinek külföldi posztgraduá­lis képzését segíti - hangzott el a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tegnapi sajtótájé­koztatóján. Mint arról Kerkápolyi Endre professzor, a Magyar Ösztöndíj Bizottság (MÖB) elnöke be­számolt: az ösztöndíj életre hí­vásával az volt a cél, hogy a te­hetségek számára lehetővé vál­jon a szakmai előrehaladás, és egyéni fejlődésük a nemzet ér­dekeit is kiemelten szolgálja. A nyár közepén meghirdetett ösztöndíjra kilencvenöt pályá­zat érkezett. A pályaműveket a MÖB hét tudományterületen működő szakmai kollégiumai véleményezték. Döntésük nyo­mán negyvenkét fiatal szakem­ber részesült abban a kitünte­tésben, hogy ötven év után elő­ször a Magyar Állami Ösztön­díjjal utazhat külföldre - ismer­tette a pályázat eredményét Kerkápolyi professzor. Az ifjú kutatók között található orvos, mérnök, agrár szakember és bölcsész, de négy művész szá­mára is lehetővé válik, hogy tu­dását olyan helyen fejlessze, ahol a hazai képzéshez viszo­nyítva magasabb szintű oktatás folyik szakterületén. A MÖB elnöke elmondta, hogy az 1920-as években alapí­tott ösztöndíj egykori támoga­tottjai közé tartozott például a Magyar Tudományos Akadé­mia elnöke: Kosáry Domokos, a közelmúltban elhunyt Benda Kálmán történész, illetve az író-irodalomtörténész Szerb Antal is. Jelezte, hogy a három hónapos időtartamú ösztöndíja­kat a jövőben szeretnék rend­szeresen meghirdetni. Magyar és olasz népdalok Magyar és olasz népdalok címmel hang- és CD-lemez je­lent meg az esztergomi Monte­verdi és az olaszországi Monte- forde d’Alpone Ars Nova nevű kórus előadásában. A két együt­tes az elmúlt időszakban kiváló szakmai és baráti kapcsolatot alakított ki egymással, s számos rendezvényen szerepeltek együtt - ennek köszönhető az olasz támogatással készült kö­zös mű. Az esztergomiak a le­mezfelvételkor Kodály Zoltán, Októbertől ismét lesz Rádió­kabaré minden hónap első szombatjának délelőttjén. A há­romnegyed éves szünetet köve­tően megújuló műsor neve Rá­diókabaré 9.35-re „módosul”, amely a mindenkori adásidő kezdetét is hivatott tudatosítani a hallgatókban - mondta Far- kasházy Tivadar felelős szer­kesztő a stáb tegnapi sajtótájé­koztatóján. A műsorgazda el­mondta: havonta más és más humorista neve fémjelzi majd a kabarét. Szerkesztőtársai pél­Bárdos Lajos, Karai József és Csenki Imre több ismert művét adták elő, míg az Ars Nova nép­dalokat énekelt. Az olasz kórus repertoárja széles skálájú: az egyházzenei és reneszánsz mű­vek mellett romantikus és mo­dem darabokat is műsorára tűz. A lemezekhez - a dalok olasz és magyar nyelvű szövegével együtt - az Esztergomi Tanító­képző Főiskola ének-zenei tan­székén lehet hozzájutni, korlá­tozott példányban. (MTI) dául Trunkó Barna, Nagy Bandó András, Megyesi Gusz­táv, Majláth Mikes László, Selmeczi Tibor, Verebes István. Farkasházy szólt arról is, hogy a humor széles skáláján belül is elsősorban a Nagy Endre-i klasszikus kabaré hagyomá­nyait szeretnék ápolni. Vallják, hogy a kabaré mindenkor ellen­zéki műfaj, feladata a hatalom csipkedése, és foglalkoznia kell az állampolgárokat foglalkoz­tató bosszúságokai, visszássá­gokkal is. Jók és rosszak Körmendi Lajos: Vad játékok Körmendi Lajos új kötete két novellaciklusból és egy hangjá­tékból áll. A Kisvárosi messze- szóló írásai hagyományosabb szerkesztésű novellákat, tárcákat tartalmaznak, a Szergejjel a vál­tón pedig monológnovellákat, abból a fajtából, amelyet leg­inkább Csalog Zsolt munkássá­gából ismerhet az olvasó. Ezek az írások, legalábbis részben, már korábban napvilá­got láttak a megyei sajtóban. Összegyűjtésükkel meglehetősen egységes kötet Született, ez nyil­vánvalóan kiderül, akár a stílus, akár a szemléletmód felől közelí­tünk hozzá. Körmendi Lajos erős színekkel, határozott kontúrok­kal dolgozik, töténetei „vad játé­kok”, amilyeneket hőseivel ját­szik a történelem, vagy amilye­neket ők játszanak magukkal és egymással. Ezeket a hősöket többnyire egynemű anyagból formálta a szerző, keveset törődve a finom megmunkálással. Ritkán vagy szinte sohasem változnak, úgy lépnek ki a történetből, ahogy az írójuk belevitte őket, jellemük, a világról alkotott képük szilárd és megváltoztathatatlan. Kételyek nemigen gyötrik őket, ha szen­vednek, mert sokat szenvednek, az többnyire a külvilág gonosz­ságának a műve. Ennek megfelelően a novellák hősei két jól elkülöníthető cso­portra oszthatók: jókra és rosz- szakra. A jók nagyon jók, leg­alábbis lélekben, legbelül, még ha olykor követnek is el a nyárs­polgári morál szerint elítélhető tetteket, a rosszak viszont végte­lenül rosszak: árulók, irigyek, ha- talmaskodók, bosszúvágyók, perverzek stb. Az író tele van haragos indu­lattal vagy gyilkos iróniával, ha róluk szól. Már a külsejük is visszataszító: kövérek, kopa­szok, nyakkendőt viselnek. És van még egy állandó jellemző­jük: valamennyien kommunis­ták. Ezt az olvasó mindig meg­tudja róluk, legalább egy odave­tett mellékmondatban, még ak­kor is, ha e tény nem függ össze közvetlenül a cselekmény alaku­lásával. A vad játékok elsősorban azoknak ajánlható, akik kedvelik a politikailag egyértelműen elkö­telezett műveket, sőt azokat, amelyekben a politikai elkötele­zettség magának az alkotófolya­matnak is meghatározó eleme. A könyvet a Visszhang Sajtó­egyesület adta ki, több szponzor, példul Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata, az Elektrosoft Kft. és mások támo­gatásával. B. A. SZOBORKIÁLLÍTÁS A RENDŐRSÉGEN. Mikó Diána Szolnokon élő szobrászművész munkáiból kiállítás nyílt tegnap délután a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság első emeleti előterében. (Fotó: Mészáros) Eszperantista akciónap A magyarországi eszperantisták találkozót tartanak október 1-jén Budapesten, a Bem téren - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Céljuk, hogy a nyilvánosság figyelmét felhívják az eszpe­rantó nyelvre és az azt használó közösségre. Az eszperantisták nem állnak szemben egyetlen nemzeti nyelvvel sem, hanem a nyelvek és a kultúrák egyenjogúságát és egyenrangúságát hirde­tik. Hasonló rendezvényt tartanak október elején Európa több vá­rosában, így Londonban, Moszkvában, Zágrábban és Toulouse- ban. is A megmozdulássorozatot az Eszperantó Világszövetség szer­vezi. (MTI) Újra lesz Rádiókabaré A véletlen ismertetett össze P. Tóth Gyulával. Markáns arc, karakteres bajusz, élénken figyelő szempár, fürge észjá­rásra valló beszéd. Ő a múltban megfeneklett emlékeket törülgette, én jegy­zeteltem. Kifakult fényképet mutat. Ez itt a szélen én vagyok. Költögető kisbojtár. 1939-ben. Ez meg itt ni, szintén én va­gyok -, az egyik német turista kapott le bennünket a Horto­bágyon tavaly nyáron. A két fotográfia között több mint fél évszázad zúgott el. Se szeri, se száma a mindenféle előjelű történéseknek, sors- és világmegváltásoknak. Egy valami azonban válto­zatlan maradt... Még nem voltam tízéves, amikor belehabarodtam az ál­latokba. A vonzalom tartósnak A pásztor bizonyult. Nem bántam meg. Az állatnak lelke van. Az sem igaz, hogy a jószágnak nincs esze. Dehogyis nincs! Nem is kevés. Bizonyítsam? Lucernás közelében legeltettünk. Az ál­latok lepihentek, és természe­tesen mi is. Az egyik tehén odajött hozzám. Szuszogott, szaglászgatott, ébren va- gyok-e? Alvást színleltem. Visszaballagott a többiek közé, majd eltűnt a túloldalon. Tudtam, hogy hol kell keres­nem. És azt is tudtam, erről a szokásáról csak úgy kaphatom le, ha eltángálom. Hogy mit jelent szépséget a pásztor számára? Elbeszélhe- tetlen az, mikor kinyílik az idő, s gyönyörű zöld pázsit bo­rítja földeket. Jólesik a szem­nek a végtelen puszta látvá­nya. Megunhatatlan a madarak elevensége. Ha az ember szeretve teszi azt, amit tennie kell, kevésbé kurtítják meg kedvét és életét a mostoha körülmények. A pásztor igényei kis helyen el­férnek. Aki ezt nem veszi tu­domásul, máshová menjen! A hatvannyolcadik életévét tapossa P. Tóth Gyula. Elintéz egynéhány itthoni teendőt, s indul vissza a Hortobágyra. Hajtja a vére, a beleivódott kö­telességek. Mi ez, ha nem sze­retet folytonossága? Ezer szál­lal kötődik a legelőkhöz, a puszta csöndjeihez, a szín­pompás naplementékhez. Végszó helyett íródjon le a lé­nyeg. Legjobb maradni.

Next

/
Thumbnails
Contents