Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-04 / 130. szám
1994. június 4., szombat Szatirikus melléklet íi „Fentről” jött üzenet Szerelmetes utódaim! Most már tényleg tsináljatok valamit azzal a fránya tananyagai! Tessék - mint a többit - engem is rehabilitálni, vagy hogy az ördögbe is mondják ezt manapság tikegyelmetek. Ott van közietek az a sok fiskális, dolgozhatnának kicsinyég, ne csak az Országháza ablakait pókhálózzák. Mert azért most már itt az ideje, hogy fifti-fifti kiegyenezzetek velem is, mint ahogy azt későbbi Deák ecsém is tette volt az osztrákokkal, meg még később az a ti Emeszpétek azzal a ...tudom is én már milyen mártással, ...vagy szósszal. Ha néktek így jobban tetszik. Merthogy édes atyámfiai, nem csak én tettem meg mindazon tsúfSágokat, miket azon kései oskolázatlanok rólam terjesztettek azon oskolákban. Még hogy én röghöz kötöttem az jobbágyokat? Nézd már no! Baglyak mondják vala verébnek, hogy nagy a feje! - szoktuk volt említeni az ilyesmire. Hát uramötséim, ti meg mit csináltatok? Úgy felemeltétek annak a benzinnek vagy mi a kénköves bűz- keltő lének is az árát, hogy nemcsak az jobbágy, de még az úr sem nagyon tud országhosszat jönni-menni azótátul óta. Csak azt ne mondjátok, hogy nálatok nincsenek jobbágyok! Ne okítsatok én gém szerelmetes barátim, tudom én azt, hogy anno dacumál a Lajosék - (egy fittyfenét a Tzinege! ...A Kossuth!) -felszabadították őket. Na, de mára hol földjük? Egyébként azt is tudom ám, hogy tekintetes uraimétoknál már megint tsak úgy adják-veszik az jobbágyokat! Szenilis ám az ángyotok térde, etsém! Ezzel a két fülemmel hallám vala tegnap egy nemrég érkezett alattvalótoktól, hogy azok a fóbérlő néven nevezett oligarchák kemény húszezer forintokat is elkérnek manpság egy-egy jobb ágyért! Istenuttse szépen vagyunk, mondhatom. hallom, most valami privatizációs alapon rekvirálnak nálatok az Nyugattal öszvemelegedett kommenisták. Az, az öcsém, a dogozó népfijai! ...Ezek - ha még nem tudnátok - azért szerették a Szapolyai fiút, mert azt hívék, hogy közülük való lészen. Úgy olvasták ugyanis a nevét, hogy: Szipolyai! Rólunk meg még ma is csak azt okítják az magiszterek, hogy megégettük azon egy szem Dózsát. Ti meg folyvást úgy emelgetitek ama távfűtésnek árát, hogy tízmillió jobbágyot fogtok megfagyasztani. Azt is szemünkre vetettétek, hogy sok paraszokat húzattunk karóba. No, nálatok se kettő-három lett tsőbehúzva azzal, hogy majd jussa lesz a földből. Adnék én az ilyen felelőtlenül ígérgető jurátosoknak! Csak gyüjjön fel majd valamelikiik! Adok én akkora huszonötöt az iilepére, hogy még az feltámadáskor is megfogja emlegetni! Itt aztán jajgathat, ahogy csak a torgyán kifér! Na, adta-teremtette! Ezéket izeni néktek Istenben boldogult bátyátok: Verböczy István ítélőmester Utóirat: - „Azt a fűzfán fügyülős barackját!’ Bodnár Gyula- Engem egy volt orosztanár ne faggasson! MAGYAR NYELVTAN. - Kovács, húz alá az alanyt, állítmányt! —] | Egy karrier története És mielőtt a felelés után rátérnénk az új anyag tárgyalására, öt perc reklám a Mattéitól... A Lenin úti Óvodából kikerülve, a Kállai Éva Úttörőcsapat ajánlólevelével lettem váltókezelő az Úttörővasútnál. Amikor a Szamuely Tibor Szakközépiskolában megtudták, hogy a „lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet” állomáson már az állomásfőnökségig vittem, szinte kötelező volt, hogy Agit-propos faliújságszerkesztő legyek a Kun Béla KISZ alapszervezetben. Ezután sikeresen felvételiztem a Marx Károly egyetemre, ahol megtanították velem, hogy a nagy halak megeszik a kis halakat. Summa summárum minősítéssel diplomáztam, de ekkor még nem voltam párttag, csak párttoló. Erre a lépésemre akkor került sor, amikor a volt Georg- hium Dej Hajógyár Steinmetz kapitány műhelyének Engels Frigyes szocialista brigádjának sztahanovistái, mint főkönyvelőjüket, bevettek maguk közé. 1989-ig ez így ment tovább, Szocialista brigádból szocialista brigádba bújkálva vészeltem át az átkos időszakot, úgy, hogy közben pártalapszervezetek közé ékelődve gyengítettem a kommunizmus kisértetének középeurópai pozícióit. Nem volt visszaút: A pártállami diktatúra egyre magasabb beosztásokba helyezett, ingó és ingatlanom egyre csak gyarapodott. A taposókerék csak előre forgott, görgetve magával engem is. Mire eljött Lakitelek én már annyira kiveresedtem ebben a taposásban, hogy eldöntöttem ideje „színtváltanom”: Már vállalatigazgatóként privatizáltam magamnak egy Kft-t, s most csupán az a gondom, hogy 500-as mercedesem stücnijében hogyan tudom kicserélni a düz- nit, mert nem lehet kapni. Nem baj, majd kicserélem. No nem a stücnit. Nem? Az egész Mercedest! - P - Néhány napos fagyit kérek... Talán ha egy kicsit rosszul leszek, foglalkoznak velem a szüleim. Helló, haver! Szolidaritási alapra gyűjtünk, érted ugye!?- Tudod, fiam, ha ragaszkodsz a politikai pályához, először is meg kell tanulnod széllel szemben... Ez a gyerek pontosan az apjára ütött... De mekkorákat!
