Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-16 / 218. szám

1994. szeptember 16., péntek 5 Interjú — tükör Magyarország egy nagy halastó Spéter Erzsébettel, a híres Erzsébet-díj alapítójával az Operaházban találkoztunk. Éppen annak a kis műsornak a felvételei zajlottak, amelyben jó szándékú, művészeteket ked­velő emberek figyelmébe ajánlják az Erzsébet-díjat az Erzsé- bet-díj rendezvényét, amelyre november 18-án kerül sor Szolnokon. A kamerák előtt nem a főszereplő ült, de mond­hatni, szinte vibrált tőle a levegő. Sürgött, forgott, tanácsokat adott, okosan, türelmesen véleményt mondott, korát megha­zudtoló fiatalossággal intézkedett, nagyokat kacagott, kávét szolgált fel, és fotókat készített elő. Egy ilyen forgatási pillanat körüli gondolatokkal kezdődött beszélgetésünk.- Nagyon szeretem a finom mozdulatokat. Láttam egy ilyet a felvételnél, amikor visszanéz­ték a beszélgetéseket a képer­nyőn, belekarolt Spiró György színházigazgatóba. Ez nem egy átlagos jelenet. Hogy van Spiró Györggyel?- Hogyisne lennék?! Fantasz­tikus... A szürke sejtjei, azok lenyűgözőek. Humor és dráma... Nekem nem voltak gyerekeim, de ha lett volna, ilyet kívántam volna magam­nak. Talán egy kicsit magasab­bat.- Amikor legutóbb beszélget­tünk arról, hogy Szolnokon lesz a díjátadás, a kérdésre, hogy miért éppen itt, az egyik érv az volt: „Mert a Spiró díjazott..." Ebből is kiderül, hogy jó író. De milyen szervezője az esemény­nek? Egyáltalán mennyire elé­gedett az előkészületekkel?- Nem látok bele a hátte­rekbe. Azonban 100 százalékos bizodalmám van afelől, hogy profi módon, a legkorrektebben, művészileg abszolút a legmaga­sabb szinten lesz kivitelezve.- Ön hónapok óta újra Ma­gyarországon van. Mikor kez­dődtek az előkészületek? Ezért is jön ilyenkor Magyaror­szágra?- Kizárólag. A privát élete­met teljesen feláldoztam akkor, amikor ezt az alapítványt létre­hoztuk, anélkül, hogy ezt sejtet­tem volna. Nekem egy szép, ki­egyensúlyozott életem volt, amikor a férjem élt. S miután meghalt, akkor is. Nagyon szé­pen éltem, szinte geometriai precizitással kanalizáltan zajlot­tak az események. Nem voltak gondjaim - Jaj, istenem, most keresztbe tesznek! Jaj, istenem ez így kivitelezhetetlen! Jaj, is­tenem, ezt meg kell csinálni! Az illetékes fűtől az illetékes fákig nem kellett szaladgálni, azok elébem hajoltak.- Most minden megválto­zott...- Teljesen. Rabszolgává vál­tam. Jó, senki se kötelezett rá. De megszállottként csinálom, mert az az ember vagyok, aki ha hisz valamiben, akkor ha egy bazaltszikla van előtte, akkor is átmegy a túloldalára, ha kell. Átfúrom vagy megmászom, vagy körbejárom, de átmegyek.- Ez a nyolcadik alkalom. Ha összevetjük a nehézségét az első díjátadás megrendezésének és a mostaninak, mit mondana? Megváltoztak a körülmények is.- Egyformán nehezek mind. Szeretném, ha azt mondhatnám, igen, ez könnyebb volt. De nem hiszem, hogy ilyen előfordul.- Az eltelt idők azt bizonyít­ják, hogy évről évre több szava­zócédula érkezik.- Hál’ istennek. Ezt le is ko­pogom, mert babonás vagyok.- Ha a közvélemény úgy álta­lában el is fogadja ezt a díjat, mégis vannak, akik fanyalog­nak...- Ne foglalkozzon ezekkel. Ezek székrekedéses emberek, gyomorsavas emberek. Ezeken nem lehet segíteni. Ezekkel fog­lalkozzon az orvos.- Örülök, hogy ilyen könnye­dén látja, semmi görcs nincs önben?- Kedvesem, van egy papír zsebkendője? Igen, na adja ide. Most ezt szépen széthajtogat­juk. Képzelje el, ez egy sima damasztszalvéta. Kimosva, ki­vasalva, simán. Ilyen vagyok én kívülről. S most ezt jól össze­gyűröm. Látja? Belülről meg ilyen vagyok.- S amikor vége van a díjki­osztásnak?- Az nagy megkönnyebbülés, megvan ennek a szisztémája. Az úristen nagyon tudta, hogy mit csinál, és neki van a legna­gyobb humorérzéke. Hát néz­zen csak szét, kikkel van körül­véve, mit hol rontott el?- Érte már meglepetés, ami­kor kiderült egy ilyen szavazó­lap tartalma?- Amikor meglátom hogyan állt össze a szavazólap, csodála­Erzsébet asszony férjével, Henryvel Spéter Erzsébet... és az Erzsébet-díj tos érzés. Nekem meglepetés azoknak a neve, akik rajta van­nak. Nagy részüket nem isme­rem. Fiatalok, lánykák, fiúk, te­hetségesek, művészek, színé­szek. Magyarország egy óriási halastó. Csak ki kell ülni a partra, és be kell vetni a horgot.- Voltak fenntartásai a neve­zésekkel kapcsolatban valaha?- Nekem? Soha.- Amikor zajlott a forgatás, azt kérdezte valakitől, mintegy összegezve az illetőről szóló fel­vetést: szeretjük? Szóval ha igen a válasz, akkor azt Ön is szereti?- Az elején fogalmam sem volt, hogyan legyen, én az Os­car mintájára gondoltam el a dí­jazást. Akadémikusokat kértem fel a javaslattételre. Annak ide­jén - bár nem szeretek azokról az időkről beszélni, de megke­restek: egy normál újságíró már nem is teszi meg, csak akadé­mikus? De hát én a minta sze­rint kértem fel. Most az egyet­len demokratikus - mert nincs más ilyen a világon, ezt az Os­car is tudja - díjra jelölés ez. Egyébként márciusban a nagy Oscarba betesznek egy nyúl­farknyit a „kicsi” Oscarból.- Bővül-e a díjak száma?- Tavaly emelkedett a publi­cistáknak járó díja, azelőtt pe­dig a Transsylvánia-díjjal.- Talán a hely mondatja ve­lem: miért nincs díj a ba­lett-táncosoknak?- Túlsúlyossá vált már a fe­lelősségem annyi „borítékot” szülni. Hiszen ebben nem csu­pán a „névjegyem” van, hanem pénz is kerül bele. Ehhez egy másvalaki kell. Ahelyett, hogy 7-8 maradt volna, az induláshoz képest, most 14 díj van. Amikor a Transsylvániát javasolták, ez annyira a szívem ügye, hogy nem tudtam azt mondani: csi­nálja más.- Sok mindent tudhatnak az emberek Spéter Erzsébetről. Jó hangulata volt a forgatásnak, nagyokat nevetett. Ez váltako­zik? Mármint a sírás és kaca­gás.- Mondja, magával hiába be­szélek? A szomorúság belügy. Ez nem tartozik senkire.- Lehet, hogy megbántom, mégis megkérdezem. Mindenhol egyedül ül, a fogadásokon, a banketteken, más hozza a fe­leségét, a férjét, netán barát­ját, barátnőjét.- Ebből miért gondolhat rosszat?- Pótolja a hiányt, a férje hi­ányát ez a nagy társaság?- Dunát tudnék rekeszteni olyan képekkel, ahol harmad-, negyed-, hetedmagammal va­gyok.- Volt már egyedül mégis?- Nem. Mondhatom azt, hogy hál’ istennek, vagy mond­jam azt, hogy sajnos? Egy szimpatikus újságíró volt nálam a lakásomon. Interjú készült. Hirtelen szólt a telefon. Nagyon udvariasan, nagyon barátságo­san beszéltem. Amikor letettem a kagylót, azt kérdezi: barát? Hát megdöbbentem a válaszo­mon. Nem egy megrágott vá­lasz volt. Barát? Hangzott a kérdés. Mire én: hát tudom én? Hajnal József A mezőgazdaság teljesítményéről Megáll az idén a visszaesés? Fotókiállítás Karácsonytól pünkösdig Karácsonytól pünkösdig címmel székely dramatikus népszokásokat mutat be Bálint Zsigmond a Néprajzi Múzeum­ban pénteken nyíló tárlatán. A marosvásárhelyi fotóművész Erdély és Székelyföld azon vi­dékein kalauzolja végig a láto­gatókat, amelyek ez ideig jó­részt elkerülték a szokáskutatók figyelmét. Ä kiállítás az egykori Maros­szék jellegzetes tájait, a Nyárád mentét, a Kis-Küküllő felső völgyét a Sóvidékkel, valamint a marosszéki Mezőség falvait mutatja be. Bálint Zsigmond - talán utol­sók között - örökítette meg az erdélyi magyarság egyházi ün­nepeihez kapcsolódó népszoká­sait, így például a betleheme- zést, a szilveszteri tüzeske- rék-engedést, a húsvéti határke­rülést és fenyőágazást, a pün­kösdi virágozást. Bálint Zsig­mond tárlata október végéig te­kinthető meg a Kossuth téri in­tézményben. A kiállításhoz kapcsolódóan videofilmeket is láthatnak az érdeklődők a gyűjteményben pénteken. A Betlehemezés Ilyésmező- ben, az Istvánozás Nyárádse- lyében, a Csutakhúzás Szentge- ricén, a Farsangi játékok Szent- háromságon, a Húsvéti szoká­sok Kelementelkén és Rig- mányban, valamint a Húsvéti fenyőágazás és öntözés Szent- háromságon című kisfilmeket tűzik műsorra. (MTI) Érdekes tanulmány jelent meg a közelmúltban a Köz­ponti Statisztikai Hivatal gondozásában. A tanulmány készítői a mezőgazdaság 1986-1990. évi teljesítményét vetették össze az 1990-1993 közötti időszakéval. Az elemzők szerint a mező- gazdaság mélyrepülése már a nyolcvanas években elkezdő­dött, amikor a termelőszövetke­zeteknek mintegy 40 százaléka működésképtelenné vált, s elin­dult a termelőalapok és a va­gyon felélése is. Az ágazat 1989. évi teljesítménye az 1980. évi színvonalára esett vissza. A gondokat 1990-től az évről évre visszatérő aszály, a KGST összeomlása miatt rosszabbodó külpiaci értékesítési lehetősé­gek, a csökkenő hazai élelmi­szer-fogyasztás, a fokozódó importverseny tetézte. Mind­ezek hatására a mezőgazdasági termelés 1990-1993 között 30 százalékkal csökkent. Ugyanezen időszak alatt a növénytermelés teljesítménye egyharmadával lett kevesebb, az okok között a szakemberek első helyen a talajerő-utánpótlás visszafogását jelölték meg: amíg 1986-1990-ben egy hek­tár területre 187 kilogramm mű­trágyát használtak fel, addig 1993-ban csupán 30 kilogram­mot. E kényszerű spórolás kö­vetkeztében a termésátlagok a korábbinál jóval nagyobb mér­tékben váltak kiszolgáltatottá az időjárás szeszélyeinek. Magya­rán: a termelés visszaesése egyértelműen a termésátlagok jelentős csökkenésére vezethető vissza. A búza és kukorica tava­lyi átlagos hozama mindössze 63 százaléka volt az 1986— 1990. évek átlagának. Hasonlóan súlyos gondokkal találkoztak a tanulmány készítői az állattenyésztés területén. Az ágazatban az 1989. évihez vi­szonyítva 35 százalékos bruttó termelésiérték-elmaradást re­gisztráltak. Az export bizonyta­lanságaihoz a belföldi fizetőké­pes kereslet csökkenése és szórványos állat-egészségügyi problémák szegődtek. A szá­mok önmagukért beszélnek: 1993-ban a szarvasmarha- és sertésállomány mintegy hat ti­zede volt az 1986-1990. évek átlagos állatlétszámának. A ba­romfiféléknél a csökkenés ugyanezen időszak alatt 45 szá­zalékos volt. Az elemzők szerint több jel utal arra, hogy a növényter­mesztés területén az évek óta tartó drasztikus visszaesés fo­lyamata az idén megáll, sőt számolni lehet a termelés némi bővülésével is. A termelési kedv élénkülésére utal, hogy az idén növekedett a műtrágyák forgalma és a mezőgazdasági gépek iránti kereslet. Az első negyedévben 300-zal több trak­tor kelt el, mint az elmúlt esz­tendő hasonló időszakában. Korántsem ilyen kedvező a kép az állattenyésztés területén, ahol nyoma sincs a konszolidá­lódás jeleinek. Az állatállomány évek óta tartó csökkenése az idén sem állt meg. A visszaesés mértéke a sertésnél és baromfi­féléknél nagyobb, a szarvas- marha- és a juhállománynál va­lamivel kisebb. Ferenczy A megyében a helyzet változatlan A munkanélküliség kényszerpályái Csak látszólag megnyugtató az, ha - akár évszakoktól is függően - hol a munkanélküliek számának növekedéséről, hol csökkenéséről beszélnek. Mert a lényeg nem ebben rejlik, s az érvényesnek tűnő számokat eléggé könnyű így vagy úgy csoportosítani. Különösebb lo­gikai bűvészkedésre sincs szük­ség, hiszen az adatsorok min­denfajta nehézség nélkül egy­más mellé állíthatók. Az elmúlt hónapban például 551 ezer munkanélkülit tartottak orszá­gosan számon. így a gyakorta emlegetett munkanélküliségi ráta - vagyis a gazdaságilag aktív népessség és a munkanél­küliek aránya -11 százalékra mérséklődött. Ennek a ténynek általánosságban akár örülhet­nénk is, a konkrét különbsége­ket, területi egyenlőtlenségeket tekintve azonban a legkevésbé sem elég a Jász-Nagykun-Szol- nok megyei adatsorokból kiin­dulni, s a kétségek ellenállhatat­lanul szaporodnak. Ugyanakkor érzékletes képekkel lehetne szemléltetni, hogy bizonyos ré­giókban (az ország keleti felén) mennyire változatlan a helyzet, s milyen kevés remény van arra, hogy valamiféle elmozdulás bekövetkezik. Méghozzá azért is, mert a munkanélküliség csökkenése semmi mással nem hozható összefüggésbe, mint a gazda­sági szerkezet változásával. De mivel a reménykeltő jelenségek közelebb állnak hozzánk, mint az engesztelhetetlen tények, természetes módon hajiunk arra, hogy a látszatoknak higy- gyünk. Holott a valóságos gaz­dasági viszonyokból kell kiin­dulnunk. Többek között abból az állapotból, hogy a megye ipara - a fejlettség és a fejlődési lehetőségek szempontjából is - menthetetlenül kettészakadt. A nyugati részen található Jászság és a szolnoki térség helyzete kedvezőbb, mint a Tiszántúlé. A megye keleti felén összeom­lott az amúgy is válságos nagy­ipar, nyugati részek vállalatai - talán a jászberényi hűtőgépgyá­rat nem számítva - úgy-ahogy működnek. A fejlesztés szem­pontjából csaknem teljességgel megoldatlan a Nagykunság, a Közép-Tisza-vidék és a Tisza­zug helyzete, amely infrastruk­túra hiányában amúgy is tehe­tetlenségre van kárhoztatva. Lényegében többszörösen hát­rányos területnek minősíthetők, ahol a munkanélküliségi ráta mindmáig meghaladja a 18-20 százalékot. S ezt a történelmileg is halmozódó elmaradottságot már korábban konzerválta a szakképzetlen munkaerőre tele­pített ipar. Mivel ez volt a meg­határozó, a gazdaságtalanul működő - többnyire megyén kívüli központú - ipari telephe­lyek sokasága számolódott fel. Korábban is egyértelmű volt, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdasági-kulturális el­maradottsága sajátos jegyeket hordoz. Elválaszthatatlanul at­tól, hogy ebben régióban a mintegy 104 ezer munkavál­laló harmadát az ipar, hatodát a mezőgazdaság, kétötödét pedig a szolgáltatási ágazatok foglal­koztatják. Rádásul az országos szerkezetben a mezőgazdaság súlyaránya mindig jóval alacso­nyabb volt mint a megyében. Közel tízszázaléknyi volt az el­térés. S ezen az sem enyhít, hogy az elmúlt három évben a mezőgazdaságban foglalkozta­tottak száma majdnem húszezer fővel csökkent. A szövetkeze­tek átalakulásával ez a tenden­cia napjainkban sem állt meg. A bizonytalan tulajdoni és gazda­sági környezetben ugyanakkor szemmel láthatóan visszaszorult a mezőgazdaság jövedelmező­sége, miközben az országos és a megyei átlag között egyre in­kább nő a különbség. Mindez azt a veszélyt is magában hordja, hogy a munkaviszony­ból származó alacsony bérek je­lentik a munkanélküli-járadék alapját, amelynek mértéke a lét- fenntartáshoz sem elendő, az új­rakezdéshez pedig egyáltalán nem nyújt fedezetet. Olyan tér­ségeket sújtva, ahol a munka­nélküliségi ráta 25-30 százalék körüli. így például a kunhegyesi körzetben, ahol a múlt évben meghaladta a 30 százalékot, de a mezőtúriban és a törökszent­miklósiban is fölötte állt a húsz százaléknak. Viszonylag ked­vezőbb helyzetű Szolnok és környéke, ahol 13-14 százalé­kos rátával lehet számolni. Nyilvánvalóan mérséklődne a munkanélküliség, ha az állás­helyek szaporodnának. Csak­hogy a kínálat egyértelműen korlátozott; jelentős létszám- igénye - a feldolgozóipart ki­véve - egyetlen ágazatnak sincs. Valójában a szolnoki körzet munkáltatói adják az ajánlatok negyven százalékát, míg a többi térségre teljességgel az alkalomszerűség jellemző. Nem feledkezve meg arról sem, hogy 1993-ban is a bejen- tett üres álláshelyek 45 száza­léka szak-, 30 százaléka betaní­tott, 11 százaléka pedig a se­gédmunkakörök között oszlott meg. S ha azt is figyelembe vesszük, hogy múlt esztendő első félévéhez képest több mint öt százalékkal - azaz 85,5 szá­zalékra - emelkedett a tartós munkanélküliek aránya, a gaz­dasági szerkezet némi módosu­lása semmit sem bizonyít. Mert csak látszólag meggyőző érv, hogy az utóbbi évekre jellemző tulajdonosi átalakulások révén, a foglalkoztatási struktúra „át­rendeződött”. A valóságban a szervezeti mozgásokat erőteljes létszámleépítések kísérték. A foglalkoztatás iránya leginkább a szolgáltató, kereskedelmi szféra javára tolódott el. Ám az itt induló, esetenként többnyire csupán néhány főt foglalkoztató kisvállalkozások korántsem ké­pesek az iparban és a mezőgaz­daságban fölöslegessé vált munkerőt hosszabb távon al­kalmazni. Ezért is elgondolkoztató, hogy a munkanélküliek miért nem akarnak önálló vállalko­zásba kezdeni, miért nem akar­ják sorsukat kezükbe venni, s miért tengetik életüket járadé­kon. Joggal várhatnánk ugyanis, hogy a munkanélküliek körében - ha már induló tőkéjük nincs - legalább az átképzések iránti igény és motiváció erősödik fel. Kivált amiatt is, hogy a szak­képzettek aránya valamelyest emelkedett. Ebben az évben 30-ról 36 százalékra. Csakhogy a szakmunkás-bizonyítvány önmagában semmit sem jelent. Ha valaki építőipari szakmában szerzett valamilyen képzettsé­get, illúzió azt hinni, hogy - vál­lalva az átképzést - pék lesz be­lőle. Még ha egyedi példáról van is szó, bizonyos értelemben általános érvényű. Nem mintha nem lenne szükség korszerű át­képzési rendszerre, szerepét és jelentőségét azonban korántsem érdemes túlértékelni. Már csak azért sem, mert a 11 százalékos országos átlagtól a megyei munkanélküliségi ráta 6 és 21 százalékban tér el. Végtére is olyan tényről van szó, mely minden szempontból alátá­masztja azt a megállapítást, hogy a megyében a helyzet vál­tozatlan. S idővel akár rosszabb is lehet. Kerékgyártó T. István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents