Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-15 / 165. szám

1994. július 15., péntek Kunsági Extra — Kunszentmárton—Csépa 7 Egy otthonos város Látogatóban Kunszentmárton polgármesterénél Ha a gyanútlan látogató vasúton érkezik Kunszentmártonba, az első dolog, ami feltűnik, az, hogy milyen sokat kell még gyalogolnia a városközpontig. Nos, nem panaszképpen mondom, hiszen sok tiszazugi települést ismerünk, ahol a terjeszkedés folytán a település közepe nem ott van, ahol a közigazgatási központ. Ez alól Kunszentmárton sem kivétel. Azonban feledteti a távolságot a látvány, ha végigsétálunk a széles, tágas főutcán: mindkét oldalon épülő és már elkészült, impozáns üzleteket láthatunk, s ami különösen szép, a járda és müút között végig ápolt zöldsáv és rózsaágyások törik meg az aszfalt és beton egyhangúságát. A vándornak nem kell szégyenlősen gyűrögetni vagy lopva az árokba ejteni használt papír zsebkendőjét, mert van hová dobnia. Látszik, hogy ügyelnek a tisztaságra, rendre.- Szívesen válaszolok min­denre, csak azt kérem, hogy sű­rűn kérdezzen! - fogad Réz László, Kunszentmárton pol­gármestere, aki fáradt ember benyomását kelti. Nem is cso­dálkozom rajta, miután megtu­dom, hogy hivatalba lépése óta csak néhány napot töltött sza­badságon. Nem panaszkodik, de ez az elmúlt négy év igencsak kizsigerelte, hiszen mindenért „szaladgálni” kell, hogy menje­nek a dolgok, de a hivatalban is helyt kell állni. Fáradtsága elle­nére készségesen tájékoztatott a város életéről. Mint elmondta: mind a testü­lettel, mind a hivatallal „kijött”, amit nagyon el akartak érni, azt elérték, megy az élet. Egy át­alakulásnak lehetünk tanúi, amely még mindig tart, és eddig sikerült viszonylagos társa­dalmi békével megoldani. Négy évvel ezelőtt azt mondta, hogy szeretné otthono­sabbá tenni a várost, és úgy érzi, ez sikerült. A parkok, utak gon- dozottsága mellett hangsúlyt kellett fektetni arra, hogy a la­kosság komfortérzete jobb le­gyen. Gondol itt a víz-, gázellá­tásra, a szilárd útburkolatok épí­tésére és az infrastruktúra fej­lesztésére. Óriási feszültséget okozott és még ma is okoz a telefonhely­zet. A - korábbi - közel négy­száz állomás mostanra felszapo­rodott hatszázra. Áprilisban be­kötötték a várost a távhívó há­lózatba. A következő évben még nagyobb ütemben folyta­tódik a hálózat fejlesztése. Még a ’80-as években kide­rült, hogy az 1923-ban épített Körös-híd felújításra szorul. Idén indultak el a munkálatok, amelyre 40 millió forintot kap­tak, de ehhez még saját erőt is pótolni kell. A híd renoválása őszre befejeződik, és így meg­könnyíti a közlekedést a város ipari telepeire. . Az idegenforgalomról meg­tudtam, hogy augusztusban - kissé késve - elkészül egy is­mertető a Tiszazugról, hiszen nagyon fontos a falusi turizmus fejlesztése, mert komoly anyagi bevételt jelenthet a körzet tele­püléseinek. Minden lehetséges, legális anyagi forrást ki kell aknázni az önkormányzatoknak. Nagy fájdalma volt a város­nak a Kungyalu-Martfű közötti út burkolása, amely a jövő év végéig Tiszaföli^'árig elkészül. Nem is kell mondani, mennyire könnyebb, olcsóbb lesz megkö- • zelíteni Szolnokot, mint most. Jelenleg - a kerülőket figye­lembe véve - egyszerűbb Kecs­kemétre autózni, mint Szol­nokra. Szóba került még a manapság oly sokakat érdeklő téma, az önkormányzati lakások hely­zete is. Ahogy a polgármester úr el­mondta, jobbára azokat a laká­sokat nem adták el, amelyeknek az állapota rossz és nem nagyon éri meg felújítani őket. A lak­ható lakások gazdára leltek. Az önkormányzat az eladásokból nem jutott túl sok anyagi ha­szonhoz, mert fő céljuk az volt, hogy az emberek tulajdonhoz jussanak. A tiszazugi általános elmara­dottság mellett Kunszentet is nagymértékben sújtja munka- nélküliség. Segélyek és egyéb támogatások kifizetésére közel 20 millió forintot fordít a város. A munkanélküliek száma közel állandó, csak a személyek cse­rélődnek. Van, aki el tud helyezkedni, de jön helyére más - fűzi hozzá kesernyésen Réz László. Azon­ban azt is hozzá kell tenni, hogy olyan is van, aki nem akar elhe­lyezkedni, mert elég számára a segély. Láthatóan örömmel és szere­tettel beszél a város kulturális életéről. Szívesen emlékezik a Már- ton-napi rendezvényre, melyre hazahívták a Kunszentről el- ,szám)azottakat, s a testvérváro­sokból is küldöttségek érkeztek. Kapcsolataikról elmondta, hogy a német testvérvárosi kap­csolatok mellett legalább olyan fontosnak tartja a régió telepü­lései közötti jó viszonyt. Ha fel­ismerik a települések azt, hogy az olykor felesleges rivalizálás helyett inkább az egymást se­gítő, támogató viszonyt jobb ki­alakítaniuk, akkor sikerülhet egymás és a körzet hasznára te­vékenykedni. A Körös hüs habjaiban A stég közkedvelt napozóhely Bizonyára a hőség tehet róla, meg hát a tollforgató is ember, így aztán nem volt nehéz megta­lálni a Körös egyik csendes haj­latában üzemelő strandot. Puha, homokos part és Ko- ronczi László, a szabad strand alkalmazottja fogadja az érke­zőt. Nos, a fogadást ne úgy tes­sék érteni, hogy nekem ront, és kéri a jegyet, hanem úgy, hogy barátságos, tiszta környezetet teremt a tikkadt, pihenni vágyó látogató számára. Érkeztemkor éppen locsolta a betonjárdát. Mint a legtöbb, víz mellett fel­nőtt ember, jómagam is inkább az élő vizeket kedvelem a zsú­folt strandok helyett. A nap, a víz, tiszta levegő mindent megér, de egy idő után, ha a strandoló sokáig szorítja, akkor szorongóvá válhat, és ez rop­pant kényelmetlen állapot. Nem árt valami zuhanyzó, WC, öl­töző és ehhez hasonlók. Sietek leszögezni, hogy más tapasztalataimmal ellentétben ezek a kunszenti strandon mind megtalálhatók. A parányi kis oázisban - melyet a város üze­meltet - tiszta, rendes szociális helyiségek vannak, elsősegély- nyújtó hely, büfé (amely sajnos zárva volt). Miközben Koronczi úr a jár­dát tisztítja, egyik szeme állan­dóan stégen van, a fürdőzőket vigyázza.- Sajnos sok fürdőző ostobán viselkedik, nem tartják be az alapvető szabályokat - világosít fel. Hiába van kijelölt fürdőző- hely, jobban esik a tiltott helyen úszkálni, pedig jó hatméteres vízmélységgel kell számolni, ami már komoly dolognak szá­mít.- Aztán itt van ez a behajtani tilos tábla! Sokan nem foglal­koznak vele, és lejönnek kocsi­val, pedig így a napozók elől veszik el a helyet. Vandál em­berek kiborogatják a kukákat, megrongálják a vízvezetéket; egyszerűen nem értem, miért teszik - fűzi hozzá szomorúan. A napi forgalomról el­mondta, hogy délután három óra tájban, munka után kezdő­dik az „élet”. Akkor aztán hétig, nyolcig szórakoznak a fiirdő- zők. Hét végén akár négyszáz ember is megfordul ezen a pici területen. Ahogy romlik az em­berek anyagi helyzete, úgy nem tudják megfizetni az utazást Cserkébe, meg az egyre dráguló strandbelépőket sem bírják. Ezért lenne fontos megvédeni a tiszta, egészséges környezetet mindenki megelégedésére. Civil szerveződés a munkanélküliség ellen Ahogy megtudhattuk, mennyire sújtja Kunszent­márton városát a munkanél­küliség, botorság lenne csak úgy elmenni a Munkanélkü­liek és Álláskeresők Tiszazugi Egyesülete irodája mellett. A parányi szobában Glautné Kiss Erika, az egyesület tit­kára fogad. Mint ahogy elmondta, szövet­ségük 1994 februárjában alakult, harminchárom alapító taggal. Az alapítók között nem csak mun­kanélküli van, hanem olyan is, aki állást akar változtatni vagy potenciális munkanélküli. Korá­ban működött egy klub. Min­dennapi Kenyerünk (MIKE) né­ven, és ebből nőtt ki az egyesü­let. Nagyon nehéz megközelíteni a munka nélküli embert, mert aki egzisztenciálisan a „padlón” van, az lelkiekben is sérült. Az emberek szégyellik magukat, zárkózottak, és sokszor csak in­formális úton tudják felkutatni a munkanélkülieket. Az egyesület önszerveződés útján, tagok kez­deményezésére alakult. Céljuk lenne megismertetni a munka- nélküliekkel azt, hogy helyzetü­kön saját maguk is változtathat­nak, csoportban segítségre is lel­hetnek. A szervezet csekély múlttal rendelkezik, azonban annál több tervet szövögetnek, bár a konk­rét célok megvalósításához leg­inkább a pénz hiányzik. Rövid működésük alatt a munka ünne­pét majálissal „ünnepelték” a munka nélküli családok. Al­kalmi szponzorok segítségével sikerült elérniük azt, hogy - jel­képes 50 forint befizetése mel­Glautné Kis Erika lett - a családok az ebéden túl is jól szórakozhassanak. Ilyen csa­ládi programként terveznek au­gusztus 20-ra egy debreceni ki­rándulást a virágkameválra. Je­lenleg is folyik a segítők felkuta­tása, megnyerése. Nos, a konkrét tervekről el­hangzott, hogy egy munkahely­teremtő beruházás, szociális ve­gyesbolt lett volna(?), amelyre pályázatot adtak be a Népjóléti Minisztériumba. A pályázat meg is kapta a biztatást, de azon túl semmi egyéb nem jutott nekik. Pedig a munkahelyteremtésen túl úgy tervezik, hogy a segé­lyekre rászorultak alapvető élelmiszereket olcsóbban kap­hassanak meg ebben a boltban, persze nem pénzért, hanem bo­nokért, kivédve a segély kocs­mába való vándorlását. Erre a célra az önkormányzat határo­zatlan időre használatra átadott egy helyiséget, amelyet rendbe kell hozni. Erre is kell a pénz. Mi marad más hátra? Új pályázat, új helyre! Elemezvén a munkanélküliek összetételét, a titkár aszony el­mondta, hogy jellemző az ala­csonyabban képzett, mindig is irányítás alatt dolgozottak túlsú­lya. Hiába jutottak most földtu­lajdonhoz, nehézségekbe ütkö­zik az egyéni gazdálkodás, hi­szen a szakismereten túl szemlé­letváltást is követel a gazdaság irányítása, működtetése. Első lé­pésként úgy akarnak ezen segí­teni, hogy alapvető gazdálkodási és marketingtevékenységre taní­tanánk meg az „új gazdákat”. Terveik szerint ez nem feltétle­nül bizonyítványos átképzés lenne, mert nem intézőket akar­nak képezni, hanem annyiban akarnak segíteni, hogy mindenki a saját portáján boldogulni tud­jon. Azonban ehhez is a már fen­tebb említett anyagi erő szüksé­geltetik. A szervezet nevében ugyan ti­szazugi, de egyelőre a tagok többnyire kunszentmártoniak, vagy elvétve a környező telepü­lésekről jönnek. Elengedhetet­lennek tartják a körzet önkor­mányzataival a kapcsolatok ki­építését. El akarják érni, hogy partnerként kezeljék őket, mert így hatékonyabban tudnak fel­lépni az egyes településeken a munkanélküliség ellen. Ebben a munkában segítségükre van a Bács-Kiskun megyei szervezet addig, amíg sikerül megalakítani a Szolnok megyei szervezetet. Sok más mellett a megyei szer­vezet létrehozásán is fáradoznak. Tudjuk, hogy a háborúhoz is három dolog kell, de a munka- nélküliség állófrontján sem elég a jó szándék, elkélne az egyre halkabban csendülő forintok csordogálása is. A (f)élelem bére Nem arról van szó, hogy Csépa valami kapcsolatban állna a nitroglicerinnel. Itt egé­szen más félelmekről van szó. Míg néhány fotót készítet­tem a lakatosüzemben, az ot- tánÚ szákmunkások gyanúsan méregették tevékenységemet. Olyan megjegyzés is meg­ütötte a fülem, hogy „...lejön, fényképez egy kicsit, és csak szépet és jót ír...” Beszélgetésünk során megv tudtam, hogy nem mindany- nyian csépaiak, többen járnak Tiszasasról, illetve Kunszent­ről. A problémák alapja termé­szetesen a pénz. Nézzem meg a végterméket, hasonlítsam ösz- sze a primitív munkakörülmé­nyekkel, s vessem össze a munkabérrel! Az eredmény va­lóban lehangoló, másutt lehet, hogy ennyiért szerszámot sem fognának. Egyre többen vesznek körül és egymás szavába vágva so­rolják sérelmeiket. A mostani kft. nem jog­utódja a korábban megszűnt cégüknek, s nem tudják, mi történt a végkielgítésükkel. Ál­lításuk szerint: nem kapták meg a szabadság megváltás összegét sem. Július közepén még nem tudják, hogy hogy állnak az adóval, mert semmi­féle papírt nem kaptak. A munkáltató elvárja, hogy bár­mikor rendelkezésre álljanak, de érzésük szerint nem fizetik meg őket. Az azonban egyértelműen kiderült hogy nem a helyi ve­zetőiket szidják, hisz - szerin­tük - ők sincsenek eléggé meg­fizetve. Legnagyobb problé­mát az érdekvédelem hiánya okozza, teljes a kiszolgáltatott­ság. Többen megkapták már a „ha nem tetszik, mehetsz!” fi­zetséget. Itt azonban, ha meg­szűnik a munkahely, nincs má­sik, és valóban csak a segély marad. Félnek, hogy még ettől a csekély jövedelemtől is eles­nek, és mi lesz a családdal, OTP-tartozással? Úgy érzik, hogy nem a munkájukat, hanem a kiszol­gáltatottságukat „fizetik” meg. Érdekes összehasonlítani a béreket a mezőgazdasági szö­vetkezetben dolgozók béreivel. Körülbelül egyformán keres­nek, de mégis mennyire más a helyzet. Míg a szövetkezetiek a sajátjukban dolgoznak, tud­ják, hogyan áll szövetkezet, maguk vállalják az idei „keve­sebbet” azért, hogy jövőre több legyen, addig a „bérmunká­sok” teljesen kiszolgáltatottak, és itt már nem csak a pénzről szól a történet. Átalakulás után a csépai gazdaság Több útbaigazítás után leltem fel a Csépai Mezőgazdasági Szö­vetkezet székházát. Első látásra nem üt el a többi takaros lakó­háztól, csak a kapun jelzi egy szerény tábla, hogy itt székel a szövetkezet vezetősége. Az irodában Bujdosó Gézáné gazdasági vezető tartja a frontot. Nem sokkal előttem érkezett meg a szö­vetkezet vezetője, Réti Sándor. Ránézésre nem olyan „téeszel- nökös”, hiszen öltözetén látszik, hogy a területről jött. A szövetkezet elnöke alig tit­kolt meglepetéssel fogad, de így, az aratási munkák köze­pette is szívesen tájékoztat a csépai szövetkezet munkájáról, a tagok életéről. Tájékoztatójából kiderül, hogy több mint kilencszáz hek­táron gazdálkodik a szövetke­zet. Tevékenységüket a növény­termesztés jellemzi, ezen belül is inkább kalászos növényeket termesztenek. Jelenleg tizenhét tagot szám­lál a gazdaság. Földtulajdonuk nincs, hanem részaránytulajdon nevesítése után bevitt, haszon­bérbe adott földeket művelik. Kérdésemre elmondta, hogy jónak ítélik az idei termést, s a náluk megtermelt gabona el­adása nem okoz gondot. Már jó ideje szerződést kötöt­tek a terményekre, ezekre a fel­vásárló cégektől termelési elő­leget kaptak, és ezek segítségé­vel folytatják a gazdálkodást. A betakarítás után vagy azzal egy időben egyenlítik ki a végszám­lát. Már azon fáradoznak, hogy a ’95-ös év termésének találja­nak piacot. A kárpótlási területek tulaj­donosaival rendben sikerül megkötni a szerződéseket, de a részarány-tulajdonosokkal nem tudják a jogszabálynak megfe­lelő szerződéseket létrehozni, mert a földkiadó bizottság még nem adta át a neveket. így aztán nem tudni, kinek hol van a föld­je, és mennyi aranykoronával rendelkezik. Az pedig köztu­dott, hogy az aranykorona alap­ján lehet adni a földjáradékot. S hogy a jó termés miatt nem felhőtlen az örömük. Réti Sán­dor arról is tájékoztat, hogy mi­lyen körülmények között folyik a betakarítás. Két, azaz kettő darab kombájnnal dolgozik a szövetkezet. Sokszor kora reg­geltől késő estig dolgoznak az emberek. Szerinte az egyéni gazdálkodók is most jönnek rá, mibe kerül a föld megművelése és főleg a termés betakarítása, ha nincsenek gépeik. Egy har­madik géppel akár bérmunkát is tudnának vállalni. Fájdalmasan említenek egy jelenleg is folyó peres ügyet, miszerint egy jogszerű és enge­délyezett erdőkitermelést vé­Réti Sándor geztek, a leendő tulajdonosok pedig értékesítették a fát. Ez a tranzakció több mint kétmillió forint kárt okozott a szövetke­zetnek. Érthetően a folyó vizsgálat miatt a részletekről nem szíve­sen nyilatkozna. Megítélése szerint a falu népe bizalommal van a szövetkezet iránt. Úgy vélik, hogy talpon tud maradni a gazdaság, ha az első évet sikerrel átvészelik. A ta­goknak, ha szerény is. de biztos megélhetést tudnak biztosítani. Vége az ingázásnak, min­denki a saját földjén, a saját földjét művelheti. Az oldalt írta, a fotókat készítette: Gálik András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents