Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-02 / 128. szám

1994. június 2., csütörtök Hazai tükör 3 Füstbe ment tervek Beszélgetés Nagy Gáborral, az Elektrosoft Rt. elnök-igazgatójával, az Elektrosoft SE exelnökével- Tavaly február 13-án a Víz­ügy SE közgyűlésén kimondot­tan jól el tudta adni elképzelé­seit a jövőre vonatkozóan, ezért indokolt lehet az első kérdésem: az elnök és az elnökség miért fordult sarkon egyetlen esz­tendő elmúltával?- Azt a koncepciót ma is he­lyesnek tartom, amit ott el­mondtam, azt hiszem, nem kel­lett eladnom azt a koncepciót, megvették ugyanis. Nem 1993. február 13-án kezdődtek az Elektrosoft SC és a Vízügyi SE elnökségének tárgyalásai, ha­nem 1992. november végén, ja­nuár végén tudtak rávenni en­gem, hosszú agitációval, hogy vállaljam el az egyesület társa­dalmi elnöki tisztét. A koncep­ció, amit azon a bizonyos köz­gyűlésen előadtam, ma is he­lyes. Az a koncepció ma nem valósítható meg...- Akkor megvalósíthatónak tűnt?- Akkor megvalósíthatónak tűnt egy, másfél, egy-két éven belül.- A jegyzőkönyvek szerint ön kijelentette: bejegyzés alatt áll a Szolnok SC Kft. a cégbíróságon - közbevetem, a mai napig nincs nyilvántartásban -, ide kell át­vinni az úgynevezett profi spor­tot, melyre jelen pillanatban a vízilabda érett meg. Ez a kft. a Szolnok XXI. Klub támogatását élvezve kimondottan üzleti ala­pon működne. Akkor, ott a vízi­labda neveztetett meg, és termé­szetesen a labdarúgás is, sőt azt is hozzátette, rövidesen 5-6 szakosztályra kell emelni a kft. ilyen irányú szakosztályi lét­számát. Ehelyett most van kettő.- így van.- Azt követően elmondta, a sportiskola átszervezése is in­dokolt lenne, pontosabban a sportiskolát az élsportra neve­lésre kellene átállítani, ellen­kező esetben, ha ez mégsem jön össze - jelentette ki Ön -, akkor az Elektrosoft sportiskola bein­dítása sem kizárt.-így van. Még egy dolgot ak­kor kijelentettem, név szerint megnevezve Szolnok város al- polgármestemőjét, Lengyel Györgyit, hogy a városi önkor­mányzat határozatával egy sportiskolát hoznak létre, több egyesület, így magam sem értek egyet, de közös álláspontról ki­indulva, a sportiskola és az egyesület között, aminek elnöke leszek, szerződést köthetünk. A Szolnok SC KFt. terve alapító szerződése készen áll, nem vé­letlen, hogy a jelenleg lemondó elnökségben Ondrék András, Radványi András lemondott. Nem véletlen, Radványi András nem túl régen a MÁV MTE közgyűlése után nyilatkozott úgy, amihez hasonlókat most én is, hogy a városnak el kell dön­tenie, a város vezetésének, nem a polgármesterre, nem szemé­lyekre gondolok, hanem a testü­letre, hogy kell-e profi NB Il-es csapat a városnak. A vízilabdá­val kapcsolatban elhangzott, hogy a vidék legjobb csapata. Ugyanis a profi klub megalapí­tásához két dolog minimum hi­ányzik. Hiányzik egy sporttör­vény, ami nem született meg ta­valy annak ellenére, hogy szinte biztosra ígérték, várta min­denki, és hiányzik Szolnok vá­ros költségvetéséből a megfe­lelő támogatás, Szolnok város részvétele. Ezek a klubok nyu­gaton sem úgy működnek, hogy a saját pénzüket adó emberek fenntartják. Nincs sporttörvény, egyesületi formában maradt az Elektrosoft SE-nél több mint 180 egyesületi tag, magyarul a régi törvények alapján műkö­dik. Az egyesületnél jelenleg két szakosztály van. Az első lé­pések megtörténtek annak érde­kében, hogy a szervezet igye­kezzen felvenni azt a bizonyos profi formát, megtörtént a szer­ződéskötés az iskola és az egye­sület között, amit Lengyel Györgyivel együtt példa érté­kűnek neveztünk. A szakosztá­lyok megmaradtak, gondolok itt a kajak-kenura, illetve mind­azok a szervezeti formák, hogy a az Elektrosoft SE-nél meg­nézi, akkor két szakosztállyal, a vízilabdával és az evezéssel va­lamiféle profi szervezet kialaku­lása felfedezhető. Megszűntek a szakosztály-vezetőségek.- Nagy úr, nekem az a prob­lémám, hogy az ígéretek nem váltak valóra.- Tőlünk független okok mi­att.- Értem... A vízilabdát, hogy úgymondjam az elmúlt évhez képest némi előrelépés jellemzi, a csapat a nyolcadik helyről előrejött az ötödikre. Am a játé­kosok nem tudják, hogy a követ­kező szezonra mi lesz velük. Ón ’93 februárjában a Nemzeti Sportban azt nyilatkozta, hogy szeretné az unokáit a vízi­labda-mérkőzésekre hordani, és az sem kizárt, hogy Szolnokon BEK-mérkőzés is lesz. Az elmúlt esztendőben a Magyar Kupa-döntőbe kerülés volt a cél, az idén a bajnokság meg­nyerése.- Ezt ki fogalmazta meg?- Ez itt található a Nemzeti Sportban. Csak ön...- Hogy mit írt a Nemzeti Sport...? Az egyesület elnök­sége sajtónyilatkozatban egyér­telműen megfogalmazta, hogy a csapat a vezetőség által kitűzött célt teljesítette a rájátszásba való bekerüléssel.- Az előrelépés mértékét lehet a nyolcadik helyhez is viszonyí­tani. A teljesítmény nem képez­heti vita tárgyát. Mégis az a be­nyomásom, hogy egy évvel a vá­lasztások előtt - tudvalévő, hogy ön képviselőjelöltként in­dult a választásokon - kicsit „meg akarta fogni” a sportköz­véleményt. Ezt az érzésemet az is alátámasztja, hogy a válasz­tási eredmények ismeretében történt az elnökség lemondása, kézenfekvőek az összefüggések.- Az Elektrosoft Rt. tíz ma­gánszemély tulajdona. A tőke összetétele alapján én magával szemben azt tudom mondani, hogy otthonról másfél millió fo­rintot odaadtam a szolnoki vízi- labdasportnak... Ezek után a megközelítését sem értem en­nek a kérdésnek. Ha maga is odaadta magánszemélyként...- Én másra adtam...- ...akkor tudunk beszélgetni.- Akkor erre a kérdésre nem kíván válaszolni?- A kérdést nem tudom minő­síteni.- Úgy hallottam, hogy súlyos tartozásai vannak az Elektro- softnak, amit arra vezetek visz- sza, ezds oka lehet a történtek­nek, az önök távozásának.- A sportegyesületnél?- Igen. A kettőt nem lehet kü­lönválasztani.- Miért nem lehet különvá­lasztani?- A finanszírozás az alapve­tően függvénye a cég eredmé­nyességének. Miután az elnök­ség kivonult a vízilabdából, úgy vélem, ez szoros összefüggésben van gazdasági nehézségekkel.- Nincsenek összefüggésben, hadd bizonyítsam be, nem vo­nul ki az Elektrosoft Rt. a vízi­labdából.- Hárommillió forintért egy OB I-es csapatot megvásárolni, elég olcsó dolog.- Én nagyon bízom benne, mint az egyesület elnöke, hogy lesz Szolnokon olyan vállal­kozó, olyan magánvállalkozó, aki többet ajánl ezért. Felhatal­maztam az egyesületet, az Elektrosoft Rt. felhatalmazta, hogy azonnal felmondhatja a 3 milliós szerződést, ha jobbat ta­lál Szolnok.- Ha jól értem, az Elektrosoft Rt. vezérkara hatalmazta fel sa­ját egyesületét házon belül?- Az Elektrosoft Rt. nem kí­vánja felmondani a szerződést, de ha a klub vezetése jobb szer­ződést tud kötni, felmondhatja. Nem tudom, van-e miről vitat­kozni.- Nem vitatkozni akartam, csak kérdezem, hogy az Elekt­rosoft...- ...én meg most válaszoltam.- ...tartozásainak van-e köze ehhez?- Gondolom, hogy válaszol­tam: nincs. Két különböző do­log, hogy én az egyesület el­nöke voltam, az úgynevezett társadalmi elnöke, és hogy az Elektrosoft Rt. névhasználati szerződést kötött az egyesület­tel. Ha tud jobbat kötni az egye­sület, azonnal felmondhatja a szerződést, de az Elektrosoft Rt. nem kívánja felbontani.- Ön valójában tiszta lelkiis­merettel int búcsút a vízilabdá- soknak?- Úgy gondolom.- Mire alapozza ezt?- Az előbb elmondottakra. A hárommilliós támogatásról - amely több, mint Szolnok vá­rosé - szóló szerződést fenntar­totta az Elektrosoft Rt.- Mi lesz a BEK-győztes csa­pattal?- Ez az új elnökség dolga.- Ebben kíván ön szerepet vállalni?- Még nem döntöttem el, ha felkérnek új jelölésre, elnök nem kívánok lenni, nem vagyok jó erre. Az elnöknek, azt gondo­lom, többet kell foglalkozni a csapattal és az emberekkel. Ne­kem nem volt elég időm arra, hogy foglalkozzak a játékosok leikével.- Ön azt hangoztatta, a szak­mai koncepcióba nem kíván be­leszólni, az legyen a szakembe­reknek a dolga. Most meg azt állítja, hogy nem tudott foglal­kozni a játékosok leikével.- A játékosok lelke meg a ví­zilabda, az két különböző do­log, ez egy másik beszélgetés témája lehet, hogy nem értünk egyet a dologban. A játékosok emberek elsősorban, és csak másodsorban játékosok.- Hánynak van egzisztenciája az Elektrosoftnál?- Tóth Csaba az Elektrosoft­nál dolgozik vezető beosztás­ban.- Nem titok az, hogy a Ver­seghy Nyomdát ön megvásá­rolta. Bár a hírek szerint még nem teljes mértékban van ki­egyenlítve a számlája. Mint tu­lajdonost kérdezem, hallani hí­reket a lapja körüli tulajdonvál­tásról. Van-e ennek alapja? A szerdai Népszabadság arról tá­jékoztat, hogy a Pesti Hírlap a jövő hétfőig tud újságot előállí­tani, mert elfogyott a pénze, és százmilliós tartozása van. A Jászkun Krónikának, minthogy ezen laptársára épül, lehetnek-e gondjai?- Az a válaszom, nem, sőt! Lesz meglepetés még Szolno­kon is az Elektrosoft részéről.- A sportügyeit ismerve, ne haragudjon meg érte, de fenn­tartással kell fogadnom, amit kinyilvánít. Nem valószínű, hogy ebből belátható időn belül sok minden megvalósul.- Mit gondol, volt nekem egyesületi elnökként ellendruk­kerem Szolnokon?- Tán szerencsésebb lenne azoktól megérdeklődni, akik nyíltan vállalják azt, hogy Nagy Gábor ellendrukkerei.- Nagyon bízom abban, hogy az ellendrukkerek bebizonyít­ják, hogyan kell vízilabdaspor­tot csinálni Szolnokon. Néder István KRESZ-módosítás - ’94. június 1. (2.) A személyszállítással kapcso­latban az alábbi változtatás tör­tént: A 46. paragrafus (3) bekez­dése helyébe a következő ren­delkezés lép: „(3) Személygép­kocsi első ülésén 150 centimé­ternél alacsonyabb - kivéve az üléshez beszerelt biztonsági gyermekülésben elhelyezett - gyermeket szállítani tilos. Mo­torkerékpár pótülésén csak a sa­ját biztonságára ügyelni képes, olyan személyt szabad szállítani, akinek a lába a lábtartókat eléri.” A hazai és nemzetközi tapasz­talatok egyaránt azt bizonyítják, hogy a biztonsági öv használata a baleseti kockázatot az első és hátsó üléseken egyforma mér­tékben csökkenti. Erre tekintettel a KRESZ 48. paragrafus (5) be­kezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) Olyan gép­kocsival, amelynek meghatáro­zott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gép­kocsival, amelyek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy biztonsági öve be van csatolva. Becsatolt biztonsági övvel köz­lekedőnek minősül a biztonsági gyermekülésben rögzített sze­mély is. Nem kell becsatolni a bizton­sági övét: a) ha a biztonsági öv haszná­lata a járművezetője vagy utasa számára egészségi okból hátrá­nyos, és erről orvosi igazolással rendelkezik, b) a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének, c) a taxi gépkocsivezetőjének, ha a taxi üzemmódban utast szál­lít, d) a 150 centiméternél alacso­nyabb személyek, kivéve, ha az ülőhelyhez két ponton rögzített biztonsági öv van felszerelve, e) a rendőrség és a tűzoltóság járműveiben meghatározott szolgálati feladat ellátása során, továbbá a mentőgépkocsik be­tegellátó terében utazóknak, f) a járművezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során az oktatónak, g) a lakott területen közlekedő gépkocsi látható ülésén utazó személynek.” Az eddigi szabályozás bizo­nyos esetekben meghatározta a figyelmeztető jelzés (villogó sárga fény) használatának lehe­tőségeit. A módosítás elősegíti a közúton munkát végző járművek kellő időben történő észlelését és a figyelmeztető jelzést használó jármű zavartalan munkavégzé­sét. Az 50. paragrafus (11) bekez­dése helyébe a következő ren­delkezés lép: „(1) A jármű fi­gyelmeztető jelzést adó berende­zését működtetni a következő esetekben kell: a) az út vagy közmű építésére, fenntartására (javítására), illető­leg tisztítására szolgáló jármű­vön, továbbá a kommunális sze­mét szállítására szolgáló jármű­vön, ha az munkát végez, b) a megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet lényege­sen meghaladó járművön, menet közben, c) a megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet megha­ladó méretű járművet rendszere­sen kísérő járművön, menet köz­ben, d) elromlott jármű vontatását rendszeresen végző járművön, ha az járművet vontat, e) a közúton elromlott jármű hibaelhárítását réndszeresen végző járművön hibaelhárítás közben.” (Folytatjuk) Óz, a nagy varázsló Mezőtúron Gyerekektől, nem csak gyerekeknek Tegnap délelőtt Mezőtúron, a Petőfi úti színházteremben óvo­dás és általános iskolás gyere­kekből álló közönség előtt mu­tatta be az Újvárosi Általános Iskola 4. a és 4. b osztályos ta­nulóinak 25 fős „színészcsa­pata” az Óz, a nagy varázsló című színdarabot. A kétrészes, több mint másfél órás előadás ötletét az adta, hogy Berecz La- josné tanárnő felső tagozatosok előadásában az elmúlt évben már látta Berekfürdőn. Az iskola diákjai hozzászok­tak a „színpadi élethez”. A szö­vegekhez ők találták ki a dalla­mokat, ötleteikkel alakították, formálták az előadást. Például egy esős próbanapon jutott eszükbe az, hogy a boszorkány által egyik pillanatról a másikra elővarázsolandó erdő látványa kitűnően megoldható kinyitott esernyőkkel. A kellékeket, dísz­leteket, jelmezeket anyukák se­gítségével készítették. A főpró­bát óvodásoknak tartották, és az első előadást anyák napjára ter­vezték. Végül is pünkösd hétfő­jén felnőtt közönség előtt mutat­ták be. A tegnapi előadás volt az utolsó, de Berecz Lajosné a gyerekekkel együtt reméli, lesz folytatása. Annak ellenére, hogy ő nyugdíjba vonul,és a di­ákok ötödikesként új osztályfő­nökkel kezdik majd a tanévet. C. A. Egész nap zöld nap: program a tisztább környezetért és az egészségesebb életmódért Autósok helyett kerósok a Kossuth téren A Tisza Klub és egy tucat társszervezője fogja uralni - remélhetőleg gyalogosok, szó­rakozni vágyók és érdeklődők tömegével együtt - június 4-én, szombaton a szolnoki Kossuth teret, amelyet a vá­rosban ez eddig még szokat­lan környezetvédelmi „blo- kád”-nak fejet hajtva, reggel fél 10-től este 18 óráig lezár­nak mindennemű járműfor­galom elől. A Szolnoki Testedző és Sza­badidős Egyesület „Tiétek a tér!” elnevezéssel kerósok és gördeszkások bemutatóját, ügyességi versenyét rendezi meg 10 és 13.30 óra között több kategóriában. Az óvodások ve­télkedését követően a nagyob­bak BMX-, mountainbike- és gördeszka-vetélkedésben mér­hetik össze ügyességüket. Az első három helyezettek díjazás­ban részesülnek, nevezni a helyszínen lehet. Ä kitelepülő árusok jóvoltá­ból a téren kétkerekűeket és gu­ruló deszkákat is lehet vásá­rolni. Ugyanígy illeszkedik az egész napi zöld naphoz a bio­termékek bemutatója és vására - biobüfé -, a természetes anyagokból (fa, kerámia, virág, textil) készült termékek, kör­nyezet- és természetvédelmi ki­adványok, könyvek, valamint környezetvédő és -kímélő ter­mékféleségek árusítása. A JNSZ Megyei Természet- barát Szövetség „Szívjon időn­ként friss levegőt” örökzöld szlogennel délelőtti sétára hívja a gyalogolni szerető lokálpatrió­tákat. A tiszaligeti körgáton tel­jesített túra közben díjazásos szellemi vetélkedőt rendeznek, és beszélgetni lehet a városi fő­építésszel. Az e programot vá­lasztók 10 órakor indulnak a vá­rosháza kapujától, visszaérke­zés 13 órakor várható. A kerósok ügyességi verse­nyével párhuzamosan a Zöld Front 10.30 órától „Ahol jól éreznéd magad” mottóval asz­faltrajzversenyt rendez a gyere­keknek a téren, közben 11 órá­tól Dudás Zoltán gitározik és énekel. A Táncsics út-Kossuth L. utca torkolatában környezetkí­mélő Volán-buszt lehet megte­kinteni, míg az autósoknak az autóklub ingyenes fény­szóró-beállítást, CO-mérést vé­gez a Kossuth téri parkolóban. A rendezők ezzel is méltányolni kívánják a gépjárművezetők tü­relmét és megértését - amit ez­úton kémek - az egész napi belvárosi forgalmi rend megvál­tozásához. A téren egész nap ott lesznek az amerikai békeszolgálat tag­jai, akikkel az angol nyelv gya­korlása céljából lehet beszél­getni. Délután 14-18 óra között bo­nyolítják le - Szolnok belváro­sában első ízben - a háztömb körüli Cukorsüveg Kupa orszá­gos bajnokság kerékpárverse­nyét a Szapáry-Sóház-Tán- csics-Kossuth L. utca útvona­lon. Igazi kuriózumként 14.45 órától amatőröknek is indítanak futamot, amelyre a helyszínen lehet jelentkezni. A kerékpár- verseny depóhelyéül az Ofotért előtti parkoló lesz „feláldozva”. Egyéb délutáni programok: 15 órától a Zöld Front szervez vil­lámkérdésekből álló vetélkedőt a gyerekeknek, 16 órától pedig a Movie Center Kft. ingyenes filmvetítésre várja az érdeklő­dőket a Helyőrségi Művelődési Otthonba. Bemutatásra kerül a Gyöngyvirágtól lombhullásig című természetvédelmi játék­film és ezt követően néhány rö­vidfilm. * * * A gépjárművek forgalomel­terelésének útvonala, amit mel­lékelt rajzunkkal is szemlélte­tünk: Szapáry u.-Sóház u.-Tán- csics u., ill. Kellner u.; Ságvári u.-Ady E. u.-Pólya T. u., to­vábbá Debrecen felől engedé­lyezett a behajtás a Tisza A. útig, illetve a Szigligeti útig. A délutáni kerékpárosverseny ide­jére - végig rendőri irányítással - lezárásra kerülhet a Szapáry u.-Sóház u.-Táncsics u. útvo­nal is. Az autóbuszok útvonala a program ideje alatt a Szapáry út helyett a Petőfi u.-Konstantin u.-Mártírok út. A Kossuth La­jos úton közlekedő autóbuszok egész nap az Ady E. úton és a Pólya T. úton járnak, a Ságvári krt.-i szakasz igénybevételével. S.-Cs. J. i

Next

/
Thumbnails
Contents