Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-03 / 181. szám
4 1994. augusztus 3., szerda Állásajánlat----gazdaság C zenzor Bróker Kft. jelenti a tőzsdéről Tőzsdei premierek: Egis, Graboplast, Global T.H. Zsúfoltságig megtelt múlt hét hétfőn a Budapesti Értéktőzsde látogatói terme az Egis és a Gobal T.H. premierjét figyelemmel kísérő befektetőkkel. A régen várt új papírok bevezetése jótékonyan hatott a tőzsdei kereskedelemre, a részvényszekció forgalma a júniusi hossz óta először haladta meg a napi 200 milliót. Úgy tűnik az új részvények felkeltették a nagybefektetők érdeklődését és a vásárlási hullám átterjedt más papírokra is. A legnagyobb szenzációt a Globál T.H. árfolyamának alakulása okozta, amely még a legoptimálisabb elemzőket is megiepte. A Globál T.H. árszintje már a bevezetés napján 1130 forintig kúszott fel. Egyes kötések 1550 forinton jöttek létre. A zárónapon valamelyest csökkent az árfolyam, de 1400 forinton stabil kereslet mutatkozott a bécsi tőzsdei premier előtt álló papírra. Szerényebben szerepelt az Egis, melynek ára a múlt héten alig haladta meg a kibocsájtáskori 2025 forintot. A gyógyszergyári papír a 2200 forintos hét közepén elért maximum után 2090 forinton zárta a hetet. Igen jól sikerült a Graboplast bemutatkoIdőszerű teendők a kertben ________Az évszázad legmelegebb napjaiban folytatni szükséges az „életmentő”, de ahol fúrt kút van, a „termelést” elősegítő öntözést. Inkább adjunk 2-3 naponta több vizet, mint naponta keveset (a „porát” elveri). A légköri aszály miatt a párolgás olyan mérvű, hogy a növény alig kap valamit a „kis” öntözés kapcsán. A retek, a kínai kel, a káposztafélék, a torma „erősen” szenvedhet a bolha kártételtől, ezért a védekezésre ügyeljünk (Fendona, Decis). Ha másodnövényként babot vetettünk, öntözéséről gondoskodjunk. Az uborka úgy lesz „hosszú” életű és rendszeresen termő, ha vízzel folyamatosan ellátjuk. A csapadékhiányt nem tűri és legy- gyakrabban valamely károsító (atka. peronoszpóra, szögletes foltosság, lisztharmat) köny- nyebben végez vele. A korai „leperzselődés” oka és egyben a növény kipusztulásának is a vízhiány miatti „legyen- gülés”. IHÜILMIM.III Itt az ideje a szamóca telepítésének. A már betakarított előnövény talaját 10-15 centiméterre megkapáljuk és azonnal elgereblyézzük. Egy-két napot pihentetjük, hogy a talaj leülepedjen. Telepítés előtt kijelöljük a sorokat. A gyakorlat szerint legjobban bevált a 70 centi- méteres sor és 30-35 centiméteres tőtávolság. Takarékoskodni a tenyészterülettel nem szabad. A tövek úgy is a növekedés folyamán elburján- zanak és a sortávolság közel a felére csökken. Amennyiben sűrűre ültetjük a töveket, számolni lehet a lomb össze- borulásával, ami a meztelencsigák és a szürkerothadás károsításának alapfeltétele. Milyen fajtákat érdemes ültetni? Ha ismerőstől, rokontól kapjuk a palántákat, érdemes a termés időszakában szemrevételezni az ültetvényt. A legjobban és legszebb termést adó töveket célszerű megjelölni pálcával és ezekről szedni az indákat. A gyakorlatban közel 15 fajtát termesztenek. A termés biztonsága, koraisága, íz és zamat miatt a következő fajtákat „megéri” termeszteni. Legkorábbi fajta a Surprise. Termesztése a piaci árak miatt kedvező. Koraisága miatt íze és zamata elmarad a későbbi fajtákétól. A Sorella a második korai fajta. Bogyója nagy vagy kö- zépnagy. Húsállománya közepesen kemény, jól szállítható. Bőtermő. A szürkerothadásra érzékeny. Senga Seugana közepes érési idejű. A Sorella után 5-6 nappal érik, június elejétől a hónap végéig adja termését. Bogyója közepes vagy nagy. Húsállománya kemény, jól „bírja” a szállítást. Bokra erős növekedésű. íze, zamata kiváló. Rendkívül bőtermő. Köztermesztésben elterjedt fajta. Grandiosa bőtermű képessége, nagy bogyója és jó íze miatt szívesen termesztik. A fagyasztóládában igen jól tárolható. A Korona bőtermő fajta. Gyümölcse nagyméretű, kiváló ízű. Érése elhúzódik. Jól szállítható. A betegségekre kevésbé érzékeny. Az ültetés nagy figyelmet és kellő szakértelmet igényel. Nagyon fontos, hogy csak fiatal (nem egy vagy két éves) palántát ültessünk. A palántázás előtt célszerű az indákat eltávolítani és a gyökérzetet 5-6 centiméterre visszavágni. Ha sok a levél (6-8) akkor az alsó, „öregebb” levelekből 2-3 eltávolítható. Az eredés „kulcsa” abban rejlik, hogy ne mélyre ültessük. A tenyésző csúcs minden esetben a talaj felszíne felett maradjon, számolva arra is, hogy ülepedés következik be. Az elültetett palántákat naponta eredésig feltétlenül öntözni szükséges. Az augusztus elején elültetett palánták a következő évben termést hoznak. Az ősz folyamán, ha nem trágyázott földbe ültettünk, a sorok közé jól érett istállótrágyát ásunk be. A jó táperőben lévő talaj bő termést biztosít, három éven át. Az ültetvény három év után elöregszik és jelentős terméscsökkenéssel kell számolnunk. Ezért jó az a megoldás, hogy 2 évente új helyre telepítünk, így állandóan van a kertben jó termőerőben lévő szamócásunk. Érdemes a telepítési költség csökkentése miatt saját palántát nevelni. Ez esetben a terméskor a legjobb töveket jelöljük meg. A palántaképződést (indák) bő öntözéssel segíthetjük. A szamóca legkorábbi gyümölcs a kertben, termesztése ezért nagy örömet is jelent. Bindics István Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ zása, mivel árfolyama a bevezetés pillanatától fogva folyamatosan emelkedett és a hetet 1365 forinton zárta. A kedvező fogadtatásban szerepe lehet, hogy az ÁÉF engedélyezte a Graboplast részvényeinek a bécsi és a londoni tőzsdén kívüli kereskedelembe való bevezetését. Valamelyest gyengült a tőzsde első bank- részvényének, az Inter Európa Banknak a megítélése, a hét eleji 15000 forintos árszintről 14100 forintra esett vissza az árfolyam. Továbbra is élénk volt a Danubius részvények piaca, 1200 forint körüli áron átlagosan napi 10 millió forintot meghaladó értékben cseréltek gazdát a papírok. Jótékonyan hatottak az új papírok a decemberi bevezetési hullám egyik éllovasának, a Prímagáznak a kereskedelmére. A már hosszú idő óta 2000 forint alatt szinte stagnáló papír árfolyama meredeken ívelt felfelé és a zárónapon már 2400 forintot is megadtak érte. Csökkenő tendenciát mutatott a kárpótlási jegy árfolyama a múlt héten. A hét eleji 580 forintról folyamatosan esett vissza élénkülő forgalom mellett 500 forintig. Forgó Róbert Szolnoki Kirendeltség 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset géplakatos-hegesztő Szolnok 3 25000-30000 esztergályos Szolnok 3 12000-25000 asztalos Szolnok 15 11000-25000 asztalos Csataszög 5 14000-28000 varrónő Szolnok 66 11000-14000 varrónő Rákóczifaiva 25 13000-23000 pék Szolnok 5 15000-25000 kárpitos Szolnok 5 13000-25000 ács-állványozó Szolnok 13 16000-30000 festő-mázoló Szolnok 10 11000-18000 eladó Szolnok 9 11000-20000 cukrász Szolnok 2 16000-18000 kinder összeszerelő Tiszajenő 80 11000-13000 betonbedolgozó Szolnok 10 teljesítménybér konfekció-vasaló Szolnok 4 11000-23000 menedzser-üzletkötő ország területe 60 jutalékos középiskolai tanár Szolnok megye 9 20000-30000 ált. isk. tanár Szolnok megye 18 15000-25000 Kunszentmártoni Kirendeltség 5440 Kunszentmárton Mátyás kir. u. 5., Telefon: 143 Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset ált. isk. tanár ének-zene-rajz Nagyrév 1 közalk. törv. szerint földrajz-testnevelés Nagyrév 1 közalk. törv. szerint fizika-technika Nagyrév 1 közalk. törv. szerint magyar-történelem Tiszakürt 1 közalk. törv. szerint magyar-bármely szak Tiszakürt 1 közalk. törv. szerint történelem-bármely szak Tiszakürt 1 közalk. törv. szerint matematika-kémia Tiszaug 1 közalk. törv. szerint cipőfelsőrész-készítő Martfű 25 15000-18000 dísznövénykertész Tiszakürt 1 10500-15000 szakács Kungyalu 1 14000-15000 bizt. üzletkötő Kunszentm. és környéke 1Ó 15000-35Ö00 kőműves Szentes 1 18000-20000 darus (rakodó) Szentes 1 18000-20000 segédmunkás Kunszentmárton 2 12000-13500 gépmester Tiszaug 2 19000-22000 csomagoló Tiszaug 4(nő) 13000-18000 éleim.ipari művez. Kunszentmárton 1 13000-16000 targoncavezető Tiszakürt-Bogaras 2 14000-15000 segédmunkás TiszakürtBogaras 5 11000-12000 telepvezető TiszakürtBogaras 2 ffi 3 nő 20000-25000 vendéglátóipari eladó pultos Kunsztm. 1 nő 10500-11000 középisk. tanár Kunszentmárton 6 közalk.törv. sz. magyar-angol német-matematika fizika-kémia-biológia földrajz, testnevelés-könyvtár szakos (bármely két szak) kollégiuminevelő Jászapáti Kirendeltség 5131 Jászapáti, Kossuth L. u. 2. Telefon: 109 Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset vas- és fémszerk. lakatos Jászberény 5 22000-50000 esztergályos Jászberény 5 22000-50000 hegesztő Jászberény 2 22000-50000 targoncavezető Jászberény 2 22000-50000 varrónő Jászapáti 5 8000-12000 varrónő Jászivány 5 8000-12000 bet. női munkás Jászivány 2 8000-12000 Mezőtúri Kirendeltség 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset szabó, varró Túrkeve 5 14000-15000 belső ellenőr Mezőtúr 1 20000 betanított varrónő ált. isk. tanár Túrkeve 6 12000-16000 fizika szakos Mezőtúr 1 20000-10800 kertészeti munkás Mezőtúr 8 12000-15000 ruházati bolti eladó Mezőtúr 1 12000-14000 élelmiszerbolti eladó Túrkeve 3 10500-15000 italbolti eladó Mezőtúr 1 10500 pultos Mezőtúr 2 12000 autófényező, dukkozó Mezőtúr 1 10500-20000 játékösszeszerelő Túrkeve 10 10500-11000 pultos Mezőtúr 1 10000-10500 élelmiszerbolti eladó Mezőtúr 1 10500 biztosítási üzletkötő Mezőtúr-Túrkeve 5 teljesítmény alapján Jászberényi Kirendeltség 5100 Jászberény, Jásztelki út 17. T.: 57/312-025, 312-225, 312-822 Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset gépjárműszerelő konyhai kisegítő varrónő segédmunkás mg-i erőgépvezető Jászberény Jászberény Jászberény Jászberény Jászárokszállás 4 2 5 2 2 30000-40000 18000-22000 10500-15000 10500-16000 15000-25000 Kisújszállási Kirendeltség 5310 Kisújsz. Kossuth L. u. 16-20. Telefon: 59/321-357, 322-388 Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset gépi varró Kisújszállás 100 13000-20000 telj. bér gépi varró Kisújszállás 20 11000-14000 telj. bér szakács Kisújszállás 1 10500 sütő- és tésztaipari m. Kisújszállás 1 15000-18000 menedzser, üzletkötő Magyarország területe 20 jutalékos bérezés Tiszafüredi Kirendeltség 5351 T.füred Kossuth t. 1. Pf. 26. Telefon: 59/351-322/211 Foglalkozás Munkavégzés Létszám Kereset helye betanított munkás* Tiszafüred 4 10500 konzervipari bétán. m. Tiszafüred 1,. 11 12000-13000 textilkonfekcionáló Tiszafüred 15 10500 tehergépkocsivezető Tiszafüred 4 20000 autóbuszvezető Eger 1 18000 konyhai kisegítő Tiszafüred 1 14000-15000 * megváltozott munkaképességűeknek Kunhegyesi Kirendeltség 5340 Khegyes, Szabadság t. 9-10. Telefon/fax: 59/326-546 Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset magyar-bármely szakos általános iskolai tanár Tiszaroff 1 KJT szerint cukrász Abádszalók 1 15000-20000 pék Abádszalók 1 15000-20000 asztalos Bánhalma 5 11000-16000 üzletkötő Kunhegyes és környéke 3 teljesítménybér szakács Kisújszállás 1 12000-14000 üzletkötő* Szolnok megye 1 25000 varrónő Tiszabura 3 alapbér + jutalék 10500-15000 felszolgáló v. pultos Abádszalók 3 15000-16000 kinder összeszerelő Kunhegyes 10 teljesítménybér * német nyelvtudás, gazdasági ismeret, jó megjelenés, tárgyalóképesség Törökszentmiklósi Kirendeltség 5200 Törökszentmiklós, Táncsics u. 1/a Telefon/fax: 56/375-387 Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset szakács Töröksztmiklós 1 megegyezés szerint Karcagi Kirendeltség 5300 Karcag, Madarast út 27., Telefon: 311-622 Foglalkozás Munkavégzés Létszám helye Kereset titkárnő (német nyelvismeret) Kunmadaras üzemvezető (ff. végzettség, német nyelvismeret) Kunmadaras TV-szerelő Kunmadaras 30000 1 megegyezés szerint 1 10500-18000