Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-04 / 155. szám

1994. július 4., hétfő 5 Húszon innen----tízen túl T alán szebb is, mint egy diploma Az úgy volt, hogy meleg volt. Ültem a Kele­tibe induló személyvonaton, az megállt egy falunál, amit úgy hívnak, Tápiógyörgye. A falu meglehetősen nagy kiterjedésű ahhoz képest, hogy gyalog kellett eljutnom a megadott címre. Útközben találkoztam egy lánnyal, akit azelőtt sohasem láttam, és rám köszönt. Én nyilván vissza. Sütött az az áldott jó nyári nap­sugár, égette az utakat, fákat, engem. Mikor égre megérkeztem, kiderült, hogy az a lány, aki teljesen ismertetlenül köszönt nekem az állo­máshoz vezető úton, ő volt Toperczel Ági, akit keresek. És elment Szolnokra. Na ne. Gondol­tam én akkor. Aztán megjelent a kerti kapuban, csodálkozó, várakozó tekintettel, ö Toperczel Agnes, minden idők legsikeresebb orosz nyelvet tanuló középiskolai diákja, immár ösztöndíjjal rendelkezik Kanadába. Kiderült, azért köszönt nekem, mert minden­kinek köszön, a faluban ez így szokás, mindenki köszön mindenkinek, teljesen ismeretlenül is. Ahogy kiért az állomásra, mondták neki, hogy valaki kereste őt, mert mástól is érdeklődtem, hol laknak, így visszafordult, s megtalált a szü­lei házánál. Ott időztem, bosszankodva, hogy felesleges volt az izzadás a vonaton. Ágit aztán megkérdeztem, hogyan sikerült megnyernie az országos középiskolai versenyt oroszból. Meg kell tanulni - mondta. Igaz, gondoltam, rá kell állni, és meg kell ta­nulni, kevés a tehetség, szorgalom is kell a nyelvtudáshoz. Ági ukrán környezetben élt kis­lánykorában, az általános iskoláit Ungváron végezte, ahol a magyar mellett az oroszt tanítot­ták, de ez szerinte nem volt több, mint Magyar- országon a kötelező idegen nyelv. Az oviban is mindeki ukránul beszélt, de ebből nem sok ma­radt meg belőle, később itthon, a Tiszaparti Gimnáziumban dr. Horváth Károlyné tanárnő mellett megszerezte azt a tudást, ami eljuttatta őt Kanadába. A nyelvtudás érték, bármilyen nyelv legyen is az - mondta Ági, s megtanulta az oroszt, nem­régiben megkapta a helyezését bizonyító okleve­let, amely tanárai, diáktársai szerint szebb, mint egy diploma. A verseny utolsó, harmadik fordu­lója Budapesten, az Orosz Kultúra Házában zajlott, ahol a sorrendiséget jelölő egyes számot húzta, osztálytársa a hetest, s ilyen is lett az eredmény. Az első tíz ember felvételi nélkül bármelyik egyetemre bejuthat orosz nyelv szakra, s néhá- nyuknak megadatott a lehetőség, hogy megpá­lyázzanak egy külföldi iskolát, így sikerült Ági­nak a kanadai, United World College egyik in­tézményébe eljtunia, ahol két év múlva nemzet­közi elismertségü érettségit tesz. Hogy aztán mit hoz a sors, azt még ő sem tudja. Sokáig vágya volt a zenével foglalkozni, de valószínűleg megmarad a nyelveknél. Természetesen orosz nyelven is olvasott már, főleg a kötelező müveket: Csehovot, Puskint, s nagyon szereti Lermontov verseit. Rajtakapta magát már azon is, hogy oroszul gondolko­dott... Nincs semmi, ami a szívét nyomja, mondhatni boldog. Mindenestre, ha találkozik valami za­varó tényezővel, akkor azt igyekszik megoldani, hogy ne okozzon problémát. BG KERESZTELŐ A CSIKÓKNAK. Nagy Béla magángazdálkodó nagyon sok éve foglalkozik lovakkal, mert szereti őket. Az 6 mezőtúri házának udvarán áll az istálló, ahol nemrég megszületett két nap leforgása alatt két lócsemete. Manci, az almásderes, „aki” most még szénfekete, de később anyjához lesz hasonlatos és a pej Marianna felvéte­lünkön éppen táplálkozik. A „bába” Ádám Imre volt, őt láthatjátok, amint felvezeti az egyik szülőt. Béla bácsi a csi­kók tiszteletére keresztelőt rendezett, a nagy örömöt barátaival együtt ünnepelte meg. (Fotó: Blahó G.) Ha beborul feletted az ég, és villámok cikáznak így, a nyár elején, megkér­deztük a legilletékesebbeket, a diákokat, hogy hogyan is töl­tik el ezt a szűk három hóna­pot. Kis Márton: Egy hónapig könyvárusként dolgozom Szol­nok belvárosában, ami nem megerőltető munka, és elég unalmas. A keresetem attól függ, hogy mennyi könyvet vesznek: remélem, egy kis aprópénzt összegyűjtők vele. Aztán ha itt befejeztem a pálya­futásomat, Csongrádra megyek a barátaimmal kerékpártúrára. Nagyon örülnék, ha addigra ke­vésbé lenne meleg, mert így el­viselhetetlen lesz a kerékpáro­zás. Az idei nyár végét Német­országban kezdem, és ez már nem is nyaralás lesz, hanem ta­nulás, egy éven át építem a né- metnyelv-tudásomat. Ezért a gimiben egy év halasztást kér­tem. így később fogok érettsé­gizni, de ez egyáltalán nem za­var. Kugler Kinga: Sajnos egy ideig még itthon leszek, de talán találok magamnak a kedvemre való elfoglaltságot Szolnokon is. Majd én is egy kerékpártú­rára megyek a barátaimmal, bár még nem döntöttük el, hogy hová megyünk. Nagyon szere­tünk kerekezni, csak sajnos erre még nincs megfelelő úthálózat. Azután pedig szeretnék a csa­láddal is elutazni valahová, hogy legalább együtt töltsünk egy kis időt, ha már az év köz­beni rohanás miatt erre nincs sok lehetőségünk. Fekete Zsanett A Zöld Front petíciója A fiataloknak eszébe jutott - a felnőttek fogják megvalósítani Ha minden és mindenki ellened játszik, és zűrzavar uralkodik. Felfordult minden, és mégis úgy maradt. Minden vagyok, csak éppen jókedvű nem. Körös-körül mindenki boldog, csak én nem vigadok. Ha bármi más lesz, én akkor sem vál­tozom. Búcsú. Tudtam. Tudtam, hogy ez lesz, hogy ennyire fog fájni. Jó volt, most rossz, s egyre csak nő ez az érzés, a hiánya, mely leküzd1 heteden. Olyan volt, mint valami csoda, melynek kár lenne egyetlen percét is kihagyni. Lehet, csak egy szóval kellett volna elintéznem mindent: köszönöm. De ez a szó ugyanazt a szomorúságot ébreszti bennem, mint egy Beethoven-szimfónia... Most nem tudom, mi lesz velem. Mi lesz, ha...? Depresszió! Pedig az e világi életet szeretni kellene, mert csak az érdemli meg, aki örülni tud neki. Ellenem összeesküdve, még a júniusi na­pok dühödt ragyogása is fellelhető az égen, ha nem épp gomolyfel- hők versenyeznek azért, hogy minél borúsabban lássam a világot. Még a mostanság nyíló, utcai virágok is gyilkos, kéjes illatot árasz­tanak arra, ahol én járok. Kínomban csak az udvarig jutottam, ahol földhöz vágtam egy poharat, aztán a többit, majd az üvegdarabká­kat összesöpörve megnyugodtam. Már amennyire az őrült lüktetés ezt lehetővé tette. FZS Körkérdés hozzátok Hogyan töltitek a nyári szünidőt? fiataloknak. A városi diáktaná­cson keresztül pedig, Szabó Tünde révén a ruhaiparisok kapcsolatba kerültek a Zöld Fronttal. Emígyen összeállt a kép. Szerkesztőségünkbe meghív­tuk Desics Juditot, a Zöld Front jelenlegi elnökét.- Kinek az ötlete volt a petí­ció?- Nem is tudom, tulajdon­képpen közösen találtuk ki. Csinálni akartunk valamit, ami­nek van értelme. S úgy gondol­tuk, ez elég érdekes és megren­gető lesz.- Jelenleg te vagy a Zöld Front elnöke. Miért vállaltad el?- Gazdag Rita, aki eddig gimnazista volt, felvételizett, s szeptembertől már nem lesz Szolnokon, így új elnököt kel­lett választani. Engefn válasz­tottak, s én elvállaltam, mert nekem nem tetszik így a város. Szerintem a Zöld Frontnak mindig ifjúsági szervezetnek kell maradnia, tehát ha a gárda mindig cserélődik is, mert előbb-utóbb másfelé, visz az utunk, nem szeretnénk, „elfel- nőttesedni”. A Zöld Front őrizze meg azt az arculatát, amit eddig kialakított magának. Arra gondolok, a fiatalok talán min­dig érzékenyebben reagálnak az efféle problémára, mint a fel­nőttek. Hogy a felnőttek sem egé­szen érzéketlenek, mutatja, KÉSZÜL AZ ÚJ SZOLNOKROCK. Nemsokára megjelenik az új lemez, mely tartalmazza azoknak a zenekaroknak a dalait, melyek népszerűséget vívtak ki itt a környéken és azon túl: a Nottingham, a Vacuum Cleaner, az Origó, az Árnyak stb. Fotónkon az AN-2, „Más a hibás” című dalának felvétele közben a BAT Stúdióban. (Fotó: BT) Zenehegyek - ameddig süt a nap az égen... ..., tehát a nyár végéig, fo­lyamatosan üzemel a Péntek 21, tartva azt a sikervonalat, ami a Szolnoki Városi Művelődési Központban volt a tél folyamán. A reperetoár a következő: a helyi rocksztárokon túl buda­pesti, vidéki, angol-amerikai zenekarok lépnek fel a Ti- sza-parton, a Moment teraszán, amelyet a Jam igyekezett va­lamivel esztétikusabbá vará­zsolni. Az eredetileg kék színű fal hajnalonként lassanként fe­hérre változott, s a falfreskók­nak, a fagylaltnak, a gitárnak, a csillagoknak külön történetük van. A lámpaoszlopok is fehé­rek lettek, a Jam Café falai pe­dig tartják azokat a képeket, amelyeket Katona József fes­tőművész kifejezetten e célra készített, s a mely képek a régi idők amerikájának nagy zené­szeit ábrázolják. A belső díszlet tehát csodálatos akusztikus en­teriőr. Péntekenként rendesen, mint eddig, a Péntek 21, amelyre mindenkit várnak, szombaton­ként pedig, eredetileg úgy ter­vezték a szervezők, hogy ki­sebb, klubszerű, unplugged koncert, de mára ezek népsze­rűsége is odáig nőtt, hogy talán még a vasárnapot is ki kell ne­vezni valamilyen napnak... Az elhangosult fiatalságot - mondta Kovács Feri, a Jam ve­zetője - szeretnénk egy kicsit elvinni a valódi zenélés, zene- hallgatás öröme felé. A júliusi programban a kö­vetkezők szerepelnek: elsején a Route 66, egy budapesti zene­kar, melyben Szolnokról elsza­kadt két fiatal muzsikál és a Robert Johnson Blues Band, szintén Budapestről. Nyolcadi­kén a Blues Company, Deák Bili Gyula volt kísérőzenekara, 15-én a Glassful Blues, szol­noki híresség, és az Áss Mis­kolcról. 22-én a No Parking, törökszentmiklósi formáció és a Horse F. 29-én pedig az übe- relhetetlen Crossroad. Csütörtökönként a teraszon házi mozi, a Movie Center jó­voltából, olyan filmeket vetíte­nek majd, mint a Sivatagi la­vina, Kaszakő, Csupaszpisztoly 33 1/3 és Waine világa, tíz órá­tól, a belépő nem megerőltető. Kovács elmondta, akkora a kereslet az effajta szórakozás iránt, hogy egyszerűen nem hagyhatják abba... Tiszaföldváron, a strandfürdő melletti vásártéren lesz idén a Földvár fesztivál, július 15—16— 17-én. A fesztjválra szóló jegyek a strandra is érvényesek, zene- hallgatás közben meg lehet már­tózni. De ez még csak az elő- hang. A zenén túl lesz tűzijáték, ökörsütés, motorostalálkozó, több ügyességi verseny stb. Pénteken délután négy óra­kor, amikor már nem tűz any- nyira a nap, kezdődik a zene­bona, úgymint Tűzlabda, Abi­gél, Ölveti Blues Band, Kino Puskin,, Deák Bill, Harley Davidson Band, Mask, Dar­ling, Téglagyári Megálló, KMP. Szombaton Oysteer Bed, Móqs Őrs, Kispál és a borz, Graffiti, Holtpont, Republika, Spider, Greta Garbo. Vasárnap Sonic smell, Dilemma, Tomi szo­morú, Wei Wu Wei, Takács Tamás Dirty Buies Band, Screen, Shoutem Special, Au­rora, Kulturális szemle, Real people és a nyíregyházi rockta­lálkozó díjnyertes csapata. A vásárhelyen a lengyel piac­tól eltérő módon lehet majd dél-amerikai, magyar népművé­szeti holmikat vásárolni, és: na­ponta háromszor péksütemény tejjel és egyszer meleg étel, mindez ingyen. Ellenzői is akadtak a strand környékén a fesztiválnak. A legérdekesebb kifogás talán ez volt: „Hiszen ezek a fiatalok nem is szoktak fürdeni!”. Desics Judit A ruhaipari szakközépiskola diákjai s biológiatanáruk iskolai keretek között készültek először a Föld napjára, aztán felvetődött a „mi lenne, ha” ... a város min­den középiskoláját bevonnák, s nemcsak egy utcai demonstár- ció lenne az ünnepség fő feje­zete, hanem egy jelzés is a pol­gármesteri hivatalnak. Budapestről érkezett egy le­vél, a szolnoki Tisza Klubot ajánlották a diákok figyelmébe, ahonnan segítséget nyújtottak a Várhegyi Attila hogy a petíciót fogadó Várhe­gyi Attila a legutóbbi város­házi közgyűlésen előterjeszté­sében a képviselők figyelmébe ajánlotta annak tartalmát, s a képviselő-testület ezt egyhan­gúlag elfogadta. A polgármes­ter erről így nyilatkozott:- Elsősorban ugyanazért tá­mogattam a kérésüket, amiért ők kérték. A petíció olyasmit tartalmaz, ami minden ember­nek jogos igénye, az egészsége­sebb, tisztább környezet iránti vágy fogalmazódik meg benne. Mindenki szeretne ilyen közeg­ben élni: jó levegőben, kerék­párral járni, ahogy például a Jó­sika Úti Óvoda igazgatónője is teszi, húsz éve kerékpárral jár a munkahelyére. A diákok kéré­seit megvizsgáltuk, vannak olyan pontjai, amelyeket elő kell készíteni, s nekünk, felnőt­teknek kell megvalósítani. BG A Zöld Front Környezet- védő Ifjúsági Szervezet a kö­zelmúltban, a Föld napján pe­tíciót nyújtott át Várhegyi At­tilának, Szolnok polgármeste­rének, melyben a kerékpár­közlekedés és a levegő tiszta­sága érdekében intézkedésé­ket kért. Földvár fesztivál >

Next

/
Thumbnails
Contents