Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-21 / 93. szám

1994. április 21., csütörtök Hazai tükör 3 Jó évet zárt az Él kér Hitel-visszafizetés öt helyett három év alatt Az 1990-ben alapított Élker Kft. jó évet tudhat maga mö­gött, ugyanis a három évvel ezelőtt felvett Start-hitelt öt helyett három év alatt ki tud­ják Fizetni. Többek között er­ről is döntött a napokban megtartott taggyűlés - mon­dotta lapunknak dr. Tóth András ügyvezető igazgató. A három éve tevékenykedő céget az akkori állami vállalat 617 dolgozója alapította, mely jelenleg 21 ABC-áruházat és egy diszkont áruházat üzemel­tet. A cég alapítása után a dol­gozók egy része az állami tulaj­dont a kft.-ből Start-hitellel vá­sárolta meg ötéves törlesztési határidővel. „A tulajdonosok taggyűlésén örömmel számolhattunk be ar­ról, hogy az 1993-as évet az el­telt időszak legeredményesebb éveként zártuk” - mondotta dr. Tóth András, ugyanis 25 millió forintos nyereséget realizáltak. Ez lehetőséget ad arra, hogy az öt évre felvett Start-hitelt három év után teljes egészében kifizes­sék. Az elmúlt év abból a szem­pontból is jelentős, hogy stabi­lizálódott a cég bolthálózata, csökkent a bérlemények száma, bár beruházási hitelt is kellett felvenni a tulajdonszerzéshez. Egyben a diszkont áruház alap­területe is megkétszereződött. A jól működő ösztönzési rendszer, továbbá a közvetlen beszerzés a fogyasztói árak vi­szonylagos lassabb növekedé­sét, valamint a cég nyereségé­nek növelését hozta. Ez tette le­hetővé, hogy a vállalatnál az át­lagkeresetek 1992-höz képest 25,4 százalékkal emelkedtek, ami 19 ezer forintos bruttó bért jelent. Egyébként a cég tavalyi 1,5 milliárdos árbevételét - vál­tozatlan áron 2-3 százalékos vo­lumencsökkenés mellett - 12 százalékos árbevétel-növek­ménnyel realizálta. A számok a vásárlók elége­dettségét mutatják, amit növelt az is, hogy tavaly összesen - központilag kezdeményezve - 53 akciós napot tartottak. A összforgalomból jelentősen ki­vette a részét az étkezési utal­ványok beváltása, aminek mennyisége fokozatosan nö­vekszik. Az 1994-es tervet is elfo­gadta a taggyűlés, melynek egyik komoly tennivalója a fel­vett beruházási hitel visszafize­tésének megteremtése a vásár­lók egyre magasabb színvona­lon törénő kiszolgálása mellett. Turisták figyelmébe: 800 dollár eladó Több valuta, több ajándék Mint az már közismert, ápri­lis elsejétől lényegesen megvál­toztak a lakosságot érintő devi­zajogszabályok. Részletes in­formációt dr. Pósfay Miklósáé­tól, a Magyar Nemzeti Bank fő­osztályvezetőjétől kértünk. 1. Mennyi valutát vásárolha­tunk? Április. 1-jélől naptári éven­ként a 14 éven felüliek 800, a 14 éven aluliak 300 USA-dollárt vagy ennek megfelelő más, konvertibilis fizetőeszközt vá­sárolhatnak, egyéni és szerve­zett turizmus céljára. Azok, akik április 1-jét megelőzően már váltottak ki valutát, 1994-ben a megvásárolt összeg és a 800, illetve a 300 USD kü­lönbözeiére jogosultak. A kivál­tott összegeket továbbra is elhe­lyezhetjük devizaszámlán, ugyanúgy, ahogyan a külföldről számunkra átutalt devizát is, ki­véve az üzleti tevékenységből származó devizabevételeket. 2. Lehet-e devizakártyánk? A devizaszámla-tulajdono­sok úgynevezett készpénzkí­mélő fizetőeszközökhöz - uta­zási csekkekhez, Euro-csek- kekhez, bankkártyákhoz (VISA, American Express stb.) - is hozzájuthatnak. Ezekkel külföldön lehet vásárolni, kü­lönféle szolgáltatásokat igénybe venni, és természetesen kész­pénzre is átválthatok. 3. Mennyi forinttal léphetjük át a határt? Május elsejétől lényegesen megváltozik a külföldiek által a magyar határon behozható, il­letve kivihető forint értékhatára. A korábbi rendelkezések legfel­jebb 1000 forint kivitelét enge­délyezték, május 1-jétől 10 000 forintra emelkedik ez az összeg. A belföldiek már jelenleg is 10 ezer forintot vihetnek át szemé­lyenként az országhatáron, de legfeljebb ezres címletekben. .... ,4..Mii változott, az ajándékki­vitelben? Mindennek megfelelően má­jus elsejétől változik a kivihető, illetve kiküldhető ajándéktár­gyak értékhatára is. Postán ezentúl 3 ezer forint helyett 10 ezer forint értékig küldhető kül­földre ajándék devizahatósági engedély nélkül. Az utasforga­lomban a belföldiek 100 ezer forintot, a külföldiek 20 ezer fo­rintot meg nem haladó értéket vihetnek magukkal külföldre az úti holmijukon felül. A korábbi értékhatár egységesen 3 ezer fo­rint volt. Az új értékhatárokon belül ezután - a korábban til­tottnak tekintett - bélyeg is ki­vihető vagy kiküldhető az or­szágból. 5. Változtak-e a vámszabá­lyok? Az új devizajogszabályokkal összefüggésben nem változtak azonban a vámszabályok. A Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnokságának illeté­kesei elmondták: a felnőttek személyenként 8 ezer, a 14 éven aluliak 2 ezer forint értékig hozhatnak be vámmentesen kül­földön vásárolt árut az or­szágba. Ferenczy Europress A szolnoki Tüzes Szolgáltató Ipari és Kereskedelmi Kft. a Téglagyári út 13. szám alatt üzemel. Tűzvédelmi felszerelések, kézi, hordozható, szállítható tűzoltó készü­lékek, tűzcsapok és szerelvények ellenőrzése, javítása és karbantartása a profiljuk. Havonta mintegy 800-1000 darab készülék javítását, karbantartását és töltését vég­zik el, elsősorban Szolnok, Bács és Hajdú megyében. -nzs­Aki belép a műterembe, azt egy mosolygós fényképész várja Az emberek kíváncsiak a gyökereikre Törökszentmiklós önkor­mányzata, művelődési köz­pontja és a helyi nagycsaládo­sok egyesülete országos és helyi családfafotó-pályázatot hirde­tett. A pályázaton részt vehet­nek mindazok, akik az ősök fo­tóiból „felállítják” a családfáju­kat. A pályázat egyik védnöke Wolcsánszkyné Cseh Zsuzsa fényképész, aki a főtéren lévő műteremben fogadja nap mint nap mosolyogva azokat, akik fotót készíttetnek magukról. A műterem, az iroda kelle­mes, barátságos. A falon fotók és virágok. Zsuzsával a pályá­zatról, a családfákról, a család­ról beszélgetünk. , - Ez a.pályázat mindenkép­pen kapcsolódik a munkámhoz, mert itt mi, a mindennapi mun­kánk során népszerűsítjük a csa­ládi fényképezkedést. Sajnos, mostanában mintha leszoktak volna róla az emberek. A kis­gyereket még csak elhozzák, az esküvőről is készül fotó, aztán vannak nagy szünetek.- Mostanában milyen fotó a menő?- Nagy sláger a régi fényké­pek lemásolása. Behozzák a régi fotót a dédnagymamáról, hogy másoljuk le, de ugyan­olyan legyen a kép, tehát barnás színű.- Nehéz ezt kivitelezni?- Nagyon egyszerű. Van egy trükk, és kész. Én egyébként imádom ezeket a barna színű fo­tókat. Ez a fotómásolás is azt mutatja, hogy az embereket ér­deklik a gyökereik. A régi fo­tókból csak egy-egy kép maradt a családokban, most lemásoltat­ják, hogy legyen belőle több is.- Hogy valaki hogy néz ki az életben — az egy dolog. Hogy hogy néz ki a fotón - az egy má­sik. Azt hiszem, nagyon sok mú­lik a fotóson.- Mindenki szeretne előnyö­sen mutatni a fényképen. És ez tulajdonképpen nem elérhetet­len. Sok függ a beállítástól, at­tól, hogy az ember ki tudja-e várni azt a pillanatot, amelyik előnyös. Fontos a megvilágítás, a környezet. Itt vannak például az esküvői képek. Azok mind olyanok, hogy a legelőnytele­nebb külsejű lány is mutatós lesz. Én évek óta bevezettem, hogy sminkelek mindenkit, ki­véve, ha igazolványképet készí­tünk. Egy kis smink jobban ki­hozza az ember vonásait a fo­tón. Még a férfiak sem tiltakoz­nak ellene. Ha a fotós „eltalálta” azt az embert a fényképen, akkor az utána ragaszkodik hozzá. Hozzá tér vissza, ha újból képet csinál­tat. A legfontosabb jó igazol­ványképet készíteni, hiszen so­kan akkor jönnek először.- A lé­nyeg: tudni kell mindenkinek meglátni a szebbik arcát, de úgy, hogy az az arc mégis ő le­gyen.- Amikor ide belép valaki, egy mosolygós fényképész várja. Fontos ez is?- Kevés idő alatt meg kell ta­lálni a hangot. Sokan, akik be­lépnek ide, szoronganak. Van, aki fél a fényképezkedéstől. Néhány perc, néhány mondat alatt fel kell oldani a feszültsé­get. Persze ehhez az is szüksé­ges, hogy akarom, hogy jó fényképet készítsek, hogy meg legyenek velem elégedve.- Hogyan adja a fejét valaki erre a szakmára?- Nekem az édesanyám ta­lálta ki. Szegedre jelentkeztem az egyetemre, de helyhiány mi­att elutasítottak. Egy évig bús­lakodtam, és akkor az édes­anyám azt mondta: legyél fényképész. Jó ötletnek talál­tam, és nem bántam meg. De nagyon kell szeretni az embere­ket. Fontos a türelem meg a tisz­tesség. Főleg a mai világban, amikor egy esküvői vagy egy gyereksorozatért több ezer fo­rintot kifizetnek az emberek. És Zsuzsa mesél, mesél az élményeiről. Amikor helikop­terről fényképezte Törökszent­miklósi. Büszke arra, hogy má­sok is elégedettek a munkájá­val. És arra, hogy Tolnay Klári életmű-kiállítására őt hívták meg fotózni. Paulina Éva (Fotó: Korényi Éva) „Nagyon kell szeretni az embereket” Kik az SZDSZ ellenségei? Kuncze Gábor válaszol Az SZDSZ ellenségei nem pás . vagy személyek, hanem • a munkanélküliség, • a szegénység, • a pénzromlás, • a bűnözés, • a korrupció, • a hatalmi gőg. Szabad Demokraták Szövetsége (Politikai hirdetés) Az Abonyi Úti Általános Iskolában Környezetvédelmi hetek Szolnokon, az Abonyi Úti Általános Iskolában két hétig tartó rendezvénysorozattal sze­retnék felhívni a diákok és a felnőttek figyelmét a környeze­tünk védelmének fontosságára. Az április 25-től május 6-ig tartó „Környezetvédelmi hetek” című programsorozaton - mely­nek mottójául a következő idé­zetet választoták: „Miénk ez a föld, a tenger és az ég” - érde­kes, színes műsorokkal várják az érdeklődő kicsiket és nagyo­kat; Április 25-én 14 órától Var- gáné Gabriella vezetésével kör­nyezetvédelmi játszóház várja a gyerekeket, s ugyanezen a na­pon nyitják meg az iskola tanu­lói által készített rajzokból a plakátkiállítást is. Április 26-án „Elefáni” cím­mel környezetvédő műsorral várják az érdeklődőket, 27-én pedig 14-16 óráig „teaházat” rendeznek, amelynek különle­gessége, hogy nem hagyomá­nyos teafüvekből, hanem gyógynövényekből készült italt lehet majd fogyasztani, sőt be­mutató és vásár is lesz ezekből a hasznos növényekből. Április 28-án és 29-én virág- kiállítás és -vásár lesz az isko­lában, 28-án 16 órától pedig egy természetgyógyász tart elő­adást. Május 2-án a gyerekek által összeállított versekből hangzik el műsor „Környezetünk vers­ben” címmel. Május 4-én 14 órától a madarak világáról tart előadást Urbán Sándor. Május 5-én 14 órától játszóházat tarta­nak, ahol a gyerekek természe­tes anyagokból készítenek játé­kokat Penczi Emília vezetésé­vel. Május 6-án - a környezet- védelmi hetek zárórendezvé­nyén - Tátika-show lesz, ekkor adják át a hetek díjait. Beruházások, majális Tiszavárkony. Befeje­zéséhez közeledik a tele­fonprogram a községben. Jelenleg a gerincvezeték burkolatát készítik; az üvegszálkábel lefektetése van hátra a kivitelezési munkákból. A községen belüli helyi telefonhálóza­tot már korábban kiépítet­ték. * * * A gázprogram előkészí­tése is a befejezéshez kö­zeledik. A gázhálózat ki­építése három települést - Tiszavárkony, Vezseny és Tiszajenő - érint. A községen húzódó ve­zetékhálózat a tószegi há­lózat folytatása lesz. A há­rom településnek ez a fej­lesztés mintegy 110 millió forintjába kerül. A polgármester el­mondta, hogy az elképze­lések szerint az idei fűtési szezonra várhatóan elké­szül a munka, s az ősztől már Tiszavárkonyban is gázzal tudnak fűteni az igénylők. A gázprogram munkála­tairól mindhárom települé­sen falugyűlésen tájékoz­tatják majd a lakosságot. * * * Április 1 -je óta foglal­koztat a község önkor­mányzata szociális köz­hasznú munkásokat - első­sorban olyanokat, akik hosszabb ideig munkanél­küliek voltak. A - jelenleg - harminc közhasznú munkás első­sorban a parkosítást, il­letve karbantartási és tisz­tántartási feladatokat vé­gez el településen. * * * Mivel május 1 -je vasár­napra esik, Tiszavárkony­ban április. 30,-án,, szomba­ton rendezik meg a majá­list. ■ Az egész napos ren­dezvénysorozatnak a köz­ségi alkotóház ad otthont. Az általános iskolások és az óvodások játékos bemu­tatója után népzenei műsor várja a szórakozni vágyó­kat, s meg lehet majd is­merkedni a kürtőska- lács-készítés titkaival is. Természetesen lesz kira­kodóvásár, ahol székely- földi népművészek mun­káit is meg lehet tekinteni, illetve vásárolni. Az egész napos rendez­vényt az Alkotóház, vala­mint a községi önkor­mányzat és annak intéz­ményei szervezik. Kerékpáros demonstráció Újszász. A községi Természetvédő Klub el­nöksége és tagsága sze­retne minél több embert „megmozgatni” a Föld napján, április 22-én. Délután 17 órakor ke­rékpáros demonstrációt szervez a klub, amely az Újszászi Művelődési Ház elől indul Fehér János ve­zetésével. Szintén a művelődési házban tartanak fórumot, melynek témája a környe­zetvédelem és a gazdaság kapcsolata. A fórumot Gu­lyás Mihály, a Környezet- védelmi és Területfejlesz­tési Minisztérium osztály- vezetője tartja. A klub minden érdeklő­dőt szeretettel vár a de­monstrációra és a fórumra. Biztosítási ügyelet Rákóczifalva. Az ÁB-Aegon Általános Biz­tosító Rt. üzletkötője min­den héten két alkalommal várja a község lakosságát biztosítási ügyeletben. Keddenként reggel 8 órá­tól déli 12 óráig, csütörtö­könként pedig délután 14 órától 18 óráig lehet őt megkeresni biztosítással kacsolatos kérdésekkel a fogorvosi rendelő udvarán lévő faházban.

Next

/
Thumbnails
Contents