Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-04 / 155. szám

4 1994. július 4., hétfő ® A szerkesztőség postájából ® Baj van az elosztással Olykor nem érezzük, hogy legfőbb érték az ember Azt hiszem, manapság min­den állampolgár tisztában van az ország pénzügyi helyzetével, ami nem mondható valami ró­zsásnak. Éppen ezért nagyon meg kell gondolni, hogy mit és miért építsünk a köznép javára, vagy mihez nyújtsunk anyagi és egyéb segítséget. Szomorúan olvastam az Új Néplapban, hogy a Hetényi Kórház milyen nehéz helyzet­ben van. Tragédiának tartom, mert az emberek egészsége, élete a kórházi körülményeken, az ott dolgozó orvosokon és a kisegítő személyzeten múlik. S miközben a megyei egészség- ügyi intézmény súlyos pénzügyi gondokkal küzd, hallja az em­ber és bosszankodik rajta, hogy másra, például végkielégítésre csak úgy dobálják, herdálják a milliókat. Meggondolatlanul osztogat­ják a köz pénzét, az állampolgá­rok adójából befolyt összeget, és nem érezzük, hogy nálunk legfőbb érték az ember. Úgy lá­tom, baj van az elosztással. Több csatornán értesültem már arról, hogy például felmerült a gondolat: a szolnoki Széche- nyi-lakótelepen két templomra lenne szükség. Nem tudom, va­jon mi indokolná ezt a költeke­zést, melyre csak azt tudom mondani: most ne az Úrtól vár­juk a segítséget! Be kellene már látni, hogy az egyház ma nem azt a funkciót tölti be, amit négy-ötszáz évvel ezelőtt. Ha nagyon igényli a lakosság, hát adják össze a templomra valót, a hívő emberek áldozzanak rá. De ne az adófizető állampolgá­rok pénzét költsék akkor, ami­kor bajban az egészségügy. Lényegesnek tartom a sor­rendet, ezért először is az egész­ségügyi és oktatásügyi feladatot ellátó intézményeket segíteném, hiszen milyen boldogság lenne mindannyiunk számára, ha egészséges, művelt embereket láthatnánk, nevelhetnénk. Ez­után jönne a közbiztonság, ami ma félelmetesnek mondható. És ne gondoljon senki arra, hogy én egyházellenes vagyok. Ma­gam is vallásos neveltetést kap­tam, de nem tagadom, hogy már fiatal koromban ateista lettem - a szüleim ellenvetésére -, azon­ban nem csináltak belőle nagy ügyet. Majd ha az egészségügy helyzete megoldódik, a betegek meggyógyulnak, a fiatalok megfelelő közoktatásban része­sülnek, és senkinek nem kell félnie már fényes nappal is az utcán, akkor következhet a többi, olyan létesítmény megva­lósítása, ami még várhat. Jó lenne, ha ezt mindenki belátná. „A lap régi olvasója, aki a 70. évét tapossa” A nagycsalád köszöneté Segít a pékség Családomnak olyan emberi megértésben, segítségben van része, amiért a nyilvánosság előtt is köszönetét mondok. Négy kiskorú gyermekemet kevés jövedelemből nevelem, s amikor a Tranzit Hotel Kft. Flamand pékség _ ügyvezető igazgatója, Líber Árpád erről tudomást szerzett, mindjárt a segítségünkre volt. Engedélyé­vel 50 százalékos kedvezmény­nyel adják nekünk - több mint két hónapja - az általuk gyártott 'valamennyi terméket. így gyermekeimnek olykor a finom süteményeikből is tudok vásá­rolni. Segítségüket hálás szívvel köszönöm, és a további munká­jukhoz sok sikert, jó egészséget kívánok. Kenyeres Ferencné és gyermekei - Szolnok Küldjön egy képet! A Pettyes brigád - 1960-ban Már régóta nézegetem az Új Néplapban megjelent emlékké­peket. Most én is küldök kettőt, melyek közül az első a Pettyes szocialista brigádunk kis csapatát ábrázolja - abból az alkalom­ból, hogy az egyik munkatársunk házépítésénél segítettünk. (Csíkos blúzban vagyok.) Kapálás közben egy kis pihenő Nagyon szerettünk együtt dolgozni, és mondhatom, a mi bri­gádunk olyan volt, mint egy nagy család. Ez a felvétel a hely­beli termelőszövetkezet hatalmas tábláján készült, ahol kapálás közben egy kis pihenőt tartottunk. Felejthetetlen emlékeim között őrzöm a képet, melyen bizo­nyára sokan magukra ismernek. Söti Gyuláné - Tiszabura Emlékezetesek maradnak az Erdei Művelődési Házban eltöltött órák, melyek az itt elfogyasztott finom ebéddel zárultak. A nyilvánosságon keresztül is köszönjük a békeszolgálatos anyanyelvi kollégáknak, a sportcentrumnak, a Nefag Rt.-nek, a So- lami Rt.-nek, az Erdei Művelődési Háznak, a városi sportiskola edzőinek, „A mi iskolánkért” Alapítványnak, a Körösi Csorna Sán­dor Általános Iskolának, hogy a kellemes és hasznos programunk megvalósítását támogatták. Szűcsné Veress Katalin munkaközösség-vezető Kellemes napok a Holt-Tisza partján A szolnoki Körösi Csorna Sándor Általános Iskola angol tagoza­tos tanulói közül ötvenhármán és nevelőik angol nyelvű környezet­védelmi táborban vettünk részt június 20-30-ig. Csodálatos környezetben, a Holt-Tisza partján, a vízisporttelepen felejthetetlen élményben volt részünk. A napi angol nyelvi foglal­kozások mellett lehetőségünk volt élvezni a vízisportot, és kedvelt szórakozássá vált a baseball. Két egész napos kiránduláson a szar­vasi arborétum, a Holt-Körös, valamint a Hortobágy lebilincselő szépségét láthattuk. A szabadban tartott foglalkozáson Az időjárás kedvez a cukorrépának Már most készüljünk fel a bőséges termésre Hazánkat, nemzetünket féltő gondossággal már most az új kormány és valamennyi, a cu­korrépa-termesztésben érdekel­tek figyelmébe ajánlom: az idő­járás kedvez a cukorrépának, bőséges termés várható, tehát idejében készüljünk fel a beta­karításra. Nehogy úgy járjunk, mint 1991-ben, amikor 15 ezer hektáron legalább 60 ezer va­gon cukorrépa - a kedvezőtlen időjárás miatt - a földben ma­radt. Tisztelettel kérem, javaslom, hogy már most mérjék fel a ha­zai kézben üzemeltetett cukor­gyárak feldolgozási kapacitását, tervét; becsüléjék fel a várható országos hozamot, s ennek alap­ján tegyék meg a szükséges lé­péseket. Ha kell, külföldi cégek bevonásával, feldolgozási szer­ződéskötéssel (már volt rá példa!), valamint a többletrépa prizmázásával. A felesleges cu­korrépa egy részét iktassuk be az állatok takarmány-összeállí­tásába - akár nyersen vagy pá­colva. Ezzel az ízletes, lédús, könnyen emészthető takar­mánnyal sok-sok milliárd forint értékű abrakbehozatal válik feleslegessé. Az idejében be­takarított kukoricaszárral besi- lózva, még a következő eszten­dőre is tartalékolhatunk belőle. Mert ne feledjük, hogy a bibliai megállapítás, mely szerint „hét bő esztendő után hét szűk esz­tendő következik”, nem mindig állja meg a helyét. S ha olyan esős ősz köszönt ránk, hogy a gépekkel lehetetlenné válik a répa betakarítása, a gazdaságok a munkanélküli-segélyen lévő embereket - megfelelő ösztön­zés mellett - foglalkoztassák. Kérem az illetékeseket, hogy a korántsem teljes javaslataim gyakorlati megvalósítását szí­veskedjenek fontolóra venni, felülvizsgálni. Id. Kanta Gyula Berekfürdő A szép hivatás elsajátításáért D aj kaképzésen Úgy érezzük, hogy a nyilvá­nosság előtt is köszönetét érde­melnek azok, akik' számunkra lehetővé tették, hogy a kisgye­rekek ellátásával kapcsolatos legfontosabb ismereteket elsajá­títhassuk. Mint a lap régi olvasói, most örömmel számolhatunk be ar­ról, hogy a közelmúltban indí­tott dajkaképző tanfolyam befe­jeztével, június 18-án sikeres vizsgát tettünk. Ezért elsősorban köszöne- tünket fejezzük ki Nagy Jenő- nének, a tanfolyam szervezőjé­nek és vezetőjének, valamint Szabóné Balogh Etelkának, Lakatosné Házi Ágnesnek, dr. Barna Bálintnénak, Ladányi Évának, Horvát Ildikónak és dr. Csömör Piroskának, akik segítségével, közreműködésé­vel ismereteinket gazdagíthat­tuk, szakszerűen elsajátíthattuk ezt a nagyon szép hivatást. Négyesi Zoltánnak, a tisza- bői önkormányzat polgármeste­rének is ezúton mondunk kö­szönetét, aki hozzájárult a tan­folyam költségéhez, valamint Gerőcs Imrénének, az óvoda vezetőjének, hogy számunkra lehetővé tette a munkaidő-ked­vezményt és a tiszabői napközi­otthonos óvoda valamennyi dolgozójának, akik távollétünk­ben a napi teendőkből, felada­tokból többet vállaltak ma­gukra. Csikós Lászlóné és Nagy Jánosné dajkák Expressz - ajánlva Munka-az van... „Jász-Nagvkun-Szolnok me­gyéből, az egyik kft. varrónői va­gyunk, és azért fordulunk az Új Néplap szerkesztőségéhez, mert az elnökünkkel a problémáinkról sajnos nem lehet beszélni...” - kezdik levelüket a cég dolgozói, ol­vasóink. S hozzáteszik: munka van bőven - szerencsére -, ren­geteget dolgoznak, amit ki lehet bírni, de az a baj, hogy a mun­kaidőnek náluk se vége, se hossza, és szabad szombat sincs. „Nekünk azt mondták, a nyolcórás munkaidőt felejtsük el” - írták többek között, majd levelük végén jó néhány kérdést tesznek fel: ”.. .ha napi 8 óránál többet dolgozunk, azt ho­gyan kell fizetnie egy kft.-nek? Kötelező-e túlórázni? El le­het rendelni, hogy minden szombaton dolgozzunk? Mennyi túlórát vagyunk kötelesek teljesíteni, s azt hogyan kell fi­zetni?” Kedves Olvasóink, Levélíróink! Sajnos nincsenek egyedül a feltett kérdéseikkel, számos varrodában hasonló helyzetek ural­kodnak, és a túlmunkákról, a minimálbér megszegéséről a munkavédelmi felügyelőség szakemberei tudnak igazán be­számolni. Persze ez utóbbiról ez esetben nincs szó, ugyanis, mint írják, viszonylag jól keresnek. Az természetesen már más kérdés, hogy a túlórázásnak is vannak korlátái. Ettől függetle­nül tudniuk kell azt, hogy a teljesítménykövetelményeket min­den esetben a munkáltató állapítja meg. Amit vagy elfogad a dolgozó, vagy nem. S az utóbbi esetben le is út, fel is út. Visszatérve a túlmunkára, túlórázásra. A Munka törvény- könyve részletesen foglalkozik a kérdéssel, mely minden mun­káltatóra vonatkozik, függetlenül annak gazdálkodási formájá­tól. Magyarul: a kft.-re, részvénytársaságra vagy éppen magán- vállalkozóra egyaránt érvényes. E törvény szerint a heti munka­idő negyven óra (napi 8), ha valaki ennél többet dolgozik, akkor az túlmunkának számít, aminek vannak korlátái. így például a túlmunka két egymást követő munkanapon a 4 órát nem ha­ladhatja meg - ez alól kivétel a heti pihenőnapon végzett munka. Egyébként az éves túlmunka a 144 órát, kollektív szer­ződés esetén a 200 órát nem haladhatja meg. Ez utóbbin érdemes elgondolkodniuk, hiszen ha egy hónap­ban minden szombaton dolgoznak - csak 8 órát! -, akkor az már eleve 48 óra túlmunka, mely a 200 órás korlát esetében alig öt hónap alatt kimeríthető. Hogy egy munkáltató elrendelhet-e túlmunkát? Nos igen, bármikor. Azt azonban a Munka törvénykönyve kiköti, hogy a túlmunka elrendelését a kollektív szerződésben foglaltak szerint vagy a munkavállaló kérésére írásban kell megtenni. Ez utób­bira érdemes figyelni, ugyanis túlmunkáért a munkavállalót 50 százalék bérpótlék is megilleti - szól a törvény. Ha viszont a dolgozó heti pihenőnapon végez túlmunkát, és helyette másik napot, pihenőidőt kap(!), akkor legalább 50 százalék bérpótlék is jár neki. Ha ez nem teljesül, akkor legalább 100 százalékos bérpótlék illeti meg. Á különböző kereszthivatkozásokkal, törvényidézésekkel folytathatnánk a sort, azonban az egész újság kevés lenne eh­hez. Ezért azt javasoljuk, hogy a jogaik érvényesítése érdeké­ben végső esetben jogi képviselőhöz forduljanak. Mert a köte­lezettségeik mellett jogaik is vannak, melynek elismerése a munkáltatóra kötelező. Csak mostanában számos munkavállaló nincs tisztában ezzel, nem is foglalkozik vele. Örül, ha egyálta­lán munkát talál, jövedelemre tehet szert. Innentől kezdve sutba a törvényekkel, csak a pénz számít. S még egy: nem árt az óvatosság, mert ha valaki egyedül vág neki a harcnak, könnyen elbukhat. A közösség erejével többet érhetnek el. Sajnos mára csökkent a szakszervezet iránti biza­lom és az-összefogás. De majd lassan újra rájönnek a dolgozók, hogy jogaik érvénysítésében lépniük kell, mert a piacgazdaság nem védi meg őket attól, hogy mások a tudatlanságukat, pénz- éhségüket, megélhetési gondjaikat kihasználják. Üdvözlettel: Egy régi szanálás után Gyúlékony parlagfű, gizgaz a Délibáb úton Bozsó Mihály szolnoki olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Délibáb út közelében senki nem törődik azzal a területtel, ahol régen, még a volt tanács idejében szanálták a házakat. A he­lyén óriásira nőtt a parlagfű, a gizgaz, ami nemcsak károsítja, csú­fítja a környezetet, de többféle betegség, allergia okozója is lehet. S mint írja, a Délibáb, a Szántó, a Mikes, a Bocskai út által határolt te­rületen tavaly tűz ütött ki, és a közelben lakók rémülten, léleksza­kadva oltották, míg a tűzoltók megérkeztek. Rossz rágondolni, hogy az eset a mai rekkenő hőségben könnyen megismétlődhet. Éppen ezért az utcabeli lakótársak nevében is kéri az illetékesek sürgős intézkedését. Azt, hogy legalább a nyári idő­szakban kaszálják, tegyék rendbe a területet. Olvasónk észrevétele nyomán jártunk a helyszínen, s a kép ma­gáért beszél: a gyúlékony parlagfű, dudva több mint embermagas­ságúra nőtt! (Fotó: Bíró Tibor) Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné }

Next

/
Thumbnails
Contents