Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-16 / 140. szám

1994. június 16., csütörtök Hazai tükör 5 Száznál többen szívták mellre a tüdőkor ház ügyét A piramis tetején nem a beteg, a pénz trónol Egy gyakorló pedagógus meditációi Ellenérzés, rossz közérzet, csalódottság Levelet kaptunk a szolnoki tüdőkórházból, 92 aláírással: „A Nép­szavában május 25-én megjelent cikk az utolsó szóig igaz. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Kérjük, segítsen. Félünk, a nevünket tartsa titokban. Ezúton csatlakozunk 150 társunkhoz, akik elküldték a Népszavának a levelet.” És aláírások, aláírások... Dr. Böjthe Lajosnak, a me­gyei kórház orvos-igazgatójának Tisztelt Munkatársaim! kezdetű tíz-egynéhány soros levele is ki- pottyan a borítékból, ami össze van montírozva a Népszava-cik- kel, s amiben Böjthe úr reagál a személyiségi jogok oltalmát kérő - emiatt ismeretlenségben maradt - levélíróknak: „Kény­telen vagyok általánosságban megköszönni mindenkinek, aki az észrevételeket összefoglalta, hogy ilyen buzgalommal törek­szenek jobbítani a tüdőkórház és a tüdőbeteg-ellátás körülményeit Szolnokon. Sajnálom, hogy a májusban megtartott fórumon senki nem tanúsított érdeklődést ezen kérdések iránt." A fénymásolt levél köröztetve volt, különböző helyeken került kifüggesztésre a tüdőkórházban. Mit tartalmaz a 150, most pedig 92 aláírással, Miért? címmel a Népszavának, majd lapunknak elküldött levél? íme, részletek belőle: Miért hagyják szétverni a még mindig működő szolnoki tüdő- kórházat? Holott belátható időn belül a tbc-s betegek száma nem csökkenni, sajnos inkább emel­kedni fog. A tüdőkórházban most folyó felújítások révén, az első srangot 1993 márciusában ad­ták át, ebben a földszinten a la­bor volt. Még az év őszén kezd­ték szétverni a több millióért fel­újított részleget, mert odaköltö­zik a tüdőgondozó. Az is egye­dülálló, hogy tüdőkórházba tüdőgondozó kerül, holott tüdő­kórházba 16 éven aluliak látoga­tóba sem mehetnek. Ezek után biztos, hogy a jól működő mell­kassebészeti osztályt kell szét­verni és újra átépíteni utógondo­zónak? A tüdősebészeti osztály ráadásul nemzetközi hírű lett. Szakmai szempontokból fölmerül a kérdés, helyes-e a tbc-s bete­gek áttelepítése az amúgy is zsú­folt Hetényi Kórház sebészeti osztályára és műtőibe? Lehet, dr. Böjthe főigazgató nem ol­vasta dr. Doktovits Béta, a Ma­gyar Orvosi Kamara főtitkárá­nak az álláspontját: „Az orvosi és gazdasági szemlélet ellentétes egymással és addig, amíg a pi­ramis tetején nem a beteg, ha­nem a pénz trónol, nyilvánvaló hogy a kiszolgáló helyett a ki­szolgáltatottság a jellemző." Ebben nem dr. Böjthe úr a hibás, "mert Ő először is orvos, hanem az előző gazdasági vezetés! Ilyen a mosoda ügye, ami ugye nem nagyon jött be! Viszont a felelős­ségre vonás valahogy késik. Két éve állnak a tüdőkórház udvarán működőképes mosógépek, mo­sodai eszközök, az idő pusztítja őket, miért nem adják el? ’93 nyarán bizonyos amerikaiaktól 2 milliárdot érő kórházi berende­zéseket a főigazgató úr nem vett át! Miskolc azonnal rácsapott! Nálunk a leépítés és az osztályok megszüntetése a megoldás? Vi­szont van egy üresen álló hon­védkórház, őrzése eddig 7 milli­óba került. Dolgozókkal beszélgetve az a vélemény, hogy marad a mamut­intézmény mindenáron. A me­gyei Hetényi Kórház többszáz milliós hiánya - ami sajnos na­gyon is közismert - mellett inté­zet- és ágyszámcsökkentéssel, egyes kórházi részlegeinek át- és összeköltöztetésével próbálko­zik olcsósítani működését. A je­len körülmények között az önálló tüdőkórház gondolata már fel sem merül a dolgozók körében, ám az olcsósításokat - amint ezt levelükben fejtegetik - koncepciótlanul pénzpazarló in­tézkedésekként tapasztalják kör­nyezetükben. Mindezen túlmenően legfő­képp a tüdőgyógyászszakma Szolnokon kivívott élvonalbeli, több évtizedes rangját látják porba hanyatlani. Féltik a szak­mát, az emberközpontú gyógyí­tás utolsó szolnoki bástyáját, ahol még van energiájuk ember­ként - nem csak betegként - is szóba állni néhány percre a be­utaltakkal a kórházi személy­zetnek. A szakmaféltő aggódást fedeztem fel többek hangjában azok között, akikkel beszéltem. Szinte lehetetlen nevükkel együtt nyilatkozó dolgozókat találni, hiszen az elbocsátástól való félelem elhallgattat, telefo­nokat titkosíttat. így történt, hogy száznál többen szívták mellre a tüdőkórház ügyét. Egyesek szerint az elindult fo­lyamat megfordíthatatlan, má­sok szerint még módosítható. „Feltrancsírozták, olyan lett, mint a franciasaláta” Dr. Büttner Károly mellkas­sebész 1955. április 1-jén egy hirdetés nyomán jött Szolnokra Nagykanizsáról. Ezt megelő­zően ’52-ben egy évig dolgozott már a Városmajor úti sebészto­vábbképző klinikán. A sebész adjunktus ’63-tól, amikor a vá­rosi egészségügyi osztályra ke­rült, ’71-ig a tüdőtumor-kivizs- gáló osztályon dolgozott máso­dállásban a tüdőkórházban. 1971-80 között ismét főállást- töltött be, utána az onkológiai gondozóban tevékenykedett egészen tavaly augusztusig. Felesége, dr. Dénes Lenke, aki ’63-tól munkatársa, ma is aktí­van dolgozik az általa megszer­vezett röntgenosztály - II. ra­diológia - vezetőjeként.- A tüdőkórház mostani kol­lektívája szinte egy emberként félti az intézet, a tüdőgyógyá­szat jövőjét. Mitől lett nemzet­közi hírű a szolnoki tüdősebé­szeti osztály? - kérdezem a szaktekintélyektől. Egyszerre mondják:- Nagyon jó gárda volt. Meg­szerveztük a diagnosztikai osz­tályt, a laboratóriumot, a rönt­gent. Elsődleges cél volt a gyó­gyítás, és ezzel párhuzamosan a tapasztalataink közlése. Első­ként publikáltuk 1200 tüdőrá­kos beteg sorsát öt éven át kö­vetve a felfedezéstől a halálig. Létrehoztuk a bronchológiai osztályt, az országban elsőként vezettük be a fiberscopos (szál­optikás) -bronchoszkópos vizsgálatokat a hörgőtükrözés­hez - egészíti ki az osztályve­zető főorvos asszony. Majd foly­tatja: a tévés szkópos készülé­ket is megvetettem, ami Ma­gyarországon máshol még nem volt. Megnőtt a kórház rangja ezáltal, és persze szakemberek is voltak, mint Simon Emil a bronchológián. Olyan eredmé­Büttner Károly: „Őrült nagy adminisztrációt szerveztek” nyékét publikáltunk Párizstól Rómán át Stockholmig, ame­lyek feltűnést keltettek. Ezért volt európai hírű a tüdőkórház.- Valóban szétverik napja­inkban a tüdőkórházat? Büttner Károly: - ’80-ban in­dult el a nagy központi kórház kialakítása. A megyei kórház, amely akkor is szegény volt már, először a rendelőintézetet kebelezte be. Tőlünk is elvettek mindent - szúrja közbe a fe­lesége -, a raktárakat, a készle­tünket, azóta is annak a marad­ványával dolgozunk. Tizennégy éve emlegetik, hogy ez a kórház elfekvő lesz. Lassan beigazoló­dik. Őrült nagy adminisztrációt szerveztek - folytatja a főorvos. Kérem szépen, Svájcban egy 450 ágyas kisvárosi kórházban összesen három adminisztrátor van, akik naprakészen mindent megcsinálnak. Az orvos-igaz­gató állást már régen be kellett volna szüntetni. Olyan kórház­menedzser kellene, akinek egészségügyi áttekintése is van, de gazdasági ember. Már az 1906-os németországi kórház­szabályzat előírta, hogy a főor­vosi gárda dönt minden kérdés­ben. Az igazgató joga, hogy alá­írja a főorvosok döntését. Sír­nak a pénzhiány miatt. A tüdő­kórházban átépítették a labora­tóriumot sok millióért. Ahogy kész lett, lebontották, most megint mást építenek a helyére. Dénes Lenke:- Ez egységes tüdőkórház volt, ahol a kivizsgálástól a mű­tétig, az utóvizsgálatokig, min­den rendelkezésre állt. Röntgen, laboratórium, intenzív és sebé­szeti osztály mellkassebészeti műtővel. És hozzá három pul- mológiai, belgyógyászati osz­tály. Es minden egyéb. Teljesen veszélyeztetve van a tüdőgyó­gyászat komplexuma. Feltran­csírozták a kórházat, olyan lett mint a franciasaláta. (Folytatjuk) Kép és szöveg: Simon Cs. József Pedagógus vagyok egy jászsági kis község általános iskolájában. Tollat ragadva, nem a saját sérelmeimet fo­galmazom meg. Országos ki­tekintést nyújtva, a közalkal­mazotti törvény ellentmondá­sairól és aránytalanságairól szeretnék szólni, amelyek szembeállították az intéz­ményvezetőket az önkor­mányzatokkal, megosztották a tantestületeket, és feszültsé­get okoztak sok helyütt nevelő és nevelő között. Értük szólok, azokért a 40 éve tanító tanárokért, akik egye­temi végzettséggel, magas szín­vonalú munkáért, alacsonyabb bért kapnak, mint a képesítés nélkül kezdő, a főiskolai két szakot egymás után levelezőn végző, 10 éves munkaviszony­nyal rendelkező kollégájuk. S szólok azokért a nevelő­kért, akik 52 évesen, 30 évi szolgálat után, a nyugdíjazásuk előtt kénytelenek beülni az isko­lapadba, hogy megszerezzék 2. diplomájukat, biztosítani az emberhez méltó nyugdíjas éve­ket. Azokért a pedagógusokért emelek szót, akik főállásban csak azzal szeretnének foglal­kozni, amit vállaltak: gyerme­keink nevelésével, oktatásával. A közalkalmazotti törvénytől és az ehhez kapcsolódó bértáb­lától joggal reméltük helyze­tünk javulását. Azt reméltük, hogy az állam garantálni fogja a pedagógusoknak a tisztességes polgári léthez elegendő bért, s ennek fedezete minden évben nevesítetten jelenik meg az ál­lami költségvetésben. Korai volt az öröm: nem ez történt. A valóságban elhamarkodott, át nem gondolt intézkedések követték egymást, s a hitegeté­sek és ígérgetések ellenére sem sikerült megközelíteni az értel­miségiek fizetésének átlagát. Ugyanakkor országosan igen sok pedagógus kiszorult az F kategóriából. Az új rendelkezé­sekkel visszaéltek a jogalkotók, a pedagógus sem jövedelmét, sem előmenetelét tekintve nem érezheti magát biztonságban. . A fizetések reálértéke csak úgy növekedne, ha az alapillet­mény a mindenkori minimál­bérrel megegyezne. Ennek elle­nére nem történt meg a közal­kalmazotti bértábla A 1-es fize­tési fokozatának, a szorzószám­nak a felemelése sem. Az F kategória körüli ellent­mondást nem tudták feloldani, így aztán nem csoda, hogy csaknem 10 000 pedagógus in­dított pert visszasorolása miatt. A végeredmény: a tárgyalások mindegyikén elsőfokon a taná­rok nyertek. Perek, sztrájkok? Kinek jó ez? Ez lenne a valódi megoldás? Nem hiszem. A nagy csinnadrattával beha­rangozott bérrendezés, amely a fizetések reálértékét csak kis­mértékben emelte, a társadalom egy részének ellenérzését vál­totta ki még így is. Gondot jelentett, hogy nem volt szinkronban a költségvetési és a közalkalmazotti törvény. Hiányzott a végrehajtáshoz szükséges állami fedezet, az anyagi garancia. A labdát az önkormányzatoknak dobták, azaz a terhek vállalását, ame­lyek a megnövekedett költsége­ket nem tudták kellően finanszí­rozni. A minőségi munka elis­merésére hiába tettek javaslatot az igazgatók, anyagi fedezet hi­ányában az önkormányzatok nem tudták azt teljesíteni. Jogos a kérdés: miért a tulaj­donos, a fenntartó helyzetétől függ munkánk megítélése? Iskolaveztésünk, igazgatónk megpróbálta maximálisan vé­deni és képviselni a nevelők és a gyermekek érdekeit, s igyeke­zett minden erejével kiharcolni azt - ésszerű érvekkel -, ami a pedagógust méltán megilleti. Nem volt könnyű helyzetben. Köszönet érte. Általános tapasztalat orszá­gosan, hogy a bértábla beveze­tésével a jól képzett, színvona­las munkát végzett nevelők jár­tak rosszabbul, hisz fizetésük nem maradt el sokkal a bértábla előírásaitól. (Pl. sokan végezték el az intenzív, diplomamegújító 1 éves tanfolyamot, melyre 800 Ft béremelést kaptak akkor, ez most elveszett.) Ugyanakkor jól jártak a gyengén teljesítő neve­lők, mert nekik jelentős növe­kedést eredményezett az új szisztéma bevezetése. Furcsa el­lentmondás ez. Mindezek után feltehetjük a kérdést: vajon milyen érdekelt­ség élteti, táplálja ezután az önálló, önmagát megújítani akaró, az önképzés és tovább­képzés iránt nyitott, minőségi munkát magas színvonalon végző kreatív tanártípust?! Nem jó az, hogy sok, plusz­munkát vállaló, kiváló munkát végző nevelő lelkesedése alábbhagyott. Mivel a minőségi munkát anyagiak hiányában nem ismerik el, ezért az iskolá­ban csak a kötelező munkát végzik, azt. amiért fizetés jár. Sokan helyette másodállásban marketingmunkát végeznek, nyelvszakosként tolmácsolnak, vagy éppenséggel hagymát ter­mesztenek. Mondván: az az ér­telmes munka, amit jól megfi­zetnek. Nem hiszem, hogy ez lenne a követendő példa. S ki­nek jó ez? A gyermekeknek, az oktatásügynek semmiképpen. A közoktatási törvény fele­más végrehajtásának s az aránytalanságoknak következ­ménye: rossz közérzet, csaló­dottság, egy hitevesztett peda­gógustársadalom. Meddig lehet még húzni az öröklött hittel? - teszik fel sokan a kérdést. A közalkalmazotti törvény végrehajtási rendeletének mó­dosítása az új, megalakulandó kormányra vár. Hiányoltuk a pártok programjában az oktatás fejlesztésére, finanszírozására vonatkozó elképzeléseket. Ez alkalommal szeretnénk, ha újabb „kalandba” nem vin­nék az oktatásügyet. Legyen végre állami feladat az oktatás magas szintű megteremtése és támogatása. Az lenne a jó gya­korlat, ha a kormány minden, a közoktatásban foglalt, munka- vállalót érintő kérdésben tár­gyalna a szakszervezetekkel. Ne kelljen közelharcot vívni az intézményvezetőknek a fenntar­tókkal, amikor egyeztetik a bé­reket. Az iskolák igazgatói kap­ják meg azt a jogot, hogy el­döntsék, X.-nek vagy Y.-nak jár-e az F kategória. Jó lenne, ha a fenntartó az intézmény költ­ségvetését hagyná jóvá, és nem a bért, nem a besorolást. (A költségvetést, ami dologi is.) Szeretnénk (jó lenne), ha a módosított törvény jobban el­ismerné a minőségi munkát, ehhez anyagi fedezetet biztosí­tana, s megszüntetné az arányta­lanságokat, ellentmondásokat, így érdekeltek lennének a neve­lők a jobb, hatékonyabb mun­kában. Mi, akik munkánkat hivatás- tudattal végezzük, a csalódások ellenére sem fordítunk hátat a pedagóguspályának. Továbbra is felelősen végez­zük az ifjú nemzedék oktatását, nevelését. Nem az anyagi érde­keltség hajt bennünket, hanem a gyermekek szeretete, a szolgá­lat, a gyermekek ügyének szol­gálata. A minőségi, értelmiségi élethez szükséges az anyagi megbecsülés, s főként ahhoz, hogy minden időnket, energi­ánkat a gyermekekkel való fog­lalkozásnak szentelhessük. S azt szeretnénk: legyen újra „szellemi melegedőhely” a nevelői szoba, ahol régebben pezsgett az élet és mozgott a gondolat. Végül, ami a legfontosabb: legyen végre stabilitás, nyuga­lom az oktatásban is, hogy erőinket a legfontosabbra, a színvonalas oktató-nevelő munkára fordíthassuk. S hogy jól érezze magát ITT­HON, ebben a hazában gyer­mek, szülő és pedagógus egy­aránt. Törőcsik Jenőné Jászalsószentgyörgy Érettségi találkozó „A Jászságért” Alapítvány Pályázati eredményhirdetés A szolnoki Fiú Felsőkereske­delmi Iskola 1930-31-ben vég­zett növendékei június 4-én tar­tották 63 éves érettségi találko­zójukat a megyeszékhelyen, a Vén Diák étteremben. Ézen a hajdanán 45 tagot számláló kö­zösségből - sajnos ilyen az élet - már csak heten voltak jelen. Új faluközpont Velencén Új faluközpont kialakítását kezdték meg Velencén. A ve­lencei „kanyarban”, a település minden pontjáról megközelít­hető természetes centrumban első lépésként 22 egységből álló üzletsort létesítenek. Néhányat már megnyitottak, s a nyár vé­géig valamennyit birtokukba vehetik a velenceiek, illetve az üdülővendégek. A település- központ kialakítása második ütemében 25-30 vendégnek he­lyet adó szállodát, bevásárló- központot, piacot, pénzintéze­tet, biztosítófiókot, rendőrőrsöt, mentőállomást és tűzoltóállo­mást építenek. A terveket - vál­lalkozásként - az önkormányzat segítségével valósítják meg. Rendbe hozzák, korszerűsítik a jövendő településközponthoz kapcsolódó, úgynevezett régi strandot is. (MTI) „A Jászságért” Alapítvány legutóbbi pályázatára beérke­zett 32 pályaművet a kurató­rium elbírálta. 481 500 forint ér­tékű támogatásban részesítette a következő 8 pályázatot: Bedekovich Lőrinc Népfő­iskolái Társaság, Jászfény- szaru, számítógépes és nyelvi tanfolyamok, mezőgazdasági vállalkozói kurzus szervezésé­hez 80 000; Vándorfy János Honismereti Szakkör, Jász­apáti, helytörténeti találkozó szervezéséhez 27 500; Székely Mihály Kórus, Jászberény, formaruha készíttetéséhez 50 000; Árokszállásiak Baráti Köre, Jászárokszállás, a II. vi­lágháború áldozatai névsorának emléktáblára vésetéséhez 100 000; a jászszentandrási Páva­kor részére a jászsági dalosta­lálkozó megszervezéséhez 40 000; Csete Balázs Honismere­tei Szakkör, Jászkisér, jubile­umi „Apáról fiúra” című ren­dezvény lebonyolításához 100 000; Hortiné dr. Bathó Edit néprajzos muzeológus, Jászbe­rény, „A méhészet szerepe a Jászság paraszti gazdálkodásá­ban” című tanulmány kiadásá­hoz 50 000; Molnár István nyugdíjas iskolaigazgató, Jász- szentandrás részére ösztöndíj­ként a jászságban végzendő néprajzi gyűjtőmunkához 34 000 forint. , A kuratórium által alapított és harmadik alkalommal kiírt Jászságért díj kapcsán tíz sze­mélyre érkezett javaslat. A ku­ratórium döntése: az ez évi Jászságért díjat és a vele járó 75 000 forint elismerést Faragó Jánosné nyugdíjas tanárnak (Jászárokszállás) ítéli oda, élet­pályájának elismeréseként. Éaragó Jánosné fél évszáza­dos pedagógiai munkája során fáradhatatlanul gyűjtötte a népi hagyományokat. Színjátszó csoportjával, az általa szerve­zett honismereti szakkörrel or­szágos sikereket aratott, s ezzel hozzájárult a Felső-Jászság nép­rajzi értékeinek megőrzéséhez és ápolásához. Néprajzi, hely- történeti dolgozatai forrás érté­kűek, s ösztönzést adtak töb­beknek, hogy felnőtt vagy ifjú­sági kategóriákban sikeres pá­lyaműveket nyújtsanak be or­szágos pályázatokon. Munka­szeretete, kitartása tiszteletre méltó és példamutató A kuratórium úgy határozott, hogy a jászsági középiskolák­ban alapított ösztöndíjait az 1993-94-es tanévtől egyenként nettó 15 000 forintra emeli, il­letve hogy ugyanezen tanintéze­tekben egy fő pedagógus ré­szére nettó 25 000 forint ösz- szegű ösztöndíjat alapít. „A Jászságért” Alapítvány kuratóriuma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents