Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-03 / 129. szám
6 Az Új Néplap Tiszafüreden 1994. június 3., péntek Tiszafüreden 1984. január 10-én volt az az ünnepi tanácsülés, ahol a nagyközség városi rangot kapott. 1744-ben a település négy vásár rendezésére nyert jogot Mária Teréziától. Ennek apropóján a város jövő héten, június 9-én mezővárosi létének 250., várossá avatásának 10. évfordulóját együtt ünnepli. A tinédzser korba lépett város felnőttes gondjai Őszintén a kettős évforduló kapcsán Tiszafüred nagyközség, járási székhely Heves vármegyében, 10.600 lakossal. Áramfejlesztő, hengermalom, meszelő- és kefegyár, múzeum és könyvtár a községházán - írta az Új Idpk Lexikonja 1942-ben. Tiszafüred önálló tanácsi község, járási székhely 11.500 lakossal Szolnok megyében. Nagy tiszai öntözőtelep vízkivételi helye. Gépállomás, malom, tejüzem, téglagyár - írta az Új Magyar Lexikon 1962-ben. „És mit rögzíthetne egy lexikon 1984-ben?” - tette fel a kérdést Forró Tamás, a Magyar Rádió riportere 1984. január 10-én, amikor ünnepi tanácsülésen avatták várossá Tiszafüredet. „Tömören a következőt - hangzott a válasz Tiszafüred város 15 ezer lakosával 55 ezer lakosú vonzáskörzet politikai, gazdasági, kulturális és oktatási középpontja. Jelentős ipari üzemei a Hajó- és Darugyár, az Alumí- niumárugyár és a Gyógyszercsomagoló. A Tisza II. üdülőkörzetének a fővárosa”. Akkor, a Déli Krónika adásának idején javában tartott a városi tanács alakuló ülése. A széksorokban 64, addig nagyközségi, január 10-től városi tanácstag foglalt helyet, az elnökségben pedig Katona Imre, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára és Majoros Károly, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának az első titkára volt a díszvendég. Miután az Elnöki Tanács titkára méltatta az elmúlt 3 és fél évtized eseményeit és szólt a település történelmi jelentőségéről, átadta Rente Ferencnek, az ország 101. városa újdonsült tanácselnökének a várossá nyilvánításról szóló díszoklevelet. Rente Ferenc ma 16 település fejlesztési menedzsere és a hely önkormányzat képviselője. O így emlékezik vissza ezekre az eseményekre. A lakossággal folytatott őszinte párbeszéd a legfontosabb- Én 1969-től vettem részt Tiszafüred közigazgatási életében, voltam a községi tanács elnöke, járási tanácselnök, majd 1984-től egészen 90-ig a városi tanács elnöki funkcióit láttam el. Egy ember életében 21 aktív év nem múlik el nyomtalanul. Nagy élmény volt számomra a városavató ünnepség, mert úgy gondoltam, hogy ez egy kicsit az elmúlt időszak munkájának a megmérettetéséi is jelenti. Akkor nagyon komoly feltételei voltak annak, hogy a település kivívja a városi rangot. Inkább racionális, mint érzelmi szempontok domináltak abban, hogy melyik település lehet város. Tételesen le volt írva a foglalkoztatástól a vonzáskörzet nagyságán keresztül a szolgáltatások minőségéig, hogy mivel kell rendelkezni egy nagyközségnek. Mi akkor ennek megfeleltünk. Kicsit ugorva az időben, egy dolgot nagyon lényegesnek tartok: 1988-ban vagy ’89-ben egy megyei kiadvány, mely értékelte a térség városainak helyzetét, így fogalmazott: „Tiszafüred a megye legdinamikusabban fejlődő városa.” Lehet, hogy hangulati elemnek tűnik, amit most mondok, de mégis kiemelem, nem volt olyan létesítmény akkor, ami ne a lakosság közreműködésével valósult volna meg. Ez annyiból fontos, hogy a lakosság jogosan érezhette magáénak a városi rangot, hiszen a saját munkáját, saját pénzét is látta viszont az új bölcsődékben, az utak megépítésében. Egy település szempontjából ez rendkívül jelentős, mert a várospolitika - ma is vallom - csak akkor jó, ha nem csak a város vezetés^, hanem a lakosság is magáénak érzi annak eredményeit. Végezetül nem akarom minősíteni a tízéves évforduló eredményeit vagy netán problémáit, de mint jelenlegi képviselő, egyet hozzáfűzök: az értelmi és érzelmi azonosulás a lakossággal a legfontosabb. Ma, amikor az anyagi eszközök beszűküléséről beszélünk, sokszor felvetődik intézmények bezárásának kérdése, nincs más kiút, fogalmazhatok úgy is, hogy menekülési lehetőség, mint a településen élő emberekkel folytatott őszinte párbeszéd. * * * E sorok írójaként 29. éve vallhatom magam tiszafüredinek, ezért emlékezek természetesen erre az időszakra is. Jeles időszakra, teszem hozzá rögtön, mert amikor a városi könyvtár kortörténeti dokumentumát lapozgattam, kicsit meglepődtem. Ennek az oka, hogy az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján - bár számítottam rá - „mellbevágott” a korabeli híradások hurráoptimizmusa. Mi minden történt ebben a városban az elmúlt évtizedben? - motyogok magamban, amikor - szintén a könyvtár dolgozóinak jóvoltából - az eseménynaptárt lapozgatom. 1984. január 11-én még a Daily News is tudósított az írásos emlékekben először 1334-ben felbukkanó kis halászfalu történeti fejlődéséről, melynek eredményeként 1984-ben város lehetett a tisza- parti település. A többi hazai híradás - szinte nem is volt olyan sajtótorgánum, mely rö- viden-hosszabban ne szólt volna az akkor valóban jelentős eseményről - szinte egy kaptafára építkezett, nem félek kimondani, odaadó ügybuzgalommal rakta le a kor „kötelező” hurráoptimizmusára építkező, biztató jövő alapjait. Még akkor is igaz ez, ha hozzáteszem: ezekben az írásokban közölt megállapítások és adatok akkor tükrözték a tényeket. íme néhány példa: „Tiszafüred mindent megtett azért, hogy méltó legyen erre a címre. Az egykori agrárvidék jelentős ipari üzemeiben ma már a foglalkoztatottak 35 százaléka talál megélhetést. 1970 óta több mint 1200 lakás készült el. Minden utcában közművesített ivóvízvezeték van, a burkolt utak aránya eléri a 60 százalékot. Bölcsődék, óvodák, üzletek és orvosi rendelők épültek.” „Fontos szerepe van a városnak a Tisza II. vízlépcső üdülőkörzetében, annak koncentrált továbbfejlesztésében. Már az idén birtokba vehetik a fiatalok a vízparti ifjúsági kirándulócentrumot, s megoldják a termálfürdő még szélesebb körű gyógyászati hasznosítását is. A város idegenforgalmi és üdülőközponti szerepkörének megfelelően fejlesztik a kereskedelmi és vendéglátó-ipari hálózatot, növelik a szállodai férőhelyek számát.” Több újság még jobban megerősítette, talán épp a fentiekre alapozottan, a Déli Krónikából idézett mondatot, és a méltóság- teljes rangot szinte kötelező erejűvé deklarálta: „Tiszafüred lett a Tisza II. fővárosa”, és többnyire így folytatódott a „hájjal kenegetés”. „Ahová az iparral együtt pénz is érkezett, s ez tette lehetővé a település városiasodását”. Idézték még, hogy erre a fejlődésre az a legjellemzőbb, hogy míg 1970-ben a lakosság 40 százaléka a mezőgazdaságból élt, 1984-re ez az arány 20 százalékra csökkent. A munkaképes lakoság csaknem fele ipari munkás. Ez az adat a korábbi 35 százalékkal szemben már figyelembe vette a tejüzemet, a háziipart, a KTSZ-t és a termelőszövetkezet melléküzemágait is. Mi tagadás, az is kövér betűkkel volt szedve, hogy a lakosság fele az elmúlt tíz évben új lakásba költözött. Épült tehát a „szaratovos”, jobb esetben csillagos lehelfridzside- res, fakalyibás hétvégi telkes, trabantos szocializmus Tiszafüreden is. Túlórával, gmk-val, kukoricakapálással gyarapodott „Kelet-Európa Svájcának” egyik Szolnok megyei kantonja, úgy istenigazából fürediesen, úgy istenigazából agrárföldből kinőtt vasmunkásosan. Azóta azonban újabb tíz év telt el, és valóban sok víz lefolyt a Tiszán. A büszkén citált százalékok most is tartják magukat, csak éppen valahogy tótágast álltak. Az ipari üzemek jórésze bezárt, vagy kétségbeesetten küzd az elmúlás ellen, így a munkásság zöme ma munkanélküli. Ha az iparosítással együtt pénz jött ide, akkor most éppen ennek ellentettje érvényesül: „szegény ember vízzel főz”. Egyre többször jelenik meg írás arról, hogy ismét csak a földben bízhat a füredi. No meg az idegenforgalomban, ahol szintén nem a városalapítás korának hurráoptimizmusa a domináns. Valami van, de nem A 38 hektáros üdülőkörzet egy része. „Nem sikerült megoldani jól a hasznosítását” - mondta a polgármester A múlt században épült városháza szépen felújított épülete az igazi! - idézhetem Rajkint, a keleti blokk talán legkedveltebb humoristáját. Sokan vannak, akik próbálkoznak: vállalkozók lesznek, néha úgy, hogy maguk sem tudják, milyen útra léptek. Ők is megkérdezik, több füredivel együtt, nem csak én, vajon mi a nehezebb: kivívni a városi rangot vagy megtartani azt! Mert egy jól prosperáló városhoz hozzátartoznak a citoyenek, az alkotó, gyarapító, jövőben gondolkodni tudó polgárok. „Ha hamarosan nem. történik itt változás, újra port kavarod Tiszafüred város szekere, vagy éppen kerekei elakadnak a tengelyig érő sárban” - említette ezzel kapcsolatosan egyik ismerősöm. Valahol igazat kell adnom ennek a véleménynek, mely szerint így vagy úgy meztelen lett az 1984-ban színpompás ruhába öltöztetett király, azaz Tiszafüred városa. Nem is beszélve a ruháit elvesztő fenség alattvalóiról. Az ezer főt szélnek eresztő hajógyárról, a máról holnapra kínkeservesen tengődő mezőgazdaságról, a gazzal benőtt, gyógykórháznak készülő épületről. A pénz hiányában félbemaradt lakásépítésekről, a szociális segélyre várók egyre hosszabb soráról... Visszatérve az utóbbira. Ők valóban mindennapos megélhetési gondokkal küszködnek. Egy szó, mint száz: a tíz évvel ezelőtt felvázolt fényes jövőre utalva: Tiszafüreden most csak álmodni tud a Tisza-part. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elmúlt tíz évben nem történt itt semmi, hiszen épült, szépült ez a város. Igyekezett eleget tenni ennek a városi ranggal együtt járó kihívásnak. Néha erején felül is. Erről Kovács Istvánt, a város polgármesterét kédeztem. Tudva azt, hogy ő és az általa irányított testület a legerőteljesebb törekvései ellenére sem tudott más eredményt felmutatni, mint azt, hogy 1994-re is működőképes a település. Ismerve a mai magyar gazdasági viszonyokat, ez sem csekély produktum. Lassan befejeződik a város történetének egyik legnagyobb beruházása, a gázprogram. Egyre több a portalanított út, kiépült a szennyvízhálózat, formálódik a belváros arculata. A részletesség igénye nélkül ezek a pozitív pólust erősítő elemek. Ám ott van a másik oldal is. A várossá válás folyamatában oly fontos szerepet játszó intézmények ma a túlélés lehetőségeit tartják szem előtt. Némelyiknek a léte is veszélybe került. „Nehéz most ünnepelni, de a város jövője biztosított”- Gyakorlatilag az elmúlt 10 esztendőből jó erős két év az én polgármesterségem alatt futott le. Előtte azonban tagja voltam a képviselő-testületnek. A legnagyobb áthúzódó beruházás a korábban elkezdett, kétezres telefonprogram volt, amelynek csaknem 90 százalékát ez az önkormányzat fejezte be. Annak idején nagy port vert fel az elődömnek az a nyilatkozata, amelyben közölte, hogy 130 millió forint a város adóssága. Most azt kell mondanom, hogy amikor mi átadjuk a hivatalt, még több lesz ettől is. Igaz, hogy ebben a rendkívül magas összegben - 450-470 millió körül prognosztizálható - benne van a város és településrészeinek teljes gázellátása. Röviden azt tudnám mondani az elmúlt időszakra, hogy a gondok forrása elsődlegesen abban jelentkezett, hogy az önkormányzatok, így a füredi is, kaptak ugyan egy vagyont, amivel szívesen foglalkoztak akkor a médiák is, de sem ők, sem az illetékesek nem vizsgálták már személyre hatóan azt, hogy lehet-e ezt a vagyont gazdaságosan, hatékonyan, netán nyereségesen működtetni. Tiszafüred város ezen tőkéje csak arra volt elég, hogy alapellátás szintjén megoldja intézményei működését, Ennek a feladatnak azonban eleget tettünk. Teljesen egyetértek azzal a megállapítással is, hogy az ipar megszűnésével, a mezőgazdaság hanyatlásával a városlakók jelentős része szinte kilátástalan helyzetbe került. Tudok az emberi problémákról, az eluralkodó depresszióról. Nem mentegetőzésképpen mondom, de ezen problémák gyakorlati megoldása terén a városnak meg volt kötve a keze. Költségvetési kondíciót nézve valóban vágyálomnak tűnt és tűnik, hogy munkahelyteremtő beruházásokon törje a fejét. Ám az önkormányzati törvény idevonatkozó előírásainak eleget tettünk. Fizettük a segélyt, erőforrásaink arányban igyekeztünk orvosolni a problémákat. Hibaként róhatom fel, hogy az örökölt, közel 38 hektár üdülőterületünket nem tudtuk megfelelően hasznosítani. Itt a hasznosítás alatt elsősorban az értékesítésre, a közös vállalat alapítására gondolok. Rendkívül nagy gondot okozott, hogy kormányzati szinten egyre több olyan törvényt, jogszabályt hoztak, ami bizonyos kötelezettségeket tartalmazott úgy, hogy nem biztosította az anyagi hátteret, arra való hivatkozással, hogy azt az önkormányzatnak kell kigazdálkodni. Ennek eredménye lett a sok takarékossági intézkedés, amit kénytelen-kelletlen meg kellett hoznunk. Ennek alapján mondom, hogy valóban nehéz most, a tízéves és a 250 éves évforduló kapcsán ünnepről beszélni, ünnepelni, de az feltétlenül eredmény, hogy a város jelene és jövője, ha csak az intrastruktu- rális oldalát nézem a dolognak, biztosított. Ezt tartom a legnagyobb eredménynek, ha a rendszerváltozás utáni időszakot nézem. És még egyszer hangsúlyozom, az önkormányzati törvényben ránk rótt feladatoknak eleget tettünk. Persze az igazi megoldást az jelentené, ha csökkennek a városban a foglalkoztatási feszültségek. Ezért is bízom a várva-várt gazdasági fellendülésben. Ha ez bekövetkezik, akkor ez a város jó alapokra építkezhet, meglévő gondjai ellenére. * * * Zárásként még lapozgattam a könyvtári anyag lefűzött dokumentumait. Találtam is egy igazi csemegét, a Tv Hét műsorának szövegkönyvét. 1984. január 15-én egy parasztbácsit szólaltattak meg. Ő így értékelte az ünnepi eseményt: „Hát azt nem tudom megmondani, hogy mitül város a város. Attól város, hogy megvagyunk már. Úgy mink városiak vagyunk most már, nem falusiak vagyunk. Oszt mindjárt más” - „Miért, ugyanaz maradt az utca is, a ház is” - kérdezte erre a riporter. Valóban, mi is változott akkor? Kérdezem én is. Füred kapott egy esélyt - gondolom -, amivel akárhogy is nézem, jól gazdálkodott. Hisz annyi minden történt itt a Tisza-partján. Jó és rossz egyaránt. A jó, amit lát az idelátogató, mert neki az új valóban új és szép. A rossz talán az, hogy most jóval nehezebb a füredi lét. Ám ennek ellenére meg kell ünnepelni a várossá avatás tízéves évfordulóját. Abban is bízom, hogy még centenáriumi ünnepség is lesz itt. A füredi ember hite erre a biztosíték, hiszen a város közel hatszázhatvan éves történetében alig volt nyugodt időszak. Talán csak egy évszázad, de a fürediek minden nehézség ellenére ragaszkodtak ehhez a földhöz. Halásztak, fizették a kilencedet, a hetedet, ingyen kubikoltak azért, hogy legyen vasútjuk, a századfordulón iparosítottak, példamutató ügybuzgalommal hoztak létre bankokat, intézményeket, negyvenöt után újra építettek, ’56-ban is szántottak, vetettek. És most is vállalkoznának! Csak egy kicsit nagyobb mozgástérre vágynak. Élettérre, mert gondjaival, bajaival együtt szeretik ezt a várost. Az oldalt írta: Percze Miklós Fotó: Korényi Éva Formálódik a belváros új arculata. Lassan befejeződik a Piac téri építkezés
