Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-12 / 162. szám

2 Körkép 1994. július 12., kedd Jelcin hazaérkezett Nápolyból Moszkva. Borisz Jelcin orosz elnök, aki vasárnap este hazaérkezett Moszk­vába, elégedetten nyilatko­zott a Hetek nápolyi csúcs- találkozóján való részvéte­léről. Az orosz államfőt megelégedéssel töltötte el, hogy Nápolyban senki sem vonta kétségbe: Oroszor­szágban nem lesz vissza­rendeződés. Jelcin hangsú­lyozta, hogy Nápolyban el­ismerték Oroszországnak a többi nagy állammal egyen­jogú belépését a világkö­zösségbe. Kormányt alakítottak a vörös khmerek Bangkok. Khieu Samp- han vezetésével ideiglenes kormányt alakítottak a vö­rös khmerek Kambodzsa északi tartományában, Preah Vihearban - jelen­tette be hétfőn a lázadók rá­diója. Az AFP szerint a vö­rös khemerek kormányala­kításának célja, hogy össze­fogják a phnompeni kor­mány ellenzékét, és meg­szüntessék a vietnami befo­lyást Kambodzsában. Érvényes a választás Kárpátalján Ungvár. Kárpátalján is érvényes a helyi önkor­mányzati és az elnökválasz­tás második fordulója, ha­bár a részvételi arány kisebb volt, mint június 26-án, s az országos átlagnál is alacso­nyabb. A választási bizott­ság hétfőn még nem közölt végleges eredményeket, de már bizonyos: Szerhij Usz- tics lett a megyei tanács el­nöke, aki a megye különle­ges önkormányzatának (au­tonómiájának) elkötelezett híve. Orosz munkásokat öltek meg Algírban Tunisz. Hétfő reggel megöltek öt orosz vendég- munkást Algériában. Az ál­dozatokat Algír egyik kül­városában feltehetőleg mu­zulmán fundamentalisták lőtték agyon. A merényletet öt nappal azután követték el, hogy egy algériai kikö­tőben megöltek hét olasz tengerészt. Robbanóanyagot találtak cseh rendőrök Pozsony. Tíz kiló samte- xet - nagy erejű, tulajdon­ságai miatt a terrorcselek­ményeknél gyakran hasz­nált robbanóanyagot - talál­tak a cseh közlekedési rendőrök egy szlovák ál­lampolgárságú férfinál. A rendkívül veszélyes - az egykori Csehszlovákiában kifejlesztett és gyártott - robbanóanyagot a rendőr­ség feltevése szerint vala­melyik nyugati országban akarta eladni, ahol egy kilo­gramm samtex ára 2000- 5000 márka között mozog. MSZP-frakcióülés Ma tárgyalnak a nyugdíjemelésről A szocialisták kedden meg­beszélést folytatnak a társada­lombiztosítási önkormányzattal a nyugdíjemelés végrehajtásá­nak módjáról és mértékéről, s az MSZP parlamenti frakciója e vélemény ismeretében szerdai ülésén alakítja majd ki végleges .álláspontját ez ügyben. Az vi­szont már most bizonyos, hogy a szocialisták azon lesznek: az Országgyűlés még ezen a héten tűzze napirendre a nyugdíjeme­lés ügyét, és nyomban a kor­mány megalakulása után, még pénteken hozzon is erről döntést - közölte Szekeres Imre frak­cióvezető az MSZP képviselő- csoportjának hétfői ülése után. Hozzátette: az a tervük, hogy az idegen haderők magyarországi gyakorlatozásának engedélye­zésével kapcsolatosan szintén pénteken döntsön az Ország- gyűlés. Szekeres tájékoztatott arról, hogy a kormányprogram vitája volt a frakcióülés másik fő témája. Bemutatkoztak a képviselőknek azok a politiku­sok, akiket az MSZP és az SZDSZ miniszternek, illetve politikai államtitkárnak jelölt. A frakció döntött arról, hogy a kormányprogram csütörtöki és pénteki vitájában mely témában kik szóljanak hozzá a szocia­lista párt nevében. Úgy foglal­tak állást, hogy ne a miniszterek és államtitkárok fejtsék ki vé­leményüket, hanem olyan kép­viselők, akik az adott témában szakemberként is komoly gya­korlatra tettek szert. Az oktatás­ügyi kérdésekről például Orosz István professzor a deb­receni egyetemről, ifjúsági' té­mákról Molnár Gyula, a XI. ke­rület korábbi alpolgármestere, környezetvédelemről Nemcsók János, a Bay kutatóintézet veze­tője, az érdekegyeztetés és ér­dekképviselet kérdéseiről pedig Nagy Sándor mond majd véle­ményt. A határon túli magyar­ság ügyeiről a szocialisták szin­tén szót kívánnak ejteni, már csak azért is, mert az RMDSZ minapi állásfoglalása erre külön felkérte őket. A frakcióülésen áttekintették a házszabály tervezetét is. Kí­vánatosnak tartják, hogy au­gusztus 31-ig megszülessen az Országgyűlés új működési sza­bályzata. Ezért még a héten hat­párti egyeztetés lesz, s az ezzel kapcsolatos munka koordinálá­sával Bihari Mihályt, az alkot­mányügyi bizottság alelnökét bízták meg. A frakció működéséhez szükséges technikai teendők át­tekintése során a képviselők el­határozták, hogy még a hétfői nap folyamán megalakítják a frakció munkacsoportjait, s az egyes műhelyek megválasztják vezetőiket. A 15 munkacsoport felállásában nagyrészt követi majd a parlamenti bizottságok szerkezetét. Úgy döntöttek to­vábbá, hogy a képviselőcsoport szerdai ülésén megválasztják a frakcióvezető-helyetteseket, va­lamint a frakcióigazgatót. Az MTI értesülése szerint Orosz Sándor, Lampert Mónika, Tompa Sándor és Antalóczy At­tila neve vetődött fel a helyet­tesi posztokra. Színesednek a fácánkakasok Kitűnőnek ígérkezik a fácánszezon Abádszalókon Az abádszalóki Hubertus va­dásztársaság mesterséges fá­cánkeltető telepe brillírozik a mostani szezonban, meglehető­sen régen volt olyan eredmé­nyes a keltetési idény, mint a je­lenlegi. A korszerű, egy sze­zonban négyszázezer csibe kel­tetésére alkalmas „műkotlósok” a tavalyihoz képest öt százalék­kal több tojást keltettek ki, gya­korlatilag a keltetőgépekbe be­helyezett tojások 75-80 száza­léka kelt ki. Az alapanyagot, a fácántojást a telep hétezer törzs­tojóállománya biztosította, xle sok tojást vásároltak is. Az egyik legjobb partnerük a jász- kiséri fácántelep, kétezres tör­zsállományának tojáshozamát csaknem teljes egészében felvá­sárolták. Az abádszalókiak a jelenlegi szezonban eddig „termelt” na­pos fácáncsibékből 180 ezer da­rabot értékesítettek Jász-Nagy­kun-Szolnok és Pest megye va­dásztársaságainak, 35 ezer szárnyast pedig saját nevelésre hagytak meg. Tízezer mezei madár a jövő évi törzsállományt szaporítja. Új színfoltja a fácán­tenyésztésnek, hogy bekapcso­lódtak egyéni vállalkozók is, fő­leg Dabas és Nagykáta térségé­ben 25 ezer fácáncsibe felneve­lésére, majdani értékesítésére tettek kezdeményező lépéseket magánerőből. Örvendetes ténynek könyve­lik el a vadászok, hogy a mes­terségesen keltetett fácánok egészségesek, kitűnően fejlőd­nek, ezért elismerésüket is töb­ben kifejezték az abádszalóki- aknak. A hazai és a külföldi va­dászok optimizmusát növelheti, hogy az alföldi mezők, rétek színes tollazatú, kedves madara­inak természetes szaporulata is igen jó, nem ritka a hét-, nyolc-, sőt tíztagú fácáncsalád megfi­gyelése sem. Az alföldi mezők tarka, de érzékenyebb, ritkább lakói, a foglyok száma is érez­hetően szaporodik. A vadászok által kidolgozott ötéves prog­ram keretében ugyancsak igen szép családi szaporulatot érzé­kelnek a vadászok. Az abádszalókiak kétszáz újabb tojóval kezdték meg a fej­lesztést, és a szaporulat most a júliusi napokban szépen nyo­mon követhető, többek között a learatott gabonatáblákon vagy azok közelében. A jelenlegi apróvadprognózis szerint az al­földi mezőkön, réteken szaba­don engedett mesterséges fácá­nokból és a természetes szapo­rulat „terméséből” bőven lesz „aratni” való az itthoni és a kül­földről, főleg olasz, belga, né­met honból érkező, ínyenc fá­cán- és fogolyhúsra áhítozó va­dászoknak.-endrész­A végső megsemmisülés órái szombattól várhatók Haldokló üstökös a Jupiter légkörében A P/Shoetnaker-Levy 9 (1993e) üstökös haláltusájá­nak kezdete feltehetőleg 1992. július 8-ra esett. Ekkor su­hant el a Jupiter légköre felett 45 ezer kilómét *rre, amely jócskán belül van a Roche-ha- táron. Ha ezt a határt bár­mely objektum átlépi, akkor a bolygó árapály erői széttépik. A legújabb kutatási eredmé­nyek azt mutatják, hogy az üstö­kös 21 részre darabolódott fel. A szétesett üstökös a végső meg­semmisülése felé közeledik, ami valószínűleg 1994. július 16. és 22. között fog bekövetkezni. Az üstökösmagok méretei 0,5-2 ki­lométer közé esnek. A becsapó­dások a Jupiter jelenleg tőlünk nem látható oldalán fognak be­következni. A bolygó gyors for­gása miatt, esetleg láthatóak lesznek amatőr távcsövekkel és nagy nagyításokkal a Jupiter légkörében fellépő háborgások. A másik, talán szabad szemmSl is megfigyelhető jelenség a Jupi­ter Galilei holdjainak felfénye- sedése, melyek normális esetben csak távcsővel láthatóak. Az üs­tökösmagok csóvájuktól meg­fosztva, közel 60 kilométeres sebességgel fognak a bolygó at­moszférájába belépni és felrob­banni. A robbanások a légkör felső néhány 100 kilométeres, még viszonylag kis sűrűségű ré­tegében várhatóak. Az egész je­lenség során körülbelül 100 mil­lió megatonnányi TNT robbaná­sával egyenértékű energia sza­badul fel - ez nagyságrendekkel múlja felül a hidegháború évei­ben meglévő nukleáris készlet robbanóerejét. Az üstökös utolsó útját végig­kísérik a bolygónkon található nagyobb távcsövekkel és a Hubble-űrtávcsővel. Feltételez­hető, hogy első alkalommal a csillagászat történetében egy üs­tökös becsapódását megfigyel­hetjük. De példátlan olyan szempontból is, hogy egy gene­ráció életében nagy valószínű­séggel nem lesz másik alkalom ilyen jelenség tanulmányozá­sára. - prohászka­A nagyvilágban történt Horn-interjú a bécsi Kurierban- Nincs modellje annak, hogyan építi fel a kapitalizmust egy szo­cialista párt - idézi a bécsi Kurier hétfői száma Horn Gyulát. A lap egész oldalas, fényképekkel illusztrált cikkében a budapesti tudó­sító, Berényi György adja közre a kijelölt miniszterelnökkel folyta­tott beszélgetését. A tudósító a beszélgetés nagy részét saját szavaival mondja el, s szó szerinti idézetekkel tűzdeli meg. Horn utalt arra, hogy a pol­gári-demokratikus rendszert nem leváltani, hanem inkább tovább­építeni szándékozik. Az elmúlt négy évben épített szociális piac- gazdaságnak az eddiginél erőteljesebben kell szociálissá válnia, s a magántulajdon jobban fog dominálni. A Kurier megítélése szerint Horn szakít a kommunista múlttal, amikor így fogalmaz: „A politi­kai üldözöttek kártérítést kapnak; egyébiránt viszont nem a múlttal, hanem a jövővel akarunk foglalkozni”. Horn új munkastílusában szerepel a néppel folytatandó állandó párbeszéd, az élő kapcsolat vállalkozókkal, művészekkel - írja a tu­dósító, s hozzáteszi: a párbeszédbe Horn bevonja a parlamenti el­lenzéket is. A nagyvonalúság, amellyel a jóval kevesebb mandá­tummal rendelkező szabad demokratákat egyenrangú koalíciós partnerként kezelte, nem kísérlet pótolni a hiányzó legitimitást - írja a lap, és idézi Hornt: „A legitimitást a választóktól kaptuk. En­gedményeket azonban csak az erősebb tehet. A cél a nemzeti kon­szenzus, amelyre ennek az országnak az örökös viszály helyett sür­gősen szüksége van”. A bécsi lap összegezi a gazdasági helyzetről mondottakat: Horn tudja, hogy sok magyar csodát vár, de mégis számít a megértésre. A szociális paktumnak minden oldalú önmérsékletet kell biztosítania, s ebben Horn fontos szerepet tulajdonít a szakszervezetekhez fű­ződő jó kapcsolatnak. Mindenképpen szeretne legalább szerény eszközöket fordítani a legsanyarúbb helyzetben lévők terheinek enyhítésére. A Nyugattól a magyar kijelölt miniszterelnök több „valós támo­gatást” vár. Ebbe nézete szerint nem tartoznak bele a továbbra is szívesen látott beruházások. Azokat igencsak gyümülcsöző üzlet­nek tartja a befektetők szempontjából, amit szavai szerint „bizonyít a tekintélyes tőkekiáramlás (1993-ban 15 milliárd dollár) is” Ma­gyarországról. Az Európai Uniótól legalábbis a csatlakozási tárgyalások idő­pontjának megadását várja, a NATO-belépésnek pedig még ebben az évezredben meg kellene valósulnia. Az ország stabilitása miatt ilyen nagy támogatottságú kormány esetében senkinek nem kell aggódnia - idézi a lap Hornt. Elhalasztották a Korea-közi csúcstalálkozót Hétfőn az észak-koreai egyesítési bizottság elnöke arról értesí­tette dél-koreai partnerét, hogy Phenjan - Kim ír Szén halála miatt - elhalasztotta a Korea-közi csúcstalálkozót. A levélben nincs szó arról, mikor rendeznék meg új észak-koreai vezető részvételével a történelmi találkozót, amelyet eredetileg július 25-27-re tűztek ki. Phenjan ezzel a levéllel első ízben vette föl a kapcsolatot Szöul­lal, amit örvendetes tényként értelmeznek a megfigyelők. Az észak-koreai üzenetben nem a csúcstalálkozó lemondásáról, hanem elhalasztásáról van szó, ami annak jele lehet, hogy a KNDK foly­tatni kívánja a megkezdett nyitási politikát, párbeszédet kíván foly­tatni legmagasabb szinten a dél-koreai vezetéssel. Phenjan a nukleáris létesítményekről - illetve az Egyesült Álla­mokhoz fűződő kapcsolatok rendezéséről - is tárgyalni kíván. Ezt jelzi, hogy Genfben szintén megállapodás született a múlt héten el­kezdett, majd félbeszakadt tárgyalások átmeneti időre történő elha­lasztásáról. Kang Szók Dzsu külügyminiszter-helyettes közölte Ro­bert Gallucci amerikai külügyminiszter-helyettessel, hogy Kim ha­lálával nem fog változni a KNDK politikája. Kim ír Szén helyébe még nem nevezték ki az ország új első em­berét. Az utódlásról esetleg már hétfőn döntést hoznak, Phenjanba rendelték ugyanis a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának 145 tagját és a Legfelsőbb Tanács 687 tagját. A phenjani rádió és a televízió műsoraiban vasárnap óta Kim Dzsong II nevéhez kapcsolják azokat a jelzőket, amelyekkel eddig csak Kim ír Szent tisztelték meg. „Nagy vezérnek”, illetve „szintén kiváló vezérnek” nevezik az elhunyt elnök fiát. Mindez arra utal, hogy Kim Dzsong II teljhatalmat élvez. Varga Mihály a Fidesz alelnöke A Fiatal Demokraták Szövet­ségének hét végi kongresszusán nem csak új elnököt, hanem nyolc alelnököt is választottak. Varga Mihály karcagi születésű politikus sorrendben a második legtöbb szavazatot kapta. Előtte Pokomi Zoltán „futott be”, őt követi Szájer József, Áder Já­nos, Kövér László, Wachsler Tamás, Illés Zoltán és Deutsch Tamás. Értesüléseink szerint a vá­lasztmányi elnöki posztra, melyről e hét végén döntenek, Varga Mihály a legesélyesebb. PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMt * PANORÁMt PANORÁMt * PANORÁMt * PANORÁMA A világ legfiatalabb gyémántja Megtalálták a világ legfiatalabb gyémántját, amelyen tanulmá­nyozni lehet, hogyan keletkeznek ezek a drágakövek a Föld burko­latában évmilliárdok során. A folyamat most is tart. A gyémántot az Indianai Egyetem geológiaprofesszora, Henry Meyer találta meg és az Edinburghi Egyetem professzorával, Peter Kinneyvel együtt vizsgálta jneg. Megállapították, hogy a drágakő 628 millió éves, sokkal fiatalabb, mint a 2,4 milliárd éves gyémán­tok, amelyeket korábban találtak.- Nagyon nagy jelentőséget tulajdonítunk e fiatal gyémánt meg­találásának. Segítségével bebizonyosodott, hogy a gyémántok hosszú geológiai időszakokban keletkeznek, nem pedig egyetlen geológiai esemény során - írták a tudósok a The Journal of Geology című szakfolyóirat júliusi számában. - A Föld burkolatában most is keletkeznek gyémántok - állapították meg. Meyer kialakított egy módszert, amellyel meg lehet állapítani a gyémánt korát. Ennek a módszernek az alapja a gyémántban található anyagok korának meghatározása. A most megtalált gyémántban cirkon található, amely részben urániumból keletkezik. Az uránium ólomra bomlik le. Az ólom izotópjainak mérésével Meyer és Kinny meghatároz­hatták a cirkon korát és ezáltal a gyémánt korát is. Mint a tudósok elmondták, a gyémántok mintegy 200 kilométer­rel a Föld felszíne alatt formálódnak. Ott a magas hőmérséklet és a nyomás a szénatomokat kristályosítja. Ezeket a kristályokat vulka­nikus tevékenység hozza a Föld felszínére. Felesége volt a tét Elvesztette a fogadást A pénzhiány mit sem csök­kenti a hazárdjátékok iránti kedvet Albániában. Pénz híján akadnak olyanok, akik a felesé­güket teszik fel tétként. A Koha Jone című lap szerint így tett egy ismeretlen nevű fogadó is, aki a nyári hőség és a labda- rúgó-vb hevében oly biztosra vette Argentína győzelmét Bul­gária ellen, hogy vesztése ese­tén asszonyát ajánlotta fel egyik ismerősének. Ä sors azonban másképp döntött: Bulgária győ­zött, és a feleség annak rendje s módja szerint el is tűnt a nyertes cimborával. A könnyelmű férj most a rendőrséggel keresteti asszonyát. Prágai örömlányok, riadó! A prágai örömlányok által legkedveltebb utca­sarokra látogatott vasárnap éjjel a cseh parlament védelmi és biztonsági bizottságának két tagja, Oldrich Kuzílek és Vladimír Suman. A két hon­atya persze nem szórakozott, hanem dolgozott: a cseh rendőrség és a prágai városi rendőrség nagy­szabású közös razziáján vett részt. A főcsapás iránya a belváros szívében található Perlova utca volt, amely a prostitúció-szakértők szerint a legolcsóbb „húspiacnak” tekinthető a cseh fővárosban. Ennek folytán leginkább a vé­kony pénztárcájú helybéli kuncsaftokat vonzza, annak ellenére, hogy a turisták által is nagyon frekventált helyen ván. A Vencel tér alsó végében található Bata cipő­bolt alatt egy passzázs vezet át a Jungmann térre, s onnan nyílik a Perlova, amelynek túlsó végétől csak néhány méterre esik az U dvou kocek nevű, vagyis a Két macskához címzett patinás söröző. Itt csaptak volna le a rendőrök és a törvényhozók az éjszakai műszakra, ha lett volna olyan. Merthogy a CTK jelentése szemérmesen hall­gat arról, találtak-e akár egyetlen előállítható személyt is. Csupán annyit jegyzett meg a hír­ügynökség, hogy a Perlován „ezúttal viszonylag szerény volt a forgalom, ezzel szemben a közeli Vencel téren valósággal hemzsegtek a prostituál­tak”. Kuzílek honatya mindazonáltal „kedvezően értékelte a rendőrségi akciót”. A prágai városvezetés az utóbbi időben egyre erőteljesebben törekszik a prostitúció kiűzésére a városközpontból. Tény, hogy a híres-nevezetes Vencel tér és környéke ma már esténként túlontúl is benépesül örömlányokkal, futtatókkal, valuta­üzérekkel, zsebmetszőkkel. A tér „vonzáskörze­tének” lokáljaiban állítólag szórványosan megje­lentek a kábítószerkereskedők is. A legősibb mesterség űzésére - ahogy azt a fő­polgármesteri hivatalban, íróasztal mellett elkép­zelik - a Florenc autóbusz-pályaudvar és a Ma- sarykról elnevezett vasúti pályaudvar közötti sö­tét utca szolgálhatna. Kérdés azonban, hajlandóak-e önszántukból át­szokni oda a lányok. A vörös lámpás negyedhez „infrastrukturális létesítmények (bárok, kicsiny panziók)” - is szükségeltetnek, márpedig a szó­ban forgó utcában egyelőre mindennek semmi jele.

Next

/
Thumbnails
Contents