Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-12 / 162. szám

1994. július 12., kedd Körkép 5 Kiadó rezidencia? Horn Gyula kijelölt minisz­terelnöktől olyan jelzés érke­zett, hogy nem kíván beköltözni a miniszterelnöki rezidenciába. Ezt a Miniszterelnöki Hivatal il­letékes helyettes államtitkárától tudta meg hétfőn az MTI. Szil- vásy György elmondta, a Bel­ügyminisztérium feladata az in­gatlan hasznosítása, így az sem kizárt, hogy átmenetileg más célra használják a reprezentatív épületet. A rezidenciát négy éve alakították ki, a ház most lakat­lan. (MTI) M3-as leletek Több mint egy esztendeje végeznek ásatásokat a régészek az M3-as autópálya nyomvona­lán, hogy ne maradjon semmi­lyen értékes régészeti lelet a te­rületen. A miskolci Herman Ottó Múzeum szakemberei je­lenleg Mezőkövesd-Szentist- ván térségében kutatnak, ahol egy 7 ezer évvel ezelőtti kora újkőkori falucska és egy rész­ben erre épült népvándorlás ko­rabeli szarmata, illetve későbbi hun település nyomaira bukkan­tak, igen gazdag leletanyaggal. A feltárás során talált két hunkori sír egyikében - amelybe egy kisgyereket temet­tek el - olyan ezüst övcsatot ta­láltak, amely tipikus hun lelet­nek tekinthető, de a gepidák kö­zött is népszerű volt. A másik sírban - amelyben egy nő fe­küdt - két darab 20 centiméter hosszúságú ezüstfibulát, kora­beli biztosítótűt találtak. A sír­ban fekvő hölgy jellegzetes V. századi ékszereket viselt, me­lyek közül rendkívül értékes le­let egy kosaras arany fülbevaló­pár, továbbá találtak még két ezüst karperecét, gyűrűket és egy ezüst övcsatot is. Az elhunyt ruhájának jobb oldalát üveggyöngyök díszítet­ték. A régészek szerint nem csupán Magyarországon, de Eu­rópában is kevés a mostanihoz hasonlóan hiteles körülmények között, érintetetlen sírból feltárt lelet. Á temetkezési helyek többségét ugyanis a temetés után néhány nappal kifosztották a sírrablók. (MTI) Hahó, ré-é-é-vész! Túl a világ végén, sőt egy nyúlugrással még távolabb Nagyrévtől keskeny, derékszíj- nyi műút vezet a Tiszához. A véletlenül vagy szándékosan arra járókat hatalmas füzek, su­sogó nyárfák fogadják. A part­ról lejtős terület, a révjárás ve­zet a szőke folyóhoz. Itt váltja egymást háromnaponként Hu­nyadi József és Kovács László. Mi ottjártunkkor az utóbbit ta­láltuk, és vele váltottunk pár szót. Hat és fél méteres a csó­nakjuk, fenyőfából eszkábálta jó hat éve egy mohácsi mester. Átvisz motorkerékpárt is, ha szükséges, és egyszerre tíz személlyel vághat neki a 180 méterre lévő Bács-Kiskun me­gyei túloldalnak. Korábban kézzel húzták az evezőket, az­után kaptak egy kismotort, és azzal négy perc alatt máris me­gyehatárt váltanak. Lábasjószág nem jöhet át velük, legfeljebb kacsa, csirke. Nyaranta napfel­keltétől naplementéig tart a mű­szak. Kovács Lászlót egyébként nem régen műtötték, szürkehá­lyoggal. Már javulgat, hibás szemével is egyre távolabb lát, de nehezet még nem emelhet, vigyáznia kell. Valamikor 27 évig halászott, de tönkrement a szövetkezet, és így szakmát vál­tott. Nem unalmas itt az élet, mindig történik valami, és főleg délutánonként van forgalom. Ha senki sincs a környéken, ak­kor gyönyörködik a víz folyá­sában, a távoli erdőben, figyeli az idő múlását. Még beszélget­nénk, de a túloldalról már hív­ják.- Hahó, ré-é-é-vész! így lapáttal megfordítja a csónakot, távolabb evez vele a parttól, és irány Bács-Kiskun megye... D. Sz. M. (Fotó: Mészáros) Elmarad az ülősztrájk Határozatlan időre elhalasz­totta a Parlament elé tervezett ülősztrájkját a Biotermelők Or­szágos Érdek-képviseleti Szö­vetsége - tájékoztatta Bársonyi István, a szervezet elnöke hét­főn az MTIt. Az egykori biogi- liszta-termelők július 11. és au­gusztus 11. között szándékoztak ülősztrájkot folytatni, azért, hogy ügyüket vizsgálja ki az Országgyűlés. A szövetség ve­zetősége az után döntött az ülő­sztrájk elhalasztásáról, hogy az Országgyűlés Hivatala nevében Soós Tibor hivatalvezető átvette nyilatkozatukat. (MTI) A gyulai Várszínházban Műsorváltozás A július 15-16-17-ére meg­hirdetett gyulai várszínházbeli Bolero flamenco spanyol balettegyüttes előadásai elma­radnak, mert a társulat vezető táncosa, Miguel Angeel Olasz­országban balesetet szenvedett. A gyulai Várszínház azonban más, színvonalasnak ígérkező előadásokkal fogja kárpótolni a közönséget, ezekre a megváltott jegyek érvényesek vagy a váltás helyén visszaválthatók. 15-én, 20.30 órai kezdettel a várszínpadon vidám zenés pan­tomimjátékot mutatnak be Ba­rokk vigasságok címmel. A rendező Iglódi István, a főbb szerepekben Oberfrank Pál és Gogolyák György láthatók. Az előadáson az Alba Regia Szim­fonikus Zenekar játszik. 16-án Weöres Sándor Psyche megidé- zése című szeánszát tűzik mű­sorraj előadja és rendezte Ba­lázs Ágnes és Tóth Gáspár And­rás. 17-én és 18-án a várban és a vár előtt Rencz Antal irányítá­sával a Nevesics Színház ven­dégszerepei: vasárnap 16.30 órakor Petőfi János vitéz című tündérmeséjével, hétfőn 18.00 órakor pedig Fazekas Mihály Ludas Matyijával. (MTI) Mihály, a gulyás Rekkenő a hőség: hullámok lebegnek a látóhatár alján. Nagyrév árterületén egy ember hűsöl a fűzfák alatt. Mellette, körülötte tehenek legelnek az árnyékban. Szám szerint tizen­négy, ennyit őriz Jelenfi Mi­hály, aki 41 éves, és leszázalé­kolt nyugdíjas. Tizennégy éve gulyás: reggel hatkor már kifelé poroszkál a jószágokkal, és fél öt után indul hazafelé. Az egyik kezében jókora bot; a másikban karikás, de ezekre nincs szük­ség, mert mellette álldogál hű társa, Füles. Őkelme kétéves szuka, jobban ért a szóból, mint egynéhány ember, rendet tart a kérődzők között. Ha kell, pacsit is ad a gazdinak, amikor viszont semmiféle feladat nem vár rá, kinyújtott nyelvvel liheg a hős­ben. Távolabb, a temető mellett a kanyarban, hevenyészett kunyhó. Délre jön az asszony, hozza az ebédet. Mihály lassan szedelőzködik: ne haragudjunk, de neki, nekik menniük kell. Rekkenő a hőség, negyed tizen­egyet mutat az óra, és ez az első itatás ideje. Egyébként szomba­ton meg vasárnap is kinn van, és ez így megy május másodikától október harmincegyedikéig. Ami a tejet illeti, arról már le­szokott, nem nagyon szereti.- Jobb a hideg sör ilyenkor! - közli a véleményét. Állításával, úgy hiszem, nincs egyedül. Kü­lönösen ezekben napokban, amikor az árnyékban is harminc fokot mérnek ... D. Sz. M. Jelenfi Mihály gulyás, hű társával. Fülessel A XVII. művelődéstörténeti nyári egyetem - Kenderesen Horthytól, Nagy Imre temetésén át, Horthyig Lengyel László és a nyári egyetem résztvevői Valószínűleg nem véletlen, hogy Poszler György nyitotta meg a XVII. művelődéstörté­neti nyári egyetemet. Kutatási területeinek egyike sem része az egyébként igen tarka és a több pólust is magába foglaló, több neves politológust. Film- történészt, történészt, irodal­márt felsorakoztató szellemi kirándulásnak. Poszler György az abszolút semleges­ség pozíciójából nyitotta meg az Országgyűlés könyvtárá­ban a nyári egyetemet, mely Kenderesen folytatódott, s melynek gerincét a magyar nemzet e századi szenvedés­története adja. Az önsajnálatot félretéve, de nem kerülve meg a tényeket, a programban szereplő Romsics Ignácra hivatkozom. Pozitivista történelemszemlélete tette lehe­tővé számára, hogy a puha dik­tatúrában, a ’70-es, ’80-as években publikálhasson a Horthy-korszakról. Tényeket gyűjtött munkáihoz, s ezekből aktuálpolitikai vonatkozások nélkül, ahogy ez történészhez il­lik, vont le következtetéseket, s ez múlhatatlan érdeme. Higgadt elemzést adott a korszakról, precízen elemezte azt is, milyen választójogi szabályok működ­tek a Horthy-korszakban. Bemutatták Ember Juditnak a zsidók deportálásáról készített filmjét, a Szolnok megyei zsi­dóság emlékére a kenderesi kas­télyban, előadás hangzott el a kevéssé emlegett cigánydepor­tálásról. A történészek szerint mintegy százezerre tehető a ci­gány deportáltak száma, a ma­gyarországi cigányszervezetek szerint ez a szám kétszázezer. A vonakodó szövetséges, a Horthű-Magyarország végül be­lesodródott a II. világháborúba, s útja a Don-kanyarbeli kataszt­rófához verzetett. Horthy és az ország vezetői mindvégig re­ménykedtek abban, hogy a szö­vetségesek nem Normandiában, hanem a Balkánon szállnak partra, ez, mint tudjuk, nem kö­vetkezett be. Ormos Mária a Janus Panno­nius Tudományegyetemen, a ’80-as években legfőképpen Mussolinivel, Hitlerrel foglal­kozott, Sztálinnal döntően a rendszerváltás korszakában. Munkája a kádári években jel­zés értékű lehetett, hiszen a kommunizmus természete nem sokban különbözik a fasizmus természetétől. S ha a rendszer embertelen, akkor annak vannak áldozatai. Nem kevesen. A Nagy Imre ál­tal tisztességből és meggyőző­désből vállalt humánus és de­mokratikus szocializmus szel­lemi és ösztönösen képviselt irányvonal támogatóiból kerül­tek ki azok, akik bitófán végez­ték életüket, mert egyszer azt gondolták, amit józanul, szívvel gondolni lehetett. A szellem emberei mellett ilyen volt Mansfeld Péter, a „szent su- hanc”, akiről a nyári egyetem filmet vetített. A szenvedéstörténet kifeje­zés nem véletlen. Normális né­peknél a forradalmat eufória, örömünnep jelenti. Mint pél­dául a franciáknál, akik július 14-én őszintén fürdenek a győ­zelmükben, vagy ahogy a mos­tanság zajló futball-világbaj- nokságön a nyolc közé jutásért zajló mérkőzés előtt a Függet­lenségi Nyilatkozat napján, jú­lius 4-én, az amerikai csapat­nak, s az Amerikai Egyesült Ál­lamoknak a himnusz nem play- backről, hanem három kedves fiatal lány tolmácsolásában, az emberi hang varázsával, sok-sok millió néző előtt hang­zott el, megrendítően szépen. Ez az örömünnep. Mi, magyarok temetünk. Új- rgtemetjíjk, i; Rákóczit, Mind- szentyt, Bartókot. Hogy mikor és kit temetünk újra, annak mindig van némi politikai fel­hangja. Nagy Imre újratemetése mö­gött 1989. június 16-án nemzeti egység állt. Valószínűleg a jövő történelemtankönyvei a magyar örömünnep nélküli, keserű for­radalom sorsfordító dátumaként jegyzik majd az eseményt. „Sírva vigad a magyar”- tartja a szólás. Közhely szerűsége undo­ríthatja a kultúrsznobságban szenvedőket, azért még így van. Nagy Imre és Horthy újrate­metésével kapcsolatban azért a döntő különbség a nemzeti egy­ségen túl talán az, hogy Horthynak csak az MDF-kor- mány kultúrkörei adhatták meg azt a tisztességet, amit megad­tak. Baranyi Mihály. Kenderes polgármestere erről valószínű­leg sokkal többet tud mesélni. Talán elmondaná, hogy az újra­temetésen viszontlátta azt a modort, amely a Horthy-kor- szakot jellemezte, s amelyről, mivel azon a helyen cselekszik a közjóért, ahol a Horthy család lakhelye volt, többen anekdo- táznak. Amivel az ellenzéki sajtó bombázta a kormányt, mely szerint a Horthy-rendszer reví­ziójára törekszik, a politikai elit egy részének viselkedésében bekövetkezett. Lezsák Sándor lakitelki népfőiskolájában a II. világháború előtti hagyományt eleveníti fel a népfőiskola puszta létrehozásával. Tiltakozni senkinek nincs joga. A magyar kultúrtörténet­nek olyan része a népfőiskola, amely nem kiiktatandó, de tá­mogatandó, más kérdés, hogy a tanítók politikailag mennyire befolyásolják a hallgatókat. Ha a, jövő közéleti szereplői lesz­nek, kiderül. A lényeget is érintve, de fel­soroltam a XVII. művelődéstör­téneti nyári egyetem szellemi fejezeteit. A hét végén még elő­adott Lengyel László politoló­gus is. S egyáltalán, a szellemtörté­netben csemegézni kívánókat várta még egy-két meglepetés vasárnap, úgymint beszélgetés vitéz Dávidházy András hosszú- járatú tengerészkapitánnyal a tengerész Horthyról, a kegyeleti kultúra ápolásáról és a megbé­kélésről. BG Erzsébet-díj publicista kategóriában A fővárosban, a Fészek Klub pompás kerthelyiségében él­vezzük a galéria hűvösét, no meg a fehér asztal körül mérle­gelő kiválóságok vitáját, érveit, szellemességét. Az asztalfőn, Bodor Púi újságíró, zsűrielnök mellett az Elisabeth és Henry Speter Alapítvány elnöke és al- elnöke, dr. Czeizel Endre gene­tikus, kutató orvos és Palotás János vállalkozó. Társaságuk­ban Speter Erzsébet - közel s távol kíváncsi tekintetek „leltá­rozzák” Erzsébet asszonyos, merészen egyéni toalettjét, mi­közben sokan üdvözlik. Az ok, amiért az asztaltársa­ság egybegyűlt, voltaképpen prózai, és valamely unalmas irodában is eldönthette volna e zsűri, hogy az idén ki a legér­demesebb a publicisztikai kate­góriában az Erzsébet-díjra. Csakhogy formát kell adni a dolgoknak - az alapítványtévő jóvoltából és örömére így kere­kedik a hivatalos aktusból szín­vonalas program, tanulságos szakmai vitákkal, bölcs humor­ral, izgalmas sztorikkal, élcelő­déssel, s mellé kávé no meg az ilyenkor, hagyományos pala­csinta. A díjról még annyit, hogy Speter Érzsébet tavaly bővítette a publicista, kategóriával az ál­tala alapított művészeti díjat, az „Erzsébetet”. Az alapító OÍMt szerint - bunda kizárva! fljjpindig a leg­frissebb Táj^sictf-dijas újság­írók, továbbá-az élőző évi Er- zsébet-díjas publicista alkotja a zsűrit, melynek elnöki tisztére az idén a kuratórium Bodor Pált, az Európai Újságíró Szö­vetség magyar tagozatának el­nökét kérte fel. A zsűribe meg­hívást kapott tehát Bernáth György (Magyar Rádió), Her- czegh János (Magyar Rádió), Kopper Judit (Magyar Televí­zió), Kopreda Dezső (Magyar Távirati Iroda), Tanács István (Népszabadság) mint Tán- csics-díjasok. Szálé László, a tavalyi Erzsébet-díjas újságíró. (O már korábban kedves levél­ben fejezte ki újólag köszönetét a díjért.) Bemáth György Bonnban dolgozik, ezért dr. La­kos Zoltánra, a Vasárnapi Hírek főszerkesztőjére bízta javaslata­inak képviseletét, a Szegeden dolgozó Tanács István pedig táviratban közölte javaslatait. Micsoda nevek! A magyar sajtó legelismertebbjei kerülnek szóba, mígnem elhangzik a zsű­rielnök. Bodor Pál neve. Igen ám, de az alapszbály szerint zsűritag nem jöhet szóba. És ha lemondana? A kibontakozó vitának maga az érintett vet gyorsan véget, mondván, szinte felér egy Er- zsébet-díjjal, hogy szóba került a neve, de nem találja ízléses­nek, mi több, tisztességesnek ezt a lépést, annál is inkább, mert annak idején ő javasolta a publicista kategóriát Erzsébet asszonynak, aki nyomban „vevő” volt rá. Mindazonáltal - mosolyintja huncutul Bodor Pál -, ha lehet, ezt azért ne meséljék el a feleségének, mert amúgy, anyagilag (sem) jönne rosszul a díj. Erzsébet asszony, aki ugyan bele nem szólna a vitába - ez a zsűri tiszte -, szemmel láthatóan nagyra becsüli Bodort, és szíve szerint való lenne a kitüntetése, de maga is elfogadja az érveket. Azután meg afelett kerekedik vita, hogy csak publicisztika­szerzők jöhetnek szóba vagy bárki újságíró, a műfajtól, té­mától függetlenül? Az alapító okirat különösen alapos munka, így erre is van benne útmutatás, aminek az alapítványtévő han­got is ad: publicista, aki első­sorban a kultúráért, a művészeti élet értékeiért száll síkra. Végtére, tanulságos kis viták után egyezségre jut a zsűri, mi­szerint az idei esztendő Erzsé­bet-díjas publicistája: no, a neve még titok! A dolgoknak ugye­bár formát kell adni, a díjhoz méltatlan lenne, ha idő, vagyis Erzsébet-nap előtt kiderülne, ki a publicisztikai Erzsébet-díjas 1994-ben. November 18-án megtudjuk Szolnokon . . . Tóth Ibolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents