Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-09 / 186. szám
6 1994. augusztus 9., kedd Jászsági Extra A városháza hírei Jászberény város képviselőtestülete júliusban nyári szünetet tartott, így augusztusra igen sok elvégzendő munka összegyűlt. A közgyűlés augusztus 10-én 16 órai kezdettel a városháza nagytermében tartja soros, nyilvános ülését. A képviselők értékelik az idei első féléves költségvetés helyzetét. Tájékoztató hangzik el a telefonhálózat fejlesztéséről. Az útalapok lezárására ismét készült egy költségterv, melyről dönteniük kell a képviselőknek. Több rendelet módosítására is sor fog kerülni. Az idei költség- vetési rendeletet is igazítani kell a változásokhoz és az általános rendezési terv is módosításokra szorul. Elkészült egy koncepció a városközpont rendezésére vonatkozóan, melyet az ÁRT-be be kell építeni. Az előterjesztések sorában az intézményektől és a bizottságoktól beérkezett pótköltségvetési kérelmek elbírálására is sor kerül. A testület elé kerül ismételten az 1995-re tervezett Jászok Világtalálkozója jászberényi rendezvényeire vonatkozó terv és annak költségkihatása, amiről szintén dönteni kell még ennek a testületnek. A közgyűlés elé kerül a régen megoldásra váró Árpád úti eltérő tantervű tagozat elhelyezésének ügye is. A javaslat szerint a különleges ellátást igénylő gyermekek számára a pelyhesparti iskola- épület lenne az új hely. Beiskolázási segítség A sajtóból iszonyú tankönyvárakról szereztek tudomást a családok. A tanévkezdés bizony egyre növekvő terheket jelent szerte az országban. Jászberénybe is megérkezett már a tanévkezdéshez szánt normatív állami támogatás, mely 2 millió 470 ezer forintot tesz ki. Ebből az összegből az általános és középiskolás tanulók 670 forintnyi, a szakmunkás tanulók 335 forintnyi támogatást kapnak. A kulturális kormányzat még további segítséget is ígért, diákonként 1000 forintot, de ez még nem érkezett meg Jászberénybe. Az önkormányzat a segélykeretéből e fenti összegeket még továbbiakkal egészíti ki. Az iskolákban dolgozó ifjúsági felelősök javaslatára 895 diák számára 1 millió 271 ezer forintot biztosítanak. Ez tanulónként átlagosan 1420 forintot jelent. Az iskolák ezt a támogatást is megkapták már a központi segítséggel együtt. így a tanulók számára a tankönyvek a következő tanévre is biztosítottak. Az önkormányzat még mintegy 300 ezer forintot adott ki tanszervásárlási segítségként egyedi elbírálás alapján. Átlagosan diákonként 3000 forint jutott. Ez az egyedüli segély- összeg, mely közvetlenül az igénylőknek lett kifizetve. Évek óta az a gyakorlat, hogy az iskolákon keresztül juttatják el a rászorulókhoz a támogatást. Az Árpád úti eltérő tantervű tagozat mintegy 80 diákja számára a tankönyvcsomag mellé a füzeteket is az iskola biztosítja. Hírcsokor A testvérvárosi kapcsolatok új lehetőségeket nyitottak a jászberényiek számára. A Vasas Munkásénekkar augusztus 25-től 28-ig Olaszországban vendégszerepei. A conselvei Schola Cantorum St. Lorenzó vegyeskar meghívására utaznak, s több hangversenyt is adnak. A Palotásy János Vegyeskor Spanyolországban szerepel. Torreviejában nemzetközi kórushangversenyt rendeznek, ahol a Palotásy Vegyeskar is fellép. A kórushangverseny előírása szerint a kötelező kórusmüvekből kettőt spanyol nyelven fognak előadni, s egyet magyarul énekelnek. A spanyolországi tűrné után augusztus 20-án hallhatjuk a kórust Jászberényben. Szent István ünnepén a Ferences templomban a 18 órai mise után ad hangversenyt a vegyeskar. A Barkóca gyermeknép- táncegyüttes is Olaszországba készül. A conselvei testvérvárosunk kérte fel a táncos gyerekeket vendégszereplésre. A csoport szeptember 1-től 5-ig fog Conselvében fellépni. A Jászság Népi Együttes programja is sűrű lesz. Augusztus 19-én Tiszaújváros- ban lépnek a közönség elé. Budapesten a mesterségek ünnepét rendezik augusztus 21-én a várban, ahol a jászsági néptáncosok szintén fellépnek. Gyöngyösön augusztus 25-26-27-én nemzetközi fesztivált rendeznek, ahová ugyancsak meghívást kaptak. Egy újabb emléktábla ürügyén Augusztus 20-án Darázs Árpád karmesternek immár a második emléktábláját avatják. A szülőházán elhelyezett első után most a gimnázium falára kerül egy márványtábla, mely - reméljük - nem arra a sorsra jut majd, mint ugyanennek a tanintézetnek egy másik falrészén 1937-ben elhelyezett emléktábla. Ma már szinte olvashatatlan a rajta lévő szöveg: 1870 Itt töltötte diákéveit 1933 Tamay Alajos Jászberény szülötte, zongoraművész a zeneművészeti főiskola tanára, eszményien szép magyar műdalok szerzője Hálás emlékezésül a jászberényi Keresztény Nőegylet 1937 Ez az emléktábla ráadásul Gecse Árpád munkája! Az oldalt szekesztette: Kiss Erika Fotók: Imre Lajos és Faragó László Beszélgetés Tariska Zoltánnal Isten hozott ide, most ő küld új feladatra Vasárnap tartotta búcsú istentiszteletét Tariska Zoltán református lelkipásztor. A kis templom zsúfolásig megtelt, hogy mégegyszer meghallgassa a nagyfelkészültségű, óriási tekintélyre szert tett lelkipásztort. Bizony sok híve szemébe könny szökött, s szomorú szívvel vettek tőle búcsút. Igazán boldog, sugárzó, kiegyensúlyozott ezen a vasárnap délelőttön egyedül csak Tariska Zoltán volt. Az igehirdetéshez olyan bibliai példát vett, mely ezt megmagyarázta. Ki lehet boldog ? Aki befogadja életébe, szívébe Jézus Krisztust. Isten békét visz a telkekbe, s boldogságot, ha közel engedjük magunkhoz, s hallgatunk rá, követjük őt. Tariska Zoltán ezt tette, erre hívja testvéreit, hisz az úr szolgálatát választotta. A református gyülekezet azonban szomorkásán búcsúzik, hisz az elmúlt 10 esztendő teljesen új fejezet a jászberényi reformátusok életében. Tariska Zoltán a búcsú istentiszteleten- Milyen volt az itt töltött 10 esztendő Tariska Zoltán számára ?-Sokan kérdezték mostanában tőlem. Sok harccal, sok imádsággal telt. Isten megáldotta munkámat, így sokat elvégeztem. Sok lelki örömben volt részem, jó kapcsolatot alakítottam ki az emberekkel. Ezeket a kapcsolatokat Isten szere- tete által tartalommal tölthettem meg. Egy rossz ápolatú parókiát, siralmasan kinéző gyülekezeti házat, s egy pici gyülekezetei vettem át 1984-ben. A lelki építkezés volt a legnagyobb munka, hiszen 35-40 idős templomba járó volt akkor. A gyülekezetét újjá kellett szervezni. Az ifjúsági munkát el kellett kezdeni. Még 1989-ben a Lehel vezér Gimnázium vezetésének bölcs döntése alapján elkezdhettem a hittanoktatást. Akkor még más iskola igazgatói elküldték, hogy nem kaptak felülről erre vonatkozóan utasítást. Ez az ifjúsági munka kezd most beérni, 3 fiatal jár a teológiára, egyet most vettek fel. Nagy- öröm volt számomra, hogy a változások lehetőséget adtak a fiatalokkal való szélesebb palettájú foglalkozásra. Nyitott szívű ifjakkal találkoztam, akik egymásra is figyeltek, s országos egyházi feladatok megoldását is vállalták.- Mennyi fiatalt tudott ide- vonzani ?- A nyári gyermektáborban naponta 70 gyermek volt itt a parókián. A némettáborunkban 25-en tanultak. A középiskolás evangelizáló csoportban 36-an voltak. A főiskolás - egyetemista hitben járók 16-an vannak. A tanév során heti 35 hittanóránk volt a gyülekezeti munkán felül, ami 120 általános iskolást jelent. Ez már olyan óriási megterhelés volt, hogy segítség nélkül nem ment. Feleségem is nehezen bírta a sok feladatot, amihez hozzátársult hogy én az önkormányzat vallásügyi bizottságának tagja is voltam. S ott van még óvoda is.- Valójában munkája sokkal nagyobb hatókörű volt, mint a gyülekezet. A város jelentős személyiségeként tartották Önt számon.- Valóban jól esett a megtiszteltetés. Ez a jelenlegi városi vezetés a két egyházat szinte egyenrangúan kezelte, pedig a reformátusság nem nagy. Jelenleg a számítógépemen 650-660 felnőtt reformátust tartok nyilván. Az 1941-es népszámláláskor 2167 személy vallotta magát reformátusnak. Ez tulajdonképpen ma is reális szám, ha a temetési arányokat nézem. Ezzel együtt kis hitközösség. A szeretet, ami az én életemet megváltoztatta nem tudtam szűk körben tartani. Lehetetlenség számomra, hogy egy segítségre szorulón ne segítsek. A bennem lévő Istentől kapott szeretetet igyekszem továbbadni. Amikor idekerültünk óvtak minket a hideghónaljú jászoktól. Azt mondtam erre, addig fogom szeretni őket, míg fel nem olvadnak. Úgy érzem ez valóban megtörtént.- Most amikor a megharcolt célokat elérte, a templomfelújítás kész, a parókia rendben, a gyülekezeti ház kicsinosítva, a lelki munka beérőben, miért hagyja itt Jászberényt ?- Hatszor hívott más gyülekezet. Debrecenbe a püspök úr kért személyesen. Megnéztem a bibliát, s azt mondta nekem, hogy maradnom kell. így volt Tiszafüred, Pesterzsébet, Gödöllő esetében is. Most, azt mondta a biblia kelj fel, indulj el, veled leszek. Én Istennek tartozók engedelmességgel. Bízom benne, hogy segíti, megáldja munkámat ott is.- Milyen lesz a péceli gyülekezete ?- Nagyobb, mintegy 4500 fős. Kihívás a sorstól azt hiszem, hogy a történelmi egyházakon kívül 10 féle felekezetet tartanak ott számon. A szekta-jelenség nem tölt el örömmel, ez új feladatokat vetít előre. Nyugdíjba megy ott a lelkipásztor. A fiatalabbtól persze dinamizmust várnak. Iskolájuk nincs, hitoktatás viszont igen. Istennek ígéretei vannak, hogy Pécelen is megáldja munkánkat s életünket. Nekem szívem, lelke dolga Istennel rendben van. Ezért tudok felszabadultan adni abból a kincsből ami bennem van. Ezt tettem Jászberényben, ezt teszem majd'Péce- len is. A jászberényi barátaimat, lelki testvéreimet szívembe zártam, s megőrzőm őket jó emlékezetemben. KE A hétköznapok élményei mmmmm Vechtai útinapló 1. rész ■■■■■■ Jászberény testvérvárosa Vechta egyetemének és az ottani honismereti szövetségnek vendégeként dr. Pethő László főiskolai tanár néhány napot náluk vendégeskedett. Utazását nem lehet sem hivatalosnak, sem protokolárisnak nevezni. Vendéglátói igyekeztek a mindennapi élet apróságait is megmutatni. Ha a látogató csaknem másfélezer kilométernyi autózás után végre megérkezik a város határába kellemes meglepetésként fogadja a testvérvárosi kapcsolatok tényét kifejező, Jászberény nevét és címerét tartalmazó tábla. Ezt követően lép- ten-nyomon egy - modernizált és otthonossá tett - alföldi jellegű mezővárossal találkozik az ember. A házak többsége maximum kétszintes, ettől magasabb épületekkel még a város központjában sem nagyon lehet találkozni. Németekhez illően rend és tisztaság van mindenütt, és nagyon sok zöldfelület. A városháza villaszerű építményekkel beépített környéke pedig egyenesen remeklés, amire egy szép fasor teszi fel a koronát. Nem kevésbé gondozottak a város külső területein lakók kertjei, sőt egy „klasszikus zöldterület” a Nagy Láp is beleszervesül a városba. A láp évezredes képződmény, egykoron az itt élők egyik megélhetési forrása volt. Újabban intenzív tőzegtermelés indult be, ami esetenként rablógazdálkodássá fajult, vagyis a kitermelők nem vették figyelembe a környezetvédelem szempontjait. Nos, a szemléletmód változását tükrözi, hogy napjainkra a láp közvetlenül a várossal érintkező, abba mintegy beékelődő részét is védetté nyilvánították. Az egyetem és a kutatóintézet több szakértője végez rendszeres vizsgálatokat őrködve azon, hogy a beavatkozások hatásait mérsékeljék s helyreálljon a természet megszokott rendje. A néhány mutató erejéig érdemes ösz- szehasonlítani a két testvérvárost, sőt nemcsak őket, hanem a környéket is. Vech- tában valamivel kevesebben élnek mint Jászberényben, a járásban viszont néhány ezerrel többen mint a Jászságban. V égeredményben mindkét város gazdag, régi korokra visszanyúló tradíciókkal rendelkezik. Vechta fejlődése viszont mindenképpen Az 1400 dinamikusabb, hiszen ott a század elején még alig több, mint háromezren éltek, azóta viszont már 23 659-re szaporodott a lakosság száma. 1972 óta több német állampolgár hal meg, mint amennyi születik. Vechta ebben a tekintetben sokkal kiegyensúlyozottabbak, mégsem nevezhető jelentéktelennek a nem németországi születésűek 7 százalékot meghaladó jelenléte. A járásban a szintén városi rangú Lohne és Damme mellett hét további kisebb település található. A települések egy része elvesztette önállóságát és nem igazán örülnek ennek. A Vechtához csatolt Lang- felden például igyekszik újra leszakadni a várostól. Ugyanakkor az is tény, hogy a polgárok egyre jobban tudják, hogy a közigazgatás nem olcsó mulatság. A kétségkívül gondozott, de egyáltalán nem impozáns vech- tai városháza egyre kevésbé képes magába foglalni a különféle hivatalokat, azok a legkülönfélébb helyeken tevékenykednek. A helyi újságban éles vita bontakozott ki az új városháza épí-ban épült Szent György templom téséről, aminek indokoltsága tekintetében korántsem egységes a helyi közvélemény. Itt mindenképpen érdemes kitérni arra, hogy számomra az adóhivatal többemeletes tömbje tűnt a legtekintélyesebb intézménynek. Az irodaház jól tükrözi a közteherviselés itt kialakult rendjét, miszerint a polgár fontosnak érzi az adó behajtását, s pontosan tudni akarja, hogy az általa befizetett összeget mire fordítják. A város létét és fejlődését meghatározó módon befolyásolják az itt működő intézmények és szervezetek. Vechtában például 1834-ben alapították az első újságot, ma pedig napilap is megjelenik a városban. Ä magát pártokon feletti keresztény népújságnak tituláló Ol- denburgische Volkszeitung városi lap, de a környék eseményeivel és életével is naponta foglalkozik. Egyéb helyi média nincs, a televízió és a rádió regionális jelleggel működik. Vechta és környéke - arrafelé kissé kivételszámba menően - katolikus vidék, a város maga régóta püspöki székhely. Az egyház sokféle funkciót teljesít. Ezek közül az egészségügyi a leglényegesebb, hiszen a jól felszerelt, regionális feladatokat ellátó kórházat a katolikus egyház működteti. A kórház éppen most folyó fejlesztése terén viszont koordináció érvényesül, ahhoz a város önkormányzata és a tartomány is hozzájárul. Lényeges az egyházi szerep- vállalás a szociális gondoskodás terén és az iskolaügyben. A városban működő három gimnázium közül kettő felekezeti. A harmadik, amely úttörő szerepet játszott a testvérkapcsolatok elindításában állami intézmény. Az egyház esetenként pótló funkciókat is felvállal. Vechtában nincs városi könyvtár, ezzel szemben a város központjában lévő templom parókiájának könyvtára nyilvános, ahonnan bárki kölcsönözhet. Rendelkeznek viszont különleges intézményekkel, hiszen három börtön is működik a városban. Van egy általános, egy fiatalkorú és egy női börtön. Ä női börtön különlegesség, hiszen Németországban is tapasztalat, hogy a nők bűnözése szerényebb. A több millió lakosú tartományban féltucatnyi férfi börtön funkcionál, ezzel szemben a vechtai börtön elitéltjei két tartományból származnak. (Informátoraim szerint a kialakult helyzetbe az ítélkezési gyakorlat is belejátszik, hiszen a nőket kevésbé ítélik el.) A női börtönben igen magas a kábítószeresek aránya. Specialitásuk, hogy a nők a börtönben megszülhetik gyermekeiket, sőt kiskorú gyerekeik is velük vannak. A problémakezelés és a gondoskodás módja kívülről is érzékelhető. A börtön egyik traktusának ablakait gyermekrajzok és egyéb általuk készült illusztrációk díszítik. Pethő László (A 2. rész jövő kedden olvashatják a Jászsági Extrában.)