Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-04 / 130. szám
10 Szatirikus melléklet 1994. június 4., szombat Választások voltak ... Hát, ezt is befejeztük. Vége. Vége .. . Alighanem már mindenkinek elege van. Politikusnak és választónak. Pártapparátusi embernek és választási bizottsági tagnak. „Hivatalos személynek” és „nem hivatalosnak”. Sajtónak és olvasónak. Érdeklődőnek és közömbösnek. Győztesnek és vesztesnek. Mi több, „nagyon győztesnek” és „nagyon vesztesnek” egyaránt. A kampányolóknak a kampánytevékenységből, a nem kampányolóknak a kampányolókból. Vasárnap estére hullafáradt mindenki. A kampányolók a megfeszített kampánymunkától, a nem kampányolók a „megfeszített” kampánydumától. A választási ellenfelek megfeszítése elmaradt. Egyelőre .. . Van, aki életében először leissza magát. Olyan is van, aki éppen fordítva: életében először nem issza le magát. És olyan is, aki nem tér el a megszokástól: egyenletesen tartja a szintet... Ki örömében, ki bánatában. Ki egyszerűen csak azért, mert szomjas. Mint rendesen ... Ekkor már tudjuk az eredményt: egyesek nagyon nyertek. Mások nagyon veszítettek. Ok vannak többen . . . Megy a tévében a teljes eredménylista ismertetése. Pártszimbólumok, arcok, nevek. Hozzá szolid, halk zene. Aki amúgy is álmos, most biztosan elalszik. Kissé egyhangú. Mármint az eredmény? Nem, a zene. No, és az eredmény? Az nagyon egyhangú. Különösen a veszteseknek . .. Képek a nonstop tévéadásból, még korábbról. Mind a hat - még az „első kör” után állva maradt - párt országos stábközpontját kapcsolják. Az este folyamán többször is. Az arcok folyamatosan változnak. A győztesekén a mosoly egyre szélesebb, a vesztesekén egyre savanyúbb. De azért mindenütt mosoly van. Kivéve egy helyen. Az egyik párt központjában nincs mosoly. Egyáltalán semmi sincs (a mutatott üres székeken és asztalokon kívül). És senki sincs - az egyszem ri- portemőt leszámítva. Ő is tanácstalanul tárja szét a két kezét: meg volt róla győződve, hogy legalább a takarítónőt megkérdezheti a párt választási szerepléséről. De nem - ő sincs ott. Kétségtelen tény, hogy az európai stílusú politikai magatartás fontos ismérvei közé tartozik a pártvezetők visszafogott és disztingvált viselkedése a választások idején (meg úgy egyébként is). No de ennyire?! Ez azért talán mégis enyhe túlzás ... Később aztán mégis megjelenik az üres teremben a kampányfőnök. Előkerül az elnök is - nehogy a nézőnek véletlenül tömegiszonya támadjon - miután kiment a kampányfőnök. Az elnök előtte sajtótájékoztatót tartott. Két teljes percig... Hát, ilyen az élet. Nem egészen egy éve még biztos nyerők lettek volna ... Nyilatkozik a köztársasági elnök is. Ő is örül, hogy túl vagyunk rajta. Pedig rendben ment minden. A választók szavaztak (nagy számban), a technika működött (jól), a választási bizottságok dolgoztak (sokat), a politikusok pedig tudomásul vették az eredményt (örömmel vagy kevésbé örömmel). Okos riporteri kérdés: „Elnök Úr, mi a véleménye az országban kialakult hadiállapotról?” Az elnök válaszol (még a nyilvánvaló baromságokra is; mi mást tehetne szegény, ha egyszer úriember): Ennél nyugodtabb - szinte már jó hangulatú - választást még életében nem látott. És valóban. A kampány olykor tisztátalan volt, egyesek részéről mocskolódó is, de ettől még nem lett hadiállapot korábban sem. És a választások napjain? Ugyan már, kérem! És az ilyet még odaküldik kérdezni. Mutatják az első forduló „majdnem győzteseit” is. Figyelik a folyamatosan érkező eredményeket: feszült, majd egyre kevésbé feszült arcok. Kevés ... Pártelnöki nyilatkozat: kevés az esély a győztessel való koalícióra. Szól a miniszterelnök-jelölt is: dettó. Hát..., majd meglátjuk (ahogy maga a vak is mondta vala, anno). A vesztes kampánypártok központjai. A kameráknak szóló kényszermosolyok (vagy még az sem). A miniszterelnök azt nyilatkozza: őket ez nem lepte meg (némi rosszmájúsággal hozzátehetnénk: a választókat sem ...). Most majd ellenzékben kell helytállni. Nem lesz könnyű. Jobb híján a néhány egyéni győztes jelöltet mutatják. Igazuk van, ez se semmi! Pontosabban: valaminél több, mint a semmi... És hát, végül a győztesek. Nemzetközi sajtótájékoztató a pesti pártközpontban. A nagy tapssal fogadott pártelnök - nem jókedvében - fején vasabroncsokkal megtámasztott „glóriát” visel. Ugyanakkor feltűnik, hogy orra alól hiányzik az út menti óriásplakátokról már jól ismert Hitler-bajusz. Csak nem leborotváltatta?! A még sokak számára szokatlan megjelenés után, sokak számára még szokatlan bejelentést tesz: „Győztünk!” A bejelentést ováció, majd - feltehetőleg (ezt már nem látjuk) - az követi, ami a világ bármely országában, bármely választást nyert párt esetében valószínűleg kikerülhetetlen. Ezzel egy időben a megye- székhelyen, a győztes párt irodájában izgatott keresgélés veszi kezdetét. Eltűntek az itteni győzteseknek gratuláló faxok, amelyeket a pártelnök küldött. Gyors telefon Pestre, de nem lehet elérni senki „illetékest”: „Gyerekek, állítólag mindenki kinn ugrál a Köztársaság téren!” Mire megszólal egy „aggódó” hang: „Jézus Mária, és nem félnek tőle, hogy leszakad alattuk a pincebörtön?” ... ... És most már vége. Az ünneplésnek is, a szomorú tudomásulvétel okozta letargiának is. A választásnak is, a tévéközvetítésnek is. Mindenki hullafáradt, pedig ez volt „a dolgok könnyebbik része”. A neheze csak most jön. És nem csak a politikusoknak, a tévénézőknek is ... Sz. P.- Nem azért, de ha maga a párt erős embere, akkor milyenek lehetnek a többiek?!-... szóval ez az a nagyszerű könyvgyűjtemény, amit a bácsikád mindig emlegetett, hogy egyszer majd te öröklőd? Most már politológathatjuk Együtt, Izabellával I A NAGY TALÁLKOZÁS. I - Mikor abban a tv-ri- portban leállatoztalak, | határozottan emlék- ■ szem, én akkor ott egy | ilyen aranyos mogyo- róspellére gondoltam. Mutatós választási plakát - természetes, hiszen kampány volt még nemrég dominálnak rajta a nemzeti színek. Ez is természetes, hiszen magát nemzeti elkötelezettségűnek valló párt (volt párt?) készítette és ragasztotta fel az utcákon ezt a plakátot. A középpontban egy nőalakot láthatunk. Nem valami elvont, stilizált, absztrakt alakot, láthatóan élő személy „szolgált modellül” a plakátkészítők számára. Fekete hajú asszony parlamenti padsorok között megismert arca néz velünk szembe, nem más ő, mint a plakátot készítő párt elnök asszonya, személyesen. Sajátos módon szembe csak az arc néz (igaz, kevéssé nyíltan, még kevésbé egyenesen), teste már félig-meddig elfordult, s e testhelyzet arra utal, hogy Izabella (talán megengedi, hogy csak így, kedves közvetlenséggel, keresztnevén említsem, hiszen így szerepel a plakáton is) az őt szemlélőtől eltávolodni készül. Ám pillantása és fejmozdulata a plakát nézőjét hívogató, erre utal a felirat is: „Együtt, Izabellával!” A távozást sejtető testbeszéd talán a jövő - innen nézve már múlt -, azaz a választási csúfos kudarc előérzetét fejezi ki. A választók nem akartak Izabellával, menni. Szinte senki sem. Ennyire kevés szavazatot egyetlen párt sem kapott és egyéni képviselőjelöltből sem lehet sok hasonló. Az egykori pedagógus - és most már egykori országgyűlési képviselő - olyan eszmék és olyan emberek képviseletét vállalta fel, amelyeknek és akiknek nincsen helyük a magyar parlamentben és a magyar közéletben sem. És Izabella most távozott a parlamentből, és őszintén remélem, hogy a közéletből is. Elmenni, együtt, Izabellával? Megköszöntem - mind a magyar társadalom, mind pedig a saját nevemben -, de nem. így hát most Izabella - jobb híján - egyedül ment el. . . Székely Politikai hirdetés: Az MDF-piacon tulipánhagyma nagy mennyiségben, jutányos áron eladó
