Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-07 / 55. szám
8 Horgászfesztivál 1994. március 7., hétfő 8S®SS&íi8í$S® A munkanélkülitől a bankárig itt mindenki egyforma A jó horgászok napja sikeres volt nulni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az ifjabbakat. A fiatalok horgászat iránti vonzódása örvendetes.- Nem a mának élünk. Ez a szolnoki horgászfesztivál egyik lényeges eleme - hangsúlyozta dr. Orbán Ferenc. Fontos, hogy egy igazi civil szerveződés alakul. Az emberiség legősibb foglalkozásáról van szó, szerelméről. Náluk százezernyi sporttárs hódol. Az országos szövetség elnökének véleménye szerint egy valóban alulról szerveződő szövetség formálódott. Nem vezényelünk fölülről - szögezte le. A megyei szövetségnek és a MOHOSZ-nak az a feladata, hogy szolgálja a horgászokat és az egyes egyesületeket. Ez a közelmúltban lezajlott fordulat lényege. Kötelezettségek, jogok Elszaporodtak a „rabsicok”- panaszkodik az elnök. Különösen az éjszakai orvhalászattal van gond - hangsúlyozza. Sajnos egyre többen vannak. - Szerencsére jó a kapcsolatunk a Tiszai Vízi Rendészeti Kapitánysággal. Az orvemberek al- csiszigeti Holt-Tiszán munkálkodnak. Ez azért is fájó a szövetség számára, mert ők telepítik a halakat. Milliókat fordítanak az állomány gazdagítására. A szolnoki Holt-Tisza-ágba több mint 2 millió forint értékben hoztak halakat a múlt évben. Jövedelmező lehet a Kunsági-csatorna halgazdaságának fejlesztése, de az élő Tisza vidékére is kerültek horograva- lók. Természetesen ott telepítettek, ahová a legtöbb turista jár. Sajnos nemrég előfordult olyan eset, hogy egy embernél az éjszakai ellenőrzés alkalmával 120 kiló halat találtak. Szinte felbecsülhetetlen az ellopott állatok értéke. Több ellenőr kellene. Igaz, legyenek akárhá- nyan, mindig lesz olyan, aki talál csaló csalihelyet. Nemrég módosultak a szabályok. A külföldieknek január elsejétől ugyanannyit kell fizetni a horgászatért, mint a hazai pe- cásoknak. Valószínű más kapható dolgon kívül ez is idecsábítja majd őket.- Az egyesületek életképesek?- Ötévente csak egyszer kellene közgyűlést tartaniuk, ám a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő 70 csoport tagjai szinte évente találkoznak. Az is igaz, hogy a saját vízzel rendelkező egyesületeknél könnyebb összefogni a tagságot — mondja a megyei szövetség vezetője. Nemcsak az idősebbek sportja- Öreges elfoglaltság a horgászat?- Aki nem él ebben a világban, az úgy vélheti, ez az idősek sportja. A valóság ennek az ellentéte. A fiatal és a közép- korosztály kijár a vizek partjára. Miért lenne másként, mint egyébként: sokan „halásznak a zavarosban”. A horgászok túlnyomó többsége tisztességes - szögezi le Urbán Zoltán rendőr őrnagy, a Tiszai Vízi Rendészeti Kapitányság vezetője. Gyakran találkoznak azonban szabálytalankodókkal, akik vétséget is elkövetnek. Jó a kapcsolatuk a horgászegyesületekkel, szeretnének még továbblépni az együttműködés alakításában. Megállapodtak abban, hogy a holtágakat is együtt ellenőrzik. - A „rabsi- colók” kiszűrése az állampolgárok igénye is - fogalmazták meg a horgásztársadalom nevében. Az Országos Rendőr-főkapitányság a vízi rendészeti szervezet fejlesztését tervezi. Hozzájuk tartozik a Tisza 400 kilométeres szakasza. Hazánkban 70-80 ezer fiatal horgász tag van - mondotta dr. Orbán Ferenc, a Magyar Horgászok Országos Szövetségé- nék ügyvezető elnöke. Ott vannak a tiszteletre méltó nagyok, a szakma öregjei. Tőlük lehet taA fesztivál záróestje az örökifjú Zárai-Vámosi horgászpáros és zenésztársainak muzsikája mellett ért véget ják az ünnepélyes megnyitót. Megtiszteltetés Magyarországnak, horgásztársadalmunknak, hogy a Horgász Világszövetség elnöksége itt ülésezik - állapíto- ták meg a hét végén. Méltóan fogunk bemutatkozni - tették hozzá. Minden szövetség kap értesítést. Nagy érték a víz. Három fontos feltétel nélkül nem lehet horgászni. Kell ugyanis víz, hal és horgász. Erre a dologra már régen rájöttek. Szerencsére a környezetvédelmi szakemberek között sok szenvedélyes horgász van. Tagok a különböző egyesületekben, szövetségekaranyhorog díjat. Minden évben rendezünk két-három horgászversenyt, amit a tihanyi belső tavon tartunk. Itt Jász-Nagykun-Szolnok megyében is szeretnénk hagyományteremtő versenyt rendezni. Ennek - ahogy a szövetséget ismerem - nincs akadálya. Egy igazi horgásztörténet Kinn ültünk - kezdődik egy váratlan fordulattal a történet. Néztük a botokat, a kapásAki a tagdíjat fizeti, annak tisztességes szolgáltatás jár - fogalmazták meg a hét végén. A szervezeti átalakulásnak több lényeges eleme van. A MOHOSZ nem árhatóság, nem tervhatóság - hangsúlyozták. Az egyesületi önállóságot tiszteletben tartjuk - tájékoztattak. Ha van az egyesületeknek szakmai elképzelése és munkájuknak anyagi fedezete, akkor nincs értelme beavatkozni tevékenységükbe. Csak akkor, ha megkérdeznek minket. Ha a terveik beleillenek a MOHOSZ elképzeléseibe, akkor központilag is támogatjuk. Arra kell gondolni, hogy a horgászokat a lehető legolcsóbban lássuk el hallal. A társaságnak úgy kell gazdálkodni, hogy tagjaikat tisztességes önköltségi áron támogassák; a többlettermékből pedig egy tisztes haszon lehessen. Dr. Orbán Ferenc elmondta: fontos, hogy a horgászok elismerésének érdekében a MOHOSZ, ha kell, a kormányzatnál képviselje tagjait. Ez egy lényeges dolog. A hal szempontjából a munkanélkülitől a bankárig itt mindenki majdnem egyforma.- Vannak ügyeinknek árnyoldalai is - mondotta az elnök. Egy tisztességtelen réteg szervezetten fosztogatja vizeinket.- Hivatalba lépésem óta, vagyis két hete már tudok arról, hogy halőreim nemritkán félnek a vizekre kimenni. Élet- veszélyes fenyegetéseket kapnak. A békés, tisztességes horgászt a beetetett helyről elzavarják a bandák. Minden lehetséges eszközt meg kell találni arra, hogy a vízi rendőrök és kollégáik segítségével elkerüljék e problémákat. Szerencsére tisztességes társadalmi ellenőri hálózat működik a vizek mentén - mondották. Az erőket összefogva kell ezt a feladatot megvalósítani, mert egyébként elaprózódhatnak a munkák; nyolctagú csoporttal szemben nehéz szembeszállni a vízparton. Az Országos Rendőr-főkapitányság figyelni szeretne arra, hogy ebben az ügyben közösen lépjenek fel. Ha hagyjuk magunkat, egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülünk - állapították meg. Az Országos Szövetség elnöke szerint a megyei szövetség az elsők között van az országban. Sokat tesznek azért, hogy tagjaik jó körülmények között horgászhassanak. - Úgy látom, a vezetésben jó szakemberek tevékenykednek - hangsúlyozta dr. Orbán Ferenc. Hagyománnyá vált fesztiválok- Hol voltak eddig hasonló fesztiválok?- Az alföldi területekre jellemző ez az öszefogás. Bács-Kiskun megyében, Békésben már hagyományai vannak az ilyen rendezvényeknek. Dunántúlon az idén a legnagyobb esemény a 14. csapat-világbajnokság lesz. Az ügyvezető elnök elmondta, az alföldi megyék több rendezvény iránt nyitottak. Mindez országos érdek is egyben. Színvonalas versenyfeltételeket kell biztosítani; úgy, hogy a magyar horgászatot is bemutassák az ideérkező vendégeknek. Június 16. és 20. között lesz egy fontos esemény; 17-én tártben. A MOHOSZ ügyvezető elnöke szerint csak közösen lehet a horgászat érdekében dolgozni.- Két hete lett az országos szövetség elnöke. Mi volt a személyi változás oka?- A válasz egyszerű: elődöm nyugdíjba vonult. Silstar botokból sosem elég. Az egész országban vásárolhatni belőlük. A cégnek 10 képviselete van, a hazai forgalmazó, az Eurostar számára „nincs szabad megye” — tudjuk meg Lajta Gyulától. Az Eurostar, a horgászok napja egyik támogatója önálló cég, német és magyar tulajdonban van - tudtuk meg Lajta Gyulától, a cég képviselőjétől. Határainkon belül a Silstar termékeit képviselik. E felszerelések Koreában születtek. A Silver Star a gyártó vállalat, a Silstar a forgalmazó. Súlyban, hosszban, akcióban széles választékot kínálnak. A Silver Star botokat forgalmazó cég magyarországi képviselője nem kis büszkeséggel elmondta, hogy egy kiskereskedelmi boltban a készlet háromnegyede termékeikből áll. - Ezért széleskörűen kell gondolkodnunk - mondotta Lajta Gyula -, ezért támogatjuk a le- gyes horgászoktól kezdve a legnagyobb kapásokra utazókat is. Márciusban adjuk át az jelzőt. Mondom, meg kéne nézni, mi van vele. Lemegy az öcsém, kérlek szépen, bot sehol. A stéglejáró fokain beakadt a bot. — Te, mi van? — kiált ne- kerp. 200 méter zsinór sehol. Kérlek szépen, mint egy tengeralattjáró, retteneteset húzott valami. Mindjárt csónakba pattantunk fél egykor. Háromnegyed négykor volt meg a harcsa. Elvitt a ráckevei hídig. Két kilométert húzott az állat. Igaz, könnyű kis műanyag csónakunk volt. Egynullás kishorog volt - atya világ, szólnak be a szakértők - és húszas zsinór - lehet, hogy huszonnégyes - fűzte hozzá a kapitális hal megfogója. Mindegy is, hogy mi volt, egy 2,70-es kis bot volt. A ráckevei keszegeknek meg kisebb pontyoknak való. A fényképen látszik, mégiscsak sikerült kifogni a halat. Urbán Zoltán rendőr őrnagy a Tiszai Vízi Rendészeti Kapitányság vezetője Tokajtól Szegedig ellenőrzi a Tisza vízi életét. Elmondta, hogy együtt figyelik a horgászszövetség tagjaival a horgászokat, sok szabálytalanságra lettek figyelmesek. Hangsúlyozta azonban: az emberek többsége tisztességes. Jó a kapcsolat az egyesületekkel. Ez egy nagy fogás volt Jánosi Imre negyvenöt éve horgászik. Három évtizede több feladatot is ellátott a sportbarátok szövetségében. A szervezet neve ma: Közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesületek SzövetJánosi Imre sége. Miért vállaltam el az elnöki tisztséget? - teszi fel a költői kérdést. - Szeretem a közösségi munkát, az embereket - válaszol. Csendes, nyugodt pecás vagyok. Saját magukat tartják fenn A Közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége támogatói több mint 20 ezer tagot számlál. Az országban azon kevesek közé tartoznak, akiket nem finanszíroz senki, csak a tagok adnak anyagi segítséget. Saját tagdíjaikból élnek. Elsőként látták, amit látni kell. Az önálló pénzteremtés lehetőségét keresik. Nemcsak a tagdíjakból származik pénz, más hasznot hozó módon is megteremti az anyagi hátteret. Jól üzemel az ismert nagykereskedelmi üzletük; horgászcikkeket árusítanak viszonteladóknak, mégpedig a Silstar cég termékeit. Dr. Orbán Ferenc Elsőként vásároltak halastavat Kisújszállás-Ecsegfalván, 152 hektárt. A mostani hét végi horgászfesztiválon készített filmjeiket saját maguk forgalmazzák; ezt egész Európában láthatják majd e szabadidősport szerelmesei. Remélik, ez a tájékoztató is hozzájárul ahhoz, hogy több horgász jöjjön Európa egyik legvonzóbb tája mellé. Szövetségük több mint 30 millió forinttal gazdálkodik. Egyik legjelentősebb intézményük a szolnoki tabáni Horgásztanya. Népszerű hely ez a víz mellett lakó emberek számára; itt rendezték be a szövetség székházát is.