Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16 / 166. szám

8 Kulturális panoráma 1994. július 16., szombat Schrammel Imre: A kerámia és a szobrászat Schrammel Imre a modern magyar kerámia leg­nagyobb hatású egyénisége, aki több mint négy év­tizedes munkássága alatt a modern képzőművészet néhány alapvető formaproblémáját úttörő módon vetette fel alkotásaiban, ezzel izzásba hozva nem­csak a keramikusokat, hanem müvészpályatársai közül azokat is, akik hajlandók voltak a modern kor által felvetett formai és technikai kérdések kö­vetkezetes végiggondolására egy-egy műfajban. Elsősorban a nyugati világ kerámiáját foglalkoztató új technikai problémákból indult ki fiatalságában, a hatvanas évek kezdetén, nagy hazai Nyugatra nyitáskor. Ez az akkor Európa-szerte izgalmas téma a japán rakutechnika volt. Schrammel évtizedeken át az Iparművészeti Főiskola kerámi­atanáraként a vele együtt gon­dolkodókkal és néhány tanítvá­nyával végigkísérletezte e tech­nika lehetőségeit. A megoldá­sokat a kor vezető nonfiguratív irányzatainak hatása alatt - a ki­robbanó erejű alkotásokban al­kalmazta a monumentális ke­rámia területén (Közlekedési Múzeum reliefje, a Budapesti Történeti Múzeum hányatott sorsú kerámiafala, 1969, Pécsett a Nemzeti és Kamara Színház közti áthidalás homlokzata, 1986.) így volt a szakma vezető szaktekintélyévé, akire a kül­föld is felfigyelt. A hetvenes évek óta műveit a nagy nyugati múzeumokban is kiállítják. Ugyancsak a hetvenes évek óta vesz részt a nagy európai sereg­szemléken, ahonnan a hazaiak közül ő hozza el a legtöbb ki­tüntetést. Mi a titka ennek a nagy fe­szültségű, állandóan forrongás­ban lévő életműnek? A tehet­ség, a szakadatlan, céltudatos önképzés mellett az az ön­emésztő, magával állandóan elégedetlen nyugtalanság, ke­gyetlen szigorúság, amellyel a mércét mindig feljebb emeli a problémákat következetesen körüljárva. így hoz ki egyedül­álló eredményeket az égetés hatására állandóan változó, kissé mindig rögtönző raku- technikából, így teszi alkal­massá a samottot a korunk kép­zőművészete által felvetett szobrászi problémák megoldá­sára. A detonációs nyomokat őrző, vagy a lövéses porcelán- és kerámiahasábokkal is meg­döbbentő hatást tudott kelteni, a kerámia és szobrászat határán járva; Új műveiben azonban az anyag szuverén uraként figurá­lis kisplasztikákat hozott létre, amelyek, úgy tűnik, jelei egy majdani nagyplasztikai kitelje­sedésnek. A Drapériás lányok, timpanonfigurák korunkban mindenekelőtt az antik görög­ség nosztalgikusan áhított har­móniáira rímelnek Schrammel- nél, merőben szokatlan fájdal­mas fanyarsággal. A drapériák­ban mesteri, egyéni átírásban fellelhető az athéni Akropolisz Porcelánhasáb frízeinek emléke éppúgy, mint Abakanowicz és a nemrég tra­gikusan elhunyt Gecser Lujza utolsó munkáinak sugallata is. Schrammel Imre sok forrás­ból merítő, azokat mindig a sa­ját módszereihez és formai megoldásaihoz hasonlító mun­kásságában az utolsó évtized a figuralitás évtizede. Szellemi kincsestára gazdag, az 1984-es, megrendítő Corpuson át az 1985-ös Király és Királynőn ke­resztül a megdöbbentően karikí- rozott Két hölgyön át az 1988-as Szerelem sorozatig ível. Ez a sorozat a főművei közé tartozik. A Szentivánéji álom kifigurázásai, az ernyedt, gusztustalan, öreg testek erőtel­jes szeretkezésével. Persze a modellálás a rakutechnika bra­vúrja, de a formai megvalósítás sajátosan egyéni, szarkasztikus, az öregség titkait éles könyörte­lenségei feltáró. A komopozí- ciók megvalósítása a figurák kapcsolásával e technikában szinte elképzelhetetlenül nehéz feladat, erre utalnak a múló időt ábrázoló, lepusztult női és férfi- torzók, a pozitív és negatív formák szigorúan kiszámított egyensúlyával. A csoportfűzés e technikával nagy feladatok elé állítja a mű­vészt, de a nehézségek akár formai, akár technikai szem­pontból szinte csak azért van­nak, hogy Schrammel Imre újabb magasságokba lendüljön általuk, újabb követőkre talál­jon itthon és külföldön. B. I. Kétszázhuszonöt éve történt Királyi rangú egyetem Felsőoktatásunk története nemcsak nemzeti történel­münkhöz, hanem egész oktatástörténetünkhöz képest is meglehetősen hézagos volt sokáig. Bár tudjuk, hogy nemzeti királyaink közül is többen törekedtek egyetem létrehozá­sára, ezek nem voltak képesek megszilárdulni, s ezért diák­jaink évszázadokon át külországokba kényszerültek. Ma­napság nyilván fölösleges ennek a világlátásnak hasznáról elmélkedni, ámde az is természetes, hogy az egyetemek ha­zai hiánya igen sokáig gátolta nemcsak általában az értelmi­ségképzést, hanem a tudományos életet is. Az első olyan egyetemet, amely tartósan működött, s mű­ködik ma is, Pázmány Péter alapította Nagyszombaton 1635. május 12-én. Ez az in­tézmény érseki jellegű volt, s mint ilyen, mind kevésbé képes a XVIII. század folyamán meg­felelni a megnövekedett felada­toknak. Az ország megszabdult a törököktől, megindult gazda­sági és kereskedelmi fejlődés, s ehhez műveltebb polgárokra volt szükség. Hódított a felvilágosodás ki- ölhetetlen szelleme is, s ennek - a maga érthető korlátái között - hívévé vált Mária Terézia is, aki az 1740-es és ’50-es években megreformáltatta a bécsi egye­temet, majd az egész birodalom, így Magyarország oktatásügyé­vel is foglalkozott, hiszen a bi­rodalom egységét az egységes­ségben is látta. Az ügyek - a vizsgálatok, a reformjavaslatok - azonban itt Bécsnél sokkal lassabban haladtak előre, így csak 1769. július 17-én emelte Mária Terézia királyi rangra az intézményt. Nem csupán birodalmi érdek szólt emellett: az egyház képte­len volt a megnövekedett fel­adatok anyagi terheit vállalni, ezért is kellett az adományle­vélnek újabb javakat adni az egyetem részére. Az eredetileg latin nyelvű szöveg szerint: „A nagyszombati egyetemet kibővíteni és tökéletessé tenni, s így az állandóság kellő állapo­tára hozni, kegyelmesen elhatá­roztuk, annál örömestebb pedig, mivel tudniillik ebből a mi ma­gyarországi hű alatvalóinknak nagyobb hasznát látjuk bekö­vetkezni, midőn az ő fiaik azok­nak tudományoknak, melyeket eddig külországokban nagy költséggel és nagy kényelmet­lenségekkel szereztek meg, is­meretét és czélját magának Ma­gyarországunknak közepén sú­lyosabb költségek és kényelmet­lenségek nélkül elérhetendik. ” Nyilvánvaló, hogy e lépésre a polgárosodás érdekében volt szükség. A világi tudományok fokozottabb térnyerése világibb jellegűvé tette az egyetemet magát is. Már ekkor felmerült a Budára költöztetés terve, s nemsokára, 1777-ben megszü­letett a királynői döntés. Az ün­nepélyes felavatásra három év­vel később került sor. S bár 1784-ben II. József Pestre köl­töztette tovább az egyetemet, ez már nem változtatott azon a helyzeten, hogy az ország köz­pontjában királyi rangú, nélkü­lözhetetlen egyetem kezdte meg működését. A császámő idejé­ben szó volt egy új budai egye­tem létesítéséről is. Hogy nem ez terv valósult meg, azt is je­lenti, elismerést nyert az érseki egyetem másfél százados mun­kája. Mi pedig jövőre már egy 360 éves egyetemre emlékezhetünk, amely most éppen 225 éve emelkedett királyi rangra. Vasy Géza Társadalomtudósok paradicsoma a mai magyar valóság Interjú dr. Andorka Rudolffal, a BKE rektorával Rendkívül gyors és radikális társadalmi átalakulás zajlik Magyarországon és többi volt szocialista or­szágban. Olyan folyamat, amely az egész világtörténe­lemben egyedülálló. Hiszen valóban nincs arra példa, hogy szocializmusból kapitalizmusba történő átme­netnek lehettünk volna tanúi.- Izgalmas időszak, mely re­mek kutatási terület lehet egy társadalomtudós számára.- Valóban az - mondja dr. Andorka Rudolf egyetemi ta­nár, ismert és elismert társada­lomtudós, a Budapesti Közgaz­daság-tudományi Egyetem rek­tora. - És mindez azért is külö­nösen érdekes, mert olyan most a társadalmunk, akár egy labo­ratórium, mely rendkívüli mó­don alkalmas a vizsgálódásra, és a magyar társadalomtudóst mindez közelről, mondhatnánk úgy is: személyesen érinti. A vi­lágirodalomban nincs még el­mélete ennek a kutatási terület­nek, bár igen sok külföldi társa­dalomtudós is foglalkozik té­mával.- Ont melyik részterület ér­dekli leginkább?- Engem mint szociológust a társadalmi szerkezet és rétegző­dés változása foglalkoztat fő­ként, és elsősorban empirikus vizsgáitokat végzek. Azt próbá­lom felderíteni, hogy melyik ré­tegnek magas vagy alacsony a jövedelme, jók-e vagy rosszak az életkörülmények, milyenek az esélyeik helyzetük javítására, illetve kik a szegények, és miért válnak azzá.- Meglehetősen ismertek pro­fesszor úr „szegénységvizsgála­tai” , és az ezekből adódó követ- kezetetések.- 1992 óta a magyar háztar­tási panel adatfelvételei alapján végeztük e vizsgálatokat, 2000 háztartás 4500 felnőtt tagját kérdeztük évről évre jövedel­méről, munkájáról. E két ismét­lődő téma mellett minden évben váltakozva több más témára vo­natkozóan is teszünk fel kérdé­seket. Az ilyen változó témák­hoz tartozik például az elégedet­lenség, a különféle lelki prob­lémák, a családok közötti kap­csoltatok. Eddig három hullám­ban történtek vizsgálatok, 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben. A májusban végzett felvételek első adatait az év vé­gén közzétesszük.- Milyenek a szegénység ten­denciái hazánkban e vizsgáló­dások alapján?- Nagy vonalakban elmond­ható, hogy a társadalomnak kö­rülbelül egynegyede, egyötöde él ma a KSH által számított létminimumnál kisebb jövede­lemből. Sokak számára azonban a szegénység csak átmeneti ál­lapot: egyik évről a másikra a szegényeknek körülbelül két­ötöde annyira javítani tudja jö­vedelmi helyzetét, hogy fel­emelkedik a szegénységből, ugyanakkor mások süllyednek a helyükre a létminimum alá. Ez egyrészt némileg reményt keltő, hiszen a tartós, reménytelen szegénység az igazán súlyos probléma, másrészt azonban azt jelenti, hogy a magyar társada­lomnak legalább egyharmada hosszabb-rövidebb időre meg­tapasztalta az elmúlt években a szegénységet, a nélkülözést. És persze létezik, sőt talán nő is a tartós szegénység.- Mely rétegek tagjait veszé­lyezteti különösen?- A szegénységben élők ará­nya a gyermekek között igen nagy, és a közelmúltban nőtt. Utánuk azok a fiatal felnőttek következnek, akik családot ala­pítottak, akiknek kisgyermekeik vannak. Érdekességként említ­hető az adatok alapján, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nyugdíjasok körében a szegé­nyek aránya az átlagosnál ala­csonyabb, és a munkanélküli­eknek csak kevesebb mint a fele él a szegény háztartásokban. A munkanélküliség nem annyira oka a szegénységnek, mint amennyire a munkanélküliség fokozottan veszélyezteti azokat, akik már amúgy is szegények. Különösen nagy, és az elmúlt években nagyon erősen nőtt a szegénység a cigány etnikum­hoz tartozók körében. A szegénység témában vég­zett háztartás panelvizsgálatok lehetőséget adtak arra is, hogy kérdéseket tegyünk fel az élet- körülmények különféle dimen­ziójával kapcsolatos elégedett­séget tekintve. Ezeket a lelki egészség, az elidegenedés, az anómia jelenségeit vizsgáló kérdéseket csak az 1992. évi második hullámban tettük fel.- És mire utalnak a válaszok?- Ha figyelembe is vesszük azt az elfogadott álláspontot, hogy az általános közmegelé­gedés nem kívánatos, hiszen a fejlődést soha nem az elégedett emberek viszik előre, akkor is szembetűnő, hogy nálunk mi­lyen nagyfokú az elégedetlen­ség a saját jövedelemmel, az életszínvonallal, valamint a közállapotok közül a gazdasági helyzettel, a politikai intézmé­nyekkel szemben. És ez az elé­gedetlenség 1992-ről 1993-ra növekedett. A vizsgálatok sze­rint ez az elégedetlenség külön­bözik életkor, nem és egyéb tár­sadalmi jellemzők szerint. A szegényebbek érthetően elége­detlenebbek jómódú rétegnél. A vizsgálódások azt mutatják, hogy a magyar társadalom lel­kiállapota meglehetősen rossz, és ez leginkbáb a rossz anyagi helyzettel függ össze.- Mindezzel szorosan össze­függ az elidegenedés és az anómia jelensége is. A szocio­lógiában anómiának nevezzük az értékek és viselkedési nor­mák zavarát, elidegenedésnek nevezzük az élet értelmetlensé­gének, rajtunk kívül álló erők­nek, a hatalomnak való kiszol­gáltatottság érzését. Mindkét je­lenség nagyon elterjedtnek lát­szik a magyar társadalomban.- Mire hívja fel mindez a szo­ciológusok figyelmét?- Mindez alapvetően érthető a szociológus számára, hiszen az életszínvonal süllyedése idején természetes, hogy fokozott az elégedetlenség, rendszerváltás­sal együtt járó változások nem kedveznek a lelki egyensúly helyreállításának. Ennek meg­nyilvánulása, hogy a gazdasági élet sok szereplője nem követi a gazdasági erkölcs szabályait, amelyek pedig a hatékony piac- gazdaságnak elengedhetetlen feltételei. A politikai életben is az figyelhető meg, hogy a de­mokratikus játékszabályokat nem tartják be, pedig ezek nél­kül nem létezik politikai de­mokrácia. A szociológus követ­keztetése mindebből az, hogy a magyar társadalom legsúlyo­sabb öröksége nem a gazdaság rossz állapota, hanem a fejlett piacgazdaság működéséhez és a politikai demokráciához nélkü­lözhetetlen állampolgári kul­túra, az értékekre vonatkozó konszenzusnak a hiánya, vagyis - szociológiai szakkifejezéssel élve - az anómia és az elidege­nedés. Úgy gondolom, hogy a jövőnek a legnehezebb problé­mája annak az állampolgári kul­túrának a kialakítása, mely a ci­vil társadalom egyik fontos al­kotóeleme. -L­Július 21-től a mozikban: Seagal első filmje: Lángoló jég A Lángoló jég Steven Seagal első filmje, mi­után öt sikerfilmben ját­szott főszerepet, most a rendezés területén pró­bálja ki képességeit. A történet, a megfil­mesített, nem csupán az ő és a nézők kalandvá­gyát elégíti ki, hanem felszólít egy felelősség­teljesebb magatartásra embertársainkkal és ter­mészeti környezetünkkel szemben. A mű az akció­filmek teljes kelléktárát vonultatja fel: hóviharok, robbanások, olajtüzek, kutyaszános és lovas ül­dözések váltogatják egymást. A cselekmény tehát igen izgalmas, de ami biztosan megmarad a néző emlékezetében, az az alaszkai táj. A filmben tanúi lehetünk a varázsla­tos táj lerombolásának, emlékeztetve mindenkit, hogy milyen könnyen el­veszíthetjük azt, amit ál­landónak és maradandó­nak hiszünk - mondja a Lángoló jég producere. A filmben kiváló színé­szek működnek közre: a Forrest Taffot alakító Steven Seagalon kívül Michael Caine, Joan Chen. Képünkön a ren­dező-színész.

Next

/
Thumbnails
Contents