Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-12 / 162. szám

Támogatás­növekedés A tenyészállat-támogatás hatására várhatóan hamaro­san 3-4 százalékkal növek­szik majd a nagyüzemi te­hénlétszám. Többek között ezt tartal­mazza a Földművelésügyi Minisztérium összefogla­lója. A magántermelők ne­hezen tudják igénybe venni a támogatást, mivel a ma­gángazdáknál többségében található, származási lappal nem rendelkező holstein vérségű üszők, illetve koca­süldők tartása nem támo­gatható. Többen pedig azért nem veszik igénybe, mert a 2-3 vemhes üsző után járó össszeg nem fedezi a tehe­nek nyilvántartási költségét, ami 2500 forint. Továbbra is elenyésző a támogatási igény a juhte- nyésztők részéről, mivel a gazdálkodók többsége ren­delkezik olyan állománnyal, amely megfelel a rendelet­ben megfogalmazott köve­telményeknek. A szarvas- marhák takarmányellátása a megyék többségében meg­felelő. Kedvez az ágazgat fejlődésének, hogy egyre több tejipari cég emeli a tej átvételi árát. Az extra minő­ségű tejért kilogrammon­ként 26,30 forintot is fizet­nek, a többlettejért pedig további 4 forintot kapnak a termelők. A szövetkezetek lemond­tak a falusi tejcsarnokok üzemeltetéséről, a gazdák viszont a kis tejmennyiség miatti magas üzemeltetési költséget nem akarják átvál­lalni. A vágómarha iránti kereslet változatlanul nagy, országosan alig található jó minőségű húsjellegű vágó­állat. Nagy a kereslet a ke­resztezett feketetarka fajta iránt is, aminek kilogramm­jáért 130 forintot adnak. (MTI) „Hírős hét” fesztivál A fogyasztók figyelmébe Mit tegyünk, ha már az első nap elromlik a mosógép? Milyen jogok illetik meg a vásárlót tartós fogyasztási cikk meghibásodása esetén? Mindenekelőtt a szavatos­sági jogok (javítás, árleszállí­tás, csere, vételár-visszafize­tés) megilletik a vásárlót azzal az eltéréssel, hogy a vásárlás­tól vagy üzembe helyezéstől számított három évig lehet ki­fogást bejelenteni abban az esetben, ha a hiba (rejtett) hat hónapon, illetve a jótállás ide­jén belül nem vált feismerhe- tővé, és arról a vásárlónak nem volt tudomása. A belföldi kereskedelmi for­galomba kerülő új tartós fo­gyasztási cikkek jelentős része csak jótállási kötelezettséggel értékesíthető. Ez azt jelenti, hogy az ilyen termékek minő­ségéért fokozott felelősséget vállalnak, a fogyasztót többlet­jogok illetik meg, mivel a jótál­lási idő (12 hónap, illetve egyes cikkeknél 24 hónap} alatt a ter­mék hibátlan, zavartalan műkö­dését szavatolják, illetve meg­hibásodás esetén gondoskodnak a díjmentes javításról. Amennyiben a jótállással ér­tékesített termék meghibásodik, úgy a vásárló kérheti a termék kijavítását - árának leszállítását -, kicserélését, továbbá elállhat a szerződéstől, vagyis kérheti a vételár visszafizetését. A javítást egyébként 15 na­pon belül kell elvégezni, ez a határidő abban az esetben hosz- szabbodhat meg 30 napra, ha legalább a javítás 15. napjától kölcsönkészüléket biztosít a ke­reskedő vagy a szerviz (attól függően, hogy a meghibásodást, hol jelentette be a vásárló). A javítás helyett vagy az eset­leges részleges javítás mellett mód van arra is, hogy a hibával arányos mértékben közös meg­állapodás szerint a vételárat csökkentsék, így ezáltal rende­zik a minőségi kifogást. Nézzük, mikor kérheti a vá­sárló a termék kicserélését - csereutalvány kiadását. Le kell szögeznünk, hogy a vásárló a termék kicserélését nem kér­heti, ha a tennék rövid idő alatt értékcsökkenés nélkül kijavít­ható, a javítás a jogosult érdek- sérelme nélkül lehetséges. Ha a kereskedő, szerviz a ja­vítást 15 nap (vagy kölcsönké­szülék biztosítása esetén 30 nap) alatt elvégzi, és a javított áru használhatósága azonos lesz a hasonló ideig használt hibát­lan áru értékével és használha­tóságával, akkor a jótállásra kö­telezett nem kötelezhető a ter­mék kicserélésére. Ha azonban az említett felté­teleket nem teljesíti, úgy a cse­rét biztosítani kell. Abban az esetben, ha a vásárlástól számí­tott 3 napon belül meghibásodik a jótállásos fogyasztási cikk (biztosíték kivételével), úgy azt a kereskedő köteles a vásárló kérésére azonos típusú új ter­mékre kicserélni, ha pedig a cserére nincs mód, a vételárat visszafizetni. (Ez esetben nem a szervizhez kell fordulni.) A három napon belüli cserél­hetőség a gépkocsi meghibáso­dása esetén nem akalmazható. Az említett három napba nem számít bele természetesen az az időtartam, amely alatt a keres­kedő üzlete bármely ok miatt zárva tartott (ünnep, szabadság, betegség). A vásárló hibás telje­sítés esetén a szerződéstől (vá­sárlás) is elállhat, vagyis a vételár visszafizetését kérheti, ha a teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt. Ezt azonban a vásár­lónak kell bizonyítani. Fontos, hogy a szabályosan kitöltött jótállási jegyet (melyen a javítószerviz is feltüntetésre került) gondosan megőrizzük, mert jótállási igényt ezzel érvé­nyesíthetünk. Meghibásodás esetén a hibát a kijelölt szerviznél (lakóhelyen üzemelő vagy ha ilyen nincs a legközelebbi) jelentsük be. Be­jelentésünk alapján a szerviz a javítást a rögzített bekötésű, például villanybojler, valamint a járművek kivételével - a 10 ki­logrammnál súlyosabb vagy kézi csomagként nem szállít­ható termékeknél az üzemelés helyén végzi el az egyeztetett időpontban. Szabályozásra ke­rült az is, hogy a helyszíni ki­szállást a vásárló választása sze­rint az egyeztetett nap délelőtt­jén vagy délutánján kell teljesí­teni. Nem lehet tehát indokolat­lanul hosszú időt (például reg­gel 8 és délután 18 óra közötti időt) megjelölni a javításra. A fent említett termékeket a vásárló maga szállítja a megje­lölt szervizbe vagy ahhoz a ke­reskedőhöz, ahol a terméket vá­sárolta. Tudnunk kell, hogy a jótállási jegyre köteles a szerviz vagy kereskedő az igénybeje­lentésének, a javított termék át­adásának idejét, illetve a jótál­lás új határidejét feltüntetni. Ez azért fontos, mert a jótállási idő meghosszabbodik azzal az idő­vel, ami alatt a vásárló a hiba miatt a terméket rendeltetéssze­rűen nem használhatta. (Például ha az 1993. május 31-én vásá­rolt mosógép 1994. május 26-án meghibásodott, a hibát a kijelölt szerviz a helyszínen nem tudta megjavítani, ezért beszállította a telephelyre. A javítást a beje­lentéstől 14 nap alatt elvégez­ték, a mosógépet visszaszállítot­ták. Az eredeti jótállási idő 14 nappal meghosszabbodott.) Fontos ismernünk, hogy a ja­vítás során csak új alkatrészt építhet be a szerviz a jótállásos készülékbe, tehát a felújított al­katrész beépítését a vásárló nem köteles elfogadni. A jótállásos termék vagy jelentős részének kicserélése esetén a jótállás idő­tartam a termékre vagy annak cserélt részére újrakezdődik. Mit jelent ez? Ha például az em­lített mosógépet nem tudták A szolnoki szervizek egyike a ’93-ban alakult Telehor Kft., ahol elektronikus berendezések javításával foglalkoznak. (Fotó: Bíró T.) volna megjavítani, úgy arra cse­reutalványt kellett volna kiadni, így azonos típusú új mosógépet biztosított volna a kereskedő a vásárló számára, ami újabb 12 hónapig jótállásos. Ha a gép fődarabját kellett volna kicserélni, úgy a kicserélt motorra indult volna az újabb jótállási idő attól függetlenül, hogy a mosógép többi részére a jótállási idő előbb lejár. Az utólagos félreértések és viták elkerülése érdekében a jótállási jegyen fel kell tüntetni a termék jelentős részeit, ame­lyekre a jótállási idő csere ese­tén újrakezdődik. Az esetben, ha a hibával, a javítás módjával, értékcsökke­nés mértékével stb. kapcsolat­ban vita merül fel, a jótállásra kötelezett (kereskedő vagy szerviz) köteles a kijelölt minő­ségvizsgáló szerv szakvélemé­nyét kikérni a kifogás elbírálása érdekében. A szakvélemény be­szerzésére irányuló megbízásá­ban fel kell tüntetni a vásárló ál­láspontját és nyilatkozatait is és mindkét fél aláírását. A kiadott szakvélemény kereskedőre, szervizre nézve kötelező. A vá­sárlói kifogás alapján végzett minőségvizsgálat a vásárló számára minden esetben díjta­lan. Amennyiben a minőségé­vizsgáló szerv szakvéleményét a vásárló sérelmezi, úgy igényét a továbbiakban csak polgári pe­res úton érvényesítheti. Külön is megemlítjük, hogy jelentős változás következett be a régi szabályozáshoz képest a jármű­vek esetében a jótállási feltéte­lekben. Megszűnt ugyanis a ko­rábbi kilométer-teljesítménytől függő korlátozás, és a gépko­csik jótállására is az általános feltételek vonatkoznak, vagy a kötelező jótállási idő a vásárlás­tól számított 12 hónap. A jótál­lási idő lejárta után sem szűnik meg a termék minőségéért való felelősség, hanem valamennyi tartós fogyasztási cikkre a vá­sárlástól számított 3 éven belül lehet mihnőségi kifogást előter­jeszteni (amennyiben a hiba nem az átadás után keletkezett, vagyis rejtett hiba esetén és amikor a hiba oka nem rendelte­tésellenes használatra vezethető vissza). A szavatossági igényeket a kereskedelemben kell bejelen­teni, kivéve ha a szerviz is fel van hatalmazva a szavatossági igény rendezésére. Az alkatrész-biztosítási idő a termék fogyasztói árától (vásár­lási árától) függően - az élettar­tamot figyelembe véve - került meghatározásra, így 1500 forint alatt 3 évig, 10 000 forintig 6 évig, 10 000 forint felett 8 évig. A Cenzor Bróker jelenti a tőzsdéről Pang a parkett A gazdaságos gáz - tartályban elérhető Nem kell bizonygatni, mennyivel könnyebb az élet alapvető feltételeit biztosítani családjuk, vállalkozásuk számára azok­nak, akik a fővárosban, a városokban élnek, és mennyivel válik nehezebbé azok számára, akik községekben, szórványtelepülé­seken laknak, a tanyákon letelepedőkről nem is beszélve. Kecskemét invitálja az üzlet­embereket, az érdeklődőket a „Hírős hét” fesztiválra - a térség legjelentősebb kereskedelmi és kulturális seregszemléjére. Az eseményre az 1994. augusztus 29.-szeptember 4. közötti idő­szakban kerül sor. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, a Vállalkozók Országos Szövet­sége, a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány, a Gazdakörök Bács-Kis- kun Megyei Elnöksége, az Al­földi Szőlőtermelők és Borá­szok Egyesülete, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara támoga­tásával megvalósuló rendez­vény célja: a hat évtizedes múltra visszatekintő „Hírős na­pok”, „Hírős hét” hagyománya­inak ápolása, a tájkörzet termé­keinek, termelési kultúrájának bemutatása. A szervezők szándéka a gaz­dasági, üzleti kapcsolatok élén­kítése, a térségi kis- és közép- vállalkozók külpiaci munkájá­nak segítése, a testvérvárosi, testvérmegyei és egyéb szakmai kapcsolatok szélesítése, keres­kedelmi tartalommal való meg­töltése, az idegenforgalmi lehe­tőségek reklámozása, továbbá kulturális és szórakoztató prog­ramok szervezésével fesztivál­hangulat kialakítása. Budapesti Értéktőzsde elmúlt heti kereskedelme sem hozott változást a már hónapok óta tartó negatív tendenciákban. Az árak a legtöbb papír esetében csökkentek, míg a forgalom legnagyobb részét, csakúgy, mint a tőzsde indulásakor, ismét az állampapírok tették ki. Az index ugyan mutatott némi ja­vulást a hét eleji állapothoz ké­pest, de ez inkább csak egy ki­sebb korrekció, mint a hossz kezdetének a jele. A részvényszekció legna­gyobb vesztese a tőzsde „leg­frissebb” papírja, a Goldsun volt, a hűtőipari cég papírjaihoz folyamatosan csökkenő árfo­lyam mellett a hét második fe­lében már névérték körüli áron is hozzá lehetett jutni. Valószí­nűleg az igen „kemény” áron, készpénzért kibocsátott Gold- sun-részvények a jelenlegi piaci hangulat áldozatai. Továbbra sem örülhettek a legutóbbi alap­tőke-emelés során Pick-rész- vényt vásárlók, mivel részvé­nyeik árfolyama, az elmúlt heti emelkedése ellenére, csak né­hány kötés erejéig érte el a 6200 forintos kibocsátási árat. A már megszokott élénk kereskedés zajlott a Danubius-részvé- nyekre, de áruk a névértékről egészen 950 forintig zuhant. A hét második felében meg­élénkült a Globus részvényének forgalma is, feltehetően a lassan várható alaptőke-emelésre való tekintettel. A kárpótlási jegy árfolyama a hét eleji 555 forintról 580 fo­rintra emelkedett, ami a jelen­legi jegyfelhasználási lehetősé­geket figyelembe véve, még kedvezőnek is mondható. Jól jártak azok, akik az egy hónappal ezelőtti kárpótlási- jegy-csere során Mol-törzsrész- vényeket jegyeztek, mivel árfo­lyamuk a tőzsdén kívüli piacon ugrásszerűen emelkedett. A fel­tehetően befektetési alapok és külföldiek számára vásárló brókercégek a múlt hét során már 60 százalék fölötti árfo­lyamot is hajlandóak voltak megadni a kőolajipari társaság papírjaiért. Forgó Róbert Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. Szeged, szolnoki fiók ÚJ ZÖLDSÉGES­PAVILON NYÍLT ABONYBAN. Zalai Tiborné zöldség-gyümölcs kereskedő egy hó­napja nyitotta meg üzletét Abonyban, a kenyérgyár előtt. Az esztétikus kinézetű pavilont a Bánhal­mai Asztalosipari Kft. készítette. (Fotó: Mészáros) Európa legnagyobb és leg­modernebb tartálygyára, a né­met Ermert cég gáztartályait hazánkban forgalmazó Termő- farm segítségével lehetővé vá­lik, hogy bárki megkönnyítse életét. A fűtőanyag beszerzésé­nek gondjai eloszlanak, és ahol nincs gázvezeték, ott is lehetsé­ges a lakások, épületek, meleg­házak gázzal való ellátása. Nem elhanyagolható szempont ez, ha a fűtőanyagok szerint összeha­sonlítjuk a felmerülő költsége­ket. Ennek eredményeként válik nyilvánvalóvá, hogy a tartályos gáz olcsóbb; a fűtési rendszer egyszerűbben megvalósítható, mint a vegyes tüzelővel való fű­tésnél. Ezt az előnyt olyan prak­tikus tulajdonságok fokozzák, mint a tisztaság, a kényelem, a könnyen kezelhetőség. A Termofarm Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, Borsodiné Miskó Mária muta­tott rá mindazokra az elő­nyökre, amit az előzőekben fel­soroltunk, miközben ismertette a cég tevékenységét, célját, ügyfelei lehetőségeit. Vezetékrendszer nélkül A társaság német-magyar kft., melyet 1991-ben magán- személyek alakítottak. Céljuk az volt, hogy honosítsák Ma­gyarországon a legfejlettebb nyugat-európai propán-bután cseppfolyós gáz technológiáját. Költségeket és fáradságot nem kímélve a Nyugat-Európában működő kistartályos gázellátási rendszerek megismertetésével készítették fel munkatársaikat az itthoni feladatokra. Az első időszak az engedélyek beszer­zésével telt el. A cég élen járt abban, hogy ezeket a rendsze­reket telepíteni lehessen ha­zánkban, az elsők között volt, aki az energiafelügyeleti szak­hatóság engedélyét megsze­rezte, és behozatali engedéllyel is rendelkezett. Tiszta propánt szállítanak Nem a vezetékes gázzal ver­senyeznek, de vannak területek, ahol költségesebb lenne vezeté­ket kiépíteni, mint tartályt tele­píteni. A monopolhelyzetben lévő nagy cégek konkurenciája­ként jelentek meg, minőségben összehasonlíthatatlanul jobbat kínálva. Komplett rendszereket ajánlanak. Vállalják a megvaló­sítást a tervezéstől a kivitelezé­sig, a tartály elhelyezése után pedig a gázszállítást, a rendszer felülvizsgálatát és a szükséges karbantartást is ők végzik. Eh­hez megkapták az Ipari és Ke­reskedelmi Minisztériumtól a szolgáltatói jogot. A tartályokban a nyugati technológiának megfelelően tiszta propánt szállítanak, nem pedig propán-bután keveréket. Míg a keverék alkalmazása ese­tén, a propán és bután eltérő tu­lajdonságai miatt elpárologtató szükséges, a csupán propánt tar­talmazó tartályokból télen is be­jut a rendszerbe a gáz, párolog­tató beépítése nélkül mínusz 42 fokig. így a kivitelezés egysze­rűbb, költségkímélőbb, és az üzemeltetés biztonságosabb. Telepítenek föld feletti és föld alatti tartályt három, illetve hat év garanciával. Távlati elképzeléseik közé tartozik, hogy ahol még nincs gázvezeték kiépítve, de erre a jövőben lehetőség nyílik, vagy egy-két éven belül ígéret van rá, lehetővé teszik a tartálybérleti konstrukciót. Ez olcsóbb, mivel a tartályt nem kell megvásá­rolni, csupán a helyét kell meg­felelően kialakítani, a tartályt pedig a vezetékes gáz kiépítése után a cég visszaszállítja. Az önkormányzatok figyel­mébe ajánlják PB-palacktöltő kialakításának lehetőségét. Vál­lalják a palacktöltő berendezé­sek telepítését, szerelését, az öt köbméteres tartály gázellátását, így biztosítani lehet a cseretelep nélküli települések gázellátását, illetve a cseretelepek kiváltását töltőberendezéssel. Ha globálisan gondolkodunk, az sem mindegy számunkra, hogy felnövekvő utódaink mi­lyen környezetben élhetnek. A füstokádó kémények, a tüzelő­anyag miatti por és az égéster­mékként megjelenő hamu he­lyett tiszta otthont, környezet­kímélő megoldást kínál a Ter­mofarm. Gyors telepítés A tartályos fűtési rendszer megvalósítását két, két és fél hónap alatt vállalják az egész ország területén. Az általuk te­lepített rendszerek legtöbbje a Duna-Tisza közén és a Dunán­túl északi részén találhatók mint referenciák, de azt tapasztalják, ha valahol kihelyezik a tartályt, a környéken élők közül újabb ügyfelek jelentkeznek. Várják az érdeklődőket, akiknek helyszíni szaktanács- adással is rendelkezésre áll­nak. Termofarm Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Tisza- kécske, Madách u. 4/c, tel.: 76/341-269, 06-60-86-420. Szabó Irén Ixl

Next

/
Thumbnails
Contents