Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-16 / 166. szám
1994. július 16., szombat Húszon innen----tízen túl 7 S ztárinterjú Müller Öcsi a semmiből költözött fel a semmibe Müller Öcsi már kissrác korában rocksztár szeretett volna lenni. Mert azok vagányok, és bomlik értük a világ, így aztán, amikor a Belvárosi Általános Iskolában (akkor még Koltóiban) az énektanárnő a Körtéfa című dalt énekeltette vele, egyest kapott, és majdnem megbukott. Aztán egy másik énektanárnö megkérdezte tőle, milyen zenét szeretsz, kisfiam, akkor mondta, hogy a Ricét. Jó, akkor énekelj valamit tőlük. Müller Öcsi énekelt, és kapott egy hármast. Nem a hangjával volt baj, hanem a Beatricével. Müller Öcsiből mára fővárosba szakadt fiunk lett, a Route 66 nevű zenekarban énekelt, aminek azóta megváltozott cégjelzése, a régi formáció új design alatt fut, úgy mint Lucky Blues. A beszélgetés még, nem is olyan régen, a Route 66 korszakában készült. A Péntek 21-en lépett fel, de a Boomerangban is szokott. Azt nem állítjuk, hogy mindenki miatta jön el a koncertekre, de vannak ilyenek rendesen.- A rockzene, amiért én felmentem Budapestre, nem ment. Azért mentem fel, mert itt nem találtam meg, ott pedig pont leáldozóban volt. A maradék is le fog szorulni klubszintre. Egyetlenegy probléma van a rockkal kapcsolatban, hogy kell mögötte állnia showbusinessnek, de ez nincs. Ebben az országban egyébként kétféle rockzene van: vagy nagyon dallamos vagy nagyon kemény, s a kettő közötti, az igényesebb, az, ami hiányzik.- Ti nem próbálkoztatok ezt az űrt betölteni?- Nem mert, mi nem zenekar vagyunk, tehát nem mi szerezzük a dalokat, hanem feldolgozásokat játszunk. Rockot, bluest, ilyesmit. Nincs saját stílusunk, egyszerűen csak azt a zenét játszuk, amit szeretünk. A lehető legegyszerűbb, akusztikus, unplugged. Klubokban zenélünk. Ez a koncepció. Olyan helyekre tudunk lemenni vele, Kész ;00. í 1 - O'jfují i üb sub 1 :Ü0A Kedves ismerősöm felvette a fizetését. Belerakta a zsuzskát a pénztárcájába, aztán kinyitotta, és kifolyt belőle valahogy minden. Ekkor rámnézett, és azt mondta:- Na látod, itt kezdődik a szabadság. Poén- Ki az abszolút buta?- Aki a hullámvasúton felfelé visít. ahová magával a rockzenével soha az életben nem lehetne lejutni.- Miért kedveled jobban az unplugged zenét?- Mert jobban fekszik az egyéniségemhez. Ma este is fogjuk játszani, itt, a Péntek 21- en Eric Claptont például, ő az egyik kedvencem. Paul Rodgers, Glenn Hughes, ezek a kedvenc énekeseim. Aztán David Coverdale, őt is igen-igen kedvelem. De rengeteg más hírességet, Chuck Berryt is. Az a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát. Azokban a klubokban, ahol játszunk, teljesen másodlagos a zene. Nem kocer- teket adunk, hanem háttért a társaságnak, de ha a zene nem jó, akkor oda legközelebb nem hívnak, tehát ebben a műfajban is nagyon jónak kell lenni.- Most mintha egy kicsit megváltozott volna a hangszíned . . . Nincs ez kapcsolatban azzal, hogy téged Öcsinek szólít a kör?- Nagyon régen, amikor énekelni kezdtem, akkor jól ment, azután kimaradt egy kis idő, újrakezdtem, és mindenki elkezdett engem öcsizni, mert akkor már öreg voltam, ahhoz képest, amilyen hangot produkáltam. Lehet, hogy a hangszálaim közben nem öregedtek . .. Pedig talán én vagyok a legöregebb, itt Szolnokon, persze, vannak barátaim, akik nálam is öregebbek és énekelnek, mondjuk, Kovács.- Mondd el, kérlek, a ma esti felállást.- Billentyűn Bárány Tamás játszik, aki egyébként a Cross- roadban is zenél, a gitáros Rigó Tamás, aki abban a zenekarban gitározott, amelyikben én énekeltem, a Jesabelben, és én.- Mi volt az oka annak, hogy így elmentél Szolnokról, hogy más csak visszajársz?- Itt nem volt meg az, amit szerettem volna csinálni, mindig ugyanannak a közönségnek, és mindig ugyanazoknak az arcoknak énekelni, zenélni, nem tetszett.. . Azonkívül semmi nem kötött ide. Ott állt előttem a lehetőség, és egyik pillanatról a másikra eldöntöttem, megyek. Vannak barátaim itt, vannak, de ez a kör is nagyon szűk. A semmiből költöztem fel a semmibe. És most ott tartok, hogy abból élek meg, amit csinálok. Most már majdnem mindennap, különböző klubokban, a Váci utcától kezdve Békásmegyerig énekelek. Fárasztó, de tetszik. És tanulni kell, ameddig el nem jön az én időm.- Szíved vágya?- Hogy abszolút otthon érez- zem magam Budapesten. Ne legyen az, hogy fix legyen az életem, legyen egy olyan dolog, ami odaköt, ahol lakom. És Budapest azért megfelelő, mert mindenki ott van. Akihez csak megyek, akivel csak találkozom, az mind benne van abban a bizonyos körforgásban, amire szükségem van. Ez vidékről nem megy.- Néhány kedves szót azért szólhatnál róla.- Hajrá! Kösz, Öcsi. A fiúknak azt ajánlom, ne vigyék el a barátnőjüket Kunszentmártoniján, Tiszafüreden. Kunmadarason és egyéb megyebéli helyeken, ahol még játszani fogják a filmet, moziba, mert a nő tuti beleszeret Doc Hollidaybe. Doc ül a kártyaasztalnál, vele szemben áll Ringó. Ringó mond valamit, nem kifejezetten simogatja szavaival. Elrettentésül akrobatizál a coltjával, erre Doc feláll, s ugyanazt csinálja egy talpas pohárral. A kocsmában megállt a füst. Doc egy kicsit palira vette Ringót. A „vendégek” részéről végül röhögésbe fordul a dolog, a végkifejlet azonban nem eny- riyire ártatlan. 1881. október 21-én az OK Corallnál összeütközik két csapat: a Wyatt Earp- féle jókompánia, s a gonoszok, a marhatolvaj Clanton-klán. A mesében tipikus a felállás, a jó és a rossz harca, természetesen a jó győz. Doc Holliday Wyatt Earp barátja, Ringó a Clanto- nokhoz tartozik. Doc Holliday egy déli arisztokrata család művelt fia, aki tud latinul, klasszikusokat játszik zongorán, egy ideig praktizál mint fogorvos, innen a neve, Doc, mint doctor, de aztán felhagy ezzel, s a kalandos életet választja. Úgy bánik a pisztollyal, mint senki más. Könnyen eljár a keze, s könnyen kezeli a coltot, tüdőbajos, gyengébb érzelmű hölgyeket is meghathat betegeskedése. Wyatt Earppel akkor találkozik, amikor annak el akarják lopni a marhacsordáját, barátok lesznek, így csatlakozik Doc a becsületes társasághoz. Amely azért csak viszonylagosan becsületes, ők is benne vannak egy-két buliban, de a film, tekintettel a nyolcvanegy évesen, 1929-ben elhunyt. magából készségesen legendát teremtő Wyatt Earp emlékére, nem hangsúlyozza. Inkább hangsúlyozza annak a Wyatt Erapnek alakját, aki szívesen lenne békebíró, de nem lehet, s egyébként minden belső késztetés megvan benne arra, hogy rendet teremtsen, csak hát az egy olyan világ volt, a XIX. századi Amerika erre egészen másféle, nem pontosan paragrafuseszközöket adott. Mondjuk, a fegyvert. A filmben végig központi figura Wyatt Earp, de a háttérben kibontakozik valaki más, a titokzatos, elegáns, kíméletlen, kalandvágyó, könnyűkezű, esendő, véres, erős, fiatalos Doc, szóval, ő egészen más. Egyszer elhiteti barátjával, hogy mindjárt vége, elpatkol. Wyatt éppen a végső küzdelemre indul Ringóhoz, a megadott helyre, amikor Doc, hogy barátját megmentse, hamarabb odaér, hiszen tudja, hogy Wyatt nagyon rossz lövő, szóval a fa alatt ott áll két férfi egymással szemben. Doc és Ringó. Ebből csak egyetlen dolog sülhet ki. Ringonak vége. De Doc Holliday megfejeli a jelenetet egy elegáns mozdulattal. Wyatt barátsága jeléül kapott sheriffcsil- lagot a halott Ringó mellére rakja, megszabadul a közösséghez való tartozás jelképétől, ő, Doc Holliday szabad ember. Ha tetszik, magányos hős, mint a középkori lovagok, csak időben annyira közel van, hogy a múlt nem szépíthette meg. S nem is fogja. Ő az, aki a jó és a rossz harcában középen áll, mert jó és rossz. Tudjuk, hogy semmi sem egyszerűen fekete és fehér, pláne Doc Holliday nem. A western, mint minden mese alapja pedig a jó és a rossz párharca, s ettől több ez a film, mint a többi kommersz western, amit azért dobnak a piacra, hogy fogyaszd. Georg P. Cosmatos, a rendező óriási bravúrral mutat fi- gyiszt és tiszteleg egyszerre az amerikai mitológia, a western előtt. Tisztában van azzal, hogy saját nemzetének, mely a világ legfiatalabb nemzete, eredettudata a nyugat meghódításából, s az ebből születő, végül a filmiparban kikötő westemkultú- rából eredeztethető. Úgy rombolja a mítoszt, hogy közben nem rombolja le a mítosz szépségét. Realista képeivel a western borzalmas valóságát mutatja meg, olyannyira, hogy kikívánkozol a moziból. A film egyértelművé teszi, hogy nem a rendszer működésének selejtje, ha valaki meghal, mint Doc Holliday, egészen megrendí- tően - tüdőkórházban. Hozzáteszem, tízévenként valami extrahíres filmesztéta kitalálja, hogy a westemműfaj lefutott, nem képes megújulni, kész. Ez nem igaz. Az igaz, hogy a westemfilm nagyon-na- gyon kevés formával dolgozik. Ami a mozgást illeti: vonat, ló. Helyszínek: préri, hegység, saloon. A cselekvő: férfi. Az eszköz: winchester, colt, ököl, kés, esetleg dinamit. Háttér: a nő. Mindig ugyanebben a szűk rendszerben, harmincezredszer kell a filmrendezőnek újrateremtenie a feszültséget, s ez a Tombstone-ban bejött. Hogy szavamat ne felejtsem, a Tombstone pontos jelentése sírkő, ma is van egy ilyen nevű város Arizonában, de valahogy nem lett metropolisz ... KF New York-jazz és Chopin-románc Nem mondhatok mást, nagyon kedves zenei élményben volt részem a minap. A Tisza- püspöki Nyár ’94 című rendezvénysorozat részeként a püspöki katolikus templomban szerepeltek a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola diákjai Árvái atya engedélyével nemcsak Nelson vonószene- karra írt darabjait, nemcsak Chopint, hanem dzsessz-zenét is játszottak a kicsik, akik egyhetes balatoni zenei táborból érkeztek haza, s máris kiruccantak a szomszéd faluba, ugyanazzal a műssorral, amit a szentmiklósi napokon is előadnak - mondta Balázs Zsolt, a zeneiskola igazgatója. A püspöki nyár programjában július 23-án, szombaton, 11 órakor a Tisza-parton nem az ő korosztályuk szerepel, de az ő korosztályuknak szól majd a Három Testőr című műsor Varga Sándor, Torda Ferenc és Bertha László előadásában. Lesz még T-tova Duó szombaton este kilenckor szintén a Tisza-parton, de ez jórészt felnőtteknek, 23-án, szombaton este kilenckor pedig a sztárzenekar, a Crossroad lép fel. A templomi hangversenyen, a falak hűvösségében, a délutáni erős napsütéstől megkímélve, a bensőséges hangulatú eseményen az eredtileg híveknek szánt padok igen-igen foghíjasak voltak, néhány felnőtt, néhány öreg nénike s néhány fiatal hallgatta a miklósi fiatalokat, a többiek sajnálhatják. Fotó: Korányi Éva Szöveg: Blahó Két hét a kukoricaföldeken J únius tizedikével befejeződött a tanév, s ekkorra a diákok többségének határozott elképzelése volt a nyaralásról. Ehhez általában két dolog kell: a szülők beleegyezése és pénz. Az előbbi egy perc alatt elintézhető, az utóbbiért azonban többet kell szenvedni, pontosabban dolgozni. így aztán aki teheti, valamilyen munkát keres. Minket is valami hasonló cél vezérelt, amikor jelentkeztünk a bólyi kukoricacímerező táborba. Néhányan tavaly is voltunk, így hát nem igazán féltünk a munkától meg a sátortábor viszontagságaitól, de ez a két hét igazi meglepetés volt számunkra. A háromórás vonatozás után ugyanis megdöbbenve láttuk, hogy a kukorica térdig ér. Igaz, ez nem a gazdaság hibája, de azért tény. Az első napok kapálással teltek, napraforgó és kukorica volt a kínálat. Néhányan szóját is kaptak, amit kapálni körülbelül annyi, mint négernek a napolaj. Aki nem próbált még gyomot irtani több mint hat órán keresztül a tűző napon, annak megrázó, pontosabban megizzasztó élményben lett része. Nekünk nyugodtan elhihetik: rosszabb, mint a mostohaapa. És ez még a két hét elviselhetőbb részéhez tartozott. K ét dolog azonban szerfölött kínosan érintett bennünket. Az egyiket, az ötre előretolt ébresztőt fogcsikorgatva ugyan, de kibírtuk, de a legförtelmesebbet, az étkezést már nem nagyon. Napi 350 forintért a következőt kaptuk: reggelire 2 szelet kenyér, 2 szelet párizsi, egy szelet paprika és annyi vaj, amennyit nekem egyszer sem sikerült mindkét kenyérre rákenni. Kétszer kaptunk körözöttet (persze vaj helyett), és tea is jutott az asztalra, 30 forint volt litere. Talán valami különleges fűből készítették, mert átlátszóbb volt a szódavíznél. A tízórai két szelet kenyérből, egy szelet (körülbelül 3 centiméter vastag) kolbászból és teából állt. Paprika- vagy paradicsomszelet itt már nem jutott mindenkinek. Ézzel bírtunk ki még négy órát ebédig. Az ebéd pár deci leves, amely háromnaponta ismétlődött, és a sokadik melegítés után eléggé elvesztette az ízét. Persze a második fogás sem volt sokkal különb. Ja, és a két szelet kenyér. A kenyereskosár mellett mindig állt valaki, aki szigorúan ügyelt, nehogy bárki is ettől kapjon gyomorrontást. Amikor az egyik vacsora után kenyeret kértünk, be kellett érnünk a válasszal: „A vacsorához nem jár kenyér.” Úgyhogy este sem lett senki rosz- szul a mennyiségtől. Ezt tehát 4200 forint 12 napra. Ezek után nem csoda, hogy akadt, aki 1400 forintot vitt haza két hétért, napi 6, sőt néha 10 óra munkáért. Akadtak hát jelentkezők - nem is kevesen -, hogy ingyenesen átformálják a vécé meg az ebédlő eredeti képét. Persze az ebédlősnek ez csak csepp a tengerben. Van még egy étkezdéje, egy büféje, egy presszója és ahogy illik, nyugati autó, két ház, tucatnyi alkalmazott. Ő egyébként minden étkezésnél jelen volt, általában a kenyérőr vagy a nagy semmi szerepét látta el. Kiállt az ajtóba, és bámulta az embereket, bár a fizetésosztás utáni ebédnél be sem mert jönni az épületbe, pedig megérdemelte volna a mi meglepetésünket is. B rigádunk húsz csapatból a tizedik lett, így kerestünk 4436 forintot. Igazságtalanság lenne azonban azt mondani, hogy ez rossz tábor volt. Néhány ember kedve ugyan egy életre elment a kukoricától, de azért valami miatt mégis csak megérte. A társasághoz tartozik egy jó főnök is, szerencsére ilyet is kaptunk Fekete Ferenc őrnagy úr személyében. ifj. D. Sz. M. A pápa és a futball Négyévenként még az is szereti a futballt, aki egyébként nem annyira. Mint például most is. Ilyenkor aztán baráti társaságokban előrukkolnak egyesek bizonyos történetekkel, amelyekkel szórakoztatni vélik a hallgatókat, és olyanokkal, amelyekkel szórakoztatják is. Valamikor a nyolcvanas években történt, hogy az olasz bajnokságban éppen az AS Róma játszott sorsdöntő mérkőzést, amikor a pápa szentmisét tartott a Szent Péter Bazilika előtt. A férjek, feleségeik némi unszolására, a pápát, II. János Pált választották, ám prédikációja közben sokan fülhallgatót aggattak magukra, s a rádió segítségével követték nyomon a pályán történteket. S amikor a pápa éppen hatásszünetet tartott, egyszerre sok ezer férfi felüvöltött, hogy éljen. II. János Pál, akiről tudjuk, hogy ifjúkorában maga is szívesen futballozott, nem vette ezt zokon, és mosolyogva csak annyit mondott: „Híveim, amennyiben a Róma szerezte a gólt, úgy Istennek legyen hála!” — s azzal keresztet vetett. . . bégé Szerkesztette: Blahó Gabriella Filmbenéző - Tombstone Doc Holliday halálfutása
