Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-16 / 192. szám
6 Jászsági körkép 1994. augusztus 16., kedd A Palotásy kórus Spanyolországban A hétköznapok élményei Vechtai útinapló 2.rész A múzeumfalut érdemes meglátogatni A vechtai egyetem impozáns küllemű, kissé az amerikai mintára emlékeztető campus. A mai egyetem jogelődjét a régi tanár-, illetve tanítóképzőt 1830-ban alapították, majd időről-időre átszervezték. 1861-től úgynevezett szemináriumi, 1928-tól tanfolyami (kurzus), 1946-tól akadémiai, 1969-től főiskolai keretben folyt a képzés. 1973-tól az ötven kilométerre fekvő Osnabrück egyeteméhez csatolták, és azóta ki- sebb-nagyobb módosításokkal, de ebben a keretben működnek. E téren is adódik összehasonlítási lehetőség. A múltban sok a közös elem, leszámítva azt, hogy a vechtai pedagógusképzés mindig szoros szálakkal kötődött a katolikus egyházhoz. Lényeges különbségek vannak a mai állapotokat illetően. Az egyetemi rang megszerzése óta, de különösen az utóbbi években többszörösére emelkedett a hallgatók létszáma, amely ma meghaladja az 1500-at. Ennél fontosabbnak látom az egyetemi jogok meglétét, miszerint a vechtai egyetemen általános és középiskolai tanítói, illetve tanári végzettség mellett - a jászberényi főiskolával ellentétben - magiszteri és doktori fokozatokat is lehet szerezni. Ezt nem minden szakon lehet megtenni, hanem csak azokon, amelyeket eddigi teljesítményeik alapján arra érdemesnek ítéltek (akkreditáltak). Az utóbbi fontos stabilizáló tényező, olyannyira, hogy képes ellensúlyozni a helyenként kuszának tűnő szervezet fogyatékosságait. Az egyetemi épületegyüttesen belül ugyanis nemcsak pedagógusok képzése folyik, hanem a Göttingeni Egyetem környezetvédelemmel és mezőgazdasági kutatásokkal foglalkozó intézete is funkcionál, sőt a tradíciókhoz igazodva szintén külön intézete van a teológiának. Végeredményben ez a nem könnyen áttekinthető sokszínűség az egyik éltető-fenntartó eleme az intézménynek. A Jászberényi Tanítóképző Főiskola és a Vechtai Egyetem közötti együttműködés megvalósításába kiemelkedő szerepe van Helmut Gross szociológus professzornak, aki a két város és az intézmények kapcsolatának első számú gondozója. Közbenjárásával egyre gyakoribbá válnak a kölcsönös tapasztalatcserék. Ezek közül érdemes kiemelni Sípos Ilona jászberényi hallgató több hónapos tanulmányúját, aki egyebek mellett a vechtaiakat tanította magyar nyelvre. Vechtában is a minél jobb felkészültségű pedagógusok kibocsátása az alapvető cél, de ezt számos tekintetben másképpen oldják meg. Nincs gyakorló iskolájuk, az egész képzés központi eleme a könyvtár használata, az önálló munkavégzésre késztetés. Az igen jól felszerelt könyvtár egyben az intézmény centruma. A könyvtárban elhelyezett tárlóban állították ki az egyetem oktatóinak fontosabb munkáit. A város és az egyetem - Vechtában sem minden tekintetben felhőtlen - kapcsolatának pozitív megnyilvánulása a járási hatókörrel is működő népfőiskola. Elnöke Edgar Papp germanista professzor és Marlis Hampf igazgatónő egyöntetűen kinyilvánították, készek mindenfajta együttműködésre a jászberényi társintézményekkel. A népfőiskola - a vonatkozó törvény értelmében - jelentős támogatást kap a várostól, a járástól és a tartománytól. Az összegeket elsősorban a felnőttek képzésére kapják. Programjaik igen sokoldalúak: a legkülönfélébb nyelvek tanítására vállalkoznak, szakmai és kézműves jellegű képzésekre egyaránt vállalkoznak, s igen kiterjedt a számítástechnikai képzés. A testvérvárosi kapcsolatok erősödése, a látogatások rendszeressé válása óta elterjedt, hogy Vechta mezőgazdasági jellegű város. Van ebben igazság, hiszen nagy hagyománya van az állattartásnak. Amíg komolyabb szerepe volt a szállításban a vasútnak, addig sok marhát és sertést tenyésztettek. Ma viszont a városban és a járásban az 5 százalékot sem éri el az erdő- és mezőgazdaságból élők aránya. Sokan dolgoznak viszont a feldolgozóiparban (42,7 százalék), a szolgáltatások terén (16,8), a kereskedelemben (13,9) és az építőiparban. A fennmaradó rész igen csekély részarányú, és benne a bányászat ugyanúgy képviselve van, mint a biztosítótársaságok vagy a közlekedés. Sok ember talál munkát az elkülönült ipari övezetben is. Visszatérve a mezőgazdaságra, érdemes kitérni a tradícióra. Vendéglátóim elkalauzoltak a közeli Cloppenburg szabadtéri múzeumába. A több hektárnyi területen rekonstruált „faluban” lépten nyomon érzékelhettem az eltérő gazdálkodási és társadalmi berendezkedést. Nem győztem csodálni a hatalmas méretű vendégoldalfalakkal felszerelt szekereket, amelyek legalább kétszer akkorák, mint a nálunk ismertek. A német faluban egyszerűen állat- közelibb volt a mindennapi élet. A parasztok egy fedél alatt laktak állataikkal, a szabad tűzű, kémény nélküli füstös konyhákban nemcsak főztek, hanem az istállót is melegítették. A múzeumfaluban szinte plasztikussá váltak a vagyoni-társadalmi különbségek. A gazdagok négyszer-ötször akkora házakat és istállókat birtokoltak, sokszorosan gazdagabbak voltak, ami a német történelemből túlontúl ismert megannyi konfliktus forrásává válhatott. Valahol középen helyezkedtek el a falvakban is nagy számban élő iparosok, akik közül az ácsok például boszorkányos ügyességgel építették meg a favázas épületek szerkezetét. Hozzájuk képest viszont igencsak szegényesen élhettek a lápból megélő, valószínűleg inkább csak vegetáló halászó, madarászó, pákászó emberek. A mai gazdálkodás persze más. A mezőgazdászok kedvéért leírom, hogy a vechtai járásban tavaly 13,3 miliő baromfit, 800 ezer sertést, 102 ezer szarvasmarhát (ebből 15 ezer tejhasznosításút) és 1800 lovat számoltak össze. A Vechta külterületének számító Bergst- rup-ban lakó Wilking Heinrich többezer baromfit - köztük főleg pulykát - nevel a lényegében automatizált istállókban. Ottjártunkkor éppen arról panaszkodott, hogy gondban van a sertéspestis miatt. A sertéspestis mindennapi téma volt. Foglalkoztak vele az újságok, az utak mentén tiltakozásul kihelyezett gyászloboggók direkt módon vádolták a Közös Piacot, és manipulációra gyanakodtak. Egészen konkrétan arra gondoltak, hogy a francia, a dán vagy más náció állatkereskedőinek nem jön rosszul a német sertés- pestis, hiszen akkor ők köny- nyebben elhelyezhetik áruikat. Kevesebb aggódást, de annál több életerőt tapasztaltam Meyer Alwin tojástermelőnél, aki nyolcvanon túl is vezérli imponálóan berendezett' gazdaságát. Itt minden óraműszerűen működik. Percnyi pontossággal érkezik a takarmány, a tyúkoknak a táplálékfelvétel idejére felgyújtják a villanyt, majd várják tőlük a kalkulált mennyiségű tojást. Az utóbbiakat osztályozó és csomagoló üzem szinte teljesen automatizált. A gépsort kiszolgáló fiatalok leginkább iskolai tanulók, de másokat - az adó és a társadalom- biztosítás miatt - egyszerűen nem érné meg alkalmazni. A tulajdonos traktorával maga szántja műveli 70 hektáros gazdaságát. Pethő László A jászberényi Palotásy János Kórus az elmúlt időszakban néhány napot Spanyolországban tölhetett. Hogy milyen is volt ez a pár nap, erről olvashatunk az alábbiakban. „Ezt az utat nagy várakozás és kemény felkészülés előzte meg. A kórus erejét felülmúlva készült a Torrevieja-i nemzetközi versenyre. A verseny kötelező darabjait igen későn kaptuk meg, ennek ellenére nagyon szépen fel tudtunk készülni, és bátran mertünk kiállni. Június 27-én indultunk. Aznap éjjel Velencében gyönyörködhettünk, majd Genovát érintve Monaco felé haladtunk. Innentől kezdve a tengerpart látványa lenyűgözött bennünket. Alig vártuk, hogy találjunk egy fürdésre alkalmas helyet, hogy elgémberedett tagjainkat megmozgathassuk. A kellemes fürdés után megérkeztünk Mar- seillesbe, ahol végre fekve pihenhettük ki az út fáradalmait. Másnap nagy lendületet véve indultunk úticélunk felé, mert még a fele hátra volt. Harmin- cadikán reggel megpillanthattuk a szállásunkat La Mata-n. És jött a nagy nap, 31-e, a verseny napja. Éjjel 11 -kor kezdődött a program, és mi a három spanyol kórus után, 3/4 1-kor léptünk színpadra. A fáradságot leküzdve, karnagyaink lelkesedésével, a közönség és a zsűri tetszését elnyerve énekeltünk. Az itt eltöltött négy nap mindenki számára feledhetetlen élményt nyújtott. Sajnos minden jónak egyszer vége szakad, és 3-án búcsúznunk kellett ettől a gyönyörű helytől. Még útközben Barcelonában és Marseil- lesben városnézést iktattunk be a programunkba. Este pihenő Marseillesben. Ötödikén reggel utolsó sóhajtással vágtunk bele utunk hátralévő részébe. Hato- dikán reggel az élmények halmazával érkeztünk Jászberénybe. Gyönyörű volt az utunk, kár, hogy vége!” Horti Zsuzsanna Itthon darál, kint ács A lehajló férfi Papp Géza (Fotó: M. J.) Egy fiatalember támasztja a terménydaráló oldalát Jászá-. rokszálláson. Kiderül, ő, a gazda itt. Idén január elsejétől övé a daráló, amelyet már kö- tülbelül 6 éve más maszek üzemeltetett. Papp Géza befektetésként gondolta a vételt, bár az előző tulaj éppen azért szabadult meg tőle, mert szerinte lefelé ível a mezőgazdaság pályája. A 39 éves fiatalember azonban ennek pont ellenkezőjét reméli, úgy gondolja, lesz ez még jobb is. A daráló gépei mindent bevesznek. Géza elmondása szerint ez az egyedüli daráló a városban, sőt a környéken is. Valami lehet benne, mert idejárnak Visznekről és Adácsról is. A munka négyórás. Géza másodállásban nyitja, zárja a kapukat. Már amikor itthon van. Ha nincs, a felesége veszi át tőle a munkát. Főállásban herr Pappnak szólítják, ugyanis ács, és Németországban dolgozik. Előbb egy debreceni cég révén volt kint két évig, ma már azonban egyéni munkavállaló. Ez másfél évig tart, annyit lehet kint lenni. Már azóta kint van újra a Frankfurttól 60-70 kilométerre levő munkahelyén. Magánlakások építésén dolgozik Singelheimben; ott még építkeznek... ta Nyaralás és tanulás Angliában Szereti a billentyűket Kislány a zongoránál (Fotó: Mészáros) A nyári szünidő a nagy utazások, nyaralások, táborozások korszaka. Aki csak teheti, járja a világot, hogy új ismeretségekre, barátokra tegyen szert. Amióta kinyílt a világ a mi számunkra, magyar diákok is elutazhatnak a világ minden csücskébe. S utaznak is ! Mezei Hajnalka jászberényi diáklány a szegedi Élelmiszeripari Főiskola negyedéves hallgatója. Ő Shakespeare szülővárosában Stratford-upon-Avonban töltött két hetet. Nem igazán nyaralás volt ez, inkább nyelvtanulás. A Heritage Language School szervezésében tanulhatott angolul. A nyelviskolának megyénkben is van képviselője Tokai János személyében. A vele való ismeretség révén került Hajnalka ebbe az iskolába, egy kunszentmártoni és két szolnoki diák társaságában. Az utazást követően beszélgettünk Hajnalkával.- Miért jó egy ilyen anyaországbeli nyelvtanfolyam ?- Rendkívül jó módszerrel oktatnak. Nagyon sokat kell beszélni, ami a szókincsünket, kifejezőkészségünket fejleszti. Ez nemzetközi nyelviskola, az én csoportomban spanyol, olasz, francia és török fiatalok voltak. Csak kizárólag angolul tudtunk egymással szót érteni, tehát minden életszituációban gyakoroltuk az angolt. Családoknál voltunk elhelyezve, ahol szintén csak angolul tudtuk megbeszélni, ha problémánk volt. A családok kifejezetten felkészültek ilyen diákok fogadására. Én egy kétgyermekes házaspár otthonába kerültem, ahol a férj sofőr, a feleség egy üzletben dolgozott. A nagyobbik lánnyal laktam egy szobában. Egy átlag angol családdal ismerkedtem meg. Részt vettem az ő hétköznapjaikban, az egyik lány születésnapi kerti ünnepségén, ami ott óriási nagy esemény. Szóval jól éreztem magam a vendéglátó családban. Ha valaki nagyon szótlan, akkor jó érzékkel veszik rá a beszélgetésre. Tehát minden pillanat a nyelvgyakorlásé. Naponta 3 óra tanulás volt, délutánonként kirándultunk, sportoltunk, és megismerkedtünk ezzel a gyönyörű kisvárossal. Csodálatos a környék, ahogy gondozzák a történelmi emlékeket, az követendő.- Úgy tudom nagyon drága egy ilyen kéthetes kurzus.- Valóban nem olcsó. Bár volt velünk olyan is, aki nyereményként kapta a tanfolyamot. Ha azt veszem, hogy Magyarországon 4-500 forint egy angolóra, s itt teljes ellátást kaptunk, és a repülőjegy ára is benne van a 80 ezer forintos költségben, akkor azt mondom mégis megérte. Sajnos idehaza a főiskolán, vagy más iskolában sem készítenek fel egy sikeres nyelvvizsgára. Ehhez mindenképpen külön anyagi áldozatot is kell hozni. A tanuláson kívül egy csodálatos nyaralás is volt ez. Jártunk Londonban, Oxfordban és a környék szép kirándulóhelyein. Nagyon sokat jelentett ez a két hét a nyelvtudásom szempontjából. A következő tanév végére meg kell lennie a középfokú nyelvvizsgámnak angolból is. Szerencsére németből még Lehel gimnazista koromban sikerült megszerezni. Ez az utazás számomra igazán gyümölcsöző volt. KE Jászdózsán fotós feladat adódik: fényképet kell vinni egy család hölgytagjairól, a Két kezemmel, magam varrtam pályázatunkra. Míg a fotó elkészül Lórikéknél, van idő megcsodálni azt a zongorát, ami a ház egyik szobájában tekintélyes helyet foglal el. A fekete monstrumon megkopott felirat: Wendl & Lung, Wien. Néhány hang már ki sem jön rajta. A ház asszonya azt mondja, a budapesti rokonok szóltak, hogy ki akarnak dobni valahonnan egy zongorát, el lehetne vinni. Hát ők elhozták. Már csak azért, mert lányuk mindig szeretett volna zongorázni. A zengő hangszeren így hát a család egyszem leánya, Lórik Zsuzsa koptatta tovább a billentyűket. A 14 éves ifjú hölgy csak úgy, minden segítség nélkül ült hat éve a zongora mögé, hogy kottaismeretét bebizonyíthassa, és végre tudásszomját csillapíthassa. Kedvét csak az szegte, hogy föl kellene hangolni az öreg jószágot. Más hangszeren nem is játszott, igaz, a zongorázásra még több időt kellene fordítania. Jó a hallása a lánynak, ami nem is csoda, mert az apa, Lórik László szintén zenész volt, a Nosztalgia zenekarban tépte a gitárhúrokat. Két éve hagyta abba a csoportos zenélést. Zsuzsának is, ahogy minden diáknak, véget ér a hosszú, forró nyár. Új iskolája Jászá- rokszálláson lesz. A szünidő nagy részét itthon töltötte, csak néhány napot volt Abádszaló- kon, valamint a rokonoknál Sástón és Pásztón. Még most, az utolsó napokban megy Ecsetre, szintén a rokonokhoz. Édesanyja származik a hegyekből, oda való a fél rokonság. Zsuzsa nagy terve, hogy titkárnő lesz. Szereti a számítógépeket, és szeretne nyelveket is tanulni, hogy álma valóra válhasson. T. A. Az oldalt összeállította: Tóth András Shakespeare szülőháza mellett tanultak a magyar diákok
