Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-28 / 176. szám
6 Szolnoki Extra 1994. július 28., csütörtök A kút oldalán a következő felirat olvasható: Nem ivóvíz! A kút vizének magas arzéntartalma egészségi kockázatot jelent, emberi fogyasztása mellőzendő! (Fotó: Bíró Tibor) Felhívás szolnoki kulturális tanács létrehozására A Vélemény Alapítvány, a IV. fesztivál Szolnokért egyik szervezője úgy tartja, hogy a kulturális önszerveződésében rejlik városunk fejlődésének záloga, ezért kéréssel fordul minden kulturális egyesülethez, hogy alakítsanak egy közös tanácsadó testületet. A Vélemény Alapítvány szándékai szerint a tanácsadó testület véleményt nyilvánít a kultúra területét érintő kérdésekben - támogatási rendszerek, a város életét meghatározó események, az önkormányzat és intézményei működése, város- szépítés, parkosítás, személyei kérdések stb. A Vélemény Alapítvány nevében Erdei Péter azt nyilatkozta, reményei szerint egy ilyen testület segíheti Szolnok megyei jogú város kulturális bizottságát munkájában. A tanács semmilyen jogkörrel nem rendelkezne, azonban a mindenkori kisebbségi és többségi véleményét közzétenné, így azt a nyilvánosságon keresztül próbálná érvényesíteni. „Objektiven” fotópályázat A Vélemény Alapítvány a IV. fesztivál Szolnokért keretében fotópályázatot hirdet Szolnokon élő vagy dolgozó fotósok számára Objektiven címmel. A pályázat témája: az elmúlt négy év közéleti, politikai, társadalmi', kulturális eseményeinek bemutatása városunk életéből. (A fotók hátoldalán kérjük feltüntetni a fotók címét, a pályázó nevét és címét, a megörökített eseményt.) Beküldhető bármely technimkával készült, kasírozatlan, színes és monokróm kép, szerzőnként legfeljebb 5 darab. A képek hosszabbik oldala 24 és 40 cm között lehet. A pályázati anyagot a Városi Művelődési Központ információs szolgálatánál lehet leadni (Szolnok, Hild tér 1.) 1994. augusztus 31-ig. A zsűri által elfogadott képekből összeállított kiállítás megnyitója és az ünnepélyes díjátadás szeptember 12-én 17 órakor lesz a Vélemény Alapítvány klubjában (Kossuth tér 1. 39—42.). Tutus néni meg a vámházak Ami ma megszokott, holnap kuriózummá válhat. Gyermekkoromban például minden kisiskolás palatáblán gyakorolta az írás mesterségét, s ma már mutatóban sincs ilyen eszköz a boltokban. Erre gondolok, amikor Szathmáry Jánosnéval, Tutus nénivel beszélgetek az elmúlt évtizedek lassan feledésbe menő közállapotáról. Kedves, közvetlen hangú társalgópartner Tutus néni, aki korát • meghazudtoló elevenséggel és színesen idézi a régmúlt epizódokat. Azok közül is azokat, amelyekhez fiatalasszonykori emlékei kötődnek:- A férjem a szolnoki városháza számvevőszékénél dolgozott. Alszámvevőként kezdte. Akkor épült a Tisza Szálló. Ő "vette át a dolgokat. Emlékszem, az akkor még nem működő fürdőmedencében állva szemlélte a munkálatokat. Örökös huzat volt ott, kapott is olyan fül- és torokfájást! Alszámadóként a szegényháznak is gondnoka volt. Az elhagyottakat gondozó apácák neki számoltak el. Egyszer megkérdezte tőlem: mondd már, mi az a tunklmaszal, mert sokat szerepeltetik az elszámolásban az apácák. Nem tudta, hogy azon a néven csokoládébevonat szerepel. A ranglista következő fokán a számvevő, majd a főszámvevő állt. Akkoriban a főszámvevői tisztet Glykais Gyula töltötte be. Kinevezéséhez az is hozzájárult, hogy - ha jól emlékszem - tőrvívásban olimpiai bajnokságot nyert. Jó kedélyű, barátságos ember volt. Világjáró útjain sokat fényképezett, de előhívni nem tudta a képeket. A férjem vállalta ezt a munkát. A spájzot alakította át sötétkamrává. A főszámvevő egyébként szeretett vadászni. Egyszer a város lovas kocsiján (autója nem volt a városházának) beállított hozzánk. A lovas kocsi mint főszámvevőnek dukált neki. Hívta a férjemet vadászni. Puskája bőrtokban lógott a vállán. A férjem sokkal lezserebb volt. Néhány patront a zsebébe dugott, hóna alá kapta a puskát, úgy indult útnak. A fiam kicsi volt még akkor, s a vadászfelszerelés felizzította képzeletét: - Ugye, anyu, Gyula bácsi egy valódi őserdei vadász? Sokáig számvevőként dolgozott a férjem a városházán. Akkor már az adók, vámok is hozzá tartoztak, és több ember is - például a piaci helypénz- szedők, borellenőrök, vámházi alkalmazottak. Akkor ugyanis még vámházak is voltak Szolnokon. Volt egy a disznópiacnál, a Csokonai utca végén, egy a Rékasi úton, túl a síneken, a kórháznál, s a Tisza-hídnál. A Rékasi úti vámházban egy nagyon rendes ember, Farkas Imre lakott. Ha nem volt otthon, akkor a felesége vámolta a bort, meg azokat az árucikkeket, amik a vámlistán szerepeltek. Nem lehetett csak úgy mindent behozni a városba. Néhány heti időközönként a férjem szólt, hogy ne féljek, ha nem jön haza este, mert valamelyik városi tisztviselővel a város kocsiján mennek éjszaka ellenőrizni a vámházakat. Néha Szűcs Sanyival, a város kocsisával üzente ezt. Szűcs Sanyi egyébként a városháza melletti városi bérházban volt házmester, s akkor fuvarozta a városi urakat, amikor kellett. Nos, amikor hírét vettem a közelgő ellenőrzésnek, biciklire ültem. Végigjártam a vámházakat, s mondtam a kezelőknek; el ne aludjanak, mert ellenőrzés lesz. Nagyon-nagyon nagy piacok voltak akkoriban a Kossuth téren. A termelők hajón és vonaton hozták a terményeket. Az állomásról nagykerekű targoncákon tolták a piacra az árut a hordárok. Volt köztük egy-két plömplöm is, de mindannyian becsületes emberek voltak. A hajóállomás előtti búzapiactéren meg gyakran ütöttek tanyát különböző mutatványosok. A férjem azokat is ellenőrizte, azoknak is le kellett szurkolni a vigalmi adót. Hallgatom Tutus nénit (egyébként ez Erdély-szerte elterjedt becenév), s arra gondolok, hogy a vigalmi adót - más néven ugyan - ma is követelik, és sokan azért végeznek különböző mutatványokat, hogy kibújjanak ez irányú kötelezettségeik alól. -n. b.A számvevő vadásztársaival, 1993-ban ‘Belvárosi szépséget^ V ajon tudják-e a szolnokiak, hogy mennyi szépség mellett rohannak el nap mint nap? Eszreveszik-e a ház falán megbúvó kicsiny csodákat: az összesimuló puttókat, kiterjesztett szárnyú házi védangyalokat? Van-e szemünk arra, hogy meglássuk a szépet, hogy észrevegyük a múlt egy-egy darabkájának tükrét? Elsietünk az aprólékosan díszített házfalak mellett, s talán az évek óta bevált útvonalainkon lévő épületeket, szobrokat sem tudnánk felidézni. Pedig csak ennyit kellene tennünk: nyitott szemmel járni, s rácsodálkozni Szolnok belvárosának szépségeire. Mert vannak szépségei. Barna Sándor felvételei Szolnok belvárosában, a Kossuth Lajos és a Szapáry utcában készültek. i
